Kockázatokat lát a KPMG Sávolyon

2010.03.05. 21:09

 28 értékelt tényezőből 14 magas kockázatú. Nagyon nehéz az idén átadni pályát, az üzleti terv kihívás. (tallianmiklos kedvéért: ezt a cikket sem én írtam, csapatmunka van)

 A sávolyi pálya üzleti terve már az első évben borulhat a KPMG szerint, hiába a rendkívül kedvező hitel. Nemzetgazdaságossági vizsgálat nincs, az állam azt kockáztatja, hogy a nyakába vesz egy éveken át újabb támogatásokra szoruló projektet.

Respect Dudás Gergő :)

907 komment

Címkék: mfb balatonring kpmg grupomilton

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr291812488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárkányfő 2010.03.05. 21:15:26

Nagy eredmény, hogy sikerült kikényszeríteni a hatástanulmány közzétételét.
Gratula Bodokynak és a többieknek, csak így tovább.

sárkányfő 2010.03.05. 21:17:31

Ja, és én egyre inkább úgy érzem, hogy sikerül megakadályozni a sok milliárd forint közpénz kijátszását, ez az ügy - végre egy ilyen ügy! - jól fog végződni.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.03.05. 21:21:47

Gratulálok Gordonnak, hogy nem hagyott magából béna kacsát csinálni.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.03.05. 21:24:44

@ó jaj: ne legyél naív, ettől függetlenül uyganúgy megkapja a pénzt a kis hülye álspanyol szélhámos, mint ha nem hozták volna nyilvánosságra.

Tekincsa Wakumba 2010.03.05. 21:28:26

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ez a tanulmány ugyanaz-e, mint amit Bodoky olvasott korábban.

Leonce 2010.03.05. 21:30:07

Egy másik cikk szerint jövő hét szerda körül sor kerülhet az aláírásra, az ügy elveszett:((Max annyit tehetünk, hogy egy nagyszabású megmozdulást szervezne gyorsan valaki, nem biztos, hogy tüntetés, lehet más is , tiltakozva.

sárkányfő 2010.03.05. 21:33:38

@hüjehalyó: Mérget (most még) nem veszek rá, de 50%-nál már nagyobbnak tartom az esélyt.

Szóval fogadhatunk is rá :)

is 2010.03.05. 21:39:33

fent volt egy rövid recenzió, idézem 'a tanulmány összességében pozitív'. most itt a hosszabb, ott hirtelen 'pozitívnak nem tekinthető' került be.

azt, hogy kitették (amit kell, és csak így van rendben), azt is csak negatívban tolja a cikk, hogy dehát nem is úgy.

van itt egy bizonyos szemüveg, amin keresztül ti ezt nézitek. ez nem az adatokra, hanem azok tálalására vonatkozik.

@Visegrádi: a vidékiek arra szerveznek aláírás-gyűjtést, hogy a barom budapesti internethuligánok ne lehetetlenítsék el a beruházást, mert azok mindenben csak a korrupciót látják, a munkahelyteremtést sehol. mit nekik, hogy vidéken lesz-e állása párszáz, párezer embernek vagy sem. nem viccelek, ez is történik, erről persze az index nem nagyon akar beszélni.

Sávoly Boy 2010.03.05. 21:41:37

Elolvasva az első 15 oldalt, már látom, hogy fizikailag is lehetetelenség idén a futam megrendezése.

Ezek után miért hülyítenek bennünket azzal, hogy szeptember 19-én lesz verseny?

A préri közepén????

patbateman 2010.03.05. 21:43:25

@is: hidd el, nem csak a pesti internethuligánok okádnak a témától, hanem a vidéki suttyó internetbetyárok is. nálunk is ez a szélhámos banda próbálja tönkretenni a falut. hát nekünk nem teccik.

patbateman 2010.03.05. 21:45:42

@Sávoly Boy: Speciális prérifutam lesz. Pátyon meg erdei golfpálya ugyanettől a beruházótól. Nem látod, mennyire különleges megoldásról van szó?

