Belerondítunk az interpauzába

2010.04.19. 08:16

Újabb remek hypotheticalfriend szösszenet kommentből. Kiemelem :)

Jöjjön egy teljes egészében fiktív, ízig-vérig konspirációs teória. Senki ne vegye komolyan, viccelek. A valósággal való egyezés a véletlen műve. Vagy nem? Vagy mégis? 

A Sedesa pártfinanszírozási botrányokkal van tele. Nagypályán. Kovács Bence János Sedesa kapcsolata világos, ahogy az is, hogy nem fog egyik oligarcha sem közvetlenül átutalni pénzeket egy pártnak. Kell a pénzmosó infrastruktúra és rutin. Sávoly és Páty a konc, amit a nagyfiúk odadobtak a szélhámosoknak a szolgálatokért. Csakhogy ezek még ezt is elkúrták. Bepróbálkoztak Orbánnál, két pályán játszottak egyszerre, piszkosul játszották az eszüket, jobban elhitték magukat, mint kicsi huszár a tévében és közben hibát hibára halmoztak.

Aztán jött Sávoly, mínusz 35 milliárd és kiderültek a titkok és Kovács Bence Jánosék lassan elindultak lefelé a lejtőn. Az igazi spanyolok is szorongatják őket, mert velük sem játszottak tisztán, a szocik buktak, sorra tűnnek el a régi arcok, suttogások és sikolyok, mindenki egyre idegesebb. Gyorsulás a lejtőn. Irány a Fidesz! De a Fidesz hallgat. Téblábolás a szőnyeg szélén, szia Viktor, emlékszel, én adtam a reálos mezt. Izé, kéne egy kis segítség. Viktor megfordul. Szevasz. De elnéz KBJ feje felett. Kicsit magyaráz arról, hogy csűddel, vagy rüszttel jobb-e akasztani, aztán elmegy válasz nélkül.

Pánikmutató vörös tartományban. Robogás tovább, már látszik az ütközőbak, csöng a telefon, spanyolul szólnak bele. !Carramba! Kétségbeesve semmibe veszik az ombudsman véleményét, hamar túl akarnak lenni az egészen, de - és itt képzavart váltok - a fogaskerekek között egyre több a kavics, lassan már több a kavics, mint a fogaskerék. A gépezet csikorogva megáll. Kékes füst és ózonszag. Ugynaz a helyzet, mint Sávolynál. Ez a csapat büdös, senki nem akar velük mutatkozni, senki nem akar leszólni, mint régen, minden befagyva, ha balhé van: négyhatod - baszhatod. Meredten várjuk a második fordulót. Ollé.

Erre ez a hülye Bodoky nem belerondít az interpauzába? 

Most tényleg, mire jó ez az egész? Hogy itt most kiderüljön, hogy KBJ a pénzesfutár az oligarchák, az MSZP és a Fidesz között is? Rettegés overdose, lehet hogy Orbán és Gyurcsány ugyanahhoz a fodrászhoz is járnak?! Uram irgalmazz, a víz vérré válik, a tej megtúrósodik, a bárány az ordashoz dörgölődzik. Világképünk eresztékei recsegnek. Aztán jönnek a Tevanok a mélyből, hülyék, mint egy pátyi polgármester és agyonhallgatás helyett tovább fokozzák a helyzetet. A háttérből a Szomszédok főcímzenéje szól, komor orgonaátíratban. A túlbuzgó Taki bácsi feszegeti a biológiai fegyver kupakját. A dunsztosüveg szisszen egyett, Taki-Tevan orrából vér szivárog, szeme kifordul, szája habot vet.

Bodoky dobbant a remegő Tevan hátán és röptében ráhív a szitura egy kövéret.
Bullet time, az emlékdíjas sajtómunkás a gravitációval dacolva belefagy a levegőbe, csak az órák róják szüntelen az útjukat, ilyen a vasárnap, jó ebédhez szól a nóta. A KGB meghívja egy teára a Moszadot a tükrön túlra. Odaát minden jobb, mármint minden jobb bal és minden bal jobb.

Megszólal a Kacsatánc. 
Egy törpe visszafelé beszél.

Mervó életveszélyesen megfenyegeti a kutyáját és a gázórát, KBJ azt hazudja, hogy foggal ejtett el egy grizzlit, Orbán nem tud semmiről, okszival dekázgat, Simicska és Pintér egymás kését fenik, Gyurcsány nagyonis csomagol, délkelet-ázsia a cél, ott szeretik a családot, Bajnai pislog, Csányi és Demján pénzt égetnek versenyből. Idegenajkú üzletemberek inkább afrikai befektetési lehetőségeket keresnek. Gumicsizmás bandibácsi árnyékolgat és bazmegol. UP Rolexben paptetűre horgászik és elege van mindenből, de még egy Rolex azért jól jönne. A comorra üzen az Opus Dein keresztül, hogy csak az Izlandi vulkán miatt nem küldik ide Pablot a Kedvest, hogy begyűjtse a fejeket. Én mézes zserbót eszem, Bodoky sört iszik, egy sánta kutya vonyít a távolban: utolérték, az olvasók pattogatott kukoricát szeretnének. The show must go on.

Olvass utána a spanyol jobboldal pártfinanszírozási botrányának, add hozzá a hazai kormányszintű offshore-kultúrát és korrupciós szokásokat, a pártfinanszírozási törvényt, meg a mi kis oligarcháinkat, vedd hozzá a csalásért büntetett KBJ-t és kis csapatát, az egész revűt, meg a pártok flitteres esztrádműsorát, aztán mondd azt, hogy beh, ilyen nincs, csak a filmeken. Én hinni fogok neked. Vagy nem? Nem tudhatom. Engem a bőröm alá ültetett chippel irányítanak a Wulkán bolygóról, beszélek össze-vissza. Gyurcsány! Evern Invest! Krapulax! Látod. Őrült beszéd. Jöjjenek az ufók vagy az oroszok vagy bárki és tegyen rendet, mert nekünk nem megy segítség nélkül semmi. Még az elkúrást is elkúrjuk.

198 komment · 2 trackback

Címkék: páty grupomilton hypotheticalfriend

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr441933334

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Páty 8 - Maffia, oligarcha, rendőrség 2010.04.27. 23:14:05

A pátyi ügyre már a rendőrség is rávetette magát (link1 link2) a zöld ombudsman után. Egyre több a lekenyerezni való ember. Sávoly után egyre jobban bedől a Grupo Milton ezen terve is. Ha pedig a Fidesz tényleg elkezdi vizsgálni a 13 rá váró ügyet...

Trackback: Páty 8 - Maffia, oligarcha, rendőrség 2010.04.27. 23:14:03

A pátyi ügyre már a rendőrség is rávetette magát (link1 link2) a zöld ombudsman után. Egyre több a lekenyerezni való ember. Sávoly után egyre jobban bedől a Grupo Milton ezen terve is. Ha pedig a Fidesz tényleg elkezdi vizsgálni a 13 rá váró ügyet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.04.19. 08:58:15

Az erősebb kutya baszik.
Remélem, tudod folytatni az oknyomozást valahol.

UP, TI és Bede meg szarjanak sünt, leírták magukat mínusz nullára.

bomi 2010.04.19. 09:01:44

Ez megint nagyon jó. Tudom, fiction, de sajnos ebben még több a nehezen alátámasztható feltételezés (ez nem hypotheticalfriend írását minősíti - az vállaltan fikció, konteó, hanem az ügy bonyolultságát, átláthatatlanságát jelzi).
"...meg a mi kis oligarcháinkat..."
Itt is nagyon sok a kérdés. Valójában csak kérdések vannak. Semmit sem tudhatunk. Még az sem biztos, hogy azok a kis oligarchák tényleg a mieink...
Tamás, veled vagyunk, szerintem mostantól kezdve indokolt a fokozottabb körültekintés, de - talán épp ezért is - az infóknak lehetőség szerint még nagyobb nyilvánosságot kéne kapniuk (nemcsak itt a blogon), viszont a tényeket jól elhatárolva, bizonyítékokkal alátámasztva, a feltételezéseket, konteókat max. itt a blogon megemlítve (ez az esetleges utánközlésekre, "projektkövetésekre", bloggerekre vonatkozik).

bomi 2010.04.19. 09:03:25

@szmoker /segílyes/: Remélem, az a hely továbbra is az index lesz. Ha nem, az sem nagy baj, csak Tamás dolgát nehezíti több szempontból is, pl. a folyamatos nyilvánosság biztosítása lesz bizonytalan. Ez sajnos sokaknak lenne érdekük...

PuruttyaIrto (törölt) 2010.04.19. 10:06:01

Ha jól értem ezek a köcsögök már spanyolországban kidolgozták az állami pénzek lenyúlásának módszerét, és most itt magyarországon már csak egy új franchise boltot nyitnak. A Recpetet ők adják, KJB meg üzemelteti a magyar pénzszivattyút, spanyol licensz alapján.

Érdekes dologz ez a pénzlopásos dolog, két világkép ütközik:
- dolgozz tiszteségesen egy életet, aztán ha jól csináltad lesz egy lakásod, meg 2 gyereked, és talán egy kis nyugdíjad.
- kezd el lopni, csalni, hazudni, ha szerencséd van összejön 100 millió vagy több, és akkor mehetsz nyugdíjba. Vagy nem jön össze, és akkor vagy lelőnek, vagy börtönbe mész.

Melyik a jobb? Szerintem sokan választanák a másodikat, hisz az első túl kiszámítható, unalmas.

figyel-lő 2010.04.19. 10:12:04

@szmoker /segílyes/: Bede hülyéskedett. Úgy gondolom. ???

hypotheticalfriend 2010.04.19. 11:11:35

A Fidesz szerint most már 13 elszámoltatásra váró ügy van.

A 13. helyen - babonás szám! - szereplő kormányzati negyed ügyének vizsgálata előrevetíti a Grupo Milton elkaszálását, hisz ugyanaz a befektetői kör sertepertélt ott is, mint Sávolynál és Pátyon. Ez bíztató előjel.
Lehet, hogy a Fideszben van néhány jobb stratéga és szépen lassan ledarálják ezt a bűnbandát, a saját érintett embereikkel együtt? Logikus lenne.

szimplalány 2010.04.19. 11:35:42

Tamás, úgy érzem, kicsit felizgattad magad :)
Amit persze megértek, de most kéne nagyon higgadtnak maradni. Nem szabad engedni, hogy megformázzák rólad a "ja, a bodoky, az jó gyerek, csak kicsit túl izgága" szobrát.

Vigyázz magadra és folytasd!

sárkányfő 2010.04.19. 11:37:43

@hypotheticalfriend: ez a zippes cikk nagyon jó, még nekem is tudott újat mondani, pedig én aztán eléggé követtem az eseményeket. Az újságíró láthatóan maga is utánament, nem csak ebből a blogból ollózott össze egy cikkre valót.

sárkányfő 2010.04.19. 11:39:11

@hypotheticalfriend: "bíztató előjel" Viccelsz? Gondolod hogy a Fidesz érdemben fog önmaga ellen vizsgálódni? Ne nevettess...

Valaki Valahonnan 2010.04.19. 11:45:29

Mit jelentenek ezek a történések?
Elengedték a kezedet? Megadták a kilövési engedélyt?
Én már csak a te cikkeid miatt hittem el, hogy itt demokrácia van, hiszen megjelenhettek.
A blog.hu-t ki üzemelteti? Nem kellene kicsit távolabbi szervert választani???

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.19. 11:46:22

@hypotheticalfriend: pont ezt akartam mondani, ha a kormányzati negyedet megcsinálják, akkor donez :)

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.19. 11:47:49

@RedFred: én teljesen megbízom a blog.hu-ban. meg mindenkiben, amíg nem ad rá nyomós okot, hogy ne tegyem.

sárkányfő 2010.04.19. 11:48:41

Na ami a posztot illeti: ez az írás tartalmától függetlenül, megfogalmazásában is szikrázóan szellemes, gratulálok hozzá.

Egyébként meg írtam egy kurva hosszú hozzászólást, de nem másolom be, felesleges. Sajnálom hogy ez a poszt is (két megjegyzésében) tovább élezi a Bodoky-index konfliktust, ha így állnak hozzá a szereplők, akkor nem lesz ebből kiegyezés, amit nagyon sajnálok. A szakítás rossz lesz az indexnek is, Bodokynak is, a spanyolok elleni harchoz is rosszul jön, szóval nem jó ez senkinek. Kár.

maid 2010.04.19. 12:02:03

@szimplalány:
Teljesen egyetértek.
A Bodoky-index konfliktusban is talán jó lenne, ha egy picit mindenki lehiggadna, leülne beszélgetni egymással és valahogy normálisan kezelnék az egész helyzetet. Ha lehet még menteni, akkor azért, ha nem lehet menteni, akkor meg azért. Itt már nem nagyon van szükség a szennyes kiteregetésére, azt nagyjából Tevan már megtette szombaton. A többi már csak csámcsogás.

De egyébként is a higgadtság fontos, nem hiszem, hogy tartósan lehet olyan fordulatszámon élni, ami itt az elmúlt két hónapban ment. Valószínűleg pokolian nehéz lehet ilyen helyzetben normális döntéseket hozni és azokat normálisan kommunikálni, nincs idő sem az elmélyült gondolkodásra, csak záporoznak a golyók a lehető legkülönbözőbb irányokból, max elhajolni lehet. De mégis nagyon kell vigyázni, hogy ez kívülről ne úgy tűnjön, hogy egy bohóc ugrál a kör közepén, mindenféle rendszer nélkül.

Tehát én is csatlakozom, hogy folytasd és vigyázz magadra, de lehet, hogy egy kicsit kevésbé impulzívan kéne tenni mindezt.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.19. 12:17:12

@szimplalány: @maid: kösz, lányok, az aggódást, de pontosan tudom mit, miért és mikor csinálok :) ha nem lennék impulzív, ez az egész műsor nem lenne, pihenni meg majd ráérünk a sírban :)

PhilConnors 2010.04.19. 13:05:16

Ilyenkor érzem azt, hogy van pontos hírszolgáltatás, "demokraaacija" Magyarországon. De meddig kell még mindezt "fiktív" elemzésként közölni? Nagyon jó a post, és hangosan felröhögtem, pedig ahol vagyok, ott ez nagyon ciki volt, és nem is akartam ...

murunga 2010.04.19. 13:06:31

@bodoky: beszélgettek egyébként már a főhorgásszal?

PhilConnors 2010.04.19. 13:07:40

Robogás tovább, már látszik az ütközőbak ...

Jajj dekibszott jaú!!!

pityu247 2010.04.19. 13:12:09

Murunga, egyet monggy el! Ovi is sírva köszön el ha nem Pintyő lesz a belügyér?

bryan 2010.04.19. 14:04:39

Azon gondolkozom, hogy nem lehetne-e a TASZ oknyomozo.hu -ját kibővíteni és egyfajta külső produkciós cég és alapítvány hibridet kihozni belőle, amely részben alapítványi szponzorációval és akár a TASZ-on keresztül jogi segítséggel segíti az oknyomozó újságírók munkáját, részben a riportok első megjelenésének kockázatát is átvállalja az újságoktól, majd az utánközlés jogát eladja más médiumoknak. Így keletkezne a hirdetőktől és pártoktól függetlenebb tér az ilyen riportok közléséhez. Ez teljesen működésképtelen ötlet? Én szívesen adnám az adóm egy százalékát egy ilyen alapítványnak, mikor megint adófizető leszek.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.04.19. 14:51:34

@Kivagyok!:
az Evern Invest tulajdonában van az M1 melletti 120HA szántó. Belterület, ezért lehet céges tulajdonban. Az az izgalmas, hogy Páty önként lemond évi 3-500 MióFt-ról.

Egyébként egy másik vállalkozás, amely eddig fizetett adót, az Europolis (amely véletlenül a Gruppo Milton címén van) kérte, hogy neki se kelljen idén 60 MióFt-ot fizetnie. Úgy tudom, ebben született egy támogató előterjesztés, de nem tudom, hogy jóváhagyták-e.

www.raktaram.hu/resources/logparks/1238068421europolis_raktar.jpg

www.raktaram.hu/resources/logparks/1239012870M1_units.jpg

www.ingatlanhirek.hu/hir/Sajat-fejlesztesbe-kezd-az-Europolis/2061/

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.04.19. 15:02:46

@Patyimutyi:
Ja, hogy ez ott úgy megy, mint a medve halállistáján?

