No Man Left Behind

2010.04.08. 14:16

Megint hypothetical, megint kiemelem. Hypo for president :)
 
Családján keresztül támadják Tollner Józsefet

A napokban "ismeretlenek" alaptalan és hazug, rágalmazó szórólapot
kezdtek el terjeszteni Tollner József pátyi képviselőről.

A szórólapban Tollner képviselőt családján keresztül támadják és
visszataszító rágalmakkal próbálják megtörni állhatatosságában.

Tollner József pátyi képviselő a pátyi megaberuházást ellenző képviselők egyike, aki személyében vállalta fel, hogy a nyilvánvaló
ingatlanpanamának és az egész Zsámbéki-medencét károsító beruházásnak megálljt parancsol. Mint ismeretes, a pátyi lakópark-építés mögött a
korábban csalásért és közokirat hamisításért elítélt, volt pornófilm szereplő szélhámos, Kovács Bence János és az éjszakai mulatóiról elhíresült hasonlóan jó pedigréjű Mervó József áll. A beruházást
támogató pátyi képviselők, a "bűnös tízek" közül sokak ellen már most eljárások vannak folyamatban, de a legtöbb ügy még nem jutott bírósági
szakaszba. Ez a rossz hírű kör támadja hát Tollner képviselőt, és mivel semmi mást nem találtak, amivel kompromittálni lehetne, hát
kreáltak egyet és családján keresztül próbálják meg támadni.

Ugyanezt a módszert választották Danóczy Balázs, Telki egykori
polgármesterének lejáratására is. A szöveg és a módszer tartalmilag és
stílusában is azonos. Névtelen szórólap, amiben családján keresztül
támadják a célszemélyt és szektás vádakat fogalmaznak meg. Talán nem
véletlen, hogy Danóczyt karácsonykor, míg Tollnert húsvétkor támadják.
Keresztény vallási ünnepek idején sokkal érzékenyebbek az emberek az
ilyen homályos vádakra. Mint az már nyilvános, Danóczy életveszélyes
fenyegetés miatt mondott le tisztségéről. Ugyanígy megfenyegettek már
többeket, köztük országgyűlési képviselőket is. Tollner képviselő is
kapott már fenyegetést, sőt Pátyon kocsirongálás is előfordult.

Páty polgármestere elégedetten nyilatkozott a sajtónak Danóczy
lemondása után, azt állítva, hogy előre megmondta, hogy erre Telki
polgármestere "rá fog menni". Máskor azzal fenyegetőztek, hogy
bármikor kiugorhat az útra egy szarvas az arra haladó autósok elé,
illetve javasolták, hogy törődjön a beruházást ellenző inkább a
családjával.

Ezek a maffia módszerei.

Ahogy Danóczy, úgy most Tollner is rendőrségi feljelentést tett. A két
ügy kapcsolatára, az egyforma módszerekre és forgatókönyvre felhívták
a hatóságok figyelmét. A fenyegetések és lejáratások szervezett
formában zajlanak. Ez súlyosbító körülmény.

A környezetünket rongáló, életminőségünket rontó, törvénytelen
ingatlanpanama ellen felszólalókat csak az összetartás, szolidaritás
és a nyilvánosság védheti meg. Ezért Tollner képviselő a rendőrség
után azonnal a nyilvánossághoz fordult. Ugye, mennyire más ez a
reflex, mint amikor Kovács Bence Jánosék megpróbálták erővel
elhallgattani a médiát?

Tollner József, veled vagyunk.
 

166 komment · 1 trackback

Címkék: páty hypotheticalfriend tollnerjózsef

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr591904573

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Páty 6 - A maffiamódszerek mit sem változtak 2010.04.08. 20:28:12

Nagyon jó, hogy kirobbant ez a pátyi ügy. Én legalább is úgymond örülök annak, hogy véleményt alkothatok ennek mentén, és örülök, hogy egy ország egésze számára derülnek ki "a" dolgok. Mire is akarok célozni? Egyrészt van az a vélemény, hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárkányfő 2010.04.08. 23:44:41

@pier01:
Megnéztem. Ki az a nő, akinek nem hagyták, hogy felvegye az ülést, noha hosszú perceken át küzdött érte, és hogyhogy a parlamenti üléseket élőben adja a tévé, ezek meg közlik hogy saját hatáskörben letilthatják a közérdekű felvételt?

Egyáltalán mi folyik itt?? Agyam eldobom ezektől a tahó, agresszív helyi képviselőktől.

Sohanedudgi 2010.04.08. 23:57:41

@pier01: Néhány pár gumicsizmát ki lehet osztani közöttük.
-Lehet tartósabbat is, mivel fűző nélküli, így odabent is viselhető.

szederveder 2010.04.08. 23:58:06

@ó jaj: Igen időigényes, de érdemes megnézni pl. a legutóbbi, tegnapi ülés 1. részét is a patyicivilen, milyen stílusban megy a disputa, Porkoláb, Soós és Sági képviselők esetén...

vadaszok 2010.04.09. 00:19:37

@EMU: @adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: @_____: @hypotheticalfriend:
Maradjunk hűek az eddigi stílushoz.
1. Trollokat agyon hallgatni/ignorálni
2. Zaklatásra felbujtót feljelenteni
3. Más fórumokba nem bekapcsolódni, hanem a jó összefoglaló cikkeket belinkelni. pl.
hvg.hu/velemeny/20100322_paty_golfvaros_grupomilton
www.origo.hu/itthon/20100309-paty-grupo-milton-elhallgattak-a-golffalu-ellenzoi.html

hypotheticalfriend 2010.04.09. 05:56:18

@vadaszok: OK
A lényeg, hogy a fizetett trollok új csapata is kezelve legyen.
A fejlemény ebben az, hogy olyan helyeken jelentek meg és terjesztik a hazugságot, ahová mi nem látogatunk, így nincs semmiféle tényleges tájékoztatás és ellenvélemény.
Használjatok keresőt és, ha valamit kidob a gép, akkor tegyetek belátások szerint.

aszpirin 2010.04.09. 07:23:09

Kedves pátyi képviselők!
Szerintem az, aki ilyen sorokat leír mint Porkoláb József, annak lelkileg is komoly segítségre lenne szüksége. Aki tehet valamit, - és lehet, hogy ebben is TJ. lesz az, - próbáljon hatni rá, segíteni a tékozló fiúnak!
Ez nem vicc, és még kevésbé gúny volt!

kistalos 2010.04.09. 09:37:45

Tollner József tudja és gyakorolja, hogy a tisztesség hosszú távon megéri. Amit tesz az sokkal több, mint hogy keresztbeáll a korrupt politikusok mögött álló maffia torkán. Példát mutat, erőt ad és reményt.

Valaki küldjön nekem egy szórólapot, mert elfogyott a budipapír. Köszi.

Dzsoll 2010.04.09. 10:45:20

Először is: Hajrá Tollner Józsi!!!! Melletted vagyunk!

Másodszor: A tisztánlátás kedvéért fel kellene tenni mind a szórólapot, mind pedig a részletes cáfolatát valahova. Nem jó stratégia csak azt mondani, hogy a szórólap aljas rágalom, ezt a politikából már ismerjük: akkor is azt mondják, ha csak egyetlen betű félremagyarázható belőle.
Vannak benne konkrét állítások, azokat konkrétan kell cáfolni, vagy megerősíteni. Ezzel lehet korrektül visszavágni.

hypotheticalfriend 2010.04.09. 11:03:35

@Dzsoll: Szerintem a szórólap olyan családi jellegű ügyeket firtat, amihez senkinek semmi köze, különösen nincs köze a szórólap gyártójának.
Tollner képviselő családtagjai nincsenek kapcsolatban az üggyel.
Én inkább arra lennék kíváncsi, aminek van köze az ügyhöz, például arra, hogy a pátyi képviselők bőszen szavaztak a saját földeik adásvételéről, persze emelt áron. Ez az ügyhöz tartozik. Ráadásul bűncselekmény.

Dzsoll 2010.04.09. 12:02:44

@hypotheticalfriend: azt is el lehet magyarázni anélkül, hogy belemásznánk a magánéletébe. az "alaptalan, aljas rágalom" csak elbizonytalanítja azokat, akik most hallanak először a dologról.

figyel-lő 2010.04.09. 14:22:41

@Dzsoll: Tollner úrnak meg kell barátkoznia a gondolattal: Ősszel szerepet kell vállalnia!
Nagy feladat, de 20 év után a pátyiak megérdemelnének egy tiszta lelkű testületet, polgármestert. Addig küzdeni kell, ne történhessenek visszafordíthatatlan események!

tolom 2010.04.09. 16:11:14

@Dzsoll:

Itt a szórólap: i41.tinypic.com/2eb7af6.jpg

És itt a reakció:

"Nyílt levél a pátyi képviselő-testülethez:

Tisztelt Képviselők*!

