Halottnak nyilvánították az újlipótvárosi warezkirályt

2009.09.20. 20:39

Csak kishalak ülnek a warezügyben – állítják az áprilisi újlipótvárosi warezrazzia óta előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak védőügyvédei. Az ügy kulcsfigurája furcsa körülmények között külföldre szökött, majd családja halotti bizonyítvánnyal mentette ki őt az eljárásból. Az öt hónapja lefoglalt mintegy 250 terabájt adathordozó vizsgálatát még meg sem kezdte a rendőrség, egy éppen ilyen vizsgálatokra szakosodott igazságügyi informatikai szakértőt viszont előzetes letartóztatásba helyeztek, mert úgy tűnik, hogy bennfentes információkkal segítette warezrazziák célszemélyeit. A rendőrség nem nyilatkozik.

101 komment

Címkék: spam baja warez nni

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr931395421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s.e.c 2009.09.22. 07:15:04

Érdekes kérdés a warez, főleg itthon. Oprendszerről nem érdemes beszélni mint fentebb említették mert szerintem a 205 terrából 245 film és játék.
Namost egy új PC/XBOX360 játék 10 ezer forint alatt nem áll meg, de inkább közelít a 20-hoz. Ezt egy átlag magyar fiatal nem tudja finanszírozni. Nekem rengeteg eredeti játékom van, de a nagy részüket akkor vettem meg amikor már olcsóbbak voltak, kivéve az online játékokat, ami tényleg megér akár 10-15 ezret is, mert tartalmas szórakozást nyújt. Viszont egy olyan játék ami lehet hogy nagyon jó de egyszer ad csak igazán jó szórakozást és az is 8-10 óra, egyszerűen nem éri meg ilyen fizetések mellett. Nem mindegy hogy a fizu 10 vagy 3 százalékát viszi el. Szóval itthon ne is számítson senki jó eladásokra, még ha az összes warez szervert lefoglalják akkor se.
Filmeknél már kicsit más a helyzet, egy mozi nem olyan drága, és kölcsönözni is lehet dvd-t, ezt egy átlag ember talán még megengedheti magának. A régi filmeket meg pár száz forintért szórják ömlesztve...
Az a baj hogy a film készítők/terjesztők és a hatóságok még nem ismerték fel hogy az üzletpolitikán is változtatni kéne. Erőltessék az online terjesztést, adják a termékeket sokkal olcsóbban és mindenki jól jár.
Ráadásul szerintem ebben az ügyben nem is az oldalak üzemeltetői voltak az igazi bűnözők (kivéve persze a tulajt), hanem a megvesztegetett szakértők és rendőrök. Aki sokat keresett rajta lelépett, a többit meg ahogy olvasom le se tudják csukni.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2009.09.22. 07:20:23

Ezt megint átállították, pedig megegyeztem a főnökséggel hogy a fontosabb cikkeimet itt lehet kommentálni. Bemásolom az eddigi hozzászólásokat:

Ma 00:59
ave
Erdekes eset ez. Mindenesetre az ilyen "warez"kiraly nyugodtan felfordulha...
Erdekes eset ez. Mindenesetre az ilyen "warez"kiraly nyugodtan felfordulhatott volna hamarabb is. A warez attol warez, hogy ingyen van.
Törlés Moderálás
Ma 01:04
dark future
Ja, nem kevés pénzeket szedett össze belőle. Ha megnézzük, hogy mennyire mesz...
Ja, nem kevés pénzeket szedett össze belőle. Ha megnézzük, hogy mennyire meszelték el a svéd torrentes srácokat (akik közvetlenül egyetlen jogvédett fájlt sem tároltak és pénzt sem szedtek szolgálataikért), akkor itt kőkeményen kelleme eljárni. Kíváncsi vagyok, hogy Romániában mennyiért gyártanak le egy halotti papírt meg néhány új iratot, de szerintem mellényzsebből ki tudta fizetni a kis tetü.
Törlés Moderálás
Ma 01:07
-= If =-
Megyek beárazom nektek azokat a motyókat. De csak szabadidőmben vállalom. Abb...
Megyek beárazom nektek azokat a motyókat. De csak szabadidőmben vállalom. Abból sok van,mert virtuális szervert bérelek :D:D:D:D:D Viccet félretéve ez durva meló lesz, akárki is fog görcsölni vele.
Törlés Moderálás
Ma 01:37
storage
Vinyó kiszed és mehet az egész valami iskolának, kórháznak vagy bánom is én, ...
Vinyó kiszed és mehet az egész valami iskolának, kórháznak vagy bánom is én, valami hasznos helyre, de basszus ne álljon már ott ez a rengeteg vas. Az egész be fog kerülni egy raktárba x év múlva meg ki kell dobni. 'Halott ember' már úgysem keresi. Felügyelt környezetben meg nem is kellene tükrözni feltétlenül elvégre a bizonyíték pisztolyról sincs kis szobor másolt. Pláne még le is tükrözik, dupla ennyi winyó, tárhely stb... Bár amilyen korrupt ez az egész bagázs a cikk szerint a végén még az fog kiderülni, hogy egy ingyenes Linux disztri van a vinyókon... jó sokszor, hogy ne sérüljön. :/
Törlés Moderálás
Ma 01:55
fingerbangs
fura hogy mas ugyekben olyan kurva gyors es elszant a rendorseg, itt meg a ha...
fura hogy mas ugyekben olyan kurva gyors es elszant a rendorseg, itt meg a halotti (egyertelmuen kamu) bizonyitvanyt nem ellenorzik, nem exhumalnak, nem vizsgalnak dns-t, nem csinalnak semmit szar alakok ezek csak a kis embereket merik basztatni
Törlés Moderálás
Ma 01:55
Ágikám
Ebben nem ez az igazán érdekes, hanem az, hogy a zsaruknak/hírszerzőknek/elhá...
Ebben nem ez az igazán érdekes, hanem az, hogy a zsaruknak/hírszerzőknek/elhárítóknak egyre égetőbb szükségük van nagytudású IT szakemberekre, ráadásul nem házon belülről, hanem a mélyvízből, mert itt aztán igazán fontos, hogy a szakértő up to date legyen a kurrens balhékban. És ezek a szakértők nem a warezkirályok ellen kellenek (a warezkirályokat amerikai nyomásra hajkurásszák), hanem az ilyen UD Zrt. ügyek végigjátszásához. (meg még hány ilyen van, amiről nem tudunk) Na és kik lesznek a rendőrök/hírszerzők/elhárítók mélyvizes szakértői? A hekkerek, spammerek, warezkirályok, mert ők tényleg bizonyították, hogy értenek a szakmájukhoz. Cserébe egyszer-egyszer kérnek kisebb szívességeket a "rendőr kollégáktól"
Törlés Moderálás
Ma 01:57
fingerbangs
agika: szerintem van par jonevu ceg akiket fel lehetne kerni, es atvilagithat...
agika: szerintem van par jonevu ceg akiket fel lehetne kerni, es atvilagithatok, tisztak... de azok gondolom nem adnanak vissza a szakertoi dijbol annak aki megbizza oket :)
Törlés Moderálás
Ma 02:03
CabStar
Ott van 250 terabájt KURVA JÓ cucc!!! És lefoglalták őket!!! HÁT EZ NEM IGAZ!!!
Ott van 250 terabájt KURVA JÓ cucc!!! És lefoglalták őket!!! HÁT EZ NEM IGAZ!!!
Törlés Moderálás
Ma 03:25
Pipas
Vegyük már észre, hogy 10 millió forint értékű informatikai eszköz kutya vala...
Vegyük már észre, hogy 10 millió forint értékű informatikai eszköz kutya valaga. Egy jobb szerver kerül ennyibe és ha a rendőrség lefoglal egy autót már az is többe kerül. Szégyen, ha a rendőrség nem képes egy ilyen feladatot elvégezni.
Törlés Moderálás
Ma 03:27
mokas_gizi
.
.
Törlés Moderálás
Ma 03:28
mokas_gizi
Szerintem az hogy hogy 3 informatikai szakértő megbukott hasonló tevékenységg...
Szerintem az hogy hogy 3 informatikai szakértő megbukott hasonló tevékenységgel sok mindent elmond hogyan mennek ebben az országban a dolgok...
Törlés Moderálás
Ma 03:53
Lonely1984
Hát ez nem igazán mondható nagy fogásnak. Meg különben is, nem létezik olyan...
Hát ez nem igazán mondható nagy fogásnak. Meg különben is, nem létezik olyan háztartás, ahol ne lennének kalóz szoftverek, másolatok, illegálisan letöltött anyagok.....de igen, tudom az más....de ami kicsiben megy az működik nagyban:-) Kergetik a farkukat ezekkel az elfogásokkal...semmi értelme...egyet elkapnak..másik 2 lép a helyébe.... áhh..minek is kommentelek...senki sem érdekel:P
Törlés Moderálás
Ma 04:21
dark future
250 TB-nyi HDD egyébként 5 MFt, még WD-ből is...
250 TB-nyi HDD egyébként 5 MFt, még WD-ből is...
Törlés Moderálás
Ma 04:38
sunázósün
ki az a marha, aki fizetett ezeknek?
ki az a marha, aki fizetett ezeknek?
Törlés Moderálás
Ma 05:15
DM.101
Szívjon gázt az összes jovgédő buzi szervezet!!!! Olyanok mint a stricik.
Szívjon gázt az összes jovgédő buzi szervezet!!!! Olyanok mint a stricik.
Törlés Moderálás
Ma 05:32
Zolka55
Érdekes dolog ez. Egyik ismerősöm mesélte, hogy ő egyszer rendelt egy CD-t. A...
Érdekes dolog ez. Egyik ismerősöm mesélte, hogy ő egyszer rendelt egy CD-t. A CD-vel érkezett egy halom rendőr is, akik szétb@szták az albérletét, majd elvitték a gépét (nem terjesztő volt, hanem sima egyetemista). Utána pár hónapig citálták össze és vissza (többszöri házkutatás, szembesítés mint bűnöző stb.). Ezek után gyorsan 400e forintra megvágták. Ott egész hatékonyak voltak...
Törlés Moderálás
Ma 05:36
Zolka55
Amúgy meg minek is a "warez"?! A Linux/Unix világában a legtöbb dologra jobb,...
Amúgy meg minek is a "warez"?! A Linux/Unix világában a legtöbb dologra jobb, tisztább, biztonságosabb és nem utolsó sorban ingyenes megoldások (is) vannak. Akkor most miért nem használjuk azokat, miért nem tanulunk róluk? Már a legtöbb disztrót direkt úgy készítik, hogy akár az analfabéta is használni tudja. Ha meg játszani akarsz, akkor ott a Wine és a Cedega...
Törlés Moderálás
Ma 06:27
Druke Slam
Mindegy hogy mi csak sok legyen. Le sem tagadhatjuk, hogy magyarok vagyunk. S...
Mindegy hogy mi csak sok legyen. Le sem tagadhatjuk, hogy magyarok vagyunk. Szerintem egy átlagember esetében havonta 1-2 olyan filmet emészt meg, amit figyelemmel végig is néz és a végén azt mondja, hogy jó volt. Én megnézek havonta/kéthavonta egy filmet a moziba. Mostanában ritkábban, mert igen primitív produkciók mennek a nagy multiplexekben. Ami időközbe megtetszik, film azt megveszem ezresé’ valamelyik boltba. A többi igényre meg ott az HBO / Cinemax. Nincs kedvem letölteni, nem is akarok. És teljes mértékben megértem a jogvédőket, de azokat az embereket, kevésbé akik több terra byte illegális forgalmat csinálnak, és még akkor sincsenek és még utána képesek ide beírni. Nyilván most rengetek ellenséget szereztem, de különösebben nem érdekel. Letöltés helyett tanulj meg megállni a pirosnál, olvass könyvet, kirándulj vagy bulizz egy jót valamelyik koncerten, éljetek végre úgy, ahogy kéne. Köszönöm.
Törlés Moderálás
Ma 06:29
Druke Slam
Javítás: "és még akkor sincsenek megelégedve és még utána" :)
Javítás: "és még akkor sincsenek megelégedve és még utána" :)
Törlés Moderálás
Ma 06:56
Akitlosz
A hullát holtan látta valaki? Azonosította is? Egy halotti bizonyítványtó...
A hullát holtan látta valaki? Azonosította is? Egy halotti bizonyítványtól még nem hal meg senki. Temetés mikor volt, hol?
Törlés Moderálás