MJ: "Te Bandi, kell rajta vagyok az adófizetésre kötelezettek listáján?"
BA: "Várj, Józsikám, megnézem... sajnos rajta."
MJ: "És nem lehetne, hogy kihúzz róla?"
BA: "Dehogynem."

Bebé 2010.04.19. 16:46:24

hypotheticalfriend-nek igaza van! Igen, pártfinanszírozás mindennek az alfája és ómegája. Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon ugyanazokkal a módszerekkel finanszírozzák a pártot, mint anno Medgyessy. Csak éppen utóbbi a Hungaroringgel tett ugyanígy. Mert amikor az MSZP-s fiatalok az öregekkel való leszámolásról beszélnek, akkor az nem csak azt jelenti, hogy kik kerülnek a listára, meg a pártvezetésbe, hanem elsősorban a gazdasági hegemóniájuk leszámolásáról. Nem bírtak a srácok Megyó régi jó barátjával, Frank Tamással, aki apportja, és földterületei okán jó érdekérvényesítő. Ezért Gyurcsány - felkarolvai fiataljait - úgy döntött, áthelyezi az egészet, és Balatonringnek kereszteli el. Ennek a "székhely-áttételnek" jó és legfontosabb eszköze Újhelyi István, aki maga is tetemes fölterülettel rendelkezik Sávoly környékén; aki létrehozta az Advocont (index.hu/gazdasag/2010/01/15/titkos_tanulmanyra_epulhet_a_balatonring/); akinek nem kevés szálon van kötődése a turizmushoz (bővebben: tegnapi hozzászólásom).
Miért fontos még Újehlyi a Medgyessy-utódoknak?
A) Előzmény: "2009-ben már olyan nemzetközi folyamatokba próbál beavatkozni, melyek szükségszerűen a bukásához vezetnek. 2009. Marcius Moskvaban aláírja a Déli Áramlat gázvezeték-szerződést, mely egyértelműen az orosz érdekek kiszolgálását jelenti és az amerikai-európai Nabucco-terv hátráltatását. Az europai államok és az USA gazdasági összefoglalóiban is megjelenik Magyarország különlépése (...) A gázvezeték kulcseleme Magyarország ellenőrzése, hiszen ezen az országon haladna át a Nabucco-vezeték is. Két vezeték egyszerre viszont nem létezhet, hiszen új gázvezeték nem építhető az idő hiánya miatt, csak a meglévő magyar gázvezeték bekapcsolásáról lehet szó..." (Bővebben: eastcasablanca2.bravejournal.com/)
B) Választókörzet: www.metropol.hu/cikk/465899 És milyen érdekes, hogy itt nem virít az MSZP-fiatal (alelnök)...:)

szmoker (Homo Trollicus) 2010.04.19. 17:02:13

@figyel-lő: Hmm, nyilvánosan, a meleg szarig benyalni a főnöknek, szerintem is marha jó móka.
Tudod, ő az a srác, aki szemrebbenés nélkül nyúlta le az ilovebp blog logóját az I Love BP magazinba. Legalábbis ő volt a főszerkesztője. Akkor kb. nullázta magát, ezzel a legutóbbi viccességével pedig mínuszba lépett.

De legalább ennél lejjebb már nem juthat (?)

Bebé 2010.04.19. 17:17:23

@figyel-lő és @szmoker /segílyes/: Bede mit is tud? Másokat "értékelni" (inkább minősítgetni) meg csúnyán beszélni.
Nos, sztem = NEM MENŐ.
Ja, és dobtok néhány linket Bede-oknyomozásról? Tudjátok, olyat, amikor korán kelsz, utazol, elemzel, írsz, hajnalban fekszel, majd megint kelsz, utazol máshová, beszélgetsz, kapcsolatokat derítesz fel és teremtesz, majd megint elemzel, és megint későn fekszel. Aztán hetek múlva lesz belőle egy akkora terjedelmű anyag, mint amekkorákat ő produkál együltő helyében fél óra alatt. Legalábbis erőst remélem, hogy azok a "művek" nem vesznek ennél több időt igénybe. A flekkdíj meg nyilván ugyanannyi.

murunga 2010.04.19. 17:42:04

@szmoker /segílyes/:

Hmm, nyilvánosan, a meleg szarig benyalni a főnöknek = MENŐ!

:DDDD

murunga 2010.04.19. 17:44:22

@Bebé:
a Lonely Planetet pl. helyreigazította a burmai helyzettel kapcs. - igaz ez nem volt igazi oknyomozás, hanem okoskodás (fingaszélben) a világkörüli blogolós turné keretében = persze MENŐ volt!

kamm 2010.04.19. 17:58:59

@RedFred:
@bodoky:
Egyetertek, egyelore korrekt a blog.hu, kar lenne varialni. Ha csak ezen mulik, akkor azonnal tudok adni egy VA-ban tier1 hostolt (Rackspace), dedikalt masinan helyet, ha kell, akar Akamait is moge lehet tenni azonnal (van elo account naluk.)

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.19. 18:00:30

@bryan: lesz ilyen, már dolgozunk rajta :)

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.19. 18:01:51

@murunga: igen, ma volt egy kis frontbarátkozás, megállapodás viszont még nincs. de az atomháborút talán sikerül elkerülni :)

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.19. 18:03:28

@PhilConnors: ez sokkal jobb, ez a legnagyobb, hypo a király:

A KGB meghívja egy teára a Moszadot a tükrön túlra. Odaát minden jobb, mármint minden jobb bal és minden bal jobb.

:)

kamm 2010.04.19. 18:12:29

@Bebé: hosszu ideje mindenki tudja, hogy az egesz magyar korrupcio a politikai korrupciobol, kozelebbrol a partfinanszirozasi problemakbol ered - a magyar semmivel nem korruptabb nep, mint mondjuk a cseh vagy akar az osztrak, mindossze itt kokemenyen ra vannak szorulva a politikai partok, igy lesz belole rendszerszintu korrupcios kultura.
No ez az, ami mara az egesz allamigazgatast elrohasztotta, mara mar az alam alapveto mukodeset is veszelyezteti.

bomi 2010.04.19. 18:17:59

@bodoky: Na végre, jó hírek! Remélem, a megállapodás sem marad el (amelynek értelmében az indexen folytatod, új munkaszerződéssel). Most ezt látom - legalábbis rövidtávon - az egyetlen megoldásnak, amellyel mindenki jól jár (Bodoky, index, olvasók stb.) - talán csak a gengszterek nem.

kamm 2010.04.19. 18:33:44

@Bebé: a Bede meno-nem menoje olvashatatlanul unalmas es orrverzesig eroltetett, egy igazi fos anyag, el nem tudom kepzelni, miert engedik ki az Index logo alatt.
A Kepviselo Funky legalabb olvashato, meg ha egyszeru is, de anno subbaskent, matulaskent is egyszeru volt, de egyben vicces is... a Meno - Nem meno egy unalmas, bena sz@r, tipikus erolkodes minden szikra nelkul.

kamm 2010.04.19. 18:35:00

Lemaradt az uccso mondat: a Bede nem ujsagiro, sosem volt az es sosme les az, semmi koze hozza, semmi affinitasnak nincs nyoma.

murunga 2010.04.19. 18:53:05

@bodoky:
na ez azért jó hír. ívnak a lazacok? :DD

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.04.19. 20:36:34

Bocs de nem követtem.

Bodoky - Index konfliktus?
Mit olvassak el?

aril brikha 2010.04.19. 20:48:21

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe:
a "Feljelentés a pátyi ingatlanügyben" című posztot, szombat (04.16) reggeli Bodoky kommenttől kezdve.

sárkányfő 2010.04.19. 20:50:49

@kamm: Szerintem te nagyon lebecsülöd a cseheket és osztrákokat korrupció terén, illetve tele vagy illúziókkal a magyarokkal kapcsolatban, minden náció emberből van és pénzéhes, mi is ezer éve vagyunk korruptak nem csak a pár éve elcseszett pártfinanszírozási törvény óta, és nehogy azt hidd már hogy csak a kényszer viszi rá a magyarokat a korrupcióra meg hogy csak a pártnak gyűjtenek, vége a gyerekkornak ébresztő, welcome to the real world.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.19. 21:03:24

@szmoker /segílyes/: @kamm:
@murunga:

copy/paste:

szorokin 2010. április 10. 09:58
"
bede 1 fasz. PONT.

ezt legegyszerűbben úgy lehet bizonyítani
h
bede véleményt mond/oszt
és
nem lehet OTT kommentelni.

nevetséges és szánalmas.
"
[
mandiner.hu/cikk/kampanycsend_meno
]

+ ez a fasza kis nyalizás ....
a pont felkerült az i-re.

-------------------------
@ Bede:
Bede a qrva anyád !!

bryan 2010.04.19. 21:11:17

@bodoky:
Végre egy jó hír.
@ó jaj:
Kicsit off:
A korrupció az állami redisztribució, a betarthatatlan törvények és a nyilvánosság hiányának ára. Ezenkívül még a hatalom népszerűtlensége az ami növekedéséhez hozzájárulhat.
Ezek azok a viszonyok, amik megváltoztatásával a korrupció mértéke csökkenthető. A korrupció teljes megszüntetése természetesen kizárólag a doktriner mindenfélék fejében létező lehetőség.
A korrupciónak vannak pozitív hozadékai is. Ha a nácik vagy a kommunisták korruptabbak lettek volna, sokkal kevesebb áldozattal jártak volna az ilyen típusú diktatúrák.
Ha a szocializmus idején nem lett volna nálunk korrupció, valószínűleg bedöglik a gazdaság. :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.19. 21:17:41

@szmoker /segílyes/:

"meg szarjanak sünt, leírták magukat mínusz nullára."

gyönyörű megfogalmazás
:))))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.19. 21:22:44

@bodoky: @bryan:

k-monitor.hu/index.html

vs

hasonló a témakör, mint a fenti TASZ oknyomozo.hu-s terv

valami közösködés esetleg ezek közt, nem lenne érdemes/lehetséges ?
ők nem alkalmaznak senkit ?

sárkányfő 2010.04.19. 21:34:48

@bryan: persze ez is igaz, de ez csak részigazság, a korrupció a becsület hiányának az éra is, meg egy nemzet kultúrájának a része is, Mikszáth, Móricz, középkori történelem, stb, olvass utána, mindig ez volt, és nem csak nálunk, az ember mohó és gyarló, sajna ez van, de szerencsére akadnak kivételek is, bár ők evolúciós szempontból nem számítanak...

kamm 2010.04.19. 21:41:18

@ó jaj: szerintem te3 nem erted, mirol beszelek. En nem a pitianer egyeni korrupcios hajlamokrol - mondjuk az vegkepp egyetemes emberi tulajdonsag -, hanem az elmult 15-20 rettenetes, kozponti (szovjet/orosz-tipusu) system-wide korrupciojarol.

Van ennek irodalma am, erdemes elolvasni - mi eddig kozelebb alltunk a nyugati tipusu "korrupcios mintahoz", mostanra teljesen atsodrodtunk a szovjet/orosz/kozep-azsiai oldalra, ahol mar a kozponti hatalom huz le mindenkit, ahol a rendsz3er anelkul nem is mukodik, teljesen hasznalhatatlan.

bryan 2010.04.19. 22:02:15

@szorokin:
Lehet, hogy jobb ha két ilyen is van. A monopólium nem szül jó vért. :)
Kösz a linket, eddig nem ismertem ezt az oldalt.

bryan 2010.04.19. 22:07:17

@kamm:
Ez már tényleg elég régen system wide korrupció. A szocializmus tényleg nem működött volna nélküle. Az "egyéni" korrupció és a rendszerszintű korrupció nem létezik egymás nélkül.
Most borult a bili. Most érte el a nyilvánosság és a baloldal erodálódása azt a szintet, amikor ezek az ügyek nagy számban kerülnek napvilágra.

mediocris 2010.04.19. 22:12:35

@Bebé: Kezd érdekes lenni az okfejtésed :). Megyó, Frank Tamás, Hungaroring, F1, Baumgartner vs. Gyurcsány, Bajnai, Balatonring, MotoGp, Talma, Mol, Racing Management, (Grupo Milton?, Wallis?). Talma után jött Németh Balázs a Balatonring Teamhez, aki szintén közelről ismeri a Racing Managementet.

totalbike.hu/magazin/2009/12/09/allitolag_190_millioval_tartozik/

Bajnai, Ujhelyi, Mol, Hernádi, Déli áramlat, gáztározó (Wallis?, Grupo Milton?).

index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/22/kemeny_porno_rom-mania_balatonring/

"Támogatja a Grupo Milton az Ujhelyi István szocialista politikus érdekeltségi körébe tartozó szegedi kézilabdacsapatot is, miközben Ujhelyi a Balatonring projekt egyik kormányzati „mentora”, volt kabinetfőnöke és titkárságvezetője, Nagy Balázs pedig most a Grupo Miltonnak dolgozik."

Videoton, Garancsi, Orbán, Grupo Milton, MOL, Trigránit, OTP (Wallis?, Milton Bank?).

Oligarchiák egymás ellen és egymással üzletelve, párokon belül és pártokon keresztül? Mintha a Grupo Milton és a Wallis mögött ugyanazok az emberek lennének és most barátkoznának a Videotonhoz köthető oligarchiával is. Ebben átkötő elem a Milton Bank? Szerintem nem kéne még teljesen leállni a Balatonringgel. Érdekes mozgások voltak ott a háttérben. Az ottani szereplők feltűnhetnek még a pátyi ügyek és a Videoton körül.

mediocris 2010.04.19. 22:14:36

Bedének azért volt hozadéka is az újságírásba.

Villáminterjú Kovács Bence Jánossal, a Grupo Milton elnökével.

BM: Ön valóban a Wallis Spanyolországi strómanja?
KBJ: Igen.
BM: Köszönöm az interjút.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.04.19. 22:22:30

Bodoky!

Ha alapítványt akartok létrehozni ahhoz, hogy lehessen folytatni a tisztességes ujságírást, támogatlak titeket.

Harcra fel!

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.04.19. 22:47:55

Hosszú ideig szimpatikus volt az Index.
Úgy gondoltam, hogy tökös, a karót nyelt menedzser bélák fejére magasról szaró társaság akik nem fekszenek le senkinek (vagy legalábbis kevesebbeknek mint mások) és mindent megtesznek a korrekt, tisztességes tájékoztatásért.

Ezzel a sztorival most nullára, zérusra, abszolút nulla fokra csökkent a hitelességetek.

Nem! Nem Bodoky hitelessége, hanem a tiétek kedves tevanimreujpéterstb!

Szánalmasak vagytok. Mondjuk gondolhattam volna ezt korábban is. Egyszer voltam az index új irodaházában. Háááát olyan fagyos hangulatot, olyan sok beszart, az asztala mellől felnézni nem merő alkalmazottat én még egy rakáson nem láttam.

Bodoky! Maxi Respect!

mediocris 2010.04.19. 22:48:25

Grupo Milton feltűnt máskor is fideszes szálhoz köthető üzletekben. Ez a vállalkozás már egészen korai szakaszban elbukott. Gyanítom hogy a Grupo Miltonos forgatókönyvbe bekerült volna némi MFB hitel. Szerencsére a tulajdonosok megoldották kereskedelmi hitelből.

www.168ora.hu/itthon/a-grupo-milton-gyulai-uzleti-titka-51992.html

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.19. 22:59:21

@bryan:

nekem se régi a link
csak herr pintér jött elő tóta w-n

és elkezdtem kutakodni pintér múltjában....
és megtaláltam ezt a linket

érdemes megnézni tótán
a pintérgyűjteményemet.....
egész becsületes lett
;)))

"
szorokin 2010.04.16. 18:56:42
## pintérrül ##

pintér finoman szólva sem eccerű eset ....
....
"

[
w.blog.hu/2010/04/14/viragozzek_szaz_virag_1/fullcommentlist/1#c9484381
]
+
van még 2.0 + 3.0

yarisugi 2010.04.20. 00:45:36

@bodoky:
Tartsd szárazon a puskaport. Egy percig se biznék ezekben. Aki egyszer beléd bökött hátulról az megteszi ujra.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.20. 09:06:04

@kamm: azt megköszönném, ha valaki rendszeresen tükrözné a blogot egy offshore szerverre, just in case :) de mondom, a blog.hu részéről eddig semmiféle probléma nem merült fel, ott is tökös csávók dolgoznak, ha bármiféle támadás éri a blogot, tudni fogok róla, és lépek.

goncol 2010.04.20. 09:49:27

HIP-HIP-Hypo! Ez baromi jó már megint.

guszti 2010.04.20. 10:53:55

Kezd egy kicsit olyan lenni ez a sztori, mint mikor egy részeg punk böffent egy nem túl gusztusosat élő adásban, majd pár lépésből széjjelszaladt az írószövetség. Kortárs közéleti szürreál.

