A Kalózpárt tiltakozik a szerverlefoglalások ellen

2010.06.30. 17:36

[kalozpart.org] A Magyar Kalózpárt, az LMP támogatója aggályosnak tartja az ingyenes fájlcsere-szerverek tömeges lefoglalását, amire szerzői jogvédő szervezetek feljelentései nyomán került sor az elmúlt hetekben Budapesten.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a rendőrségi rajtaütés elsősorban a nonprofit fájlmegosztókat érintette, amelyek a valóságban nem is tárolnak jogvédett tartalmakat. Felháborító, hogy a rendőrség a jogsértés puszta gyanúja miatt szervergépek tucatjait fizikai valójukban foglalta le, miközben a törvény úgy rendelkezik, hogy a hatóságnak az elektronikus úton rögzített adatot adathordozóra történő rögzítés, vagyis hiteles másolat útján kell lefoglalnia.
A Magyar Kalózpárt aggályosnak tartja azt is, amikor egy szervert az azon a szólásszabadság alkotmányos jogával élve véleményt nyilvánító felhasználók személyes adatainak megszerzése céljából foglalja le a hatóság, ahogyan az a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezeténél történt meg június elején.
Magyarországon az internetes fájlcserélő közösségek hatékony és olcsó alternatívát jelenthetnek a kulturális termelés, de elsősorban a megőrzés és disztribúció hagyományos piaci, illetve állami támogatásból fenntartott intézményeihez képest. Globálisan pedig segítenek elérhetővé tenni a piaci logika szerint gazdaságosan nem forgalmazható, ezért hozzáférhetetlen műveket: a szerzői és szomszédos jogok által monopolizált kulturális javak hasznosítása a művek töredékénél valósul csak meg, az alkotások 80-90 százaléka legálisan egyszerűen nem hozzáférhető.
A Magyar Kalózpárt úgy véli, hogy nemzeti és globális kulturális örökségünket fel kell szabadítani, és mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Ehhez meg kell változtatni a törvényeket: a kulturális termékek nem-kereskedelmi célú, nonprofit másolását nem szabad tiltani, éppen ellenkezőleg, minden rendelkezésünkre álló eszközzel elő kell segíteni. Az egyre szélesebb körben elérhető digitális másolási lehetőségek szabad felhasználása vonatkozzék az internetes fájlcserére is.
A Magyar Kalózpárt célja a szerzők és felhasználók azon jogának elismerése és elismertetése, hogy egymás között magáncélú felhasználásra szabad tartalmakat osszanak meg, illetve a szerzők azon alkotmányos jogának megerősítése, hogy ezen túl is megosszák saját műveiket. Úgy véljük, hogy a szerzői jogok sérelme, de terrortámadások, vagy más bűncselekmények veszélye sem legitimálhatja egy orwelli rendszer bevezetését: ha a munkaadók, gazdasági szereplők vagy a kormány rutinszerűen megfigyeli a felhasználókat, az minden esetben a hatalommal való visszaélésekhez és a szabadságjogok csorbulásához vezet.
A Magyar Kalózpárt nem önálló politikai párt, célkitűzéseit a magyar politikai színtéren a Lehet Más a Politika (LMP) képviseli. A Magyar Kalózpárt együttműködik más országok kalózpártjaival és zöld pártjaival is.

149 komment

Címkék: warez fájlcsere lmp kalózpárt

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr42121288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kissbergen 2010.06.30. 19:27:26

végre valaki aki értelmesen beszél.

vesszen a proart meg az asva!

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.30. 19:29:39

Az LMP-nek be kellene állnia egy magyar tracker mögé, ahogy a svéd kalózpárt tette a PirateBay-jel, és a parlamentben tiltakozni a témában.

Ennek lenne visszhangja, és még gyűjthetnének is vele támogatókat.

farkamatvakarva 2010.06.30. 19:30:47

halál az artisjus-ba!
a vén majmok miatt nem lehet nálunk óccsón hanghordozót venni, így az ember torrentezik, dc-zik

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.06.30. 19:41:46

Nem LMP-s vagyok de ezzel teljesen egyetértek! Hogy képzelik, hogy elvisznek szervereket??? A k. anyját nekik..
Aki e mögé a kezdeményezés mögé áll, oda teszem az X-et.!!!

szabiaki (törölt) 2010.06.30. 20:00:11

lmp tőlem is kapna egy szavazatot, ha...

loggoll 2010.06.30. 20:02:41

Még egy párt, amelyik hülyeséget beszél.

Ja, halál a kalózokra.

Leeroy of SMV Design 2010.06.30. 20:05:44

"miközben a törvény úgy rendelkezik, hogy a hatóságnak az elektronikus úton rögzített adatot adathordozóra történő rögzítés, vagyis hiteles másolat útján kell lefoglalnia."

Szerintem ezek vannak annyira hülyék, hogy azt sem tudják, eszik-e vagy isszák mondjuk a linuxos ext3-at, nemhogy másolatot legyenek képesek készíteni...

abszint86 2010.06.30. 20:11:42

Éppen ez a lényeg, hogy a torrent oldalakról simán le tudsz(tál) szedni olyan dolgokat, amik egyszerűen legálisan nem elérhetőek. Csak gondoljunk egy régi játékra, amit nem írtál ki anno cdre, és már a boltban sem kapható. Vagy egy ritka zenére. Vagy egy régi művészfilmre. stb...

abszint86 2010.06.30. 20:14:25

vagy egy új művészfilmre :)

smidgen 2010.06.30. 20:15:44

@Yann Le Pentrec: tudják azok, ha csak az előző rendőrségi IT szakértőre gondolunk, aki ő maga üzemeltett egy halom warez szervert; és mint tudjuk Romániába menekült, ahol később holtan találták.

DeadBodiesEverywhere 2010.06.30. 20:16:19

@Yann Le Pentrec: fogja es csinal rola egy 1:1 image-t, ott helyben. Persze ilyenkor keszulhetnek 100x2TB merevlemezzel hogy legyen eleg hely a 0 es 1-nek, mert ha rossz napjuk van titkositott a cucc. (Azt nem is tudom hogy oldjak meg hogy lemasoljak, elotte biztos kikapcsoljak a gepet, akkor ugye elveszett a felmountolt "adat")

na__most__akkor 2010.06.30. 20:26:59

@DeadBodiesEverywhere:
Azért azt nagyon szeretem, amikor magukat szakembernek tartó népek még ékezetet sem tudnak írni ...

Taligamajom 2010.06.30. 20:30:07

Panaszt tenni, rendőröket kitöközni, jogvédőket feljelenteni.

DeadBodiesEverywhere 2010.06.30. 20:31:17

@na__most__akkor: hogy jon ide az ekezet? hol volt itt szakertes?

kvadrillio 2010.06.30. 20:32:26

Azt hallottam, hogy aPintér vállalkozásainál is foglaltak ! :)

Húsleves 2010.06.30. 20:48:39

Csak egyet nem értek ezzel a bátor LMP-vel kapcsolatban (akik mostmár kalózok is, egyem a lelküket): az előző kormány idején miért nem voltak ilyen vehemensek? Az MSZP-SZDSZ kormányt valamiért nem támadták ilyen dolgokkal.

2010.06.30. 20:59:27

Nos miután az asva és az artisjus feltételezi hogy jogvédett tartalmat lopok, és az írható DVD-t, CD-t, memóriakártyát, külső HDD-t már akkor megsápolja, mikor megveszem, holott a saját alkotásaimat tartom rajta, amihez semmi közük, így az a véleményem hogy leszophatnak.

2010.06.30. 21:00:08

@Húsleves: tökikém, akkor még nem nagyon léteztek. Olvass kicsit utána a dolgoknak.

Donor 2010.06.30. 21:00:33

Jók ezek a hatósági keménykedések. Mindig az ilyen akciók után történnek a file megosztó technológiák minőségi javulásai :D

Pl. mi lenne, ha a tracker infók elosztott adatfelhőben tárolódnak kódolt formában a felhasználóknál, és a trackeren állnak össze a RAM-ban akkor ha valaki lekérdezi. A gép kikapcsolásakor pedig kapunk egy üres kiszolgáló gépet amin semmi érdemi infó nincs. Na ezt használják fel bizonyítéknak a bíróságon :D

gitáros 2010.06.30. 21:02:01

@farkamatvakarva:
Egy cd árából kábé tíz szézalék a jogdíj. Csak mondom.

Torrentszervereket egyébként még mire használják lopáson kívül?
Csak kérdezem. :)

Tita nick 2010.06.30. 21:03:37

LMT. Lehet Más a Torrent.

no mail, no problem 2010.06.30. 21:15:57

@gitáros: ki mondta neked, hogy torrent=lopás?

csak kérdezem...

Húsleves 2010.06.30. 21:16:43

@Equinoxe: makkocskám, azt hittem, csak létező pártok indulhatnak a választáson.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.06.30. 21:17:45

Jó, azért mindenki tudja, hogy a torrentezés a szerzői anyagok illegális terjesztése. Szóval nagyon felháborodni nem kéne, a srácok illegálban töltik, a rendőrök meg néha elviszik... ez így működik.

Az egyetlen reális tiltakozási pont az adathordozókba beépített jogdíj... lenne, ha a felhasználókat vinnék el a szerverek helyett, de nem így történt.

dara55 2010.06.30. 21:26:29

@gitáros: és ezt honnan veszed? Az Artisjus szerint egy 700 MB-s CD-re 44 Ft a jogdij. (www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/felhasznaloknak/aktualis_jogdijkozlemeny_U.html). Azt ugye te sem gondolod hogy a CD 400 Ft?
(én is csak ugy mondom, de elötte nem árt utánanézni)

Cloroform 2010.06.30. 21:27:26

@gitáros: vegyünk egy TDK DVD-t, matrica nélkül 50Ft, matricával 200Ft. Melyik 10%-ra gondolsz?

