Fülöp Sándor az AB-hez fordult Páty miatt

2010.05.17. 09:21

Márciusi állásfoglalása nyomán beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, amelyben indítványozta Páty Község Önkormányzatának egy 2006-os rendelettel elfogadott szabályozási terve, a hatályos településszerkezeti tervet módosító, 2010 február 22-i határozata, és a még hatályba nem lépett, a hatályos szabályozási terv módosításáról szóló február 22.-i önkormányzati rendelet alkotmányellenességének vizsgálatát. Emlékezetes, hogy a pátyi képviselőtestület név szerinti szavazással utasította el a golflakópark-projektet elmarasztaló ombudsmani állásfoglalást, az ügyben Tollner József önkormányzati képviselő feljelentése és feljelentéskiegészítése nyomán már a rendőrség is nyomoz, különösen nagy értékű csalás gyanújával.

Eközben az El Pais megint a tekintélyes valenciai Cotino család (a politikus Juan nagybácsi és a vállalkozó Vicente unokaöccs /képünkön/, az urakat vadásztató és a spanyol modellt importáló  Kovács Bence János cimborája és mentora) és családi vállalkozásuk, a Sedesa viselt ügyeiről cikkezik, megemlítve a Balatonringet is. A cikkből az körvonalazódik hogy nem csak az ingatlanbizniszben, de az autó-motorsportban is van olyan „spanyol modell”, amely közpénzeket varázsol magánzsebekbe, a módszer a Forma1-ben és a MotoGP-ben is működik. Spanyolországban néven nevezik a dolgokat, és törvénytelen pártfinanszírozás miatt nyomoznak a társulat után. Én csak azt nem értem, miért van szükség spanyolokra ehhez az okossághoz itt minálunk, egy olyan országban, ahol a Hungaroringre évtizedek óta többet költ az állam, mint az összes olimpiai sportágra?

226 komment · 3 trackback

Címkék: sávoly páty sedesa grupomilton

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr62009266

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Páty 9 - A Zöld Ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult! 2010.05.20. 18:52:44

Ahohhan az anyagot átvettem: Bodoky blogjaMárciusi állásfoglalása nyomán beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, amelyben indítványozta Páty Község Önkormányzatának egy 2006-os rendelettel elfogadott szab...

Trackback: Átverte a Tv2 a Madách-díjas dudást! 2010.05.18. 13:26:39

Ezt a TV2 mégis hogy gondolta? Kapunk választ? Undorító amit csináltak. A sajtóhelyreigazítási közlemény a minimum. Mi több, az oktatási és kulturális miniszter feladata lenne azonnal sajtó-helyreigazítást kérni!!! Pista bácsi a magyar kultúra lovagja...

Trackback: Alkotmánybírósághoz fordultak Páty miatt 2010.05.17. 10:45:01

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Fülöp Sándor a pátyi önkormányzat rendelkezéseinek alkotmányellenességét vizsgáltatja meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kozlony 2010.05.17. 09:57:49

A magyar kapcsolat...

Bencének jó kapcsolatai voltak az MSZP-vel. Április 25.-én a konzervatív FIDESZ nyerte meg a választásokat. Cotino szövetségese most a hatalom új birtokosaival való kapcsolatok megerősítésén dolgozik, írja a levante-emv.com

www.levante-emv.com/comunitat-valenciana/2010/05/17/conexion-hungara-sedesa/706092.html

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.17. 10:03:53

@kozlony: vesz még néhány dedikált real madrid mezt, és látványosan erősödni fognak azok a kapcsolatok :)

sárkányfő 2010.05.17. 10:36:42

Én a Gripen ügyben reménykedtem nagyon, hogy ha már ebben a korrupt, kilóra megvett országban reménytelen utánanyúlni, akkor majd az angolok/svédek/csehek/amerikaiak helyettünk elvégzik azt a melót, amihez mi kevesek vagyunk, és akkor majd külföldről szépen beborítják a magyarokat (Fidesz-Mszp-ügyészség).

De szép is lett volna... Aztán felébredtem. A Gripen anyacége inkább szépen fizetett egy hegy méretű összeget, dollárban, hogy ne firtassák tovább, mert már kezdett tényleg kínos lenni. A deal megszületett, az ügy szépen el lett sikálva.
Így megy ez.

Szóval az ilyen "majd a külföldi ügyészség/sajtó/bárki helyettünk megcsinálja" -féle történetekben kissé megingott a bizalmam.

De azért drukkolok :/

vadaszok 2010.05.17. 10:39:00

@bodoky: Nem akarok tippet adni, de az általános miniszterelnök-helyettes szívesen vadászna Afrikában. Ismerősökkel, meg különösen.

„A Vértes hegységhez, a gánti és csákberényi területhez köt a legtöbb régi-új vadászélmény.”
semjenzsolt.hu/konyv/ius-resistendi

maid 2010.05.17. 10:39:27

@bodoky:
Pár éve azt olvastam, hogy leendő min.elnökünk valójában Bayern München szurkoló. Nem nagyon merek belegondolni, hogy egy dedikált München mezért mire lenne képes, ha már egy Real Madrid is ennyi mindenre elég :/

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.17. 10:51:31

@maid: Pár éve azt olvastam, hogy Orbán szoclibnek vallja magát. O tempora, o mores :)

"Ha a választásokon csak pártok indulhatnak - amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk." [...] "A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumpf István és Wéber Attila. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is." (Orbán Viktor a HVG-nek, 1989. augusztus 26.)

maid 2010.05.17. 11:07:12

@bodoky: ok, ott a pont :)
ezzel az erővel lehet, hogy ma már real madrid és barcelona szurkoló. egyszerre :D

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.17. 11:08:38

@vadaszok: „Csuhások! Térdre, imához!” :)

Bebé 2010.05.17. 11:19:23

Azért van a spanyolokra szükség, mert - amint láthatod - az ujjukból szopják a pártfinanszírozási metódust. A magyar politikusoknak pedig még a lopáshoz is előre letesztelt módszerek kellenek.

zeneigéniusz 2010.05.17. 12:47:50

Azé mert a Hungaroring többet hoz a konyhára országunknak, mint az olimipiai részvétel.
Demagóg cím

10 000 2010.05.17. 13:20:46

Zeneigéniusz,

Tudsz számokat? Mennyit hoz , és mennyit visz a Hungaroring?
Ne légy nyugodt afelől, hogy olyan jó a szaldó!

dr. trafik nomac 2010.05.17. 13:27:35

@zeneigéniusz: Eppen irni akartam, hogy a hungaroring tamogatas is mekkor a lopas mar, mert amugy a "musor" elvezhetetlen eloben, egyebkent is csak egy rosszabb cirkusz, kar bele az allami penz, de mivel az eremnek is ket oldala van, ratapintottala a masikra is :)

Agyalap 2010.05.17. 13:45:02

@zeneigéniusz:
Igaz, a sport leginkább csak nyeli a pénzt, de a Hungaroring is. Aztán meg nem nagyon lehetünk büszkék a sok magyar F1 versenyzőre, viszont az olimpián mindig találunk néhány aranyérmet...

pátyi 2010.05.17. 13:50:19

@ó jaj:
Már régen tudom, hogy a mi szemétdombunkon csak mi rakhatunk rendet.
Hiú ábránd várni, hogy majd egy másik kormány, másik párt, sőt majd az EU fog itt megoldást jelenteni.
Ez a feladat ránk vár, akik ott élünk, ahol.
A kibabrálós társasjátékok helyett meg kell találnunk az együttműködés lehetséges formáit.
Az erkölcstelen, önérdekképviselőket ki kell ebrudalni a közössének. Ha ezt nem tesszük meg, akkor megérdemeljük a sorsunkat.

krj 2010.05.17. 14:12:11

a hungaroring szaldója P. László és F. Tamás számára biztos pozitív, ennyit tudunk. másrészt a retekklub is örül, hogy állami pénzből szervezik a nagydíjat, ahonnan ő - feltehetőleg - nyereségesen közvetíthet.

krj 2010.05.17. 14:19:25

@zeneigéniusz: pl mit? nyugta nélkül árult sört és üdítőt meg kurválkodást fabodegában? ugyanmár?

krj 2010.05.17. 14:29:24

@pátyi: bizony-bizony, a civil kurázsi, gyakorlatilag csak erre lehet számítani.

vincent vega? 2010.05.17. 14:33:06

a hringre egy fityinget sem költ az állam, az állam a Forma1-re költ, pontosabban arra, hogy az F1 idejöjjön.
a hring sport zrt nem kap egy fillér támogatást sem.
az pedig, hogy van-e ennek gazdasági értelme, az szerintem lerágott csont.
a leadben is olvasható tétel pedig szokatlan, már-már torgyáni populizmus a szerzőtől

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.05.17. 14:43:52

Ennek a spanyol úrnak kiemelkedően szimpatikus feje van. Öröm lehet üzletelni vele.

jorda 2010.05.17. 15:07:27

Ki játszotta át annak idején a Hungaroring közvetítési jogát a köztévétől az RTL-nek?
A rikácsoló hangú Palik!

Mikor fogja ezért megkapni méltó jutalmát?

Ideje lenne már ezt az ügyet felmelegíteni!

maid 2010.05.17. 17:13:20

@jorda:
A kérdésfeltevés ebben a formában ("Ki játszotta át annak idején a Hungaroring közvetítési jogát a köztévétől az RTL-nek?") azt sugallja, hogy ez valami jó biznisz volt, amit az MTV elbukott az RTL ármánykodása miatt. A helyzet ezzel szemben az, hogy ezek a sportesemények nem tudnak közvetlenül nyereségeset termelni a műsorszolgáltatók számára, inkább csak az image növelést szolgálják, illetve próbálnak olyan nézőket is odaszoktatni, akik egyébként nem igazán nézik az adott csatornát.
A F-1 azért is problémás, mert a műsor hosszához képest aránylag kevés a hirdetési lehetőség, no pláne az MTV még annyi hirdetési lehetőséget sem tud kihasználni, mint az RTL (ld. médiatörvény).

Tehát ha tényleg Palik vitte el az RTL-re a Forma-1-et, akkor jó adag közpénzt spórolt, egyébként meg őszintén: nem teljesen mindegy, hogy két országos földfelszíni csatorna közül melyik adja a versenyeket? Elérés szempontjából ugyanaz, az egyik közpénzből működik, a másik nem. Aki nézni akarja, az nézheti bármelyiken.

maid 2010.05.17. 17:25:08

Az egyébként, hogy különböző dolgok mennyit hoznak a konyhára, nagyon nehezen forintosítható, egy részével próbálkoznak (pl. a F-1 esetében a vendégéjszakák száma, adóbevétel mond valamit), de hogy mennyit ér valójában az embereknek, azt igazából senki nem tudja. Mint ahogy azt sem, hogy egy olimpiai bajnoki cím mennyi boldogsághormont termel országosan. Az állam és önkormányzatok mégis támogatnak mindenféle dolgokat, pl. F-1 futamot, olimpiai felkészülést vagy falusi fesztivált, részben megszokás alapján, részben pedig azért, mert úgy gondolják, hogy van valamiféle társadalmi haszna, még ha nehezen forintosítható is. Ezeken persze jókat lehet vitatkozni, általában az egyéni preferenciák döntik el, hogy ki mit tekint pénzkidobásnak, a F1-et vagy a falusi dudások éves találákozójának támogatását.

Fontos ezekről beszélni, ha felmerül a gyanú, hogy a közpénz esetleg nem is a köz hasznára fordítódik, akkor kell is. De szerintem azért nem feltétlenül minden lopás és pártfinanszírozás, ahol közpénz költődik, így a magam részéről nem is örülnék, ha az állam a jövőben kizárólag honvédelemre, eü-re és oktatásra költene (lopni amúgy onnan is lehet, ráadásul elég unalmas ország lennénk).

aszpirin 2010.05.17. 17:42:00

Buenos Aires! Lehet tudni, hogy mit csinál az úr a képen?

főkút 2010.05.17. 18:08:56

@aszpirin: Az üzeni, hogy: Mindenki bekaphatja!

thehandsomest (törölt) 2010.05.17. 18:59:47

Most off leszek, de alapvetően a blog témájához szólok:
A választások előtt sokan találgatták, hogy a Széles médiabirodalom vajh hogyan fordulhatott el ennyire a jobbiktól, miért lett ennyire Fidesz barát. Egyesek szrerint Csovi (Csodálatos Viktor) miniszteri posztott ajánlott a számára. Jelentem tudom a választ:
index.hu/belfold/budapest/2010/05/17/elindult_a_ket_uj_tesztbusz/

Alsóhangon 80 milliárdos megrendelés. Ez persze mehet majd feljebb is. Kétségei senkinek ne legyenek. Lehet hogy Mr. és Mrs. Kocsis István is benne van. Tényleg azt tudja vki hogy Pistabácsi mit keres még ott?
A járatlanok kedvéért: Széles Gábor alvállalkozóként a BKV-nak dolgozik, az Ikarus buszgyár az övé, Kocsis a BKV szakszervezetei szerint a cég privatizálását hivatott előkészíteni. Jogos a kérdés, hogy mi lesz itt még.

bejgli 2010.05.17. 20:00:06

A Hungaroring, elentétben a hivatalosan deklarálttal, egy BEFELÉ irányuló sikerpropaganda (szeretne lenni): "Látjátok, ilyen jók vagyunk. Évről-évre elhozzuk nektek a Forma-1-et. Legyetek hálásak, és értékeljétek szépen!" Mint látható, működik is. Igaz, egyre többeknél már nem.
Természetesen van egy kis kifelé irányuló vonzata is, csak gondoljuk meg, hogy mennyit is ér valójában. Szemben mondjuk, az oroszokkal, akiknek egy fia igazából jelentős teniszversenyük sincs, de Kurnyikova óta a világban megjelenő minden második-harmadik cikkben szerepel valamelyik játékosuk. Ők exportálnak - kemény valutáért. Mi importálunk - szintén kemény valutáért. Így megy ez.

Ami az Ikarust illeti, az azért nem kizárólag Széles Gáborról szól. Hanem a magyar buszgyártás esetleges jövőjéről is. A cég már mindenféle kezekben megfordult, lett belőle valami össznépi haszon? Nem lett. Ha most esetleg kap némi állami megrendelést, az egyáltalán nem a legrosszabb szcenárió. Pláne, ha minimális mértékben még versenyezni is kényszerült érte.

Vfair 2010.05.17. 20:53:57

@thehandsomest: @bejgli:
Buszok, IKARUS:
Ha ár-érték alapján rendben van, tőlem a GrupoMilton vagy a Sedesa is gyárthatná. Ha rendben van!
Az meg úgyis kiderül előbb-utóbb. A hazai gyártás/szerviz mindenképpen mellette szól, és az is, hogy vadincs új járművek lehetnek végre.
Azért követem majd a tesztelő bloggereket. :)

mediocris 2010.05.17. 21:09:19

@thehandsomest:

Engem sokkal jobban zavar hogy az index nem volt hajlandó a többi busszal érdemben foglalkozni, csak a két magyarral.

mediocris 2010.05.18. 08:56:18

Szeretnék küldeni egy számot Hagyó Miklósnak, és innen üzenem neki hogy tartson ki, lélekben vele vagyunk, szorítunk neki és várjuk vissza a buliba.

www.youtube.com/watch?v=OIUojvT5yTo

udomongya.blog.hu/2010/03/16/nokia_doboz_05

udomongya.blog.hu/2010/03/17/emlekszik_meg_valaki_1

m.blog.hu/ud/udomongya/image/_Tobben_UvR_1024.jpg

mediocris 2010.05.18. 09:06:08

@bodoky:

Már megint ezek a negatív hullámok. Nincs benned semmi hit? Ki fogja így felmarkolni a 16 milliót?

www.youtube.com/watch?v=Ax6HJzbu4MA

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.18. 10:39:01

@mediocris: Hidd el nem én vagyok az oka. Egyfolytában csak szépen gondoltam arra a kurva hídra, mióta itt vagyunk :)

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.05.18. 11:15:14

Én mindig optimista vagyok.
Előbb-utóbb ideér Kína és leszámol a mutyival. (Előbb, de inkább utóbb)

nol.hu/gazdasag/lecsuktak_kina_leggazdagabb_uzletemberet

Az én leszámolási preferenciám:
(1) Pátyi MutyiCity
(2) Rétalagútak
(3) Völgyhidak
(4) Combino (Boeing 737 áráért)
(5) Mercedes buszok - miközben itthon bezárták az összes buszgyárat - 1986-ban 11.000 db buszt gyártottunk
(6) Metró - villamos helyett
(7) Budapesten 1 db polgármesteri hivatalt hoznék létre, a kerületeket csak mint elöljáróságokat használnám. Egy sor intézményt (pl. építési, műszaki, gyámügyi osztályt központosítanék)
(8) Falvakban 1/3-nám a képviselők számát, 1000 fő alatt egyesíteném az önkormányzatokat
(9) APEH - kkv-nyúzó helyett kkv-segítővé alakítanám át (jelenleg 2000Md adó van kiszabva, amiből szerintem semmi nem fog befolyni, mivel csak a bírság kiszabásában érdekeltek)
(10) Megszűntetném az NFÜ-t és a támogatásokat. Helyette kamatmentes 20 éves hitelt adnék, aminek a fedezete a vállalatvezető jó hírneve lenne (esetleg a hitel 1/10-re saját vagyonával felelne). Támogatást kizárólag a választóközösség által támogatott projektekre adnék. Pl. intereneten szavaztatnám a választókat. A támogatás kamu projektek és kamu pályázatok egész sorát szüli, a termelő cégek rákényszerülnek arra, hogy termelés helyett pályázatírással foglalkozzanak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.18. 19:27:21

@jorda: melegítsd fel, engem érdekel

mi volt benne az elvtelenség?

palik nagy féreg

bomi 2010.05.18. 20:18:12

@Magyarországom: Bocs, csak egy ponthoz szólnék hozzá:
> (8) Falvakban 1/3-nám a képviselők számát, 1000 fő alatt egyesíteném az önkormányzatokat
Ezzel nem érsz el semmi pozitív változást (feltéve, hogy szerinted sem pozitív jelenség a falvak elnéptelenedése és az önrendelkezési jogok csorbítása). Kis falvakban a képviselők, de gyakran a polgármester sem kap semmilyen juttatást a munkájáért, viszont helyi ügyekben legalább van a falu lakosságának önrendelkezési joga, beleszólhat abba, hogy mi történjék vele, meghatározhat prioritásokat, erőn felül ragaszkodhat pl. iskolája megtartásához stb. Nem tudom, mit értesz egyesített önkormányzatok alatt, de ezt nem tudom úgy elképzelni, hogy ne sérülnének a helyi lakosok (és a falu/közösség/élettér fennmaradásának hosszútávú) érdekei.
Ez a "megoldás" tehát nem járna semmilyen megtakarítással, éppen ellenkezőleg: hoszú távon minden bizonnyal sokkal többe kerülne, mint a jelenlegi rendszer.