Tényleg kíváncsi leszek, mennyire tudja ezt a tempót meghaladni az értelmiség új generációja, már amennyire az indexet annak lehet tekinteni. Persze, drukkolok én is, maradjatok együtt, meg minden.

Ha olvassa ezt az UP meg a Tevan, a következőt kellene megfontolniuk. Bár a felelősség valóban a tiétek, senki sem vitatja, hogy azt komolyan kell vennetek. Ha valamit nem tudtok megvédeni, oké, húzzátok ki, ha lehet azért megjelenés előtt. De lássátok be, nem működik az a megúszós rükverc, amit ilyen ügyekben dugni próbáltok, nem lehet valamit, ami már megjelent, nyomtalanul eltűntetni, mintha sosem lett volna ott. Különösen forró témában. A proxykat és cache-eket nem tudjátok törölni, sem korlátozni, ami kiment, az kint van. Ha muszáj, húzzátok ki, de vállaljátok be. Nem lehet ezt ilyen megúszósan kezelni, nem szül jó vért, inkább hetedhétországra szóló hisztit szül. Az olvasó joggal érzi magát átverve, a szerző joggal érzi úgy, hogy az ő hitelességével verik a csalánt. Ráadásul az esetlegesen alaptalanul gyanúba kevert (legalábbis nem elég alátámasztottan gyanús) "áldozat" sem jár jól, mert egy ilyen után a gyanú nem fog eloszlani a feje fölül, sőt.

Most nyalt be nektek a Kóczián csontig, mekkora hőstett volt nem tenni eleget a cigányügyes fideszes csávó interjúletiltásának. Vállver, vállver. És akkor velem, olvasóval megcsináljátok, hogy elolvasok egy cikket 6kor, a haverom elolvassa ugyanazt 11kor, éjfél körül összefutunk, egy cigi és egyéb forró topikok mellett megbeszéljük a mindkettőnk által olvasott írást, és nem értjük miről beszél a másik? Lássátok be, ez nem oké. Húzzatok, ha védhetetlen, ha gáz, de legyen nyoma. Ha tévedés, hiba, nemodafigyelés miatt ment ki valami, aminek nem kellett volna, hát azt a hibát tessék elismerni, és legott megkövetni azt akit az írás esetleg alaptalanul sértett. Ha már órákig publikus volt, a korrekciónak is annak kell lennie, másképp nem belátás és korrekció történt, hanem hazug tagadás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.04.20. 11:44:54

@guszti: és ki az a Kóczián? Újságíró netán? Egy újságíró, aki nem tud írni?
Broáf és muhaha.

hypotheticalfriend 2010.04.20. 12:44:30

@hypotheticalfriend: bocs, hogy a másodközlést linkeltem

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.20. 18:41:46

UP elfogadta a felmondásomat. Megegyeztünk hogy nem lesz több biliborogatás, úgyhogy az ügyről annál többet nem nyilatkozom, hogy ragaszkodtam a konszenzusos szerkesztés elvéhez (tehát hogy szerkesztő a megkérdezésem, beleegyezésem nélkül cikkemet nem buzerál), és ezt az index nem fogadta el.

olcsóJános 2010.04.20. 19:07:52

@bodoky: Azt mondta-e, hogy kit állít rá a pátyi ügyre az index részéről?

olcsóJános 2010.04.20. 19:09:12

@bodoky: Ja, és azon a kitárulkozó ablakon friss levegő, fény jöjjön!

Vfair 2010.04.20. 19:41:12

@hypotheticalfriend: @kamm:
Ezt a hvg-cikket hogy nem vettük észre eddig?

Baromi jó anyag! Big riszpekt Sebők Jánosnak (ismét).

Jó lenne elküldeni valamennyi érintett önkormányzat minden képviselőjéhez, hogy tudják, mennyire esélytelen a Sedesa/GrupoMilton cukormázas terveinek valósággá válása. Inkább most kapják meg a pofont, mint még később, további rossz döntéseket hozva...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 19:48:23

@bodoky: @kamm:

mi a helyzet a tükrözéssel ??

szerintem azér nem lenne hülyeség...
pffffff.

bomi 2010.04.20. 19:53:54

@bodoky: Sajnálom. Gondolom ez a harc is vett ki most belőled, remélem, jó helyre találsz, ahol nyugodtan, legalább ilyen jó infrastrukturális háttérrel és legalább ilyen nagy publicitással tudod folytatni ott, ahol néhány napja abbahagytad. (Az nem merült fel egyébként, hogy egyelőre külsősként folytatod, és továbbra is megjelentetik a cikkeidet, mintegy "olvasói levélként", mint egy független publicistáét?)

bomi 2010.04.20. 19:57:35

@Vfair: Ne mondd, hogy ezt a HVG-cikket nem olvastad annak idején. Még lájkoltad is ;-)

Vfair 2010.04.20. 20:06:25

@bomi: :D
Fészbukon? Te is fenn vagy?

...ennyire összefolyik? ... :D

sárkányfő 2010.04.20. 21:01:14

@bomi: "legalább ilyen jó infrastrukturális háttérrel és legalább ilyen nagy publicitással"

Az általad említett két szempont felől nézve az index a csúcs, innen tehát csak lefelé van út. Ugyan mégis hol érhetne el ekkora publicitást?

Remélem Bodokynak nagyon jó tervei vannak...

maid 2010.04.20. 21:05:03

@bodoky: nagyon sajnálom...
remélem tényleg tudod, hogy mit, mikor és miért csinálsz ;)

maid 2010.04.20. 21:25:17

Azért idegesít nagyon ez az egész, mert - mint oly sok minden az országban - ez is a középszer irányába mutat. Lehetőleg ne kelljen csinálni semmit, csak menjen a termelés a tömeggyárban, ne legyen kényelmetlenség (igaz, a kényelmetlenséggel együtt a minőségtől is jól megszabadulunk), kopipésztelt celebcicikből még soha senki nem csinált botrányt, csak a pénztárgép csörög.
A főnöknek se kelljen valódi vezetőnek lenni, elég, ha megy a futószalag és ott vannak a szervilis alkalmazottak, lehet menni lógatni a pecabotot. Teljesen banális történet, ami naponta százszámra történik meg különböző intézményekben, tényleg semmi különös, csak voltunk páran akik azt gondoltuk, hogy az index és UP jobb egy kicsit. Hát nem.

Ha már úgy sem lesz ott normális cikk, lehet változtatni az oldal szerkezetét is, mehet felülre a velvet, akinek nem ez kell, az amúgy is pont most hagy fel az index olvasásával. Már nem kell törödni azzal a pár százalék ex-olvasóval, aki mást keresett.

mediocris 2010.04.20. 21:28:17

Az indexnek üzenem hogy utólagos szerkesztés a szerző tudta nélkül, korrekt magyarázat nélkül NEM MENŐ. Gyakorlatilag elismerték hogy valami nagyon érzékeny volt abban a bekezdésben és nem merik elmondani hogy mi.

Azért szerintem már lehet sejteni hogy a fidesznek nagyon kellett a Mol a 8 szűk esztendő idején, és az MSZP-nek meg a Wallis fog nagyon kelleni. Lehet hogy ez van a nagy frontbarátkozások mögött.

HVG-s cikkhez: Az Ujházi István az Ujhelyi István akart lenni, ugye? Ő most a pártkincstárnok.

mediocris 2010.04.20. 21:38:29

Villáminterjú Kovács Bence Jánossal, az ország 10. leggazdagabb emberével.

BM: Kovács úr, ön valóban úgy gondolta hogy az emberek a névhasonlóság miatt elhiszik hogy önnek 40 milliárdja van?
KBJ: Igen.
BM: Köszönöm az interjút.

a100leggazdagabb.hu/default.asp?cCenter=person&order=1&group=100&nID=44

mediocris 2010.04.20. 21:41:43

Villáminterjú Kovács Bence Jánossal, a Grupo Milton elnökével.

BM: Kovács úr, el fog valami ténylegesen is készülni a Grupo Milton beruházásaiból?
KBJ: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

BM: Kovács úr, nehéz ma Magyarországon megvenni a politikusokat?
KBJ: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.20. 21:44:17

@maid: mindig győzünk, drága. mindig mi győzünk :)

bomi 2010.04.20. 22:07:55

@Vfair: ;-)
@bodoky: "...ragaszkodtam a konszenzusos szerkesztés elvéhez (tehát hogy szerkesztő a megkérdezésem, beleegyezésem nélkül cikkemet nem buzerál), és ezt az index nem fogadta el."
Hát pedig ez volna a legkevesebb, ami elvárható általában is egy oknyomozó, tényfeltáró újságíróval szemben. Tamásról meg tudható, hogy ritka tisztességes újságíró, nem kevés munkával hozza össze a cikkeit, ráadásul közben a saját bőrét viszi a vásárra az infók publikálásával. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi miatt volt ez a kérés elfogadhatatlan UP/index számára (hiszen ez sz.tem morális minimum).

Hogy árnyaljam a képet, UP másfél hónappal ezelőtt a tumblr-ön védte Bodokyt:
"Én Bodokyval általában semmiben sem értek egyet, politikai nézeteink közötti távolság, hm, minimum jelentős, de hogy ha a magyar újságíróknak a 10 százalékában meg volna az a kitartás, elhivatottság, és hát, hogy is mondjam, tisztesség (korrumpálhatatlanság), mint a Tamásban, akkor jelentősen előrébb tartana ez az izé, szakma vagy micsoda.

Amit a zavargások, az MVM, a BKV és ezekenek az álspanyoloknak az ügyében (és még lehene folytatni a sort) végignyomott, azt más nem nyomta végig, az teljesítmény."

"Vízműügyben Tevannal nagyon nem értettünk egyet a cikk szellemiségével, de az Index nem egy monolit ideológiai tömb vagy mittudomén, épp ez az ereje szerintem..."

(Megjegyzem, hogy egyébként az MVM–Kocsis ügy mellett a Pécsi Vizművel foglalkozó cikkekért is kapta Tamás a Pulitzert.)

bomi 2010.04.20. 22:16:25

@ó jaj: Ezért is mondtam többször itt is, máshol is (Tamásnak is írtam erről privátban), hogy ha egy mód van rá, az indexen kéne maradnia. Nem így lett, most már azért szurkolok, hogy Tamás új "helye" a leírt szempontoknak is minél jobban megfeleljen.

mediocris 2010.04.20. 22:24:52

Léhmann Györgyöt ismeri valaki?

invitel.hu/lehmann/

Lazán kapcsolódik. A Fogd a pénzt és fuss című levelében feltűnik a Balaton, KPMG, László Csaba...

vadaszok 2010.04.20. 22:26:01

@bodoky: Szóval mégis házinyúl?

Várható volt.
Bizonyos árbevétel igény felett Mo-on, képtelenség megélni a független hirdetőkből.
A rezsimet kiszolgáló megélhetési újságírás, a hazai elit büdös seggét ismerve elég undorító jövő/jelen.

Persze, hogy egy ilyen lap miért kell, hogy beálljon az elavult, ráadásul suicid növekedés rendszerbe, ahelyett, hogy korrektül belőné a saját ideális méretét és maradna független, azt nem értem.

Gewalt! Gewalt! wer kann der Gewalt nicht trotzen? Was Gewalt heißt, ist nichts: Verführung ist die wahre Gewalt!

Ki tud egy jó nyitó oldalt? Zipp? Origo? hvg?

ornithogalum 2010.04.20. 22:44:38

@hypotheticalfriend: nem igazán látom az összefüggést a fidesz 13. pontja (korm.negyed) és a Gruppo Milton vagy a Sedesa között, hiszen a neten fellelhető források alapján a Sedesa még csak be sem adta a pályázatát, mert máshol akarták megépíteni (Csepelen) az egészet. A Nyugati melletti területen nem. Akkor mégis hogyan lesznek érintettek?

tryclops 2010.04.20. 22:46:06

@bodoky: respect :( remélem találsz helyet.

maid 2010.04.20. 22:52:38

@mediocris:
BM: Kovács úr, nehéz ma Magyarországon megvenni a főszerkesztőket?
KBJ: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 22:56:50

@maid:
:))

muszáj megismételnem, amit írtál
mert IGAZ.
sajnos.

"
maid 2010.04.20. 21:25:17
Azért idegesít nagyon ez az egész, mert - mint oly sok minden az országban - ez is a középszer irányába mutat. Lehetőleg ne kelljen csinálni semmit, csak menjen a termelés a tömeggyárban, ne legyen kényelmetlenség (igaz, a kényelmetlenséggel együtt a minőségtől is jól megszabadulunk), kopipésztelt celebcicikből még soha senki nem csinált botrányt, csak a pénztárgép csörög.
A főnöknek se kelljen valódi vezetőnek lenni, elég, ha megy a futószalag és ott vannak a szervilis alkalmazottak, lehet menni lógatni a pecabotot. Teljesen banális történet, ami naponta százszámra történik meg különböző intézményekben, tényleg semmi különös, csak voltunk páran akik azt gondoltuk, hogy az index és UP jobb egy kicsit. Hát nem.

Ha már úgy sem lesz ott normális cikk, lehet változtatni az oldal szerkezetét is, mehet felülre a velvet, akinek nem ez kell, az amúgy is pont most hagy fel az index olvasásával. Már nem kell törödni azzal a pár százalék ex-olvasóval, aki mást keresett.
"

maid 2010.04.20. 23:01:32

@vadaszok:
én most elsőre átállítottam az origora, amíg jobbat nem találok...

bejgli 2010.04.20. 23:37:14

@bodoky:
Remélem, nem pártszóvivő leszel, mert az nem tenne túl jót az oknyomozó újságírás jelenlegi magyarországi helyzetének. A rezsim az új kormány alatt nyilván keményedni fog, és ha az ellenfél védelme keménykedni kezd, ráadásul a bírókkal is jóban van, ott rutinos támadókra van szükség. Ami meg téged illet, gondolj Détári Lajos karrierjére.

Uj és Tevan uraknak érdekes élményük lesz holnap reggel, amikor a fürdőszobában meglátják majd azt a középkorú, íróasztalfüggő, magasabb szempontokban egyre gyakrabban gondolkodó sajtópotentátot, akinek a hasonmásait feltehetően világéletükben utálták, és nem fogják érteni, hová tűnt az a jófej, bohém, fiatal lazacsávó, akihez annyira ragaszkodtak.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.20. 23:49:36

@maid: no, ne rinyáljunk emberek, álltunk már ennél sokkal szarabbul is :) only the dead have seen the end of the war :)

www.youtube.com/watch?v=BWAhVbayGv4&feature=fvst

tabaniember 2010.04.21. 00:18:42

@bodoky: Semmi rinya. Minden ilyen helyzetből előrefelé rugdossa az embert a Jóisten azzal az orbitális bakancsával.
Uj Péter meg szégyellje bele magát egy gilisztásdobozba, és húzza magára a fedelet. Fuj, utálat.
Én is miattad olvastam eddig az Indexet, ennyi volt. Hol az a fanklub a Fészbúkon?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 00:34:02

@kakukk2:

http://www.facebook.com/#!/group.php?gid=384162728011

itt :))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 00:34:39

http://www.facebook.co/#!/group.php?gid=384162728011

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 00:35:27

copy/paste-eld.
és ott leszen. :)

tabaniember 2010.04.21. 00:51:10

@szorokin: Meglett, köszi. Máris ott csápolok :)

mediocris 2010.04.21. 02:10:24

@maid: :)

Villáminterjú Uj Péterrel, az index.hu főszerkesztőjével:

BM: Fontosabb ma az igazság megírása a sajtóban, mint a költségvetési és politikai érdekek?
UP: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

Villáminterjú Tevan Imre főszerkesztő helyettessel:

BM: Létezik ma cenzúra Magyarországon?
TI: NEM!
bm: köszönöm az interjút...

BM: Jó érzés hirtelen a figyelem középpontjába kerülni?
TI: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

BM: Botrány idején okos dolog kerülni a konfliktust?
TI: Nem.
BM: Köszönöm az interjút.

TI jóvátehetné a bűnét ha mondjuk kinyomoztatná hogy itt kinek a zsebébe mennek az EU-s milliárdok:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/05/nyolc_percert_137_milliard_forint/

mediocris 2010.04.21. 02:13:52

Érdekes összefüggés a mutyiszagú cégek és a válság idején is gyarapodás között.

index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/30/szazmilliardokat_buktak_a_magyar_leggazdagabbak/

"Három-három milliárddal gyarapodott tavaly Palásti József és Veres Tibor vagyona. ... utóbbi pedig még a Wallis nagyszabású ingatlanfejlesztéseiből ért el jelentős gyarapodást."