LiberAll 2010.06.30. 21:30:02

@gitáros: a neved alapján tudsz gitározni, hát gitározzál, az informatikát meg hagyjad meg azoknak akik értik. ;) A torrent szerver NEM ILLEGÁLIS (Bármit is mond a proArt) A SEED szerver, viszont már más tészta. Nos a Torrent szervereket idővel visszaadják mert semmi illegális nincs rajtuk. Amúgy ha nem vinnék el a torrent szervereket(amúgy jogilag nem is vihetnék el, csak a tartalmukról készíthetnének másolatott, de mégis elviszik, gondolom, nem csak mert olyan kedvük van, hanem ezt az ukászt kapták a sünik a parancsnokaitól) csak a seed szervereket, akkor nem állna le teljesen a bittorent, csak lassulna, egy kis ideig. Nagyon kis ideig. A proArt harca meg felesleges, mintha egy pár tucat homokzsákkal akarnál megállítani egy áradó folyót... ergo esélyük sincs.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.30. 21:31:07

@gitáros: szerintem meg az a lopas, amikor egy szarhazi zenesz 4 akkordert evtizedekig tartja a markat....

egy orvos vajon miert nem kap jogdijat a vakbelmutetei utan?
en miert nem kapok jogdijat a kiepitett halozatok es a felkonfiuguralt routerek, szerverek utan?

ideje lenne a zeneszakmanak a fejehez kapni kicsit

no mail, no problem 2010.06.30. 21:34:07

@Parmezanidész:

igen, a torrenteken millió illegális anyag érhető el. gondolom a felhasználók jó része erre használja. de az, hogy torrenten csak és kizárólag illegális tartalmak mennek, és csak jogsértésre használják, az szimplán hazugság.

punciuspilatus 2010.06.30. 21:35:39

a fizetős warez szervereket miért nem háborgatják?

helyzetjel 2010.06.30. 21:35:56

helyesebben:

veddamagyart.blog.hu

DeadBodiesEverywhere 2010.06.30. 21:36:19

@LiberAll: ha vissza is adjak hasznalhatatlan lesz a hardver, mert olyan helyen taroljak a gepeket hogy rovid idon belul tonkremennek.

DeadBodiesEverywhere 2010.06.30. 21:37:45

Egyebkent abban nagy igazsag van hogy az ilyen online cserebere kozpontokon olyan tartalmak is megfordulnak amit mar sehol nem lehet megvasarolni, ami csak igy marad fent, nem 1 sorozat, regi film. A masik hogy olyan tartalom is van ami pl Magyarorszagon meg sem jelent (sok szinkronos film ami kulfoldi dvd-krol szarmazik).

Ödönke 2010.06.30. 21:41:11

@gitáros: Egy CD árában kb. 50-60% a jogdíj, magyarul több a jogdíj, mint a lemez ára.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.06.30. 21:47:20

a szándék szép és jó, maximálisan egyet is értek vele, csak sajnos annál jobban rühellem az lmp-t, hogy támogassam őket bármilyen szinten is...

Különben simán szavaznék a kalózpártra, ha nem az lmp-vel lenne összenőve...

no mail, no problem 2010.06.30. 21:48:46

@az igazi Sipi: azért ez így elég konkrét, ha érted, hogy mondom.

ha megveszik a zenéjét tartsa, ha nem veszi a kutya sem, ne tartsa. a nagyobb baj az, hogy vannak pl. bartóknak örökösei, akiknek igen jó az érdekérvényesítő képessége, és egyes vélemények szerint a jogtulajdonos halála után x évig érvényesíthető jogok esetén ők inkrementálják az x-t. (az utolsó inkrementálás idején itt-ott írogattak erről.) ráadásul a csökött agyú gépészkém még be is ült bartók színpadravitelekor a próbákra, eldönteni, hogy megvan-e az elvárt művészi színvonal, és megfelelő-e az interpretáció, mert ha nem, akkor ő letiltja az előadást. az ilyen idiótákkal van bajom, meg azzal, hogy a szerzői jogok az alkotó halála után egyre hosszabb ideig tarthatók az örökösöknél, és nem azzal, aki életben van, és fogynak a lemezei. ha már egyszer elvittuk a tematikát ebbe az irányba.

Agent Cooper 2010.06.30. 21:49:55

Az itteni hozzászólásokból is látszik, hogy nem vagytok tisztában a magyar szerzői jogi szabályozással.
Magyarországon a hang és videofájlok cseréje legális, bárkivel megoszthatod az ilyen típusú fájljaidat (szoftverekre ez nem vonatkozik). Ennek árát fizeted ki az USB kulcsok, a DVDk, a CDk, a HDD-k, stb. árában, amelyet az Artisjusnak fizetünk be.
A lefoglalásokkal pont az az aggályos, mert azért csinálják, hogy látszólag kriminalizáljanak, és tudatosan befolyásolják a letöltőket.

A nonprofit fájlcsere legális, a lefoglalások pedig törvénytelenek voltak.

A szomorú az, hogy ezzel senki nem foglalkozik.

Frank99 2010.06.30. 21:53:28

kibaszott messze van Svédország...

és igencsak fingok azok, akik ezen a szélen próbálnak benyesni egy beadást....

az LMP a fű meg meleg oldalon kereskedhet, de ITT????
ez vicc.

Agent Cooper 2010.06.30. 21:55:02

A következő lépés pedig az lesz, hogy véletlenszerűen kiválasztott felhasználókat cipelnek a bíróság elé. Ezzel megfélemlítik a teljes közösséget, és szép lassan vége lesz a torrentezésnek.

Mindez sajnos megtehető, mert magyarorszgáon nincs érdekvédelem, és nincs civil szféra, aki szembe merne szállni a hatalommal.

no mail, no problem 2010.06.30. 21:55:40

@DeadBodiesEverywhere:

azért ez a csak külföldön kapni nagyon röhejes érv a torrent mellett: vedd meg külföldön. nem értem, hogy ez 2010-ben kinek, hol, és miért probléma. a forgalmazásból visszavont művek az más kérdés.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.30. 21:56:49

@no mail, no problem: rovid leszek, mert elegge faradt vagyok.

koncertert fizetek csak

az adathordozon tarolt zeneket ingyenes marketinganyagnak tartom, aminek a celja a figyelem felkeltese.

es nem fizetek reklamert.

Frank99 2010.06.30. 21:58:44

a sok kis SÜN, akik töltik ezerrel a jogvédett tartalmat, nézett már körül a Neten, ahol a LEGÁLIS (pl. freeware!!!) letöltéseket a torrenten azért teszik ki, mert MAX a sebesség, és hogy pl. sokan használják?

Hogy van képe bárkinek is BIZONYÍTÉK nélkül BÁRKINEK elvinni a gépét, adatait stb.?????

ja, ???

Welcome to the real world...

ismerem...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.06.30. 21:59:24

@no mail, no problem: ez megint ferdítés. nagyon sajnálom az ncore-t, és remélem, mihamarabb visszajönnek, de az onnan töltött anyagok 99%-a illegális. ez benne a poén, mert a legálisat bármilyen weboldalról leszedheted :)

no mail, no problem 2010.06.30. 22:00:06

@Agent Cooper:

szerintem te is kevered rendesen: nem megoszthatod, hanem magáncélű felhasználásra másolatot készíthetsz. ha veszek egy matricás hordozót, akkor nem "megosztási jogot" vettem, hanem készíthetek másolatokat a már említett megszorítással. de hogy veszek egy cédét, és elkezdem lemásolni fűnek-fának, az nem kóser, én ott anyagi kárt okoztam. annyiszor y forintot, ahány másolat készült.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.06.30. 22:03:38

@Agent Cooper: én úgy tudom, hogy csak a letöltése legális (illetve azután fizetsz az adathordozókba épített árnál), a megosztás törvénytelen. márpedig torrentnél... hát igen :)

no mail, no problem 2010.06.30. 22:03:52

@Parmezanidész: először a torrentről beszélsz általában, majd amikor erre válaszolok, akkor kivágod, hogy de az ncore. döntsd el, hogy miről beszélsz: általánositasz, vagy konkretizálsz, és maradjunk annál az érvelésben.

az ncore-ban meg biztos igazad van, nem tudok hozzászólni, akkor hallottam a nevét, amikor elvitték. nem tudom mi volt az, és nem tudom mi folyt ott.

tiborc2008 2010.06.30. 22:04:39

Nem értem, mitől más ncore jogi helyzete, mint a Bh-é, amit tavaly csesztettek és végül vissza kellett adják a szervereiket.

Más.
A víz kiver a warezes kis pöcsöktől, akik segghülye szabályokat gyártanak, hogy huszonöt darabba vághassanak egy becsomagolt avi-fájlt.

Frank99 2010.06.30. 22:05:58

@Agent Cooper:

sztem tévedsz!

saját magad másolhatsz, letölthetsz, kiírhatsz, zenét-videót, oszt véget is ért a jóidő.

NEM töltheted fel, nem oszthatod meg, nem adhatod másnak, főleg nem pénzért, de ingyé' sem.

a letöltés a fenti tartalmakra vonatkozólag legális, a feltöltés már nem.
EZÉRT ugrottak a nagyokra.

a TÉVEDÉS ott van a kis hülye kiadóknál, hogy azt hiszik, hogy ha nem tudják letölteni, akkor majd mindenki +veszi! HATALMAS tévedés, orbitális!
TÖREDÉKE fogja megvenni. És még valami: sokan megvesznek dolgokat, de előtte kipróbálják, meghallgatják, stb.

Így nem fogják.....

de ők tudják....