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.05.18. 21:28:29

@bomi: Köszi, hogy hozzászólsz (én tényleg örülök, ha beszélgetünk).

"(8) Falvakban 1/3-nám a képviselők számát, 1000 fő alatt egyesíteném az önkormányzatokat"

Tegyük fel van 3db 1.000 fős falunk. Egyesiteném a 3 önkormányzatát és hivatalát, egyes hivatalokat (mint pl. építésügy, gyámügy, műszaki osztály, pénzügy) pedig még jobban központosítanám. A valóságban most a falvakban - kivéve a nagyvárosok peremkerületeit - kevés a tennivaló. Ha kevés a pénz, ott is spórolni kell. Ezeket, a helyi viszonyokat jól ismerő embereket pedig tanácsadóként foglalkoztatnám, konkrét feladatokkal: pl. szervezzék meg az adott falu közművesítését, iskola felújítását, gyámügyes foglalkozzon a hátrányos helyzetűek iskoláztatásával, stb.
Kis falvakban is sokszor 5-8 ügyintéző dolgozik, a bonyolúlt szabályozás, adóterhelés, stb. miatt...
[Rosszul hangzik, de sok papírt gyártanak, amit sokáig tart elolvasni, ezért a felső szinteken is többen dolgoznak...]

bomi 2010.05.18. 22:58:01

@Magyarországom: Akkor úgy látszik, nem ismered a közigazgatási rendszer gyakorlatát a kis falvakban. Itt nagyrészt már - kényszerből - jó ideje körjegyzőségek működnek, vagyis hagyományos értelemben vett hivatal már gyakorlatilag nincs. Nálunk (~500 lelkes falu) az a gyakorlat, hogy a jegyző heti egy napot van a hivatal épületében, egy másik napon a körjegyzőség másik településén, és a többi napon a körjegyzőség központjában. A polgármester meg egy-két ügyintéző van itt állandóan, utóbbiakat a körjegyzőség foglalkoztatja (de részben működik egyfajta munkamegosztás is a hivatalokban dolgozó ügyintézők között, így ők nem csak a saját településük ügyeivel foglalkoznak). A különböző szakhivatalok (gyámügy, építésügy, okmányirodák) még nagyobb egységenként, gyakorlatilag járási szinten központosultak. Ez egyelőre többé-kevésbé működik, bár sok közülük kényszer szülte (értsd: emelt normatíva, vagy újabb és újabb teljesíthetetlen feltételek támasztása) kompromisszumos megoldás. Viszont sajnos ugyanez mondható el a különböző szak- és alapfeladatok ellátásának módjáról: mindenféle (több)célú kistérségi társulások alakultak pl. a szociális, egészségügyi alapellátásra és a közoktatásra, persze szintén kormányzati kényszer hatására. És ez utóbbiakról sajnos nagyon rosszak a tapasztalataink: minél több, ill. minél nagyobb létszámú települések hozzák ezeket létre, természetszerűleg annál kisebb a szava/súlya egy-egy kisebb településnek a döntéshozatalban, így saját lakosainak (értsd: pl. időseinek és gyerekeinek) érdekét gyakorlatilag képtelen érvényesíteni.
Az önkormányzást már ilyen körülmények között is az alkotmányban rögzített jog megcsúfolásának érzem, az általad említett önkormányzatok összevonásával minden bizonnyal azzá válna.
A "költséghatékonyság" c. technokrata lózung - amelynek mentén, ill. amilyen címszó alatt, kormányzati hatásra ez a gyakorlat is kialakult (de ugyanezt vélem felfedezni az érveid mögött is) - max. csak a rövid távú gazdasági érdekekkel törődik, de az emberrel (az állampolgárral, a jövő nemzedékkel stb.), a fenntarthatósággal nem, sőt, még a kicsit hosszabb távú (nemzet)gazdasági érdekekkel sem.

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.05.18. 23:48:57

@bomi: Teljesen igazad van. Úgy van, ahogy leírtad,
de ezek a változások eddig spontán módon, kényszer szűlte megoldásokkal születtek, azaz amikor már elfogyott a pénz a fűtésre meg a villanyra, vagy amikor már nem találtak szakembert a nevetségesen alacsony szakemberi / közalkalmazotti feladatokra, akkor szűntek meg a kis falvakban (részben) a hivatalok.

Szerintem az volna helyes, hogy vagy több pénzt adok az önkormányzatoknak a tényleges feladatok elvégzésére, vagy megmondom őszintén, hogy nincs pénz rá és nem is lesz a közeljövőben, és szervezetten próbálok visszavonulni ezekről a területekről.

A települések képviselőinek és polgármestereinek a nagy része ingyen végzi a munkáját. Munkájuk jelentős részét a beszámolók és az tölti ki, hogy megtanulják, hogyan is kell egy falut vezetni. Talán jobban járnának azzal, ha stabil (de választható) közalkalmazott látná el a vezetési feladatokat, az önkormányzatok pedig kisebb létszámmal előljáróságként (tanácsadóként, kérelmezőként) működnének.

Én amúgy a részvételi demokráciában hiszek, erre kisérlet is indul hamarosan. Azaz minden fontosabb kérdésről szavazást írunk ki, mint Svájcban.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.19. 13:06:02

@bomi: @Magyarországom:

Érdekes volt olvasni a beszélgetéseteket. Én ezekhez nem értek, de bomi álláspontját találom messze inkább meggyőzőnek. Ha másért nem, azért, mert kiderül, belülről nézi a helyzetet, nem ahogyan Magyarországom tűnik, kívülről, fölülről, elvontan. És ami szórvány információ engem ilyesmikről bárhonnan elért, mind arra mutatott, hogy a kiagyalt központosító jellegű, valamilyen elképzelt optimum nevében kierőltetett összevonások mindig ellenkező hatást érnek el, mint a racionalizálást remélők a maguk íróasztal-papír világában elképzelik. Biztosan nem véletlen, hogy egy adag település amikor módja nyílt rá arra szavaztott, hogy elszakad azoktól a másoktól, ahová őket korábban erővel csatolták.

Amellett azt is gyanítom, hogy ha a megközelítés lényege az a szempont, hogyan lehet pénzt spórolni, abból ritkán jön ki bármi jó, bármiről is legyen szó. Ha adminisztrációról beszélünk az kell, hogy legyen a kérdés, mit akarunk a gyakorlatban elérni. Azaz mit mást, mint spórolást. És amikor megvannak a válaszok, akkor következik csak a hozzájuk vezető, azok értelmében legüdvösebbnek látszó út megkeresése. Nem fordítva.

mediocris 2010.05.19. 13:07:55

@bodoky:

Pont ma tudtam meg hogy Pintér tagja (volt) az OTP igazgatóságának. Mi lesz itt? Átnyergelünk kerékről labdára, motorról lóra, aszfaltról gyepre? Valahonnan sürgősen szerezni kéne 60 láb hidat, mielőtt ezek a fasiszták elviszik a 16 milliót valami offshore bankba :).

Most már kicsit pontosítani tudom a véleményem. Ha Pintér nem lett volna miniszter akkor szerintem nagy biliborogatások, de legalábbis sértődések lettek volna csapaton belül.

www.pepsifoci.hu/node/52910

"A mi kormányunk 1998 és 2002 között sok támogatást adott a labdarúgásnak"

Szeretjük a focit :).

"Az biztos, hogy a profi labdarúgásra nem szabad költségvetési pénzt költeni."

Nem is kell ha egyszer odahívjuk a szponzorokat.

"Mert a pénz olyan, mint az idő, arra jut, amire akarjuk, hogy jusson"

És mire akarjuk hogy jusson? Erre:

"A következő kormány az új generációk, a fiatalok egészségét, oktatását elsőrangú, ha úgy tetszik, klebelsbergi fontosságú kérdésnek tekinti majd, ezért oktatásra, kultúrára, sportra mindig lesz pénz!"

Hol van ebben az üzlet?

"az állam partner lesz például abban, hogy a sokszor méltatlan állapotban lévő falusi és amatőrpályák, öltözők megújuljanak, vagy újrainduljanak az iskolai bajnokságok."

És mindezt hogyan fogjuk az MLSZ-en keresztül levezényelni?

"olyan MLSZ-elnökre lenne szükség, akinek nem növeli a tekintélyét az, hogy ő lesz a szövetség vezetője, az MLSZ tekintélyét viszont nagyban növeli, hogy ő az elnök."

Magyarul olyan csapatkapitányra van szükség aki nem csak saját kapura játszik, viszont nagyban vonzza magához a piacon lebzselő szerződés nélküli játékosokat, akik szívesen leszerződnének valamelyik csapathoz, cserébe néha bepottyantanak a hálóba néhány lasztit. Ugye?

www.sportforum.hu/?page=cikkek&katid=95&subkat=169&newsid=112549

"Egy olyan emberre van szükség, aki azt üzeni a magyar és nemzetközi befektetők irányába, hogy a magyar futball egy komoly dolog, komoly emberek foglalkoznak vele, érdemes befektetni, és érdemes, sőt becsületbeli ügy ott megjelenni reklámmal, hirdetéssel és egyes csapatok mögötti szponzori szereppel."

Igen. Erre már láttam is példát valahol. A lényeg hogy a becsület ne sérüljön, ezért országosan a becsületükért kitüntetett hazafiakat várjuk.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=254754

"támogató a Grupo Milton Management Zrt., amelyik 300 milliós szerződést kötött a klubbal."

mediocris 2010.05.19. 13:09:06

Melyik két csapat is van most a bajnokság élén? Valami Videoton és DVSC? A DVSC érdekes, mert már akkor fideszes kézben volt Debrecen, amikor az ország többi részén még menetelt 100 lépést a szociálreformizmus. Erre a városra mit is mondott Orbán az első cikkben?

"Debrecen városa például megdolgozott érte, régen kiérdemelte, hogy a kormány a partnere legyen egy új stadion megépítésében"

Értjük. Lehet hogy ez a sikertörténet ismétlődik meg Fehérváron is?

"az afrikai stadionokat és egyes magyar pályákat látva felvetődik a kérdés, hogy Angola tartozik-e a harmadik világhoz, avagy Magyarország, ... méltatlan helyzet"

Oké oké, értjük.
www.origo.hu/sport/magyarfoci/20060216felfuggeszti.html

"Amennyiben szakmai irányításában és az MLSZ vezetésében áttekinthető és stabil helyzet alakul ki, ... a két vállalat kész az OTP-Mol Bozsik Labdarúgó Akadémia utánpótlás-nevelési programjának további támogatására."

Így már értem ha ezentúl nem a Bozsik Akadémiát támogatja a MOL és az OTP, hanem a Trigránittal együtt a Puskást. De mit mondott erről Kisteleki akkor?

"Súlyos és teljes mértékig megalapozatlan kritikai elmarasztalásokat kaptam a napokban egy sajtótájékoztatón. … Fel sem lehet mérni, hogy e segítség felfüggesztése mekkora erkölcsi kárt jelent, hány és hány fiatal sportbéli kiteljesedését törheti meg és mindez részben azért, mert valaki önös szándékoktól vezérelve, a minden erejével a megtisztulást és megújulást zászlójára tűző sportág rossz hírét kelti."

Biztosan nem volt sok üzleti lehetőség a hazai futballban. Mármint eltekintve a jogdíjaktól és az egyéb kiárusítható dolgoktól. Tehát valószínű nem éri meg nagy pénzekkel támogatni a focit ezeknek az embereknek. Mekkora juttatásokról is beszélünk, mekkora jelentősége is volt az OTP és a MOL támogatásoknak?

"A két nagyvállalat 2004 októberétől 550 millió forinttal támogatta az akadémia működését, amelyet az UEFA 2005-ben "Európa legértékesebb utánpótlás-nevelési programja" címmel tüntetett ki."

Legalább ebben az egyben elsők voltunk Európában :). Na persze leszámítva a gáztározós beruházást. És a Balatonring építési költségeit. És a ... á hagyjuk a francba. Hogyan is szól a régi közmondás (by Puskás :)), kis pénz, öööö

www.origo.hu/sport/puskas/20061117kispenz.html

Na jó, elég már az összeesküvés-elméletekből. Csak egy képsor ugrik még tompán be, ahogyan a háttérből a narancssárga nyakkendő felől visszhangzik:
-Te, Te Viktor? Hogy tudtál te ebbe minket belerángatni?
-Kellett vagy 10 másodperc hogy rábeszéljelek.
-De arról nem volt szó hogy ennyit kell focizni. Pintérről se volt szó. Se arról hogy fizetnem kell a devizahitelesek költségeit.
-Fogd be a szád és arra gondolj hogy mi vár az út végén!

Mi vár, mi vár. Hát a 16 millió, a bűvös szám. Nem tudom hogy mi ez. Dollár, magyar állampolgár, vagy más? Lehet hogy a 16 csak egy képzeletbeli fehér vonal a fronton? Vajon Bajnai az ellenfél térfelén lesz kapus, vagy összeáll ismét a nagy válogatott? Összeáll-e ismét a 85-ös Videoton? Le fogjuk-e győzni a Real Madridot? Az MLSZ nyulat lő, vagy nyulat ugrat? Miben rejlik Viktor zsenialitása? Azt hiszem a választ ebben a könyvben érdemes keresni (na meg a csillagokban).

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

"A zsenialitás nem a képességek kiválóságával azonos… Az ő géniusza abban állt, hogy azonosulni tudott a játékkal, egy volt vele, vagyis ő határozta meg a világot (pálya négyszögéről beszélek), a modern álom maga, nem?, s nem a világ adta, meghatározta lehetőségek közt választott, választotta ki a legjobbat. Ez az időtlen benne. ... megteremtette egyén és közösség egységét, amely nélkül az egyén, ő, nem létezhetett"

mediocris 2010.05.19. 13:27:12

@bomi:

Én úgy tudtam a polgármesterek és mások kapnak fizetést a kis településeken is, de elhiszem hogy nem így van. Viszont a te álláspontod szerintem arra épül hogy minden ilyen tisztséget betöltő személy becsületes, és mások érdekeit is fontosnak tartja, ami szerintem nem tükrözi a valóságot. Egyáltalán hány olyan településen motiválja ezeket az embereket hogy tehetnek valamit a közösségért? Aki nem ilyen jótét lélek, azt mi fogja motiválni?

Továbbá ütközést érzek a település és a magasabb szintű önkormányzatok között is. Egy egyszerű példa. A település közösségi házat szeretne, ehhez támogatást is kér. A megyének és az államnak viszont tegyük fel hogy az az érdeke hogy másra költse a pénzt. Kinek adjunk igazat?

Ezzel most nem azt akarom mondani hogy nem jó amit javasolsz, csak azt hogy nem lesz csupán attól jó hogy jobban beleszólhatnak a települések a sorsukba. Nem feltétlenül kell minden településre közösségi ház (és egyéb épületek), és egyébként is jobb megoldásnak tartom ha a települések összefognak. Jó dolog a polgári kezdeményezés is, de csak módjával. Szerintem pedig a részvételi demokrácia sem oldja meg a problémákat, sőt egyes részeit még súlyosbíthatja is. Ha a megfelelő pozíciókba tökéletes embereket tudnál ültetni, akkor a hierarchikus totális diktatúra lenne a legjobb államforma. Csakhogy az emberek nem tökéletesek és a demokrácia ezt a csorbát nem fogja soha kiküszöbölni, csak a hatalmat teszi labilissá.

mediocris 2010.05.19. 13:36:03

@A Nép - Te vagy!:

Létezik egy olyan gazdasági fogalom hogy méretgazdaságosság. Bizonyos esetekben lehet azzal spórolni hogy összevonnak bizonyos egységeket hogy azok hatékonyabban tudjanak működni, kevesebb erőforrással. Ennek szerintem viszont szükségszerűen nagyobb labilitás, kisebb hibatolerancia lesz a következménye. Kb. ugyanaz a jelenség mint a kiélezett piaci versenyben. Ha a dolgokban nem lenne fluktáció, akkor akár nagyon pozitív is lehetne. Viszont számos ellenpélda létezik erre. Például a magyar hadsereg összhaderőnemi összevonása.

mediocris 2010.05.19. 17:23:46

www.pepsifoci.hu/node/7288

"Pistrui László a Szeviép zRt. egyik tulajdonosa. A cég neve igencsak jól cseng a sportban, hiszen a szegedi női kosárlabda csapat névadó szponzora, valamint a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatot üzemeltető Sante Kézilabda Kft. többségi tulajdonosa. A Szeviép tavaly ősztől a futballban is jelen van, a Diósgyőr gazdájaként."

Kicsit talán könnyelműnek tűnik, de szerintem egyfajta ökölszabály hogy ha kézilabda akkor mszp, ha foci akkor fidesz. Bár Miskolc eléggé sötétvörös vidék, lehet kivétel. Viszont az M43 nem az első bulija a cégnek. Érdekes adalék hogy itt a Hídépítő (biztos kellett egy 60 láb hosszú híd gyorsan) és Sedesa is betársult.

szegedma.hu/hir/szeged/2010/02/fidesz-meddig-tart-meg-a-kozlekedesi-kaosz/

"Sár, kátyúk, folyamatosan beduguló forgalom – egyelőre ennyi látszik a szegedi közlekedési nagyprojektből, holott a tervek szerint februárban már villamosnak kellene közlekednie az 1-es vonalon"

mediocris 2010.05.19. 17:25:44

tinyurl.hu/5cjz/

"Ahogy Dr. Gyimesi László fogalmazott, a kormánypártok az elmúlt években udvari beszállítóként kezelték a SZEVIÉP-cégcsoportot, minden kormányzati beruházást megnyert, amit lehetett."

Arra emlékszik még valaki amikor átadták az M5-ös szegedi szakaszát? Feri lement haknizni, mindenki kapott "Szegedi vagyok, van autópályám" sapkát és pólót. Az egész ország boldog volt aznap :).

www.nethirlap.hu/cikk.php?cikkid=18938

"Nincs Európában még egy olyan ország ahol egyszerre építenek négy autópályát."

Már megint egyedülállóak voltunk Európában. Kezdem unni.