Az ember aki 2002 óta igazi sikertörténet. Főleg Megyó bukása után.

www.a100leggazdagabb.hu/default.asp?cCenter=person&group=100&nID=95

murunga 2010.04.21. 08:35:19

Utólagos szerkesztés a szerző tudta nélkül, korrekt magyarázat nélkül nem hogy nem menő, hanem továbbra is cenzúra – nevezzük (index) Öncenzúrának vagy önkéntesnek, ez szar mindegy részletkérdés - túlbuzgón előrefutott és árnyékra vetődött a főhorgász.
Viszont innen Bodoky pipa, partvonalra állítva; mostantól nincsen bent a mainstream médiában és a témák is lekerülnek onnan – azért az index megkerülhetetlen volt, az ott magkapirgált szennyes dolgokat nem lehetett elintézni egy kézlegyintéssel – azt átvette a sajtó, tv, rádió is. Ha nincs lehetőség vagy felület azonnal egy origo vagy hasonló kaliberű napi megjelenésű/frissülő médiumban folytatni a tényfeltárást, akkor hála a gyáva gumigerincű index vezetőségnek, ez a téma egy időre lezárult. Időt nyer a ’sötét oldal’ is – remélhetőleg meghálálják majd vízálló rolex-szel. Az index meg folytathatja a habkönnyű bársonyos velvet forradalmát és szépen besorolhat a korábban kritizált bürokratikus, kézivezérlésű sajtótermékek lábszagú sorába.
Sajnálatos, de a cenzúra így kellett lennie…ívnak a lazacok.
Bodokynak meg kitartás és sok sikert és erőt a mielőbbi folytatáshoz.

breszt 2010.04.21. 09:49:07

@bodoky: Nekem akkor vagy a legjobb, ha már mindenkinek rossz vagy.

www.youtube.com/watch?v=LibhQFVwuWQ&feature=related

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 09:52:33

@murunga:

sajnos igen.
://

ld feljebb engem, azaz maid-et
(mert muszáj volt bemásolnom, amit írt)

murunga 2010.04.21. 10:24:40

@szorokin:
asszem ezt nevezik ellehetetlenítésnek.

(és hogy csaholtak hozzá az indekszes 'újságírók', szánalmas...totálnulla)

kékazég 2010.04.21. 10:27:49

Ha én lennék UP, akkor vagy a Bodokyt dobom ki, vagy a Tevant. (Ha javasolhatnám, akkor inkább Bodokyt. Ha akkora ász, mint ezt hiszik róla, úgyis talál magának felületet.) Egy szerkesztőségben, egy munkahelyen rendnek kell lennie.

ANoo 2010.04.21. 11:18:59

@kékazég: en maradnek a tevan es bodoky figyelmeztetesenel, mivel elso nem megfeleloen latta el feladatat, masodik pedig tullepte a hataskoret.

a tevan-fele erveles, hogy mas munkahelyen is ilyen a fuggelmi viszony, csak a hasonloan rosszul vezetett munkahelyekre igaz. ha atruhazom a felelosseget egy helyettesre, azzal megbizom benne es vallalom az o donteseinek kovetkezmenyeit is. es a dontes utan kussolok, legfeljebb megrovom, mert szarul vegezete a munkajat, nem pedig utolag kozmetikazok.

maid 2010.04.21. 11:25:05

@kékazég:
hát ez már nem igazán kérdés :/

Egyébként sok esetben szerintem is a rend és a pontosság a legfontosabb, pl. a csavargyárban a futószalag mellett ne akarjon senki gondolkodni, kreatívnak lenni, csak baj van belőle. Jöjjön le sok-sok csavar, sztenderdizált minőségben, leállás nélkül.

Vannak más szakmák, ahol azért egy kicsit más a szitu szerintem. Ahol kreatív termék keletkezik, ott nem a rend az egyetlen fontos szempont, sőt. Egyszer mondta egy színházi barátom, hogy a színház egy termelési folyamat és az ő igazgatója szerint a pontosság és a rend a legfontosabb. Épp mintha Te mondtad volna :) Az a baj, hogy ez a színház soha, semmi figyelemreméltót nem csinált. Én jó ideje nem is nézem az előadásait, egy párat láttam korábban, kösz, egy termelési folyamatra nem veszek jegyet. Nézem (sajnos csak nézném), ha Latinovits vagy Bertók Lajos áll a színpadon. Ilyen kaliberekben benne van a bizonytalanság, ez tény, mint ahogy az is tudható, hogy igazgatók megőszültek mellettük. De itt jön be az a kérdés, hogy valaki vezetőként felvállalja-e a konfliktust, a nehézséget és a bizonytalanságot, csak azért, mert a vége valami nagyon fontos, mondhatni korszakos lehet. Vagy inkább biztonsági utat játszik a sok-sok rendes sajtómunkással, akik látszólag nagyon nagy arcok, mert hosszú a hajuk, káromkodnak mint a kocsis és szívnak, tehát tutira nagy egyéniségek, valójában viszont tökéletes csavargyári figurák.

maid 2010.04.21. 11:29:05

@ANoo:
Egyetértek, ha valahol ilyen kialakulhat, az vezetési hiba.
Én még soha nem dolgoztam olyan helyen, ahol ez megtörtént vagy megtörténhetett volna. A problémák kezelése egy sokkal korábbi fázisban történik, nem akkor, amikor a cég már megjelent a piacon a termékkel.

Avenarius 2010.04.21. 14:39:10

előre is bocsánat az elütő kommentért, de ha főszerkesztő lennék, én sem mennék bele egy ilyen alkuba. a szerkesztő szerkesztő, az újságíró pedig újságíró, még ha bodokynak is hívják és főmunkatárs is. a szerkesztő definíció szerint belenyúl a cikkekbe. tevannal egyetértve éppen ezért cenzúrának sem tartom, ha szerkesztő emel ki valamit egy cikkből.

az is igaz, hogy meggondolnám, mennyit engedek az elveimből egy bodoky megtartásáért. bár az index nélküle is eldöcög.

maid 2010.04.21. 15:29:45

@Avenarius professzor:
Szerintem azt senki nem vonja kétségbe, hogy a szerkesztő szerkeszthet, ezen nincs is vita. Sőt, szerintem még konkrétan bodoky személye sem érdekes.
Ami viszont kérdés, a műfaj, a timing és a szerkesztés módja: egy oknyomozó cikk, ami tényleg nem breaking és nyugodtan végig lehet olvasni megjelenés előtt, sőt, szerintem kell is (szerintem egy oknyomozót nézzen meg jogász és főszerk, függetlenül attól, hogy ki írja) elbírja-e, hogy megjelenés után elkezdjenek beleszerkesztgetni. Szerintem nem, mert nem hiteles, márpedig egy oknyomozó cikket megevett a fene, ha a hitelességéről kell vitatkozni. Igazából nehéz elhinni, hogy amit délután 5-kor kiengednek, mert szerintük rendben van, ugyanarról este 10-kor azt gondolják, hogy nincs rendben, minden külső behatás nélkül. Csak úgy maguktól megvilágosodtak és átértékelték hirtelen a szerkesztésről alkotott elképzeléseiket... ráadásul úgy, hogy ezt a baromi nagy belső átértékelést nem tartották fontosnak jelezni az olvasó felé, hanem mintha mi sem történt volna, töröltek egyet.

Tehát ne csináljunk úgy, mintha a vita a szerkesztő szerkesztési jogáról szólna, mert nem. Arról szól, hogy ebben a műfajban lehet-e utólag húzni, úgy hogy nem is jelezzük a cikkben és ezek után vajon hihető-e, hogy nem szólt le senki telefonon, hanem mindez belső indíttatásból történt.

figyel-lő 2010.04.21. 15:35:19

@Avenarius professzor: Az jó ha valami "eldöcög"?
Gyár, vállalkozás, oktatás, kultura, eü., stb. ország?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 15:39:45

@Avenarius professzor:

+
@Wave (ha áttévédtél volna ide Tóta W-ről)

itt 1 link:
LACEK-kel egy vitám ue-rről

vastagbor.blog.hu/2010/04/17/eles_posztbol_bekezdest_torolni_nem_neno/fullcommentlist/1#c9496841

ha akarod(játok), ide is bemásolom....
;)))

főkút 2010.04.21. 16:41:38

@kamm: A Pátyi történet végét, nagy durranást meg lehetne szponzoráltatni velük, amíg lesz új állás.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 17:00:49

@bodoky: @kamm:

" Ha, ez most jott szembe a k-monitoron: k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/tenyfeltaro-cikkek-keszitese"

bodoky ...
"pályázatot hirdet szakmai tapasztalattal rendelkező újságíróknak tényfeltáró cikkek készítésére."

szabad független környezet

csak nem nagyon ismert, nem túl olvasott agora
:/

kamm 2010.04.21. 17:08:47

@figyel-lő: spanyoloknal rengeteg naperomu van, a kormany kokemenyen nyomja a napenergiat, iden 3GW fole mennek, ami egeszen irgalmatlan, 10-15% koruli aranyt kepvisel majd.
Amugy a Renovalia valami harmadik legnagyobb gyarto a vilagon, bar az jellemzo, hogy - jo spanyol szokas szerint - nyakig uszik az adossagban, ami egy 'hosszabb felhosodes' ;) eseten azonnal lerantana a ceget - allitolag IPO lesz, aminek jo reszet kolcsontorlesztesre forditjak majd: www.businessweek.com/news/2010-04-09/ipos-may-cut-eye-popping-debt-at-t-solar-renovalia-update1-.html

kozlony 2010.04.21. 17:09:11

@figyel-lő: Sajt, tej, hűtőkamion üzletágból nőtték ki magukat.
Ez másik brancs.

kozlony 2010.04.21. 17:12:39

@kozlony: Annyiban ugyanaz, hogy nekik is föld kell. Nagy területeket borítanak be nap kollektorokkal, szél rotorokkal.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.04.21. 17:40:37

Kedves Avenarius és ráadásul Professzor (csak be ne szarjak a nagy megilletődöttségtől)!

Kevés szánalmasabb dolog van mint a seggnyalással egybekötött magyarázkodás.Kevesen tudják ez elérni.

Önnek sikerült!

Runciter 2010.04.21. 18:52:50

Ha már a Bedét fikázzátok tiszta erőből, legalább ezt a menő-nem menőzést meg a villáminterjúzást hagyjátok abba. Ráadásul annyival szarabb a tietek.

mediocris 2010.04.21. 21:21:02

@Runciter: Mégis hol "fikáztam" én Bedét? Szerintem pozitív hogy bevezette a MENŐ és a Villáminterjú fogalmakat a túl komoly újságírásba. Egyáltalán nem várom tőle hogy Bodoky legyen, én azért olvasom amit ő képvisel és elég vagány hogy felvállalja a néha botrányos véleményét.

Az utolsó mondatot pedig kikérem magamnak :). BM is csak ritkán tündököl úgy mint itt:

villaminterju.blog.hu/2010/04/15/villaminterju_iii_richard_angol_kirallyal

Sohanedudgi 2010.04.21. 21:55:06

@bodoky: Don't worry Tamás!
Lám, előbb-utóbb elválik "a szar a májtól".
Tartsd az irányt, mi is kitartunk melletted.
(Andrást pedig kéretik kímélni, -de úgy látom ez jó úton van.)

bomi 2010.04.21. 23:21:53

@Avenarius professzor:
"...én sem mennék bele egy ilyen alkuba. a szerkesztő szerkesztő, az újságíró pedig újságíró, még ha bodokynak is hívják és főmunkatárs is. a szerkesztő definíció szerint belenyúl a cikkekbe..."
Tamásnak nem a szerkesztés tényével van/volt/lenne baja, hanem a módszerével. Azt kérte, hogy ne nyúljanak bele hozzájárulása nélkül a cikkeibe. Ezt nem vállalta UP.
Egyébként (biztos naiv vagyok/voltam, de) óriásit csalódtam az újságíró-társadalomban (ha van egyáltalán ilyen), és a (mai magyar?) újságírásban is. Én abban a hitben voltam, hogy amit olvasok egy szerző neve alatt, (majdnem) bármilyen orgánumban (de legalább mondjuk az indexen), az valóban annak az újságírónak a munkája. Ismét idézem UP-t: "Vízműügyben Tevannal nagyon nem értettünk egyet a cikk szellemiségével, de az Index nem egy monolit ideológiai tömb vagy mittudomén, épp ez az ereje szerintem..." Ebből én arra következtetnék, hogy az index nem cenzúrázza "szerkesztés" címen a cikkeket. De ezek szerint mégsem, még ők sem eszerint járnak el: az és úgy szerkesztve jelenhet meg, amit és ahogy ők (UP, TI, DG stb.) a saját?/megbízóik?/hirdetőik? szája íze szerint valónak gondolnak/ismernek. És ez alól még egy Bodoky (index "főszerk.helyettes" és főmunkatárs, többször, többek között a legrangosabb újságírói elismerésekkel díjazott, közismerten - UP által is elismerten - tisztességes és meg nem alkuvó, nagyon komoly és veszélyes munkát végző oknyomozó újságíró) sem vonhatja ki magát.
Ez az egyik lehetséges narratíva.
A másik szerint (az ilyen jellegú oknyomozó cikkek esetén legalábbis) a cenzúra mégsem általános az indexnél, most is nyomós indok, nagyon komoly érdeksérelem (vagy ennek meglebegtetése, ill. alapos vélelmezése) kellett ahhoz, hogy megtörténjen. Az ismert körülmények (utólagos, indoklás nélküli törlés, majd megegyezés helyett a felmondás elfogadása, mindez egy UP által(!)) ennek a verziónak a valószínűségét erősíthetik.
Bármelyik is történt/történik, nem biztat semmi jóval sem az indexet, sem általában az itthoni sajtó állapotát (és persze tágabb értelemben az ún. közállapotokat) tekintve.
Ergo nincs szabad (nemhogy független) sajtó ma Magyarországon (az index legalábbis biztosan nem az, de hirtelen más orgánumot sem tudnék megnevezni, amelyik erre a titulusra érdemes lehetne).
Örüljünk, hogy legalább blogok vannak...

bomi 2010.04.21. 23:33:46

@Runciter: Bede ritka bunkó, irritálóan öntelt figura, egyébként néha jó ötletekkel és laza szöveggel. A posztjaiból kiolvasható személyiségjegyei inkább sajnálatra késztetnek. De azt tényleg nem értem, miért vállalhatóbb mondjuk egy Bede az indexnek, mint Bodoky? Vagyis dehogynem értem, csak elkeserítő...

bejgli 2010.04.22. 00:11:43

@kamm:
Ha rosszindulatúak akarunk lenni, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a naperőműbiznisz valójában egy hightechesített lenyúlása a közösségi pénzeknek, és azért van rá szükség, mert Nyugat-Európa már tele van autópályákkal meg logisztikai központokkal.
Ha jóindulatúak vagyunk, akkor ez simán csak egy dotkomlufi-esélyes iparág.