Sajnos joggal van okom feltételezni, hogy a 2010.04.07-én a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium környékén nagy mennyiségben terjesztett aláíratlan szórólap az Önök műve. Érthető, hogyha van egy ember, aki ellenáll a korrupciónak, a butaságnak, a megtévesztésnek és józan érvekkel, kézzelfogható bizonyítékokkal felelősen politizál, azt el akarják távolítani útjukból. Érthető, hogyha ezt nem tudják elérni utasításokkal, életveszélyes fenyegetésekkel, rongálással, akkor még undorítóbb módszerhez folyamodnak.

Amíg nem voltam a március végi testületi ülésükön, addig el sem tudtam volna képzelni, hogy egy képviselő-testületben ilyen bunkó, neveletlen emberek ülhetnek, de azt pedig egyenesen felháborítónak tartom, hogy az ülés vezetője (a polgármester) nem utasítja rendre, a beszólogatókat, a tiszteletlen hangnemben beszélőket, hanem "adja alájuk a lovat", partner ebben. Ezek után egy ilyen színvonalú, pitiáner lejárató szórólapon már annyira nem is lepődök meg. Ilyen módszerek vannak az Önök eszköztárában, nincs mit tenni.

Néhány gondolat a szórólapról:

Ugyan a világon senkinek semmi köze hozzá, de muszáj elmondanom, hogy nyaranta a nagymamámhoz költözöm Budaörsre a nyári tanszünet idejére. Amióta Pátyra költöztünk, azóta ez így volt minden évben. (13 éven keresztül Budaörsön laktam, talán érthető, hogy itt van az összes barátom). Tavaly nyáron Budaörsön talált rám a szerelem, majd szeptemberben új egyetemi tanulmányokat kezdtem, ezért úgy gondoltam, hogy célszerűbb lenne, ha Budaörsön maradnék. (Ennyit arról, hogy elzavart apukám...)

Továbbá elmondanám, hogy napi szinten beszélünk apukámmal, rengeteget erről a pátyi helyzetről is, kapcsolatunk remek. Elképesztően büszke vagyok rá, a képviselő-testületben végzett kitartó, kemény munkája miatt, amiben tudom segítem és támogatom a továbbiakban is.

Szcientológia: ez honnan jött? Apukám katolikus, évente néhányszor elmegy templomba. Nem jár semmilyen gyülekezetbe, nem olvas titkos könyveket, nem utasít senkit semmire, nem készít feljegyzéseket senkiről. Aljas, szánalmas próbálkozás. (Persze könnyű egy ilyen szóval riogatni az embereket, mert a legtöbben semmit nem tudnak erről a vallásról, csak azt, hogy nagyon rossz dolog. Lefogadom, hogy a szórólap szerzője sincs tisztában a vallással, ő is csak ennyit tud róla.)

Amennyiben úgy gondolják, nincs közük a szórólaphoz, kérem ezt jelentsék ki, és határolódjanak el az ott leírtaktól, ez esetben tekintsék levelemet tárgytalannak.
Nagyon bízom benne, hogy a budaörsi térfigyelő rendszer segítségével megtalálja az elkövetőt a rendőrség.

(Sajnos egyre kevesebb) tisztelettel:
Tollner Máté, 2010.04.09.

* = Azokhoz a képviselőkhöz szólnék, akik elvakultan támogatják a törvénytelen beruházást, mintha az életük múlna rajta, vagy nagyon sok pénz. "

kistalos 2010.04.09. 17:21:15

@tolom: ez kint van valahol a neten?

Dzsoll 2010.04.09. 19:38:23

@tolom: nagyon korrekt. ez hiányzott. remélem t.j. lesz a polgármester pátyon!!!!

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.04.09. 20:45:57

Sávolyon összesen 750 MióFt-nyi pénzt osztottak szét megfoghatatlan munkákra (pirosan jelölve).
A nagyságrendet figyelve (a Pátyi beruházás is hasonló méretű), többen elképzelhetőnek tartják, hogy nem véletlen, hogy a marcali MSZP-s Suchmann Tamás hasonlóan megmagyarázható módon küzd a törvénytelenségért a korábban színtén MSZP színekben bejutott dr. Bognár András pátyi polgármester.

Sávoly Nokia dobozok (pirosan jelölve a gyanús tételek):

docs.google.com/leaf?id=0B1lqqEBadFjgOGFlOWQzOGMtZWI0My00NjAxLTg4YzItMmMxNDQyOGMzMjE3&hl=hu

olcsóJános 2010.04.09. 21:32:03

@Patyimutyi: docs.google.com/leaf?id=0B1lqqEBadFjgOGFlOWQzOGMtZWI0My00NjAxLTg4YzItMmMxNDQyOGMzMjE3&hl=hu
Talán így lesz elérhető. Máshol írtam: a többi tétel is gyanús, de ha nem közpénz akkor csak sima adócsalásnak tűnik.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.09. 21:34:26

Lehet hogy Orbánék mégis olvassák a blogomat?

Orbán Viktor: "Senkit nem fogunk az út szélén hagyni"
www.mno.hu/portal/706020

kommentálhatnának is labdabubus témában...

hypotheticalfriend 2010.04.09. 21:47:23

@bodoky: Én már azzal is elégedett lennék, ha nem vennék át a szocik bukott üzleteit a bűnözőktől. Politikai hátszél nélkül Pátyon nem lehet ezt a szart megcsinálni, annyi benne a törvénysértés. Politikai hátszél pedig mostantól csak egy irányból fújhat. Szóval, ha bármi is lesz ebbeől, akkor az csak Orbánékkal lehet. Ha meg nem lesz belőle, akkor azért nem, mert Orbánék lerázzák magukról ezeket a bűnözőket, mint szamár a bogáncsot.

Sohanedudgi 2010.04.09. 21:57:27

@tolom:
Mégis jó, hogy betetted a szórólapot, főként így, az ifjabb Tollner válasz levelével együtt.
Kétségeim eddig sem voltak, de így tisztán látszik mennyire aljas, primitív és gyáva a rágalmazó iromány szerzöje(+ bandája).
Tollner József és fia: Csak így tovább, sokan szimpatizálunk Veletek!

Társasházfelújítás · http://www.tetoterek.hu 2010.04.09. 22:47:46

CSAK EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEK.
[Amit a kanadai vadlibáktól tanulhatunk]

Tény: A vadlibák csoportosan „V” alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegõ felhajtóereje fenntartja a következõ libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti õt többé a levegõ emelõ hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erõfeszítése által.
Tanulság: Ha annyi eszünk van mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.

Tény: Amikor a vezetõ liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen.
Tanulság: A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelõ pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsõket erõfeszítéseikben bíztassák.
Tanulság: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás biztató legyen.

Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.
Tanulság: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz idõkön, ahogyan ők teszik.

[+Mindenkit kérek, menjen el szavazni]
A fenti idézetet egy barátomtól kaptam, nagyon köszönöm, és ajánlom mottóul Tollner Józsefnek!

tabaniember 2010.04.09. 22:50:39

@bodoky: Aszongya ez a derék ember: "Az is jogos igény, hogy a kormányzás megkezdésének másnapján a talicskával kitolt közpénzeket azonnal vissza kell talicskáztatni oda, ahonnan kitolták, az eddigi botrányos kifizetéseket, végkielégítéseket pedig vissza kell fizettetni. Az új kormánynak az lesz a dolga, hogy ezeknek a jogos elvárásoknak gyorsan érvényt szerezzen."
LÁSSUK!!!

Sohanedudgi 2010.04.09. 23:25:20

@Hambuch Henrik:

Ami a vadlibákat illeti, az teljesen rendben van.

Kár, hogy csak most kezdtél erősíteni bennünket.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.10. 08:24:36

@vadaszok: No Man Left Behind = "Senkit nem fogunk az út szélén hagyni"

Az egymással való szolidaritás fontosságáról beszélünk, lásd a Henrik vadlibás példáját.

Black Hawk Down mindenkinek megvolt?

www.youtube.com/watch?v=g9OlBC1JcEU

vadaszok 2010.04.10. 08:31:24

@bodoky: bakker, én a Hypo for president-et kerestem az mno interjúban.

