Kapolyival vacsorázott a rendőrfőkapitány

2008.12.15. 23:35

Magukat megnevezni nem kívánó forrásaim szerint többek között Kapolyi "System Consulting" Lászlóval és Nagy "MSZOSZ" Sándorral vacsorázott hétfő este Bencze József országos rendőrfőkapitány hatodmagával a Németvölgyi úti Jardinette Kertvendéglő föld alatti, lehallgatásbiztos borospincéjében. A zártkörű megbeszélésről nem szivárogtak ki részletek, és az MTI sem tudósított.

 

Az ORFK honlapján közben furcsa pamflet jelent meg a 2006 őszi sajnálatos eseményekről "Randalírozó tömegek, szélsőséges csoportok 2006 őszén" címmel, amelyből kiderül, hogy a történtek ötven éve nem tapasztalt kihívások elé állították a magyar rendőrséget, mert a tüntetők 2006. október 23-án "tankot is bevetettek a rendőri erők megtörésére".
 
Eközben az ORFK immár majdnem két hete képtelen megválaszolni a katonai ügyészség által bujtogatással gyanúsított Szima Judit rendőr alezredes, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára kijelentéseivel kapcsolatos kérdéseinket. Az ORFK december 3-án rágalmaknak nevezte és visszautasította a Szima-interjúmban megjelenteket, azt azonban nem közölte, hogy az interjúban megfogalmazott állítások közül melyeket tart valótlannak és rágalmazónak.
 
Tisztelt ORFK Sajtóosztály!
 
Melyek azok a konkrét tényállítások a Szima Judittal készült Index interjúban, amelyek valótlanok és rágalmazóak?
 
Valótlan tényállítás, hogy a rendőri vezetés "be akarta áldozni" azokat a kisrendőröket, akik a 2006-os tévéostrom idején a köztelevízió székházát védték?
 
Valótlan tényállítás, hogy a tévészékházat védő rendőrökhöz nem engedték oda a Rebisznek a közvetlen közelben tartózkodó osztagait?
 
Valótlan tényállítás, hogy ezt a parancsot több rendőr megtagadta, és mégis megpróbált segíteni a szorult helyzetbe került kollégáinak?
 
Valótlan tényállítás, hogy bírói engedély nélkül lehallgatták Szima Judit telefonbeszélgetését?
 
Konkrétan milyen további valótlan tényállítások hangzottak el Szima Judit részéről az Indexnek adott interjújában?
 
Milyen jogi lépéseket tesznek Szima Judit kijelentései miatt?
 
A Kapolyi Lászlóhoz hasonlóan az orosz államadósság lebontásában jeleskedő, később a Nádor 95 Rt. mobiltelefon-lehallgatóberendezés beszerzési botrányában elhíresült Szász András budapesti üzletember nem cáfolta, hogy az ő aláírása szerepel a japán internet egy rejtett zugából előkerült szerződésmásolaton, amely szerint egykori vállalkozása, a bécsi székhelyű Plantronik Gmbh 500 tonna aranyrudat helyezett el Svájcban 1989-ben.
 
Az viszont kiderült, hogy ugyanarról a Szász Andrásról van szó, aki az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ügyvezetőjeként jelenleg az FTC egyik "angol tulajdonosa". Szász Andrással utoljára Gyárfás "Fenyő János" Tamás készíthetett kőkemény, belemenős interjút a köztelevízió Nap-keltéjében 2008. július 30-án:
 

 

Tudta Ön, hogy anyám, az Index a titokminiszter paranormális öccse, Szilvásy "L. Ron Hubbard" Péter által jegyzett Lélekkutató Intézet (valamint az Yrisz Klub, az X-party Központ és az Európai Sajtószövetség) hétfői közleménye szerint fekete média? Ki kell várni, míg megtisztulunk az N13-tól, nincs mese.

14 komment · 1 trackback

Címkék: szilvásy bencze szász kapolyi

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr26825288

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.12.16. 09:48:04

Hazafiak, rendőrök, zsidók Ismét aktivizálta magát az önjelölt nemzetmentők (ejtsd: hazafiak) élcsapata, Budaházy György és Toroczkai László most a Hősök terét veszik védelmükbe. Hogy kik jelentenek veszélyt a térre? A zsidók. A zsidók, akik a legtöb…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

C10H12O6 2008.12.16. 09:24:04

Szász András úgy veszem észre, hogy szívbeteg vagy valamilyen anyagcsere zavarral küzd.
Cukorbeteg / túlsúly /

- nehezen veszi a levegőt
- karikás szem
- lehet, hogy dohányzik

MSZ(M)P közeli a koma.
Látszik az életútján.
Ne mondja senki, hogy valaki 500 Kg arannyal seftelhetett 1989-ben + NBH-s beszerzés.

Az NBH közalkalmazotthad. Jobb üzlet kiszállni és a kapcsolati tőkét felhasználva üzletelni.

C10H12O6 2008.12.16. 09:26:33

Milyen életérzés lehet a kapitalista tőkés befektető szekerét tolni egy ilyen előélet után :).