Az biztos, hogy Magyarország ideális terület hozzá. Nem véletlen, hogy magyar cégekben már évekkel ezelőtt felmerült az ötlet.

mediocris 2010.04.22. 00:54:29

@bejgli: Lehetne értelme. A probléma az a naperőművekkel és szélerőművekkel hogy nem túl nagy teljesítményűek, drágák és rendkívül ingadozó a teljesítményük is. Te is telepíthetnél otthonra ilyen eszközöket, a maradék áramot pedig vissza is táplálhatnád a rendszerbe. Viszont az MVM előírja hogy adott helyen maximálisan mekkora kapacitású lehet a megújuló energia, mert ennél többet nem bírna el a rendszer. Az energiaellátás ugyanis úgy működik hogy minden időpillanatban pontosan annyi áramot kell termelni amennyit felhasznál az ország. Ha nagyobb a terhelés mint amit a hálózat elbír (illetve az adott erőmű), akkor automatikusan lelövi magát. A finomhangolást ma gázerőművek végzik (amiből aránytalanul sok van Mo-n), amik gyorsan képesek bekapcsolni-leállni. Nem mellékesen sokkal költségesebb is üzemeltetni őket, mint a szén és atomerőműveket. Itthonra egyébként nem elsősorban a nap- és szélerőműveket ajánlják, hanem a geotermikus erőműveket. Viszont ahhoz hogy a nap és szélenergia el tudjon terjedni, valahogyan meg kell oldani az energia tárolását, vagy helyettesítő rendszert kell létesíteni (ha nem fúj és nem süt). Lenne hosszú távon értelme ilyenekkel foglalkozni, hogy ne legyünk annyira gázfüggők. Miután érdemben nem történik semmilyen jelentősebb lépés az állam részéről, ezért az ilyen beruházás valószínűleg vagy lenyúlás, vagy marketing.

ffek.hu/cikk/miert_olyan_nehez_kivaltani_hagyomanyos_energiahordozokat_villamosenergia_ellatasban

"Az például, hogy ma Magyarországon üzemel elvétve néhány szélerőmű, csupán a rendszer bizonyos mértékű –napszaktól, lakossági fogyasztástól függő- toleranciájának köszönhető. Ahhoz, hogy hazánkban ipari méretekben lehessen megújuló-alapú kiserőműveket üzemeltetni óriási beruházások szükségesek. Egyik alternatíva, hogy az ország geomorfológiailag megfelelő pontjain 2 db 400 MW teljesítményű szivattyús-tározós erőmű látja el a pufferelés és tartalékolás (csúcserőműként is ideális) funkcióját, ez a beruházás legalább 2 milliárd euróba kerülne."

mediocris 2010.04.22. 01:31:24

Most olvasom:

"A közbeszerzési eljárások szakszerű megfogalmazásáról a kijelölt ügyvédi irodák gondoskodtak, Hagyó Miklós a Horváth, Dóczi és Léhmann irodát favorizálta, Mesterházy Ernő pedig a Polgár és Bebőköt, mindkettő dolgozott a BKV-nak is, írta a HírTV."

index.hu/belfold/budapest/2010/04/21/demszky_nem_tudott_az_fkf_ugyeirol_sem/

Azért remélem Léhmann György - akinek az oldalát linkelem korábban - nem sáros a dologban.

mediocris 2010.04.22. 09:07:38

Találtam egy céget a spanyolhullám elejéről. A spanyol-magyar Hi Grupo. Nem Valencia hanem Madrid volt megadva a kapcsolatnál.

www.higrupo.com/

Közvetlenül nem kapcsolódik a Grupo Milton ügyeihez látszólag. A Fradi telekügyleteinél tűnt fel. Köze volt a Herzl Passage-hoz. Ami miatt felkeltette az érdeklődésemet, az a Grupo Miltonhoz hasonló spanyol-magyar háttér, hasonló szerepkör és a fidesz-mszp dörgölőzés.

index.hu/belfold/2009/10/30/grandiozus_tervei_voltak_az_alfideszes_lobbistaknak/

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.22. 11:08:17

@bodoky:

index.hu/belfold/2010/valasztas/meg_13_ugyet_ajanlunk_a_fidesz_figyelmebe/

...nemtom, ez csak valami
érdekes, szép index manőver, ahol
olyan ügyeket szednek elő, amelyeket
a fidesz nem vett elő/talált meg ...

tehát bizonyítandó h az index nem lett
fidesz-bérenc .........

hmmmmm....

------------------------------
emberek ti hogy látjátok ?
parania ?

bejgli 2010.04.22. 16:49:13

@mediocris:
Persze, szerintem is van értelme, csak arra gondolok, hogy jelenleg üzletileg annyira azért nem lehet jó befektetés, hogy egy "vállalkozói tőke" számára ne a pénzlenyúlás legyen az elsődleges szempont. Legalábbis szerintem. Nyilván emellett simán megférnek a szakmailag elkötelezett befektetők, akiknek az állami támogatás az effektív segítséget jelenti. Náluk "csak" a dotkomeffektus fenyeget, azaz az, hogy középtávon mesterségesen felfuttatják az iparágat (reklámmal, sajtóval, tőzsdével), de a megtérülési számok nem lesznek képesek követni a marketinget, így aztán egyszer szépen összeomlik az egész. Természetesen jelenleg még a felfuttatás is odébb van.

Egyébként pont annyi áramot nem tudunk termelni, mint amennyit elfogyasztunk, de erre nincs is szükség, mert az árampiacon is van külkereskedelem: Importálunk is, exportálunk is, jobbára mindkettőt egyszerre.

maid 2010.04.22. 17:16:06

@bejgli:
Árnyalja a képet, hogy egy EU-s döntés (bocs, most hirtelen nem tudom, hogy direktíva vagy mi ez, biztos könnyen kikereshető) szerint 2020-ig 20%-ra növelni a megújuló energia arányát.
Ebből adódóan - hacsak nem lesz valami drámai nagy változás, pl nem omlik össze az EU - ebből nem válhat dotkom lufi. Ez persze azt jelenti, hogy miután ezt nem a piac kényszeríti ki, hanem erősen benne vannak a fejlesztésben az adminisztratív eszközök és a támogatások, emiatt a korrupció melegágya is lehet mindenhol. Ettől függetlenül nem feltétlenül rossz irány ez (sőt, könnyen lehet, hogy ez az egyetlen lehetséges irány), csak oda kell rá figyelni.

olcsóJános 2010.04.22. 19:19:49

@bejgli: @maid: Ez a téma még rengetegszer elő fog jönni és nagy felelőssége van a zöld pártoknak is az ügyben.
A probléma az hogy a zöldek igazi érvek nélkül utasítják el a hagyományos energiaforrásokat,indirekt túltámogatva ezzel az alternatív forrásokat, az erőmű lobbi meg átnéz rajtuk, tárgyalópartnernek sem tekinti őket.
Megoldás: A zöldek erősítsenek számolni tudó alapos mérnökökkel, szakértőkkel és eszükbe se jusson a lobbiharcba üzleti félként belépni, mert vannak ilyen vádak! Ebben a kérdésben az LMP megnyilatkozására kíváncsi vagyok, nem szeretnék csalódni!

Sohanedudgi 2010.04.22. 22:28:27

@olcsóJános: Egyetértek veled abban, hogy a számolni tudás elengedhetetlenül szükséges.
Mindenek előtt a legfontosabb tényezőnek azt tartom, hogy a fosszilis energia források felhasználása egyenlő a jövő felélésével.
Erős a gyanúm, hogy a nukleáris energiatermelés elleni elszánt tiltakozás melyik érdekcsoport célját szolgálja.(Persze jobb lenne nukleáris helyett megújuló, csak ahhoz túl sokan vagyunk és még nem sikerült eléggé felnőnünk.)

bejgli 2010.04.22. 22:43:56

Ez a problémakör túlmutat a pártokon szerintem. Amíg van gazdaságosan kitermelhető hagyományos energiahordozó, addig a napos-szeles geobulit nem fogja kedvelni az energialobbi. Ráadásul, ahogy fogynak a készletek, úgy nő az értékük, vagyis az azt birtoklók hatalma. Velük (részben) szemben csak a kormányok (feletti szervek) tudnak ellensúlyt tartani, amelynek egyik lehetséges eszköze az alternatívok támogatása. Viszont az érthetően eltúlzott támogatás korrupcióhoz illetve befuccsolt üzletekhez szeret vezetni. Ez van jelenleg.

Sohanedudgi 2010.04.22. 23:02:23

@bejgli: Az aktuális "Ez van jelenleg."-ből következik majd sajnos a "már ez sincs".
De hol lesznek akkor a mai "szakmai befektetők"?
- Hálás örököseik emlékeiben.

mediocris 2010.04.23. 01:24:13

A hazai energiaellátás kb. a 80-as évekig szén,kőolaj és atomenergiával történt. Azóta a kőolaj részesedése folyamatosan csökkent, a helyét a földgáz vette át, olyannyira hogy a fogyasztásnövekedést is földgázzal fedezi az MVM (amit főleg az oroszoktól kapunk). Szakértők véleménye szerint szükség van a paksi erőmű bővítésére, és az uniós vállalás miatt a megújuló energiára épülő áramtermelésre is. A probléma az, hogy a szél, nap nem termel kiszámítható és egyenletes energiát, és bizony az országnak pontosan annyi energiát kell termelnie amennyit éppen fogyasztanak. Lehet más országokból importálni kapacitás, vagy eladni amikor felesleg van, de a hazai ellátást pontosan helyben kell szabályozni. Ha túltermelés van, akkor azt könnyedén le lehet földelni, viszont a hiány az nagyon problémás. A 100MW-os csúcsteljesítményű szél vagy nap erőműpark adott esetben lehet hogy csak a tizedét termeli meg a csúcsnak, ezért a többszörösét kéne telepíteni a ténylegesen szükséges kapacitásnak, ami nem gazdaságos. Továbbá a szél és a nap nem pont Mo-ra lett kitalálva az ország adottságai miatt, viszont melegvizes forrásokban szerencsére gazdag a Kárpát-medence. Mo. 2010-re vállalta hogy eléri a 12%-ot megújuló forrásból. A 2009-08 környékén tartottunk valahol 9%-nál, ennek a nagyobbik része biomassza volt. Ne tévesszen meg a neve, ez fatüzeléses erőművet jelent. Sajnos ezt a legolcsóbb megvalósítani, ezért itthon fával oldják meg ezt a vállalást. Ez semmilyen szempontból nem jó, csak tűzoltás. Szükség van megújuló energiaforrásokra (nem zöld, hanem megújuló), de ezekhez gyökeres és költséges változtatásokra van szükség az infrastruktúra területén is. Nem az autópályákba kéne tolni a 100milliárdokat, hanem az energiaszektorba. Ez bár nagyon sokba kerül, hosszú távon igenis megtérülne, nem csak anyagilag, de az ország importfüggőségét is lehetne vele csökkenteni. Azt látom hogy a politikusok valamiért az oroszoktól szeretnek gázt és egyebet importálni.

Nem attól lesz lenyúlás a zöld energia, hogy a zöld lobbi meg akarja tömni a zsebét. Ahogyan az ingatlanpiacra, úgy a zöld energiára is rátapadnak a haszonleső élősködő piócák, akik csak a pénzt akarják leszívni. A korrupció minden jó és értelmes kezdeményezést tönkre tud tenni, hogy a jó is rossz formában valósuljon meg. Az igazi probléma hogy érdemben nagyon kevesen akarnak foglalkozni a fontos témákkal, és akkor se az ő szavuk dönt, hanem a 10% embereké.

Bebé 2010.04.23. 02:01:27

@mediocris:
"Kezd érdekes lenni az okfejtésed :)" - neked is. :)

Riposte! (bocs)

@bodoky: kontrariposzt!

M. és B.: Csináljááátoook!

Veletek vagyok!

fahrenheit451 2010.04.23. 09:08:07

@figyel-lő: Hm, bennem is ez merült fel elsőre, amikor pár napja találkoztam a hírrel. Már nekem is gyanúsak az ilyen spanyol és otp-s izék?

fahrenheit451 2010.04.23. 09:24:07

@olcsóJános: Szerintem ez itt erősen offtopic, de az elmúlt több mint fél évszázadban az általad "hagyományosnak" nevezett energiaforrások voltak agyontámogatva - sőt, még most is iszonyú nagy támogatásokat kapnak. Ettől függetlenül persze, a pénzlenyúlás veszélye itt is fenyeget. Ezért is van szükség decentralizált energiarendszerre. Másrészt inkább az energiatakarékosságot és az energiahatékonyságot kellene inkább erősíteni.

Vfair 2010.04.23. 18:58:26

@mediocris: 2010-re 3,6 %-ot vállaltunk, és a szenes erőművek fatüzelésűvé alakításával már 2005-re teljesítettük is (4,3%-kal).
Azóta malmozás folyik... 1-2 éve van egy kis mocorgás, óriási ellenszélben.

2020-ra kellene elérni a 13%-ot, ehhez meg kell duplázni a jelenlegi megújuló energiatermelést, az pedig az utóbbi évek "tempójában" nem fog menni.

Nem kell sajnálkozni a fatüzelésű biomassza-technológián, ha az zöldmezős beruházással megvalósuló, modern, lényegében füstmentes technológia.
Nem értek egyet azzal, hogy ez "semmire sem jó" és "csak tűzoltás". Tökéletes megújuló energiaforrás a fa - a fásszárú növényekre alapuló technológia óriásit fejlődött az utóbbi években.
A baj nem ezekkel van, hanem a széntüzelésű erőművek rossz hatékonyságú, kompromisszumos átalakításával - ez tévút volt... és azzal, ha minőségi (bútorgyártásra is alkalmas) faanyagokat is eltüzelnének.
A hazai erdészetek tervszerű erdőgazdálkodással jópár biomassza erőművet ki tudnak szolgálni tüzifának is eladhatatlan készletekkel, fenntartható módon.

Pluszként jelentkezik az élelmiszertermelésre alkalmatlan területeken energetikai célú ültetvények telepítése, 2-3 év vágásfordulóval - ez ráadásul munkahelyeket is teremt (értelmes közmunka is lehet akár).
Nem kell félni a fásszárú biomasszától, 5-20 MW nagyságrendben reális, értelmes, decentralizált térségi megoldás.
(a lágyszárú más kérdés - főleg 50 MW gigaerőmű-méretben, ahol a logisztika tönkre vág minden pozitívumot...)

ON :)

bomi 2010.04.23. 21:56:47

OFF
@Vfair: Ezekkel nagyon nem értek egyet (bocs, veled ellentétben nem vagyok szakértője a témának):
"Nem kell sajnálkozni a fatüzelésű biomassza-technológián, ha az zöldmezős beruházással megvalósuló, modern, lényegében füstmentes technológia."
Gondolom, itt az energiaültetvényekre célzol. A gond az, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincsenek mezőgazdasági művelésbe vonható területek. Ahol meg (szántóföldi v. nagyüzemi) mezőgazdálkodás folyik, azokon a területeken gyakorlatilag sivatagi viszonyoknak megfelelő talajerő maradt, amit csak folyamatos (és egyoldalú) műtrágyázással próbálnak úgy-ahogy ellensúlyozni, ezzel még több kárt okozva a területnek. "Pihentetés" gyakorlatilag ma sincs, a nem művelt területek után járó pihentetési kiegészítő támogatás nem kompenzálja a termelés elmaradása miatt kieső bevételt. Ilyen kiszipolyozott területeken nem lehet (hosszú távon) jó hatásfokkal termelő energiaültetvényt telepíteni - max. fásszárúakat - energianyár/fúz stb., de azt sem sokáig (ezeket ugye néhány évenként learatják, de a szükséges tápanyagutánpótlást itt még nehezebben lehetne megoldani, arról nem is beszélve, hogy ezek ugyanúgy monokultúrák, mint a szántóföldi növénytermesztés esetén, de annak a hosszabb tenyészidő miatt minden hátránya hatványozottabban érvényesül). Ez nem egy ökológiai egyensúlyban lévő őserdő, hanem egy intenziv, az adott terület erőforrásait a lehető legjobban hasznosító, de a visszapótlásról nem "gondoskodó" ültetvény.

"Tökéletes megújuló energiaforrás a fa - a fásszárú növényekre alapuló technológia óriásit fejlődött az utóbbi években."
Itt nem valami óriási modern innovációra kell gondolni egyébként, a technológia ezen a szegmensen nagyon könnyen fejleszthető, hiszen eddig - legalábbis Európában - keveseknek fordult meg a fejében az a gigantomán baromság, hogy óriási fakombájnokkal és mulcsozó, daráló gépekkel "learassunk", bedaráljunk erdőket (ezzel gyakorlatilag teljesen felszámolunk élőhelyeket, mikroklímákat változtatunk, sokszor visszafordíthatatlan károkat okozva), azért, hogy hőerőművek óriási kazánjait fűtsünk vele, amik majd esetenként olyan áramot termelnek, ami alulfogyasztás esetén mondjuk leföldelődik.

"A baj nem ezekkel van, hanem a széntüzelésű erőművek rossz hatékonyságú, kompromisszumos átalakításával - ez tévút volt... és azzal, ha minőségi (bútorgyártásra is alkalmas) faanyagokat is eltüzelnének.
A hazai erdészetek tervszerű erdőgazdálkodással jópár biomassza erőművet ki tudnak szolgálni tüzifának is eladhatatlan készletekkel, fenntartható módon."
Magyarországon biztosan nincsenek eladhatatlan fakészletek. Ez sajnos meg is látszik az erdőinken.
A fakitermelés leggazdaságosabb módja a tarvágás. És sajnos ma már/még ezt alkalmazzák a legtöbb helyen, ott is, ahol törvény szerint nem lehetne (megjegyzem, a törvény szerint nagyon kevés helyen lehetne tarra vágni erdőt, másrészről ez a törvényi nyomás - azon kívül, hogy nincs betartva - az egyébként kerülendő erdészeti monokultúrák kialakításának irányába hat).