AK--- 2010.03.05. 21:48:39

csak szólok, hogy a köd ellenére gőzerővel folyik a beruházás. a kiviteli tervek készen. most kérik be az árajánlatokat a kivitelezőktől. bár, hogy ki ad egy ilyen szituba úgy ajánlatot, hogy bízik a beruházóban és a leendő kifizetésekben, nemtom.

maid 2010.03.05. 21:50:10

"Az üzleti terv paraméterei közül pedig magas kockázatú egyebek között a reklámárbevétel vagy a besorolás alapján alighanem jelentősebb bevételi forrásnak tervezett koncertből származó bevétel."

Ez szerintem nem olvasható ki az anyagból, sőt, a 23. oldalon a koncert az egyéb bevételek között szerepel más tételekkel együtt, összesen 3,6%-t tesznek ki. Nem olyan jelentős az.

Úgy egyébként meg nagyjából mindegy, nem ezen csúszik el a projekt :)

Vfair 2010.03.05. 21:55:59

@AK---: ezt hagyjuk már... :D

Mivel 2009 szeptemberben már futamra szerződtek, a terveknek kész kell lenniük egy ideje. :)

Az meg, hogy ma volt mocorgás, csak a médiának volt köszönhető, mert SuchmanKeresztapu oda szervezte a sajtótájékoztató nyomásgyakorlását.

0, azaz nulla esély van arra, hogy beváltsa ígéreteit ez a bagázs.
A blog korábbi bejegyzéseiben kommentek százaiban elemeztük ki ezt.

tabaniember 2010.03.05. 22:00:04

@Visegrádi: Ne kuvikolj, gyerekem. (Ha csak nem ezért jöttél ide, de akkor ne maradj sokáig.) Az ügy nem veszett el. Már csak azért sem, mert Suchmann hiába próbálkozott ezzel az ócska trükkel, a PM már megmondta, szó sincs szerdai aláírásról.
Most, hogy végre olvasható ez a jelentés, talán végre kiteszik a PM honlapjára a másikat is. És remélhetőleg mindkét oldalon egy csomó jogász és közgazda veti rá magát.
Visegrádi, azért itt több szempont is van, mint hogy a sávolyi lányokból lehet-e szobaasszony vagy manikűrös. (Ha én sávolyi anya lennék, már most pofoznám a lányomat, ha a pálya vendégeinek a közelébe akarna kerülni, lásd a mogyoródi szexipar virágzását.) A Kis-Balaton európai értékű természetvédelmi terület, annak a szomszédságában gazdálkodni kellene, biocuccokat termeszteni, és jó drágán eladni a Balaton körül. Ja, hogy eladtátok a földet, a spanyolok meg lebetonozzák? Aha, Spanyolországban is ez volt. Lehet olvasni az ottani környezetvédőket, de most már nem csak ők foglalják napi átkaikba a Sedesát, hanem a helyi parasztemberek is. És ja, hogy már senki nem tudja, hogy kell megművelni? Meg hogy átvernek a felvásárlók? Nézz utána, hány biogazdaság van ma Ausztriában, és hogy élnek meg abból, amit termelnek. Nem siránkozni kéne, hanem csinálni. Kitalálni valamit, és megcsinálni. Sírni mindenki tud, én is tudnék, de nincs kedvem.

tabaniember 2010.03.05. 22:01:00

@Tekincsa Wakumba: Nem az. Az a PM tanulmány volt, ha igaz, ami Oszkó ígérete ellenére még mindig nem nyilvános.

patbateman 2010.03.05. 22:02:27

Olvassátok el a mű 21. oldalát, amely a beruházással kapcsolatos cégeket ismerteti. Nagyjából copy & paste a cégek honlapjáról. Ez azért elég gáz.

tabaniember 2010.03.05. 22:03:13

Bocs, az előző hosszabbnak a második fele is-nek szólt.