Ugye, ettől még nem kell rájuk szavazni?

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.10. 08:42:32

@vadaszok: isten ments :) mondtam már korábban hogy szerintem kire kell szavazni, de én csak az informált döntés feltételeit próbálom megteremteni. utána mindenki oda ikszel, ahova jól esik. VOTE OR DIE :)

vadaszok 2010.04.10. 08:54:53

@bodoky: Nagy kő esett le a szívemről. :)

Sohanedudgi 2010.04.10. 08:57:52

@Hambuch Henrik:

Ok. A gond a sárkány etetésével van. Fejeinek száma változhat, mom. 6-nak látszik, de lehetnek további csökevények is. Testének létezése, táplálkozásának egyes lényeges vonatkozásai a Bodoky blog posztjaiból elég tisztán felismerhetők.
Aktuális hivatkozás:
index.hu/belfold/2010/valasztas/mindenkire_szavaz_aki_senkire/

Klasszikus hivatkozás:
www.kibulizottorszag.net

Sohanedudgi 2010.04.10. 09:04:11

@bodoky: Kelemes volt amai ébredésem, mivel éppen egy szimpatikus fiatalember hangját próbáltam csukott szemmel beazonosítani.
(Na jó, egy időre ennyi elég is lesz a nyalakodásból.)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.10. 11:18:11

@Sohanedudgi:

Jó, hogy ráirányítottad a figyelmem az Index cikkre. Kiborító.

Sohanedudgi 2010.04.10. 13:19:25

@A Nép - Te vagy!:
Remélem az utolsó pillanatban még ráébred egy csomó protest szavazó, hogy nem "pöcs rajzolással"
lehet hatásosan a véleményét kifejezni, hanem "tökvakarással"-vagy ami éppen kéznél van, DE MINDENKÉPPEN OTTHON!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.10. 13:35:37

@Sohanedudgi:

A befutott reakciók alapján nem vérmesek erről a reményeim. Pedig milyen kézenfekvő! Az indexes cikk viszont nagyon ciki, mert szándékosan, tendenciózusan félrevezet. Ez az igazi bértollnokság, ilyet összehozni a rendszer szolgálatában. Mondjuk az, hogy indokoltnak látták ezt kitenni, mutatja, hogy félnek. Ez a jó megvan benne.

Mint ahogy lehet hasonló motivációja annak aki nagyon megtámadott a tumblr-en. Kedvesen ami azt illeti, hiszen a szitkozódása nyomán áradnak a Kibulizottra az olvasók. Azért meglep, hogy megggyőzőnek képzeli, hogy nagyon durvál leminősíti, anélkül, hogy legalább egy negyed szót mondana arról, hogy miért lenne olyan iszonyat amilyennek mondja.

mediocris 2010.04.10. 19:44:36

@Hambuch Henrik: Nem kell ehhez libának lenni. Elég ha veszel egy biciklit és a haverokkal eltekertek valahová. Aki rendszeresen csinálja, az már ember létére is rájött hogy együtt jobban megy. Mindig vannak kemény emelkedők és nem az a cél hogy legyőzd a társaidat, hanem hogy együtt érjetek el a célba.

Sohanedudgi 2010.04.10. 20:15:28

@A Nép - Te vagy!: Azért írtam így, hogy motiváljak.
A tendencia szerintem egyébként javuló, majd meglátjuk holnap ilyenkor a részvételi arányból.
Összehasonlításul az előző három választás első fordulós megjelenési arányai:
1998 - 56,26%
2002 - 70,59%
2006 - 67,83%

Biztosra veszem, hogy a távolmaradók körében a korábbiakhoz képest sokkal többen lesznek, akik ezt tudatosan teszik, nem pedig közönyösségből.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.10. 21:07:16

@Sohanedudgi:

Nem értem miért mondod, hogy miért írtál. Természetesen a bértollnokságot az Index név nélküli cikkirójára mondtam! Remélem nem értettél félre.

Szerintem is sokkal nagyobb lesz a tudatosság. De van egy csomó túlokos aki ragaszkodik ahhoz, hogy odamenjen és valami durvát írjon rá. Azt hiszik ennek bármi értelme van.

Sohanedudgi 2010.04.10. 21:26:38

@A Nép - Te vagy!: Nem értettelek félre.
Arra akartam utalni, hogy nekem sem olyan vérmesek a reményeim, -szemben a szándékaimmal.
Egyébként a cikknek lehet annyi haszna, hogy aki tiltakozás céljából csupán rajzolni akar elmenni-ismerek több ilyet is-, az megértheti, hogy ezzel éppen szándékával ellentétes célt szolgál.

Vfair 2010.04.10. 22:13:06

@Sohanedudgi: @A Nép - Te vagy!:
A "nemszavazás" nem old meg semmit.
Lehet "elvből" otthon maradni - ez kifelé egyszerű lustaság, beleszarás, semmi több.

Nem a tökéletest kell keresni - azt a párkapcsolatban kell. Török Gáborral értek egyet:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/05/123_miert_menjek_el_szavazni

Sohanedudgi 2010.04.10. 22:34:19

@Vfair:
A "nemszavazás" azt jelenti, hogy nem váltok jegyet erre a cirkuszi előadásra, amit demokrácia címén adnak elő különböző artisták, idomárok, illuzionisták, etc.
A prond, a kassza azonos, csak a fellépő "művészek" különböznek.
Ha elég sokan távol fogunk maradni a pénztártól, -nem lesz közönség- bezár a cirkusz.
Nekem speciel jobban tetszene az amatőr színjátszókör.
Amennyiben Számodra van fogyasztható fogás az étlapon, az persze más.
Akkor jó étvágyat kívánok.

Vfair 2010.04.10. 22:46:30

@Sohanedudgi: nem, nem ezt jelenti...
korábban írtad jól: tökvakarást jelent.

És a morzsányi beleszólási lehetőséged feladását.
A cirkusz megy tovább nélküled is. Billenthetsz rajta egy picit.
Ha ma nincs az étlapon olyan, akire szavazhatnál, lesz 4 év tenni azért, hogy legközelebb legyen. Magától nem lesz.
És a szavazási hajlandóság elkopása (=érdektelenség) nem állítja le a cirkuszt - legfeljebb tökvakaróból lesz több.
Ettől függetlenül jó tökvakarást kívánok - én holnap ha szájhúzogatva is, de megteszem azt, amit megtehetek.

Sohanedudgi 2010.04.10. 23:02:32

@Vfair:
Bakker ne bosszants!
A tökvakarást a pöcsrajzolás szinonímájaként szántam.
Te nem veszed észre, hogy a kib@szott tolvaj banda immár ötödik alkalommal a kisebbik rosszat kereső választóktól kapja a legitimációt?
Az elsőt nem sorolom ide, az a legaljasbb volt, amikor függöny mögött lepaktáltak az elvtársakkal és bohócot csináltak mindannyiunkból.(Belőlem is.)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.10. 23:15:23

@Sohanedudgi:

„Ha elég sokan távol fogunk maradni a pénztártól, -nem lesz közönség- bezár a cirkusz.”

Tökéletesen foglaltad össze. Ez az amit kevesen értenek meg. Ez a rendszer Achilles-sarka, de nem látják. Nem akarják. Félnek a felelősségtől amit ez rájuk nézve jelentene. Inkább engedelmesen leszavaznak és reménykednek. Hiszen van alap, van ígéret. Négy év múlva megismétlik. Újból és újból.

Vfair 2010.04.10. 23:39:51

@Sohanedudgi: @A Nép - Te vagy!:
mitől zárna be?
illegitim kormányunk is volt már, és lett valami?
Ha 10-20% nyilvánítana akaratot, akkor mi lenne? Semmi.
A közömbös többségre ülne rá a megválasztott "elit".