Mindegy, hogy kinek a szekere, csak tolni lehessen. Van egy emberfajta, aki így működik.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2008.12.16. 10:04:21

Meglepő? Nem. Mellesleg C10H12O6, nem 500 kiló, hanem 500 tonna az az arany. Nem mindegy. :-)

pipacsaripacspapucs 2008.12.16. 10:32:46

Erről a TV-Székház elleni REBISZ-visszafogásról egyre több és több, egyre részletesebb infót kapok, egyre hitelesebb emberektől. Pedig először eleve nem akartam elhinni, most már az ellenkezőjét nem hiszem el - meg semmit, amit azok állítanak, akik "ezt" tagadják. Ideje volna előjönni a farbával, mert igen súlyos teher a rendőrségen, és a politikai vezetésen. Nem volna jó, ha mondjuk szexuálisan erőszakoskodó rendőrök a TV-Székház körüli eseményekről való hallgatásukkal fizetnék meg bűntetlenségüket... Vagy túl messzire megyek az összeesküvés-elméletekkel?

A "lehallgatásbiztos" amúgy azt jelenti, hogy biztos, hogy lehallgatják :), vagy esetleg személyesen volt jelen egy-két garantáltan megbízhatatlan (még lélegző) alkalmazott a személyzetben? Esetleg, Kedves Bodoky személyesen...? Vagy hogyan szivárgott a hermetikusan lezárt borosbunker? Mesélj!

És az is lehet, hogy a Fradit tul'képpen a KGB vette meg...?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.12.16. 11:28:08

500 tonna arany?

500 ezer kiló arany = félmillió kiló arany?

Nem akadékoskodni akarok, de ennek a jelenlegi ára úgy 1.500 milliárd forint.

Biztos ez?

molaris 2008.12.16. 12:09:53

"bodoky"- fószerkám, lassan aggódni fogok az egészségedért!!

2008.12.16. 14:07:54

kik és miért fogták vissza a rebiszeseket?

veny 2008.12.16. 15:03:59

UFO volt-e, az a kérdés.

titok84 2008.12.16. 15:05:06

hallatlan, komolyan kérded? Csak az elmúlt két hétben izgalmas interjúk jelentek meg az Indexen a témában.
De nekem a legérdekesebb az a csóka volt (Kökényesi?), aki előbb petíciót írt Torockaiék nevében (tagja volt az ötfős delegációnak), majd 23-án rendőrsisakban masírozott, és könnygázt törölgetett a rendőrök szeméből. Korábban MSZP-es funkci volt.
Fel sem merült bennem, hogy provokátor...
A Heti Válasz anno meginterjúvolta, azt mondta, ő csak nagyon empatikus. A Székhéz előtt pl. látta, hogy csak ő tudja megírni a kívánságokat, hát segített...

asztrografológus 2008.12.16. 17:17:05

Már annó teljesen nyilvánvaló volt, hogy a TV székház ostrománál a legfelsőbb vezetés (értsd Gyurcsótány) a baranyai tapasztalatlan rendőröket beáldozza... hogy miért? Azért, hogy minél nagyobb balhé legyen, hogy a fasiszta, meg náciveszéllyel lehessen riogatni az embereket - a valós problémák és gazemberségek háttérbe terelésével. Azóta is ez megy. Másnap miért nem engedte Gyurcsótány, hogy lemondjon Petrétei József? Mert az egész az ő és csapatának a műve volt. Petrétei rendelkezett gerinccel elmebeteg miniszterelnökünk nem! Lop, csal, hazudik, Kulcsár ügy, TV ostrom, Cuslág ügy, mi kell még? Egy kis gerinc (kellene), és az embereknek nyitott szemmel élni!

Steve 2008.12.16. 17:42:20

Ha ténylegesen az történt amit állítanak (t.i. hogy direkt buktára vitték a rendőröket) akkor azt nyilván ki kell vizsgáltatni, és meg kell büntetni.

De, azt nem hinném, hogy akik romboltak a TV-ben ártatlanok voltak. Valahogy engem nem lehetne rávenni, hogy gyújtogassak, sem TV-t sem rádiót, sem fidesz, jobbik, sem mszp szdsz székházat. És ezzel vagyunk így néhány millióan.

alphanumericus 2008.12.17. 14:51:11

Tudom, hogy nem idevág, de megmondanád, Bodoky mester, hogyan lövitek az N13-at?

sandinista 2008.12.17. 16:00:27

Uttoro becsuletszavamra mondom, hogy a "jomedia", "rosszmedia", "almodas", "mespekel", de mindenek elott a "megreklamoz" progressziv kifejezeseket szigoru dieta szerint fogom beepiteni a szokincsembe. Vagy intravenas N13-mal.

alphanumericus 2008.12.17. 16:27:45

Szeretnék látni egy jomedia listát is, ha nem gond. Megnézném, milyen az, amikor a vízbűl kivonnyák az N13-at.
süti beállítások módosítása