Rókakígyó 2009.09.22. 07:31:08

A srác meghalt. Nem véletlen nyilvánították azonnal halottnak. Szerintem sosem járt Kirgizisztánban vagy hol. Már nem emlékszem pontosan honnan jelentkezett. Átment Romániába, ott meg elkapták.

warezspam (törölt) 2009.09.22. 07:35:51

Pöhh... semmit nem ért ez az egész, csak ideiglenesen. Most is jönnek a spamek, bár sokkal kisebb mértékben.
Warezt lekakilom. Itt a spam lényeg. Ők voltak itthon az egyedüli spamelők... és örülök, hogy eltűntek. Remélem. W. Norbertkának súlyos egészségügyi problémája van és nem csak kamu. Beképzelt, elkényeztetett kis hülyegyerek.

gezabá (törölt) 2009.09.22. 07:43:31

nyilván büntettek a főnökök, vagy a megrendelők.

lamed 2009.09.22. 07:59:11

@Rókakígyó: Szerintem jó eséllyel csak ál-halálhírét kelti saját magának. Persze így lehet, hogy még jobb is: valószínűleg így is megtalálják, és akkor már nem letartóztatni kell, hanem lelőni és elásni. Nem fogja keresni senki, hiszen hivatalosan már halott.

Egyszer valahol azt írta, hogy infókkal tudná akár zsarolni is a szolgálatokat, köztük valami orosz érintettségű dolgokkal is. Namost szerintem elég volt szólni Putyinéknak, azok nem szoktak sokáig idézéseket küldözgetni... Pláne nem Kirgizisztánban, de Romániában sem....
De ha még él, akkor majd most elintézik.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 08:03:55

Beszarok, ez a Malincsák János szerintem volt informatika tanárom középsuliban :D Látom sokra vitte, nem néztem ki belőle, pedig nem volt nagy spíler :D

"dark future
250 TB-nyi HDD egyébként 5 MFt, még WD-ből is..."

Te se vagy nagy spíler, 1TB = 1000GB, párszáz GBs winyókat 20K körül lehet venni, innentől remélem megy a matek, ja még annyit segítek hogy 1 millió = 1000*1000 és 1 milliárd = 1000*millió.
A cikkben szereplő 10M forint kb korrekt, ha HDDkre mentik a cuccost.

kutya vacsorája 2009.09.22. 08:04:32

középosztálybeli? 18-20 éves? és ettől miért is ne legyenek előzetesben? a törvény előtt mindenki egyenlő, nem igaz? a szökés/elrejtőzés/összebeszélés veszélye - márpedig ezek miatt szoktak ülni, és nem társadalmi kasztok szerint - gondolom a szerző szerint is megáll, nem hiába támasztott kételyt a halotti bizonyítvánnyal kapcsolatban...
szegény ártatlan viktória meg kénytelen volt közokirathamisítani a tartózkodásiért, a szívem megszakad, erre sincsen más mód nyilván. ne csumikáljunk mán be mindent, amit a zügyvédek hantáznak! lassan halad a nyomozás. no und. az egész nni sorozatgyilkost keresett hónapokig, de én spec. még a kennedy-gyilkosságot is előre venném. tudták a kis középosztálybeli csemeték,h.amit csinálnak, azért ez jár? tudták. úgy érezték,h.mégis megkockáztatják, mert jó bótnak tűnt? úgy. akkor hol is a gond?

kutyavonat 2009.09.22. 08:14:08

mér írja minden kis buzi, hogy teRRa? 10 millió "informatikus" országa vagyunk

mehemed 2009.09.22. 08:16:00

@Zka:
tökfej. egy 500GB-os hdd 11khuf. 1000GB=1TB vagyis 1TB 20khuf, akkor 250TB 20kx250=5 milla. és ez kisker ár.

P.A.N. 2009.09.22. 08:19:10

Druke Slam

Nem olvasol figyelmesen. A letöltés magában nem ördögtől való, de amit a kiadó/terjesztő zsebre szeretne tenni, az már inkább. Egy zenei CD-t megveszel a boltban 2500-4000Ft közt. Ebből a szerző illetve az előadó párszáz Ft-ot kap. Online letöltésnél nincs gyártási költség, nyomda, papír és műanyagtok előállítás, főként hogy a gyerekeink már CD-t írni is "lusták" hiszen rengeteg kisebb helyigényű hordozható médiatároló technika van. Vagyis ha tetszik, kifejezetten környezetkímélő dolog a letöltés. Vannak előadók, akik képesek (micsoda szégyen:)) ingyen, vagy jelképes összegért feltenni a lemezüket, mert a pénzük úgysem abból van, amit eladnak, hanem a fellépésekből, hakniból pl.

És mielőtt könnyekre fakadnánk a jogdíjakat illetően: a mi cégünk pl. 100 üres CD-DVD lemezből 99-et saját termékek, vagy a megbízó szerzőjogi TULAJDONÁBAN lévő anyagok mentésére, archiválására vásárol. Ennek ellenére a lemezeken szerzőjogi "matricadíj" van, ami több, mint az üres lemez előállítási költsége, és a beszedett sarcot ellenőrizhetetlen módon "ítélik oda" az "arra érdemeseknek".

A nagy szomorúság a letöltögetésben, hogy még matricát sem lehet rá ragasztani, és ez a kiadókat bosszantja.

Ha gondolkodnának a kiadók, már rég saját kézbe vették volna a letöltésügyet, minőségi, szélessávú hardverekkel, alacsony letöltési díjakkal, nagy forgalom, kis haszon szinten. Még az is megérné, hogy mondjuk egy zsebrádió minőségű változatot ingyen tegyenek közzé, a minőségi anyagért meg kérjenek párszáz FT-ot SMS-ben albumonként. A honlapokat nyomják tele reklámmal, de legyenek olcsók az árak. Létezik már ilyesmi, de gyakran ott is az árazással van baj. Meggyőződésem, hogy a világban folyó nagy letöltésperek utolsó fellángolások. 20 év múlva röhögni fogunk azon, hogy valaki hajdan egy 40Ft-os CDt becsomagolt egy 40-ft-os tokozásba, fizetett az előadónak 400Ft-ot, és az így majdnem 500 Ft-os cuccot 3500-ért árulta.

Már csak azért is múzeumba kell vonuljon a CD-DVD hisztéria, mert hamarosan megszűnik a mechanikai mozgás a rögzítéstechnikában. Minden anyag egyszerű memóriákban kerül a lejátszóba, vagy ami még egyszerűbb, letöltéssel....

P.A.N. 2009.09.22. 08:19:39

ruke Slam

Nem olvasol figyelmesen. A letöltés magában nem ördögtől való, de amit a kiadó/terjesztő zsebre szeretne tenni, az már inkább. Egy zenei CD-t megveszel a boltban 2500-4000Ft közt. Ebből a szerző illetve az előadó párszáz Ft-ot kap. Online letöltésnél nincs gyártási költség, nyomda, papír és műanyagtok előállítás, főként hogy a gyerekeink már CD-t írni is "lusták" hiszen rengeteg kisebb helyigényű hordozható médiatároló technika van. Vagyis ha tetszik, kifejezetten környezetkímélő dolog a letöltés. Vannak előadók, akik képesek (micsoda szégyen:)) ingyen, vagy jelképes összegért feltenni a lemezüket, mert a pénzük úgysem abból van, amit eladnak, hanem a fellépésekből, hakniból pl.

És mielőtt könnyekre fakadnánk a jogdíjakat illetően: a mi cégünk pl. 100 üres CD-DVD lemezből 99-et saját termékek, vagy a megbízó szerzőjogi TULAJDONÁBAN lévő anyagok mentésére, archiválására vásárol. Ennek ellenére a lemezeken szerzőjogi "matricadíj" van, ami több, mint az üres lemez előállítási költsége, és a beszedett sarcot ellenőrizhetetlen módon "ítélik oda" az "arra érdemeseknek".

A nagy szomorúság a letöltögetésben, hogy még matricát sem lehet rá ragasztani, és ez a kiadókat bosszantja.

Ha gondolkodnának a kiadók, már rég saját kézbe vették volna a letöltésügyet, minőségi, szélessávú hardverekkel, alacsony letöltési díjakkal, nagy forgalom, kis haszon szinten. Még az is megérné, hogy mondjuk egy zsebrádió minőségű változatot ingyen tegyenek közzé, a minőségi anyagért meg kérjenek párszáz FT-ot SMS-ben albumonként. A honlapokat nyomják tele reklámmal, de legyenek olcsók az árak. Létezik már ilyesmi, de gyakran ott is az árazással van baj. Meggyőződésem, hogy a világban folyó nagy letöltésperek utolsó fellángolások. 20 év múlva röhögni fogunk azon, hogy valaki hajdan egy 40Ft-os CDt becsomagolt egy 40-ft-os tokozásba, fizetett az előadónak 400Ft-ot, és az így majdnem 500 Ft-os cuccot 3500-ért árulta.