"értsék meg, ha az ország előbbre akar jutni, akkor építkezni kell, akár olyan áron is, amibe ezek az autópályák kerülnek."

Értjük :).

"egyértelműen élénkült a befektetői érdeklődés Szeged város és a térség iránt. Egy nagyon aktív gazdaságfejlesztési programmal azt szeretnék elősegíteni"

Lesz itt még kézicsapat támogatás, gáztározó, M43, városfelújítás... Ja, már lett. Nem baj, szeretjük szegedet is :). Ujhelyi for president!

index.hu/belfold/hirek/2010/05/10/ujhelyit_jeloli_parlamenti_alelnoknek_az_mszp/

Csak halkan jegyezném meg hogy nagy pofáraesés lenne ha kiderülne hogy valamit kispóroltak ebből a pártmutyikból épült pályákból. Reméljük nem fognak nyomozni az ügyben. A nagydarab Hagyó már így is elég sok helyet foglal.

index.hu/belfold/2010/05/19/mar_az_m1-est_fenyegeti_az_arviz/

Az ilyen szép alámosást tanítani kéne.

bomi 2010.05.19. 17:50:51

@mediocris:
> Én úgy tudtam a polgármesterek és mások kapnak fizetést a kis településeken is, de elhiszem hogy nem így van
A kis települések polgármestereinek egy része "társadalmi munkában" végzi feladatát, és a kisebb falvakban általában mezei képviselők nemigen kapnak tiszteletdíjat (ennek egyébként törvényi maximuma havi 38eFt körül van; ha néhány helyen kapnak is, ennek általában csak a töredékét). Általában minél kisebb a település, annál valószínűbb, hogy nem kapnak tiszteletdíjat a képviselők (5-600 lakos alatti falvakban még nem találkoztam ilyennel), de az alpolgármester és a polgármester se.

> Viszont a te álláspontod szerintem arra épül hogy minden ilyen tisztséget betöltő személy becsületes, és mások érdekeit is fontosnak tartja, ami szerintem nem tükrözi a valóságot. (...)
Hát pedig éppen ezért választják a képviselőket. Akik a falu lakosságának bizalmát élvezik, azok lesznek képviselők 4 évre. Kis településeken nincsenek listás helyek, csak személyre lehet voksolni. És itt is igaz az, hogy minél kisebb a település, annál jobban ismerik egymást az emberek, és azokat fogják bejuttatni a testületbe, akikről tudják/elhiszik, hogy a maguk és a közösség érdekeit fogják hitelesen képviselni (vagy ezt már megtapasztalták előző ciklusbeli tevékenységük alatt).

> Továbbá ütközést érzek a település és a magasabb szintű önkormányzatok között is. Egy egyszerű példa. A település közösségi házat szeretne, ehhez támogatást is kér. A megyének és az államnak viszont tegyük fel hogy az az érdeke hogy másra költse a pénzt. Kinek adjunk igazat?
Ennek egyfelől semmi köze a témához, hiszen természetes, hogy helyi szinten mások az igények, mint amit magasabb szintről elképzelnek, íróasztal mellől, statisztikai adatok és mindenféle gazdaságossági kimutatások (esetleg kormányzati célkitűzések) alapján támogatandónak/követendő iránynak ítélnek. Másfelől viszont akaratlanul is éppen a probléma lényegére tapintottál rá: az önkormányzatiság (eszméje) pontosan azt jelenti, hogy a helyben felmerült igényeket, a közösség érdekeit szem előtt tartva a közösség maga (esetleg megválasztott képviselői útján) hozzon döntéseket (ehhez persze valamilyen szinten elengedhetetlen egyféle helyi gazdasági és igazgatási "hatalom" önkormányzati birtokba adása, enélkül színjáték az egész). Ha ezeket a döntéseket – mint @A Nép - Te vagy!: is rávilágított – a tényleges hatalom birtokosai felülről irányítottan, íróasztal mögül, azokat a kis közösségekkel nem egyeztetve, de rájuk erőltetve akarják meghozni, az biztosan nem fogja a közösség (és tagjainak) javát szolgálni, ill. nem fog (vagy nem az elképzelések szerint, de legalábbis az elképzeltnél biztosan sokkal több erőforrást felemésztve fog) megvalósulni (ha másért nem, azért, mert a közösség tagjai nem érzik magukénak, ha valamit megpróbálnak lenyomni a torkukon).
Ez még nem zárja ki azt, hogy bizonyos érdekeik mentén a kisebb települések, önkormányzatok összefogjanak, hiszen ezáltal érdekérvényesítő képességük nőhet. De ha ezt az "összefogást" kényszer hatására, és nem a valósan felmerülő, hanem a fentről eldöntött céllal és a hatalom vélt költségmegtakarítási érdekei mentén próbálják megvalósítani, az mindenképpen kudarc lesz (mint a tapasztalatok is mutatják – lásd amit feljebb a kistérségi társulásokról írtam).
(A képviseleti, részvételi demokrácia, totális diktatúra vitába most nem mennék bele.)

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.05.19. 18:09:05

@A Nép - Te vagy!:
(Amúgy nekem is lehetnek rossz ötleteim)

Az elképzelés - amit leírtam - úgy, hogy nehéz megfogalmaznia néhány mondatban a lényegat, a tényleges valóságról szólna az önkormányzatok összevonásánál.

Arra gondolok, hogy szegény kistelepülések minden évben készítenek költségvetést, amely nem fedezi a műküdési költségeket.

Nagyon sok helyen (leszámítva a gazdagabb településeket) már évek óta hiánnyal zárnak az önkormányzatok. Mivel iskolát becsukni nem akarnak, ezért a közigazgatáson spórolnak és a képviselők tiszteletdíján (általában).

Az elképzelésem az, hogy - tiszta vizet öntve a pohárba - meg kellene határozni a feladatokat, amihez aztán tényleges pénzt is kellene csoportosítani. Jelenleg úgy néz ki, hogy elvileg az önkormányzat dönt (ahogy a neve is mutatja), de kényszermegoldásokat alkalmaz - kisebb bérért képseítés nélkül vesz fel embereket, vagy a szomszéd településen van a hivatal egy része....

[Még egy megjegyzés: láttam belülről Budapest leggazdagabb kerületének a működését 11 évig. Akkora hivatalnok-gárdája volt mint 1/2 Münchennek...]

De mi a véleményed a többi ötletről?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.19. 18:18:18

@Magyarországom:

Bocs, milyen többi ötletről?

Egyébként semmi olyat nem gondolok, hogy ne lennének javítani valók, gyaníthatóan pl a bürokratikus elvárások erős csökkentése tehermentesíthetné az adminisztrációban dolgozókat. Ami ellen inkább ösztönösen mint mély ismeretek alapján morgok az az összevonások elképzelése. Bomi remekül indokol, nem marad nekem labda amibe rúghatok.

magwas 2010.05.19. 20:33:44

@bomi: Lehet hogy a max tiszteletdíj 38 ezer forint, de Pátyon a képviselők megkapják még azt a pénzt is, amit a munkahelyükön keresnének, ha nem lennének fizetésnélküli szabin. Rendelet van róla.

Sohanedudgi 2010.05.19. 20:41:31

@A Nép - Te vagy!:
Bocs, ha off.

www.origo.hu/itthon/20100517-valasztasi-rendszer-reform-kisebb-parlament-az-mszp-csak-listat-akar.html

Tudom hogy az egész csak agyrém, de sürgősen adjon valaki jó tanácsot, mielőtt mielőtt meggondolatlanságra adom a fejem.

Átvitel honvéd 2010.05.19. 20:45:10

@thehandsomest: Széles és az Ikarus dolgában szerintem nincs teljesen igazad -- a buszokat gyártó Kft.-hez Szélesnek csak annyi köze van, hogy a valamelyik cége tulajdonában levő Ikarus márkát apportálta, s ezzel kisebbségi tulajdont szerzett, lásd index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/11/ikarus_reload/

Sohanedudgi 2010.05.19. 21:37:50

@magwas:
Köszönöm a konstrutivitást!
Első blikkre figyelemre méltó, de momentán túl fáradt vagyok hozzá.
Tanulmányozni fogom!

bomi 2010.05.19. 21:50:38

@magwas: Páty méretű település esetén a max. alapdíj már közel 70 eFt, és az ilyen nagyobb településeken jobbára ezt már meg is kapják a képviselők (legtöbbször a különböző jogcímeken kapott egyéb juttatásokkal kiegészítve, mint pl. amit írtál, + bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíja, "költségtérítések" stb.).

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.19. 23:36:37

@Sohanedudgi:

Miért mire készültél? Engem nem zavar a hír, egyszerűen olyan mintha nem lenne. Semmi, mindegy.

mediocris 2010.05.20. 01:33:31

@bomi:

1. bekezdés: Nekem úgy tűnik lemarad a lényeg a mondandódból. Ebből nem derül ki mennyi költséggel jár az általad preferált rendszer fenntartása.

2. bekezdés: De minden párszáz emberre jusson egy képviselő? Az külön kérdés hogy milyen képviselő? Egy átlagember? Persze lehet hogy a tízmillió szakember országában elég találomra leakasztani egy képviselőt, és az már egyből tudni fogja mi a jó és mi a rossz, mindezt szabadidőben a kisujjából. De tegyük fel hogy tényleg egészségesen működik a választási szelekció, és a megfelelő becsületes ember kerül be. Az érdekegyeztetésről még mindig nem mondtál semmit. Hogyan fogja ez az ember az ország teljes lakosságának az érdekeit képviselni? Mindig úgy gondoltam hogy a legfontosabb a legnagyobb közösség, és innen haladunk a kisebb közösségek felé. Amíg a saját pénzüket költik a falulakók, addig nincs semmi gond. De ha az állam adófizetői pénzéből kell fenntartani a falusi idillt, az már kicsit sántít. Vagy abban is egyetértesz hogy legyen minden faluban rendőr, posta, orvosi rendelő, stb. Az iskolákat pedig ne zárjuk be, akkor se ha csak 4 gyerek van egy osztályban, miközben a városi iskolákban gyakran 30 feletti a létszám?

3. bekezdés:

"Ennek egyfelől semmi köze a témához, hiszen természetes"

Szerintem pedig miaz hogy. Nagyonis. Pont ezért:

"helyi szinten mások az igények, mint amit magasabb szintről elképzelnek, íróasztal mellől, statisztikai adatok és mindenféle gazdaságossági kimutatások (esetleg kormányzati célkitűzések) alapján támogatandónak/követendő iránynak ítélnek."

Innentől nem kezdelek érteni igazából. Mi a baj a felülről jövő döntésekkel? Tehát a gyárigazgató nem tudja mi folyik a szalag mellett, a munkás viszont tudja mit kell a gyárigazgatónak csinálni? A paraszt ránéz a közéletre, oszt' megmongya, mihülyeség, minemaz? Úgy magánéletileg, mint sportszakmailag :). A király meg okuljon? Mert ha ez a véleményed, akkor rossz hírem van. A paraszt nem látja a fától az erdőt.

"íróasztal mögül, azokat a kis közösségekkel nem egyeztetve, de rájuk erőltetve akarják meghozni, az biztosan nem fogja a közösség (és tagjainak) javát szolgálni"

Itt 3 feltétel együttes fennállását soroltad fel és egy következményt. Tehát egy dolog hogy íróasztal mögül, egy másik hogy nem egyeztetve, és egy harmadik hogy rájuk erőltetve. Ezek még együttesen se feltétlenül jelentenek rosszat, nemhogy külön-külön. Egyébként az íróasztallal még mindig nem értem mi a bajod. Kapa legyen a kezében minden döntéshozónak? Szerintem az a szakma nem erről szól.

"a közösség tagjai nem érzik magukénak, ha valamit megpróbálnak lenyomni a torkukon"

Ez már totális ellenállást jelent. Ehhez két dolog is kell egyszerre. Teljes közösségi egyetértés, valamint ezzel gyökeresen ellentétes döntés. De még ezek sem feltétlenül vonnak maguk után ellenállást.

"ezáltal érdekérvényesítő képességük nőhet"

Én konkrétan arra gondoltam hogy a pár száz fős településeknek szorosan együtt kéne mindenben működni és közösen hozni a döntéseket. Nincs szuverenitás. Tulajdonképpen nem tetszik a kettősség sem a közigazgatásban. Döntsük el hogy profik végzik, vagy önkéntesek.

"A képviseleti, részvételi demokrácia, totális diktatúra vitába most nem mennék bele."

Kicsit késő. Akaratod ellenére belementél a decentralizációval kapcsolatos érveléseddel. Egy szervezeti struktúra, az szervezeti struktúra marad mérettől függetlenül.

mediocris 2010.05.20. 01:39:49

@magwas:

Én még mindig nem értem. Mit akarsz ezzel elérni? Hogy a mostani szavazóbázisból kipréselj még néhány százalék jóságot? Vagy min változtatna ez? Komolyan érdekel.

mediocris 2010.05.20. 01:43:07

@Sohanedudgi:

Csak röviden. Ha én lennék az apostoli király, vagy Rózsa Istencsászár, akkor a Kossuth térből rezervátumot létesítenék, bevezetném a panaszadót, a Hortobágyra oázist, törvény szabályozná a sikkasztást és országos hálózattá bővíteném a tüntetők boltját.

magwas 2010.05.20. 09:40:26

@mediocris: Azon változtatna, hogy az emberek meg tudnák adni a valós preferenciáikat, és az lenne az érdekük, hogy ebben a szavazáskor őszinték legyenek. A jelöltek közül azok győznének, akik szélesebb körben elfogadottak, ezért a nyerő stratégia nem a műbalhék generálása, hanem a konszenzuskeresés.

Ma a fentiekkel szemben az van, hogy a választónak esélye sincs kifejezni a preferenciáit. A választás csak a "legjobb"-ra kérdez rá. Ennek már nem egyszer bizonyítottan az lett az eredménye, hogy olyan jelölt nyert, akit a társadalom többsége elutasított. Ráadásul a választók elég nagy része ha őszintén szavaz, akkor "elvész a szavazata", ezért az emberek rászoktak arra hogy ne is gondoljanak pl. kisebb pártok támogatására.
A jelöltek számára az a nyerő stratégia, hogy a hozzájuk ideológiailag közelebb álló jelöltet támadják jobban, és az ideológiailag tőlük távol álló kis jelöltet pedig támogassák.

A fentiek nem szociológiai, hanem matematikai jellegű megfigyelések: nem az ujjamból szoptam őket miközben politológusokkal külföldiül beszélgettem, hanem a választási rendszer szabályaiból matematikai eszközökkel levezethető igazságok.

mediocris 2010.05.20. 12:10:37

@magwas:

Pár válaszra még szükségem van hogy megértsem mit szeretnél.

"meg tudnák adni a valós preferenciáikat"

Milyen preferenciákra gondolsz?

"A jelöltek közül azok győznének, akik szélesebb körben elfogadottak"

És ez min változtatna?

"Ráadásul a választók elég nagy része ha őszintén szavaz, akkor "elvész a szavazata""

Ez miért baj?

"az emberek rászoktak arra hogy ne is gondoljanak pl. kisebb pártok támogatására."

Én akkor is szavaznék egy pártra ha lehet hogy nem jut be. Engem nem sikerült rászoktatni, ahogyan a gondolkodásról sem sikerült leszoktatni.

"A jelöltek számára az a nyerő stratégia, hogy a hozzájuk ideológiailag közelebb álló jelöltet támadják jobban, és az ideológiailag tőlük távol álló kis jelöltet pedig támogassák."

Ezt értem, csak azt nem hogy ennek mi lesz az eredménye.

"A fentiek nem szociológiai, hanem matematikai jellegű megfigyelések"

Biztosan jó ötlet egy alapvetően szociológiai (szociális alapokon nyugvó) rendszert kizárólag matematikailag elemezni? Nem a matematika az a tudomány, ami a természettudományok alapja (tehát nem önmagában használják, hanem a többi tudomány leírásában)?

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.05.20. 13:16:34

@mediocris:

Kedvenc történetem:

Szentgyörgyi Albertet a '60-as évek végén meghívták egy konferenciára. USAbeli konferencia nagyon okos USAbeli tudósokkal. A konferencia témája a matematika alkalmazása a természettudományokban volt. (Akkoriban kezdték bevezetni a komplex matematikai alkalmazások bevezetését a populáció kutatásokban ésatöbbi ésatöbbi.)

Az egész konferencia és a résztvevők is eufóriában lubickoltak hiszen (mint kifejtették) egy csapásra megoldottak minden gondot, kémikusok, biológusok, fizikusok is húzzanak haza, hiszen a matekkal minden problémát megoldottak.

Szentgyörgyi csönben kussolt az egyik sarokban, meg sem mukkant egész idő alatt.

A konferencia zárónapján, amikor a matematikusok már a mennyben érezték magukat megkérték Szentgyörgyit, hogy akkor zárná be a konferenciát és méltatná kicsit az elért eredményeket.

Szentgyörgyi odaballagott a pulpitushoz és a következőkkel zárt a konferenciát (kb):
- "...a konferencia bla bla, eredmények bla bla... és ennek fényében külön köszönöm, hogy rávilágítottak arra miszerint a matematikával MINDEN megoldható. Nincs szükség másra csak matematikusokra. Engedjék meg, hogy egy példán keresztül igazoljam az Önök optimizmusát.

Egy nő egy gyermeket 9 hónap alatt hord ki. Az önök koncepciója alapján könnyen belátható, hogy két nő ugyanazt a gyermeket 4,5 hónap alatt, három nő ugyanazt a gyermeket 3 hónap alatt és kilenc nő ugyanazt a gyermeket 1 hónap alatt hordja ki.

Ekkor a konferencia résztvevői értetlenül néztek, majd ahogy az agyukhoz (igen lassan) eljutott a messzidzs kollektív öngyilkosságot követtek el.

Na jó ez az utolsó tagmondat nem igaz. A többi igen.

magwas 2010.05.20. 14:25:25

@mediocris:

Preferencia alatt azt értem, hogy meg tudod mondani, melyik jelölt tetszik legjobban, második legjobban, stb. A módszer ezt figyelembe is veszi, ezért pl. megtörténhet az, hogy az a jelölt nyer, akiről csak kevesen gondolják azt hogy a legjobb, de nagyon sokan azt, hogy elég jó.

Ez azon változtatna, hogy érdemesebb lenne valóban "közép" politikát folytatni: minden kérdésben megkeresni azt a megoldást, ami mindenkinek elfogadható. Megszűnnének a politikai lövészárkok, amik rengeteg felesleges energiát emésztenek fel.