BxL 2010.06.30. 22:08:08

44 FT / CD ? Ejha...
Akkor az ismerősöm után, aki 37 Ft-ért tud venni CD-t, a szlovákok még 7 Ft-ot utalnak a maffiának(artisjus)? :D

T2006 2010.06.30. 22:12:29

@helyzetjel: van itt elég! Ki a fene akarna venni még egyet?! :)

blr 2010.06.30. 22:13:19

Tévedések elkerülése végett: _nem_ a szerzői jogdíj a magas.
Láttam már ilyet: egy CD-nyi anyag Artisjus felé befizetendő díjának (a felén már nem élt a szerzői jog) kb. négyszerese volt az eredeti felvétel készítőjének fizetendő jogdíj, amiben az előadó jogdíja nem volt benne, mert arról papír volt, hogy lemond róla.
Na, ezután mindenki kiszámolhatja, miért kerül egy audio CD annyiba, amennyibe.

Az is röhej, hogy pl. A zongorista c. filmet egy hipermarketben nemrég 199 Ft-ért vettem meg. Ez egy DVD9-es lemez, erre, ha üres lenne, 180 Ft+ÁFA (225 Ft) lenne az Artisjusnak fizetendő jogdíj. Hogy is van ez?

Kampec 2010.06.30. 22:14:39

"Ehhez meg kell változtatni a törvényeket: a kulturális termékek nem-kereskedelmi célú, nonprofit másolását nem szabad tiltani, éppen ellenkezőleg, minden rendelkezésünkre álló eszközzel elő kell segíteni. Az egyre szélesebb körben elérhető digitális másolási lehetőségek szabad felhasználása vonatkozzék az internetes fájlcserére is."

aki ezt a részt nem érti meg és nem tudja feldolgozni magában, az egész egyszerűen a múltban él, vagy ott akar élni

kundavid 2010.06.30. 22:15:05

Artisjus menjen az anyjába. Nem véletlenül nem veszik a magyarok az itthoni lemezeket, filmeket, hisz úgy szar midnen, ahogy van (persze tisztelet a kivételnek). Az adathordozókra kivetett jogdíj pedig nem már, mint sarc, mellyel a magyar gazdaságot hátráltatják (Szlovákiában 55 Ft egy DVD, M.o-n 75 Ft a jogdíj)

Egyébként ezt a tolvaj bandát mikor fogjék felszámolni?

blr 2010.06.30. 22:16:41

@kundavid: Szlovákiában 55 Ft egy DVD, M.o.-on 93,75 Ft (75+ÁFA) a jogdíj!

Kampec 2010.06.30. 22:19:11

A zenével kapcsolatban pedig Sipivel értek egyet maximálisan, a rajongók akik megveszik és meg akarják venni a kedvenceik kiadott anyagait, ha van rá pénzük, a koncerteken vizsont ha jó az adott produkció sokan ott akarnak lenni és azt nem lehet letöltéssel pótolni. Erre sok zenekar már lejött. Ha megveszem valakinek a lemezét eredetiben, azt azért teszem csak mert maximálisan respektálom az adott bandát, mert az audio cédét legritkább esetben jtászom le, tehát szinte csak haszontalanul áll a polcon, úgyis mp3-ban fogom hallgatni főleg a kényelem okán. És ezzel a többség átlag zenekedvelő hasonlóképpen van, a koncertre viszont ha tehetem kimegyek akár 10-15ezer forintot is perkálva egy alkalomra... Szóval a zenékkel kapcsolatban még sarkosabb az álláspontom, egész egyszerűen tudomásul kéne venniük, hogy nem akkor járnak jól ők sem ha büntetik hanem ha támogatják vagy legalább nem üldözik a zenemásolást, letöltést. Az aki imádja őket így is megfogja venni a lemezt, aki meg nem, az 99%-ban egyébként se vette volna meg, viszont lehet, hogy sokkal több emberhez eljutnak és koncertjeiken többen lesznek már jelen...

Agent Cooper 2010.06.30. 22:19:26

@Parmezanidész: @Frank99: @no mail, no problem:

Mindannyian tévedtek.

1. Az, hogy letölteni lehet, de feltölteni nem, az egy több éves múltú hülyeség, ilyenről a jog nem rendelkezik.
2. Annyi magáncélú másolatot készítek, amennyit szeretnék, és annak adom, akinek akarom. Amennyiben a torrentezés nonprofit, tehát nem kérek el érte pénzt, és a barátaimnak adom tovább (tehát számukra osztom meg), úgy ez magáncélú másolatkészítésnek minősül. Kereskedelminek semmiképp.

Ez egyáltalán nem minősül semmiféle károkozásnak. Pláne nem annyiszor, ahányszor lemásolom. Ilyen törvény nincs.

Az viszont elgondolkodtató, hogy miért érdeke egy hozzászólónak ilyen légbőlkapott hülyeséget terjesztenie. Sajnos korábban, amikor az ehhez hasonló témájú cikkeket olvastam, mindig megjelentek az Artisjus bértollnokai, attól félek, hogy most is ez a helyzet.

A dezinformálás szándékos.

kundavid 2010.06.30. 22:22:02

@blr: Nem tudtam, hogy nettó. Kösz!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.30. 22:22:10

@kundavid: "Egyébként ezt a tolvaj bandát mikor fogjék felszámolni? "

hat most legalabb negy evig tuti nem, mert a jeszenszky geza fia es - legalabb - egy fideszes kepviselo (nyitrai zsolt) elsosorban ebbol el.

az a baj, hogy a tervezett giccsado nemhogy kivaltana ezeket, hanem tovabbra is a vegfelhasznalot fogja terhelni, ergo meg tobbet kell - ene.. haha:-D - fizetni majd a giccsnek itelt zenekert.

kundavid 2010.06.30. 22:23:17

Egyébként az Artisjushoz befolyó pénz hova megy?

Deneware. 2010.06.30. 22:23:18

Ki járt jó a szerverlefoglalásokkal? Hát a FIZETŐS FTP-k. És arra mérget vennétek hogy a "jogvédők" közül ezekben senkinek sincs érdekeltsége? Ne legyetek már naivak. Magyarországon élünk...

Frank99 2010.06.30. 22:25:30

@kundavid:

majd a bíróságon magyarázhatod.

én is magyaráztam, aztán elreszeltek...

nem én élek tévedésben, és nem én értelmezem félre azt fostalicska tv.-t, amit sokan félreértelmeznek...

kundavid 2010.06.30. 22:27:19

@Frank99: Miért? Mi a te történeted?

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.06.30. 22:32:25

@no mail, no problem: az ncore-t példának mondtam, de mondhattam volna piratebayt is.

akkor úgy fogalmazok, hogy shareware, freeware torrentről még nem hallottam.

a torrent úgy önmagában nem illegális (mint pl a heroin birtoklása), de általában nem a családi fotókat osztják meg rajta az emberek :)

Frank99 2010.06.30. 22:33:28

@Agent Cooper:

bocsánat, de minket közvetve spionnak nézel????

Miről beszélsz kisangyalom???

5 jogásszal tárgyaltam át a tárgyalásom előtt annak idején (5-6 éve), a tárgyaláson Szegeden- és velem együtt 102 emberrel baxtak ki akkor és azóta annyit enyhült a dolog, hogy a MAGÁNFELHASZNÁLÁST nem büntetik a ZENE és MOVIE sections-ben!!!!!! (a többiben nincs kímélet)

aki ennél többet mesél, hazudik!!!

nem adhatod másnak akkor sem, ha ingyen adod.

nem volt még házkutatásod, ott majd beszélhetsz..

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.06.30. 22:41:26

@Agent Cooper: légy szíves, másold már be a törvény linkjét, ahol ilyet olvastál...

ez nem félretájékoztatás, hanem valóság. különben a rendőrségnek oka sem lenne elvinni a torrentek szervereit.

Vogel Zs 2010.06.30. 22:42:00

@Agent Cooper: Te is "légbőlkapott hülyeségekkel" dobalozol, vagy konkretumot is mondassz ?

Azert fasza, hogy mindenki milyen okos ezen a forumon, de senki nem kepes egy rohadt KONKRET torvenyt ide bemasolni, es azutan okoskodni.

De mindenki kurvara tudja a frankot. Es mindenki mas hulye, csak a hozzaszolo az okos...

Szot sem eremel az egesz....

Frank99 2010.06.30. 22:42:17

www.sg.hu/listazas.php3?id=949523810

igen hosszú, pont 10 éves volt februárban.

akinek van ideje, érdemes elolvasnia.

A LÉNYEG nem változott. Ha a rendőrök jönnek, izélheti bárki, dumálhat, magyarázhat, az ítélet és kérdés attól függ, mit keresnek?

Elsőkézből van az info, a Frank elég közeli ismerős..

no mail, no problem 2010.06.30. 22:59:12

@Parmezanidész:

egy csomó linux disztró esetén a DVD ISO-kat csak korlátozottan tükrözik, és a kis sávszélességű tükrökre csak a torrent fájl viszik. az opensource szoftvereknél előfordul torrentes terjesztés. az azureus is torrenten upgradeli magát - ha már egyszer torrentezel ;D

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.06.30. 23:02:38

@no mail, no problem: igen, ez lefedi a torrentforgalomnak legalább 1%-át :)

ne gyerekeskedjünk, mindenki tudja, hogy a torrentet jórészt mire használják

nézd meg bármelyik nyílt tracker oldalát, hogy mik vannak fent...

no mail, no problem 2010.06.30. 23:10:54

@Agent Cooper:

esetleg megengeded, hogy nem azért terjesztek hülyeségeket, mert az artisjus fizet, hanem azért, mert rosszul tudom, és azt hiszem, hogy ez nem így van? és esetleg a forrásaim, amelyekben/akikben bízom, szintén rosszul tudják?

no mail, no problem 2010.06.30. 23:18:17

@Parmezanidész:

lehet, de ugyanakkor szerintem nincs ember, aki megmondja, hogy mekkora ennek a részesedése. mivel kétségkívűl van, és erre is használják, így nem frankó érvelés, hogy a torrenten csak jogvédők által illegálisnak minősített forgalom folyik.

mokas_gizi 2010.06.30. 23:18:20

@Agent Cooper:

Amit írtál annak többsége igaz,de a torrent az illegális, mert letölteni lehet, de megosztani/feltölteni nem...

