Dolgozna a sajtó, ha hagynák

2009.06.22. 15:19

Egy kolléga magára vette a mai írásomat arról, hogy a sajtónak keményebben kéne kezelnie a korrupciógyanús ügyeket. Azt állítja, hogy azokat az újságírókat, akik tisztességesen foglalkoztak Kocsis István ügyeivel, vagy kirúgták, vagy leállították a főnökeik. Erről az a Magyarországon fokozottan érvényes bölcsesség jut eszembe, hogy "a sajtószabadság is csak azoké, akiké a sajtó". Meg hogy jobb a tűzben elégni, mint térdig állni a húgyban :)

Kedves Tamás!
 
Követtem az Indexen a Kocsis-cikksorozatot, most olvastam a publicisztikát.
A kérdésfeltevés - miszerint miért nézi a sajtó tétlenül az ilyen ügyeket - jogos. Jogos, de van rá válasz.
  

Korábban több újságíró és orgánum foglalkozott Kocsis ügyeivel, a vezérigazgató különböző terveivel, koncepcióival. Olyan anyagokról van szó, amelyek többnyire sem a szakszervezetektől, sem a felügyelő bizottságtól, sem a fővárostól nem kaptak támogatást. Néha egészen botrányos munkaanyagok kerültek ki a cégtől, foglalkozott ezekkel az Index is. 

 
Aztán idővel egyre kevesebb lett ezekből a cikkekből, jóllehet az anyagok szivárogtak továbbra is. Az egyik legnagyobb napilap szakújságírójának cikke nem jelenhetett meg (ilyen az illetővel a pályafutása során eddig nem történt meg). Egy másik kollégával a főnökei közölték, hogy szép dolog az oknyomozás, de inkább hagyja abba. Ugyanezt a kollégát pl. a Kocsis kommunikációját végző PR-cégtől egy alkalommal felhívták azzal, hogy a másnapi Kocsis-sajtótájékoztatón mit kérdezzen, ami önmagában elképesztő. Akadt akinek előre megmondták, hogy a BKV-s ügyeket felejtse el. 
 

Tudok olyan újságíróról, akit nemrég bocsátottak el; kirúgását többnyire a válsággal indokolták, máskor valami egészen mással, aztán közvetett bizonyítékok tömkelege tette egyértelművé, hogy a BKV-s ügyeket firtató cikkei csapták ki a biztosítékot az Akácfa utcában, amelynek vezetése valamiféle kapcsolatban volt a lap tulajdonosaival.


Az tehát, hogy a sajtó nem foglalkozik Kocsis ügyeivel, nem annyira az újságíróknak, hanem a lapok vezetőinek köszönhető. Természetesen nem akarok senkit sem megvádolni, nem gyártok összeesküvéseket, így is éppen elég van belőlük. Ha jól láttam, egyedül az Index nem hagyja elaludni a Kocsis-ügyet, ez jó.
 
Igen, a magyar sajtó szarul működik, de remélem az Index-cikkeknek lesz valami visszhangja. A sajtó hozzáállásáról szóló kérdésénél ugyanis még fontosabb, hogy hogyan lehet ez az ember mindezek után ilyen pozícióban Magyarországon.
 
További jó munkát, üdvözlettel:
 
K.

3 komment

Címkék: kocsisistván sajtófenyítés

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr971201129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teknős 2009.06.26. 12:15:04

A sajtó az elhibázott és elmaradt rendszerváltás legnagyobb felelőse és bűnöse.

Egy legyengített, kifosztott, beteg társadalom éledését nem segítette, hanem a pénz mellé állt és kollaborált a bűnösökkel.

sapuh 2009.07.30. 01:46:55

Na, ez még durvább, mint a Kocsis-ügy eddig ismert, gazdasági része

Agyalap 2009.07.30. 11:00:35

Nincs olyan sajtóorgánum, amelyik ne szoclib alapokon nyugodna? Vagy az egész egy tenger sz@ron úszik?
süti beállítások módosítása