"Pluszként jelentkezik az élelmiszertermelésre alkalmatlan területeken energetikai célú ültetvények telepítése, 2-3 év vágásfordulóval - ez ráadásul munkahelyeket is teremt (értelmes közmunka is lehet akár)."
Mint fentebb is írtam, gyakorlatilag nincsenek (max. elvétve) olyan területeink, amelyen nem folyik mezőgazdasági termelés, nem erdő, és nem áll v.milyen védelem alatt (pl. nem védett/védendő és még fel nem tört legelő, ártér).

Lakóhelyem környékén, mióta erőművekbe szállítják a fát, a még nem vágásérett erdők is (igaz, főként elegyes akácosok, de cseresek is) tarra lettek vágva, tüzifához sem könnyű jutni, max. feketén, de jóval drágábban, mint addig. De sajnos ugyanez történik értékes keményfát adó hegységi erdeinkkel is (tölgyesek, bükkösök) - azok a fák is erőművek kazánjaiban végzik.

Az elmélet - íróasztal mögül, gyönyörű, "meggyőző" promóciós anyagokat nézegetve - még jónak is tűnhet, csak az a fránya gyakorlat ne cáfolna rá folyton.
ON

mediocris 2010.04.23. 22:29:43

@Vfair: Nem néztem utána az adatoknak, emlékezetből írtam. Az EU átlag volt a 12%. A mi 13%-os vállalásunk idejére az EU átlag már 20% lesz. Ezt egyáltalán nem lenne kötelező megvárni. Az ország érdeke lenne a megújuló energiaforrások - talán kiemelve a geotermikus energiát - kihasználása.

A biomassza tekintetében önmagadat cáfoltad meg. Tehát szerinted elvileg jó lehetne, de gyakorlatilag nem az. Hogy a cenzúra előtti időkből mutassak egy kiváló cikket kontrasztnak (egy szimpatikus szerzőtől):

index.hu/gazdasag/magyar/hujber2072/

Itt szeretném megjegyezni, amennyire lehet politikamentesen hogy Bokros Lajos liberális gazdaságpolitikája arról szól, hogy a jövedelmező befektetések vonzzák a befektetőket. Hát ez Mo-n kb. így néz ki. Még kicsit lobbiznak is a támogatásokért, kicsit megkenik pénzzel is hogy jobban csússzon (át a döntéshozókon). A politikus meg majd mutogatja magát ha elkészül valami díszberuházás, hogy a nép is örüljön hogy neki mennyire jó lett.

index.hu/gazdasag/blog/2010/02/26/biomassza_blokkot_adott_at_bajnai_tobb_penze_marad_a_tavfuteseseknek/

Ezek ismeretében tökéletesen megértem ha az LMP állami szerepvállalással képzel el sok zöldberuházást. Nincs egyedül ezzel. Más is kritizálja a liberális energiaellátást. Példának Hajnal László, a korábban linkelt ffek cikkben.

"A liberalizált piacon viszont nem az ésszerű tervezés, hanem a gyors profit diktál. A jelenlegi villamosenergia árak növekedésének okai között a legfontosabb, hogy a primer energiaforrások, főleg a földgáz világpiaci ára emelkedik és hazánkban nagy ütemben terjed például annak erőművi hasznosítása. Az elavult erőműveink átlagos hatásfoka nagyon alacsony, a földgázalapú erőművek között is számos üzemel 36 %-os hatásfokkal. A növekvő árakhoz hozzájárul még az is, hogy a megújuló- és a kapcsolt energiatermelés elhibázott, lobbiérdekeket szolgáló támogatása fölöslegesen és jelentősen (2006-ban közel 50 mrd forinttal) növeli a fogyasztók terhét."

Az oroszoknál az utóbbi években rendre elmaradnak az új gázmezők feltárási munkálatai, mert amíg olcsó a gáz addig nem akarnak költeni rá. Eközben a 3 legnagyobb gázmezőjük lassan kezd összeomlani. Garantált hogy hamarosan a gáz ára ismét a válság előtti szintekre fog felkúszni, sőt még fölé is, előrevetítve az újabb gazdasági problémákat. A magyar gazdaság meg fogja szenvedni a magas energiaárakat.

Előállítási költségekhez had hivatkozzak Hetesi Zsolt cikkére, egy nagyon szemléletes diagrammal.

"A zöld oszlopok közül a biomasszát és a geotermikus energiát leszámítva minden más megoldás esetén szükséges puffertározás építése is, hogy a megújuló energiaforrás véletlenszerűen ingadozó áramtermelése ne közvetlenül terhelődjön rá a villamos rendszerre."

Nekem a véleményem továbbra is az, hogy a biomassza részaránynövelését el kéne felejteni, a 10% embereket eltakarítani, ha máshogy nem megy börtönnel. Az ország fennmaradása már a tét és a jövőben súlyos következményei lesznek a döntéseinknek. Az energetikai szektorba tolni kell a 100 milliárdokat, ez a gazdaságot is sokkal versenyképesebb pozicióba tudja hozni, és az ország kiszolgáltatottságát is csökkenti. Ezért van a megújuló energiára szükség, az csak velejáró hogy a környezet is jobb és élhetőbb lesz.

mediocris 2010.04.23. 22:46:15

@bomi: Nem értek a mezőgazdasághoz, de én sem eszem meg ezt a masszát. Hetesi Zsolt foglalkozott az olajmentes mezőgazdasággal. A régi oldalán még fent van egy cikk az effektív mikroorganizmusokról (EM).

astro.elte.hu/~hetesizs/em.html

Ígéretes technológia, csak nincs nagy hátszele. Műtrágya és olaj nélkül ma kb. Észak-Korea szintjére jutnánk.

"Magyarországon biztosan nincsenek eladhatatlan fakészletek. Ez sajnos meg is látszik az erdőinken."

Rossz látni amikor évente elmegyek ugyanabba az erdőbe és a régi hatalmas fás területek helyén egy tisztást látok. Arra még erőmű sincs. Úgy tudom nagyon sok az illegális vágás is. Amit a cigányok kivágnak maguknak tűzifának az talán jelentéktelen mennyiség ahhoz képest amit nagyüzemileg ellopnak. Ehhez jön még a legálisan kiirtott erdőterület (már amennyire legális volt, mert ki tudja kinek a csapatánál landoltak a nokiás dobozok az engedélyekért).

Vfair 2010.04.23. 23:22:24

@bomi: sok félretájékoztatás és félreértés van ebben a témában - lám, mi is elbeszélünk egymás mellett. :)

Az 1. gondolat nem az ültetvényekről szólt, hanem a technológiáról. És nem a betakarítógépek fejlődéséről, hanem a hő- és áramtermelés technológiájáról, az égés során keletkező füst kezeléséről. 30-40%-os hatásfokról ma már 90% fölött járunk. Tudatos technológia-választással a ma üzemelő átalakítottakhoz képest futurisztikus biomassza erőművek építhetők úgy, hogy üzletileg is lényegesen jobban teljesítenek.

Energiaültetvény esetében én csak a fásszárúban hiszek - épp a kizsigerelt, ill. mg-i termelésre használhatatlan területeken.
Az EU hulladékkezelési előírásai szerint egyre több veszélyes és mezőgazdasági hulladék igényel ellenőrzött megsemmisítést, szervestrágya sem vihető már ki a földekre "csak úgy". Ezek kezelése, ártalmatlanítása kis, térségi biogáz-üzemekben valósulhatna meg a legkörnyezetbarátabb módon. Úgy, hogy a termelt áram és hő mellett biotrágya a végtermék - ez akár 1-1 közeli fásszárú energiaültetvény talajerő-visszapótlására is felhasználható.

Erdészeti vezetők elmondása alapján egyébként a tervszerűen kitermelt fa 60-70%-a kizárólag tüzifának jó - és nem viszi el a hazai kereslet. Erdészetenként tízezer köbméteres nagyságrendű elfekvő készletek vannak. A mecsekit szokták hírbe hozni, hogy bútornak való fát szállít be az erőműbe (ennek ára 3-6-szorosa lenne a tüzifáénak). Azt mondják, bárkinek megmutatják a szállításra kijelölt fát, és tüzifaár+20%-ért még darut is biztosítanak annak, aki bútoripari célra alkalmas fát talál közte. Külföldre visszük a tüzifát... ez miért jobb attól, ha itthon lenne rá fizetőképes kereslet?

Biztos vannak agyatlanságok, kóklerségek is a rendszerben. De hosszú távon tervező erdőgazdálkodás, és abból tervszerűen kitermelt, tüzifának is eladhatatlan fakészlet is van bőven. Az áremelkedésbe ne csak a "keresleti piacot" lásd bele. Más tényezők is szerepet játszanak: a telepítés/kitermelés költsége is nőtt, ráadásul a földgáz ára az egekben. A kisebb mértékben megemelt áron is reális alternatíva lehetne a tüzifa - de a lustaság legyőzi a környezettudatosságot (még).
Azért más feltekerni a termosztátot, mint menedzselni a tüzifa-logisztikát akár egy családi házban is. (és a kazáncsere költségét sem sokan engedhetik meg...)
Épp tegnap hallottam egy hozzáértőtől, hogy a csertölgyet "be se engedik" egy asztalosműhelybe! :)
(csak energetikai célra alkalmas)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.23. 23:30:30

@mediocris: @Vfair: @bomi:

## a "bio-üzemanyagokról" ##

# röviden:
ez egy kamuszar /amit az ipari lobbik úgy adnak le mintha BIO lenne/

egy bullshit ..
----------------------------------

# bővebben:

www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article394

"...de van három probléma.
1,2 - Ha a szűz természeti helyeken nem termelhetők bioüzemanyagok, úgy azokat a létező mezőgazdasági földekre kell korlátozni, ami azt jelenti, hogy a kocsink minden feltöltésekor emberek szájától vonjuk meg a táplálékot.
Ez növeli az élelmiszerek árát, ami a farmereket az ősi természeti környezet - primer erdőségek, ősi füves vidékek, lápok és a többi – elpusztítására ösztönzi, hogy termeszthessék azokat. Gratulálhatunk magunknak ahhoz, hogy erkölcsileg tiszták maradtunk, de a hatások ugyanazok. Ebből nincs kiút: egy véges planétán, szűkös élelmiszer-ellátással, vagy az éhezőkkel versenyzel, vagy új földeket tisztítsz meg."

tehát
1 "növeli az élelmiszerek árát"
2 "ami a farmereket az ősi természeti környezet elpusztítására ösztönzi"

"A harmadik probléma az, hogy a Bizottság módszerét két új tanulmány éppen szétrobbantotta. Ezeket a Science magazinban tették közzé. Kiszámítják a bioüzemanyag-termelés teljes karbonráfordításait. Ha figyelembe vesszük a (közvetlenül vagy az élelmiszertermesztés kiszorításával okozott) földvesztést, az összes jelentős bioüzemanyagok a kibocsátások jelentős növekedését okozzák."

3 "bioüzemanyag-termelés teljes karbonráfordítása.."

"
...
Még ha a “pihentetett” szántóföldön (amelyet az EU-ban félretettnek, az USA-ban megőrzési tartaléknak neveznek) termesztett kukoricából termelik is az etanolt, a karbontartozás visszapótlása 48 évet igényel. "

Vfair 2010.04.23. 23:30:55

@mediocris: én nem cáfoltam meg magam, te viszont megtetted magaddal :)

Nincs egyenlőség a biomassza és Hujber között.
Ésszerű decentralizált, és megalomán gigantikus koncepciók ütköznek.
Mint a Telki településfejlesztés a Pátyimutyival.
Tökéletes analógia.

Biomasszára a legideálisabbak a hazai adottságok (ismétlem: NEM lágyszárú energiaültetvényre, hanem biogázra, és fásszárú biomasszára).
A megújulók részarányának növelésében nagyon jelentős szerepük kell legyen.
Csak ésszel, és józanul.

Vfair 2010.04.23. 23:34:49

@szorokin: ez egy egészen más flame - teljesen más cél, más iparág, más csúsztatások. :D
Nem folytatom a témát, én csak a biomassza-vonalra (nem egyenlő bioüzemanyag) kívántam reagálni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.23. 23:35:14

..folyt:

"Sokan azt hiszik, hogy van mód ezeknek a problémáknak az elkerülésére: a bioüzemanyagokat nem magából a terményből, hanem a hulladékaiból készíteni"

"ha a szállítási üzemanyagot szalmából, vagy fűből, vagy faforgácsból lehet gyártani, akkor nem kell földet felhasználni, és nincs veszélye az éhség terjedésének."

"Sajnos, a legtöbb mezőgazdasági “hulladék” egyáltalán nem az. Ez szerves anyag, amely fenntartja a talaj szerkezetét, tápanyagokat, és karbont tárol."
!!!!

"Egy, az USA kormányának megbízásából készített tanulmány azt javasolja, hogy a bioüzemanyag-célok eléréséhez az éves terménymaradékok 75%-át takarítsák be. A Science-ben, a múlt évben közzétett levél szerint, a terménymaradékok eltávolítása százszorosan növelheti a talajerózió mértékét. "
!!!!

CSAK a lényeget:
ha CSAK a terménymaradékokban gondolkodnánk, akkor
"terménymaradékok eltávolítása százszorosan növelheti a talajerózió mértékét"

100*osan ...
ez minimum annyit jelent, h eltűnik a humusz, és terméketlenné/haszontalanná válik az adott terület.
/ a sivatagosodás már csak egy lehetséges következmény /

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.23. 23:38:14

@Vfair:

én pedig csak a "bio-üzemanyagok"-hoz akartam hozzáfűzni....
h mik a tények.
a nem túl pozitív tények.

olcsóJános 2010.04.23. 23:39:00

@mediocris: @Vfair: @bomi: Ha már sikerült ennyire OFFOLNI ki tudja mit égetnek az erőművekben szénen, ligniten, fán, kívül? Igaz-e hogy Ny.európai nagyvárosok szemete is itt ég? Hallottam, nem láttam, de nagyon elképzelhető, hiszen eszement módon itthon hulladéklerakókra csesztünk el néhány tízmilliárdot, ezeket tölteni kell. A német kézben lévő (jól tudom?) erőműveknek pedig éghető anyag kell,és ha még fizetnek is az eltüntetésért kézenfekvő a megoldás. Ajka, Visonta?
Megjegyzendő, hogy az erőművekből a kiváló szűrőknek köszönhetően nem sok káros anyag látszik kifüstölögni. Haraszt zörög?,vélemény?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.23. 23:39:42

@Vfair:

vágom h a kettő nem egyenlő, nyílván nem az.

Vfair 2010.04.23. 23:56:18

@olcsóJános: Kinn fizetni kell azért, hogy elvigyék és megsemmisítsék a hulladékot, plusz a szállítás költsége.
Kispályás gengszterek persze ezzel is visszaélhetnek, és a drágább megsemmisítés HELYETT kerülhet ide hozzánk pár tonna... de talán inkább (illegális) lerakásra, mint égetésre - hiszen épp az oda történő fizetést spórolják ki a folyamatból.

Régi (akár átalakított) erőműben nem szívesen látnék hulladék-égetést.
A legújabb technológiák tökéletesen alkalmasak (az előválogatott) hulladékból fűtési célú hő- és áramtermelésre, de az előítéletek és az ebből eredő esetleges lakossági (akár zöld szervezetek által felkarolt!) indokolatlan tiltakozások miatt nálunk kevés esélyét látom az együttégetésnek.

Ehhez szemléletformálás kell még. Új erőművek, megnyugtatott lakóközösség, teszt-jellegű hulladékégetés.
Ha látják, hogy sem a füstben sem a szagban nincs érdemi változás, talán nem lesz ördögtől való.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.23. 23:56:20

@olcsóJános:
@mediocris: @Vfair: @bomi:

szerintem FŐPÉLDA a témátokra:
Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű
...ami nagyon gááááz,
sokszempontból mutyiszagú, és
nyílvánvalóan felelőtlenség:

mert pl:
"szervezet akár azonnal elindíthatja a térség törlését a világörökségi listáról."
[
index.hu/gazdasag/magyar/2010/04/14/bucsuzhat_tokaj_a_vilagoroksegi_cimtol/
]

Vfair 2010.04.24. 00:00:25

@olcsóJános: persze nem tudhatom - a régi erőművekhez nincs közöm.
Nagyságrendekkel kisebb, új, modern, fenntartható, emberközeli bioerőművekhez még lehet. :)

Vfair 2010.04.24. 00:05:07

@szorokin: valóban, ez a biomassza-iparág Pátya.
Bár Páttyal szemben itt már lefeleződött a tervezett projekt mérete.

