Az ORFK visszautasítja a rágalmakat

2008.12.17. 12:50

 

Az alábbi közleményt kaptam az ORFK Szóvivői Irodájától a tegnapi blogbejegyzésre válaszul: "Országos rendőrfőkapitány úr nevében a leghatározottabban cáfoljuk a cikkben megjelent információkat. A vacsorát főkapitány úr közvetlen kollégái társaságában fogyasztotta el, azok közül senkit nem hívtak Kapolyi Lászlónak és Nagy Sándornak".

A szemtanúm nyilván optikai csalódás áldozata lett, és nem összeesküvők, csak az ezredesek klubja ülésezett a borospincében. Elnézést kérek, ha elnéztünk valakit.

De ami sokkal fontosabb, végre válaszoltak a katonai ügyészség által bujtogatással gyanúsított Szima Judit rendőr alezredes, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárának az Indexnek adott interjúját érintő, több mint két hete feltett kérdéseimre is. Az ORFK december 3-án rágalmaknak nevezte és visszautasította a Szima-interjúban megjelenteket, azt azonban nem közölte, hogy az interjúban megfogalmazott állítások közül melyeket tart valótlannak és rágalmazónak.
 
Tisztelt ORFK Sajtóosztály!
 
Melyek azok a konkrét tényállítások a Szima Judittal készült Index interjúban, amelyek valótlanok és rágalmazóak?
 
Valótlan tényállítás, hogy a rendőri vezetés "be akarta áldozni" azokat a kisrendőröket, akik a 2006-os tévéostrom idején a köztelevízió székházát védték?
 
Valótlan tényállítás, hogy a tévészékházat védő rendőrökhöz nem engedték oda a Rebisznek a közvetlen közelben tartózkodó osztagait?
 
Valótlan tényállítás, hogy ezt a parancsot több rendőr megtagadta, és mégis megpróbált segíteni a szorult helyzetbe került kollégáinak?
 
Valótlan tényállítás, hogy bírói engedély nélkül lehallgatták Szima Judit telefonbeszélgetését?
 
Konkrétan milyen további valótlan tényállítások hangzottak el Szima Judit részéről az Indexnek adott interjújában?
 
Milyen jogi lépéseket tesznek Szima Judit kijelentései miatt?
A tegnapi válaszuktól sem lettem sokkal okosabb: "Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője 2006. szeptember 26-án tényfeltáró bizottságot hozott létre, melynek célja a 2006. szeptember 17-én 12.00 óra és szeptember 19-én 12.00 óra közötti időszakban Budapesten történt eseményekkel kapcsolatos rendőri intézkedések teljes körű vizsgálata volt. A szakemberekből álló vizsgálócsoport megállapításait nyilvánosságra hozták. A tényállítások valótlanok, ezért az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése továbbra is a leghatározottabban és teljes mértékben visszautasítja a rágalmakat. Álláspontunk szerint a kijelentést tevőnek kell bizonyítani, hogy valós tényeket állít és nem a rágalmazott fél feladata cáfolni a tényállítás valótlanságát".
 
Most azon nem rugóznék, hogy az ORFK megfogalmazásbeli kihívásokkal küzdő közleménye formállogikailag a szakemberekből álló vizsgálócsoport tényállításait valótlanozza, nyilván Szima Judit közelebbről még mindig nem specifikált tényállításaira tetszett gondolniuk.
 
De mit is mondott Szima Judit az Indexnek? Nagyjából ugyanazt, amit többek között Schmidt Mária is állít Kormos Valéria "Embervadászat utasításra" című, most megjelent könyvének előszavában. (Ez az a könyv, amelynek a bemutatóján Budaházy György botrányt csinált a Terror Házában.) Ebből idézek:
 
Az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének másnapján, szeptember 18-án, újra tömegek gyülekeztek a Kossuth téren. Köztük provokátorok, balhéra kész csoportok is voltak. Egy harminc-negyven fős agresszív csoport 21.45-kor Toroczkai László és Takács András vezetésével egy máig ismeretlen kiáltvány beolvastatása ürügyén a Magyar Televízió székházához vonult. Azt követelték, hogy petíciójukat élő adásba olvashassák be. A kérést visszautasították, még csak tárgyalni sem kezdtek velük.
 