Az elveszett szavazat azért baj, mert az olyan mintha el sem mentél volna szavazni: van véleményed, de mesterségesen hozott korlátok miatt nem fejthetted ki annyira, hogy figyelembe lehessen venni. A véleménynyilvánításhoz való jogodat korlátozták.

Annak, hogy a közeli pártokat ki kell irtani, politikai váltógazdálkodáshoz vezet. Ez azt jelenti, hogy a kormányzó párt nincs rákényszerítve a vitára, ennek eredményeképpen a kérdések nem lesznek megfelelően megvizsgálva.

Biztos hogy jó ötlet a dolgokat logikusan elemezni. A matematika enne egy eszköze. Nyilván lehet ész nélkül is alkalmazni a matematikát, erre példa az adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe posztja. De itt nem erről van szó. Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az általam tett kijelentések nem szubjektív megfigyeléseken, hanem bizonyított, "peer reviewed" tételeken alapulnak. Ugyanúgy, ahogyan a kémiában és fizikában évszázadok óta, és a biológiában is elég régen csinálják, és ami kezd egyre jobban elterjedni a szociológiában és a többi humán tudományban is. A tudománynak nem véletlenül létezik olyan definíciója, ami azt tekinti tudományos szigorral történő megfigyelésnek, ami matematikai apparátust használ.
Olvasd el egyszer Szerb Antal Magyar Irodalomtörténetét olyan szemmel, hogy vajon mennyire támaszkodik a logikára.

Ha pedig utánanéznél, hogy a különböző tudományok által katalizált matematikai eredmények mennyire használhatóak a szociológiában, marhára meglepődnél. Pl. azok a kérdéseid, amik a preferencia megfelelő kifejtésével vagy az elvésző szavazatokkal kapcsolatosak, még a legalapvetőbb információelméleti tételek ismeretében is meglehetősen triviálisnak tűnnek.

Dzsoll 2010.05.20. 15:43:09

@magwas: nem inkább precedencia?

bomi 2010.05.20. 16:24:16

@mediocris:
> Ebből nem derül ki mennyi költséggel jár az általad preferált rendszer fenntartása
Itt valami félreértés van: semmit nem szándékoztam mondani arról, hogy milyen rendszert tartok optimálisnak, egyedül az önkormányzatiságról írtam pár szót, a tapasztalataimat, és kritikát fogalmaztam meg a jelenlegi rendszer fals működéséről. Nem is állt szándékomban semmifajta költséganalízis, írtam, mit gondolok erről; de most kifejtem.
Alapvetően elhibázottnak tartom az olyan hozzáállást, mikor emberekről, közösségekről, az ő életükről, jövőjükről van szó, és az első és egyetlen szempont a "költséghatékonyság", sőt, sokszor szimplán a költségek minden egyéb szempontot felülíró minimalizálása (de az ilyen érvek sem túl szimpatikusak, hogy "az én adómból ne költsenek erre", "ne tartsák fönn azt" stb.). Arról egyébként már épp elég tapasztalatunk van, hogy milyen az, ha pusztán ezek a szempontok érvényesülnek a felsőbb szintű döntéshozatalban (önkormányzati feladatok és hatáskörök kontroll nélküli, kényszer szülte átruházása ún. kistérségi társulásokba, de láttuk a Gyurcsány–Molnár–Horváth-féle egészségügyi és a Magyar–Hiller-féle oktatási "reformok" pusztán a"költséghatékonyság" címén történő keresztülverésének következményeként ezeknek az alaprendszereknek a szétverését). Ez utóbbiak egyébként jól példázzák azt is, hogy hogyan bukhat meg egy ilyen felülről, kizárólag költségszempotok alapján a társadalomra rákényszerített "rendszer" a gyakorlatban az emberek, közösségek ellenállásán.
Ha mégis mindenáron költségoldalról akarjuk megközelíteni, akkor ezt jóval tágabbann kell értelmeznünk: nem csak az effektív anyagi ráfordítás egy rendszer fenntartásának vagy megváltoztatásának a költsége; ha a döntéssel érintettek együttműködése/támogatása nem kíséri, jóval többe fog kerülni a megvalósítás. De költségként értelmezendőek pl. az érintettekre gyakorolt negatív anyagi és lelki hatások, a kis közösségek szétverése, az önnfentartás és az önszerveződések ellehetetlenítése; egyáltalán a fenntarthatóságnak mint szempontnak a figyelmen kívül hagyásával már középtávon súlyos gondokat okozunk ezeknek az embereknek, a kis közösségeknek, és ezen keresztül az országnak (és magunknak) is.

> Hogyan fogja ez az ember az ország teljes lakosságának az érdekeit képviselni? Mindig úgy gondoltam hogy a legfontosabb a legnagyobb közösség, és innen haladunk a kisebb közösségek felé.
Megérkeztünk ahhoz a témához, amit kerülni akartam (és amiről azt írtad, hogy késő, mivel szerinted a decentralizáció mellett érveltem). Egyszerűen azért nem akartam az államforma kérdésével foglalkozni, mert ez szerintem most nem vetődik fel: van egy képviseleti demokráciánk, arról vitatkozhatnánk, hogy jó-e, vagy kevésbé (nekem is jobban tetszene, ha a személyes részvételnek nagyobb tere lenne, de persze egy jól strukturált, hiteles személyek által felelősen irányított diktatúra is működtethetné megfelelően az államot - ez utóbbi esetben elvárás sem lenne a részvételi, beleszólási igény). Az aktuálisan adott rendszer működőképességének növelése érdekében kéne a legmegfelelőbb kereteket meghatározni. A jelenlegi felállásban biztosan nem az eddigi technokrata gyakorlattal összhangban felülről ráerőltetett/kikényszerített, kizárólag költségelvű döntéseknak a leghatékonyabbak és a legcélravezetőbbek, sőt – pedig egy diktatúrában akár még működhetnének is.
A kérdésre visszatérve: egy helyi kis közösség választott képviselője jó esetben közvetlenül sehogyan sem fogja az ország teljes lakosságának érdekeit képviselni, hiszen nem is ez a dolga, nem erre választották. Nagy tévedésnek tartom, amit írsz, hogy a legfontosabb a legnagyobb közösség (az ország - de mehetnénk feljebb is, az EU, vagy a ma élő emberiség), és ahogy haladunk a legkisebb közösségek, az egyes emberek felé, úgy csökken a fontosságuk/értékük. Én bizonyos szempontból éppen fordítva érzem: a legértékesebb maga az ember, az egyén, és az általa alkotott/megélt legkisebb közösségek (család stb.). A nagyobb közösségek ezekre a kisebbekre épülnek, és az állam sem téveszthetné szem elől, hogy valójában az emberek alkotják, velük kell szimbiózisban "élnie", de nem önmagáért, hanem éppen értük, az emberekért, az állampolgárokért. És a leggyakrabban nem is lenne más tennivalója, minthogy élni, boldogulni hagyni őket; így tudna az ország is a legjobban gyarapodni.

> Amíg a saját pénzüket költik a falulakók, addig nincs semmi gond. De ha az állam adófizetői pénzéből kell fenntartani a falusi idillt, az már kicsit sántít. Vagy abban is egyetértesz hogy legyen minden faluban rendőr, posta, orvosi rendelő, stb. Az iskolákat pedig ne zárjuk be, akkor se ha csak 4 gyerek van egy osztályban, miközben a városi iskolákban gyakran 30 feletti a létszám?
Ez az "adófizetők pénzéből fenntartani a falut" c. lózung nem fejti ki az igazság minden részletét. Ha emlékszel rá, a rendszerváltáskor az SZJA 100%-a került a helyi önkormányzatokhoz. Most ez az arány 8%! Igazságosnak egyébként azt tartanám, hogyha 50% maradna helyben, a maradék 50%-ot pedig a területi és jövedelemeloszlásokat, hátrányos helyzetet stb. figyelembe véve a kevésbé tehetős önkormányzatok v. kisebb, önszerveződő-önsegítő közösségek kompenzálására fordítanák. És messzemenően az önnfentartást támogatnám, hogy a helyben megtermelt javakból és a helyi adottságokra támaszkodva próbáljanak megélni a kis falvak lakosai is. És igen, amelyik falu megteheti, az tartson el orvost, legyen posta, gyógyszertár, rendőr stb., de legalább az iskola maradjon meg.
Egyébként mi lenne az alternatíva szerinted? Amit írsz, abból szépen levezethető a ceauşescui "megoldás": falvak lakosságának városi lakótelepekre telepítése is (ha nem kényszerrel, akkor élőhelyük, életlehetőségeik, az iskolák megszüntetésével pedig jövőképük felszámolásával), amivel persze a szándékolttal éppen ellentétes hatást érnél el: tovább nőne a nincstelenek, az önmagukat eltartani nem bírók száma, akik örök életükre segélyezésre szorulnak.

A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy 15-20 alsós gyerekkel és két elhivatott pedagógussal is megoldható a kisiskolák fenntartása és a gyerekek színvonalas oktatása (nálunk pl. ez a helyzet, 20 alsós gyerek 2 kétévfolyamos csoportban, fantasztikusan jó hangulatú kisiskola, nagyon jó eredmények - igaz, ehhez az elmúlt időszak kormányzati központosító törekvéseinek ellenszelében némi erőn felüli ráfordításra is szükség volt). Nem is értem a városi iskolák létszámával való összehasonlítást. Ott egy pedagógusra átlagban kb. ugyanennyi gyerek jut.
A kényszer hatására a kistérségi központokban létrehozott nagy intézményekről viszont rosszak a tapasztalatok: személytelenek, a gyerekekre (de a szülőkre is) több terhet rónak, mint a helyi (kis) iskolák (pl. az utaztatás), ráadásul - bár felszereltségük vitathatatlanul jobb, mégsem büszkélhedhetnenk nagyobb eredményességgel. A kis falusi iskolák felszámolása viszont egyértelműen a falu kihalása, elöregedése, a fiatalok elköltözése felé vezet.

> Mi a baj a felülről jövő döntésekkel? Tehát a gyárigazgató nem tudja mi folyik a szalag mellett, a munkás viszont tudja mit kell a gyárigazgatónak csinálni? A paraszt ránéz a közéletre, oszt' megmongya, mihülyeség, minemaz?
Ez már megint a rendszerről szól. Írtam már, hogy ha diktatúrában lennénk, akkor majdnem igazad is volna. De ha a jelen rendszerre próbáljuk értelmezni a hasonlatodat, akkor az igaz, hogy a munkás tudja, hogy mi folyik a szalag mellett, hagyni kéne dolgozni, sőt, inkább a munkakörülményein és a közérzetén kéne javítani, és nem felülről, a racionalizálás szándékával de valójában a munkafolyamat tényleges és részletes ismerete híján a termelékenységet csökkentő döntéseket kikényszeríteni. A munkás nem szól bele a gyárigazgató dolgába, de elvárja, hogy ő se szóljon bele az övébe. A paraszt pedig – ezt ha nem haragszol, magamra veszem – a saját tapasztalatai és értékrendje alapján véleményt formál az őt közbetlenül vagy közvetve érintő dolgokról.

> Itt 3 feltétel együttes fennállását soroltad fel és egy következményt. Tehát egy dolog hogy íróasztal mögül, egy másik hogy nem egyeztetve, és egy harmadik hogy rájuk erőltetve. Ezek még együttesen se feltétlenül jelentenek rosszat, nemhogy külön-külön.
Az elmúlt években sajnos pontosan ez történt; ha tetszik, mindhárom feltétel teljesült. Ha feltesszük a legjobb szándékot, valamint a döntés is teljességgel alátámasztható és támogatható az iránya, a módszer – az egyeztetés hiánya és a kényszer – miatt (erre már utaltam) a végrahajtás biztosan sokkal nehezebb és költségesebb lesz, ha egyáltalán megvalósul.

>> "a közösség tagjai nem érzik magukénak, ha valamit megpróbálnak lenyomni a torkukon"
> Ez már totális ellenállást jelent. Ehhez két dolog is kell egyszerre. Teljes közösségi egyetértés, valamint ezzel gyökeresen ellentétes döntés. De még ezek sem feltétlenül vonnak maguk után ellenállást.
Nem, nem feltétlenül jelent totális ellenállást. Egyszerűen ha valamit kényszerből kell csinálni, nem saját döntés alapján, de még a döntéshozó hitelessége és az elfogadható magyarázat is hiányzik, akkor a megvalósítás döcögős, nehezebb és költségesebb (a szó értelmének tágabb értelmében mindenképpen) – ha egyáltalán megtörténik -, és jó eséllyel vissza is fordul (bár tudom, a szokás nagy úr, egy kényszer alapján véghezvitt változás is egy idő után elfogadottabbá válhat – és erre sajnos rá is játszanak/játszottak a döntéshozók).

Nem folytatom, így is "kicsit" hosszú voltam, bocsánat.

mediocris 2010.05.20. 16:33:34

@magwas:

"hogy meg tudod mondani, melyik jelölt tetszik legjobban, második legjobban, stb."

Itt gondolom az egyéni körzetekre gondolsz. Én személy szerint kevesebbet tudtam a körzetem jelöltjeiről, mint egy utolsó celebről. Van olyan ismerősöm akinek volt "preferenciája", de ő meg simán tévedhetett ha félreismerte a jelöltet. Utóbbi jelenség igencsak általános ahogyan én látom.

"érdemesebb lenne valóban "közép" politikát folytatni"

Ez a kompromisszum útja lenne. Nem mindig az a legjobb.

"Megszűnnének a politikai lövészárkok, amik rengeteg felesleges energiát emésztenek fel."

Nincs senki sem a legfelsőbb tudás birtokában, legfeljebb Rózsa Istencsászár. Nem egyformák a különböző felek, sem tudásban, sem bölcsességben, viszont egyik szempontból sem tökéletes senki. Ezért van szükség vitákra (valódi vitákra és érvekre, párbeszédre. a veszekedés az teljesen másról szól), amik segítenek a tévedéseket felszínre hozni, ezáltal közelebb hozva a feleket az igazsághoz. Példának a kettőnk párbeszédét említeném. Szerintem érteni fogod hogy mire célzok. Amikor nagy tévedés van az ismeretekben, akkor a kompromisszum igen káros tud lenni. Főleg ha politikai kompromisszumokról van szó. Hogy csináljunk is valamit, meg ne is. Az utóbbi 8 év politikájában nekem ez volt a leginkább kínzó. Ha volt is egy értelmes törvényjavaslat, akkor az biztosan a legrosszabb formában valósult meg a kompromisszumoknak hála.

"Az elveszett szavazat azért baj, mert az olyan mintha el sem mentél volna szavazni:"

Ezzel alapvetően nem értek egyet és szerintem egy tévedésen alapul. Azért mert az én véleményemet nem veszik az adott döntésnél figyelembe, még nem vész el. Lehet hogy később kiderül hogy igazam volt, és ekkor az én irányomba tolódik el az átlagvélemény. Nekem nem az a dolgom hogy mindenbe beleszóljak, hanem hogy képviseljem azt ami szerintem helyes. Ha kell akkor kivárok. Nem feltétlenül érek el azzal bármit is, hogy kigáncsolom a velem ellentétes kezdeményezéseket. Például az eddigi kétpártrendszer a lehető legrosszabb volt az országnak. Az előtte levőre pedig maga Orbán Viktor jó példa. Már akkor megmondta hogy ebből baj lesz (érdekes hogy 4 évente mennyire értelmesen tud beszélni, közte meg néha agyhalál) és szerintem teljesen megérdemelten nyerte meg a választást (most lehet köpködni a monitorra :)).

"Annak, hogy a közeli pártokat ki kell irtani, politikai váltógazdálkodáshoz vezet."

A piaci versenynél is megfigyelhető a jelenség. Ha egy termék monopol helyzetbe kerül, akkor a vásárlók lojálisak maradnak hacsak nem járatja le magát. Erre pártszinten is tökéletesen kimutatható bizonyíték az mszp posztkommunista szavazóbázisa. Az mszp is azzal indított hogy kinyírta az MSZDP-t. Az mszp megnyert ezzel 5-ből 3 választást és átmentette a stabil szavazóbázisát. A piac gyakran nem tud eltartani két ugyanolyan terméket, és a fogyasztói viselkedés pedig olyan amilyen.

"a kérdések nem lesznek megfelelően megvizsgálva."

Ez nem feltétlenül igaz. Szerintem nem volt nehéz elhitetni itthon az emberekkel hogy az egypártrendszer rossz, mert látták a következményeit. Ez nem igaz. Magát a rendszert nem minősíti egy konkrét megvalósítása. Létezik és kell hogy létezzen párton belüli önkritika (ami az összes egypártrendszernek fontos része). A pártnak egy jól működő egypártrendszerben érdeke a saját működését felügyelni. A többi párt ezzel szemben a lejáratásában érdekelt, ezért a vitákból sajnos nem feltétlenül fog sok jó származni. Egy civil szervezet viszont nem közvetlenül érdekelt az uralkodó párt lejáratásában, tehát sokkal hitelesebben tudja azt bírálni. Nagyon sokat elárul hogy a civil oldal mennyi betekintést nyer a kormány működésébe és hogy mennyire engedi tevékenykedni a civileket a rendszer. Tehát szerintem a kérdéseket elsősorban belülről kell megvizsgálni, valamint civil oldalról. A többi párt nem lesz feltétlenül hiteles.

"Biztos hogy jó ötlet a dolgokat logikusan elemezni."

A kérdés csak az hogy ez alatt mit értünk.

"A matematika enne egy eszköze."

Eszköz, nem pedig módszer. Önmagában ugyanúgy nem képes kideríteni az igazságot (hacsak nem matematikai szinten vétett hibáról van szó), ahogyan az ásó sem képes felásni a kertet.

"Nyilván lehet ész nélkül is alkalmazni a matematikát, erre példa az adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe posztja."

A tiéd nem?

"Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az általam tett kijelentések nem szubjektív megfigyeléseken, hanem bizonyított, "peer reviewed" tételeken alapulnak."

Pont itt véted a hibát. Az összes ideológia szubjektív. Véleményt csak nézet mentén lehet formálni, a vélemény pedig természeténél fogva szubjektív. Az ellentéte a tény lenne, de hogy szerinted matematikai szemlélettel analizálható a választási rendszer, az csak egy vélemény. Ideológia.

"Ugyanúgy, ahogyan a kémiában és fizikában évszázadok óta, és a biológiában is elég régen csinálják"

Ezek természettudományok. Egzakt tényeken kell alapulniuk.

"kezd egyre jobban elterjedni a szociológiában és a többi humán tudományban is."

