Meghívó tárgyalásra - Kruchina vs. Klub Rádió

2010.04.28. 10:59

A több, mint három éve húzódó Klubrádió vs. Kruchina-fivérek jogvita záróakkordjaként, a Klubrádió Zrt. és társa alperesek elleni tárgyalás 2010. április 29. napján 8 óra 30 perckor kezdődik a Fővárosi Ítélőtábla Budapest, II. ker. Fekete Sas utca 3. fszt. V. ajtószám alatti tárgyalótermében, melyre tisztelettel hívom. Előzetes várakozás és józan számítás alapján másodfokú, jogerős döntés várható. Első fokon a Fővárosi Bíróság kétmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Klubrádiót és társát, a 2007. márciusában Bolgár György Megbeszéljük c. műsorában elhangzott, a Kruchina-fivéreket személyiségi jogaikban súlyosan sértő műsorvezetői magatartás miatt. Korábbi eljárások keretében Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos és az ORTT panaszbizottsága elmarasztalta, a Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerősen helyreigazításra kötelezte a Klubrádiót és Bolgár György szerkesztő urat. 
 
 

34 komment · 1 trackback

Címkék: klubrádió bolgárúr kruchinabrada

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr881958596

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fizethet a készenléti rendőrség 2010.05.10. 18:56:16

A Készenléti Rendőrséget személyiségi jogok megsértése miatt bocsánatkérésre, illetve kártérítés fizetésére ítélték a Kruchina-fivérek ügyében.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bomi 2010.04.28. 11:32:27

Érdekes lehet még a titokzatos jólértesült betelefonáló személyazonossága, kapcsolata Bolgárral, illetve a felelősségének kérdése ebben az ügyben (és esetlegesen más, v.miképpen kapcsolódó ügyekben is).
Lehet róla tudni valami közelebbit? Az eddigi tárgyalásokon erről nem esett szó? Vagy ő az egyik alperes? Simán perelhető (lenne?) minimum jó hírnév megsértése miatt...

bomi 2010.04.28. 11:52:58

@bomi: Ja, nem olvastam elég figyelmesen: "Kruchina (...) nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen" - ez utóbbi gondolom elsősorban a betelefonáló volt (másodsorban lehetett maga a műsor, ill. Bolgár), ezek szerint ez a féreg az egyik alperes?

kamm 2010.04.28. 17:16:30

Bolgar alapvetoen egy szanalmas manipulator, ezt anno meg ujsagirokent mejegyeztem, hiaba jatszotta a liberalist - o egy kommunista sajtoban szocializalodott, keptelen volt megvalktozni, ugyanazok a trukkok, reflexek mukodtek nala a kilencveneskben es mukodnek ma is, lefogadom.

kamm 2010.04.28. 17:18:19

BTW ugye emlekszunk Bolgar pornokonyvere...? :)

"Bolgár György belecsap a spermába

Szily László
2003. szeptember 30.

Bolgár György, az ismert rádiós a faszával kilövi a feleségét "valahová, ahonnan nincs is visszatérés". Ez hogy hangzik? Hát egészen rettenetesen."

index.hu/velemeny/jegyzet/bolgargy/

:D :D :D

janosbacsi 2010.04.28. 18:52:17

@kamm: Most tudod vagy lefogadod?

Azzal pedig mi a gond, ha valaki szimbiózisban él a pöcsével?

mediocris 2010.04.28. 20:13:20

Bolgár :D. Elvtelen, álszent, manipulatív. Hogy beletolta a farkát a médiába az szerintem mellékes. Benne inkább az a szórakoztató ahogyan a bigott nézeteit megdönthetetlen tényként tálalja és közben annyira süt belőle a jobboldalgyűlölet, hogy lámpa nélkül is bevilágítja az egész stúdiót. Egyszer jól képen röhögném személyesen is, csak hogy lássam az arcizmai zavart, tehetetlen rángását.

Bár echo tv, és nem jön be a stílusuk se, de itt Bayernek kurvára igaza van :).

www.youtube.com/watch?v=2vT-oooZGW8

Megint ott ülünk a 21-es buszon a Moszkva téren. Milyen internet? Besztof :).

www.youtube.com/watch?v=Sn3z-oae0SI

Legjobb amikor elmondja mennyire általános cigánygyűlölet van Mo-n, amiről szegény cigányok nem tehetnek, mert nekik lopniuk és bűnözniük kell a megélhetéshez. Aztán később a tömegoszlatásnál megmagyarázza mennyire igaza volt a rendőröknek, mert dobálták őket (néhány elvetemült a békés tömegből) és mert Amerikában egy fekete professzort azért letartóztattak mert ráordított a rendőrre. Ez az ember annyira hülye hogy nem lehet rá haragudni. Ennyire képes. Kész.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.29. 12:26:29

újabb győzelem :)

Jogerős: pert nyertek a Kruchina testvérek a Klubrádióval szemben
www.mno.hu/portal/710249

Símaszkos rendőrök és Bolgár betelefonálói – „Félelmetes az analógia”
www.mno.hu/portal/710096

fahrenheit451 2010.04.29. 12:27:28

@bodoky: Hehe, majdnem egyszerre küldtük be, bár a forrás különbözik :)

fahrenheit451 2010.04.29. 12:31:23

@bodoky: Ja, majdnem elfelejtettem: gratula!