Ezt követően Toroczkai visszament a Kossuth térre, hogy erősítést hozzon. Ezt az MTV-nél tartózkodó rendőrökkel is közölte, az átvonulásra toborzó felhívását a Kossuth téren levő rendőri vezetők is hallották. Ennek ellenére az átvonuló tömeget rendőri erők nem kísérték.(!) 21 óra 45 perckor tizenkét rendőrt azzal az utasítással vezényeltek az MTV-hez, hogy pajzsaikat hagyják szolgálati gépkocsijukban (!). A székházat védő rendőröket egy jól körülhatárolható csoport provokálni kezdte, és amikor azt tapasztalták, hogy a rendőrség nem ura a helyzetnek, egyre vadabbá vált. Rövid időn belül elszabadult a pokol.
 
21 óra 50 perckor Gergényi tábornok, Budapest rendőrfőkapitánya, egy polgári ruhában szolgálatot teljesítő (!) alezredest jelölt ki a Szabadság tér helyszínparancsnokának, aki a helyszínre ment, de a rendőri irányítást nem vette át. (!) 22 óra 05 perckor a székháznál szolgálatot teljesítő rendőrök rádión segítséget kértek, de a „forgalmazásra” senki sem válaszolt. (!) A helyszínen levő BRFK-s rendőr százados a kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének tudott jelentést tenni a kialakult helyzetről. (!) A szolgálatban lévő rendőrök tehetetlenek voltak, erősítést nem kaptak, a Hír Tv képernyői előtt ülők számára úgy tűnt, hogy Magyarországon megszűnt a karhatalom, senki sem ura a helyzetnek, hogy mind a kormány, mind a rendőrség magatehetetlen, képtelen a közrend biztosítására.
 
Az MTV-hez vezényelt Baranya megyei rendőrök egy része nem találta meg a helyszínt. (!) A Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál (REBISZ) a műveletirányító a Hír Tv-n nézte (!) az eseményeket, és telefonon, rádión keresztül próbált megerősítő erőt kérni a dandártábornoktól, de hívásaira nem reagáltak. A közszolgálati televízió épülete, illetve az előtte parkoló autók lángoltak, a randalírozókat nem fékezte meg senki, miközben az épülettől pár sarokra ott álltak a bevetésre kész rendőri egységek. A székházat védő rendőrparancsnok és elöljárója között azokban az órákban lefolytatott telefonbeszélgetéshez nem kell kommentár:
 
„Nagy baj van! Benzinnel meglocsolták a barikádot, és meg fogják gyújtani. Ezt vízzel nem tudjuk oltani. Indítsák meg azt a kib…tt csapást, mert megdöglünk itt bent. Ki fogom vonni az összes erőt ebből a k…va székházból. Ránk gyújtották. Vagy a füstben fogunk megdögleni, vagy egyébként. A barikádokról levettem az összes embert, és kimegyünk a Nádor utca felé.” „Nyugtáztam. Annyi az utasítás, hogy maradjatok még. Nem tudok mit tenni.”
 
Éjjel fél egykor a garázda csoportok az addigra odavezényelt vízágyút megrongálták, és Molotov-koktéllal felgyújtották. Ezt követően a támadás minden átmenet nélkül megszűnt. (!) Ugyanekkor kapott utasítást negyvenhat rendőr, közte tizennyolc nő, majd pár perc múlva egy újabb negyvenhat fős egység, hogy a helyszínre vonuljon. Őket az addigra lehiggadni látszó garázdák újabb támadással fogadták. Éjjel 1 órakor a polgári ruhás rendőr alezredes tárgyalásokat kezdett az általa korábbról ismert (!) Toroczkaival, aki szemmel láthatólag keresett valakit, akivel beszélni lehet.
 
Az alezredes tárgyalást kezdeményezett vele, amire engedélyt akart kérni, de persze ő sem tudott semmilyen vezetési ponttal kapcsolatba lépni. (!) Toroczkai közölte vele, hogy petíciót akarnak beolvastatni a tv-be, amit azzal a feltétellel teljesítettek, hogy a tömeg befejezi agresszív viselkedését, és a kordonok mögé vonul. A tömeg a felszólításnak engedelmeskedett. Toroczkai az MTV bejáratánál átadta a petíciót az alezredesnek. A megerősített rendőri erők végül 3 óra 25 perckor kezdték meg a maradék tömeg oszlatását.
 