Már csak azért is múzeumba kell vonuljon a CD-DVD hisztéria, mert hamarosan megszűnik a mechanikai mozgás a rögzítéstechnikában. Minden anyag egyszerű memóriákban kerül a lejátszóba, vagy ami még egyszerűbb, letöltéssel....

kutyavonat 2009.09.22. 08:19:59

Zka 2009.09.22. 08:03:55

1 db 1,5TB-os disk: 26545 Ft
250 TB / 1.5 TB ~ 167db disk
167 db * 26 545 Ft/db= 4 433 015 Ft << 10 millió Ft

Disket pl. itt: www.aqua.hu/15tb-samsung-hd154ui-sataii-32mb-cache-winchester-+-eco-green-69558.html

bryan 2009.09.22. 08:21:48

@kutya vacsorája: Senkinek nem szabadna annyit előzetesben ülnie, ameddig egy magyar bíróság ítéletet hoz. Mindegy, hogy középosztálybeli, vagy proli.Összebeszélés megakadályozhatatlan, ebben az esetben bűnismétlés nem valószínű, a szökés ebben az esetben nagyobb büntetés lenne, mint maga az ítélet. (Ha jól emlékszem, ilyen ügyekben felfüggesztettet szoktak adni.)

dr. Tonyk 2009.09.22. 08:23:17

@Zka: Hogy a malincsák nem volt nagy spíler???? Ezt te középiskolában el is tudtad dönteni...
Főiskolákon , Egyetemen tanított. Maradjunk abban, hogy elég nagy fej volt!

Átvitel honvéd 2009.09.22. 08:27:32

"...családja a büntetőeljárásból egy Romániában kiállított halotti bizonyítvánnyal mentette ki."

Mondanám, ha tényleg halott, ez nem lehetett túlságosan nehéz... A cikk számomra csalódás (a cikkíróval kapcsolatban). Azért az, mert konkrétan sugallja, hogy a halotti bizonyítvány, következésképp a halálhír hamis... miközben 1.) erről nincs információja, 2.) ha a tag tényleg halott, az a cikkírót, aki egyébként "mestere" a tényfeltáró műfajnak, arra "kellene" h. inspirálja, hogy megkérdezze: ugyan hogyan lehet halott, ha sem a tartózkodási helyét nem ismerték, sem vélhetően öngyilkos nem akart lenni. Erre mégsem kerül sor. Sőt, olyan módon sugall, ami a kérdés felvetését első körben nem teszi lehetővé (hiszen sugallja, hogy nem halott). Hogy miért?... Nem tudom, de Bodoky-t nem úgy ismerem, mint aki alapesetben ne tenné fel magának ugyanezt a kérdést. A kérdés tehát itt is ugyanaz, mint az imént: "miért"?...

Volkov 2009.09.22. 08:34:27

Olvass a sorok között:
A srácok terhelő adatokat tudtak a NNi-re és a rendőrökre. A mostani politikai és egyéb balfaszkodások után a rendőröknek (és a szolgálatoknak) sem hiányzik még egy zakó. A rendőrök nem lehetnek biztosak benne,hogy mondjuk több helyen pihennek másolatok, és mondjuk egy thai szerverről előkerül az anyag. Vádalkut kötöttek, a kishalaknak látszat eljárás, de a végén elengedik őket, a főkolomposnak meg adjunk egy új személyazonosságot, esetleg az egyik balekot meg meghurcolják a nyilvánosság előtt. Cserébe a profibbakat az NNI beszervezi. Bevált CIA módszer.
Uj személyazonosságot legegyszerűbb egy külföldi halotti bizonyítvánnyal indítani - mondjuk egy távolibb ellenőrizhetetlen országban korrupcióval beszerezni, de ebben az esetben a Románok jobb megoldást jelentenek: uniós ország, a hatóságok egymást közt pedig könnyebben lezongorázzák.
A lefoglalt anyaggal mi lesz? Addig húzzák az időt, amig mondjuk véletlenül egy kissé borostás takaritónéni a neodium mágnes nyelű parfisával kisepreget, aztán annyi a vincsesztereknek.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 08:36:41

@Tonyk: el tudtam dönteni, mert az alap DOS/Windows felhasználói szintű anyag leadásakor látszott, hogy nem sok fogalma van az egészről.

A HDD árakkal kapcsolatban meg én kérek elnézést, nagyon reggel van és 5MRD forintot olvastam a hivatkozott hozzászólásban, ami ugye kicsit hajmeresztő :D

newnt55 2009.09.22. 08:52:31

Szomorú, hogy 2009-ben még mindig itt tartunk, hogy WAREZ! 10 évvel ezelőtt kezdtem internetezni és már akkor is töltögettük le a játékokat, ilyen-olyan warez oldalakról. 10 év alatt semmi sem történt, semmi sem változott.
Réges rég meg kellett volna csinálni a legális letöltés lehetőségét, főleg a régebbi játékoknál és programoknál nem értem miért nem lehet. Nem ingyen, de jutányos áron. Arról most nem beszélek, hogy egy új játék miért 10 rongy...

ohmyFgod 2009.09.22. 09:01:54

@kutya vacsorája: a felfogásod kissé nehézkesnek tűnik, lehet, hogy azért mert reggel van. Most nem az a kérdés, h bűnösek-e vagy nem, hanem, hogy van-e értelme az előzetes letartóztatásnak. Esetükben nem nagyon. Ezeknek nincsenek olyan kapcsolataik, hogy eredményesen elrejtőzzenek, és a szerepük az ügyben is mellékes. Magyarország nem egyszer kapott bírálatot, mert eszetlenül szórják az előzetes letartóztatásokat, az esetek többségében általában teljesen feleslegesen. Jah, és a mi pénzünk megy rá.

Agent Cooper 2009.09.22. 09:03:47

Elkeserítő, hogy ilyenből meg lehet gazdagodni. Az is elkeserítő, hogy rongyos lófasz filmek, játékok, meg mp3-ak miatt NNI szintre kerül a dolog. Az még elkeserítőbb, hogy ilyen szinten kell emiatt beépülni, és bűnözni. És miért? A jogvédőnek nevezett gazdasági érdekvédő szervezetek miatt. Akik kábé homokot akarnak eladni a Szaharában.

Iszonyat, hogy a pénz micsoda hatalmi koncentrációt tud létrehozni. Ha ezt évszázadok múlva visszanézi valaki, nem gondolhat majd mást, mint hogy milyen barbár korszakban éltünk.

mojszipupi 2009.09.22. 09:06:56

Meg volt a nagy akció, elkaptak középiskolás gyerekeket akik letöltöttek xy-játékot filmet stb...ÉS???? Mi lesz az ítélet? Azt se tudják mivel tudják egyáltalán bevádolni őket, még a lefoglalt gépeket se tudják megvizsgálni mert nincs rá emberük. Fényévekkel van lemaradva a hatóság, ezt a problémát így sosem fogják megoldani. Új szerver, új helyszín és minden megy tovább. Macska egér játék a végetelenségig

k u t y a 2009.09.22. 09:10:12

"...Elkeserítő, hogy ilyenből meg lehet gazdagodni...."

Melobol nem lehet, ezt verd is ki a fejedbol.

LastScout 2009.09.22. 09:11:31

Nem teljesen értem, hogy mit kell ezen annyira vizsgálgatni... Gondolom nem saját kézzel írt programok voltak a gépeken... Meg azt is gondolom, hogy kapott pénzt valami sms küldözgetős buliból, és ebből talán szakértés nélkül is meg lehet mondani, hogy hacsak nem valami illegális szerencsejáték szervert üzemeltetett, akkor mi a jó fenét csinálhatott még???
Meg azt hiszem, hogy elég szar helyen veszik a vinyókat rendőrék... vagy az is lehet, hogy a WD minőséggel nincsenek megelégedve, mert 2TB-s WD-ból 125 db csak 6,9 pénzbe kerül... És gondolom az ebolt nem a leg olcsóbb hely, amit valami utánajárás után lehet találni...

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.22. 09:13:45

a "halott" (akinek a holttestét az illetékesek NEM látták) most éppen a puketi vagy a muang satuni tengerparton bulizik a thaiföldi lányokkal.

titkom 2009.09.22. 09:14:37

"A cikkben szereplő 10M forint kb korrekt, ha HDDkre mentik a cuccost"

...szvsz meg nem kellene egyben az egészet lemásolni, hanem szép sorjában, feldolgozható mennyiségben... kötve hiszem, hogy van értelme egyben vizsgálni...

Sirappa 2009.09.22. 09:14:38

MIről beszélünk????

Mellékes az ügyben az a pár kishal??

Ha megöltök egy embert öten, 4et elengednek mert csak a kezét-lábát vágta le?

Ha már ilyen pocsék jogi rendszerünk van, akkor azokat tartsuk is be. Gyereknél volt egy-két szerver, igenis vigyék be. Érezze, hogy a tűzzel játszik. Ha csak egy levelet beidézésre, az semmit sem ér, talán még lenne pofája nem megjelenni, bár akkor kapna az orrára.

CIA összeesküvés elmélet nem rossz:) vigyázz, nehogy téged is elkapjanak még ma:)

Grigorij 2009.09.22. 09:15:47

Ugyanoda jutottunk, mint a szoftvereknél...
Az illegális másolat értékénél miért tételezik fel, hogy a letöltő megvásárolta volna a 5-6 ezer forintos eredetit?
Ha nem, akkor az egész csak fikció!
Akkor tény, ha megrendelték a zenésztől, ellopták és a beérkezett pénzből a zenész nem kapott. Akkor jogos!

De ez pontosan az, amit az Artisjus csinál, anyám picsájára is kiveti a jogdíjat, például az idióta narkós zenebuzik CD-inél sokkal több céges - fokozottan jogvédett tartalmakat tartalmazó - nyersanyagokra, tárolókra, majd a beszedett több milliárd elég arra, hogy NE KELLJEN LEMEZT KÉSZÍTENI!

Mert feltételezik, hogy ha én veszek 1000 db CD a cégnek, akkor arra mindre a buzeráns magyar zenéket másolom fel...

Azt sem vette észre senki, hogy a Magyar Dal Napja is csak arról szólt, hogy a rádiók több magyar KÖNNYŰzenét adjanak, így Bródyék, Presserék zsebébe több jogdíj csordogáljon!!!!?

Escobar888 2009.09.22. 09:17:37

Sajnálni nem kell a "warez királyt" Van vaj a füle mögött bőven ez biztos. Két lehetőség van.
Amennyiben meghalt akkor az tuti, hogy nem baleset, öngyilkosság vagy természetes halál, hanem gyilkosság.
Vagy szerzett magának egy halotti bizonyítványt és fel akar szívódni. Pénze biztos van annyi, hogy kényelmes életet éljen Thaiföldön vagy hasonló helyen.