Igen komoly mértékben lehet látni ezeknél a jogvédőszervezeteknél és a szerver lefoglalásoknál a korrupciót és a törvénytelenséget, mely Magyarországon igen komoly mértékben uralkodó lett...

Ha akarná akkor a nemzetbiztonsági szolgálat az összes illegális szervert és az összes torrent szervert lefoglalhatná bármikor, mivel igen könnyen megtalálhatnák őket ha akarnák...Mivel valakik jó pénzt kapnak, ezért nem foglalták le a szervereket idáig...
Most valakiknek (feltételezhetően fizetős wareznak) az volt az érdeke, hogy azok bukjanak, ha valaki tesz egy feljelentést a jogvédőknél, a jogvédők tesznek egy feljelentést a rendőrségen, a rendőrségnek meg kötelessége kivizsgálni az esetet...

Ezek a szerve lefoglalások már azért is szánalmasak, mert ezek MIND ingyenes torrent oldalak voltak, nem fizetős szerverek, innentől már ki is bukik a sajtó és a jogvédők szokásos hazugsága mai ilyenkor van:
Ezeken a szervereken NEM volt illegális tartalom...

A jogvédőszervezetek 1-2 vezetője még a VHS korszakban voltak a legnagyobb kalózok ipari mértékben másolták a filmeket és láss csodát, most ők vezetik ezeket a jogvédőszervezeteket...

Az is igen poénos, hogy a jogdíj az írható lemezekre több, mint maga a lemez ára, azért ilyen sincs szerintem sok a világon...

Az is nagy poén amikor a hazai jogvédők azzal kürtölik tele a sajtót és azzal tömik az embereket, hogy a filmek és zenék letöltése illegális...
Magyarországon a filmek és a zenék letöltése és másolása teljesen legális és szabad...!!!

Az is nagy poén amikor a kiadók pontosan kiszámolják hogy a "illegális" másolók mennyi kárt okoznak nekik...
Persze az itteni havi 80-100 ezrekből az emberek azonnal ezerszámra vásárolnák fel 10.000 játékokat, a 4000 zenei CD-ket és a 3000 filmeket...

így a végére nekem is marad egy kérdésem...
Miért van az, hogy több külföldi országban olcsóbbak a CD,DVD,Blu-Ray lemezek, mint itt...!!!???

Kint keresnek az emberek 300-500 ezreket, itt keresnek 80-120 ezret átlagba és sokkal drágábbak az eredeti lemezek mint kint...
Innentől mondom azt, hogy aki megveszik az eredeti lemezeket Magyarországon az hülye...!!!

Meg kell rendelni külföldről a lemezeket és ennyi nem itt kel megvenni a lehúzós kiadóktól akik tisztességtelen politikát folytatnak hazánkban...

mokas_gizi 2010.06.30. 23:22:14

@mokas_gizi:

Windows és társai helyett a magánfelhasználóknak elég ha ezt az egy programit megvásárolják:
www.securstar.com/products_drivecryptpp.php

A legjobb titkosító program...ha ezzel titkosítjátok a gépeteket semmit sem találnak rajta...

Rose and Lily 2010.06.30. 23:22:36

Személy szertin írni aszoktam, alkotni, zenét szerezni, és még filmes munkáim is vannak.

Namármost, milyen jogon tételezi fel bárki is, hog yén mit csinálok például a sjaát anyagaimmal?

Teszem azt, hogy mondjuk a zenekar többi tagja megkapjaz alapokat? annak és akkor miért is fizessek egy hatóságnak?
(ahol persze regisztrálva vagyok)

(ez persze ugyanígy igaz az ftp küldésekre is pl, mondjuk egy HD filmanyag nyersben is közel 11 GB egy óra, most akkor lehet számolni, mekkora adatmennyiség amit küdeni kelle a vágó és a rendező között, amennyiben néhány száz kilométerre vannak egymástól. Bár nem tűnik idevalónak, de a szolgáltatók előszeretettel határozzák meg, a "korlátlan" internetkapcsolat korlátait, pl 150 GB/hónapba, ami elég nevetséges a fentiek tükrében)

Semmi bajom a jogdíjakkal, és fizetem is, ha -és szoktam- műsoros hordozót vásárolok.

De hogy feltételezzék, hogy én elevel nem azt csinálom, amit egyébként de, nos, ez tányleg cska Magyarországon fordulhat elő, de talán egyszerűbb Kakukkiának nevezni.

Mindenesetre monopol helyzetről és nagyon sok pénzről van szó, hogy mindezen tevékenységek elkendőzzék a másfajta, sokkal nagyobb álnokságokat.

mokas_gizi 2010.06.30. 23:23:51

A másik csodás dolog amit a csodás DJ szövetség produkált, szó szerint az össze amatőr DJ-t ellehetetlenítették...
Ha valaki tényleg játszani szeretne egy diszkóba szó szerint még neki kellene fizetni érte annyi a jogdíj és társai...

Meglehet nézni milyen ingyenélők alkották meg ezt a csodás dolgot...!!!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.06.30. 23:24:58

@no mail, no problem: amiről te beszélsz, az elkenése a dolognak. most pontosan olyan oldalakkal szúrtak ki, ahol a tartalom legnagyobb része illegális volt.

álságos érvelés, hogy nem csak jogvédett tartalmakat osztanak meg, mert a GNU és egyéb cuccokkal az artisjusnak semmi dolga nincs. tehát nem azokra vadászik, akik ingyenes tartalmakat osztanak meg, éppen ellenkezőleg. viszont az, hogy a torrenten open anyagok is vannak, nem ment fel senkit a jogvédett megosztások "bűne" alól.

tiborc2008 2010.06.30. 23:26:50

Érdekes lenne megsaccolni, hogy mennyi áfát bukik a magyar költségvetés azzal, hogy a degenerált szabályozás miatt a teljes írható lemez-piac szlovák cégek kezén van.

mokas_gizi 2010.06.30. 23:27:41

@Rose and Lily:

Tudod ha egyszerű hétköznapi embereknél nem lennének házkutatások, nem foglalnának le mindent és T. rendőrség nem azzal vádolná az átlagpolgárt hogy haszonszerzésből/üzletszerűen másolgatott úgy hogy semmi bizonyíték rá és nem büntetnék meg az emberkéket több százezer forintra akkor még azt is mondanám OK fizetem a jogdíjat ez a szabad másolás ára,de ez nem teljesen így van...

Sokszor cégek törvényes szervereit is elviszik és tönkretesznek sok vállalkozást...és a kárt próbáljad meg államból kiszedni....

Rose and Lily 2010.06.30. 23:29:59

@mokas_gizi: amenniyre én tudom, a rendőrség egy végrehajtó szervezet, nem döntéshozó és nem is ítélkező.

Nom du nom, az is előfordulhatna, mondjuk egy Kakukkia 2.0 -ban, hogy ők szépen a politikusokhoz mennének, és néznének a lelkükbe...

mokas_gizi 2010.06.30. 23:31:41

@tiborc2008:

A legális írható lemezt árusító üzleteket még évekkel ezelőtt az Artisjus tette tönkre amikor bevezette a jogdíjat az írható médiákra, mely pofátlanul magas...
Hiszen ha egy jogdíj drágább, mint maga a termék az üres lemez az már elég furcsa mondhatni poénos dolog....

szerencsére az emberek többségének van annyi esze, hogy nem üzletben vásárolja a lemezeket...
üres lemezt szabadon lehet vásárolni ez NEM törvénytelen...

mokas_gizi 2010.06.30. 23:37:04

@Rose and Lily:

"amenniyre én tudom, a rendőrség egy végrehajtó szerveze"

Maximálisan igazad van...csak tudod ahhoz kell is egy jó ügyvéd, hogy bizonyítsd az ártatlanságodat...erre meg nincs mindenkinek pénze...
Ha egy magánszemélynél filmeket, zenéket foglalnak le akkor 99% hogy haszonszerzés/üzletszerűség lesz a vád...!!!

Figyelj:
Közeli ismerősömnél volt házkutatás a bíró azt mondta, hogy azért követett el haszonszerzést az emberke, mert abból lett többlet jövedelme az emberkének, hogy azokat a lemezeket nem vásárolta meg...amit azzal spórolt hogy nem vásárolta meg azokat a lemezeket abból neki többlet jövedelme lett úgymond...!!!
Ügy dokumentumait megmutatta így volt...ha felebezett volna az annyiba lett volna mint a büntetés ezért inkább kifizette...!!!

Rendőröknek az a érdekük, hogy haszonszerzés legyen a vád, mert szerzői jognál sok rendbeli lesz az ügy ez meg olyan mint ha felderítettek volna egy csomó ügyet...

no mail, no problem 2010.06.30. 23:38:41

@Agent Cooper: "Annyi magáncélú másolatot készítek, amennyit szeretnék, és annak adom, akinek akarom."

1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról:

35.§ (1) Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére. Kotta reprográfiával [21. § (1) bek.] magáncélra és a (4) bekezdés b)-d) pontjában szabályozott esetekben sem többszörözhető.

(2) Teljes könyv, továbbá a folyóirat vagy a napilap egésze magáncélra is csak kézírással vagy írógéppel másolható.

(3) Nem minősül szabad felhasználásnak - függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a műről más személlyel készíttetnek másolatot számítógépen, illetve elektronikus adathordozóra.

Lehet mondani, hogy mindenki jogvédős bérenc és dezinformátor, aki szerint nem azt másolok le, amit és akinek akarok, csak ez nem így van.

@Vogel Zs:

Kicsit hosszú bemásolni, meg különben is megnézheted itt:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900076.TV

mokas_gizi 2010.06.30. 23:45:01

Artisjus kikerülésének lehetősége???
www.jogiforum.hu/forum/17/12526

no mail, no problem 2010.06.30. 23:54:40

@Parmezanidész:

Nem én kenem el a dolgokat, hanem te érvelsz össze-vissza. Egyrészt kevered az általános az egyedivel, (a torrentet, mint technológiát az ncore-ral) másrészt valaminek a részét úgy állítod be, mintha az lenne az egész (szerinted olyan kevés a legális torrentezés, hogy attól tekintsünk el, és ne is beszéljünk róla).