Ezek társadalomtudományok. Elméleteken és módszereken alapuló megfigyelésekre épülnek, amik nincsenek egy szinten a természettudományok módszereivel. Az egész rendszer megfoghatatlan, ezért lóg a levegőben. Ez a természettudományoknál nincs így. Ott vannak cáfolhatatlan alaptételek, itt csak cáfolhatatlan összefüggések léteznek.

"A tudománynak nem véletlenül létezik olyan definíciója, ami azt tekinti tudományos szigorral történő megfigyelésnek, ami matematikai apparátust használ."

Sajnálatos és pongyola definíció. Szükséges, de nem elégséges feltétel. Egy katasztrófális fail-t emelnék ki. Teljes indukciós bizonyítás. Ennek a bevezetése a természettudományokba, emberiség ellen elkövetett bűntett volt. Tulajdonképpen kizárólag a matematikában a helye.

"Ha pedig utánanéznél, hogy a különböző tudományok által katalizált matematikai eredmények mennyire használhatóak a szociológiában, marhára meglepődnél."

Kizárt dolog. Én már oly régen nem tudok tudományos dolgokon meglepődni.

"még a legalapvetőbb információelméleti tételek ismeretében is meglehetősen triviálisnak tűnnek."

Ezt szomorúan hallom. Megérdemelné az író hogy szétszedjék. A filozófia az oka mindennek. A legnagyobb és legalapvetőbb faszság amit az emberiség valaha kitalált. Ez tudomány válasza a vallásra. Egyszer és mindenkorra meg kéne értenie az embereknek hogy a tudomány nem vallás, a vallás nem tudomány. A kettőt nem szabad egymás közelébe engedni. Két diszjunkt halmaz. Matematika :).

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.20. 21:27:16

@mediocris: feloszlott a bitlisz!

dryen.xanga.com/

"Jelenleg Pintér a lányára terhelő adatokat próbálja eltüntetni Csányi segítségével, és több hatóságot is megfenyegetett bizonyíthatóan, hogy ne végezze munkáját."

kamm 2010.05.21. 04:52:30

Hihetetlen, hogy micsoda sotet alvilagi alakokkal (Pinter) veszi magat Orban korbe, egeszen elkepeszto... mi lehet az oka?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.21. 10:58:33

@kamm:

Mondj még neveket! (Nem ismerem az ilyesmit, de érdekel.)

bomi 2010.05.21. 11:24:50

@A Nép - Te vagy!: KBJ? Íme egy friss kép (MTI, május 19., Videoton-Újpest, sóstói stadion díszpáholya): kep.index.hu/1/0/147/1474/14747/1474769_4232464d84f698ced32c11c1734c37cd_wm.jpg
Orbán és Csányi mögött ül a mi emberünk. Ez még mindig ott van OV körül, elképesztő. (Nem sejti v.ki, hogy ki az a félkopasz törpe, akivel diskurálgat?)
( Az index-címlapos cikk, amelyben található a fotó: index.hu/belfold/2010/05/21/forradalom_van_a_mi_utcankban/ )

maid 2010.05.21. 11:49:58

@bomi:
az index vajon most direkt köpi szembe saját magát? kirúgták bodokyt azért, mert leírta, hogy kik nézik együtt a videoton meccseket, erre betesznek egy ilyen képet, ráadásul egy olyan cikkbe, amihez nem is tarozik szervesen ez az illusztráció.

még egy kis fehérvári foci:
www.pepsifoci.hu/node/61722

Idézet a cikkből:
"Ha már Csányi! Csányi és Garancsi egyébként évek óta jól ismerik egymást, de rendszeresen találkozhatnak a Videoton VIP-páholyában is, amelyről kijelenthető, rendre felvonultatja a gazdasági és a politikai élet nagyágyúit, hiszen Csányi mellett rendre feltűnik ott Hernádi Zsolt MOL-vezér, Orbán Viktor leendő miniszterelnök, vagy Warvasovszky Tihamér fehérvári polgármester is."

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.21. 11:56:04

@bomi:

Értem, de azt hittem kamm nem pont így gondolta a körülvételt. Más értelemben veszi körül Pintér, mint ez az alak, akivel van, hogy együtt látható.

sárkányfő 2010.05.21. 12:53:14

@bomi: "Nem sejti v.ki, hogy ki az a félkopasz törpe, akivel diskurálgat?"

A Hernádi Zsolt az. Több kép is készült az eseményről, azokon tisztán látszik Hernádi.

Tekintve, hogy kbj ott ül Orbán, Csányi, és Hernádi között - momentán kb. az ország 3 legfontosabb és legnagyobb hatalmú embere -, valszeg sokkal több van e mögött az egész mögött, mint amit mi most sejthetünk.

mediocris 2010.05.21. 13:21:25

@maid:

A Milton bank volt ott a gond.

@A Nép - Te vagy!:

Lehet hogy hamarosan Pintér is ott lesz a lelátón (ha szereti a focit), de virtuálisan már most is ott van. Nézz utána az Eclipse zRt-nek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.21. 13:47:20

@bodoky: a világért se szeretnék kekeckedni, de erről mi a véleményed? ennyire kell a pénz? most letesztelheted magadat, mennyire tudsz felülemelkedni a sárban

objektivszcn.blog.hu/2010/04/14/az_lmp_es_a_szcientologia_kapcsolata
ez nagyon durva

bomi 2010.05.21. 15:34:16

@maid: "az index vajon most direkt köpi szembe saját magát? kirúgták bodokyt azért, mert leírta, hogy kik nézik együtt a videoton meccseket, erre betesznek egy ilyen képet, ráadásul egy olyan cikkbe, amihez nem is tarozik szervesen ez az illusztráció."
Igen, ez nekem is feltűnt. Ráadásul, mint @ó jaj: felfedezte, a Csányi mögött ülő ürge, akivel KBJ oly kedélyesen diskurálgat, nem más, mint Hernádi Zsolt, MOL-vezér. (Én nem találtam másik képet az eseményről, de így is sikerült utólag más fotók alapján egyértelműen meggyőződnöm róla, hogy tényleg ő az.)
Ez pedig így együtt tényleg nagyon érdekes. Ugye emlékszünk, hogy mi állt abban a bekezdésben, amit UP utólag kicenzúrázott (és ami miatt végül Tamásnak mennie kellett az indextől)? Idézem:
"Az Origo értesülése szerint a székesfehérvári Sóstói Stadion VIP-páholyában Orbán Viktor rendszeresen együtt néz meccset Kovács Bence Jánossal, valamint Csányi Sándorral, az OTP elnökével, és Hernádi Zsolttal, a Mol elnökével." ( bodoky.blog.hu/2010/04/15/feljelentes_a_patyi_ingatlanugyben/fullcommentlist/1#c9475444 )
És mivel indokolta utólag Tevan a cenzúrát?:
"Az a kérdés, Tamás, hogy ha az az egyik tény, hogy [1] OV némelykor együtt ül KBJ-vel, és az a másik tény, hogy [2] OV némelykor együtt ül mondjuk HZS-vel, akkor abból következik-e, hogy [3] HZS is együtt ül a lelátón KBJ-vel?

Nyilván nem, ha több meccs van. Az Origo szövege szerintem nem is állítja [3]-at." ( bodoky.blog.hu/2010/04/15/feljelentes_a_patyi_ingatlanugyben/fullcommentlist/1#c9477668 )

Ezen a fotón, amit az index publikált egy nem pont erről szóló cikk illusztrációjaként, pedig mi történik? Éppen az, amit Tevan (egyébként nevetségesen hazug érvelés alapján) hamis állításnak/következtetésnek ítélt a kicenzúrázott bekezdésben: HZS nemhogy együtt ül KBJ-vel (közvetlen Orbán és Csányi mögött) a lelátón, de láthatóan baráti kapcsolat van köztük.

No comment.

maid 2010.05.21. 16:09:52

@bomi: Azt hiszem az ominózus kép a retteget sajtóperben is elég jó bizonyíték lenne. Mert ugye Tevan ezt is leírta:
"Egy alaptalanul megvádolt nagyvállalkozónak számos eszköze van arra, hogy ártson a lapnak, és elég, ha csak a törvényesekre gondolunk. A kihúzott mondatok kiváló alapot adnak egy helyreigazítási perre. Soha a büdös életbe nem tudnánk bizonyítani az említett három úrról, hogy érintett. És az nem elég, hogy más lap ezt írta. Egy elvesztett helyreigazítás után meg lehet kártérítésre erelni, bizonyára úgy látná a bíróság, hogy egy nagyvállalkozó üzleti becsülete nagyon sokat ér."

Hát lassan akár vissza is lehetne tenni az ominózus bekezdést abba a cikkbe :/

mediocris 2010.05.21. 16:56:09

@tesz-vesz:

reformer is elismerte hogy az LMP-nek semmi köze nincs a szcientológiához. Schiffer irodája vállalt munkákat, de ez is csak üzleti kapcsolat volt.

mediocris 2010.05.21. 17:33:24

@maid:

Tevan csak vakon védte a mundér becsületét mint egy házőrző agresszív kiskutya. UP tudja mi volt az igazi ok. A Milton és a Trigránit. Igen. Ez csak egy megérzés. De olyan biztos mint hogy ez egy anakonda.

www.youtube.com/watch?v=a28XgKaXqas

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.21. 17:38:10

@tesz-vesz: Szerintem ez baromság, ennyi érintettséget tetszőlegesen választott egyház irányába találsz az LMP-ben. Kopiás Steve Attila pedig tök jó fej szerintem, akárhova dolgozik a papa. Nekem sokkal gyanúsabb, hogy Schiffer a Zöld Pardont is képviseli ügyvédként, ami állítólag szintén Mervó-érdekeltség, bár Sch. ezt cáfolja :)

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.21. 17:42:11

@mediocris: Jaja, OTP-re hivatkozott, de az nála a jolly joker, szerintem sem az volt a gond. A wallis/wing-féle milton bekeverése, megcsillantása, az volt a hot topik abban a bekezdésben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.21. 19:08:31

@bodoky: ezt vesd össze azzal a cikkrészlettel amit kivágtak az indexből

ott focimeccsekre jártak.
itt meg siffer 4 ! évig ügyvédjük volt. több perben ismeri a szc-ok bűneit

ez nem baromság.
tudod milyen nagy bajban volt az lmp, állítólag nem volt pénz már semmire se, kizárt hogy ne fogadjanak el ettől még pénzt, már kezdetektől fogva.

siffert váltsátok le az elnöki posztból

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.21. 19:11:07

@mediocris: reformer óvatos, nem azt ismerte el, h semmi köze hozzá, azt mondta, NEM HINNÉ

ha azt mondja, biztos, te se tartanád hitelesnek, mert lmp-s vagy és nem tetszene

akkor pontosítsunk:

"Én nem hinném, hogy az LMP "szcientológuspárt" lenne, vagy őket képviselné. Közvetett kapcsolatuk sincs a jelek szerint.

De az is biztos, hogy az LMP nem fog fellépni ellenük, és nem fog megszavazni semmiféle, a szcientológiát hátrányosan érintő törvénymódosítást.

És az is biztos, hogy az egyház a saját túlélésének biztosítása érdekében jó kapcsolatokra törekszik az LMP-vel - de hogy mit tettek, tesznek, és fognak tenni ezért, azt sajnos nem tudom megmondani."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.21. 19:18:29

@bodoky: @mediocris:

Szerintetek normális egy politikai rendezvényen, ha nincs semmi szci kötődése, hogy azt kiabálják, hogy "statív, statív"?

index.hu/belfold/2010/valasztas/az_lmp_el_sem_hiszi/

mediocris 2010.05.21. 19:20:34

@tesz-vesz:

"lmp-s vagy és nem tetszene"

Ezt kikérem magamnak. Rájuk szavaztam és kész. Azt akartam hogy bejussanak. 4 éve pedig az MDF-re hogy bejussanak. Most azt akartam hogy nem jussanak be. Az én akaratom mindig teljesül :). Istencsászár vagyok.

"De az is biztos, hogy az LMP nem fog fellépni ellenük"

Akkor megparancsolom majd a legfelsőbb erőknek hogy ne jussanak be 4 év múlva. De miért ítélkezünk előre? Szerintem várjunk 4 évet, és majd utólag kiderül hogy a fidesz, az LMP és a többiek milyen gonoszságokat tettek. Egyelőre semmi nem utal arra hogy bárki szci tag lenne az LMP-ből, vagy akár a Schiffer irodájából. 2006-ig ellátták a jogi képviseletét az egyháznak. Pénzért. Ha viszont nincs tagságuk akkor szerintem nincs miről beszélni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.21. 19:24:01

Egy háromfős társaság tudósítónktól jó pár méterre elkezdte skandálni, hogy "kampánycsapat, kampánycsapat!". Tudósítónk rákérdezett, hogy miért kiabálják ezt, de gyanakvással tekintettek rá, ezért nem kapott kérdésére választ. Azt viszont végül az egyik fiú elmondta, hogy elképesztőnek tartja, hogy az LMP bejutott a parlamentbe, és különösen az fantasztikus, hogy három hónap alatt megnégyszerezték a támogatottságukat. Mire egyik haverja poénkodva hozzátette, hogy "végre képviseletet kapnak a parlamentben a szcientológusok".

www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20100411-valasztas-2010-eredmenyek-elso-fordulo-lmp.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.21. 19:26:14

@mediocris: miért a legfelsőbb erőknek parancsolod meg? miért nem inkább Xenunak?

mediocris 2010.05.21. 19:28:55

@tesz-vesz:

Én nem hiszek benne. Én csak magamban hiszek :).

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.21. 19:32:01

@tesz-vesz:

Minden egyébtől eltekintve, ne haragudj, az abszurd, hogy valaki kívülről ad tanácsot, hogy kit váltsanak le egy pártban és kit nem. Ez az ő belügyük. Ugyanígy zavart amikor az Mszp ugrált, hogy a Fidesz váltsa le Orbánt. Mi közük hozzá? Ill. neked?

sárkányfő 2010.05.21. 19:48:56

@bomi: "Én nem találtam másik képet az eseményről, de így is sikerült utólag más fotók alapján egyértelműen meggyőződnöm róla, hogy tényleg ő az."

Itt egy kép, amin jól látszik Hernádi is. A Videoton és az Újpest szerda esti találkozóján készült, a székesfehérvári Sóstói Stadion díszpáholyában:

www.hirszerzo.hu/cikk.meglepo_gesztus_orbantol_az_otp-vezernek.151634.html

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.21. 19:57:37

@tesz-vesz: schiffer nem elnök, én meg nem vagyok párttag, úgyhogy ez nem lesz egyszerű :)

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.21. 20:02:45

@tesz-vesz: tudod mi húzott kurva sokat felfele az LMP-n a kampányidőszakban? pont ez a sávoly-páty sztori, mérhetően 1-1,5 százalékot, van pár képviselőjük a parlamentben, aki ennek köszönheti a mandátumát. a szcientók pénzéről én nem tudok, eddig inkább a richard fieldet és az usát emlegették ebben az összefüggésben, de ráállítok pár embert a témára a kedvedért. egyébként meg azt szoktam mondani, hogy tökéletes párt nyilván nincsen, de ebből a felhozatalból most az lmp a legjobb. négy év múlva lehet hogy a Tempo Pártra vagy a Negyedik Köztársaságra szavazok, de most az LMP kell ahhoz, hogy leromboljuk a status quót.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.21. 20:07:06

@bodoky:

Azt, hogy te sokat teszel annak a rombolásáért azt látom, de hogy az LMP a szavakon kívül mennyiben, azt nem.

mediocris 2010.05.21. 20:39:34

@ó jaj:

Az biztos hogy KBJ a képen? Oldalról hasonlít, de szemből nem annyira.

www.hirszerzo.hu/imgpool/44108_6.jpg

www.motogphirek.hu/userfiles/image/2009/Magazin/KovacsBenceJanos.jpg

A balszélsőt felismeri valaki?

sárkányfő 2010.05.21. 21:36:16

@mediocris: Szemből tényleg nem hasonlít önmagára, viszont oldalról egyértelmű.

A két kép ugyanakkor, ugyanott és ugyanazokról készült, és az Orbán mögött ülő ember ruhája is stimmel:

kep.index.hu/1/0/147/1474/14747/1474769_4232464d84f698ced32c11c1734c37cd_wm.jpg

www.hirszerzo.hu/imgpool/44108_6.jpg

Gondolom UP már küldte Bodokynak a nagy mea culpát, és könyörög neki, hogy visszatérjen :)

sokan vagyunk de elegen 2010.05.21. 21:55:09

A Viktor mögött álló ember M.Lőrinc, ő a Puskás Akadémia elnöke, Viktor gyerekkori barátja. Mellette pedig nem a barátunk áll, ezt a Lőrinctől tudom. Összesen eddig KBJ 3 meccsen volt ott és nem nagyon szeretik már, mert ott sem tartotta be az ígéreteit...

bomi 2010.05.21. 22:28:54

Oops, az ott tényleg Mészáros Lőrinc. De oldalról tényleg nagyon hasonlít KBJ-ra.
ML Orbán mellett: www.bicskeitc.hu/userfiles/image/btc-pfla6.JPG
Kokó mellett, oldalról:
fcbudapest.com/hirek/2009/091015-felcsut/pic/kep05.jpg
@sokan vagyunk de elegen: "Összesen eddig KBJ 3 meccsen volt ott és nem nagyon szeretik már, mert ott sem tartotta be az ígéreteit..." - Lehetne erről többet tudni? A Milton ugye a hírek szerint évi 300 MFt-tal támogatja a Videotont.

sokan vagyunk de elegen 2010.05.21. 22:36:04

@bomi: meg kellene kérdezni a Vidi tulajdonosát (Garancsi Istvánt), hogy mi a helyzet a leszámlázott első 300 millával. Azt csiripelik a verebek, hogy a Vidi eddig csak az APEH-ot gazdagította (és nem ő gazdagodott) a befizetett, de meg nem kapott ÁFA-val... Csak nem a sávolyi elúszott pénzből akarták ezt is finanszírozni?

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.22. 00:57:02

@sokan vagyunk de elegen: én tudom h most ezt terjesztik, h még csak nem is fizetett a Grupo Milton, de nekem a Mervó Joe azt mondta, h csak technicality h nem a KBJ lett a Vidi tulajdonosa, Garancsi az ő emberük...

mediocris 2010.05.22. 01:51:43

@bodoky:

"Nekem sokkal gyanúsabb, hogy Schiffer a Zöld Pardont is képviseli ügyvédként, ami állítólag szintén Mervó-érdekeltség, bár Sch. ezt cáfolja :)"

Nem valószínű hogy az LMP egyik oldalon keresztbe akar tenni Mervóék cégének, a másikon meg segíti. Hagyó Miklós meg a Léhmann irodát preferálta, de Léhmann Györgyből nem nézném ki hogy része volt a mutyiban. A jogász is egy szakma. Pénzért elvégzi a melót.