Ráadásul a rosszabb fűtőértékű lágyszárúból lényegesen nagyobb mennyiség kell - nagyságrendekkel több logisztikával. 10 percenként volt tervezve 1-1 teli kamion fogadása. Agyrém...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.24. 00:06:33

@Vfair:

a Szerencsi dolog épp nem példa arra, amiről beszélsz
"előítéletek és az ebből eredő esetleges lakossági (akár zöld szervezetek által felkarolt!) indokolatlan tiltakozások"

itt az UNESCO & co. vizsgálja kialakult helyzetet.
a világörökség a tét;
- ebből a szempontból úgy tűnik nem indokolatlan, ha valaki kifejezi aggodalmait/tiltakozik...

Vfair 2010.04.24. 00:11:51

@szorokin: én teljesen másról beszélek.
A szerencsi tiltakozás teljesen megalapozott.

Én a hulladékégetéssel szembeni előítéletről beszélek - ami sokáig jogos volt, egy vadonatúj, mondjuk 4 milliárdos, megfelelő technológiájú kiserőművel szemben viszont már megalapozatlan lehet.

Vfair 2010.04.24. 00:12:36

@szorokin: csak utolértük egymást. :D

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.24. 00:13:36

@Vfair:

jah, nem frissítettem, amíg a választ írtam, és csak küldés után láttam, h neked is a bögyödben van Szerencs/Tokaj ...

mediocris 2010.04.24. 02:05:23

@Vfair: Á, értem már. Szerintem nem értettük meg egymást. Te nem a biomassza erőművekről beszélsz, hanem kimondottan a faerőművekről. Tehát szerinted faerőműveket kéne építeni és a fát nem a mostani szénerőművekben eltüzelni. Két kifogásom van vele.

1. A jelenlegi politikai/gazdasági helyzetet elnézve nem teljesen reális elvárás hogy az általad is preferált metódust és technológiákat használják. Itt jutott eszembe a másik alja ember. Kapolyi. Szintén Tamás billentyűzetéből.

index.hu/gazdasag/magyar/vertes7045/

"az így kiváltott kibocsátási kvótákat az emissziótőzsdén értékesítheti a vállalat. Ebből 30 százalékos biomassza-bekeverési arányt és 15 eurós árfolyamot alapul véve akár évi 6 millió eurós (kb. 1,5 milliárd forintos) pluszbevételre is szert tehet a Vértesi Erőmű."

"a zöldáram kötelező átvételi rendszerében jogosultak az úgynevezett kötelező átvétel pénzalapból (KÁP) való részesedésre. A prémium mértéke a piaci áramár és a zöldáram hatóságilag előírt átvételi árának a különbözete. A zöldáram kötelező átvételi ára a piaci áramár duplájára is rúghat"

"A zöldáramért fizetett felár jelentős részét már most is a biomassza-tüzelésre ... átállított korábbi széntüzelésű hőerőművek és kapcsolt energiatermelők kapják, más környezetbarátnak tekinthető áramtermelési technológiákra - nap- és szélenergiára - a 2007-ben több mint 50 milliárd forintos KÁP támogatás kevesebb mint 10 százaléka jutott."

Tehát gyakorlatilag úgy látom hogy a te elképzelésednek megfelelő erőművek létesítését nem ösztönzik a támogatások, azaz gyakorlatilag nem jó ötlet az államnak a biomasszát támogatni. Nem tudom hogy milyen arányban üzemelnek fa és egyéb biomasszás erőművek, ha te jobban otthon vagy ezen a téren és konkrétan tudod cáfolni az aggályaimat, akkor várom szeretettel.

2. A biomassza elnyomja a többi megújuló energiaforrás előretörését. Mi a baj a geotermikus energiával? Akár még ide lehetne sorolni a szél- és naperőműveket, mert ezeknél is van legalább akkora áttörés mint a fatüzelésnél. Az igaz hogy az utóbbiaknál jelentős átalakításokra lenne szükség a rendszerben.

Én továbbra is úgy látom hogy a korrupció tönkreteszi az energetikai szektort. Határozottan az államosítás mellett vagyok.

mediocris 2010.04.24. 02:10:43

Bioetanol szerintem se jó ötlet. Adalékanyagnak való a rendes üzemanyaghoz, nem önálló üzemanyagnak. Ha jól emlékszem az EU parlamentben volt is vita a hatalmas támogatásokról, amik bioetanol termesztésre ösztönözték a gazdákat, miközben a Földön 1milliárd ember éhezik és szomjazik.

Hulladékégetés szerintem nem megy a szénerőművekben. Én amiről olvastam az inkább illegális nyugati hulladéklerakás volt. Hulladékégetésnél pedig van már egy korszerűbb technológia, ami a műanyagok lebontásával alkohol származékot állít elő, amit üzemanyagnak/tüzelőanyagnak fel lehet használni. Környezetkímélőbb és nagyobb hatásfokú mint a hulladékégetés.

mediocris 2010.04.24. 02:12:39

Nem akartam én flémháborút. Ez alapvetően nem egy komoly poszt. Hozzá se nagyon szól már senki, viszont a lenyúláshoz és a korrupcióhoz köthető ez a téma. Szóval szerintem itt nincs nagyon értelme offról beszélni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.24. 13:26:00

@mediocris:

"Bioetanol szerintem se jó ötlet"

finom a megfogalmazásod...

ld feljebb amit írtam/bemásoltam.
ugyanaz az érvelés áll elvileg,
mint a "bio" olajra

(a 3 problémából az 1+2 tuti áll, de
szerintem a 3. is)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.26. 07:44:08

A háttérből a Szomszédok főcímzenéje szól, komor orgonaátíratban. A túlbuzgó Taki bácsi feszegeti a biológiai fegyver kupakját."

ki ez?:DDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.26. 07:53:59

@bodoky: említetted h volt olyan újságíró akit kirúgtak mert Páttyal foglalkozni mert. most az író nevét nem hiszem h megmondanád, de az csak érdekelne már, hogy melyik volt ez az újság.

elárulod? vagy utalj rá vhogy

bomi 2010.04.26. 11:51:16

@Vfair: Bocs, régi kommentre válaszolok:

"...a hő- és áramtermelés technológiájáról, az égés során keletkező füst kezeléséről. 30-40%-os hatásfokról ma már 90% fölött járunk."
Hát, ha tisztán villamos energia előállításáról van szó, akkor sokkallom ezt a 90%-ot. Én úgy tudom, hogy ilyen célra kombinált ciklusú hőerőmű sem tudja elérni a 60%-os hatásfokot, normál esetben széntüzelésű hőerőmű a 40%-ot is alulról közelítheti, fatüzelésű csak rosszabb hatásfokú lehet (mindezt ugye állandó "base load" esetén). Csak abban az esetben lehet magasabb, max. 90%-os hatásfokot elérni, ha az energia nagy része hőenergiaként hasznosítható (ezt is csak állandó bázisterhelés esetén). (Ekkor viszont az erőművet nevezhetjük akár egy túlméretezett kazánnak is.) Erőmű állandó fűtési célú hasznosítására viszont nagyon kevés helyen lehet szükség (per pillanat egy ilyen hasznosítási lehetőség sem jut az eszembe).

Energiaültetvény: egy adott területen adott fásszárú energianövény intenzív monokulturális művelés esetén (ami ugye rövid távon a "legköltséghatékonyabb") biztosan nem aratható 30 évig, három-négyéves betakarítási ciklus esetén ez tíznél kevesebb, az első két-három "aratás" után ciklusonként rohamosan csökkenő mennyiségű fűtésre használható faanyagot jelent. Ami pedig egy ilyen területen aztán hátramarad, az ökológiai szempontból sivatag, és évtizedekig (más értelmezések szerint jóval hosszabb időtávon) az is marad.
És ne legyünk naivak: egy energiaültetvény létesítése (persze ha van egyáltalán arra megfelelő terület, és nem az történik, amit @szorokin: a bioüzemanyagokkal kapcsolatban idézett, vagyis élelmiszertermelésre alkalmas, vagy klasszikus erdő-, esetleg védett/védendő területek lesznek feláldozva e célra) és fenntartása/üzemeltetése a többszörösébe kerül annak, amennyiből egy már lábon álló tényleges erdő letarolható jóval nagyobb mennyiségű, olcsó fűtőanyagot szolgáltatva – arról nem is beszélve, hogy az ún. "energiaerdőkbe" telepíthető fák (nyár, vizesebb területeken fűz, éger) fűtőértéke meg sem közelíti a nálunk erdőalkotó keményfákét (bükk, akác, tölgy – ráadásul ezek víztartalma is jóval kisebb, igaz, esetleges szárításukhoz v.szleg arányosan több energia kellhet). Vagyis biztosra vehető, hogy a szükésges fűtőanyag nagy része – ahogyan ma is – erdők tarravágásából fog származni.
Egyébként is botrányos jelenség a biomassza- és ún. megújuló erőművek hazai terjedése: ez nagyrészt a meglévő erőművi kapacitások fatüzelésűre való átállítását jelenti, ahol az átállás költésgeit sem az erőműnek kell állnia (nagyrészt EU-s vagy állami/MVM támogatásokból történt/történik), másrészt az ilyen forrásból származó áram felvásárlói ára ("zöldáram") a nagyker átvételi ár duplája. Ehhez képest elenyésző az ilyen erőművekben eltüzelt fa beszerzésére fordított költség, ez még fűtőegyenértéken számolva is kevesebb, mint az eredeti szén ára, ráadásul ugye az előállított áramot kétszeres áron veszik át. Vagyis a most ráfordított költségnek többszörösét is megéri egy erőműnek az, hogy beszerezze a tüzelőt – ez ugye itthon ekvivalens azzal, hogy bármilyen forrásból származó, akármilyen szabálytalanul kitermelt fát (lásd: akár vágáséretlen erdők törvénytelen tarvágása) égetnek el. És még egy csomó visszáságot kihagytam a képletből (pl. sok esetben az erőműveknek a fűtőanyagról még eredetigazolást sem kell produkálniuk).

"...szervestrágya sem vihető már ki a földekre "csak úgy"" Ha ez igaz (és azt jelenti, amit gondolok), akkor ez megint elképesztő.
Egyébként a szerves hulladék ellenőrzött körülmények között, környezetbarát technológiával történő energiacélú hasznosításával a legmesszebbmenőkig egyetértek.

"Erdészeti vezetők elmondása alapján egyébként a tervszerűen kitermelt fa 60-70%-a kizárólag tüzifának jó - és nem viszi el a hazai kereslet. (...) Külföldre visszük a tüzifát... ez miért jobb attól, ha itthon lenne rá fizetőképes kereslet?"
Környékünkön az erdészek szerint nincs eladható tüzifa, az összes szóbajöhetőt (tapasztalatok szerint ennél jóval többet, lásd nem vágásérett erdők letarolása) már lábon lekötötte az erőmű (megjegyzem, a legközelebbi fatüzelésű erőmű közúton 120 km-re van).

"Biztos vannak agyatlanságok, kóklerségek is a rendszerben. De hosszú távon tervező erdőgazdálkodás, és abból tervszerűen kitermelt, tüzifának is eladhatatlan fakészlet is van bőven."
Az első mondatod vonatkozik a gyakorlatra, a második egy elmélet, fals megállapítással (lásd feljebb).

"Más tényezők is szerepet játszanak: a telepítés/kitermelés költsége is nőtt..."
A környéken nagyrészt akácosok, kisebb részben cseresek vannak. Ezek a fák főleg tüzifának alkalmasak, annak viszont kiválóak (de pl. kerítésnek, oszlopnak is jól hasznosítható, nagyon ellenálló anyagú fák). Akác esetén még az újratelepítéssel sem kell bajlódni, egy gyökérszaggatás után (de akár anélkül is) nagyon szépen sarjadzik, újul tuskóról is. Max. a vadkár enyhítése érdekében szokták vadhálóval körbekeríteni. Vagyis gyakorlatilag nincs, vagy nagyon minimális a telepítési költség, és a keményfák közül a legjobb fűtőértékkel rendelkező, nagyon gyorsan növő, ráadásul igénytelen is.

"...ráadásul a földgáz ára az egekben. A kisebb mértékben megemelt áron is reális alternatíva lehetne a tüzifa - de a lustaság legyőzi a környezettudatosságot (még).
Azért más feltekerni a termosztátot, mint menedzselni a tüzifa-logisztikát akár egy családi házban is. (és a kazáncsere költségét sem sokan engedhetik meg...)"
Épp tavaly telepítettünk egy vegyestüzelésű kazánt, a gázfűtés kifizethetetlenné vált. Még így is – hogy nehezebben és drágábban jutunk tüzifához (bár nagyrészt magunk "csináljuk", de épp a fentiek miatt nem kaptunk területet az erdészettől, csak egy fiatal akácos tisztítását) a beruházás várhatóan (kéményépítéssel együtt is) két éven belül bőven megtérül. Az a kis plusz munka meg biztosan nem árt meg, sőt; a gyerekek is szívesen rakják a tüzet, hasogatják/pakolják a fát.

[Egyébként a "legzöldebb", jól hasznosítható villamos energiaforrásnak a(z akár kisteljesítményű) vízerőműveket tartom. Itt "hatásfokról" majdnem fölösleges beszélnünk, az "üzemanyag" gyakorlatilag ingyen van, viszonylag olcsón biztoságosan üzemeltethetők, és ezek az erőművek (főleg a többturbinásak) ráadásul elég jól szabályozhatóak.]

bomi 2010.04.26. 12:55:35

Ontopik: a tegnapi OV "győzelmi beszédben" volt pár nagyon pozitív elem, pl.: "megbuktatták az oligarchák rendszerét", vagy "A magánérdekeket szolgáló politika napjai leáldoztak, és nem fogjuk hagyni, hogy visszatérjenek." Ha nem akar magából hülyét csinálni, akkor 1. feltárják a sávolyi és pátyi ügyben felmerült visszásságokat, leszámolnak a Mervó-KBJ-féle csoporttal, akárkik (oligarchák?) is állnak mögöttük; 2. nem Pintér lesz a belügyminiszter. Hamar ki fog derülni, hogy komolyan gondolta/mondta ezt OV, vagy ezek is csak amolyan lózunkgok, amelyek mögött semmi valós szándék/tartalom nincsen, hanem éppen ellenkezőleg: ő is az oligarchák uralmát támogatja, sőt, ő maga is ennek részese.

Egyébként mi a helyzet @hypotheticalfriend: -del? Régen láttuk/olvastuk errefelé ;-)

vadaszok 2010.04.26. 13:15:03

@bomi: Legyen igazad.
Nekem a más a kampány, más az élet/valóság (?)-ról
a más a győzelmi beszéd, más az élet/valóság jut eszembe.

murunga 2010.04.26. 14:43:41

@bomi:
hát nekem a magyarországi oligarchiáról pont csányi, demján és tsai jutnak eszembe...ehhez pintér söndör belügyi poszt várományos már csak hab a tortán.
de reméljük a kis pártok aktivak lesznek bent a nagycirkuszban is!

bomi 2010.04.26. 17:51:35

@vadaszok: "más a győzelmi beszéd, más az élet" - igen, én is ettől félek, ezért is fogalmaztam szkeptikusan (hátha nem akar s.ggget csinálni OV a szájából).

@murunga:
Számomra is az említett milliárdosok, meg Szász A., és a többi, előttem/egyelőre ismeretlen, háttérbe húzódó irnyító pénzember, ill. ezek strómanjai és megvásárolt/lekötelezett politikusok jelentik az "oligarchák rendszerét". És Pintér Sándor nagyon pontosan illeszkedik ebbe a vonalba mint pl. Orbán és Csányi bizalmasa.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.26. 18:24:38

@murunga: @bomi:

pintér a szívem csücsökje
:)))

pintérről fentebb írtam ugyanitt ...

szorokin 2010.04.19. 22:59:21

bodoky.blog.hu/2010/04/19/beleronditunk_az_interpauzaba/fullcommentlist/1#c9518833

de a lényeg itt van tótán:
[
w.blog.hu/2010/04/14/viragozzek_szaz_virag_1/fullcommentlist/1#c9484381
]
+
van még 2.0 + 3.0

:DDD

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.26. 18:25:16

Nekem 12 óra alatt nagyot zuhantak a várakozásaim az Orbán-kormánnyal kapcsolatban. Az esti és a reggeli ömlengésében is agyonoligarcházta magát OV, amit megértek, mert a szavazói jelentős hányada azthiszi az valami ördögi komcsi dolog, és soha nem olvasta még egy mondaton belül OV, Csányi és Demján urak neveit, hogy többekről (Fellegi, Pintér, Széles) ne is beszéljek.