Tekincsa Wakumba 2010.03.05. 22:06:05

@kakukk2: Hmm, akkor valahol jól eltévedtem a sztoriban :O

olcsóJános 2010.03.05. 22:09:36

Azt hiszem aláírják, a hitelt megkapják, a hitel összegének kb. felét költik a pályára, a többiből ingatlant vesznek. Gagyi pálya lesz, de versenyezni fognak rajta, közel nem annyit, mint amennyi a tanulmányban van. 2-3 évente besomfordálnak megfelelő helyekre, hogy kellene még pénz, mert nem elég vonzó a pálya. És így megy ez az idők végezetéig...
Ezért nem kellene aláírni! Legalábbis velük nem.
Egyébként van valaki élő ember aki tudja követni a tervmódosításokat?

olcsóJános 2010.03.05. 22:12:38

@patbateman: Megy a számla vándorútra
az apeh meg nem találja kisangyalom...

Teveszemle 2010.03.05. 22:15:30

Arra leszek kíváncsi, mikor majd a zsúfolt magyar stadionokon fellelkesülve a Fidesz épít mondjuk a Népstadion helyére egy új létesítményt, vagy Debrecennek állami pénzből stadiont, merthogy egyszer már eltalálták a fiúk a labdát, akkor is ekkora lesz e a felháborodás?
A kockázat meg minden ilyen beruházásnál fennáll, aztán vagy a balatoni szezon egyik kiemelkedő eseménye lesz a verseny, vagy nem, de ez csak akkor derül ki, ha felépítjük.
Derüljön ki, szvsz...
:O)))

Sohanedudgi 2010.03.05. 22:20:36

@olcsóJános: Nem szabad ilyen rezignáltnak lenned, mert még bárorítólag hat.

NEM írhatják alá, mert NEM éri meg a kockázatot.
(Itt nem az üzleti kockázatra gondolok, mert az 10 nappal ezelőőtt is triviális volt.)

PuruttyaIrto (törölt) 2010.03.05. 22:23:34

Nem egyszerűbb úgy lopni, hogy Bajnai és Orbán tartanak egy sajtótájékoztatót, ahol közlik a sajtóval, hogy:

"Boccs, hogy azt hittétek, hogy mi egymás ellen harcolunk, de most szépen elveszünk 35 milliárdot a közös pénzből és kiosztjuk barátainknak és családunknak, és veszünk belőle lovas csárdát, meg bmw terepjárót. Köszönjük most mehetnek."

Hát nem lenne egyszerűbb így lopni? Mert most mindenféle mondvacsinált indokokat kell kitalálniuk, hogy mire megy el a pénz.

Vfair 2010.03.05. 22:23:44

@Teveszemle: kedves porhintésért épp most regisztrált bértollnok,

ha ugyanezzel a (számodra nyilván baráti) szélhámosbandával terveznének építtetni bármit, ugyanígy felháborodnék.
Nem esélyes amúgy, mert ezek nem fognak megépíteni semmit.

Sohanedudgi 2010.03.05. 22:24:25

@Teveszemle: Még egy ilyen beköpés és kihozhatod az ellenőrződet!

PuruttyaIrto (törölt) 2010.03.05. 22:24:46

@Teveszemle: igen derüljön ki, de a te pénzedből, ne a közöst kockáztassuk, te majom!

olcsóJános 2010.03.05. 22:27:33

@Sohanedudgi: OK , ott leszünk a Nádor utcában!!!
Aki tudja mikor kell menni szóljon. MFB-sek halljátok?

bprevans 2010.03.05. 22:29:59

Nem véletlen, hogy egyik oldal sem áll ki a projekt mellett. Mindenki tudja , hogy ezen a területen kinek nem szabad a levesébe köpni.

Na és miért nem az MFB hozta nyilvánosságra a tanulmányt? Mert abban teljesen más van leírva.