"de nekem a Mervó Joe azt mondta, h csak technicality h nem a KBJ lett a Vidi tulajdonosa, Garancsi az ő emberük..."

Ez szintén hihetetlen. Szerintem megint a kamillázás része volt hogy KBJ-t a világ urának lefesteni. Érted, én is találhatok egy építőipari céget, aki azt fogja állítani hogy csak technicality hogy nem én lettem a Vidi tulajdonosa. Akarod hogy keressek egy ilyen céget? Keresek neked egy ilyen céget :).

www.youtube.com/watch?v=20wUS_bbOHY

Szerintem KBJ nem a világ 10. leggazdagabb embere, de még Szomáliában sem lenne a 10-ben. Egy macskajancsi. Ha Garancsi valakinek, akkor Orbán és Hernádi embere. Nekik köszönheti a vagyonát. KBJ csak odatolta a pofiját ahol pénzszagot érzett. OV kijelentette hogy megszüntetik az ingatlanpanamákat. Miért mondta volna ha Pátyon keresztül akarnának mutyizni? Ez nagyon visszaütne rá. Ennél szerintem több esze van.

sárkányfő 2010.05.22. 09:38:46

@bomi: Hm, akkor ezt elnéztem.

bomi 2010.05.22. 12:22:18

@bomi: Bocs, ez a kokós kép: www.pfla.hu/userfiles/image/2008-2009/koko0520-1.jpg
@ó jaj: Hát elnéztük. De ez – ha igaz, amit @sokan vagyunk de elegen: mond, akkor – jó hír: KBJ (v.szleg Tamásnak is köszönhetően) nemkívánatos személlyé válhatott a kép szereplői számára. És a Sedesáról (meg a pátyi fejleményekről) érkező legutóbbi híreket figyelve egyre nyilvánvalóbb, hogy a Miltonnak egyébként is befellegzett...

vadaszok 2010.05.22. 22:51:21

@bodoky: Pfuj! Kikkel állsz te szóba?
Már Pátyon sem lehet sehova se írni, mert ott is szalonképes a Dr. Kovács Bence János.

kozlony 2010.05.22. 22:54:31

Már a Suchmann is!!!
- Páty ügyében, amely ugyanez az üzleti kör, már nyomoznak. Sávoly is ingatlanpanama-gyanús.
- Pesthez közel vagy a Balaton-parton lehet panamázni.

hetivalasz.hu/itthon/suchman-zsido-nem-lehet-az-mszp-elnoke-29452/

kozlony 2010.05.22. 22:56:01

A Fülöp mindig is!!!
Ha vizsgálat során bűncselekmény gyanúját tárják fel, kötelességük büntetőeljárást kezdeményezni. Ezek mellett az ombudsman jogszabály módosítást kezdeményezhet vagy az önkormányzati jogalkotásban ellenőrizheti a törvényességet (Páty).

www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=24421

mediocris 2010.05.23. 15:47:49

Pártfinanszírozás és sport témakörbe illik:

nol.hu/sport/deutsch_tamas_lesz_az_mtk_elnoke

"A jelenleg Hunvald György, az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester elnöksége alatt működő klub május 26-án tartja közgyűlését"
"...(Deutsch Tamás) érkezésével – szponzorok révén – komoly támogatáshoz juthat."

Más téma (lazán kapcsolódik :)). Molnár és Hagyó ellentéte. Belharcok és lenyúlások az mszpben. Szigorúan független forrásból idézek:

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=323533

Tehát az egyik oldalon van Molnár Gyulus, Wieszt "kétmillió" János, a másikon pedig Hagyó, Steiner, Horváth, Burány. Eddig így néz ki az infók alapján. Hunvald nem tudom melyik csapatban játszott amíg le nem szerelték.

"Hagyó Miklós nem egyedül, hanem Steiner Pál, Horváth Csaba és Burány Sándor társaságában hozta meg döntéseit"

index.hu/belfold/2010/05/21/wieszt/

"Mint megtudtuk, Wieszt elsősorban Molnár Gyula ... fontos embere. A fővárosi politikában akkor szorult háttérbe, amikor Hagyó Miklós és köre kiszorította Molnár Gyulát a hatalomból"

Ez e kör erősítette a ZP-Rió-Mervó tengelyt is. Van egy másik érdekes hasonlóság is ami szemet szúrt. A módszerek.

index.hu/belfold/2010/05/23/megfenyegettek_a_wieszt_lebuktato_vallalkozot/

"a múlt héten tudomásukra jutott ez a felvétel és egy fekete öltönyös, fekete napszemüveges úr megkeresett engem, és érdeklődött a felvételről"
"az elmúlt napokban egyértelműen üzentek nekem, hogy amennyiben ez a felvétel nyilvánosságra kerül, tönkretesznek engem"

Csak feltételezés, de szerintem az mszp két csoportot foglal magába. Talán ez a gyurcsányi tengely amihez Molnár és a Grupo Milton is tartozik. Lendvai, Hagyó, Mesterházy és a többiek pedig a másik csoporthoz tartoznak. Persze lehet hogy képlékenyek ezek a csoportok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 17:36:41

@A Nép - Te vagy!: nem bírom siffert

vele nem lehet más

már miért ne mondhatnám? mikor semmi esélye, h megfogadják a "tanácsom"?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 17:37:38

@bodoky: ne add fel. a remény hal meg utoljára :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 17:41:22

@bodoky: kösz h ráállítod a sci vonalra őket

és erről mi a véleméníed?

karácsony együtt haknizik az szdsz elitjével

www.youtube.com/watch?v=sMrWOHaHInQ

nem túl jó ajánlólevél. kisszdsz pletykával a háta mögött

emellett karácsony a vágatlanba is szó nélkül hagyja ezt a pető-féle demokrata-liberális mondatot, mintha egyetértene vele:

"nyugat-európában sokkal több embert vernek meg okt23-án."

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.25. 01:09:08

@tesz-vesz: Karácsonyt egyáltalán nem ismerem, de pont 2006 ügyében pont a sifi írt egy olyan utószót a riportkönyvemhez, mikor engem még náciztak érte, ami nekem akkor nagyon sokat jelentett, és sztem amúgy is időtálló szöveg. Továbbá nem szeretem amikor ilyen félmondatokba kötünk bele, ilyen alapon mindenkibe bele lehet kötni (bár ez a petős, megnéztem, tényleg rettenetes gáz), hanem mindig a globális teljesitményét kell nézni egy-egy embernek vagy szervezetnek, és az alapján kell megmérni.

index.hu/velemeny/jegyzet/schiffer7672/

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.05.25. 09:50:27

@tesz-vesz:

Az, hogy ki kit bír, nem szempont. Kívülről nem lehet beledumálni. Az ő ügyük. Egyébként is, ha jól értelek (hozzám hasonlóan), az egészet nem bírod. Akkor meg milyen alapon kínálsz nekik tanácsot? Szövetségesként érteném, ellendrukkerként, bocs, de abszurd, sőt álszentség ízű.

vércseharcsa 2010.05.25. 13:52:58

@tesz-vesz:

????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

mediocris 2010.05.25. 17:45:09

Most egy kicsit szeretnék elvonatkoztatni a spanyol modelltől, és beszélni az amerikai modellről. Az számomra eddig is teljesen egyértelmű volt hogy Orbán Viktor nem maga választotta ki a minisztereit (néhány kivétellel). Pintér egyértelműen Csányihoz köthető, a többieket nem tudom, de ilyen strómanokat az USA kormányába például a Goldman Sachs szokott betolni:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/05/25/matolcsy_portre/

Csányi (és társai) mozgása is megfigyelhető:

tinyurl.hu/LNlP/

Az ING-hez nem tudom mi köze van, de valami barátság lehet köztük:

index.hu/gazdasag/blog/2009/02/24/az_ing_szerint_duplazodhat_az_otp_arfolyama/

mediocris 2010.05.25. 17:46:25

Demján is bankár lett, a Milton bankon keresztül szeretné a kis- és középvállalkozások hitelezését ellátni. Ők ugye mind ott legyeskednek a hatalom körül, és úgy látom nem feltétlenül Orbán diktál. Itt nem néhány koszos pártfinanszírozásra szánt milliárdról van szó, ezek százmilliárd nagyságrendű bulik, amihez szükség van a törvényhozás manipulálására is.

Van egy érdekes dolog ami feltűnt. Pintérnek elég jól ment az elmúlt években is. Volt ebben kis ez meg az is:

www.mno.hu/portal/355756

A CBSZ is nagy sikersztori. És itt van az Eclipse, ami állami megrendeléseket kapott kb. 20milliárd értékben. Köztük voltak a botrányos eredetiségvizsgálati szoftver, a fémtörvény szoftver, stb. Ami érdekes hogy az utóbbi céget mégis elkaszálták 3 milliárdos adócsalásért, pedig ennyivel még simán meg szokták úszni az ilyen cégecskék.

totalcar.hu/magazin/hirek/2010/05/10/figyelmeztetes_az_apeh-nek/

A különösen határozott és indokolatlan fellépés is gyanús.

index.hu/belfold/2010/03/11/optikai_tuninggal_akciozik_a_rendorseg/

Az OTP elleni támadások is gyanúsak. A válság idején padlót fogott a részvényárfolyam. Soros is az OTP ellen spekulált, amiért meg is büntették. Csányi pedig az EBRD-vel sincs jóban.

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100503-otp-visszaszolt-csanyi-sandornak-az-ebrd.html

Nagyon jó lenne átlátni a kapcsolatokat és hogy ki kinek az embere. Kíváncsi lennék arra is hogy ki tolta be a Vidibe a Grupo Miltont, és mit akart cserébe. Lehet hogy a Csányi-Demján-Hernádi-Orbán tengely számára nemkívánatos hatalmi körök akartak beférkőzni a politikába?

mediocris 2010.05.25. 17:49:04

@bodoky:

A bitlisz sosem oszlott fel, csak néhányan szóló karrierbe kezdtek. Mindig van egy új tag :).

img.index.hu/cikkepek/0211/tech/btlz.jpg

A blogmotor meg már az idegeimre megy. 5-ször kell megvágni, átírni a szöveget mire hajlandó elküldeni.

mediocris 2010.05.26. 14:21:56

Ez mi ha nem illegális párfinanszírozás?

index.hu/belfold/2010/05/26/millios_tamogatasokkal_bucsuzik_hiller/

Bár aprópénz, de pofátlanságból jeles.

bomi 2010.05.27. 22:13:28

@mediocris: Részlet Semjén Zsolt (me-h) Heti Válasz-beli interjújából:
"SZs: (...)Magyar Nemzeti Bank elnökével, aki olyan, mint a szomszéd faluban kocsmát működtető detoxigazgató.

HV: Ha az erkölcs ilyen fontos Simornál, hogyhogy Gergényi Péter 2006 utáni üzlettársa lehet a belügyminiszter?

SZs: Pintér Sándort nem ferences novíciusnak kértük föl. Az ország számos részén katasztrofális a közbiztonság. Csak egy par excellence rendőr tud rendet rakni. Amikor először tárcavezető lett, másnap megszűntek a robbantgatások, amelyek addigra Kuncze Gábor belügyminisztersége idején mindennaposakká váltak. 2006 őszével kapcsolatban pedig nem lehet maszatolás. Ezért kapott megbízást Balsai István. A Simor-párhuzam ráadásul sánta. Ha az MNB-elnök az egyetlen ember lenne, akinek monetáris zsenije kihúzhatná az országot a csávából, akkor állna meg. De nem áll."

( hetivalasz.hu/itthon/semjen-pinter-sandort-nem-ferences-noviciusnak-kertuk-fol-29290/ )

Semjén ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy Pintér erkölcsileg éppúgy vállalhatatlan figura és nem való a posztjára, mint Simor, csak nála (Simorral ellentétben) nem találtak szakmai szempontból alkalmasabbat az adott pozícióra/feladatra – vagy tényleg Csányi nyomta be...

mediocris 2010.05.28. 16:55:30

@bomi:

Ki nem vállalhatatlan figura a parlamentben :)? Simor egy másik csapat mezében játszik, ezért van útban. Az MNB támogatása nélkül sokkal nehezebb dolga lenne a kormánynak. Én csak azt nem tudom hogy mi a célja a fidesz körüli hatalmi csoportosulásnak. OV lesz az új Károly Róbert, vagy ő lesz Olvier Cromwell?

fahrenheit451 2010.05.31. 08:06:26

Ezt olvastátok már?

"Offshore cégháló a Fidesz államtitkárának irodája körül

Több offshore tulajdonú, ingatlanforgalmazással foglalkozó céget jegyeztek be a leendő közigazgatási minisztérium államtitkárának ügyvédi irodájába. Az amerikai, liechtensteini, Seychelles szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk.

(...)

Az amerikai, liechtensteini, Seychelles-szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk.

(...)

Gál András Levente ügyvédi irodájában volt ügyvédjelölt például annak az offshore hátterű cégnek az egyik tagja, amely egy korrupció gyanús telekügyletet bonyolított le Ózdon. A jobboldali sajtóban nagy visszhangot kapott eset során a város szocialistatöbbségű képviselő testülete előbb úgy módosítja saját közbeszerzési szabályzatát, hogy ne kelljen egy telket megpályáztatnia, majd eladja azt áron alul, értékbecslés nélkül az AUCTUS-nak 2005 március 31-én 128
millió forintért. A cég a telket 17 nappal később 528 millióért adja tovább, a területen Interspar épül. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a mérlege szerint az AUCTUS 490 millió forint költséget mutat ki 2005-ben, és végül 7 millió forint után fizetett adót, ami egy nagy nemzetközi adótanácsadó cég munkatársa szerint "nem vall túl igényes adótervezésre", ehhez hasonló esetekben egy adószakértő fejében általában megfordul a számlavásárlással eltüntetett nyereségadóalap eshetősége.

Az AUCTUS Ingatlanforgalmazó Kft-t 2005 február 10-énjegyezték be, cégjegyzésre jogosult Radácsi József, aki tagként is szerepel. Szintén alapító még Kaposi Réka, aki Gál András Levente ügyvédi irodájában volt ügyvédbojtár az életrajza szerint, 2004-2008 között, de ma már önálló ügyvédként tevékenykedik, ő képviselte a Grupo Miltont a pátyi önkormányzattal a tárgyalásokon az elhíresült telekügyben."

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.31. 08:40:13

@fahrenheit451: ez a név, gál andrás levente a grupo milton ügyben is feljött, mint a videotonos, focis-fideszes kapcsolat, tud erről valaki valami bővebbet?

vadaszok 2010.05.31. 08:49:19

@bodoky: nemcsak focizik, vadászik :)

MAVAD Tanulmányi Vadásztársaság
1114 Budapest, Fedrusz u. 12. fszt. 6.
Dr. Gál András Levente

főkút 2010.05.31. 09:17:02

@bodoky: Közép-Európai Terminál Ingatlanforgalmazó -és fejlesztő Kft.
Tagok: HAMPTON LLC és Levinson Enterprises LLC
US- 20005 Washington , D.C.15th Street NW 1030
Mindkettő ua. a címen és képviseli dr. Gál András Levente,

Persze könyékig Pátyban: patyicivil.hu/?p=2934
(ebben a vicces még az, hogy az egyik i.m. mószerolja a másik i.m.-ót)

baloldali 2010.05.31. 09:19:58

@bodoky:
Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet Alapítvány Városmester Kollégium kizárólag polgári értékrendű településvezetők számára. ... :)))))

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.05.31. 14:50:43

A golffalut támogató és Pátyon híressé vált főépítész most Pécsett dolgozik.

Mellékesen részt vesz Budapesten is a Szépművészeti Múzeum tönkretételében, mint műemléki, koordinációs vezető.
A terv arról szól, hogy a Szépművészeti Múzeumot az Andrássy út felöl egy új főbejáratot építenek, egy dobozt, amely rátakar a Szépművészeti Műzeum homlokzatára.
Szerencsére mást is zavar az esztétikai rombolás.

epiteszforum.hu/node/15763

Építészkamara véleménye:
"Összegezve: A Budapesti Építész Kamara Elnöksége úgy ítéli, hogy az építési engedélyezési eljárás rendjébe – melyet mélyrehatóan és átgondoltan módosítani kell - helyet kell adni jelentős létesítmények esetén egy szabályos körülmények között lebonyolított, kordában tartott indulatú társadalmi párbeszédnek."

A Nemzeti Múzeumot hasonló oda nem illő üveg irodaházhomlokzattal takarta be egy másik mutyizós csapat, akkor azt ígérték szép lesz. Most érdemes megnézni a Kálvin teret és az irodaházat, amely a múzeum 1/3-át eltakarja

varoskepp.blog.hu/2009/03/18/a_kalvin_terrol

patbateman 2010.05.31. 22:04:23

@fahrenheit451: dr Kaposi Réka neve elhangzott Pátyon is - valahogy a jegyzőkönyvbe nem került be...

kozlony 2010.06.01. 08:36:18

Juan és a Vincente-k.
A családi saga folytatódik (bonyolódik)

befolyással üzérkedés, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, perek…..

www.levante-emv.com/comunitat-valenciana/2010/06/01/cotino-frenar-demanda-criticas-pspv-caso-gurtel/710471.html

likviditási probléma, válság, perek, ….

www.lavozdegalicia.es/arousa/2010/06/01/0003_8520234.htm

kozlony 2010.06.02. 22:46:10

A Valenciai városi tanács 3 200 000 EUR-t bukott a Cotino klán (Juan+Vincente) mutyiján.
Hajrá Pátyiak, hamarosan életbe lép a szerződés, gyűjtsétek a pénzt a kártérítés miatti adóemelés fedezetére.
www.20minutos.es/noticia/725618/0/
www.elmundo.es/elmundo/2010/06/02/valencia/1275491484.html
stb, stb,

fahrenheit451 2010.06.04. 07:35:48

@kozlony: Görögország után a spanyol gazdaság dől majd be? A Cotino klán miatt?

kozlony 2010.06.04. 10:15:02

Juan&Vincente saga XXXVII.-rész.
Már a motorsportba és a forma-1-be titkos szerződések alapján áramló pénzeket is nézegetik a Worldwide Circuit Management kapcsán (talán valaki még emlékszik, ezek szerették volna az államkasszát megcsapolni a balatonringges trükkel).

www.elpais.com/articulo/Comunidad/Valenciana/Valmor/renuncia/beneficios/Formula/anos/perdidas/elpepuespval/20100604elpval_2/Tes

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.06.04. 10:57:17

@kozlony: kellene nekem ezekről a cikkekről forditás, nem az egész szó szerint, csak a tartalmi lényeg, abból csinálnánk egy postot. cikkenként két-három bekezdés, a cotino családra kihegyezve. közlöny esetleg?

olcsóJános 2010.06.04. 21:57:40

Sedesaról írtátok már, hogy bukarestben is villantott. Tudjátok-e hogy az Alpine bau-eredetileg salzburgi cég- is a spanyol
FCC tulajdona és láss csodát: ott lebzsel a román kormányzat és az unios "lé" körül.

kozlony 2010.06.06. 00:57:30

No sé.
No hablo español.
Yo soy húngaro.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.06. 10:01:59

@bodoky:

Úgy látszik nem tudom elkerülni. Eddig is láttam, de azt hittem Kozlony szállítja.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.07. 09:47:18

@kozlony:

No hay de que. ¿Pero no entiendo por que estamos charlando en castellano si eres hungaro? Yo tambien.

kozlony 2010.06.07. 10:58:45

@A Nép - Te vagy!: Esta es sólo una pequeña anuncio de Google fue un traductor para mí. El Español, Inglés, alemán y traducido al húngaro. A continuación, apreciar la esencia del artículo.