A warezt nem tudják felszámolni. Az országba szerintem túlzás nélkül 99% ban minden otthonba lenne annyi warez amiért kimérhetnének pár évet egy-egy családtagra. Szép is lenne külön böri a nagymamáknak. A gyerekeket egyedül nevelő anyukáknak egy egy win illegális használatáért és a járulékos apróságokért. A kölyköt meg majd felneveli az állam. A becsületesen dolgozó maradék pár száz ezer ember pénzéből.
A világon sokkal magasabb életszínvonalon élő országokban is hasonló a helyzet. Az egy nagy kamu, hogy ott mindenki mindent megvesz.

titkom 2009.09.22. 09:17:50

@Agent Cooper: "A jogvédőnek nevezett gazdasági érdekvédő szervezetek miatt."

Van benne igazság, de azért nem egyszerű a képlet...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 09:18:24

Nem bírom kiverni a fejemből Tonyk hozzászólása óta, hogy esetleg Malincsák csak a GDFen tanított engem, középiskolában meg valaki más volt akire azt mondtam, hogy nem nagy spíler. Elég sok láma számtektanár megfordult nálunk a középsuliban és az már 15 éve volt.
Hát ilyen is ritkán van, hogy ennyire eltévedjek egy hozzászólásban :D

Nancsi 2009.09.22. 09:26:47

NNI-nek dolgozott, ezért hunytak szemet az SMS-web szerver üzemeltetése és a spamek felett. Ha megnézitek SMS-web szerver rengeteg van, mindenki tud róla, de sem az ASWA, se senki nem igazán piszkálta komolyan őket. Bezzeg a fizetős ftp meg a torrent - arra aztán lecsaptak, ahol értek. Csakhogy a srácnak SMS-webes szerverei voltak, ami védett terület (mobilszolgáltatónak jó bevétel, államnak jó bevétel, aswa meg le van sz.rva).
Mikor lefoglalták a cuccost akkor a srác megzsarolta az NNI-t. Gondolom volt mivel, van pár lezáratlan kamu-terrorügy pl, amiről ha adatai voltak, az elég vaskos pofára esés volna a szolgálatoknak és az arisztokráciának.
Innen kezdve vagy rosszul csinálta, és az NNI kinyírta, vagy jól csinálta, és az NNI elintézte neki az új személyazonosságot. Ez az amire senki se fog tudni válaszolni az elkövetkezendő 100 évben, amennyire titkosítva lett az ügy.

titkom 2009.09.22. 09:27:45

warez, jogdíj, szerzői jog... KAMAT a mások (értsd betétesek, folyószámlások, pl. a TE) pénze(d) után...
sok-sok ellentét...
...mind-mind a profit, EXTRAPROFIT miatt...
...érdekes módon a kőműves, asztalos, stb. nem kap jogdíjat...
...talán a munka után kéne ellenértéket kérni...

Hogy is mondta Rousseau:

"Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztetek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!"

KopaszMercis 2009.09.22. 09:31:33

En nekem ici picit ralatasom van erre a warez vilagra es felelmetes bazd meg hogy mi zajlik itt...

Ez a Kovacs Balazs gyerek meg nem murdalt meg. Ki is jelentette hogy ezt fogja csinalni annak a penzehes sikertelen naci patkanynak. Nehogy mar meg legyunk lepodve.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 09:34:36

@Escobar888: persze, hogy nyugaton se mindenki csak jogtisztát használ, de:
- van pénzük megvenni a legtöbb szoftvert amit mi ellopunk
- van kultúrájuk, hogy megvegyék ha tehetik.

Mellékes bevételi forrásként shareware szoftvert árulok és látom, hogy USA-UK-Ger a top3 felvásárló:

USA - 55.182%
United Kingdom - 7.283%
Germany - 7.003%

Durva, nem?...
Magyarországról 0 rendelésem van, viszont van rendelés ilyen helyekről, hogy:
Ghana, India, Bahrein, Ecuador, Brunei.

A környező országokból több olyan is van ahonnan több rendelés is érkezett (Szlovénia, Horvátország). Ezek banki transzferes vagy hitelkártyás rendelések, nem igazán jellemző hogy poénból írjanak be más országot, mert akkor a hitelesítő rendszer kibassza őket.
Ez sokmindent elmond a magyar szoftvervásárlási kultúráról szerintem.

P.A.N. 2009.09.22. 09:45:52

@Agent Cooper:

Ne csodálkozz semmin. Amíg Jeszenszky Zsolt-ok és Hejjdesárgarózsa Bródy Artisjus Jánosok állnak ki az "igazságért", semmi nem fog változni. Jeszenszky csak cikket lopott, Bródy zenét is "ollózgatott" innen-onnan.

Átvitel honvéd 2009.09.22. 09:51:41

@Zka: Vagy csak birkábbak. Magyarországra, magyarokra észrevehető hatással volt a 150 éves török- majd még több éves osztrák uralom... a magyar tehetségesen kerüli meg az útjába kerülő akadályokat (pl. ha valaki fizetésre, illetve egy átutalási procedúra végrehajtására ítéli pusztán azért, hogy a programot összes képességével együtt használhassa). ...Persze ha azt mondod, hogy ez elég kétélű fegyver, akkor igazad van. Csak arra reagáltam, hogy nem feltétlenül kultúra, sokkal inkább beidegződés.

tlantos 2009.09.22. 09:53:28

Reszemrol tamogatom, hogy mindekit, aki kapcsolatban volt az uggyel, csunyan buntessenek meg.
A warez arrol szolt 15-20 eve is, hogy valaki megszerezte, valaki feltorte, es valaki elerhetove tette. Es erre buszkek voltak. De nem szedtek erte penzt. Tarhelyet kertek azoktol, akik segiteni akartak, meg savszelesseget.
Ma meg foallasban akarnak megelni a warezterjesztesbol. Es ez gusztustalan.
Reszemrol epp most szoktam ra ujra a c64-es jatekokra. Ingyen vannak (az emulatort se kell feltetlenul megvenni), es ugyanolyan jo szorakozas, mint a tobbezer forintos szarok, amihez eromu kell, mert kulonben nem futnak normalisan.

janosbacsi 2009.09.22. 09:58:50

Nehogymár az NNI-nek problémát jelentsen 250 TB-nyi adat archiválása és átnyálazása. Minden vinyóról készítenek egy image-et, azt feltöltik egy jókora NAS-ra, ahonnan szépen egyesével bemountolhatják maguknak.

Az pedig, hogy kalóz tartalomról van-e szó, nagyon egyszerűen eldönthető. Egyrészt a fileneveket szépen kikeresik egyszerű scripttel scene release oldalakon. Mplayer-rel pedig minden filmből lehet automatizáltan képeket, részleteket készíteni. Ami alapján könnyedén beazonosítható miről van szó...

efhábé 2009.09.22. 10:00:26

@Zka: 1 TB-s hdd kb. bruttó 20ezer forint. (www.depo.hu/western_digital/caviar_green_wd10eads)
20000*250=5 millió HUF

De ez csak az anyagköltség, erre még rájön a munkadíj is.

emzperx 2009.09.22. 10:01:41

vajon miért van, hogy az NNI egy szavát sem hiszem?

KopaszMercis 2009.09.22. 10:07:39

amugy errol az egesz kialakult lehetetlen helyzetrol az alkalmatlan szar faszu lemez cegek, label-ek tehetnek. Nem ismertek fel idoben hogy csak egy ideig lehet lehuzni az embereket mielott picsan harap. Amig csak sajat hordozon lehetett hozzaferni addig nem volt gaz, nem valt el a tartalom a "hardvertol" de most hogy mar elvalik mar gaz vna. 98-ban kellett volna felismerni a problemat es 10-edelni a cd arakat. Akkor ma nem lenne igazi warez szcena. Ki a faszom csocsolt volna torrenttel meg ftp-vel meg akarmivel ha 300 forintert 10 eve megvehette volna a kedvenc lemezet/filmjet?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 10:07:56

@Borbíró Piroska: Az is benne van, hogy itthon még keveseknek van online vásárlásra alkalmas kártyája. Az online vásárlás csak pár perc, kb ugyanannyi mint megkeresni és felrakni a cracket. Szóval én arra tippelnék, hogy nem a pár perces procedúra az elriasztó, hanem hogy fizetni kéne :)
Persze nem csak mi vagyunk ilyen elmaradottak meg erkölcstelenek, a sokkal népesebb Oroszországból 1 db megrendelés érkezett, Kínából meg egy se :)

nyomi 2009.09.22. 10:11:31

Ez nem az sms-es warezos balhe volt? Mert azok rohadjanak meg ahol vannak.

efhábé 2009.09.22. 10:19:41

@titkom: A KAMAT, ami a TE pénzed után szednek, az nem EXTRAPROFIT önmagában, még ha nagybetűvel is írod, akkor sem.
A TE betett pénzedre a bank KAMATot fizet neked. Az ő "extraprofitja" a két kamat közötti különbség (úgy hívják, kamatmarzs). A betétesnek fizet mondjuk akciósan 10% kamatot, a hitelekre beszed 15% kamatot. Az 5% különbség a bank bevétele.

És dehogynem, a kőműves meg az asztalos is kap jogdíjat, úgy hívják az általa megtermelt áru ellenértéke.
Ha feltalál valamit, amit levédet (pl. egy új, eddig ismeretlen falrakási megoldást vagy egy új faillesztési eljárást), akkor az az ő szellemi tulajdona, azért jogdíjat kap, ha más fel akarja használni.
Ugyanez a helyzet a szellemi alkotásokkal. A szerző létrehoz valami újat, ami addig nem létezett és ha valaki ezt fel akarja használni, akkor fizeti érte a jogdíjat (pl. egy rádió fel akarja használni, mert úgy gondolja, épp emiatt a szám miatt fogják őt hallgatni).