Mindezt az Ignácz tábornok által szignált jelentés alapján foglaltam össze. A vezetése alatt álló bizottság vizsgálta az MTV székházánál 2006. szeptember 17. és 19. közötti rendőri fellépést, és többek között azt állapította meg, hogy a rendőrség előkészítő munkája elégtelennek bizonyult, a rendelkezési és műveleti terv hiányos, elnagyolt, sablonos, vagyis alkalmatlan volt. A rendőri vezetés csődöt mondott. A Szabadság térre kijelölt parancsnok a terület irányítását nem vette át. A BRFK vezetője, vagyis Gergényi Péter, 2006. szeptember 18-án késve, csak 23 óra 55 perckor rendelt el riadót. A vizsgálat leszögezte, hogy a szolgálatot ellátó rendőri állomány erején felül, példásan helytállt, vezetői azonban szakszerűtlen intézkedéseket hoztak, vagyis alkalmatlannak bizonyultak.
 
Az MTV székházánál kétszáztizenhat rendőr sérült meg. A jelentés figyelmeztetett, hogy az állománynál „az átélt stressz és kiszolgáltatottság miatt kialakult pszichikai sérülések hatása csak hosszabb idő múlva jelentkezik”.
 
Vajon miért nem volt képes a rendőri vezetés megfékezni pár tucat megvadult garázda tombolását? Miért döntött úgy a közelben tartózkodó Szabadfi Árpád tábornok, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese, illetve a biztosítás parancsnoka, Gergényi tábornok, hogy bár elegendő erő állt a rendelkezésükre, mégsem vezényelik őket, vagy legalább egy részüket az MTV székházhoz?
 
Hiszen ott voltak az ORFK által vidékről felrendelt csapatszolgálati századok, illetve a REBISZ egységei. Pedig, mint az Ignácz-jelentés rögzítette, a „Kossuth téren lévő beosztott parancsnoki állomány az MTV székházánál kialakult helyzet során több esetben is kezdeményezte, hogy egysége kerüljön átirányításra a Szabadság térre, de ez általában elutasítást nyert, vagy később került végrehajtásra.”
 
Miért nem küldtek hivatásos tárgyalót a helyszínre? Miért nem invitálták be a tv-be a „delegáció” tagjait, miért nem kezdtek velük időben tárgyalni? Ennyire alkalmatlanok, lelkiismeretlenek lettek volna ezek a rendőrtábornokok? Vagy valaki a segítségnyújtás megtagadására, bajtársaik és a köztelevízió feláldozására utasította volna őket?
 
Kizárásos alapon csak ez utóbbi valószínűsíthető, hiszen a rendőrtábornokok lefokozására, felelősségre vonására nem került sor, sőt Gergényi tábornokot megdicsérték, minisztere, Petrétei József megítélése szerint határozott és kiváló vezetőnek bizonyult, Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester pedig 2006. november 17-én Pro Urbe-díjjal tüntette ki.
 
Márpedig a Fővárosi Közgyűlés kitüntetésekről szóló rendelete szerint Pro Urbe Budapest-díj a főváros érdekében végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységért adományozható. Nyilvánvaló, hogy Gergényi Péter rászolgált erre a kitüntetésre, ha mással nem, hát azzal, hogy a földön fekvő, magatehetetlen emberek megrugdosását úgy magyarázta meg, hogy azok (!) beleakadtak a rendőrök lábába, és hogy a bizonyító erejű felvételek ellenére letagadta a „viperák” használatát.
 
Ezenfelül kiállt a rendőröknek azon jogáért, hogy fejmagasságban lövöldözhessék a gumilövedékeket.  Megdöbbentő az a cinikus válasza is, hogy a rendőrök azonosító jelei, egyik a másik után, mozgás közben szakadtak le az egyenruhájukról. Ennek a vicces kedvű Gergényi tábornoknak a kitüntetését, illetve számos más vezető beosztású rendőr jutalmát a magyar országgyűlés és a Fővárosi Közgyűlés szocialista és szabad demokrata képviselői rendben levőnek találták. És a hozzájuk lojális média sem emelt kifogást.
 