Szerintem a lényeg átjött. Kíváncsian várom a profi fordítást.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.07. 11:42:51

@kozlony:

Hát, hogy profi, azt nem ígértem, de teszek egy kísérletet. Viszont vártam Tamástól (e-mail neki) valamiféle visszajelzést, hogy senki nem küldött ilyet a közbülső időben, mert fölöslegesen igazán nincs kedvem csinálni, de eddig nem jött. Ha még kell, csinálom.

kozlony 2010.06.08. 13:12:56

Újabb golf-ingatlan botrány. Áron alul adtak el telkeket. Az okozott kár 10 Mio EUR.
Csalás miatt az egyik vádlottra 3 év a másikra 2 év börtönbüntetést kért az ügyész.
Kedves ismerősünk Vincente-t, a Consell régió önkormányzat elnökhelyettesének (Juan) unokaöccsét, mint az egyik vevőt, tanúként hallgatják ki.

www.levante-emv.com/comunitat-valenciana/2010/06/08/vicente-cotino-sera-testigo-juicio-promotor/712623.html

vadaszok 2010.06.10. 12:53:48

@kozlony: Sok év börtön várhat az eladóra!!!!
A Cotino családi elbeszélő költemény aktuális szakasza már angolul is olvasható.

www.euroweeklynews.com/2010061080381/news/costa-de-almer%C3%ADa/mojacar-business-man-faces-trial.html

Sohanedudgi 2010.06.10. 21:31:00

@vadaszok:
Remek ez a "Cotino saga"!

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.11. 18:16:56

Valami történik Pátyon. A napokban az egyik PátyiMutyis képviselő felháborodottan ordibált az önkormányzatban, hogy valamelyik r... civil már megint fellebbezést nyújtott be, emiatt még mindig nincs bejegyezve a "spanyolok" tulajdonjoga.

A másik hír szerint pedig az egyik alpolgármestert hosszas "elbeszélgetésre" rendelte be múlt szombaton a rendőrség. Azóta hangját se hallani.

Talán hamarosan kattan a bilincs?

főkút 2010.06.11. 19:08:54

@Patyimutyi: Elkel már a jó hír is a pusztító árvíz után.

mediocris 2010.06.11. 21:00:18

Én azon gondolkodtam hogy lehet jobban járnánk egy gyalogáldozattal. Ha a Balatonring megkapja a hitelszerződést annak idején, akkor ma már több ember ellen folyhatna eljárás, versenypályánk is lenne és lehet hogy elindított volna egy domino folyamatot. Ha más nem, akkor a büntetések elrettentő ereje lehet hogy visszafogná a hasonló jellegű korrupciókat.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.12. 12:12:32

Állítólag már egymásban sem bíznak meg a PátyiMutyis képviselők és érintetettek:

Innen értesült a Golf-Város fejlesztője, hogy eljárás van ellenük folyamatban és tele van fellebbezéssel a tulajdoni lap.

Az jó jel, ha már nem bíznak meg egymásban a megvesztegetők és megvesztegetettek....

Olyasmi is terjed a faluban, hogy fizetés nélküli szabadságra küldte a dolgozókat a Milton, nincsenek kifizetve a sávolyi csatornázást és szennyvíztisztítót építő vállalkozók...

főkút 2010.06.12. 23:12:46

@mediocris: Szerintem egy vádalkuval (ld. VII. ker.) valamelyik érintett jól járhatna, és mellékesen sokat tehetne a községért. ( majdnem díszpolgár lehetne)
:(:):(:):(

kozlony 2010.06.13. 23:37:19

@főkút: Erre (ilyesmire) gondoltál?
Nagy György ügyvéd volt az első, akit az erzsébetvárosi ingatlanbotrány nyomozása során 2008-ban letartóztattak, néhány hónap múlva következett Gál György, az SZDSZ kerületi frakcióvezetője és Hunvald György szocialista polgármester. Nem sokkal később kiengedték Nagyot, aki az index.hu beszámolója szerint az erzsébetvárosi ingatlanbizniszbe tért vissza. Az események egymásutánisága beszédes, de a Központi Nyomozó Főügyészség nem erősítette meg az alku tényét.”
www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=21071

patbateman 2010.06.15. 12:37:35

@maid: Érdekesen alakul a történet, ugyanis tegnap bejelentették, hogy Székesfehérvár polgármestere, Warvasovszky Tihamér lesz az ÁSZ alelnöke, akit nem csak a sportrajongás fűz valószínűleg OV és KBJ köreihez, hanem Fehérváron arról is szól a fáma, hogy a Pátynak felajánlott fehérvári ingatlannal kapcsolatosan néhány évvel ezelőtt, amikor a nevezett területre a szintén jónevű Sedesa kívánta rátenni a kezét (amit aztán a civil ellenállás időlegesen megállított) Tihamér barátunk igencsak a Sedesa oldalán állott... Nem túl jó előjel.

tabaniember 2010.06.15. 21:43:53

@patbateman: Sávoly és Páty után talán már tájékozódott a felek kilétéről. Ha nem, akkor is jó lesz észnél lennie. (Már ha van neki.) És ki lesz az ÁSZ elnöke? Lemaradtam egy brosúrával.

patbateman 2010.06.15. 22:46:38

@kakukk2: Sztem pontosan tudja kikről van szó - a Videoton-páholyban ülő prominensekkel egyetemben....
Az ÁSZ elnöke Domokos László fideszes országgyűlési képviselő lesz, a hírek szt. nem szakember, de ezt nem tudom megerősíteni/cáfolni.

patbateman 2010.06.15. 22:48:14

Egy néhány napja megjelent cikk:
Ismét befutó lett a Sedesa
hetivalasz.hu/uzlet/ismet-befuto-lett-a-sedesa-28293/

mediocris 2010.06.15. 22:59:39

Warvasovszky kb. 8 éve Fehérvár mszpés polgármestere. Korábban ha jól tudom nem ápolt túl jó kapcsolatot a fidesszel. A focicsapat és a stadionfejlesztés körül került inkább össze velük. Garancsi külön köszönetet is mondott a polgármesternek a segítségért. Elképzelhető hogy a Milton eleve a polgármesteren keresztül került a csapathoz, nem a fideszen keresztül.

Fideszes kötődés is van egyébként a Videoton támogatói között. Pl. a Duna Takarék.

www.dunatakarek.hu/

Vezető : Illés Zoltán

Ő lesz az új fidesz kormány egyik államtitkára. Nem tűnik olyan rossz arcnak elsőre, de egy valami aggaszt. Korábban dolgozott a Világbank közép–kelet–európai részlegénél is. Mondjuk kíváncsi lennék mit mond Pátyról természetvédelmileg.

Videók róla:

illeszoltan.fidesz.hu/index.php

patbateman 2010.06.16. 12:08:36

Újabb Pátyhoz kötődő esemény: egy pátyi lakost, aki igen sokat tett és tesz a falu érdekében, a golfügyben pedig kiemelkedő szerepet játszott, 9 képviselő feljelentette egy pátyi levelezőlistán tett megjegyzése miatt, amelyet a DailyShark blog egyik kommentje alapján írt következtetésként. A 9 képviselő először a rendőrséghez fordult, ahol körberöhögték őket, de ők kitartóan továbbléptek kereszteshadjáratukban, és bírósághoz fordultak. A tárgyalásra jövő héten kerül sor. A t. képviselők szisztematikusan ennek a családnak a kikészítésére, ellehetetlenítésére játszanak. Az apa elvesztette állását - a hivatalos indoklás mellett megsúgták neki, hogy a golfügyben való kiállása miatt stb..

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.06.16. 17:46:48

@mediocris: nem ugyanaz az Illés.

Illés Zoltán (a Fideszes) ígéretet tett a vizsgálatra. Meglátjuk, tartja-e a szavát.

A PátyiMutyi kiagyalói lassan a padlón, az ügyészségi vizsgálatok száma meghaladja a 10-et.

www.telki.info.hu/MegaPlaza/%DCgy%E9szs%E9g%20indokl%E1s.pdf

mediocris 2010.06.16. 20:20:20

@Magyarországom:

"nem ugyanaz az Illés."

:( Én kérek elnézést. Bakker, pedig nem volt nagy a valószínűsége hogy másik Illés Zoltán is van a fidesz körül.

Szerintem kéne vele egy riportot készíteni így a ciklus elején. Ilyenkor még úgyis lelkesek és szívesen nyilatkozgatnak a politikusok. Meg kéne tőle finoman kérdezni hogy mit gondol a környezetvédelemről, az ingatlanpanamárkról. És PÁTYRÓL :)?

A Duna takarék viszont ettől függetlenül nem szimpatikus.

mediocris 2010.06.16. 20:26:07

@patbateman:

Az ilyenekre oda kéne figyelni. Magyarországon nincs véleményszabadság és egyhamar nem is lesz, legfeljebb az interneten, rejtett IP mögül.

index.hu/kultur/media/2010/06/15/nem_lesz_itt_velemenyszabadsag/

Ne csináljon senki mártírt magából feleslegesen. Azzal nem érünk el sokat ha a képviselők személyes támadásnak állítják be a mozgalmat. A szcientológia is ezt csinálta. A tiltakozó mozgalmak miatt arra panaszkodtak hogy bántani akarják őket. Ne adjunk nekik okot a kifogásokra.

Azt egyébként lehet tudni hogy hol dolgozott (ha nem fedi fel a személyazonosságát)?

patbateman 2010.06.16. 21:15:28

@mediocris: Azt hiszem kicsit félreérted (vagy én értem félre?): egyes képviselőknek és köreiknek (vagy a köröknek igazából) az a célja, hogy az ügyben megszólalókat félreállítsák, megtörjék stb.. Ez az ügy csak egy mozzanat, de talán az egyik legocsmányabb. Egyébként egy nagy presztízsű multiról van szó, amelynek a főnökét feltehetően meggyőzték (sicc), h nem mutat jól, ha az ügyfelekkel állandó kapcsolatban levő, alkalmanként cégemblémát viselő alkalmazottjuk jelen van a golfot ellenző akciókon.

MutyiKormányzat · http://zipp.hu/sotet_oldal/2010/05/10/mintegy_ketmilliard_lehet_paty_kara_az_evern_invest_miatt 2010.06.17. 00:04:16

@patbateman:

Azért Pátyon is van ilyen, csak már a 2.0 továbbfejlesztett változat: Junek Mariann képviselő és iskolaigazgató asszony Pátyon lakik, de bejelentkezett egy budapesti lakásba, hogy elszámolhassa a költségtérítést. Tegnap 18.00-ig várták a válaszát, mivel nem érkezett, feljelentés indult.

docs.google.com/leaf?id=0B1lqqEBadFjgYTJjMWFjZTgtZWFkYS00ODk1LWEwMWQtMGE3ZGM4ZjdmMWRl&hl=hu&pli=1

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.17. 00:39:33

@Magyarországom: Amit írsz, felettéb izgalmas.

Ha nincs beruházási terület, nem tudja se cég, se külföldi megvenni.A tulajdoni lap alapján vissza fogják kapni az Andrássy 47-ben érdekelt "belga" lányok /valóságban a Raiffeisen Közép-Magyarországi regionális igazgatója, Szentkúti Gabriella/ a SZÁNTÓFÖLDET.

www.telki.info.hu/MegaPlaza/

Te nem szúrnád tökön magad, ha 1500 Millió /1.5 Milliárd/ lenne ügyvédi letétben és az ügyvéd nem adná ki, mivel nincs bejegyezve a tulajdonjoga a vevőnek?
Szerintem még egy hónap és a Mervó és Kovács Bence János bedől.
Lehet, hogy tévedek és elviszik a rendőrök.

Az is lehet, hogy megszerette a magyar földet és beáll őstermelőnek. A szomszédságban már amúgy is van egy kecskefarm.

Orbán Illésen keresztül üzent Kovács Bence Jánosnak, hogy takarodjon. A Mervó és a Wistmanwood név nagyon rosszul cseng az új vezetés fülében.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.06.17. 09:14:15

@patbateman: kedves civilek, ha ilyesmik történnek az ügyben kérlek jelezzétek nekem időben, és forduljatok a TASZ-hoz, ők jogi képviseletet biztositanak. most is kiderült, hogy már gyűjtés indult ügyvédre, miközben a TASZ-nak van olyan ügyvéde, aki jól ismeri ezt az ügyet, és pro bono hajlandó lenne vállalni a meghurcolt aktivista jogi védelmét. Hozzáteszem, engem is feljelentett valaki rágalmazásért megint, mert szóltak az indextől hogy a rendőrség kikérte az adataimat. Nem tudom melyik ügy, de Pátyra tippelek.

patbateman 2010.06.17. 09:29:39

@MutyiKormányzat: Ollé. A T. igazgató asszony érdekes állatfaj. Biztos, majd engem is feljelent. Meg Bret Easton Ellist. Ezek nagyon mennek...

főkút 2010.06.17. 15:08:11

@MutyiKormányzat: Pedig azt hittem, hogy csatolja a GXX-372 napi km-óra állás kimutatást is.

patbateman 2010.06.17. 16:27:54

@főkút: Mert ő megérdemli. Esetleg botox-kezelés is költségtéríthető?

mediocris 2010.06.17. 18:34:14

@patbateman:

"az a célja, hogy az ügyben megszólalókat félreállítsák"

Igen, ez elég világosan látszik. De a törvényt akkor is be kell tartani. A Btk. ismer ilyen fogalmakat hogy rágalmazás, hitelrontás, becsületsértés, zsarolás, stb. Ha igazi eredményt akarsz, akkor a szabályokat betartva kell küzdeni ellenük, különben felhasználják ellened őket. Nem úgy kell csinálni hogy azt mondod hogy "lógni fogsz". Hanem úgy ahogyan Tollner József tette: "Azt gondolom ha ezek után elfogadja a képviselő testület, akkor a hűtlen kezelés vádpontja megáll". Ebbe nem lehet belekötni. Ha ismételgeted akkor hidd el, ez is teszi a dolgát :).

Továbbá nem erővel kell megoldani a dolgot, hanem még több embert kell bevonni. Szórólapot osztani, leszólítani az embereket az utcán, tüntetéseket szervezni, felvonulást tartani. Éreztetni kell hogy ez az ügy ott van, és ott lesz amíg meg nem oldják. Amikor a képviselők járnak az utcán, akkor érezzék ahogy a szempárok rájuk merednek, és megvetik őket. De mindezt törvényesen. Ne adjunk nekik esélyt a támadásra.

vadaszok 2010.06.18. 00:41:13

@patbateman: Kedves p.b.eman. Akiről szó van, arról (legyen bármekkora bajban is) nehezen felejthető, hogy az ezelőtti ingatlan botrányban (veszélyes vegyi anyag raktár) a civilek leggonoszabb ellensége volt. Árnyalja a képet, hogy a másik - akkori civil - most a képviselő testület leggenyóbb tagja.
Persze, ha el hisszük, amit a p.m. mondott, miszerint itt csak az ingatlan cápák harcáról van szó, akkor az a néhány naiv civil, aki ezt eddig még nem vette észre, nyugodtan elmehet aludni, amit most én is megteszek. Jó éjt!
( Egy újszülöttnek minden vicc új. /ludasmatyi/)

patbateman 2010.06.18. 09:11:09

@vadaszok: Mindenki hibázhat. Az az ügy sem az alapkérdésről szólt, hanem a pátyi belharcról és megvezetésről. Ettől függetlenül ez az ügy kifejezetten övön aluli. Az érintettek jóhiszeműségét nem tudom megkérdőjelezni. A pár évvel ezelőtti eset sztem is nagy tévedés volt részükről.

főkút 2010.06.18. 10:56:03

@patbateman: Elnézést, hogy belebeszélek. Szerintem ennek a belharcnak csak egy győztese lehet.
Dr Kovács Bence János. (a nem kívánt törlendő).
Nekem az egész nem kívánt.
A belgák hova álljanak?

patbateman 2010.06.18. 13:00:28

@főkút: Optimista vagyok; hátha mégsem. KBJ hátha elkotródik, a másik Kovács pedig a golf szempontjából nem játékos. A belharc nem kívánt, ebben maximálisan igazad van, ettől én is hányok. Most egy adott ügy van, arra kell koncentrálni. Hogy ebből ki és hogyan kíván előnyt kovácsolni (szó szerint), az egy más kérdés, amit szintén kezelnünk kell, de ez most nem prioritás.

vadaszok 2010.06.18. 13:31:13

@főkút: @patbateman:
Látom, próbáljátok rendesen félreérteni egymást. :(
Valahol olvastam a kovácsokról, nem tudom pontosan idézni.

Az egyik semmivel sem kevésbé kártékony, mint a másik (golfos). A különbség, hogy az egyik sokkal hatékonyabb (és eredményesebb) volt eddig a károkozásban, mint a másik.