Nem ördögtől való egyik sem, sem a jogdíj, sem a kamat. Nem démonizálni kell őket, hanem helyretenni a fejekben a dolgokat, pl. elsősorban a szerzői jogvédő fejekben, hogy a viaszhenger, bakelitlemez, hangszalag, hangkazetta, CD, DVD nem egy lezárult hangtárolási fejlődési sor, hanem folytatódik az szépen, hogy asszondja: memória (beépített vagy kártya), online tárolás. (Ebből a memória-szakaszt gyakorlatilag átugrottuk, bár voltak próbálkozások, hogy memóriakártyán áruljanak zenét, de épp csak kitalálták, meg is halt, jött a következő médium, a net.

efhábé 2009.09.22. 10:24:40

@janosbacsi: Azt, hogy hogyan lehet megoldani, hidd el, tudják ők is. A miből a probléma.
A jókora NAS sem bokorban terem, meg ugye az nem úgy megy, hogy csinálunk róla másolatot, bemountoljuk, aztán dolgozgatunk vele, hiszen az eredménynek meg kell állnia a bíróság előtt.
És ha csak feltolja valahova ellenőrizetlenül, aztán bemountolja valahova ellenőrizetlenül, akkor jön a védőügyvéd és azt mondja:
"Tisztelt bíróság, azokon a merevlemezeken csupa saját anyag volt, azonban a rendőrségnél, a feltöltés és feldolgozás folyamán ellenőrizhetetlenül változtak az anyagok és véletlenül a saját excel-táblákból mozifilmek lettek."
Szóval, az adatmentés és ellenőrzés transzparens és ellenőrizhető módon kell, hogy történjen, hogy bizonyítékként felhasználható legyen.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.22. 10:27:56

@Nancsi:

nagyon úgy hangzik mint az "elhunyt" korábbi nyilatkozatai!

nem e te vagy e az e akit e a rendőrség e most e már e nem keres tovább? e!

amúgy milyen az idő most Thaiföldön?

efhábé 2009.09.22. 10:28:52

@Zka: Ez így volt régebben, de ma már a visa electron is alkalmas online vásárlásra, úgyhogy a lakosság nagyobbik része rendelkezik vásárlásra alkalmas kártyával.

Az igazán szánalmas egyébként az a warezolásban, hogy a legtöbb feltört program és főleg shareware helyett létezik legálisan és ingyen használható FOSS program, amit csak le kell tölteni és lehet használni.

Tucsok84 2009.09.22. 10:31:52

most komolyan ez vicc rendőrségnek nincs 10 millája hardware meg még egyszer ennyi szakértőre :D.

Amugy 5millából tényleg kijön winyók ára vegyünk, hozzá még egy 100ezres kis office gépet és akkor lehet cserélgetni a lemezeket :D.

Amugy 250milliós kár elég lópikula :) a metrón és autópályán ennek a 100xosát nyúlják le évente.
Őket bezzeg senki sem basztatja, pedig ott a mi pénzüket nyúlják le és nem a kő gazdag filmesekét.

s.o.v.i.e.t 2009.09.22. 10:32:02

csúf rút warezolók, fájlmegosztók!ne tessék a susnyásban sündörögni, mert 18-20.000 forintokat ellopni tisztességes emberektől nem szép dolog!

én megvizsgálnám a nyomozó hatóság családi és család közeli gépeit, hogy hány megosztó kliens telepedett rá - persze tudtukon kívül -! nem is beszélve a sok legális szoftver/adat előáálítójának tisztességéről. akik előállították a terméket és az utolsó forintig leadózták. biztosan nem tévedtek a jövedelem bevallásban 18-20.000 forintot ők sem!

Átvitel honvéd 2009.09.22. 10:35:47

@Zka: az online kártyákkal kapcsolatban valószínűleg full igazad van, én magam is megerősíthetem... Nem prg.-ot, hanem doksit (mint szellemi terméket... mert vasat venni egészen más, ott valahogy ez az "illegális másolás"- meg "szerzői jogi"-téma valahogy sosem vetődik fel ;))) ) sikerült neten összeszedni, az egész pár perces művelet volt. Ha nincs online bankkártyám, hanem bankba kell szaladgálni, valszeg hagytam volna a francba az egészet.

Az elmaradottsággal meg erkölcstelenséggel kapcsolatban... én ezzel várnék még egy kicsit. O.K. a "lopás" mint olyan gusztustalan. Másik oldalról, itt nem fizikai dolgok adás-vételéről van szó, hanem olyasmiről, ami természetét tekintve korlátlanul sokszorosítható. A dolgot az is bonyolítja, hogy a kiadó cégek téged (mint ügyfelet) nem kérdeznek meg, hogy akarod-e az "ő" jog-értelmezésüket magadénak tudni (amely mára már nem csak az értelmezés- hanem maga a szerzői jog mint szabály szintjén is komoly mértékben az ő sugallatukra olyan, amilyen), egyszerűen ezt kapod, és ha nem tetszik, elmehetsz délnek. Miközben a ma szerzői jog "alatt" terjesztett termékekről nem feltétlenül egyértelmű, hogy ez számukra a legmegfelelőbb jogi szabályozás... a cégeknek, amelyek ezzel foglalkoznak, ez áll érdekükben, mert ezzel kényelmesen lehet fejni az "ügyfeleket", ugyancsak ezen szabályozás alapján semmilyen garanciális kötelezettségük nincs (szoftvernél szintén komoly fegyvertény), és ez van. Ez viszont nem "igazság", és (mivel nem kölcsönös megegyezésen alapul) innentől nem létezik az a megkülönböztetés, hogy aki lemásol egy filmet v. játékot, az köcsög tolvaj, aki pedig megveszi a boltban a _hordozót_ (rajta a filmmel v. játékkal, aminek nem válik tulajdonosává), az király gyerek. A dolog megoldása nyilvánvalóan annál van, akinél a szabályozás lehetősége van, azaz a kiadóipar és a törvényhozás. "Mi" nem tudjuk megoldani. Ha ők mindenképp ragaszkodnak a kivételezett helyzethez, semmi gond, az lesz belőle, ami most van (mivel nem vették figyelembe a valós viszonyokat, amibe a szabályozásnak illeszkednie kellene). Addig mehet a tolvajozás és a kriminalizálás (meg az olyanoknak tálcán kínált térnyerés, mint a pénzes ftp site-ok meg Baja sms-biznisze).

Hozzáteszem, a shareware ebből a szempontból feltétlenül a jobb esetek közé tartozik.

janosbacsi 2009.09.22. 10:37:14

@efhábé: Én sem arra gondoltam, hogy egy kínai webszerverre töltsék fel az adatokat... vegyenek egy IBM fél petás nast, de ha nincs rá 60-100e dollár, akkor elég nekik felállítaniuk egy pár terrás NASt, ahová szépen sorjában mentegeik az image-eket. Egyesével feldolgozzák a tartalmat, aztán jöhet a többi. Minimál ráfordítással elérik a céljukat.

A mentésnek biztos megvan a jogi menete, kb. senkit nem érdekel. Az a lényeg, hogy az eredeti adathordozón ne mehessen végbe írás, az pedig roppant egyszerűen megoldható. Arról pedig, hogy azonos tartalomról van szó a generált hashek gondoskodnak.

monticello (törölt) 2009.09.22. 10:40:09

Érdekes a rendőrség szerepe. Lefoglalják a warezt, aztán ők lesznek a warezkirályok.
Valszeg IT szemszögből kétféle rendőr van, a warezoló meg az írógépes.

janosbacsi 2009.09.22. 10:41:44

@efhábé: Ez a nyomi rendszer benyelte a hozzászólásomat. Szóval újra, röviden. Ha nincs pénzük egy fél petás IBM NAS-ra, akkor állítsanak fel egy 5 terrás NAS-t, amire egyesével mentik az image-eket. Szakértő bevizsgálja, jöhet a következő. Akármi, nehogy már ez okozzon problémát.

A mentés meneténél gondolom arról kell gondoskodniuk, hogy az eredeti merevlemezeket hardveresen RO módban hozzák fel, azaz az eredeti tartalom semmilyen formában ne módosulhasson. Az átmásolt tartalmak egyezőségéről pedig a generált hashek gondoskodnak.

dr. Tonyk 2009.09.22. 10:42:09

@Zka: Igen, az a Malincsák. GDF,SZTE, stb.
Objektumorientált programozás és egyéb fincsiségek véreskezű bajnoka. Nem kispályás ürge.

dr. Tonyk 2009.09.22. 10:44:08

@Tonyk: :D Nem egyszer voltam az irodájában benn. Állandóan teli volt az asztala "Bűnjel"-es papírzacsókkal :D De hát a pandúrból lesz a legjobb rabló... vagy fordítva?

SnakeHB 2009.09.22. 10:44:57

Sok ebben a témában a logikai bukfenc:

Ez a nettó értékes kárszámolás úgy sántít, mint Dzsánni "minél többet veszek, annál többet spórolok, ergo vásárlás közben pénzt keresek" marhasága. Ha diszkrecionális jövedelmem nem éri el a károkozás mértékét, akkor olyan pénzről beszélünk, ami nem is létezett, ergo senki meg sem kapta volna.

A másik az Artisjus: a matricával ki van fizetve a jogdíj, nem? (Arról most ne beszéljünk, hogy mi van akkor, ha saját szellemi termék kerül rá, és ők akkor is simán benyelik a zsét). Akkor meg miért büntetik, ha jogdíjköteles cucc kerül rá? Hát, elvileg kifizettem, nem?! Ha meg nem, akkor mi a búbánatos böllérkésért van rajta?!

Ráadásul a virtuális tartalomra nehéz ráhúzni ugyanazt a logikát, mint a tárgyi lopásra. Ha lemásolok egy albumot, attól az ott marad boltban, a zeneszerző kottáiban, a lemez tulajánál, mindenhol.
Ha lenne autómásoló szerekezet, és lekopiznám vele a haver verdáját, nem hiszem, hogy lehetne autólopásnak minősíteni...

Persze, mélységesen elítélem, ha ezért valaki pénzt kér, de ilyenkor azt az összeget kéne odaítélni a szellemi tulajnak, amit a warezos beszedett. Ezzel az értékesítési módszerrel/csatornán ennyit lehetett keresni, amit - nem mellesleg - a kiadó is megtehetett volna.

LastScout 2009.09.22. 10:47:04

@Tucsok84: Pontosan erről van szó... a mi pénzünk nem annyira fontos, mint a kő gazdagoké... különben hogy lennének azok?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 10:50:16

@Tonyk: igen, GDFen tutira tanított és nem volt vele gondom :)

Perillustris 2009.09.22. 10:52:05

@Zka: Itthon még a bolti bankkártyás vásárlástól is ódzkodnak rengetegen, az online fizetés még ördögibb sokaknak. Persze ha lassan is, fejlődünk.

Természetesen az általad vázolt arányok nem csak emiatt ilyenek, hanem "a szoftver ingyen van" elv miatt is.

Takika 2009.09.22. 11:03:20

Akik a vinyok araval dobaloznak, azok vegyek eszre, hogy azok melle nem kismennyisegu raid vezerlo is kell am, gondolom nem csak siman az alaplapi gagyit hasznaltak. Malincsak egyebkent engem is tanitott Szegeden az akkor meg tanarkepzo fosulin, de az mar reg volt :)

KenGuruL 2009.09.22. 11:03:58

és az milyen rendőrség már, amelyik, még mindig nem nézte át a FŐ bizonyítékokat - nevetséges, szánalmas, stb. Vagy lehet rendőrségen belül mindenki hazaviszi, átnézi, lemásolja magának ami kell?