A tábornokok tehát megfelelően teljesítettek. Vajon milyen parancsot kaphattak? És kitől? Illetve kiktől? Magától Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől tudjuk, hogy neki, ellentétben a szolgálatot teljesítő rendőröktől, sikerült telefonon beszélnie a tábornokokkal, és utasítania őket. Tény azonban, hogy sem a rendőrségért felelős miniszter, sem egyetlen helyettese nem jelent meg a helyszínen. Orbán Viktor késő este érkezett haza Brüsszelből, ahova vasárnap, néhány órával az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt utazott el.
Mivel Szima Judit és Schmidt Mária is az önök által is hivatkozott vizsgálóbizottság jelentésére, az úgynevezett Ignácz-jelentésre hivatkozik (amelyet az ORFK weboldaláról már eltávolítottak, de nekünk szerencsére még megvan), már csak azt szeretném megtudni, hogy vajon Schmidt Mária is rágalmaz, tisztelt ORFK? Esetleg az azóta nyugállományba vonult Ignácz tábornok is?

 

32 komment

Címkék: tévéostrom túlkapások szimajudit schmidtmária ignáczjelentés

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr33827877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laciii 2008.12.17. 13:36:35

"senkit nem hívtak Kapolyi Lászlónak és Nagy Sándornak"
Vagy nem tudnak magyarul, vagy cseleznek, helyesen Kapolyi Lászlónak SEM Nagy Sándornak lenne, az ÉS azt jelentené, hogy egy ember használja a két nevet :)

aqswdefr 2008.12.17. 14:02:28

"Országos rendőrfőkapitány úr nevében a leghatározottabban cáfoljuk a cikkben megjelent információkat."
Külön bugyor van a Pokolban a cáfol szót helytelenül használók számára. Én szóltam.

hird 2008.12.17. 14:12:03

rossz a hivatkozási alap. schmidt mária szava sokaknál nem ér többett gergényi szavánál. erről ennyit

hird 2008.12.17. 14:12:35

kár volt schmidtet belerángatni ebbe

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.12.17. 15:12:20

Csak egy kérdés, marginálisan vág csak témába. Az index sok mindent felderít és odamond, szó sem róla, de néha van olyan érzésem, hogy egy-egy cikk nagyon hamar lekerül a főoldalról. Például s Szirma Judit interjú is igen rövid ideig volt fent. Ez alaptalan árokásás? Vagy van ilyen, hogy valaki fentről szól valamelyik igazgatónak, aki szól, hogy gyerekek, ez jó cikk, de mostmár inkább vegyük le? Ha van ilyen, akkor vajon mit mondhat az ember, aki leszól? Esetleg jogi aggályokat hoz fel, hogy ebbe meg ebbe bele lehetne kötni, de ha leveszitek gyorsan, akkor nem firtatjuk?

Azt tudom, hogy a hirszerzo.hu-nál van cikklevétel, meg cikkrendelés, de az mégiscsak a Political Capital-é, az index meg független.

Vagy ez soha nem fekete-fehér?

Egyébként nagyon jó, hogy van ez a blog. Rendszeres olvasójává fogok válni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.17. 15:26:07

hát ha ennek a schmidt idézetnek csak a fele igaz, basszus........................
most már tényleg tele van az összes fütyim....................
hogy az igazi felelősöket, akármelyik SZINTEN is, még mindig nem ítélték el.............................

msmester 2008.12.17. 16:42:41

Az Ignácz-jelentés utolsó mondata:

"A személyi állomány felszereltségben mutatkozó
hiányosságok, az elmaradt és szakszerűtlen elöljárói intézkedések összességében
járultak hozzá ahhoz, hogy a rendőri tevékenység kudarcot vallott és számos rendőr
ennek következtében megsérült."

1. nincs megfelelő felszerelés -> felelős: igazságügyminiszter
2. elmaradt és szakszerűtlen elöljárói intézkedések -> felelős: országos rendőrfőkapitány

Normális kormányzati válasz: mindkettő azonnali leváltása, nyílt színen történő szembesítéses megalázással. Ezt hívják úgy, hogy közvetlen felelősség.