Mellesleg mi alapján jelented ki, hogy az ncore-on a jogfosztás ülte a diadalát? Forrás?

Miért pont 1% az általad legálisnak nevezett forgalom? Forrás?

Vogel Zs 2010.06.30. 23:58:56

@no mail, no problem: koszi...
A linket pedig megnezem.

Pont errol beszeltem, itt egy torveny amibol latszik, hogy igaza is van Cooper Ugynoknek, meg nem is.

ave 2010.07.01. 00:06:48

Nagy l****t.
Egyebkent az ncore meg is erdemli.

Rose and Lily 2010.07.01. 00:15:14

@mokas_gizi: hát igen, időnként nem ártan az illetékeseknek is egy kis szakami képzés...

(de hát mit is várunk el, amikor 5. osztályban informatika órán a gyerekeket felszólítja, hgyo kapcsolják be az internetet a nagy kék e betűvel... erre már jelzőt sem találni)

Persze sokrétű dolog ez.

- valóban nagyon sokan visszaélnek vele
- nagyon sokan nem élnek vissza vele
- nagyon sokan pénzt keresnek belőle
- nagyon sokan akkor sem fizetnének érte, ha lenn erá pénzük, mertho gyhavi 80-100 E ft-ből még egy albérletre sem igen futja...

Petruk 2010.07.01. 00:16:24

@Rose and Lily: "Személy szertin írni aszoktam, alkotni, zenét szerezni, és még filmes munkáim is vannak.

Namármost, milyen jogon tételezi fel bárki is, hog yén mit csinálok például a sjaát anyagaimmal?"

Te írni szoktál? Tényleg?

Rose and Lily 2010.07.01. 00:19:35

@Petruk: igen, főleg most, sötétben, fekete billentyűzeten, merthogy a gyerekek már alszanak, és Alma típusú világító keyboardra még nemigen futja.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.07.01. 00:27:22

@no mail, no problem: ki beszél itt a torrent technológiáról? itt szerzői jogokról, és az alóluk való kibújásról van szó. a törvény azt mondja, hogy ha szellemi javakat használsz, fizess értük. a letöltött anyagokat emiatt "üldözik". ennyi.

az 1% csak tipp. de szeretném látni a te forrásaidat, mondjuk belinkelhetnél egy olyan oldalt, ahol csak jogtiszta anyagokat töltenek fel torrentre.

én egy szóval se mondtam, hogy az ncore-os lefoglalás törvénytelen volt, szerintem nem volt az.

egyszerűen nem szeretem, hogy amatőr jogi maszlaggal próbálnak egyesek kibújni a törvényi felelősség alól. szerzői jogi védelem alatt álló anyagok megosztása törvénytelen, pont. én ezzel nem értek egyet, de ettől még így van. mint ahogy füvet birtokolni is törvénytelen. attól, hogy szerinted veszélytelen a dolog, és értelmetlen büntetni, attól még nem lesz törvényes a használata.

raven_seldon 2010.07.01. 00:28:11

én már csak azt nem értem, hogy ha azzal indokoljuk a letöltögetés legalitását, hogy kifizettük a jogdíjat a dvd/cd/memkártya stb vásárlásakor, akkor hogy is van az hogy mindenki 40 ft-ért veszi mindeközben a DVD-t? :))
meg még korábban valaki írt egy orvosos hasonlatot, hogy az sem kap évekig jogdíjat a műtét után - valóban nem, mert egy műtét az egy emberen történik és valszeg meg is kapja a borítékját amiben nem egy cd ára van benne...
nah mindegy nem támogatni akarom a zsarukat, félreértés ne essék, csak ez kb olyan mint a megélhetési bűnöző is bűnöző a törvény szemében - ergo ha én letöltök, ahelyett, hogy megvenném, mert nincs pénzem rá, akkor...? - (és most hagyjuk a bullshitet, hogy olyasmiket tölt le az ember amit máshonnan nem tud megszerezni, mert ez nyilván alapvetően kamu, még ha valamekkora részben tényleg erről is szó van :)

scorpiotattoo 2010.07.01. 00:34:11

@gitáros: Édes öcsém..... Valahol nagyon el vagy veszve. Egy ÍRHATÓ cd/dvd hivatalos árának a javarésze a jogdíj. Valsz a zenészek még 10 százalékot sem kapnak KIADOTT cd-nként.

Nem baj. Hajrá vén komcsi zenészek akik a 3t jobbik oldalán álltatok! Ja hogy összehozták nektek az artisjust, csak ha bármi történne nektek a betevő meglegyen?
Javíts ki, ha jobban tudod, de az artisjust emlékeim szerint pár éve csak arra hivatkozva nem szüntették meg, hogy nem lett volna más szervezet amelyik a művészek -sic!- jogait védte volna. Persze ettől még törvénytelenül szedett be pénzt mindenkitől, aki bármilyen szellemi termékkel próbálta a nagyérdeműt szórakoztatni. A pénzek elosztásáról persze nem szól a fáma :D

Ne értsen félre senki, egy ilyen hivatal szükségességét belátom és elismerem. Azonban ez közszolgálat kellene, hogy legyen, ergo bárki számára hozzáférhető adatnyílvántartással.

Jah... Magyarország... bocsi nem szóltam :D

fourgee 2010.07.01. 00:53:59

Évente párszor szoktam érezni, hogy valami zene nagyon kell. Olyankor felmegyek szépen az Amazon brit oldalára és megveszem ott (vásárlásaim után most adtak ajándék mp3 letöltést, még fizetnem sem kell érte), mivel nem vagyok hajlandó olyan helyen fizetni, amelyik X százalékot átad az Artisjus-nak, hogy Bródyék zsebe még vastagabb legyen...

no mail, no problem 2010.07.01. 01:04:10

@mokas_gizi:

"Magyarországon a filmek és a zenék letöltése és másolása teljesen legális és szabad...!!!"

Te pont úgy beszélsz, mint a jogvédők, durván általánosítva, a részletektől eltekintve, csak épp az ellenkezőjét állítod.

Ebben az idézetben összesen négy dolgot állítasz egy mondatban.

1) A zene másolása bizonyos megszorításokkal szabad.

2) A zene letöltése esetén nem biztos, hogy jóhiszemű a birtoklás, mert nem te készítetted a másolatot, hanem más valaki, amit a törvény korlátoz.

3) A filmek másolása mondhatni ugyanez, csak a forgalomban levő DVD-k szinte kivétel nélkül másolás védettek, vagy explicite rá van írva, hogy tilos másolatok készítése. Ezek sajnos korlátozzák a magáncélű másolatkészítést.

4) Ha filmek esetén akár fenállnak ezek a feltélek, akár nem, a másolatot harmadik személy készítette számítógéppel, ami korlátozza a szabad felhasználást, vagyis itt is bajos letöltéssel jóhiszeműen legális kópiához jutni. DVD imidzshez meg pláne.

Paragrafust, már idézetem, linket is adtam ha nekem nem hiszel. Az visz előre, ha a törvény éretlmezését cáfolod, vagy minimum megmutatod a benne rejlő ellentmondásokat.

Az másik kérdés, hogy a törvény életszerű-e, jó-e, és nem szorul-e változtatásra. Ha igen, akkor a törvényt kell megváltoztatni. De amíg nem változtatnak rajta, addig egy konkrét cselekedet akkor is illegális. Az megint más kérdés, hogy mennyire üldözik, vagy mennyire ésszszerű egyes illegális cselekedetek üldözése, és szankcionálása. A torrentezés basztatása számos okból nem ésszerű, a törvényen kellene változtatni. De amíg a törvény van, addig nagyon felesleges vitatkozni arról, hogy mi a legális, és mi az ami nem.

Az, hogy külföldön mennyit keresnek az emberek, miért érv? Annak az iderángatása már végképp értelmetlen, és felesleges, semmi köze nincs semmihez, bocs. Nem alkotmányos jog DVD-t venni, ha nincs rá pénzed, ne vegyél. Ha valami drága, nem jogosít fel, hogy illegálisan juss hozzá.

És az sem igaz, hogy külföldön a CD/DVD/BR kivétel nélkül olcsóbb. Van, ami olcsóbb, és van ami nem. Mindegyikre lehet hozni a példát a fejlett világból: azért nagyon nem mindegy, hogy valamit az USA-ból, vagy esetleg Japánból akarsz beszerezni. Ezek a helyi piacok sajátosságai, és nem általánosságok, mint ahogy beállítod. Akartam - konkrétan Ausztriában - sorozatot venni, ahol egy évadot két csomagban adnak ki (mint itthon a BSG negyedik évadát), és egy fél évad ára volt annyi a boltban, mint itthon egy évad. Nekem úgy tűnt, hogy ott azt pálya megvenni, amit nem kapni itthon. De az is igaz, hogy ha nem tudsz németül, akkor német filmet pont a drágább Egyesült Kiráylságban kell megvenned, és nem az olcsóbb Németországban, mert a németek hazai piacra sokzor semmilyen más nyelvet nem tesznek rá. Na, ennyit a piac egyszerűségéről konkrét termék esetén. És gondolom, létezik olyan, hogy átlagár az adott termékcsoporton belül, ami valószínűleg azonos az egyes országokban, vagyis ha elég nagy számban vásárolsz, akkor teljes ráfordított összeg kb ugyanannyi, függetlenül a vásárlás helyétől.

no mail, no problem 2010.07.01. 01:07:50

@fourgee:

Szerintem az artisjus az átalányszerűen befolyó összegekből, más, külföldi szervezetkenk is juttat, viszonossági alapon. Vagyis, még az amazon.co.uk-en vásorlva sem lehetsz elég óvatos, mert esetleg még onnan is kerül némi zseton Bródy Tini bácsi zsebébe.