Victex08 2009.09.22. 11:08:31

Hát izéé..
Nem olwastam wégig minden kommentet, ezért előre is sorry, ha már walaki irt wolna walami hasonlót.
1. Szerintem a Balázs yol csinálta, csak gratulálni tudok hozzá. Szép wolt Balázs.
2. Mindenki igy meg úgy l wan hülwe, de azért kiwáncsi lennék, hogy csak a kommenterek között hány user wan aki csak jogtiszta dolgokat használ.
3. Walaki irta, hogy minden szarért jogdijjat kell fizetni, hát igen, no comment.
4. Ha már mindenki ugyis csak warez cucokkal dolgozik, és ha már nincs agya, hogy ne sms el nyomja hanem mondjuk torrenttel, akkor szintén megérdemli. De ezeket sem értem meg, mert azért biztos yo wolt a haweroknak willogni, meg a csajoknak minden féle szar nyálas bizbaszt letölteni pár száz forintért, akkor nem rinyált a szája egyiknek sem. Senki nem wolt erre soha rákényszeritwe.
5. A Balázsék kicsit előre rohantak az időben, mert ha yobban körül nézek, akkor pl UPC most ugyanezt csinálja, meg a T-Fos is, csak az legális mert egy kurwa nagy szolgáltató áll mögötte nem? Tölcsé le pár forintért mp3 at, meg nézzé tekerjé sodorjá ide oda wissza filmet. ugyanaz, csak a wálasztási köröd kissé korlátozottabb..Ha meg csak emailt olwasol és faszságokat irogacc ide, akkor neked otthon biztos csak 512 es neted wan mert az böwen elegendő erre...
6. Azt hogy kiről mit tud, hát nem tudom. Mindenki olyan kurwa okos ebben az országban, és mindenki csak azzal tud takarozni, hogy ő kiről mit tud. Lásd BKV... A politika más asztal, és beleszólásunk sincs, max l mondhatjuk a véleményünket.
7. Az hogy a Balázs megpróbált fiatalon ilyen élet színvolaon élni, yol tette. Sokan csak álmodoztak arról amit ő megvalósitott. Szerintem sok embernek lett volna erre lehetősége, még sem...
8.És még mindig lázadsz a pár száz forintos filmekért, aminek egy részét eltette? Ha elmész egy qrwához, annak fizecc. Ez egy adok kapok játék, ő ugyanezt tette.. Mindenki yol jár,és meg marad a diszkréció is, mert asszem sokan befognák a szájukat, ha mondjuk lenne egy lelkes szakértő és azt mondaná, yol wan akkor keressünk wissza mindenkit aki ezeket az oldalakat walaha is használta az elmúlt pár éwben..
9. Szerintetek a nagyfejüek hogy állnak ehhez hozzá? Gondoljátok, hogy sok lenne a 10M forint ha példát akarnának statuálni? wehehehehe.. hahahah, hihihi, ne légy szánalmas. Amikor napi szinten 10-100 milliók tünnek el percek alatt, akkor gondolod, hogy nem érné meg pár 10 milliót ide is l baszni? hát nem, mert túl sok az érintett, és nem lehet 3 millió magyart bíróságra winni, mert meg akart nézni walami premier filmet, persze csak egyszer csinálta soha többet. Yah igen biró úr én csak 1 autót loptam el ő meg hármat... wicces...
Hát no comment, szép volt Balázs, és remélem yol is wagy!

Cyberkrampusz 2009.09.22. 11:11:30

@efhábé: "a memória-szakaszt gyakorlatilag átugrottuk, bár voltak próbálkozások, hogy memóriakártyán áruljanak zenét"

Nos igen, büdös qrva "jogvédök" mégis beleépítik a szerzöi díjat! Mint ahogy a fénymásolók, nyomtatók árába is, mert ugye lehet(ne) rajta könyveket reprodukálni. (Kérdés, hogy kinek érné meg, amikor ezzel a módszerrel egy átlag könyv sokkal drágábbra jönne ki, macerás, ráadásul ronda is...)

Én alapvetöen támogatom, hogy a szerzök igenis kapjanak zsetont a dolgaik után, de minden cuccra automatikusan rávágni a díjat SIMA BTK-s ESET!!! Hol az ártatlanság vélelme??? Azzal, hogy rákerül a matrica, azzal azt mondják: ha pl. CD-t veszel, tutti öreg, hogy valami jogvédett dolgot másolsz rá. Vagyis azt állítják, hogy elöre megfontolt szándékból büncselekményt akarok elkövetni!!! Ami pedig ugye simán kimeríti a rágalmazás fogalmát! De továbbmegyek: mindamellett, hogy kvázi "elöre megbüntetnek", hiszen biztosan valami jogvédett anyagot fogok rámásolni, természetesen ez NEM teszi jogtisztává szerintük, ha ezek után tényleg pl. valamelyik együttes dalait rögzítem. A kérdés, hogy MIÉRT??? Hisz az üres CD-t megvettem --> pénz a kereskedönél, a jogdíjat kifizettem --> utalják az együttesnek. A bolti ár közötti különbséget (amihez a szakértök mindig a kárt viszonyítják) persze nem fizettem meg, de hát nem is ott vettem, nem merültek fel sem a kiadónak, sem a boltnak költségei, ergo nem nem is károsulhattak... Jaa, hogy a kiesö profit! Nos ennyi erövel én is bármelyik ismerösömtöl bevasalhatnék valami "adót", mert tudomásomra jut, hogy ugyanazt a márkájú laptopját nem nálam vette, hanem a neten rendelte. A gyártó ott is ki lett fizetve, csak az én költségeim, no meg a hasznom nem rakódtak rá, mellesleg szopok is, mert a polcomon áll egy pont olyan gép. De ezért Ö a hibás???

KenGuruL 2009.09.22. 11:14:06

Victex08: láttom te nem vagy magyar

Urteil 2009.09.22. 11:25:00

Egy halotti bizonyítványt nem gond beszerezni. Ha tényleg meghalt, volt hatósági boncolás is, majd
feltehetően hazaszállították és eltemették. A rendőrség jogsegély keretében simán kikérheti a
román rendőrségtől az ottani vizsgálat eredményét.

Fura módon a fentiekről sehol sem lehetett hallani.

Egy iyen "bizonyítvány" bemutatásának még nem kell bedőlni.

Macropus Rufus 2009.09.22. 11:32:57

az árról:
www.edigitak.hu

1TB Samsung H103UJ SATA HDD 22400Ft
1.5TB Seaget Barracuda 34400Ft

namost 1TB-ből kell 250db ez 5millió 600ezer...
Seaget-ből kell 166.6db ez meg (167-el számolva)
5millió 744ezer HUF...

Ami meg a letőltéseket illet: tetszenek azok akiknek a véleménye az, hogy mivel drága ezért lopom. Azért ha az illetőknek lenne pl. boltjuk és a vevő azt közölné vele, hogy nem fizet a tejért mert szerinte ez drága és ezért ellopja mit szólna hozzá. Nem mondom, hogy a programok/filmek/zenék olcsók, de ez az áruk! Nem kell megvenni, és ha elopják akkor meg nem kell sírni ha a tolvajt megfogják.
Vagy szerintetek reális egy pl. Twingó méretű kisautóhoz pl. a közel 5millás ár (full)? Szerintem nem, ergo: el kell lopni.
Félre értés ne essék: én sem komálom a drága filmeket/zenéket, de amióta megveszem őket, csak azt veszem meg ami érdekel. Amíg letőltőgettem addíg mindent leszedtem aminek a címe és a leírása érdekes volt. Aztán meg nem győztem dvd-et meg hdd-at venni, hogy legyen helyem. Aztán rááltam arra, hogy ami kell megveszem. Így csak azok lesznek meg amik tuti érdekelnek. És jé: már kibaszott sokis lett a 2x 500Gb-os hdd mivel semmi nincs rajta ui. nem tőltögetek lefelé: megveszem. Viszont a két hdd anó közel 100ezer volt... Hány filmet vehettem volna meg belőle? Ja: és a dvd lemezerkől már nem is beszélek. (okés tudom vannak akik leszedik megnézik letörlik: ezt nevezem pazarlásnak! 2 napig megy a vas zabálja az áramot aztán 2 óra alatt megnézem a múvit és törlöm... Szar a letőltés/filmnézés aránya + a villanyszálmán is látszik.)

tlantos 2009.09.22. 11:32:58

@Victex08: aki meg olyan fasz, hogy minden v-t w-re cserel...

KenGuruL 2009.09.22. 11:40:51

Felejtsük már el az asztali HDD-t költség számításra. És ha meg számolni akarsz számold a vezérlőkártyákat. Egy sima 300GB-s raptor HDD-t 50.000 petákért kapsz, na ezzel szorozzátok össze :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 11:54:23

@Victex08: úgy írsz mint egy retardált idióta 10 éves

Nancsi 2009.09.22. 11:55:56

félreértitek már megint 2009.09.22. 10:27:56
Nem érkezett még meg a SWAT, szóval nem én vagyok az elhunyt:-) Bár lehet csak dugóba kerültek, aztán ha megérkeztek pár óra verés után bevallom simán :-D

Macropus Rufus 2009.09.22. 12:02:48

" Nos igen, büdös qrva "jogvédök" mégis beleépítik a szerzöi díjat! Mint ahogy a fénymásolók, nyomtatók árába is, mert ugye lehet(ne) rajta könyveket reprodukálni. (Kérdés, hogy kinek érné meg, amikor ezzel a módszerrel egy átlag könyv sokkal drágábbra jönne ki, macerás, ráadásul ronda is...)"

egy oldalt is lehet fénymásolni ami szintén a szerző tulajdona.
Érdekes, hogy azon senki nem volt felháborodva, hogy a VHS és a nomráls magno kazettákon is volt reprodukciós díj anó...

Mioporfeszosz (törölt) 2009.09.22. 12:03:54

Balfax rendőrség megint törökött fogott, de nem ereszti:) Az ismert munkatempóban 8-10évig ellesznek az adatokkal...minimum!
Nemrégen még ilyen "monstre ügyekben" 30-40 DVD vizsgálata is problémás volt és évekig tartott(!), elképzelem ahogyan kocsikon betolják papíron(!) a tárgyalásra a szakértői listát a többtizmillió file-ról egyenként, mind egy fél A4-es bekezdés, mi ez, mirevaló, stb. A bíró meg biztos elolvassa majd...
Kabaré.
Szánalmas.

Egyébként ez a jelekből láthatóan egy kőkemény NBH balhé, aligalig van köze bármiféle warezhez...és Balázska tényleg nincs már az élők közt.