Ami történt: igazságügyi miniszter lemondásának visszautasítása. A rendőrfőkapitány kitűntetése.

Sokak szerint Magyarország következmények nélküli ország. Ez szerintem baromság. Vannak következmények, csak olyanok, mintha egy szürrealista rajzfilmből vagy point'n'click játékból lennének kölcsönözve: pl. meghúzom a tehén farkát, kinyújtja a nyelvét, amin egy tejedoboz van -- a tejesdobozt használom a vakondtúráson és kinyílik a titkos ajtó.

Kivezénylem a rendőreimet rádió, sisak, könnygázgránát és pajzs nélkül tömeget oszlatni. Mikor gáz van, összeszarom magam és elvonulok kiverni egy sarokba, de rádiót nem viszek magammal, ezért nem is érnek el a bajban lévő egységek. Mikor már üvöltenek a beosztottaim, hogy csinálni kéne valamit, akkor összevissza beküldöm őket a tömegbe, ahol ők ököllel és viperávál védik magukat és próbálnak rendet tenni. Másnap kijelentem, hogy "minden intézkedés törvényes és szükségszerű volt", noha a rendőreim negyede (köztük többen súlyosan) megsérült és a randalírozok majdnem lebontották a köztévé épületét.

Világos, nem?

is 2008.12.17. 16:59:40

@msmester: teljesen igazad van. egyetlen dolgot lehet felhozni az elsőre mentségként, hogy Mo-n utoljára 198x-ben, a lánchídi csatánál volt (de talán ott se) szüksége a rendőrségnek ilyen eszközökre. 20 év meg nagy idő, mindenki azt hitte, hogy Mo-n nincsenek ilyen randalírozók, meg hogy az csak a diktatúrák szükséglete. hát vannak, és egy demokráciában is szükségesek. és egy hónapon belül meg is lett a felszerelés. a másodikra nincs mentség.

Cactus71 2008.12.17. 17:25:44

is:

Azért egy jópárszor volt oszlatás focimeccsek előtt, alatt, után az eltelt 20 évben. Erre találták ki a REBISZT-t. Nekik van megfelelő kiképzésük, és felszerelésük az ilyen jellegű feladatokhoz.

ohmyFgod 2008.12.17. 17:31:44

Cactusnak71-nek igaza van. A készenléti rendőrség ezért készenléti rendőrség. Mi lenne, ha a terrorelhárítók (kommandósok) arra hivatkoznának túszejtésnél, hogy 20 éve nem volt ilyen eset, ezért hagyták meghalni a túszt? Ugyan már! Ez nem így működik.

Az viszont érdekes, hogy a véresszájú tüntetőellenes libsik most hol vannak? Máskor ilyenkor azonnal lecsapnak, és megpróbálják szétszedni a hasonló - nem ilyen részletes - posztot.

Ja, hogy erre ők sem tudnak mit mondani? Nem csodálom....

andreasue (törölt) 2008.12.17. 17:55:20

Mint a tv előtt történtek szemtanúja mondom, egy pár pontatlanság és valótlanság van a fent leírtakban.

1. A locsolóautót nem gyújtotta fel senki. Elakadt a sárban és egy kicsit szétszedték a szuvenírgyűjtők.
2. Toroczkai a Tv hátsó, Nádor utcai bejáratán ment be a petíciót leadni egy rendőr kíséretében.
Ekkor azonban a harcnak már gyakorlatilag vége volt. Nem Toroczkai utasítására. Toroczkai ugyan mondta, hogy "Itt van nálam a petíció. Ezzel most bemegyünk. Addig várjatok.", de nagyjából mindenki leszarta, hogy mit mond.

Az valóban "furcsa", hogy ott áll egy csomó fakabát a Nádor utcánál a tévé háta mögött, akik sorfalat álltak a Tulipán presszóval szemben. A Szabadság teret nem kellett lezárni, mert a másik 20 irányból bárki odasétálhatott. A Parlament előtt is sorfalat álltak a rendőrök, miközben összesen ha volt 20-30 népzenére zászlót lengető nyugdíjas a téren.