Miért hiszed azt, hogy egy globális rendszert meg tudsz kerülni?

no mail, no problem 2010.07.01. 01:10:44

@raven_seldon:

ja, ez egy plusz vicc az értő füleknek, mindenki a média mellé kötelezően megvásárolt matricával indokolja a saját letöltését, aztán a végén kiderül, hogy a médiát persze a szomszédos országok valamelyikéből veszi, matrica nélkül.

no mail, no problem 2010.07.01. 01:15:39

@fourgee:

és még valami. a rádióknak le kell adni a lejátszott számok listáját az artisjusnak, be kell fizetni az ez után járó jogdíjat, amelyet az artisjus kioszt, a már általam említett módon.

nincs kivétel, ez a reklámbevétellel nem rendelkező, üzleti tevékenységet nem folytató, hallgatói támogatásokból létező közösségi rádiókra (pl: Tilos) is vonatkozik.

Ez hogy van az Egyesült Királyságban?

Rose and Lily 2010.07.01. 01:42:36

@no mail, no problem: Kivétel, amikor az adott médium nem azt a listát adja le, mint amit játszott, és az ARtisjus az előadót, jogtualjdonost kéri, hogy küldje el a saját listáját az adókról amelyek játszák (és persze mikor, ami már abszurd), hogy rá tudjanak náluk kérdezni, miért is nem egyezik az elhangzott a leadottal. Azért ezt is tegyük hozzá (egyes vélemyének szerint az évek óta lemezt ki nem adók akiket már nem is hallani kapják a legnagyobb jogdíjakat, "valahogy").

Sem a koncerteken, sem máshol nincs objektív játszáis lsita, legyen az papíron vezetve, vagy számítógépen...

Rose and Lily 2010.07.01. 01:44:59

Kiegészítés: Artisjus csak bizonyos TV és Rádió adókkal kötött szerződéseket, pl a MR 2 Petőfivel (és korábban a Viva TV-vel)nem, így azután semmit nem kap a szerző...

fingerbangs 2010.07.01. 02:27:57

szavazzatok az LMP-re és lesz erős kalózpártunk

flimo13 2010.07.01. 02:44:37

@no mail, no problem: idézzük be ugyanezen paragrafus hatos bekezdését is akkor már:

"(6) Szabad felhasználás a mű járulékos vagy közbenső - a felhasználásra irányuló műszaki folyamat elválaszthatatlan és lényeges részét képező, önálló gazdasági jelentőség nélküli - időleges többszörözése, ha kizárólag az a célja, hogy lehetővé tegye

a) az átvitelt harmadik személyek között hálózaton, köztes szolgáltató által"

flimo13 2010.07.01. 02:54:26

@no mail, no problem: jogértelmezés helyett arról beszéljünk, miért nem született még torrent- vagy dc szerver üzemeltetőjét elmarasztaló ítélet? Idézek a diablo hub 4 évvel ezelőtti ügyéből, melyet az ügyészség az alábbi indokással dobott vissza:

"Tehát a bűncselekményt csak az követheti el, aki a másolatot pénzért adja közre, "és még ha tényként fogadjuk el, hogy a szerveren döntően szerzői jogvédelem alatt álló műveket osztottak meg, a nyomozás akkor sem tárt fel olyan bizonyítékot, hogy ez bárkinek a jövedelemszerzését vagy jövedelemfokozását szolgálta volna, tehát hogy a művek megosztása túllépte volna a szabad felhasználás kereteit". "

Annyira szerintem se hülyék - bár attól még lehet - hogy megint házhoz mennek egy pofonért, sokkal inkább azt hiszem, hogy seedserverek elleni adatgyűjtés részeként foglalták le a trackereket is.

És ez az ami erősen aggályos, egy dolog, hogy a házmester feljelentésére bármiféle megalapozott gyanú nélkül lefoglalhatják az ember vagyontárgyait - kvázi előrehozott büntetésként -, de az sokkal súlyosabb, hogy bizonyítási eljárás során vétlen személyektől milliós értékeket parkoltatnak a rendőrség pincéjében. Ennyi erővel holnap mehetnek a te gépedért, mert megfertőzte egy vírus, és spamet küldtek róla.

eml 2010.07.01. 03:10:59

Ha már volt, akkor bocs. Kb 50-ig olvastam. Kérdések:

Gugli, Filmcím ingyenes letöltése, erre hoz egy listát, felmegyek az egyikre, ahol rányomok egy gombra, és jön a film. Ebben mi az illegális?

Rengteg saját adatom van. Tételezzük fel, hogy az MSTS-el játszom, amihez csináltam 2 saját pályát. Aki nem ismeri ezt a játékot, annak mondom, létezik hozzá 2 GB-os lemezhelyet elfoglaló pálya. Kiírom a saját készítésű adatomat cs-re, akkor visszakapom a 44 vagy akárhány forintot?

Ha külföldön veszem a cd-t, ahol olcsóbb és incs rajta hologram, akkor a határon be kell mutatni és utólag megfizetni, vagy érvényesül az egyik EU alapelv (Áruk szabad áramlása)?

Ha van egy tartalom, ami esetleg még védett is, de az egy fizikailag is külföldön, például Mozambikban található szerveren van, az ottani törvények semminemű korlátozással nem élnek a tartalmak iránt. Akkor onnan tölteni bűncselekmény?
ott is lefoglaltatják a jogvédők, vagy csak a Déli pályaudvarig terjed a hatósugaruk?

Az egyik piacvezető reggeli rádiós műsorvezető mondta, hogy 'jogtisztán' le akart tölteni egy számot, de 45 perc után feladta, Warezről 42 másodperc volt.

A forumozók adatairól:

ÉLJEN A SZABAD SAJTÓ- ÉS VÉLEMÉNYSZABADSÁG!!!!!!!!!

eml 2010.07.01. 03:28:23

Megette a blogmotor?

tyberius 2010.07.01. 07:35:02

Hagyjuk már a kiba drivecrypt-et, kb annyit ér, mint a windowsos bitlocker: mivel closed source, ezért csak a jóég tudja, van-e benne valami backdoor.

Használjatok inkább truecrypt-et (linkelgessen a halál, STFG), open source és van windows, mac és linux alá is. (Mondjuk fenntartom, hogy csak fontos adatok védelmére érdemes, egy dvd-gyűjteményt nem fogok ezzel védeni.)

Dave_bloghu 2010.07.01. 08:00:32

Én azt mondom fizessünk jogdíjat az internet előfizetés árába építve, kifejezetten a fájlcserét legaláziválva. 100Ft/hó/mbit körül lenne reális. Ennek a nagy részét a piac elnyelné, mert a szolgáltatók rá lennének kényszerítve a piaci verseny miatt, valamint nekik is a fájlcsere a legfontosabb, mert a nélkül nem lehetne minden panellakásba 80mbit-es méregdrága fiber előfizetést eladni, amit a film és zeneletöltéssel reklámoznak. (UPC).

Onnantól kezdve a magyar trackereket lehetne geobannolni, mint a hulu-t, meg a netflix-et amerikában, és kizárólag magyarországon lehetne vele cserélgetni egymás között. Ezzel 100% legális lenne a fájcsere, és a befolyt jogdíjakból több 10 milliárd forintnyi éves bevétele lenne a szerzői jogvédőknek. És ami a legszebb: az jogdíj felosztása az éves bittorrent letöltés statisztikája alapján történne, vagyis óriási érdeke fűződne a szerzőknek és a kiadóknak, hogy felrakják torrentre a tartalmakat, és mindenkit a letöltésre buzdítsanak: vagyis jóval nagyobb eséllyel kapna pénzt egy kult produkció, mint most.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.01. 08:08:53

@gitáros: "Torrentszervereket egyébként még mire használják lopáson kívül?"

Ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna.

A torrentet eredetileg nagyméretű, legális állományok csereberéjére találták ki (pl sokcédés linux disztriobúciók) és a mai napig használják is így.

Más kérdés, hogy lehet vele warez tartalmakat is megosztani, de a konyhakést sem tiltjuk be csak mert emberölésre is alkalmas...

Egyébként most, hogy nem működnek a kedvenc torrentoldalaim, hétvégén - sok év után először - arra vetemedtem, hogy megnéztem, milyen film lesz a TV-ben. TV2, A vihar, katasztrófafilm, legalábbis műfaját tekintve, gondoltam jó lesz szombat estére - sajnos valószínűleg a minőségre vonatkozott a katasztrófafilm megjelölés, mert ilyen fájdalmas, zs-kategóriás nagybetűs SZART nagyon rég nem láttam. Amíg ez a legális alternatíva a 3-4000 Ft-os DVD mellett (egy esti szórakozásra ez nekem kissé sok) addig köszönöm szépen, én nem kérek belőle.

Zene: ma este Alvin és a mókusok koncertre megyek a ZP-be. Ez azon zenekarok egyike, amelyikről a büdös életben nem szerzek tudomást, ha nincsenek fent a neten a számaik. Olyan reklámlehetőség a zenészeknek a net, amilyenről 10-15 éve nem is álmodhattak volna, csak okosan kell használni. Egyébként amíg nem volt torrent, akkor sem vettem több CD-t (kazettát), hanem a rádióban játszott szart vettük fel, és másolgattuk át egymásnak. Azóta csupán annyi változott, hogy a net révén több (és jobb) zenekart ismertünk meg, akiket nem játszanak a rádiók.

t0thl 2010.07.01. 08:09:14

@dave_he: Úgy látszik nem egyedül gondoltam ki ezt én is így.
Nem is értem miért nem csinálják így az egész világon.
Az internet fejlődésével mindenhol ez a probléma. Építsenek be a havidíjba egy minimális összeget, a fanyalgók kedvéért meg legyen jogdíj nélküli előfizetési csomag, azzal a kikötéssel, hogy de bizony ha mégis letöltésen kapják akkor pénzbírság.
Óriási bevételek keletkeznének, mindenki boldog lenne, nem is értem mi ia a gond. Természetesen ez nem a programokra vonatkozna, csakis kizárólag a zenékre és filmekre.