Akik most csücsülnek, azok belekeveredtek, kicsit szánom a hülyegyerekeket, 2-3 évet sitten ma pl emberölésért vagy betörésekért szoktak lenni, ezek a kis majmok meg most ezért csücsülnek, mert elhitték, hogy akármeddig lehet a lét lehuzni az emberekről kaloz cuccal.

Igaz nekik csak cseppek jutottak, dehát ilyen az élet.
Mindenki emléxik pl. Norbertka&co mekkora pofája volt amig ment a buli, mintha ő tojta volna az internetet, taknyos tizenévesen, csak mert benne volt olyan dolgokba amikbe más éppeszü ember szerintem be sem szállna.
Igyjárás.

Nancsi 2009.09.22. 12:08:07

efhábé 2009.09.22. 10:19:41
Jogdíj kérdésnél azért ne felejtsünk már pár apróságot:
1. Zene jogdíj kb 500Ft/szám. Igaz csak Magyarországra, de ki a rák hallgatná a "Kettőt tojt a tyúk, de tegnap meg hármat" című slágert kis hazánkon kívül?
2. Műszaki jogdíj csak Magyarországra százezres nagyságrendű pénz. Viszont az esélyes, hogy ha a kőműves kitalál 1 új falrakási technikát, akkor a szlovákok úgy lemásolják mint a szél, tehát le kell védeni Szlovákiában is. Meg még vagy 100 országban (csak a fontosabbakban), így kijön egy 10MFt+ összeg szabadalmi díjként. Ami persze nem sok, csak átlagembernek nincs.
3. Szoftver szabadalom szintén több MFt, ráadásul érvényesíthetetlen is, mivel minden programozó nap mint nap ezerszámra sérti a multik szabadalmait. Pl egér kattintás, meg rollover, meg hasonló dolgokat is szabadalmaztattak - mintha valós életben szabadalmaztatnád a levegő vételt.
Szóval a jogdíj azt védi, akit szeretnek felül ("ők"), az ellen, akit nem szeretnek fölük ("mi"). Éppen ezért nagy ívben lesz.randó az egész jogdíjas téma.

A másik hogy itt lopásról beszélnek, holott a lopás az, amikor X elveszi Y-tól Z jelű tulajdonát. X-é lesz Z, Y-nak nem lesz többé a tulajdonában Z. Na ez digitális információnál nem áll meg, mert Z ugyanúgy Y tulajdonában marad, csak X is kap belőle 1 példányt, és ez Y-nak semmibe se fáj. Persze, elmaradt haszon. Ez akkor áll, ha mondjuk X munkára használja a terméket, és a másolás időpontja óta több nyereséget termelt Z termék segítségével, mint amennyi Z ára. Különben Y bekaphatja.
Magyarán
A. Egy szaros joghézag miatt erőltetik rá a lopás kategóriáját egy olyan tevékenységre, amire a lopás definíciója nem illik. Ennyi erővel a nemi erőszakot is ráerőltethetnék a warezolásra, mert az se illik rá.
B. Ha az erkölcs alapján vizsgáljuk a témát, akkor is csak akkor beszélhetünk káreseményről, ha bizonyítható az, hogy az illető az ingyen megszerzett információ segítségével nagyobb nyereségre tett szert mint amennyire az információt taksálja a tulajdonosa. Ez meg az esetek 1/100000 részében áll meg.

Nancsi 2009.09.22. 12:10:30

Megjegyzem mivel SMS-web cumóról volt szó, ahol a bevétel kb fele megy a mobil szolgáltatónak, így tessék szépen a vádlottak padjára ültetni a Pannon, T-Mobil, és a Vodafone vezérigazgatóját is, mint társtettesek. És tessék őket is elítélni 2-3-4 évre. Ja, hogy ők sérthetetlenek? Pedig látniuk kellett, hogy miből jön be a zsé a céghez.

Nancsi 2009.09.22. 12:15:02

Nancsi 2009.09.22. 12:08:07-ból kimaradt, hogy én is programozó vagyok, és programok eladásából élek. De nem abból, hogy játékokat letöltő 12 éves pistikéket meg a 2 éves gyereknek 15 éves mesefilmet letöltő apukákat citálok bíróság elé. Mert én tudok programozni, és tudom azt is, hogy a szoftver elkészítésének része az is, hogy milyen módon adjuk el a terméket, hogyan biztosítsuk azt, hogy meg is vegyék, ne pedig lemásolják. Ennek 1001 módja van, persze csak azoknak, akik értenek is hozzá. Olyan "szoftverfejlesztő" cégektől, ahol kirúgnak 3 programozót, és felvesznek helyette 1 ügyvédet ne várjunk mást, mint bírósági szarrágást.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.22. 12:17:46

@Nancsi: mivel itthon a letöltés legális (a feltöltés nem), nem tudom ki és mikor rángatott kisgyereket bíróság elé ilyenért.
És az is durván lopás ha valaki olyan szoftvert vagy filmet/zenét ÁRUL pénzért aminek a bevételét a szerzővel nem osztja meg. Ingyen még csak oké, de pénzért... Ahhoz pofa kell.

csibra 2009.09.22. 13:13:14

@janosbacsi: ha a warezkirálynak volt egy kis esze (és volt neki) akkor a meghajtókra titkosított file-rendszert tett. Azt meg nem lehet csak úgy felmountolni, szóval valószínüleg sosem fogják tudni megállapítani, hogy mennyi és milyen adat van a lefoglalt 250TB-n. Csak ezt egyelőre nem merik/akarják bevallani.

DeadBodiesEverywhere 2009.09.22. 13:27:40

Hat igen, a 250TB -nek minimum a fele titkositva lehet

wiener 2009.09.22. 13:27:41

hulye aki elhiszi hogy meghalt :)

janosbacsi 2009.09.22. 14:02:01

@csibra: Egen, ha külső NFS mountok voltak, az érintett gépek pedig loginra auto unmountolták a truecrypt particiokat, akkor NNI szép öngólt lőtt magának. Akkor nincs is gond, mert nincs mit bevizsgálni :D.

janosbacsi 2009.09.22. 14:04:58

Bár a jelszavakat valszeg tudták az "alkalmazottak" így őket kell prés alá vonni és máris feltárul a kincstár. Szóval azért annyira nem egyértelmű a helyzet.

mizrolist 2009.09.22. 15:05:01

@newnt55: van legális és sok esetben nem drága letöltési lehetőség játékszoftverekre; zenére szintén; a filmek neccesebbek, igazán jól működő megoldást nem ismerek.

efhábé 2009.09.22. 16:25:33

@Cyberkrampusz: Teljes mértékben egyetértünk, egy dolog a valóban járó jogdíj és másik, faszkorbáccsal díjazandó az üres adathordozók és sokszorosításra alkalmas készülékek átalányjogdíja.

efhábé 2009.09.22. 16:34:02

@Nancsi: Az okfejtésed ott sántít, hogy attól, hogy másolható, attól még a díj nélkül másolt példányok kárt okoznak.
Nem csak akkor okoz kárt, ha többet termelt, mint amennyibe a termék került volna.
Ha szükség van a világon 15ezer példányra a tojásfestésmotívumot randomizáló programból, akkor eladnak 5 ezret, 10ezret meg ellopnak, akkor az a 10ezer lopott példány komoly hiányt tud okozni. Te magad mondtad, hogy programot írsz, nyilván a fejlesztési költségeket és az egyéb soft costot elosztod prognosztizált darabszámra. Ha lopás miatt a prognosztizált darabszám nem teljesül, akkor nem jönnek vissza a költségeid, ergo komoly károd keletkezik, pedig a programokat még el sem indították egyszer sem.
Nem ostobaság a szerzői jog és a lopás emlegetése szoftverek kapcsán. (Mondom ezt úgy, hogy csak FLOSS programok dolgoznak a gépemen).

piszkosfred 2009.09.22. 20:26:43

Csak azoknak akik számolgatnak a kisker winyóárakkal. A rendőrség nem vásárolhat a kiskerben vagy akármilyen nagykerben. Kizárólag közbesz listából vehet, az abban lévő árak alapján. Ami lényegesen magasabb, mint az általatok említett ár, már csak azért is, mert a lista elkészítésének idején még sokkal drágábbak voltak a winyók. Majd egy év múlva lesz másik lista, addig mindegy mennyit változott az adathordozó ára, azzal max a kereskedő járhat jól...

Nancsi 2009.09.22. 22:48:24

efhábé 2009.09.22. 16:34:02
Ugye életszerűbb példával nem megy, mint tojásfestésmotívum generáló progy?
Nézzünk már valami létezőt, hogy értsd miről beszélek. Jenő elektroműszerész, akar csinálni magának 1 dallamcsengőt, mert amit boltban lehet venni, azzal nincs megelégedve. Meg kéne tervezni a nyákot, vagy papíron, vagy valami nyák tervező programmal. A program eladó szerinti ára 3MFt, Jenőnek megér mondjuk 300Ft-ot, de 3 milát nem, mivel 5 évente 1x fogja használni, egyébként TVket javít, ahhoz meg nem kell nyákot tervezni. Akkor ugye Jenő ne töltse le netről ezt a progyt mondjuk ingyért, mert ezzel húdemekkora kárt okoz. Okoz a lófaszt. Ha nem tudná letölteni, akkor megrajzolná kézzel, max 1 órával tovább tartana. Vagy nem csinálna dallamcsengőt, hanem megvenné a Conradból a gagyit.
Aki programokat készít, annak fel kell mérnie - ahogy írtad is - hogy milyen bevételre számíthat. Az információ ára az, amit megadnak érte, nem amit elkérnek. Ezt kéne felfogni a szerzői jog védőinek. Ha esélyes hogy 10-ből 9 felhasználó nem fog fizetni a progyért, akkor megnézi hogy a maradék 1-nek tudja-e annyiért adni, hogy megérje megcsinálni. Ha nem, akkor _nem ír olyan programot_, mert szar az ötlet, szar a fizetési konstrukció, szar az egész. Nem az a megoldás, hogy BSA, meg hasonló buzi cégeket szponzorálunk, hogy basztassa az állampolgárokat, hanem az, hogy olyasmit készítünk, és olyan konstrukcióban értékesítünk, amiből bejön a fejlesztés költsége. Ha valaki 300Ft-ot hajlandó fizetni azért, hogy Autocadet használjon 1 óráig, akkor azon ne akarjunk már 3MFt-t behajtani. Inkább a tisztelt Autocad gyártó csináljon netes verziót, aminél ha dob az illető 1 SMS-t, akkor 1 óráig tud vele dolgozni. Ja, hogy ahhoz már dolgozni kéne, nem csak 3 köcsög ügyvédet felvenni? Hát igen.