Ha együtt emelné fel a hangját az a "kör", aki nemszavaz, az már egy szervezet, el is indulhatna és belülről reformálhatna.
Ha nem teszi, csak beletörődő tökvakaró. :)

Megértem a kiábrándulást - azonban az otthonmaradást gyökeresen másként értelmezem.
Szubjektíven jól eshet nektek, objektíven viszont nem értek el vele semmit. A protest láthatatlan, belesimul a politikailag inaktív (ténylegesen tökvakaró) táborba. Jóleshet, de súlytalan, eredménytelen. Emiatt nem is kívánhatok sok sikert hozzá, mert nincs mihez...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 00:01:00

@Vfair:

A rendszer: áldemokrácia. Vagyis nem demokratikus a berendezkedés, nem volt az a hatalommmegragadás, de a lényegéhez tartozik a demokrácia látszatának fönntartása. Ezt utólagosan, a (hamis alapokon kicsalt) szavazazatok fölmutatésával érték el. Minden legitimációjuk a leadott szavazatok. Anélkül senkik. Olyan mélyen itadódtak azóta át az emberek a tehetetlenésg érzésével, annyiszor csapta őket pofán a rendszer, hogy úgy élik át, a rendszer mindenható, bármit megtehet és meg fog tenni ellenük, esélyük semmi sincs. Te is hivatkozol egy ilyen esetre. Létszólag igazolja az elképzelésed. De csak úgy. Ne feledkezz meg róla, hogy Gyurcsányék a legcinikusabban mutattak a választás eredményére - leleplezett hazudozps ide, vagy oda, ott volt evidencia szerűen a legitimáló szavazás eredmény, amit tisztelni kell, hiszen demokrácia van, nem? Ehhöz mindenféle egyebet is lehetne hozzáfűzni, de most nem fontos, A fontos az, hogy ez mindenük. A népnek ezt csak tudasotínaia kellen magában, együtt megvonni ezt a legitimációt a többpártinak álcázott bandától, és garantáltlan legöngyölődne az egész. Nem volna mire hivakozniuk, nyilvánvalóan volnánbak illegitikmek. Azonnal elvesztenák minden témogatásukat, mindenfelől. Túl fáradt vagyok most erről hosszabban írni. De nélkülem is el tudja bárki képzelni, mi volna váérható egy ilyen helyzetben.

Vfair 2010.04.11. 00:17:35

@A Nép - Te vagy!:
egy optimális társadalomban talán.
Csak ehhez tudatos akaratnyilvánítás kellene, ahhoz pedig irányító kell, szóvivő, média.
Anélkül láthatatlan, a közönnyel azonos. Nem is tud megerősödni, különbenis: 4 évig coki van, ezt láttuk.
Abban viszont lehet szavunk, hogy a 4 évben milyen szereplők és milyen súllyal kerülnek döntési vagy legalább interpelláló szerepbe. A távolmaradással erről a beleszólásról sikerül lemondani úgy, hogy cserébe nincs semmi.
Szerintem.
Szabad országban mindenki azt tesz, amit szabad. :)
Távolmaradni például szabad, ha nem is célszerű. Részemről befejeztem a témát,
Jó éjt.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.04.11. 03:54:09

Tegyük fel, van összesen 3000-féle fontos téma, azokra adható 9000-féle válasz. Ezek a válaszok lesznek szétosztva - jelenleg úgy tűnik - 4 parlamenti pártra.
Emiatt biztosan lesz olyan válasz, ami neked nem felel meg.

A négy lehetséges pártból azt kell választanod, ami a számodra fontos 500 kérdésre a legjobb válaszokat adja.
Soha nem lesz olyan párt, amelyik számodra tökéletes, még akkor sem, ha te leszel a párt vezetője.

Maximum akkor adhat egy párt számodra minden kérdésre helyes választ, ha diktatúra van és te vagy a diktátor.
(De még akkor is előfordulhat, hogy nemzetközi nyomásra számodra rossz válaszokat is el kell fogadnod.)

Aki a csodára vár, hogy minden kérdést számára kedvezően fognak a pártok megítélni, az a populizmust, diktatúrát erősíti - saját szándéka ellenére.

Arra van esély, hogy a számodra fontos 500 kérdésből egy általad választott párt 300-ra jól válaszol.
Arra is van esély, hogy további 2-3 számodra fontos kérdést aktív civil munkával, például itt a bodoky.blog.hu-n befolyásolni tudsz a te céljaid szerint.
Számomra például 1 cél, az hogy megakadályozásra kerüljön, hogy 35MdFt állami támogatást lenyúljanak, teljesült.
Ha nincs túl nagy elvárásod és őszinte vagy magaddal, akkor a politika is elfogadható lesz számodra.

Sohanedudgi 2010.04.11. 08:32:33

@Patyimutyi:
"Arra van esély, hogy a számodra fontos 500 kérdésből egy általad választott párt 300-ra jól válaszol."

Ez így még egészen jól hangozna, csak nem igaz.
A tényleges arány nem 300/500 hanem maximum 5/500.
NEM HITELESK. Érted? Ráadásul hazudnak és lopnak -párhuzamosan és folyamatosan.
Látnál értelmét egy áttétes, végstádiumú rákos betegbe egészséges szervet inplantálni?
A mi betegünket úgy hívják, hogy Hungaromutyi.

Vfair 2010.04.11. 11:20:35

@Sohanedudgi: ezzel az érvrendszerrel csak azt nem értem, mit keresel ezekben a topikokban. :)

Hiszen pl. Pátyon is hazudnak, lopnak, nem hitelesek, a szavaiddal: rákos beteg a testület.
Mégis igyekszel erősíteni 1-1 egészséges sejtjét/szervét.

Országosan ez miért nem igaz?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 12:03:18

@Patyimutyi: @Vfair:

Elképesztő, mennyire elkerül titeket ebben a LÉNYEG. De még nem vagyok túl a reggeli kávémon, stb. Majd.

Vfair 2010.04.11. 12:14:36

@A Nép - Te vagy!: nem kerül el.
csak túlzott naivitásnak tartom.
...és eredményét tekintve egykalap a máról-holnapra élős, semminemérdeklős, mindenbe beleszarós mentalitással.
(píszí-ben: a politikailag inaktívak magatartásával)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 12:22:14

@Vfair:

Kezdem azzal a fölvetéseddel, hogy nem érted, Sohanetuddgi miért van itt. Ennek (és csak ennek) alapján az merül föl, hogy te miért vagy itt? Ugyanis az ittlét lényegéhez tartozik, hogy nem törekszünk egymás megsemmisítésére, teljes egyetértésének csorbultsága esetén a számúzésére, mint ahogy az a pártok hívei között szokásos, hanem együttműködünk és nem szórunk ki senkit mert mésra szavaz, illetve a szvazás kérdésköréről a mienkétől eltérő a véleménye. Ezt találtam az itteni közösségben eddig mintaszerűnek az egész országra nézve. Ilyen hangon eddig csak az ideküldött szándékosan bomlasztó bértollnokokat szóltottuk meg. Te törted meg ezt a nemes hagyományt, ha némi mosollyal ilyenről beszélhetek, nem más.

Folyt köv.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 12:23:49

@Vfair:

Türelem. Lassan megy ez nekem. Azt, hogy elkerül vagy nem, érdemesebb azután megválaszolni, amikor már elmondtam, hogy mennyiben. Hogy mire mondom ezt.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 12:36:22

@Vfair:

(még a tegnapihoz)

Én nem fejeztem be a témát. Az optimális társadalom, nem külső adottség. hanem termsézetes követelmény. Mondjuk nem használnám a félrevezető/vivő „optimális” szót, inkább, és azt hiszem ezel nem térek el attól amit te mondani akartál, egészségesről beszélnék. Optimális nincs is, csak nagyjából jól vagy nem jól múködő van.

A többivel úgy vesze ki kb annyit mondsz, hogy elfogadod ami van, mint nyilvávalót. Ezt, mivel azt hiszem nem szereted, belső elletmondésnak tekintem a hozzád hasonló nagy számú szerintem logika nélkül érvelő részéről. Ez az állspont, ha annak lehet nevezni egyszerűen tautologikus. „Azt választom, hogy így legyen, ezért nem is lehet ellene tenni, hiszen így van.”

Vfair 2010.04.11. 12:50:07

@A Nép - Te vagy!: lépjünk vissza kettőt.
milyen megsemmisítés, elüldözés, másra szavazás?!
Kérlek próbáld értelmezni mire mondtam, hogy "nem értem", és lásd meg a hasonlóságot a Pátyimutyi és a Hungaromutyi között.
Szerintem 1 db eszköz a kezünkben a szavazat is - amit Pátyon is szívesen kinyilvánítanék, ha lehetne. Itt és most legalább lehet.