Itt már régen nem a golfról, hanem a bábként mozgatott testületről van szó. Csak a közakarat mozgathatja. Minden más megoldás, káros és minden eszközzel üldözendő.

főkút 2010.06.18. 22:53:59

@Patyimutyi: Hurrá! Akkor Dr.Kovács Bence Jánosnak vége Páty életében.

kozlony 2010.06.18. 22:59:21

Ezentis ( régebben Avánzit) a Sedesa (ismerősünk, Vicente Cotino cége) vevője, kérte az értékpapír felügyelet engedélyét az ügylethez.
Az igazi tárgyalás most kezdődik, minden eddigi nyilatkozat (ígéret) érvénytelen (pátyiak! A szöveg, ismerős ugye?)
A 2010-2012-es üzleti tervben a 2009-es 6 Mio. EUR veszteséghez képest 35 Mio, EUR nyereséget terveznek az újonnan megcélzott, eredményt hozó növekedést biztosító Kolumbia, Mexikó, Brazília, Közel-kelet és Észak afrikai piacokon.

www.europapress.es/economia/noticia-economia-empresas-ampliacion-ezentis-mantiene-negociaciones-compra-firma-valenciana-sedesa-20100618144908.html

+ bónusz

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/18/honapokat_csuszhat_a_szegedi_hid/

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.19. 09:52:21

Illés nekiugrott egy multinak, akit részben a felelősnek tart a Fesőzsolcai áradásnak, lebontatná az Auchant:

index.hu/video/2010/06/19/arviz/

Sohanedudgi 2010.06.19. 22:11:46

@Patyimutyi:
Illés bele tartozik abba a kisebbségi politikusi szegmensbe, amelynek tagjairól feltételezhető, hogy tisztességesek.

Illusztrációul:
www.stop.hu/articles/article.php?id=225032

Ha pedig multival mer ujjat húzni, akkor
még tökös is.

Hajrá Illés!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.20. 10:50:14

Jól látom, hogy tegnap esti hozzászólás (fent jobbra kint van) még mindig nem látható itt alul?
A blog.hu fejlesztői remélhetőleg minél előbb kapnak egy Kossuth-díjat. Majd kivándorolnak az országból. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.20. 10:54:04

@Sohanedudgi: az nem kisebbség, hanem elenyésző kisebbség. Illés egyébként tényleg rendes fazonnak tűnik a civil viselkedése alapján, pár éve együtt öltöztem vele a Hungexpón tenisz előtt/után.
Erősen drukkolok, hogy leszámoljon a vizes maffia bős-nagymarosi erőművet pártoló, változatlanul pozíciókban levő alakjaival.

Sohanedudgi 2010.06.20. 12:13:37

@Hepci:
OK. A fokozatokat tényleg lehet árnyalni, de azt a nagyon keveset értékelni, biztatni érdemes.
-Hátha vérszemet kapnak néhányan a túlnyomó többségől és a hosszabb távú karrier érdekében átállnak az elenyésző kisebbség soraiba.
(A helyükben így tennék, bár az az aggályom, hogy ez a kérdés eldől az egyén 8-10 éves korára, ti. szocializáció függő.)

vizafogó 2010.06.20. 14:22:29

@Patyimutyi:Íme, az ingatlan ámokfutó önkormányzatok és hatóságok pusztítása:
www.origo.hu/itthon/20100618-arviz-arter-evtizedes-mulasztas-miatt-epult-arterre-a-miskolci-auchan.html

Páty és Biatorbágy között is feltöltötték az ingatlanfejlesztők az önkormányzat tudtával a rétet. Most hetente a jelentősebb esők után az út iszaptengerben úszik.
Ki a felelős a hetenkénti iszap eltakarítás költségeiért?
Ki lesz a felelős a bármikor bekövetkezhető súlyos balesetért?
Én még emlékszem arra az időszakra, amikor a lezúduló iszap a mélyen fekvő réten ülepedett le. Most az úttesten!!!!!

vadaszok 2010.06.20. 14:43:50

@kozlony: Cotino (Vincente) azért adja el a Sedesát, hogy korábbi botrányai terhétől szabaduljon. Kelet európai üzletei nem sikeresek. A zászlóshajónak tervezett Balatonring finanszírozási gondok miatt leállt.

www.levante-emv.com/economia/2010/06/19/cotino-vende-sedesa-librarse-lastre-gurtel-frenar-criticas-vicepresidente/715832.html

bomi 2010.06.21. 12:58:12

Véleményvezér írt az önkormányzatok korrumpálási gyakorlatáról rendezési terv (és átminősítések) ügyében, hovatkozik Sávolyra és a nyilvánosság erejére:
"(...) a korrupció legnagyobb ellenfele a nyilvánosság. A nyilvánosság még akkor is hatásos, ha jogi következménye nincs is a leleplezésnek. Az oknyomozás és tényfeltárás ugyanis nem a kínálati, hanem a keresleti oldalon fejti ki áldásos hatását."
velemenyvezer.blog.hu/2010/06/21/multik_korrupcio
Tamás, egy trackback v.melyik posztról?

kozlony 2010.06.21. 22:12:46

Eddig 211 000 000 EUR-ba került az adófizetőknek pedig azt ígérték, hogy nem kerül közpénzbe a Forma I. Valencia nagydíj.
A hétéves hitel visszafizetése is veszélyben van.

Akik jól járnak, a Sávoly és Páty ügyekből ismerőseink, közte Vicente Cotinoval aki "alkalmi" áron vásárolt telket a polgármester h.-től.

www.elpais.com/articulo/Comunidad/Valenciana/Generalitat/lleva/gastados/211/millones/carrera/formula/elpepuespval/20100621elpval_2/Tes

kozlony 2010.06.22. 11:00:29

A Sedesa lemondott a Balatonring megépítéséről. A munka a hiányzó finanszírozás, a kormányváltás és a gazdasági válság miatt akadt el.
Az ingatlan üzletág kivételével megtörtént a Sedesa eladása.

www.levante-emv.com/economia/2010/06/22/ezentis-absorbe-sedesa-30-millones-acciones-puesto-consejo/716563.html

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.23. 10:22:55

[Közlöny nyomán]
Tegnap eladásra került, átszámítva 8 MdFt-ért az összes spanyol Sedesa cég az Ezentis Ased Capitalnak.
A Sedesa vagyona elvileg 98 MdFt volt, de jelentős adósság terhelte. Emellett a Gürtel elnevezéső korrupcióba keveredett Vicente Cotinora nagy nyomás nehezedett, hogy a vizsgálat miatt megszabaduljon a cégcsoportjától. A Cotino család a teljes cégcsoportot átadta, kivéve az általuk tulajdonolt ingatlanprojekteket.

A tegnap megjelent hírek szerint a Sedesa lemondott a Sávolyi MotoGP pálya megépítéséről a banki finanszírozási problémák, kormányváltás és magyarországi gazdasági krízis miatt.

Ha nincsenek spanyolok, akkor ismét a "belga lányok" tulajdonába került a golfpálya?

Ha a Cotino család vagyona - tokkal-vonóval - 8 MdFt-ot ért, akkor mekkora lehet Kovács Bence János része ebből?

Hogyan fogja finanszírozni a pátyi M1 lehajtót, pátyi elkerülőt?
Miből épül golfpálya?

Budaörsön ma találkozik Tollner József MegaPlázát ellenző pátyi képviselő az Elszámoltatási Kormánybiztossal, hogy a PátyiMutyi iratait átadja.
Vizsgálat lesz ....

patbateman 2010.06.23. 21:27:46

@Patyimutyi: Dr. Bognár és csapata is megjelent a találkozón... talán érzik, hogy szorul a hurok?

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.06.24. 01:35:17

"Dr. Bognár és csapata is megjelent a találkozón... talán érzik, hogy szorul a hurok?"

Érzik, hogy már szorít a hurok.

Saját maguk dugták hurokba a fejüket, amikor messziről bűzlő mutyiba mentek bele.

Dr. Bognár már múlt év decemberében mondta az embereinek az önkormányzat folyosóján, hogy gond van a spanyolokkal, mert nem tudnak fizetni.

Ő és csapata évekig nem a pátyiak érdekeit védték. 4 éve 1000 munkahelyet, évi többszázmillió adóbevételt vizionáltak, aztán pont ők akarták az adóelengedést megszavazni, ők nézik el most is, hogy az Evern Invest Kft. nem építi az M1 lehajtót.

Remélem szorít rendesen a hurok.

főkút 2010.06.24. 01:46:07

@Patyimutyi: @patbateman: Hogy a túróba? Hiszen tegnap Dr Kovács Bence János vs. Dr Kovács Bence János klf. bírósági ügyekben mindenki, aki számít tárgyalóteremben volt.
A tudósítások a klf. csokik klf. csoki papírjaik zizegéséig olvashatók a szerver.poliparagon.hu/Exchange/j.kovacs@kovacsugyved.hu/Piszkozatok/347.gif>
szerver.poliparagon.hu/Exchange/j.kovacs@kovacsugyved.hu/Piszkozatok/360.gif>
címeken.

patbateman 2010.06.24. 09:42:51

@Magyarországom: ezek még mindig nem érzik, hogy eléggé szorítana...

patbateman 2010.06.24. 09:44:16

@főkút: tárgyalás kedden, Papcsák szerdán. elértek a fiúk a tárgyalóteremből Budaörsre.

tabaniember 2010.06.28. 00:08:56

@főkút: erről a linkről nem lehet elérni a cikket :(

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.06.28. 14:44:24

Azt olvastam a paty.hu oldalon, hogy holnap testületi ülésen döntenek a

- Golfterület rendezési tervének hatálybaléptetésének (esetleges) 2010.12.15-re történő kitolásáról
- Mervó urak az SZT5/B terület módosítását kérik
- Pátynak lesz Termálfaluja is, a rendezési terv elkészítésére adnak megbízást

főkút 2010.06.29. 01:05:19

@kakukk2: ez így van.
A címek az érdekesek. Második Trianon! Itt nem Mo.-ot, hanem Pátyot osztják. (szét egymás között)

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.07.06. 03:20:35

Ahogyan sejthető volt, a Sedesa nem akart fizetni, csak időt akart nyerni.
Nem történt semmi az M43 ügyében, a kivitelezők a pénzükre várnak.

www.hirszerzo.hu/cikk.balhe_az_m43-as_korul_megint_tuntetnek.157562.html

kozlony 2010.07.12. 10:22:03

A Balatonring nem kerül a Sedesa új tulajdonosához

A megbénult projekt Vicente Cotino személyéhez kötődik …

www.levante-emv.com/economia/2010/07/07/ezentis-fija-filial-infraestructuras-valencia-compra-sedesa/720850.html

kozlony 2010.07.12. 10:24:41

Sedesa Mo.i tevékenységei közül, csak a közmű- és útberuházásokat említi az új tulaj….

Se Sávoly, se Pécs, se Páty, Sedesa

www.levante-emv.com/economia/2010/07/08/ezentis-asume-obras-portuarias-agua-carreteras-sedesa/721122.html

mediocris 2010.07.13. 03:33:19

Most mi a helyzet ezzel a patyomkin golffaluval? Megépül-nemépül? Volt egy ilyen hír legutóbb:

www.patynemelado.com/index.php/aktualis/192-sajtokoezlemeny-paty-joevjenek-tuszulejteserl

Mi lett ezen a közgyűlésen? Nemsokára július 15. Akkor dönt az alkotmánybíróság.

golflabda 2010.07.14. 19:07:47

Sziasztok!

A legfrissebb hír, hogy a pátyi képviselő-testület a mai napon visszavonta a golf területet érintő határozatát és rendeletét.

Az indoklás szerint a Milton 2006 Sociedad Limitada nem szerezte meg a terület feletti tulajdonjogot.

Azért valószínűleg korai még ünnepelni...

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.07.15. 14:24:10

A Pátyi Képviselőtestület MegaPlázás képviselői úgy tűnik - véletlenül vagy szándékosan - hibásan hozták meg a tegnapi döntésükat a "Golf"pályával kapcsolatban, ezért ma délután 16.00 órakor ismét összeülnek.

patyicivil.hu/?p=3703

Csak remélni tudom, hogy tegnap óta nem gondolták meg magukat és ismét elkaszálják a MegaPlázás szabályozási tervet.

A véget-nem-érő bohózat folytatódik...

tabaniember 2010.07.16. 23:34:08

Nnna. Gratula és ölelés mindenkinek, akinek része volt ennek a disznóságnak a megakadályozásában!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.07.17. 09:15:56

@bodoky:

egy téma ..
máá nem up to date,
/hétfőn volt az üzemzavar, a hír szerdai./

"
Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az üzemzavar kapcsán az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem országos főigazgatója vizsgálatot indított az ügyben, mert a hatályos jogszabályok szerint egy ilyen veszélyes üzemnek egy esetleges üzemzavar esetében azonnali hatállyal kellett volna tájékoztatnia az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, annak is a Borsod megyei területileg illetékes hatóságát.

Szentes György szerint ehelyett a BorsodChem részéről másfél nappal később érkezett tájékoztatás hivatalosan, a katasztrófavédelem szakemberei gyakorlatilag a sajtóból értesültek az üzemzavarról.
"

innen:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=323269

/
nincs jobb forrás, én 1ébkint a déli krónikában hallottam
ott kiderült az is h a helyieknek, a lakóknak gőzük sem vóót semmirű se..
a hétfői esetet ők is szerdán hallották ..
/

szóval vicc:
"a katasztrófavédelem szakemberei gyakorlatilag a sajtóból értesültek az üzemzavarról."

és a lakosokról ne is beszéljünk.
és arról sem h kinek adták el anno a céget, és milyen feltételekkel ...

tudsz erről valamit ??

főkút 2010.07.17. 14:14:59

Kedves Azsinka!
A Pátyiak is a sajtóból tudták volna meg, ha megépül a Dr Mag Immodol vegyi raktára.

Dzsoll 2010.07.18. 20:26:31

Úgy tűnik, végleg elült a pátyi projekt, ezer köszönet Tamásnak a jó ügyért végzett munkájáért!!!

vadaszok 2010.07.18. 22:17:26

@Dzsoll: A Pátyi ügy igazán most kezdődik. Ha BT még ír cikket és érdekli a tényfeltárás, igazi nagyot most durranthat. Október 3.-án választások. A spekulációs ingatlanok még mindig ugyanazoknál vannak, akik természetesen nem mondtak le arról, hogy nagyot szakítsanak. (figyelem nagyon sok pénzről van szó). Egy jól irányítható polgármester és testület egy-egy döntésével milliárdokat rakhat a spekulánsok zsebébe.
Már lassan látható, hogy ki, ki mögé állt, és próbálja a saját emberét döntéshozónak bejuttatni a következő testületbe.
Hogy még cifrább legyen a dolog, vannak olyan örökös túlélő képviselők, akik mindig tudnak újabb nyulat kihúzni a zsákból, ha az előző jégre futott.
Nohdacu a ravaszabb spekulány jó érzékkel civilnek álcázva nyomult a konkurencia ellen a golf ügyben. Az új testület akár hálás is lehet neki.
Túl optimista nem vagyok, mert, az eddigi három rendszerváltás, még gengszterváltás sem volt Pátyon, mert az összes hírhedett kalandor mindig újra pozícióba került.

patbateman 2010.07.19. 11:35:36

@főkút: Dr Mag és az Immodol milyen kapcsolatban áll egymással?

főkút 2010.07.20. 02:31:16

@patbateman:
IMMODOL Ingatlanforgalmazó Kft. 13-09-090430
1. A tag(ok) adatai
1/2. dr. Mag Gusztáv (an.: Petényi Mária) 1055 Budapest, Szalay u. 3.
2002. március 1. - 2004. november 11.

patbateman 2010.07.20. 13:54:27

@főkút: szépen összeérnek a szálak...

főkút 2010.07.20. 23:39:52

@patbateman: ... és ezt hívják hálónak.
Pátyon a hálózat működik.
A háló, jól láthatóan mindent befed. :(

mediocris 2010.07.29. 21:09:57

Két cikk, különösebb kommentár nélkül:

tudtad.blog.hu/2010/07/29/nyereseges_a_magyar_forma_1

sportgeza.hu/forma1/2010/07/29/palik_laszlo_utolso_nagydijat_vezenyli/

Na jó, azt azért megjegyezném hogy amíg a kommentelők ennyire hülyék, addig tényleg bármit meg lehet csinálni.

Aláírás: Egy Forma-1 rajongó

mediocris 2010.07.30. 22:09:36

@kozlony:

Hát amíg nem közpénzeket visznek az ilyen mókák, addig nincs különösebb ellenvetésem. Sávolyra még érdemes lesz odafigyelni a jövőben.

Emlékszem pár éve még én kis naiv nem értettem hogy hogyan lesz egy sportminiszterből miniszterelnök. Vagy hogy egyáltalán miért érdekelne bárkit is politikusként a sport. Azon már egyszerűen csak nevettem amikor komoly alkudozások után tavaly bejelentették az új Forma-1 megállapodást, és hogy sikerült 10%-ról 7,5%-re lealkudni a jogdíjemelkedést. Persze szerintem aprópénzek ezek. Annyira nem is zavar, inkább csak jelzés értékű hogy a lakosság mennyire nem tesz semmit a korrupció megállítására, gyakran még támogatja is. Nem a konkrét esetekről van szó, hanem arról hogy a korrupció rendszerszinten be van épülve a társadalomba, és ezt gyakran még foggal-körömmel védik is a "rajongók". Ez a valódi jelentősége a fentebbi cikkeknek.

mediocris 2011.01.22. 20:13:08

Úgy érzem muszáj a mai napra moratóriumot hirdetnem az öncenzúra felett. Olvastam Gerendai interjúját a Sziget bérleti díjával kapcsolatban.

"...
-Eszerint a magyar kultúrcégek is versenyhátrányban vannak a világban.

-Sajnos nemcsak a nagyvilágban, a hazai vállalkozók itthon is hátrányosan vannak megkülönböztetve. Ha Bernie Ecclestone csinál itt rendezvényt, akkor milliárdokkal támogatjuk, mondván, hogy turistákat hoz az országnak, és ezáltal megtérül. Ha mi hozunk – közpénz, állami támogatás nélkül – több turistát mint a Forma–1, akkor ezért az a köszönet, hogy fizessünk, ha rendezvényt akarunk csinálni..."

Bezzeg egy jöttment hazaáruló, jogerősen elítélt spanyolnak még a zsebeit is kitömik tízmilliárdokkal. A helyi polgármester pedig nem győz lobbizni a beruházás mellett. Á hagyjuk... Illetve ne hagyjuk :). Majd legközelebb ha megint lesz egy jó kis F1-es vita, és a droid beírja hogy hülyék vagytok, ez jó az országnak, akkor majd megkérdezem tőle hogy a Sziget miért nem?
süti beállítások módosítása