Dave_bloghu 2010.07.01. 08:13:05

@Gery.Greyhound: a torrent kapcsán mindig előjön a (pl sokcédés linux disztriobúciók) letöltésére használom szöveg. Ez baromság. A kohyhakést nem jellemzően emberölésre használják, de a torrentet meg jellemzően nem legális megosztásra. Nem védeni kell, ami most van, hanem olcsó és legális alternatívákat teremteni: pl. online videótéka, ami havi általánydíjért megy, vagy olyan, ami enged megnézni 20 percet egy filmből, hogyha szar, akkor ne kelljen fizetnem érte.

És bassza meg a proart, mert nincs legális lehetőség. Nem azért, mert pampognak a torrent ellen. Az a dolguk.

Dave_bloghu 2010.07.01. 08:14:57

@t0thl: így van, pl. céges előfizető esetén nem lenne jogdíj, de büntetés igen. Pár 100ft-ért senki sem kockáztatna, kifizetné és kész.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.01. 08:21:56

@dave_he: Én nem mondtam hogy arra használom, csak Gitáros kérdezte, hogy lehet-e másra használni, erre válaszoltam.

Egyébként igazad van. Bárki bármit mond, NINCS legális alternatíva. Egy DVD reális ára úgy 5-800 Ft környékén lenne, a mozijegy-árakat és a minőségbeli különbséget figyelembe véve. Amíg ennek többszörösét kérik a szar minőségű DVD-ért, a TV-ben pedig semmi értelmeset nem adnak, addig én ingyen fogok tölteni HD-t, ha meg az összes torrentszervert leállítják, akkor este filmnézés helyett majd kocsmázunk, társasjátékozunk vagy számítógépezünk, de fizetni egy kurva fillért nem fogok a szartisjusnak és barátainak.

Dave_bloghu 2010.07.01. 08:26:26

@Gery.Greyhound: szerintem azok a filmek, amiket érdemes dvd-n, vagy BD-n megvenni érHETnek 5000Ft-ot. Van pár film, ami olyan fontos számomra, hogy nem számít. De pár filmnél azért többet nézünk, sőt legtöbbjüket egyszer megnézzük, és max elővesszük pár év múlva megint. Na ezek a filmek maradnának el teljesen torrent nélkül.

2010.07.01. 08:47:15

a rendőrök azért foglalták le a szervereket, hogy a fiatalság angol nyelvtudását serkentse, "szolgálunk és védünk". A pulyák majd töltik a nem szinkronos filmeket a torrentz pont comról, így nagyon szépen fog fejlődni a nyelvtudásuk. :)

2010.07.01. 08:48:02

serkentse->serkentsék

no mail, no problem 2010.07.01. 09:02:38

@flimo13: igen, gondolkodtam, hogy beidézzem-e, de mint nem jogász, nem tudom, hogyan kell ilyen esetben értelmezni a dolgokat. számomra kérdéses, hogy olyan másolatot, amelyet esetleg nem jogszerű elkészítened, legálisan eljuttathatsz-e mmagadhoz. érted, ami elvben nincs, azt nem tudod torrentezni.

no mail, no problem 2010.07.01. 09:06:01

@flimo13: mert amit az ítélet indoklása ír: a torrentszerver üzemeltetője, nem oszt meg tényleges (illegális) tartalmat, hanem csak linkbróker, vagy minek nevezzem. ha valaki okoz is kárt, az nem a torrent szerver üzemeltetője. a szerzői jognak az sajátossága, hogy a károkozáson keresztül próbálja megfogni a jogsértőket.

tothpb 2010.07.01. 09:09:25

A Kalózpárt csatlakozott az Artisjus felvetéséhez: Digitális Tartalom Stratégia kell!

eszerint.blog.hu/2010/07/01/kalozpart_is_a_digitalis_tartalom_strategiaert

no mail, no problem 2010.07.01. 09:11:57

@Rose and Lily:

igen, rendszer ellenőrizhetetlen, tutti léteznek olyan helyek, ahol a listáknak semmi köze a valósághoz, és a pénz visszaosztása felett semmilyen nyilvános kontroll, és ellenőrzési lehetőség nincs.

erre az válasz, hogy vagy a jogvédők ellenőrizhetőségét kell keresztülverni, vagy pedig az egész jogvédés jelenlegi intézményét megszűntetni, a törvényt megváltoztatni, és másképp csinálni. a rossz a rendszerre szerintem a törvény esetleges megkerülése a helyes válasz, hanem a törvény megváltoztatása.

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2010.07.01. 09:27:29

Csendben megjegyzem hogyha minden szervert megpakolnák egy (vagy ket layer) Safeboot jellegu programmal, a rendorseg sose jutna hozza semmihez ami azokon a szervereken van, es talan par ev utan megunnák.

Secnir 2010.07.01. 09:29:38

@Parmezanidész:
"akkor úgy fogalmazok, hogy shareware, freeware torrentről még nem hallottam."

eh, akkor nem internetezel túl sokat...

Dervenkál Egon 2010.07.01. 09:39:24

Bár nem használok magyar trackert, azt azért sejtem, hogy normál esetben egy torrent szerveren nemhogy illegális tartalmat nem találnak, de semmilyen tartalmat sem. De hát a magyar rendőrség még nem érti a technológiát, úgy látszik. A jelenlegi jogszabályok alapján el sem juthatnak a vádemelésig, ha mégis átadják az ügyészségnek a dolgot, majd tőlük kérdezi meg a bíró, hogy hol a lé.

ZX 2010.07.01. 09:44:35

Csak menne már újra a tracker amin voltam :P :D

Agent Cooper 2010.07.01. 09:51:35

@no mail, no problem: Ha jól megnézed, akkor:

1. Ebben a törvényben pont nincs szó a zeneművekről és a filmekről.

2. A harmadik bekezdés szövege nem egyértelmű. Ha letöltöd te letöltöd a filmet, akkor te készíted a másolatot, vagy nem? Ha igen, akkor nincs gond, ha nem, akkor gond van.

Az, hogy mi pontosan a magán célra készített másolat, az nincs definiálva sehol.

Van egy másik nagyon fontos pont, ami aggályos, ez nevezetesen az üres adathordozók után fizetett jogdíj ARÁNYOSSÁGA. Az artisjus honlapján van egy írás arról, hogy mi ennek a pénzbeszedésnek a jogalapja. Mivel itt nemzetgazdasági szinten tízmilliárdos összegről van szó, ez aligha van arányban a szigorúan véve otthoni másolással.

Dervenkál Egon 2010.07.01. 10:02:46

@Agent Cooper: az sincs tisztázva, hogy mi számít másolatnak. Minden digitális másolat azonos ugyanis az eredetivel. Csak ezt jogalkotóék sem értik.

ZX 2010.07.01. 10:09:20

Egyébként a torrent feltöltést sem tudják bizonyítani, hogy megosztottál. Úgyhogy a dolog itt elbukott.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.07.01. 10:18:46

A NAGY TESTVÉR most is figyel minket. Más fórumon is felbukkan zenész kommentkolega és bőszen védelmezi a jelenlegi rendszert.
no mail, no problem stílusa és jogászkodása, makacskodása is meglehetősen hasonlít ilyen témájú helyen kommentelő egyénre, aki már akkor is gyanúsan a artistjust fizetett jogászának a tűnt. Ezeknek még erre is futja az évi 13 mrd forintból, amivel nem számolnak el senkinek magukon kívül. Soha nem adnék közhasznú szervezetnek pénzt, ha nem számolnának el vele.
Itt lenne az ideje komolyabban is fellépni ellenük, velük ellentétben nem pénzért vásárolt törvények betartásával, hanem a közösséget megillető jogok megkövetelésével.

flimo13 2010.07.01. 14:01:51

@no mail, no problem: Hogy magánembert elkapjanak feltöltésért, ahhoz bizonyítani kell a haszonszerzést, vagy a károkozást. Utóbbihoz - normális jogálammban - azt kellene bizonyítani, hogy a delikvens, akinek feltöltötte, amúgy megvenné. De ezt lehetetlen bebizonyítani, a letöltő főleg nem fogja ezt mondani, hisz egyben ő is feltöltő. Hovatovább a torrent technológiája miatt te csak önmagukban használhatatlan csomagokat töltesz fel, az egész file feltöltését többen valósítják meg, szóval maximum a bűnrészesség lenne.

flimo13 2010.07.01. 14:04:47

A másik meg, hogy tegyük fel tényleg bűncselekményt követett el minden torrentező, akkor a rendőrség nem teheti meg, hogy kiválaszt 100 embert. Vagy mindenkit, vagy senkit, különben sérül a törvény elötti egyenlőség alkotmányos joga. Már ameddig még benne van.

mokas_gizi 2010.07.02. 17:10:04

@no mail, no problem:

vitatkozni nem fogok veled, maiket én írttam azok úgy vannak a valóságba, ha nem hiszed kérlek beszélsz egy ügyvéddel...!!!

A lemezekre azt kell mondani, hogy te magad töltötted le ennyi innentől nem köthetnek beléd, mert letölteni jogod van és csak ingyenes FTP-ről és egyéb oldalakról töltöttél nem torrentről, mert ugye ott feltöltesz...!!!
(Persze ha te elgondolásod szerint valaki oda adott egy eredetit és leszeded a védelmet az illegális,de ha te elismered ezt és a társait amit te mondtál akkor meg is érdemled...!!!)

Igen nagyon komoly érv, hogy külföldön mennyit keresnek az emberek annak meg az a oka, hogy ITT DÁGÁBBAK A LEMEZEK MINT KINT, nem is kevéssel...!!!
Az is igen érdekes, hogy nem egy filmről a kiadók SZÁNDÉKOSAN vették le a magyar vonatkozást /feliratot/
, mert ha nem tették volna akkor kint vették volna meg sokan a filmeket...!!!