Én nem agitálok egyik oldal mellett sem. Annyit mondok, egy apró vélemény-nyilvánítási és beleszólási lehetőségéről mond le az, aki távol marad, és nem kap érte semmit.
Szándékai ellenére a nemleadott, "rendszer/mutyiellenes" szavazata ugyanabba a kalapba kerül, mint a beleszarós, közömbös, nemtörődöm polgártársaink "nemleadott szavazata".
Eredménye nulla, kívülről látható megítélése azonos.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 12:53:26

@Patyimutyi:

Ennél jobban nem tudom hogy lehtne eltéveszteni a kiindulópontot. Amit mondsz, teljesen józan, értelmes és kifogásolhatatlan LENNE, ha nálunk valódi pártok, őszinte jóakarattal működnének úgy ahogyan demokréciákban szoktak pusztán a nézeteik térnének el, hogy miben és hogyan javíthatnak az ország helyzetén. Aki ezt a hazai viszonyokra mechanikusan alkamazza, az szélsőségesen megvezetett személy (nem sértési szándékból mondom, egyáltalán, ne vedd olyasminek). Mint ez, hogy ne kelljen elismételnem, a nevem mellett szereplő írásból remálem követhetően kiderül, nálunk efféléről szó sincs. A mi pártjaink nem valódi politikai pártok, hanem az együtt és szabadon rablás érdekében a létbe trükközött látszatpártok, akik minden demokratkius alapköveteleménnyel szembefordulva közösen ragdták meg a hatalmat, azóta együtt bitorolják, a népet a maguk nevében mestrségesen megosztjék önmaga részeire uszítva semlegesítik. Írva vagyon, itt csak utalok erre. Ezeket nbűn szem elől téveszteni, ert ha az ember kiidoló pontja hibás, helyes választ aligha fog találni. Ha az igaz amire utaltam és a linknél bőven találsz emelett szóló érvet ls bizonyítékot, akkor az egész szerkezet cseréelndő le alulrúl fölfelé építendő vagyos tényleges nem csak annak hazudott demokráciára. Kollektív nem szavazással ez elérhető. A hatalmat egy fajta államcsínnyel megszerzettek minden legtimációja utólagos csak. A szavazatokra hivatkoznak. Kollektív nem szavazás esetén nem lesz mire hivatkozniuk, kétségetelenül összeomlana a húszéves konstrukció. Utána olyan módon építhető új és egészséges, ahogyan az itt folyik.

Vfair 2010.04.11. 12:54:31

@A Nép - Te vagy!: vicces az érvelésed... erre gondolok:„Azt választom, hogy így legyen, ezért nem is lehet ellene tenni, hiszen így van.”

Ezt rovod fel nekem, és épp te nem teszel ellene!
Azzal, hogy "nemszavazol", épp nem cselekszel.
Ha otthonmaradással "tenni lehetne", az országunk világelső lenne. :D

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 12:54:39

@Vfair:

Képtelen vagyok tartani a lépést! Még egy korbbidra sem tudtam befejezni (lásd folyt köv!)

Vfair 2010.04.11. 13:00:01

@A Nép - Te vagy!: dehát ez az utópia.
A "kollektív nem szavazás"

Szerinted mikor történik meg? Ki generálja?
Egyszerre ébred öntudatára a teljes nemzet és kollektívan választja a semmittevést az akaratának kinyilvánítása helyett?
És közömbösségével küldi el a susnyásba a teljes korábbi rendszert?
Ez sci-fi, de annak is nagyon gyenge - még Z-movienak is harmatos forgatókönyv...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 13:00:53

@Vfair:

Az otthnmaradással LEHET tenni. Gondolt át amiket máshol írtam. Lásd föntebb patyimutyinak címezve.

Mégsem folytatom ezt most. Sokkal fontosabb mást kell csinálnom, amit napok óta tologattam odébb, és tovább nem tudom. Már látom, hogy így kérdés kérdést követ csak előre nem jutunk, csak körben forgunk. Bocs visszavonultam. A Kibulizottból nem átfutás, hanem gondos odafigyelés, átgondolás esetén kivehető minden ami szerintem lényeges ezekről. Sokkal többet úgysem tudok hozzátenni.

Vfair 2010.04.11. 13:01:59

@A Nép - Te vagy!: hagyok időt - most indulok oda, ahová te nem. :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 13:02:09

@Vfair:

Az NEM gemerálja, ha az a hozzááálsá, hog ym ajd ha más akkor követem. A te allenálosdon hiúsul meg. Mert készen akrod kapni. Búcsőúzok, ez volt az utolső mára.

Vfair 2010.04.11. 13:45:16

@A Nép - Te vagy!: Generálhatná a kollektív NEM, de ennek előfordulása utópia, mert ezt nincs, ami generálja.

Így viszont a te "nem"-ed értéke és eredménye ugyanaz, mint az egyedüli médiafogyasztásként maunikasón nevelkedett, híradót, Bodokyt messzire kerülő ténylegesen seggvakaró, soha, semmilyen szavazáson szerepet nemvállaló 30-40% szavazatának hiánya. Üzenete sem több, sajnos.

Magadnak meg tudod ideologizálni, te jól is érezheted ettől magad a bőrödben, de nulla az egész - lásd maunikasó.
Ha tenni akarnál, akár át is jelentkezhetnél olyan körzetbe szavazni, ahol van általad HITELESnek tartott személy, akinek karakán kiállásától, erősebb emberi tartásától változást vagy legalábbis egyfajta kontrollt remélsz.
Ez igen, ez egy lépés lehet.
Az otthonmaradás nem az.

Nem meggyőzni akarlak. Ha önző lennék, még örülnék is, mert valószínűleg nem egyirányba szavaznánk. :) De engem nem ez (az uilyen irányú meggyőzés) érdekel. Soha nem is foglalkoztatott.
Csak rá szeretnék mutatni az egyébként ütős és elgondolkodtató okfejtésed gyenge lábára, amin bukik az egész.
A dominót is meg kell lökni.
Ha nem teszel semmit, az nem tett - attól nem fog történni semmi.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 14:01:52

@Vfair:

Nem fogtál föl semmit. Elképesztő és egy ponton nem tagadom föl is dühítő a kérdések módszeres megkerülése, másnak tettetése, jobb híján leminősítő szavakkal sértegetésed, „érvelés”ed. Mondom, nem érek rá. Úgy ártsz magadnak és a hazádnak, ahogyan neked jólesik. Itt remélem tényleg abbahagyható ez az egymás mellett elbeszélés. Most már nem csak nem érek rá, de elegem is van belőle.

Vfair 2010.04.11. 14:11:27

@A Nép - Te vagy!: tényleg elbeszélünk egymás mellett... :)
Lehet, hogy te is úgy érzed, olyan érveket hozok fel, ami nem illik rád - én is ugyanezt érzem.
Pl. hogy készen akarom kapni.
Pedig épp tenni kívánok érte. Az viszont érdekelne, hogy eredményét és hatását tekintve a te távolmaradásod miben különbözik a ténylegesen "nem érdekel"-életstílust követők távolmaradásától. Bárhogy erőlködöm, az önideológiáján kívül nem látom a különbséget...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 15:27:28

@Vfair:

Édesjóistenem, ehhöz le kellene ülni dumálni, így nem megy.

Vfair 2010.04.11. 16:34:39

Lehet. Én benne vagyok. :)
Értem a logikád amúgy, csak nem tartom életszerűnek.
Az elvi álláspont pedig "kevésnek tűnik" ilyenkor, mikor már a 11 és 13 órás adatok is előrevetítették a 60% körüli részvételi arányt...

mediocris 2010.04.11. 17:08:40

@A Nép - Te vagy!: Te egy kifogásember vagy. Szerintem te vagy az aki nem érti azt, hogy nem panaszkodni és ellenállni kell, hanem tenni valamit aminek a lehető legtöbb értelme van. Talán 1849 után, vagy 1989 előtt a te hozzáállásod volt a helyes, most viszont demokrácia van. Ha ki akarod fejezni a véleményed, akkor ennek a helyes módja hogy elmész szavazni. Ha néhány párt nem tetszik, akkor szavazol az ellenségeikre, vagy a kis pártokra, akik mandátumokat vehetnek el tőlük. Az otthonmaradással semmit nem érsz el érvényes szavazás esetén. Aki nem szavaz, annak senki nem kíváncsi a véleményére. A többiek érvényesen meg fogják választani akit ők szeretnének, te pedig otthon üldögélsz és tétlenül nézed. Ne haragudj, de ezt nem lehet megmagyarázni. Te meg vagy sértődve, de hidd el hogy nem érsz el vele semmit.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 17:35:47

@mediocris:

Én lehetek egy kibaszott büdös lebasznivaló, ostoba, kretén, agyatlan stb stb ember, és bármi egyéb ilyen szálakon amit csak kivánsz, de ezúttal ezzel együtt, és ettől függetlenül te próbálsz úgy hozzászólni, hogy üvölt, hogy halvány fogalamd sincs arról amiről azt képzeled, hogy beszélsz.