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.29. 12:36:22

@bodoky: símaszkos rendőrök, bolgár betelefonálói, és a mi frissreges trolljaink... asszociálgatok itt összevissza :)

bomi 2010.04.29. 12:45:20

@bodoky: Kiderült v.mi a "titokzatos betelefonálóról"? Ismert a személyazonssága? Alperes volt? (Ilyeneket kérdeztem itt az első két kommentben is.)

Bebé 2010.04.29. 12:56:02

@bomi: @bodoky: Igen, ez engem is érdekel.
@bodoky: Gratula!

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.04.29. 13:46:35

Bodoky!

Gratula!

Kruchina Fivérek Gratula!

Magyar ügyvéd Úr nem volt megsértődve, hoyg lemosták a pályáról?
Egyáltalán, hogyan vállalhat el egy tisztességes ügyvéd ilyen ügyet?
Most látom, hogy mit írtam! Én buta! Méghogy tisztességes...bocsánat. Visszavontam!

fell bandi 2010.04.29. 18:38:29

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: na azért!! így, hogy visszavontad, már nem horkanok fel rajta, de már az első sorod után rácsaptam a válasz gombra. az albán úr meg elmehet a jó édes .....-ba. igen, oda, ahová gondoljátok.

Krk 2010.05.01. 13:54:05

sziasztok

bodoky mesternek külön köszönöm, hogy a 2006 ősze óta folyó emberi jogi küzdelmünkben az egyik legjobb harcostársként végig az ügy mellett állt,
méltán nyerte el ez idő alatt az összes hazai nívódíjat!
vasárnap a szocikat, csütörtökön bolgárékat hagytuk magunk mögött:)
csatlakozok az előző kommentelőhöz:bolgár, klubrádió, magyar györgy - ez így együtt túl szép volt:)

bomi 2010.05.01. 20:06:37

@Krk: Szia Karcsi, Isten hozott körünkben ;-)
A poszt első két kommentjében, majd később is (@bomi: ) érdeklődtem, hogy mi a helyzet a bonyodalom kiváltójával, a titokzatos jólértesült telefonálóval; Tamás válaszában (@bodoky: ) mondta, hogy szólt Neked, hogy itt kommentben írd le, mit tudsz erről.
Nem tudom, folyt-e büntetőeljárás az ügyben (Tamás a posztban hivatkozott cikkében írt arról, hogy ismeretlen tettes ellen tettél feljelentést nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért), és ha igen, azzal mi a helyzet? Ennek során fény kellett hogy derüljön a rágalmazó kilétére, hiszen őt Bolgár – mint kiderült – jól ismerte, és egy ilyen eljárás során ki kellett adnia az általa ismert adatait. Ö az ügy kulcsszereplője, érdekes lehet Bolgárral és másokkal való kapcsolata is (ill. esetleges felelőssége más ügyekben).
Tudsz róla valamit? Volt már őt érintő ítélet (a mostaniban ugye nem volt alperes)?
Köszi, és maximális tisztelet nektek azért, hogy (és ahogy) végigcsináltátok ezt és a többi ügyet is; nemcsak magatokért, mindannyiunkért tettétek.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.01. 20:20:55

@bomi: én tudok erről, de nem akarom elmondani, szerintem karcsiék jogosultak erre, nem tudom mi az infó státusza per pillanat.

bomi 2010.05.01. 20:23:37

@bodoky: Gondoltam (az előző kommented alapján), hogy ez a helyzet, azért kérdeztem Karcsit ;-) Remélem, válaszol v.mit...

kamm 2010.05.03. 09:47:23

Erdekes, egyre erdekesebb lesz, bar ez tuti, hogy csk Bolgar szokasos pitianer, ostoba hamisitgatosdija.

@janosbacsi: hogy mit tetszik, kerem szepe? Megis mi a fraszt akarsz kerdezni? Mert ugye annak, hogy Blogar hozzallasa JAVULT volna a kilencvenesek ota, nem sok ertelme van, legalabbis egy nem teljesen retardalt hozzaszolo szamara, igy ezt kizarnam...