Spermahajder 2008.12.17. 18:33:10

Andreasue: A "locsoloautót" bizony felgyujtotta egy derék honfitársunk, saját szememmel láttam, végig követtem a HírTV tudósítását az első perctől kezdve kb. hajnali 4 óráig, a fickó benzines kannából lelocsolta az autót és meggyujtotta. Ha ezt nem láttad, legfeljebb nem voltál ott. Mellesleg a szerencsétlen, égő autóban rekedt rendőr helyébe próbáld magad beleképzelni, azután írj okosságokat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2008.12.17. 18:38:35

Igaz, én csak a HírTV-n néztem egész éjszaka, de nekem más furcsaságok is föltüntek.
Például úgy emlékszem, Wittner M. fideszes képviselő javasolta a tömegnek, hogy a felháborodásukat a TV székház megrohamozásával fejezzék ki, mint 56-ban.
Azután az is feltűnt, hogy addigra már ott volt a helyszinen a HírTV , mert ezt sejtette előre, hogy így lesz.
Az is feltűnt, hogy a többi tévét nem engedte oda a tömeg, pedig próbáltak később ők is közvetíteni.
A HírTV erre is fel volt készülve és eladta nekik a képet.
A HírTV drukkolt és forradalmároknak nevezte az ostromlókat. Nem voltak kétségei, hogy kik ezek a fazonok, akik ütik a rendőröket.
És az is feltűnt, hogy hiába tüntette ki Gergényit az inkompetens problémakezelés miatt a kormány, mikor végül zsanettügyben lemondatták, mégis a fideszes derékhad vette pártfogásába, és fideszes üzleti karrierbe kezdett.
Pedig ugye addig rendőrterror volt és ÁVH, meg magyarellenes.
De csak addig. Egyébként haver.
Szóval, lehet még kérdezni. Mert nem olyan tiszta ez a kép.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.17. 19:10:07

simonmondja: a kérdesek fel vannak téve!
olvasd csak végig figyelmesen a fenti írást és a kommenteket..., és ne másra tereld a dumát, jó?
szerinted egyébként az MTV miért nem közvetített? Túl messze voltak az eseményektől?? Ez az újságíróiskola első órájának az anyaga, hogy bármi is történik, kussolni róla...?

Ez valóban nem egy következmények nélküli ország, mert hát itt a példa, hogy mi is történik, ha a rendőrséget MAGÁNCÉLOKRA használják................

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2008.12.17. 20:24:50

ufó.
Jól van, látom már a 250 kommentet. Tényleg nem jártam arra. Csak ebben a posztban olyan egyértelműnek van lefestve az összeesküvéselmélet.
Pedig ugyanennyi adattal én másik három összeesküvéselméletet is fel tudnék rajzolni.

átlátó 2008.12.17. 21:08:57

A vízágyú történetén nem lehet velem vitatkozni. UFF! Fölgyújtották! UFF! A kezelőszemélyzet bántatlanul lett a Nádor utcába kísérve. UFF!

Bodoky! Szépen,kitartóan összerakod ezt a dolgot. Bírlak érte, - na nem "úgy". "Úgy" a hagyományos híve vagyok. :) :) :) :)

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.12.17. 21:13:02

simon, ufo, az nem kétséges, hogy van "összeesküvés", több is. Különben nem szavazták volna meg a vizsgálati dosszié nagy részének titkosítását 80 évre. Megszavazta mindkét nagy párt.

andreasue (törölt) 2008.12.17. 21:18:42

Okostónik!
1. Ott álltam a locsolóautóból kivett aksin a sárban.
2. Felvételem van róla.
3. Ha nem hiszed, nyasgem!