Vedd nagyon komolyan azt amit mondok:

SEMMIT SEM ÉRTSZ abból, amit így leszólsz. Abszolút semmit. Szajkózol valamit, ez minden.

És nekem ebből nagyon nagyon elegem van. Csak akkor érdemes bárkivel bármiről beszélni, ha van legalább egy kis adag közös alap. A tárgy t.i. ÉS akkor, ha a résztvevők valamire együtt keresnek választ. Aki azzal kezdi, hogy leminősíti a másikat egy jelzővel, és elő akar neki írni valamit, az húzzon a francba. Ez utóbbit fölfoghatod és szeretném is, ha fölfognád úgy, hogy üzenetem neked.

Vfair 2010.04.11. 18:12:05

csak egy info: a 17.30-as adatok szerint már 59,28%-os a részvételi arány.

mediocris 2010.04.11. 19:32:57

@A Nép - Te vagy!:

"Én lehetek egy kibaszott büdös lebasznivaló, ostoba, kretén, agyatlan stb stb ember"

Én ilyet nem mondtam.

"SEMMIT SEM ÉRTSZ abból, amit így leszólsz."

A konfliktuskerülő magatartásra gondolsz? Én ezt iskolában is tanultam, osztályzatot, kreditet kaptam érte. Ehhez képest elég nyíltan lenézel.

"Szajkózol valamit, ez minden."

Nem egyszerűen valamit. A véleményemet. Nyíltan kimondom és fel is vállalom. Mit vársz még el tőlem?

"Aki azzal kezdi, hogy leminősíti a másikat egy jelzővel, és elő akar neki írni valamit, az húzzon a francba."

Azért ne akard magad ezzel a magyarázattal teljesen kihúzni. Idáig fejtegetted hogy miért jó az hogy nem mész el szavazni. Egyszerű a képlet. Vagy válassz valamit, vagy hallgass és tűrj. Aki változtatni akar, az tesz érte valamit. Ha nem mész el szavazni, akkor a te véleményed elvész (érvényes szavazás esetén). Demokráciában a többség dönt, a többiek tudomásul veszik. Népszavazást se lehet elfogadni többségi döntés nélkül. Ha viszont eleve nem szavazol semmire, akkor te milyen alapon kritizálod a többieket? Nem kell itt a mellébeszélés naphosszat. Te is kezdeményezhetsz népszavazást, indulhatsz jelöltként, támogathatsz egyéni, vagy más szimpatikus embereket. Ez választás és döntés. A hallgatás viszont beletörődés. Így már tiszta?

Továbbra is fenntartom hogy kifogásember vagy, mert panaszkodsz de nem teszel semmit, inkább magyarázkodsz hogy miért nem. Azt még megjegyezném így urnazárás utána hogy a Civil Mozgalom is egy ilyen egyéni kezdeményezésből indult ki és ők elértek valamit. Még szavazni is lehetett rájuk. Ezek után ha megint magyarázkodni akarsz, akkor ne haragudj de nem tudlak sajnálni. Volt rá lehetőséged hogy tegyél valamit, nem vitt volna el a fekete autó.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 21:54:11

@mediocris:

Mielőtt tovább sorolnád az alkalmazhatatlanságaidat, azon tünődhetnél egy ici-picit, hogy mi szükségem lehet egyáltalán bármiféle kifogásra és mivel szemben, ahelyett, hogy eszed nélkül vádaskodsz. Levegőbe beszélsz, méghozzá ostobaságot. Itt volt szó valamiről, amit egyáltalán meg sem próbálsz kötni, csak szajkózól. Ha úgy jobban szereted, akkor fölmondod a leckét. De legjobb ha békén hagysz, mert megmondtam miért nem szívlelem az olyat amit produkáltál és, hogy ennek mi a tanulsága.

Sohanedudgi 2010.04.11. 21:59:07

@Vfair: @mediocris:
21:58 Most van a mai cirkuszi előadás fináléja!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 22:38:09

@Sohanedudgi:

Ez egy végetnemérő előadás. Persze végetérhetne, tudjuk hogyan, de mint itt is kiderül vannak akik engedelmesen beveszik amit beadnak nekik („nyiss nagyra, Á!, úgy”), hogy u.i. nem megrendezett előadás, hanem demokrácia.

Sohanedudgi 2010.04.11. 23:10:13

@A Nép - Te vagy!:
Igen, a show-nak mennie kell.
Mára elköszönök, altatónak ajánlanám:

Ady Endre: Nekünk Mohács kell

mediocris 2010.04.12. 00:19:50

@A Nép - Te vagy!: Ha jól látom befejezted a magyarázkodást és a semmitmondó érvelést (a kifogásokat). Előjöttél a demagóg szövegeddel és leminősítéseiddel, és érzelmi támadásnak állítod be a véleményemet. Továbbá lekezelően és leminősítően beszélsz velem, miközben én csupán kifogásembernek hívtalak (amit a kifogásaid számát nézve, egyáltalán nem róhatsz fel).

"azon tünődhetnél egy ici-picit, hogy mi szükségem lehet egyáltalán bármiféle kifogásra és mivel szemben"

Ügyes próbálkozás hogy megpróbálsz találós kérdések mögé bújni egy olyan emberrel szemben, akit lenézel. Te akartad. Tehát szerintem a benned rejlő belső feszültség szüli a nagy ellenkezést, a belső ellentétet. Amikor egy ütköző véleménnyel találkozol, akkor megfigyelhető rajtad a kognitív disszonancia és egyből megpróbálsz magyarázkodni, meggyőzni a másikakat (illetve elsősorban saját magad akarod bebiztosítani), ha nem megy akkor kerülő utat választasz, akár az ellenfeleid leminősítésétől se riadsz vissza. A disszonancia bőven elég motiváció bármelyik emberben aki nem képes szembenézni vele. Úgy látom te sem vagy ez alól kivétel. Valamiért kerülöd a felelősséget, valamint nem vagy képes feldolgozni a kritikát. Ez vezet a konfliktuskerülő magatartásodhoz. Hogy ezt mivel próbálod majd meg kivédeni, vagy hogy mi váltotta belőled ki ezt a viselkedést, az engem nem érdekel. Én leírtam a véleményem, te pedig rejtegeted a te valódi motivációidat.

"legjobb ha békén hagysz, mert megmondtam miért nem szívlelem az olyat amit produkáltál és, hogy ennek mi a tanulsága"

Nem, nem mondtad meg és nem értek veled egyet. Azzal sem hogy nincs értelme beszélni ha nincs "közös alap". Az "együtt keresik" dologra meg azt tudom mondani hogy te beszélsz itt (és sok másik fórumban) politikáról. Ne megint tőlem várd el hogy hagyjalak békén. Olyan vagy mint a majom aki beledugta a kezét a kókuszdióba és nem tudja kihúzni. Ez itt Bodoky blogja. Én itt nem akarom olvasni a képmutató politikai kifogásaidat. Ne itt flémeld tele a topikot (ami Tollner Józsefről szólt eredetileg), hanem menj a szavazzfasszal.blog.hu-ra vagy a utalomapartokat.blog.hu-ra, vagy akárhova ahol szívesen látnak. Itt nem érdekelsz senkit, főleg nem a szavazópolgárokat. Legalább elmentél volna szavazni, írtál volna levelet az alkotmánybíróságnak, köztársasági elnöknek, vagy alapítottál volna te egy civil szervezetet, vagy akármi. Nem pedig csak monitorról osztod az észt ott, ahol senki nem kíváncsi rád és a félokosságaidra. Hagyd abba a flémet és én is abba fogom hagyni.

"Ez egy végetnemérő előadás."

Kicsit későn de rájöttem hogy anarchista vagy. Nem lenne ezzel baj ha vennéd a fáradtságot, alapítanál egy pártot, mondjuk MPHP-t (Minden párt hazug Párt) és csinálnál programot és ideológiákat. Aztán ha tetszik akkor megszavaznak az emberek, ha nem akkor nem szavaznak meg. Ugyanígy indíthatnál népszavazást a parlament feloszlatására, vagy amit akarsz. Ha viszont nem szavaznák meg az emberek akkor mit hisztizel? Mindenkinek egyformán joga van beleszólni a politikába. Használd ki az alkotmányos lehetőségeidet, ne játszd a sértődöttet hogy nem úgy mennek a dolgok mint szeretnéd. Ha pedig ez sem elég jó, akkor költözz Kínába aztán élj ott boldogan. Vagy éltesd a bartosizmust (ha nem te vagy Bartos Csaba személyesen), mindenki mindenki ellen. Hajrá mindenki! Nem tudok már mit mondani.

mediocris 2010.04.12. 00:23:39

@Sohanedudgi: Rád pedig hasonlóan vonatkozik hogy nemszavazóként nem kéne, és főleg nem itt kéne osztani az észt a politikáról.

