Első fokon nem sértettem becsület

2011.02.02. 19:30

A Fővárosi Bíróság ma délután első fokon felmentett a becsületsértés vádja alól, amit Reisz Attila üzletember, a Microsoft Magyarország volt vezérigazgatója ügyvezető igazgatója, az Index egykori társtulajdonosa fogalmazott meg a "Milliárdos állami támogatások a magyar biotechnológiai sikertörténet mögött" című Index-cikkem miatt. A feljelentőből lett magánvádlót az zavarta ennyire, hogy az internet nagy nyilvánossága előtt leírtam róla hogy a biotechnológiai termékekben és NKTH-pályázatokban (a kifogásolt cikk az Innovációs Alapot kezelő NKTH támogatási gyakorlatát vizsgáló cikksorozat része volt) utazó Solvo Zrt.-nek és az abba befektető FastVentures B.V. (Hollandia) kockázati tőketársaságnak is tulajdonosa volt, és bár becsületcsorbításra alkalmas hamis tényállítást sem a feljelentésében, sem a bíróság előtt nem tudott idézni a kifogásolt cikkből, úgy vélekedett, hogy a dolgozat egészével, az azzal sugallt képpel követtem el a bűncselekményt, ezért példás büntetést követelt. Bírói kérdésre hangsúlyozta, hogy azt szeretné ha a törvény teljes szigorával sújtana le rám - annál is inkább mert nem csak őt sértettem meg, hanem számos ehhez hasonló cikkben másokat is, kvázi életvitelszerűen sértegetek tisztességes üzletembereket, és "a blogján még viccelődik is vele, hogy azt sem tudja ki jelentette fel". A bíróság viszont rövid mérlegelés után úgy ítélte meg, hogy a megalapozott tényállításokra épülő cikk által sugallt, a feljelentőt sértő összkép "az újságírói szabadság" keretein belül maradt, így Reisz Attila őszinte bánatára maradtam büntetlen előéletű. Az ítélet nem jogerős, feljelentőm még gondolkodik a továbbiakon. 

22 komment

Címkék: felmentés rágalmazás becsületsértés reiszattila

A bejegyzés trackback címe:

http://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr842634194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vadaszok 2011.02.02. 22:14:56

A Reisz majdnem megtanított kesztyűbe dudálni.

Agyalap 2011.02.03. 14:16:23

"életvitelszerűen sértegetek tisztességes üzletembereket" - Nekem tetszik, és jó lenne ha így is maradna :)

kozlony 2011.02.04. 15:23:35

@karthago: Tulajdonosi struktúra: dr. Kondi Miklós: 1,96%
Poczkodi Gábor: 19,61%
Reisz Attila: 78,43%

Sok furcsaságot írnak ott a német oldalon, ha igaz, akkor Tribuszerné kis pályás.

Mindenesetre pályázatot már nyertek. "Pályázatot nyert a HybridBox

2010. november 24. - 09:30

A HybridBox Nyrt. értesíti tisztelt részvényeseit, hogy 100% tulajdonában álló cége a HomeSys Media Kft, a brüsszeli AAL Association Európai Uniós felhívására, “ICT-based Solutions for Advancement of Older Persons" (Információ és kommunikáció alapú megoldások idősödő emberek részére) témában beadott nemzetközi pályázata, kimagasló pontszámmal nyertesként kiválasztásra került...."

kozlony 2011.02.04. 17:58:30

@karthago: Azt írja az újság, hogy néhány hete gyanús oldalakról (IP címek Irkutszk, Oroszország) spam E-mailek tömege ajánlotta a vásárlást. Pofátlanul, komoly tőzsdei szakértők nevében. Valószínűleg sikeres tőkebefektetési csalásról van szó.
www.boersennews.de/nachrichten/top-news/hybridbox-achtung-abzocke-retten-sie-ihr-geld/7483

karthago 2011.02.06. 10:41:11

87726 C É G K Ö Z L Ö N Y [2010. július 1.] 26. szám

A VÁLSÁGMENEDZSER Kft. (Cg.: [01 09 164088]; 1039 Bu da pest, Pe tõ fi Sán dor u. 3.) mint a Fõ vá ro si Bí ró ság 20. Fpk.
01-09-007427/5. sz. 3. sz. ügy irat szá mú az An sys In for ma ti ka Szol gál ta tó és Ke res ke del mi Kft. „f. a.” (Cg.: [01 09 900510]; 1093
Ló nyai u. 45.) kijelölt felszámolója
nyil vá nos pá lyá zat
útján értékesíti a nevezett felszámolás alatt álló cég tulaj donában lévõ, az Ansys Kft. által kifej lesztett médialejátszó és tv-kezelõ szoftvert.