szakállasbácsi 2008.12.17. 21:32:50

Szerintem egyszerűsítsük le a dolgokat, vegyük a legkézenfekvőbb változatot, ami jelenleg csak a saját józan eszemből adódik és rég elfeledett harcászati alapismeretimből.
Tehát ha én parancsnok vagyok és az a feladat, hogy arról a térről kiszorítsam az ott őrjöngőket, először azt kell biztosítani, hogy ne kerülhessenek a hátamba.
A Tulipán presszónál nem tudom hányan lehettek, de ahhoz, hogy egy hatékony alakzat elfoglalja a teret és közben biztosítsa a hátát is, tehát oldalvédekkel és a mellékutcák reteszelésével együt - nos ez elképezlésem szerint minimum 1000 - 1500 emberrel valósítható meg komolyabb technikai támogatás (dróthálós gépjárművek, fecskendők és könnyű pűncélosok - PSZH-k nélkül)
Ráadásul a PSZH-k sem utcai harcra vannak tervezve, az égő benzin mindenütt becsuroghat és akkor jajj a benn ülőknek.
Szóval, ha nem volt technika, nem volt ott csak néhány száz rendőr, akkor teljesen érthető, miért maradtak távol.
De én pszichológus vagyok és igen régen voltam katona, tessék cáfolni, amit mondtam.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.17. 21:54:08

simonmondja: milyen 250 komment?
milyen összeesküvéselmélet?

valakiknek az a feladata, hogy a teáltalad is befizetett adóból biztosítsák a rendet, nem?
Megtörtént? Nem.
Valakiknek az a feladata, hogy a teáltalad is befizetett adóból tájékoztassanak (MTV), nem?
Megtörtént? Nem.

Erre fizettél be?
Vagy arra, hogy rendőri 'túlkapások' (hát ez elég finom szó, de mindegy, maradjunk ennél) legyenek?

Remélem egyikre se..., hanem a hírös-nevezetös M-6-os autópályára fizettél be, ugye? :)

Amúgy Bodoky, ha jelent ez valamit, én tényleg...
le a kalappal, és csak így tovább...

borrrzalllom 2008.12.17. 23:15:40

Birka nép korupt vezetökel!!!!!

átlátó 2008.12.17. 23:46:36

Te andrea, vagy ki az izé...vakokkal nem vitatkozom és nem az utolsó akarok lenni ez ügyben, de a vízágyút felgyújtották. OLVASD LE A SZÁMRÓL, HA NEM HISZED! TEHÁT FELGYÚJTOTTÁK! Tőlem a faszodon is állhattál akkor.

Rá Dios 2008.12.18. 00:56:57

Apropo Bodoky:
Az INDEX és embere nem orákulum, hanem a napi hírharcban megélni akaró sajtótermék(-gyártó), ami nem baj, de kezeljük őket és igazságaikat a helyén.
Az egészről meg annyit: nagyon-nagyon nagy baj származhatott volna abból, ha csak kicsit is továbbfajul a cinkos politika támogatását élvező randalírozók és a nem eléggé hitelesen demokraták által erőtlenül és erélytelenül (azaz nem a szükséges keménység ÉS hideg távolságtartás pl. francia-német elegyével) vezetett rendőrség összecsapása. Az Isten és/vagy a vakszerencsere műve, hogy sem akkor, sem azóta nem esett emberhalál...

borzzz 2008.12.18. 03:27:02

Bodokyt elismerés illeti, remek munkát végzett. Szívből remélem, hogy meg tudja őrizni a távolságtartását, és nem ragad bele a témába (mint pl. az ÉS az orbánbányákba és szőlőkbe, ami egy idő után szánalmassá válik).
A rendőrségünk Pintér Sándorostul, Gergényistül, megyei főkapitányostul (de bátran ide vehetjük a titkosszolgálatokat is) botrány és gyalázat, a rendszerváltás (egyik) szégyene.

Átlátónak: talán még időben szólok, fordulj orvoshoz.(Szerinted ki a faxt érdekel itt a nemi identitásod, ki gyanakodna csak azért, mert megdicséred a szerzőt és miért érzed szükségét, hogy elháríts minden, amúgy nem létező gyanút?)