Szerintem megérdemlik amit kapnak.

AK--- 2010.03.05. 22:31:00

@Vfair:
"a terveknek kész kell lenniük egy ideje"
ez messze nem evidencia... már a marketingszagú alapkőletétel is egy mszp reklám volt, a 2009es futammal egyetemben. aki elhitte annak fingja sem volt hogy hogy áll a projekt. csak szólok: a kiviteli tervek (amik ugye nem egyenlők az általad egy kalap alatt kezelt "tervek"kel) 2010 március 1 keltezésűek.

steflac 2010.03.05. 22:38:43

Bocs, de most a KPMG a király, és ennyire mérvadó? A "szakértő cégek" is csak össze-vissza fikáznak, nem kell ennyire lefeküdni nekik.

Teveszemlével egyetérek, meg kell próbálni, a Balaton körül kevés az attrakció, ártani nem árt!

Nem éri meg a kockázatot... bla-bla, bla-bla... ha mondjuk nem idén, hanem csak jövőre lesz az első futam, akkor is mi van? semmi!

Attól az első futamtól még beindulhat a dolog... simán, és most gondolj a térség lakosságára aki csatornát kap, stb., és turisztikai attrakció lesz...

bprevans 2010.03.05. 22:42:15

Akkor viszont nagyot égnek , ha a pályát hitel nélkül is megépítik. Hitel nélkül már nem is kell nekik, mi? Na persze , úgy már nem éri meg szónokolni. Gusztustalan, hogy egyesek miért állnak ki a hitel mellett.

Teveszemle 2010.03.05. 22:43:21

@Vfair: Hát bizony ezen a hozzászólásodon csak mosolyogni lehet.
A pálya mellesleg már épül, - majd vitesd le magad a Gój Motorosokkal a versenyre!
:O))))

Teveszemle 2010.03.05. 22:45:53

@PuruttyaIrto: Nem majom, teve.
Mit szólnál hozzá, ha kerítés helyett Deutsch Tompika beléptetőkapuival kerítenénk be a pályát?
Soha nem lenne zsúfoltság, legyen bárakár 250000 néző is, mint Brnoban szokott lenni!
:O)))

Mitya Ivanov 2010.03.05. 22:49:36

@Teveszemle: PuPu, ez szánalmas duma, ugye te is érzed?

Vfair 2010.03.05. 22:51:27

@AK---: ehhez képest 2009 februárban tv-ben nyilatkozták nagymellénnyel, hogy a munka terv szerint halad, 2009 szeptemberben verseny lesz a pályán.

@Teveszemle: jó, ja mosolyogsz rajta, ettől még így van. Némi közös nevező érdekében javasolt olvasmány:
hvg.hu/velemeny/20100304_balatonring_savoly_oszko_sedesa

Sohanedudgi 2010.03.05. 22:54:20

@Teveszemle: Kedves Teve!
Szeptember óta talán a sivatagban kóboroltál és csak ma értél rá először szólni, akkor is marhaságokat? -Na jó, taveségeket.
Nem is kell már kihoznod az ellenőrződet, húzzál a ...pi..ramisok közé!

Teveszemle 2010.03.05. 23:01:17

@Sohanedudgi: @Mitya Ivanov: Nem,nem ezt érzem.
Azt érzem, hogy rettenetesen elegem van abból, hogy némelyek mindent leszólnak, akadályoznának, fanyalognak meg sírnak.
A Forma-I vrsenypálya sem volt egy tuti beruházás, de jónéhány éve üzemel, és a világ megtanulta, hogy hol van Budapest.
Ez a pálya is csak hozni fog az országnak.
Persze lehet, hogy neked egy másik országimázs lenne fontos, - hát bírj rá valakit, hogy rendezzen nemzetközi rovásírás-versenyt...
:O)))

Vfair 2010.03.05. 23:04:33

@Mitya Ivanov: @Teveszemle:
PuPu blogja azért az itteni megnyilvánulásaitól lényegesen éleslátóbb.
Engedjük meg azt a feltételezést, hogy nem ismeri az előzményeket, és ezért beszél butaságokat.