Többségében olcsóbbak kint a lemezek, ha nekem nem hiszel kimész és magad megnézed...

Az is nagy poén, hogy a kiadók egy filmet kiadnak vagy 5x...
feliratosan, szinkronosan, rendezőibe, ilyen olyan extra csomagban...

mokas_gizi 2010.07.02. 17:11:13

@mokas_gizi:

Tehát amiket írtam azok nem hülyeségek azok tények,de egy minimális ész is kell hozzá, ha valaki hülye és azt mondja, hogy a tékából szokta kölcsönözni a filmeket és mindig feltöri a másolás védelmet akkor bukta a Droid a dolgot...

Aki értelmes tudja mi a lényeg, aki meg nem az így járt...

mokas_gizi 2010.07.02. 17:19:08

@tyberius:

A DriveCrypt Plus Pack a legjobb program az összes közül, mait te javasolsz az a legjobb ingyenes program, csak az nem boot szinten titkosít...
backdoor szerintem is van benne, csak itt azt felejted el, hogy minden piti ügy miatt nem fogják kiadni...Magyar hatóságok pl életben nem férhetnek hozzá a dolgokhoz azért mert valaki szerzői jogot sért...
Komoly cégről beszélünk, ha mindenkinek kiadnák a mester kódokat csődbe is mennének...!!!

Azt el is felejtettem írni, hogy a hazai kedves informatikai szakértők jelentős többsége kb egy éve buktak meg mert fizetős warez szervereket üzemeltettek...
Ez oknál fogva a számítstechnikai ügyeknél igen jelentősen megnőtt az idő...tehát ez is elég jól mutatja a hazai állapotokat...

Ha valaki pénzért adja a dolgokat OK vegyék elő...(Bár attól még senki sem vásárol több lemezt mert nem tudja letölteni legalábbis nem annyival...)
De a sima átlagfelhasználókat jó lenne talán békén hagyni, főleg hogy az ország közbiztonsága elég érdekes az utóbbi években...

Elég kevés demokratikusnak mondott ország van ahol ennyire látványosan keveset kapnak a bűnözők, ítéleteket is elég látványosan meglehet vásárolni...
ás így hirtelenjében egy ország sincs ahol a rendőrségnek kivan adva, hogy bizonyos etnikumokat hagyjanak béként...
Inkább ezekkel kellene foglalkozni, nem a warez szerverekkel...!!!

Frank99 2010.07.03. 20:02:01

@mokas_gizi:
azért írta aztán a Truecryptet.

AZ teljesen free, csinál bootszintű titkosítást, és konténer file-t is....

ÉVEK óta használom, nemrég olvastam, hogy egy pénzmosásban érintett -asszem brazil- bankár ezzel és egy szép nagy és jó jelszóval titkosított, és az FBI sem tudta megtörni.....

mokas_gizi 2010.07.03. 20:29:39

@Frank99:

OK megnézem, hogy az milyen már halottam róla...

Egy kérdés:
Ha a Pendrivomat letitkosítom ezzel, és egy másik gépen megszeretném nézni arra fel kell telepíteni a Truecryptet...?

Frank99 2010.07.03. 20:40:39

@mokas_gizi:
nem tudom, mert ezt a részét nem használom, nézd meg, van magyar nyelven is, ha gond lenne az angol!

Frank99 2010.07.03. 20:42:48

@Frank99:

még valami:

korábban egyszer feltettem a német databecker drivecrypt warez verzióját, és DIREKT elcsezte a wincsit....

úgyhogy inkább a free, anno gondolkodtam a datebecker programján. de valahol 280 euró körül volt az ára....

mokas_gizi 2010.07.04. 18:57:49

@Frank99:

Amit én használok az nekem törtbe van meg és tökéletesen működik...
(Ettől függetlenül valóban megvásároltam a terméket, csak a törttel kevesebb a probléma, eredetit alaplapra kell regisztrálni külön kódot generálnak hozzá...)

Majd megnézem a programot amit mondtál, a magyar nyelvűnek egy letöltési linkjét le tudnád írni...?

mediocris 2010.07.05. 19:35:02

Az idei Nagy Testvér díj azt hiszem elkelt ezzel a nemes razziával. Bár a Voltos rajtaütések még versenyben vannak.

mediocris 2010.07.08. 00:40:12

homar.blog.hu/2010/07/07/zuzzuk_be_az_artisjust

Szerintem a 3-as pont egy próbát mindenképp megérne. Nagyon sok urban legend kering a pénz valódi útját illetően. Jó lenne már látni hogy hova megy az a gyakran duplán szedett jogdíj.

Jeszenszky szabadság díjat kap, azaz kitüntetik vaskoronggal:

m.blog.hu/sh/shitbreaker/image/jeszenszky.jpg

mediocris 2010.07.08. 00:43:13

Vannak országok ahol azért nagyjából sejtik mit jelent a demokrácia:

index.hu/tech/net/2010/07/07/a_sved_parlamentbe_koltozhetnek_a_pirate_bay_szerverei/

Svédeknél volt pár éve olyan botrány is, hogy a belügyminiszter vitette el a rendőrökkel a fájlcserélő szervereket. Erre megtámadták a belügyminisztert, mert ő nem utasíthatja a hatóságokat :). Valahogy így kell ezt.

mediocris 2010.07.13. 02:33:12

Válaszolt az Artisjus:

homar.blog.hu/2010/07/12/az_artisjus_valaszol

Elérhető az elmúlt évek beszámolója az alábbi oldalon:

www.artisjus.hu/egyesulet/eves_beszamolok.html

Van a beszámolókban pár hasraütésszerű megállapítás, de nem is ez a lényeg. Ez a szervezet bevallottan évi 13 milliárd nagyságú összegekkel dobálózik. Állítólag vagy hat és félezer embernek osztják ki az összeg nagyrészét, az 1999. évi LXXVI. törvény szerint. A szedett összegből több mint 1 milliárd az adathordozókból folyik be, ami gyakorlatilag egy közvetlenül a fogyasztóktól (adófizetőktől) szedett adó. A pénzek részletes útját nem lehet nyomon követni. Régi lemez: "Természetesen az egyes szerzőknek konkrétan kifizetett összegekről nem adhatunk tájékoztatást – a személyes adatok védelme miatt."

Márpedig szerintem az ilyen szervezeteknek amik működését ráadásul a törvény teszi lehetővé, az utolsó forinttal is el kéne tudni számolniuk, az utolsó szappanról is lennie kell kimutatásnak, számlának. Tudni akarom hogy hova mennek a tőlem indokolatlanul beszedett forintok, és milyen alapon szedhetik tőlem és az én nevemben a jogdíjakat? Biztosan nem alkotmányellenes az a bizonyos törvény? Nem csak megzsírozták a törvényhozókat?

"bármikor csökkenthetik ezt a mértéket, ha szerintük kevesebb pénzből is jó beszedés és felosztás végezhető, és bármikor növelhetik, ha fordítva lenne igaz. Efölött komoly demokratikus kontroll van."

Demokratikus? A lompos faszt demokratikus. Annyira demokratikus mint a Kádár-rendszer volt. Az a demokratikus ha minden választópolgár beleszólhat. Az nem demokrácia hogy egy belső klikk megválaszt magának egy belső társulatot és ők eldöntik mennyi pénzt szedjenek be a piactól és közvetve/közvetlen az állampolgároktól. A demokrácia az hogy a nép dönt. Egyáltalán milyen alapon szedik a szerzők nevében másoktól a jogdíjakat, és milyen alapon osztják szét egymás között ha valaki nem veszi fel? Ha én vagyok a szerző és nem akarok pénzt a műveimért akkor milyen alapon veszik el a többiektől a nevemben a jogdíjakat és miért nem adják vissza? Milyen alapon fizettetnek velem jogdíjat a saját szerzemények tárolására használt adathordozókra? Milyen alapon szednek akár kétszeres, háromszoros jogdíjat egy esemény után (pl. adathordozó + vásárolt zene + lejátszási jogdíj)? Miért nem foglalkoznak a valódi nyerészkedőkkel érdemben, az smsreges fizetős warezoldalakkal és a használt zenekereskedésekkel? Miért csak a nonprofit P2P alkalmazások a célpontok? Benjike és Jeszyke mekkora szeletet csomagol magának a jogdíjas tortából? Jut a sütis dobozba is? Valóban sikerült legalizálni Magyarországon egy 21.szd-beli Gestapo szervezetet? És van képük azt mondani hogy demokratikus.

mediocris 2010.07.15. 01:20:58

Ha már annyira belemerültünk a demokráciába, akkor itt egy kedves kis történet:

immortalis.blog.hu/2009/02/01/nemtuom

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.07. 23:30:46

egy csütörtöki (azaz "mai") hír:

"A közel három évnyi kemény munkával csütörtökön tető alá hozott megállapodást az AT&T, Cablevision Systems, a Comcast, a Time Warner és a Verizon írta alá. Az említett giga vállalatszörnyetegek egy úgynevezett egyezményes intézkedési tervet fogadtak el, amely négy egymást követő jogsértés észlelése után az engedetlen felhasználó internet sávszélességének csökkentését, valamint böngészőjének erőszakos átirányítását írja elő egy szerzői jogokkal kapcsolatos információkat tartalmazó “oktatási ” oldalra. További jogsértések esetén a szolgáltatás megszüntetését írja elő, bár erre a drasztikus lépésre a terv közvetlenül nem kötelezi a vállalatokat.

Az intézkedésekért cserébe a megállapodást szorgalmazó RIAA (Recording Industry Association of America) és az MPAA (Motion Picture Association of America) nem követeli meg a peer-to-peer protokoll alatt terjedő jogvédett tartalom szűrését."

www.gepnarancs.hu/2011/07/a-riaa-szerint-uj-nap-koszont-rank/
süti beállítások módosítása