KeeganBong 2009.09.23. 10:07:45

@Zka: Elég szarul adhatta le a tananyagot Malincsák, mert 1 TB az 1024 GB. www.terabyte.net/terabyte.htm

Biztonságtechnikusként dolgozom, és egy általunk bekamerázott helyen történt egy késelés. A rendőrség elkérte a felvételeket a videószerverről.24 kamerának a képeire volt szükségük, de adathordozót nem tudtak biztosítani hozzá, így amikor a nyomozó megtudta, haza kellett ugrani hozzá, és elhozni egy saját merevlemezét.

kefepapa 2009.09.23. 10:33:31

udv mindenkinek nevembol ki ismer ram????? lassan lehetne egy osztalytalakozot szervezni!!! Pontos sörözőt kerek megjelolni, bar en nem iszom alkoholt. A mostani index cikkben nem ertem Malincsak nevet miert roviditettek, mivel minden linkben az index adatbazishivatkozasai alincsakxxx szamokkal kezdodik, ha lesz egy kis osszeules es elmenybeszamolo esetleg Malincsakkal egyutt szoljatok, mert mindenkepp jovok, Attibá nincs itt? Biztos lenne egy két jó szava a dologhoz. Azert remelem K.balazs nem tudom ismerem-e, de ha nem akkor se adja tenyleg a fejet gyogyszerszedesre par zeneert meg filmert!!
Az élet sokkal többet ér és ha már kapjuk ajándékba legalább használjuk egy jó célért is!!!
Szerintem nagyon tuti az otlet a nagycegek tervezoi progijaihoz,hogy csinalni egy kozos szervert megbeszelve a fejleszto cegekkel egy fizetos par szaz forint mellett idokorlatos hasznalatra, akar autocad,archicad,inventor, catia stb... ha valaki megcsinalja kerem vegyen be, mint szakerto szivesen adok szulesi es szoptatasi tanacsokat is!!! postapalack@gmail.com most epp ezen is elértek ha valakit érdekel miert ez az emailem szivesen valaszolok ÜDV: kefe

digilab · http://eskuvofotozas.digilab.hu 2009.09.23. 12:41:19

@Zka: te se vagy egy matekzseni :) eleve az informatikaban nem 1000 hanem 1024 a lepes :) masreszt 1teras winyot 18e penzert lehet kapni hivatalosan boltba 1db-os kiszerelesbe. 250db eseteben tippem szerint ennel kedvezobb arat kapnanak es az nemhogy 5 de csak 4.5M kedvezmenyek nelkul. Jah kerem es lehet am egyesevel is vizsgalni a szervereket nem kell egyszerre tukrozni az egeszet.

Bartoki 2009.09.23. 18:45:39

"Az igazságügyi szakértői gyakorlat szerint az illegális másolat nettó kiskereskedelmi árát szokták figyelembe venni"

Szép kis gyakorlat. :( Ha egy filmet valaki kikölcsönöz, akkor ugyanúgy lemásolhatja magának mintha warezból töltené le.

Szóval a legrosszabb esetben is csak a kölcsönzési jogdíjat (talán 100-200 Ft lehet?) bukják el a jogtulajdonosok.

efhábé 2009.09.23. 20:00:56

@Nancsi: Direkt írtam teljesen életszerűtlen és lehetetlen dolgot, hogy lásd, a lopás akkor is kárt okoz, ha el sem indítják a programot, ergo nem áll meg az a kijelentés, miszerint csak a megszerzett haszon által keletkezik kár.
No de nézzük a konkrét példát, jelesül Jenőt.
Jenő akar tervezni egy darab nyákot házilag. Ehhez Jenő az Autocadet szeretné használni.
Én is szeretnék egy buszjegy áráért luxuslimuzinnal érkezni a melóba minden nap, mégsem tehetem meg, mert a luxuslimuzin-bérlési szolgáltatást nem erre találták is és nem ennek megfelelően lőtték be az árszintjét. Avagy másképp fogalmazva, verébre nem ágyúval lövünk. Nyáktervezésre vannak 0 ft-ért megszerezhető és legális programok, azokkal kell 5 évente egy nyákot megtervezni, nem 3 millió hufos komplex CAD-programmal.

efhábé 2009.09.23. 20:05:48

@Bartoki: A kölcsönzött film másolása is illegális, úgyhogy ne várd már el, hogy azt mondják, a kárunk csak a két illegális tett különbsége.

raklap 2009.09.24. 09:37:50

1. letölteni nem büncselekmény.. megosztani anyagi haszonszerzés miatt igen.

2. amúgy meg senki nem vonható felelősségre mivel minden adathordozón artisjus dézsma figyel... ergo előre kifizeted a jogdíjat arra amit majd letöltesz...ha meg soha nem töltesz akkor is kifizetted szal jogvédő szervezet mehet a csába.. alig várom hogy bíróság előtt majd valaki ezzel érveljen oszt lesz had el had..

amúgy meg a díjakról mivel állami szinten gondolkoznak csak lehúzós dijakban tudnak gondolkodni... amit kiskeráron kiszámoltok hogy 250 tb 5 milla az rendben is van de aki ehez majd beszerzi a cuccot az felkeresi a gyártó mo-i képviseletét és kb 4 millában fog megállni neki a cucc... a szakértői díjra meg majd mormognka valami 20-25 millás árat... a dolog szépséghibája hogy ha te mint vállalkozó fogsz beböfögni ekkora díjat azonnal eljárás indul ellened apeh és vpop-val az élen...

SnakeHB 2009.09.24. 11:40:32

@Macropus Rufus:

Szerintem nem ugyanaz, kissé sántít a hasonlatod:
Ha egy hiperkütyü másol nekem egy Twingót, akkor az a tulajtól nem tűnik el, ahogy az mp3 sem az illető gépéről, sem a zenekar albumáról.

Itt egyszerűen arról van szó, hogy a jogvédők egy perverz logika alapján úgy gondolják, hogy ha valamit lemásolsz, akkor azt nem veszed meg, ergo a szoftver/zene árával károsítod a szerzői jog tulajdonosát. Ami nem mellesleg egy orbitális marhaság. Pl. ha az általam eddig illegálban leszedett cuccokat nézzük, szerintem milliós a nagyságrend (a letörölt szar zenéket/játékokat beleértve). Ekkora összeget (anyagi lehetőség híján) sohasem fordítottam volna rájuk, (pláne, hogy akkor most egy csomó fos játék, film és zene csücsülne a polcon). Szóval ez a képzeletbeli pénz a büdös életben nem lett volna a kiadóé (már csak abból kindulva, hogy meg sem kerestem soha). Miért adajak ki 6-12e Ft-ot egy közepes filmért, ha egy unalmas délutánon megnézzük, aztán max csak porosodik. (Ja, és a kisker árban azért sok a beépített költség, amit online ugye nem kell megfizetni.)
Az alkotók is tehetnek erről a helyzetről; csak a 12-egy-tucat megy mindenből, alig van eredetiség. A minőségit én is begyűjtöm eredetiben (max kicsit később, ha leárazzák), ha/amikor tehetem. Azok azért fogynak is rendesen a boltból (pl. GH, GTA, Fallout, meg a kultfilmek/zenék).
Ámíg egy játék/film bolti ára a fizu 10-20%-át is elviszi, addig nincs is min csodálkozni.
Ja, és tudományosan is igazolt a dolog:
Közgázból azt tanultuk, hogy a racionális fogyasztó ugyanolyan minőségű termékből az legolcsóbbatt veszi. Az (kvázi) ingyennél nincs olcsóbb... Ők (kiadók) akartak kapitalizmust meg szabadpiacot. Nesze, itt van! Most már nem ízlik?!

TakiBá 2009.09.25. 10:56:53

@SnakeHB:
Ne haragudj, de a konkrét esetben nem erről van szó (persze ezért rossz MR példája is)

A 250 TB anyagot PÉNZÉRT árulták, illegálisan - nem megfizetve a jogdíjakat. A probléma nem az, hogy a "Twingot" ellopták, hiszen nem erről van szó ez esetben, hanem az, hogy klónozták, és a klónokat a fizetőképes keresletnek beárazva, de az eredeti gyártónak semmit sem fizetve árulták. Pontosan ez történik az ipari termékek esetében pl. Kínában, tehát nem példa nélküli az eset.

Erre a helyes gyakorlat az lenne, ha végre a nagyszerű kiadók felismernék, hogy

1. Az online terjesztés is lehet üzlet, méghozzá óriási

2. Az emberek diszkrecionális jövedelme eltérő országonként. Az interneten el tudod különíteni, hogy egy IP-címhez milyen árat társítasz, így akár országonként lehetne versenyképes árat szabni.

3. A matricázást be kell fejezni, mert nem életszerű. Ha a M$oftot rá lehetett bírni, hogy ne szedjen be pénzt minden eladott hardware után, pedig ott a rendkívül értékes szoftvere előtelepítve, akkor a matricás adathordozók kereskedelme is beláthatná ezt.

SnakeHB 2009.09.30. 13:25:22

@TakiBá:
Igen, igaz, én is írtam korábban, hogy kezétlábát levágni, annak aki warezból pénzt szed be.
De ha, ingyen osztja meg/tölti le vki, attól ugyanúgy büntetik...

1. Naná. Pl. iTunes, Sony PS Store, MS XBoxLive

2. Hát ez nem működne több okból:
- megrendeled onnan, ahol a legolcsóbb
- dinamikus IP?
- pillanat alatt lehet üzbég IP címed

Amúgy az elv maga nem működik (olcsóbb -e nálunk emiatt mondjuk bármi is?!)

3. Max. egyetértés (szeritem nem igazán EU konf.)

Amúgy a zenészeknek fákk, mert nem a lemezből, hanem a koncertekből van a lé. A lemez egy promó, ennyi. Koncertélményt meg nem lehet másolni. Az egész zenekiadósdi egy ingyenélő bagázs gazdagítására jó.
A szoftvernél/filmnél kicsit más a helyzet, de nem úgy tűnik, mintha válságban lenne emiatt az iparág (dollármilliárdok mennek el rá), ontja magából a filmeket/játékokat. Ahol jólét van ott veszik, nem szarakodnak letöltéssel, pláne, hogy pl. USÁban működik a megunt játékok beszámítása/cseréje.

Más:
A NYÁK-ot tervező Józsi bácsi sztorihoz meg annyit, hogy ez olyan, mintha egy haverod megkérne, hogy ha már úgyis mész Kisbicskanyitogatóra, akkor vigyél már le egy csomagot a nagymutterjának, Te meg elküldenéd, hogy vegyen egy kocsit, mert a tiédbe ugyan nem pakol, vagy elkérnéd tőle a kocsi árát, mert csak akkor van joga használni, ha a teljes árat kifizette. (Jó, néhol picit sántít, csak az aránytalanságot akartam érzékeltetni).
süti beállítások módosítása