A pocset pont leszarom, sot, szerintem valoszinuleg ez semmi mas, mint kompenzacio, azaz o pont sosem volt nocsabasz, de errol fantazialt... mindenesetre a sztori sokat elarul a gondolkodasmodjarol, a lelkerol, az biztos.

kamm 2010.05.03. 09:52:35

PS: a komcsik kedveert hozzateszem, hogy Bayertol meg jobban undorodom, bar erre leginkabb az iromanyai miatt, nem 10+ evvel ezelotti szemelyes tapasztalataim miatt (bar ott is szanalmasan leszerepelt nalam, mar anno kiderult, hogy semmi mas, mint egy utolso tehetsegtelen, erolkodo sajtoproli.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.05.03. 22:08:54

@kamm: hehe, a Bayer meg a Blgár kezdhetnének egymással valamit, a farkaikat is involválva. :)

kamm 2010.05.04. 08:04:59

@kamm: -erre

@Hepci: fuj, perverz, homo stb. ;)
Mondjuk akkor legalabb elvalna a maj a szartol es egyutt belephetnenek a Jobbikba, ott a ruszki-berenc vezetok alatt ugyis tombolnak closeted ill. latens melegek, kurvak es kabitoszeresek, meg vezeto poziciokban is... :D

janosbacsi 2010.05.04. 10:56:36

@kamm: Egyelőre nem derült ki, hogy Bolgár benne lenne vagy mégis? Nekem úgy fest, hogy ezt az erősen jobbos ellendrukkerek szeretnék. Ugyanis Bolgárt nehéz kikezdeni, fogást találni rajta, így érthető, hogy sok embernek szúrja a szemét. Ahogy neked is :).

Komcsizol, becsmérled, messzemenő következtetéseket vonsz le a könyve alapján, szóval süt belőled a rosszindulat és epe szagú a lehelleted.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.05.04. 12:11:32

@janosbacsi: azt nem csak a jobboldali drukkerek veszik észre, hanem minden normális ember, hogy a drágabolgárúr egy szélsőségesen elfogult, jellemtelen szarzsák. Pont.
A farkával viszont tőlem azt csinál, amit akar. Írja meg nyugodtan azoknak, akik fizetnek érte. Például egyetlen félfordulatos sújtással leverheti vele az MNB tetőszerkezetét, vagy megsz**tatja Mihancsik Zsófiát. Magánügye.

janosbacsi 2010.05.04. 15:23:39

@Hepci:

"a drágabolgárúr egy szélsőségesen elfogult, jellemtelen szarzsák."

Jules: Example?

mediocris 2010.05.04. 20:25:41

@janosbacsi:

Az nem elég jó példa amit én írtam? Most már nagyon példálózni se kell, bírósági végzés van róla.

@kamm:

Szerintem Bayerrel nincs annyi gond. Ő csak egyszerűen buta ahhoz hogy rájöjjön amikor hülyeséget beszél. Bolgár viszont egy manipulatív köcsög.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.05.05. 02:24:44

@janosbacsi: ha nem látod a fától az erdőt, magam nem fárasztanám. Magam.
Inkább megismétlem: drágabolgárúr egy jellemtelen szarzsák. A bértollnok mintapéldánya.
@mediocris: no, a Bolgár értelmi képességei se olyan horribilisek. Értelmesebb hozzászólóval sose vállalt vitát, amikor pár éve még hallottam foszlányokat a telefonos műsorából. Kiállhatnának Zsótival, döntetlenszagú eredményt jósolnék hárompróbában (tízbetű, hónaljizzadás, erekció).

janosbacsi 2010.05.20. 13:04:01

@Hepci: Ez így nagyon sekélyes. Erőltesd meg magad kérlek :). Különben maradsz elfogult jobbos.

Mi is derült ki Bolgárról? Mert én nem látom bizonyítottnak, hogy Bolgár saját embere lett volna az a bizonyos betelefonáló.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.20. 13:37:25

@bodoky: @Krk:

Én, külföldi ember, csupán csak várok,
Vitézlő harcos nem lehetek.
De szíveteket megérdemeltem(?),
Veletek száguld, vív, újjong a lelkem: Barátaim, gonoszokat pofánvágók.

(Sajnos csak ilyenre telt, némi plágiummal.)

Nagyon nagyon gratulálok!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.20. 13:41:08

@A Nép - Te vagy!:

Ah, gazokat kellett volna írnom gonoszok helyett. Jobb szótagszám. Meg egyébként is.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.20. 13:49:25

@janosbacsi:

Beírásai arra engednek következtetni, hogy Ön egy hímtag. Talán azonos azzal amit fönt Bolgár kapcsán többen emlegettek. Ha tévednék és ehelyett csak nagyon buta lenne, elnézést.
süti beállítások módosítása