Zárásnak itt van ez.

index.hu/belfold/2010/valasztas/igy_lesz_a_voksbol_mandatum/

Viszlát 4 év múlva, addig tanulmányozd. Alapítsatok pártot közösen, vagy valamit csinálj addig a nagydepressziós Ady idézetek beszurkálásán kívül.

mediocris 2010.04.12. 00:27:05

Persze rájöttem hogy nem fogtok megérteni, ezért elmondanám hogy nekem se tetszik a politikai helyzet és a korrupció Magyarországon, soha nem szavaztam egyik nagy pártra sem, de mindig elmentem szavazni, főleg a népszavazásokra. Én legalább megpróbáltam azzal az eszközzel élni amit a kezembe adtak, nem dobtam le a földre gúnyolódva.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.12. 08:48:18

@mediocris:

Miféle magyarázkodásaim? Hol magyarázkodtam? Miféle kifogásokról vakerálsz? Persze hogy lenézlek, mert nemcsak buta vagy de nagyképű is és agresszív. Nyitásból voltál az.

Úgyhogy, mert mást nem fogsz föl hiába próbáltam irodalmian megközelíteni a kérdést:

Menj már a kurva anyádba te győlölködő, üres kijelentésekkel operáló semmit nem mondó, ostoba hazug barom. Kívánsz még további megvilágítést? Vagy érthető ebből?

Abban, hogy ez Tamás blogja persze igazad van. Egyedül ebben. Ebből tévesen vezeted le, mert nem következik belőle, hogy ha meglátogatod, akkor az ízlésednek megfeleően cenzúrázhatod, és az sem, hogy el kelljen tűrnöm a személykedő piszkoskodásod. Megmondtam, ne szólj hozzám. Tapadsz mint egy szerelmes pióca. Tűnj a fenébe most már a közelemből, koszos kisiskolás troll, OK? Vagy csak azt érted meg, ha pofán vágnak? Én szívesen, de a körülmények megnehezítik.

főkút 2010.04.12. 09:27:46

@mediocris: @A Nép - Te vagy!:

Olvassátok már el címet.
Ezzel a témával el kellene költözni máshova.
Pl.:

www.kibulizottorszag.net

Sorry!

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.12. 09:46:45

@A Nép - Te vagy!: andrás, fejezd már be, elképesztő vagy tényleg, moderáció lesz a vége :) én sem értek egyet veled, szerintem is szavazni kell, szavaztam is, akkor nekem is a kurva anyám? higgadj már le...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.12. 09:50:06

@főkút:

Mellécímzed amikor nekem is a dolgot. Ha visszamész egy keveset, akkor meglátod, hogy mások csevegtek itt – akármi a cím, az adott helyzetben nem érthetetlenül – ilyen témákról. Ugye nem akarsz mindenkit rendreutasítani (még hármat legalább), mert más is szóbajött? Normális dolog az ilyesmi itt és minden blogban, sőt elkerülhetetlen. Ehhöz kapcsolódtam én, és a végére is értünk a vitánknak Vfairrel, amikor ez a senkiházi akivel itt most összemosol – ezt visszautasítom – itt megtámadott. Egyetlen vágyam azóta is, hogy szálljon le rólam. Tévedsz, ha egyenlősítesz és még nagyobbat, ha azt képzeled bármit is szeretnék még erről. Mást sem mondok, mint, hogy nem, hogy hagyjon már. Tehát te se ossz itt légyszív sem igazságot, sem napirendi pontokat fölszínesen. Volt itt már viccmesélés is és minden egyéb. Kicsit demagóg dodlog a címre hivatkozni, mintha más tilos volna. Nem a téma szóbakerülése volt a probléma, hanem az agresszió, a vádaskodás, személyben megtámadás idehozása. De minthogy eleve hangsúlyozott szándékom volt nem folytatni, ennyiből is mindenképpen fölösleges volt a beírásod, te se folytasd légyszív. Ha logikus vagy, akkor itt van vége.

főkút 2010.04.12. 10:01:05

@A Nép - Te vagy!:
Most erről sem nyitnék vitát, itt különösen nem.
Idézek a saját etikai kódexemből. Nem kötelező elolvasni, sem elgondolkozni rajta.
1. orkokat nem etetünk
2. off-ot ignorálunk
3. ha van, jó témánk (és tollunk/billentyűnk) nyitunk egy saját blogot
4. tovább is van mongyam még?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.12. 10:07:35

@főkút:

Ebből az ork etetés tartozik csak ide. Igazad van. A csapda az, hogy az ember nem azonnal azonosítja. És az, hogy van néha fölöslgesen saját idegrendszere.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.12. 10:11:59

@bodoky:

Tamás, jó lenne, ha nem követnéd el te is azt a tévedést, hogy az utolsó bejegyzést nézed csak és annak alapján mondsz dolgokat. Idejön egy troll, megtámad ostoba vádakkal, kihoz a sodromból, és az összes amit kérek, hogy hagyjon békén, de ő nem, ezekután te melléállsz? Ami a nem szavazást illeti, én kezdtem el beszélni róla? Nem. Miután bekapcsolódtam, nem hagytam abba már régen? Ennek a piszoknak nem is mondtam erről semmit, NEM LÁTOD?

Nem látod, hogy a kurva anyjának semmi köze a szavazáshoz, csak ahhoz van, hogy kopjon már le rólam mert nem érdekel, mert azt sem tudja miről beszél?

Akarom én bárkinek előírni, hogy mit csináljon? Dehogy. Hol láttál, hallottál tőlem ilyet? De ne jöjjön ide más és akarja előírni nekem és ne ragasszon rám mindenféle ostoba alkalmazhatatlan jelzőket, ha nem felelek meg az ő elvárásának. Erről volt szó ugyanis.

De tudod mit? Ha te is csak az utolsó beírást nézed, és aszerint intézkedsz, akkor szia. A fura dolog témában várom még amit tudod, hogy várok magán úton. A blogjaidban többé nem zavarlak. Nincs nekem erre szükségem. És az az igazság, hogy a pátyi ügyekhez amúgy sem tudok sajnos érdemben hozzájárulni, így neked sincs.

Vfair 2010.04.12. 19:46:34

Bocs az OFF-ért és a flémért, de muszáj vagyok reagálni - akit nem érdekel, ugorjon.
@A Nép - Te vagy!: Ne haragudj, de sértő szavakban és szándékban azért durván átbillent az a bizonyos mérleg.

mediocris nem troll, az érveink ütköztetéséből és korábbi beírásaidból vont le egy következtetést, amit (ha markánsan is, de) megfogalmazott.
És okszerű, a teljes írásod ismerete nélkül is.

Tartalmát ismertem, de most végigrágtam magam rajta. Érdemes volt: érdekes, elgondolkodtató, tanulságos.
Mivel sokszor hivatkoztál rá, és az oldalon nincs kommentelés (csak mail), így nem tudom oda invitálni az esetleges érdeklődőket, ezért had reagáljak itt - megvilágítva ezzel részben mediocris, részben az én álláspontomat:

Az anyag nagyrésze alapos, figyelemreméltó helyzetértékelés, az objektív tényekből levont szubjektív következtetésekkel, melyek jelentős része nagyonis életszerű - több esetben azonban sajnálatosan elnagyolt, rossz következtetésekkel. Biztosan kaptál már rá reakciókat - hitelesebb lenne az anyag, ha nyilvános teret engednél nekik, és ott cáfolnád meg az ellenérveket, megvédve a saját elemzésedet és szubjektív következtetéseidet. (Amikbe véleményem szerint kicsit beleszerelmesedtél - ez nem hiba, csak megnehezíti az objektivitást.)

Számomra a legdurvább csúsztatás a 94-es fordulat hitelesebb magyarázatának vállrándítással történő elvetése ennek érdekében:
„Hittünk nektek. Elutasítottuk évtizedes elnyomóinkat. Becsaptatok. Azt hittétek majd már minden a tiétek. Tudjátok mit? Megmutatjuk nektek! Inkább visszahozzuk a kommunistákat. Csakazértis.” Szerintem ez hülyeség. Bocs.
De mindenképpen nagyságrendekkel gyengébb, mint a 3,60-as kenyér, ami meg szerinted hülyeség. 1:1
Pedig ez utóbbi logikusabb, ha már a logikát kéred számon.