Ufónak: a Schmidt idézetnek valóban csal a fele igaz, tele van csúsztatásokkal, pl. Gergényit tényszerűen nem azért tüntették ki, mert beáldozta a közrendőröket a tévénél, sőt nem is azért, mert okt. 23-án elszabadította a poklot. Bodoky könmyve attól erősebb, hogy kikerüli az ilyen ideologikus rövidre zárásokat.
Ami az MTV-t illeti, mélyen igazat adok. Eszembe jut a moszkvai puccs, amikor a tudósító közölte, hogy sajnos csak arról tud beszámolni, amit az ablakból lát, merthogy kijárási tilalom van. Miközben az egész város az utcán volt, és persze a világsajtó is:-))

molaris 2008.12.18. 07:06:23

A kék színű formaruhát viselő bűnöző, nem rendő. A főnöke nem rendőrkapitány, hanem bandavezér. A társulat pedig tettestásak baráti köre.
Vivat Bodoky!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2008.12.18. 08:41:39

ufo.
Én nem akaorok olyasmit erőltetni, amit mindenki lát a saját szemével.
A rendőrségünk bármit is tett, vagy nem tett, egy alkalmazotti társaság.
Ha az ellenzék puccsot szervez,
a rendőrökre nem lehet számítani.
Miért?
Mert, ha sikerül a puccs, a rendőri vezetők a helyükön akarnak maradni.

És nem nyolcvanezer forintos bérfejlesztés miatt nem védekeznek, hanem ezért.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2008.12.18. 08:48:07

ufo.
Most elmondom, de ezt mindenki tudja.

Ha az ellenzék puccsot szervez,
a rendőrökre nem lehet számítani.

Mert a rendőri vezetők a sikeres hatalomátvétel után is szeretnének vezetők maradni.

De csak ezért.
Nem azért, mert kitüntetést kaphatnak, vagy bérfejlesztést.
Egy rendcsinálás esetén, ha mégis sikerülne az erőszakos hatalomátvétel, a rendőri vezetőket akár katonai bíróság dughatná dutyiba. Ezt nem akarják, ugye.

Tartós Béka 2008.12.18. 09:48:07

Te simonmondja, szerinted ezt a "puccsot" az ellenzék szervezte?
Mondd, te tényleg ennyire hülyének nézed Orbánékat, vagy esetleg csak magadból indulsz ki?
Ez a "puccs" a (józan) ellenzéknek ártott a legtöbbet, a tévészékház felgyújtása nélkül például ma nem Dempszli lenne a "főpolgármester".

De azért csak lökjed a vakert a hírtévés összeesküvésről. A helyzet az, hogy szégyenszemre a hírtévé az egyetlen adó ebben az országban, amelyik teljesíti egy tévéadótól elvárt minimumot.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2008.12.18. 09:57:50

Tartós Béka.
Fogalmam sincs, hogy ki szervezte, és remélem a rendőri vezetőknek sem volt.
Viszont ezért érdekes a HírTV tevékenysége, amelyik egyfolytában tudni vélte, hogy ez egy forradalom.
Ha pedig ezt látták a rendőrök, akkor nem csoda, hogy nem igyekeztek beleavatkozni.
Mit lehessen tudni?
Ha egyik lesz a góré, vagy a másik.
Meglátjuk.
A székház elfoglalása után, viszont látszott, hogy nincs semmi további forgatókönyv, tehát rendet csináltak.

ohmyFgod 2008.12.18. 14:36:12

simonmondja: a hírtv-s összeesküvésen kívül nem nagyon reagáltál érdemben a poszt lényegére. Azokra mit tudsz felhozni? Egyértelmű ugye, hogy amiről beszélsz az a fentiekkel ellentétben nem bizonyító erejű, hanem nagyon halvány elgondolás. A rendőri vezetők hibáit, a cselekedeteik kürüli érdekességeket viszont nem egy szakértő élesen bírálja, Szima Judit ezek közül csak az egyik.

A volt katonának pedig üzenem: teljesen világosan lehetett látni, hogy a tömeg nagy része nézelődött, az elől lévő kb 200 fő vandálkodott. De még köztük is voltak sokan, akik fényképezkedtek, stb. Vagyis ezt a kisebb társaságot kellett volna szétverni, akik egy erélyes, oldalról kapott rohamra pillanatok alatt szétszéledtek volna.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.12.19. 20:29:26

Oké, akkor a fenti kérdésemre való válasz hiányát akkor úgy értelmezem, hogy hülyeség, amit kérdeztem, alaptalan árokásás, az indexszel nem packáchat a hatalom.
süti beállítások módosítása