A szerző

2010.06.07. 13:04

Dr. Bodoky Tamás Richárd (1971) Szabadúszó újságíró. 1995-ben diplomázott a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán, szakdolgozatát molekuláris genetikából írta. 1995-1996-ban tudományos segédmunkatárs az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetében. 1996-2001 között szabadúszó újságíró, a Magyar Narancs és az Internetto tudományos-technológiai újságírója, szerkesztője. 2001-től az Index tudományos-technológiai rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese (2001-2006), főmunkatársa (2006-2010).

2003 - 2010 között a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán működő Társadalmi Kommunikáció Program doktorandusz hallgatója, „A hírportál mint tömegmédium – tájékozódás és médiahasználat az interneten” című PhD értekezését 2010-ben cum laude védte meg. A Médiakutató kommunikációelméleti szaklap szerkesztőbizottságának 2005 óta tagja, több tudományos publikáció szerzője, társszerzője.

A 2006 őszi tüntetések és zavargások során történt rendőri túlkapásokról szóló cikksorozatáért 2008-ban Gőbölyös Soma Díjban, 2009-ben pedig Szabadság Díjban részesült. Az MVM-től offshore cégekhez került milliárdokról szóló cikksorozatáért 2009-ben elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat. A tizedik leggazdagabb magyarnak tartott Kovács Bence János zavaros múltjáról szóló cikkéért 2010-ben ismét elnyerte a Minőségi Újságírás Díjat. Tényfeltáró újságírói munkásságáért 2010-ben megkapta a Pulitzer-emlékdíjat, közérdekű adatigényléses pereiért pedig az adatvédelmi biztos által adományozott Iustitia Regnorum Fundamentum Díjat. A 2006-os rendőri brutalitásról szóló cikksorozata könyvben is megjelent magyarul Túlkapások, angolul Tresspasses címmel.

2009 óta a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar kommunikáció és médiatudomány tanszékének oktatója, egyetemi adjunktus. 2010 óta a Tilos Rádió Bádogdob című műsorának műsorkészítője. A Marshall Memorial Fellowship transzatlanti csereprogram és az Organized Crime and Corruption Reporting Project nemzetközi oknyomozó újságíró hálózat tagja. 2011 júliusa óta az atlatszo.hu oknyomozó portál főszerkesztője.

 

2 komment

Címkék: önfényezés

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr172062774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.26. 08:59:11

a narancstól a Károliig

szép életút, még mindig jobb, mint fordítva
süti beállítások módosítása