Az aján la ti mi ni mál ár 20 000 000 Ft

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2011.02.07. 00:03:57

Tamás, a hírre, hogy pert vesztettek ellened, a frankfurti tőzsdén február 4-én az előzőnapi záróárhoz képest 40%-kal zuhant a részvény ára.

tdcfinancial.ttweb.net/Default.aspx?action=securityDetails&id=tts-25396843&typeId=1&menuId=1&lang=hu&pathName=HybridBox

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2011.02.07. 10:47:57

Vajon mekkorát kaszáltak ezen a bulin? Azt olvastam valahol hogy a lebukás előtt, 4 eurós árfolyamnál 150 millió EUR volt a Hybridbox piaci kapitalizációja. Hogy veszik ki a pénzt? Volt valami offshore részvény-kölcsönadási ügylet is.

vadaszok 2011.02.07. 21:34:45

@bodoky: Dear Thomas!
Nem értek én ehhez az üzlethez, de ha az 50 Ft-os részvényemet 1000 Ft-ért eladom és a részvényem éppen kölcsönben van az offshore cégemnél (PHERIX Enterprises Corporation), akkor a nem túl szerény nyereségemet lehet, hogy adómentesen vagyok kénytelen felvenni?

www.hybridbox.tv/index.php?option=com_content&view=article&id=100&Itemid=25&lang=hu

ld. január 18.-i második közleményt.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2011.02.08. 06:15:03

Rövid Hybridbox történelem:

A magyarországi Microsofttól 20MdFt értékben vesz az állam szoftvert.

Csődbe megy egy Ansys nevű cég, amitől ismeretlen áron (a kiírás min. 20MióFt-ról szól) megvesznek egy internetes-tv szoftvert.

Hybridbox 10Mió részvényt 50Ft-on kibocsát tulajdonosainak Reisz Attilának és Poczkodi Gábornak, azaz 510MióFt értékben.

A Hybridbox részvényesei a CIB és Erste banknak összesen 177e db részvényt ad el durván 107 MióFt értékben.

A Hybridbox részvényesei részvényeik jelentős hányadát átadják egy offshore, Seychelle szigeteken bejegyzett cégnek vagyonkezelés céljából.

2010.09.30: A Hybridbox tőzsdére viszi 10,2Mió részvényét.A nyitó ár Budapesten 500Ft/részvény volt, azaz 5,1MdFt-ra értékelték a céget.

Január végén már csak 4 Mió részvény van a vezetők kezén. Ha az addigi átlagáron adták el részvényeiket, akkor a 6 Mió részvény után 3,4 MdFt-ot kaptak (vagy kapott az offshore cég).

Február 1. Csúcsértéken 4.74€=1.225Ft a Hybridbox részvényára.

A német weboldalakon felhívást tesznek, hogy vigyázzanak a céggel, mivel mások nevét és e-mailcímét hamisítva küldtek ki valakik vásárlásra buzdító e-maileket. Ezt a tényleges szakértők kikérték maguknak. Tegnap más német takarékszövetkezetek nevében és a szakértőkre hivatkozva mentek ki hamisított e-mailek.

Február 2. Pert veszt Reisz Attila első fokon Bodoky Tamás ellen. A részvény 4.13€=1.067Ft-ra esik.

karthago 2011.02.09. 20:07:35

"AKTIENCHANCEN.DE

und alle Geschäftspartner von aktienchancen.de distanzieren sich von dieser Kaufempfehlung.

Unser Haus hat bereits Strafanzeige bei der zuständigen Staatsanwaltschaft erstattet sowie die Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (BaFin) über den Vorgang informiert. Aktienchancen.de unterstützt die Behörden bei der Aufklärung des Sachverhaltes durch ein internes IT-Sicherheitsteam."

www.wallstreet-online.de/diskussion/1162310-211-220/hybridbox-100-aktie#neuster_beitrag

karthago 2011.05.01. 22:24:13

Retsz Attila tpt által megszabott határidőt hetekkel túllépve jelentett
bet.hu/newkibdata/106862293/Reisz_Attila_r_szv_nysz_m_v_ltoz_s.pdf

könyvvizsgálót 1 év után lecserélték egrire
auditált mérleget, könyvvizsgálói jelentést nem közöltek
bet.hu/newkibdata/106862281/K_zgy_l_si_hat_rozatok.pdf

Idarav Akical 2013.08.19. 09:58:35

Üdv!
Sokan nem is tudják, honnan gyűlt össze a lóvé erre a kis vállalkozásra. Nos az a helyzet, hogy Kondi Miklós és Herczeg Tamás uzsorakölcsönökkel foglalkoztak a 90-es években. Havi 10% kamatra adták a magántőkét egy opciós adásvételi szerződéssel és amennyiben adós nem fizetett az ingatlant eladták a feje fölül. Herczeg az apját és pár ismerősét tolta előre stróannak Bonca Gábor és Frebrich Csaba voltak a társai. Mindnyájan takaros priusszal rendelkeznek, amúgy kisstílű feltörekvő bűnözőként jegyezte őket egykor a Netzsaru rendszer is - dr.Kondi a Király utcai irodájában símította az ügyeket.