Nem lennék meglepve, ha Demján Trigránitja vagy a ciprusi cége (offshore és tsai???) hirtelen egy új Müpát vagy mást építene kétszeres áron, autópályát vagy bármi hasonló finomságot. A média pedig meg van véve, legalábbis Fellegi már megvette az IKO-t, így a legnézettebb kereskedelmi csatorna hír- és közéleti műsorai kilőve. Akinek megvan az ára azt megveszik majd, akinek nincs az meg majd be lesz fenyítve. Szeretnék hinni a szebb jövőben, a 2011-es költségvetés lesz az utolsó szalmaszál, ha az adóátalakítás és csökkentés elmarad akkor erről ennyit.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.26. 18:25:50

@murunga: @bomi:

szóval
pintér for belügyminiszter
godfather for president

....
hurray.

Sohanedudgi 2010.04.26. 22:03:28

@szorokin:
Méghozzá símán, olajozottan.

mediocris 2010.04.26. 23:41:11

@bomi: OFF

"Csak abban az esetben lehet magasabb, max. 90%-os hatásfokot elérni, ha az energia nagy része hőenergiaként hasznosítható"

Igen, ez elég nyilvánvaló. A távfűtéssel és mindennel együtt éri el a 90%-ot, azt is csak 10MW környékéig. 50MW-os erőmű az életben nem lesz ekkora hatásfokú, a logisztikai veszteségeket a közutakon és a vezetékekben pedig ne is említsük. A biomassza kb. a földgáz 85%-át adja hatásfokban. Ez is lehet hogy csak a fásszárú tüzelőanyagra vonatkozik.

"Egyébként a "legzöldebb", jól hasznosítható villamos energiaforrásnak a(z akár kisteljesítményű) vízerőműveket tartom."

Ezzel kapcsolatban viszont szintén hatalmas aggályaim vannak. Főleg zöld szempontból (kis teljesítményű - kis gond, nagy teljesítményű - nagy gond). Hetesi Zsoltot idézzem:

"ha szűken szakmai szempontból értékeljük, akkor is kétségek merülhetnek föl megépítésével kapcsolatban. A nagymarosi erőmű teljes kapacitása 190 megawatt lenne, ami a Paksi Atomerőmű kapacitásának alig 10 százaléka. Üzembe állításával viszont egészen Budapestig folytonosan változó vízmagasságot eredményezne, s jó eséllyel kiszáradnának a partmenti vízkinyerő helyek. Ha pedig Fajsznál visszaduzzasztanánk a folyót – ahogy azt néhányan javasolják – akkor pangó, állott víz adná a főváros vízbázisát. Valamennyi energiát ki lehetne nyerni a hegyi patakokból is, de csak sok kisebb erőművek megépítésével, tehát a vízenergiának inkább kisközösségi hasznosítása tűnik logikusnak. Ezen kiserőműveknek nem nagy az összesített teljesítménye, országosan talán 30-50 megawatt, ha nagyon ügyesek vagyunk, esetleg föl lehet tornászni 80-100 megawattra. Tehát komoly segítséget ez sem jelentene."

Bodoky szintén cikkezett pár éve az esetleges energiatárolókról, amiket többnyire természetvédelmi területekre akartak építeni. Ilyen tárolóra szükség lenne energetikai szempontból, de nem mindegy hogy hova, hogyan és mennyiért. A kis vízi erőművekben is van valamennyi potenciál, de nem sok és nem mindegy hova, hogyan.

mediocris 2010.04.26. 23:56:06

@kozlony: Köszi. Gyanítottam hogy ez valami párhuzamos próbálkozás lehet. Úgy látszik ők nem tudták hogy a Vidibe és a szegedi kézicsapatba kell tolni a pénzt. Szerintem jól mutatja hogy politikai hátszél nélkül ezeknek a próbálkozásoknak nincs nagy jövője. A KBJ és Mervó csapatra meg egyenesen börtön várna (vagy talán már vár is). Korábban amikor rákerestem a cégre, találtam álláskeresőket életrajzzal. Benne volt a Hi Grupos referencia évszámokkal. Én nem mertem volna beírni :).

@bomi: Orbán beszéde nagyon pozitív volt. Minden ott kezdődik hogy először kimondják a dolgokat (Pátynál is ezt várnám). Azt azért ne várja senki hogy Orbán maga alatt fogja vágni a fát és olyan embereket támad meg akikkel ő maga is összefüggésbe hozható. Mi azzal is jól járhatunk ha először a konkurenciától szabadul meg. Én azt várnám tőle hogy a következő ciklusban KBJ-t és a hasonló kártékony csalókat rázza le magáról. Tóta W meg tényleg kihúzhatná a seggét az MSZP-ből. Nagyon pozitív hogy a Fidesz nyert, még ha nem is tökéletesek. Cserébe az MSZP kis párt lett, az MDF kihullott, az SZDSZ meghalt. Bekerült 2 új párt, akik nem a régiek bábjai. Ezt a folyamatot kéne folytatni. 4 év múlva az MSZP-t is ki kéne ejteni, és így tovább. Majd jönne a helyére egy másik szoci párt (ha van rá igény), ami nem az MSZMP utódszervezete. Váltani csak így lehet. A Bereznay-féle anarchista megoldás szerintem nem reális. Rómát sem egy nap alatt építették.

kamm 2010.04.27. 02:55:34

Tulzottan nem kedvelem MG-t - nem ritkan iszonyu eroltetett, non-issue temakkal erolkodik -, de ez most jopofa iras a Bodoko-ugyrol, szarkasztikus, de pengeeles, odavag Tevan rohejesen felkeszuletlen okoskodasanak rendesen: www.es.hu/?view=doc;25718

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.27. 12:48:35

@kamm:

jajaja,
+ kiáll bodky mellett, támogatja az ügyet,
érezteti h vannak mögötte emberek, stb
szóval h nemcsak pusztába kiáltott szó
bodoky tényfeltárása
SŐŐŐŐT h
nem csak a halotti csönd a pusztában.
jeges halotti elhallgató/ttató-csönd
.....

MG-t én sem lájkolom, amúgy
de ezért riszpekt neki is
:)

mediocris 2010.04.29. 00:09:52

OFF: Szerencsi erőműhöz.

ffek.hu/blog/hetesi_zsolt/szerencsre_fel

"Az erőmű üzemanyaga szalma és energiafű"
"Európa eddigi legnagyobb szalma- (és kiegészítő jelleggel földgáz) tüzelésű erőműve az angliai Elean Power Station 38 MW villamos teljesítménnyel"
"Az erőmű vízforraló körének hatásfoka 92%, a teljes folyamat, azaz a villamos energiatermelés hatásfoka 32%-os. Ely városa 15 ezer főt számlál, szemben Szerencs 10 ezer lakosával."
"Szerencs csak 10 ezer lakosú és egyáltalán nincs kiépített távfűtés, így nem hasznosítható ebben a formában az erőmű hője."

Vfair 2010.05.13. 20:13:03

@bomi: természetesen csak és kizárólag hőhasznosító biomassza-üzemekben érdemes gondolkodni - mediocris hozzászólásával teljes egyetértésben.

Évente több mint 1.000.000 m3 faanyagot exportálunk, a zöme tüzifa. A teljes felhasználás még a reálisan becsülhető illegális fakitermeléssel együtt is belül marad az éves növekményen - ez ellen pedig küzdeni kell.
Nyilván vannak visszásságok, de ez nem feltétlenül írja felül az elméletet: van szerencsém olyan cégnél dolgozni, aki a fenntartható elméletet ülteti át a gyakorlatba, és eszében sincs piszkos trükkökhöz folyamodni.

A lakossági felhasználás pedig a gázáremeléshez képest mérsékelt, de az erőművi igények megjelenésével valóban tényszerű áremelkedések hatására csökkenő tendenciát mutat. Ha meg is fordul ez a trend, tervszerű gazdálkodással bőven lekövethető.
Az átállás kényelmi oldalával kapcsolatban pedig ne magadból indulj ki kérlek. Ahogyan a műsorszerkezetekből jól láthatóan nem vagyunk sem átlagtévénézők sem átlag rádióhallgatók, ebben a kérdésben sem "A" piacot képviseljük - sajnos.

Biomassza alapanyag témában figyelmedbe ajánlom a Kaderják Péter vezette REKK alapos (és komoly visszhangot kiváltó) tanulmányát:
www.rekk.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=173%3Aerdeszeti-es-ueltetveny-eredet-fas-szaru-energetikai-biomassza-magyarorszagon&catid=40%3Amhelytanulmanyok&Itemid=76&lang=hu
Számomra megnyugtató, hogy Fidesz-közeli ez az objektív elemzés - ha ebben az itt feltárt hibák és hiányosságok felszámolásában tesznek lépéseket, az jó irány!

bomi 2010.05.21. 05:36:32

@Vfair:
> természetesen csak és kizárólag hőhasznosító biomassza-üzemekben érdemes gondolkodni
OK, ebben egyetértünk, csakhogy nyitva marad az a kérdés, hogy mihez van szükség állandó hőenergiára. A HMV-előállítás kiesik a pixisből, annak gazdaságos továbbítása még nagyvárosi lakótelepi szinten is nehezen kivitelezhető, és a felhasználás is viszonylag csekély, ráadásul a napi eloszlása is nagyon egyenlótlen. Fűtésre csak kiépített központi fűtéssel rendelkező lakótelepeken alkalmazható, és természetesen nem egész évben, csak a fűtési idényben – és persze akkor sem állandó teljesítményigénnyel. Marad esetleg a kertészeti felhasználás, üvegházak fűtése, dehát ez sem igényel egész évben folyamatos üzemet. Jó hatásfokú és extrém hosszú távú hőtárolási eljárás/megoldás nem létezik – a villamos energia tárolásáról ugyanez elmondható. Vagyis jó dolog a hőhasznosítású biomassza erőmű, de éves átlagban v.szleg a legoptimálisabb hőcélú energiakinyerés melllett sem közelíti a 60%-os hatásfokot – ennél ugye egy "mezei" kombinált ciklusú hőerőmű csak villamosenergia-termelés esetén is többet tud, egy modern háztartási vegyestüzelésű öntöttvas kazán hatásfokától meg jócskán elmarad. Annál nagyobb értéknek tartom az erdőket, mintsem hogy az erőművek rablógazdálkodásának áldozatává váljon (ezt itt @bomi: már kfejtettem a 2. bekezdés vége felé).

Köszönöm a linket, megnéztem a tanulmányt, nagyon érdekes olvasmány; direkt link a kutatásra:
www.rekk.eu/images/stories/letoltheto/wp2009_5.pdf
Mikor elkezdtem olvasni, mindjárt a szemembe ötlött a második oldal tetején a következő szöveg: "Készült a Bakonyi Erőmű Zrt. támogatásával". Ez ugye az a Bakonyi Erőmű, amely Demján tulajdonában van, és ahol 2004 óta több mint egymillió köbméter, nagyrészt a bakonyi erdőkből kivágott (nagy részben százéves tölgy)fát égettek el (ez több, mint 3000 ha tarravágott erdőt jelent!)? Erről szól ez a cikk: www.demokrata.hu/heti-hir/negyezer-hektar (sajnos sok tévedés, hibás számítás és következtetés került bele, a stílus is bulváros, de a lényeg benne van, érdemes elolvasni).
Itt már majdnem legyintettem, hogy egy ilyen "kutatást", aminek a témája "fás szárú energetikai biomassza Magyarországon", és amit közben az egyik legnagyobb erdőpusztító erőmű rendel meg és finanszíroz, nem érdemes elolvasni, de szerencsére mégis belenéztem. És ledöbbentem.
Kíváncsi lennék, hogy te magad olvastad-e...
A tanulmány "legfontosabb eredményei" közül néhány:
– Fatermelési célú (vagyis nem parkerdő, és nem is védett vagy védelmi célú) erdeink (ma az erdők ~60%-a ilyen) folyó növedéke (vagyis az a famennyiség, amellyel egy év alatt gyarapszanak a fák) az utóbbi évtized átlagában már 1 millió köbméterrel (több mint 10%-kal!) kevesebb, mint a becsült éves kitermelés - és a kitermelési tendencia növekszik. (Vagyis évről évre fogynak a kitermelhető erdők, az éves növekmény nem fedezi az éves kitermelést.)
Ez ellentmondani látszik a te állításodnak, miszerint
> A teljes felhasználás (...) belül marad az éves növekményen
Ez max. a teljes n0vekményre lehet igaz, de a fatermelési célú erdőkre nem!
– A hivatalos, MGSZH által nyilvántartott éves fakitermelési adatoknál 50%-kal nagyobb a tényleges fakitermelés, vagyis az összes kitermelés, harmada illegális, értsd: falopás, "fekete vágás"! (És ennek nagy része az erdő kezelője által illegálisan kitermelt és eladott fát jelenti, amelynek vásárlói – utánaolvastam, nem csak az én tapasztalataim szerint – az ún. "biomassza", valójában fatüzelésű erőművek).
– Az összes hazai felhasználás 80%-a (és a kitermelés ~50%-a) tüzifa, ennek 71%-a lakossági (ezt én nem nevezném "mérsékelt felhasználásnak"), a többi – a kitermelt tüzifa harmada – már most az erőműveké (és csak a mi térségünkben éppen bővítik a Pécsi Erőművet, amely jelenlegi fafelhasználásának is alig 25%-át tudja fedezni a mecseki erdők pusztításából, ill. februárban adták át a komlói biomassza-erőmúvet)!
– A megújulóenergia-felhasználásunk 85%-át adja az összes tüzifa-felhasználás.
– A 2020-ig az EU által elvárt 13%-os megújulóenergia-arány eléréséhez, ha azt – a mai felhasználási és erőműépítési tendenciák, ill. a reális várakozások szerint – hasonló arányban fásszárú tüzelőanyagokkal akarjuk elérni, és meg akarjuk akadályozni az erdőink teljes letarolását, akkor ezt a célt 3-400 ezer hektár energiacélú fásszárú ültetvény telepítésével tudnánk elérni! Összehasonlításul: ma 1500 ha területen nevelnek "energiafát", az összes erre engedélyezett terület nincs 2700 ha, a jelenlegi támogatási rendszer mellett és igények alapján néhány éven belül várhatóan max. 5 ezer ha fásszárú energianövény-ültetvényünk lesz...
– 2007-től már gyakorlatilag megszűnt a tüzifa-exportunk (ill. nagyjából megegyezett az import volumenével), de korábban is átlag 200 ezer köbméter/év volt. Továbbra is exportálunk viszont valamivel több, mint 1 millió köbméter ipari fát (bútor, papír, rost stb. alapanyagokat).
(Vagyis nem igaz, hogy az éves 1 millió köbméteres exportunk zöme tüzifa lenne.)
– A tüzifa ára a tömeges erőművi igények hatására 2002-től minden évben jóval az inflációt meghaladó mértékben nőtt, míg 1999-től 2008-ig az infláció mértéke 174% volt, a tüzifa ára 2008-ban elérte az 1999-es ár 260%-át (ezt csak az utólsó két évben, a hatósági árszabályozás megszűntetése után sikerült fölgáz árának überelnie, 2008-ra 300%-on volt 1999-hez képest, míg a szén ára végig nagyjából az inflációt követve nőtt csak).

Összefoglalva: a tanulmány alapján immár cáfolhatatlan TÉNY (és nem szimplán a visszásságok kategóriába tartozik), hogy az erőművek lerabolják az erdőinket (sőt, évekre lekötnek kitermelési kapacitásokat), és telhetetlenek. Az erdészetek pedig illegális (tar)vágásokkal asszisztálnak ehhez.

Érdekes jelenség egyébként az is, hogy Ausztriába – területének 40%-a erdő, Európában 3. Finnország és Svédország után – nagy mennyiségben exportál fát Magyarország (amely területének alig 20%-a erdő).

Végezetül egy a fent említettnél sokkal jobb, éppen a Pécsi Erőmű kapcsán megjelent januári Heti Válasz cikk, nagyon jól összefoglalja a témát, ezt is tényleg érdemes elolvasni:
hetivalasz.hu/itthon/faert-az-erdot-26001/

aril brikha 2010.05.21. 21:48:28

@aril brikha: (elnézést az ismétlésért, de sajna elsőre nem jelent meg.)
süti beállítások módosítása