Az is alaptalan hurráoptimizmus szerintem, amit a kettős állampolgárság megadásától remélnél. "lelki katarzis"? "saját erő megtapasztalása"? Magyarországon? Ugyan mitől? ...
Ennek analógiáján a vizitdíj eltörlésének is okoznia kellett volna egyfajta öntudatra ébredést. Hol a nyoma? Max. a választási részvételekben...

Az álproblémákkal egyetértek, a töketlenséggel is, az ok-okozati összefüggések azonban többesélyesek.
A nemszavazással, ill. minimális szavazattal alakuló kormánnyal kapcsolatos forgatókönyved nem életszerű, túlzott naivitásra vall...
"belső erjedés", "önbecsülés" attól, hogy 90% nem szavazott? Ezen csak röhögni tudok.
Ez az út járhatatlan. Nem vitatkozom ezzel: ténykérdés.

Most már nem lehet álproblémák mögé bújni. Muszáj cselekedni, különben konyec.
Ez a 4 év megmutathatja, hogy bár tetszetős a gondolatmeneted - mégsincs mindenben igazad.
Ha nem így lesz, megkövetlek.
Bár akkor már minden mindegy lesz...
(...és ez esetben jön az öntudatra ébredés is - de nem "nemszavazással"...)

Kereknek, lezártnak szántam a leírtakat, konkrét, határozott véleményemnek, az eddigi érveim kiegészítésének.
Semmiképp sem vitaindítónak!
Ha mégis reagálnál, megköszönnék egy fórum-linket, ahol folytathatjuk. Levélben macerás.

ON

és elnézést Tollner Józseftől, hogy ezt a topikot offoltuk el ilyen irányba (a szavazás apropóján)
Maximális tiszteletem továbbra is, erőt és kitartást kívánva.

fidusz 2010.04.14. 11:55:43

Kedves Pátyiak, kedves KBJ- és Mervó-"hívők"!

Most saját név alatt írok, nem használom az itteni nickjeimet, ugyanis holnapra ezúttal most mi szervezünk egy demonstrációt a spanyol követség elé.

Ezúttal a spanyol gazdák és környezetvédő szervezetek kérésére, akik évek óta azért küzdenek, hogy hazánkhoz hasonlóan Spanyolország is hirdessen tilalmat a génmódosított kukorica termesztésére. A mostani hetekben is számos, ezzel kapcsolatos megmozdulás zajlik Spanyolországban. Az ottani civil szervezetek kérésére ezért mi is szervezünk egy támogató akciót, kiállva ügyük mellett, szorgalmazva egy spanyol moratóriumot, valamint azt, hogy a Spanyol elnökség alatt az Európai Unió ne kényszerítsen ránk újabb génmódosított növényeket.

Akinek van kedve csatlakozni, szeretettel látjuk holnap du. 5-kor (gyülekezés fél 5-től) a spanyol követség előtt. Remélem, ismét látunk néhány ismerőst...

lmv.hu/gen_spanyol_kov_meghivo_100415

fahrenheit451 2010.04.14. 14:08:25

Azt csiripelik a verebek, hogy a királyi rádió péntek délután a pátyi ügyel fog foglalkozni. 16 és 17 óra között a Közelről c. műsor egy órát szentel a témának - élőben.

patbateman 2010.04.15. 11:49:01

@fahrenheit451: Többen is megszólalnak a műsorban, többek közt az ombudsman.

patbateman 2010.04.15. 12:05:02

Az LMP kiáll a pátyi beruházást ellenző önkormányzati képviselő mellett

A Lehet Más a Politika támogatja Tollner László, Páty község
önkormányzati képviselőjének feljelentését, amit a Budakörnyéki
Ügyészségen tett 2010. április 7-én. A képviselő azért fordult az
ügyészséghez, mert meggyőződése szerint a jelzálogszerződés alapját
képező értékbecslés jelentősen túlértékelte a fedezetül felajánlott
ingatlant és ezzel a képviselőtestületet, illetve annak egy részét
megtévesztették.

Az LMP korábban már jelezte, hogy a Pátyra tervezett gigantomán
beruházást környezeti, közlekedési és településfejlesztési szempontból
is aggályosnak tartja. Mostani lépésünket az indokolja, hogy a
feljelentést tevő képviselő ellen rágalomhadjárat indult a napokban.
Április 7-én ismeretlenek röpcédulákkal szórták tele a pátyi képviselő
budaörsi munkahelyéhez közel eső lakótelepet. Ezekben személyes
hitelét és közössége iránti elkötelezettségét a Szcientológia Egyház
„iránt tanúsított vak buzgalmának” egyébként alaptalan vádjával
kísérelték meg aláásni.

Tollner József pátyi képviselő a megaberuházást ellenző képviselők
egyike, aki személyében vállalta, hogy az egész Zsámbéki-medencét
károsító beruházásnak megálljt parancsol. Mint ismeretes, a pátyi
lakópark építés mögött a korábban csalásért és közokirat-hamisításért
elítélt Kovács Bence János és az éjszakai mulatóiról elhíresült Mervó
József áll. A pátyi képviselő lejáratásához kísértetiesen hasonló
módszert választottak Danóczy Balázs, Telki egykori polgármestere
ellenállásának megtörésére. Danóczy sajtóértesülések szerint
életveszélyes fenyegetés miatt mondott le tisztségéről.

A Lehet Más a Politika a beruházást kifogásolók melletti kiállásával
jelezni kívánja, hogy elfogadhatatlannak tartja a maffia módszereket
idéző támadásokat. Egyúttal az ügyészséget arra kérjük, hogy záros
határidőn belül folytassa le a jelzálogszerződés kapcsán indított
vizsgálatát.

Ezen túlmenően reményünket fejezzük ki, hogy a beruházás körüli
rendellenességekről ezidáig diszkréten hallgató pártok is megszólalnak
az ügyben. Külön számítunk a Fidesz állásfoglalására, amelyet
reményeink szerint nem fog befolyásolni az a tény, hogy a beruházást
jegyző Grupo Milton a felcsúti fociakadémiáját is támogató
székesfehérvári fociklub fő szponzora.

Budapest, 2010. április 15.
_________________________________

patbateman 2010.04.15. 12:05:39

Bár nem tudom, miért keresztelték át Lászlóra...

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.15. 14:41:28

@patbateman: én már nyilatkoztam vizy dorkának :)

breszt 2010.04.25. 14:28:18

Szerdán (2010. április 28-án) a pátyi önkormányzati ülésen utolsó napirendi pontként téma lesz a rágalmazó röplapok ügye. A képviselőtestületnek állást kell foglalni az ügyben egy határozati javaslat alapján: "Páty Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elhatárolódik a budaörsi lakótelepen április 8-án kiszórt, Tollner Józsefet és családját rágalmazó szórólaptól."

Kiváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Részletek itt:
www.paty.hu/hirek/?hir_reszlet=400

főkút 2010.04.25. 15:31:12

@breszt: Elszomorító (jellemző!) hogy ez a sértett előterjesztésére került napirendre.

patbateman 2010.04.25. 20:31:06

@főkút: sőt, mi több: a polgármester levette a napirendről, majd Tollner vissza.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.26. 08:42:24

@aszpirin:
Korábbi cikkünkben már beszámoltunk, arról, hogy a Fidesz pátyi csoportjának tagjai nyílt levélben fordultak Michels Gábor független alpolgármesterhez, Porkoláb József fideszes és Soós István független képviselőkhöz azt kérve, hogy vegyék figyelembe a népszavazáson megjelentek hatvanhat százalékának elutasító szavazatát és képviseljék a szabályozási terv módosításának elutasítását a beruházásról szóló döntéseikben.

Közlemény

Miután Páty Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. február 22-én megszavazta az úgynevezett „golfpályaberuházás” bővítését, és ezzel semmibe vette a szokatlanul nagy arányú részvétellel zajlott pátyi népszavazás kétharmados elutasító döntését, valamint a környező települések kérését, a mai napon kezdeményeztük a pátyi képviselő-testület fideszes tagjainak kizárását a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségből.

Budapest, 2010. február 24.
Gulyás Dénes
a térség országgyűlési képviselője

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.26. 08:57:48

@hypotheticalfriend: lerázni nem elég.
el kell taposni ezeket a bogarakat!
süti beállítások módosítása