Bár... aki ennyire rajta van a történéseken (saját blogjában), attól meglepő ez a tájékozatlanság.
Az is fura, hogy nem PuPu néven, és nem is a fórumos nicknevén szórta ide a destruktív szövegeket. Vajon miért regelt ehhez új felhasználónevet? Csak nem érintett ő is? Hm...

Teveszemle 2010.03.05. 23:05:49

@Vfair: Nem lenne baj, ha csak úgy magadnak elkezdenéd összeírni azokat a beruházásokat a világban, amelyek megvalósítását meghiúsította a világválság.
Aztán ha ezekkel végeztél, összeírhatnád azokat a beruházásokat is, amelyek megvalósítása lelassult ugyanezen oknál fogva.
Aztán majd ha végeztél a listával jövőre, akkor kereshetsz más érvet...
:O)))

Zuzu Petals 2010.03.05. 23:08:55

@AK---: Jó, feltételezzük, hogy csak most lészültek el a kiviteli tervek, elég jól elvoltak akkor vele a srácok, mert már 2007-ben voltak engedélyezési szintű cuccok, vagy én tudom rosszul? Ami a nyomvonalat illeti, már megvolt, a kiszolgáló épületek meg nem jelenthetnek túl nagy kihívást egy tervezőcsapatnak, ehhez nem kell két év. De ha két éve ezt csinálják, akkor az megint egy újabb bizonyítéka annak, hogy itt szar van a palacsintában. (Persze lehet, hogy Te módosított kiviteli tervekről beszél. Ez esetben, ha nem tudod, mi van, ne oktasd ki a másikat kérlek - hozzáteszem, én nem tudom, hogy mikor milyen tervek készültek, de őszintén szólva le is ...om)

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.03.05. 23:09:53

A rendezvény jogait birtokló Dorna a biztonság kedvéért a spanyol Motorland de Aragon Circuit jelölte ki helyettesítő pályának, arra az esetre, ha a Balatonring nem készülne el időre (már 2009 végén).
A Sávoly MotoGP vezetői már 2009 közepén a tanulmány alapján láthatták, hogy már esélyük sincs!

Teveszemle 2010.03.05. 23:10:26

@Vfair: Fogalmam nincs, miért így regeltem be annak idején, - gondolom azért, mert a fórumos nicknevem nem indapasszos volt, mivel igen öreg versenyző vagyok az Indexen.
De az adatlapomon ott szerepel az eredeti nickem.
És igen, - elegem lett a polidili körüli cirkuszokból, - habár beléphetnék, de nincs kedvem idióta moderátorokkal huzakodni...
Egyébként aki nem ért egyet veletk, az destruktív?
Merthogy én éppenhogy építeni szeretnék, rombolni meg mintha ti próbálkoznátok...
:O)))

olcsóJános 2010.03.05. 23:10:56

@Teveszemle: 1001. x is leírom: Nem a motorpályával van a baj, hanem a konstrukcióval és a szereplőkkel. Érted-e testvérem?

tabaniember 2010.03.05. 23:11:05

@Sohanedudgi: ne gorombáskodj már a tevével (nem egy vonzó állat egyébként, néz a gyönyörű szemével, de aztán büdöset köp és harap) - lehet, hogy csak most tévedt ide a jámbor, mert látta, hogy az Indexen meg a Bodoky blogján van a lényegi olvasnivaló. És még nem olvasta végig. Egyszóval, kedves Teve, állj neki, és nézd át türelemmel Bodoky cikkeit, a kommenteket, mindent, amit lehet, és aztán gyere vissza beszélgetni. És ha még akkor is efféléket fogsz mondani, hát nem Teveszemle, hanem én veszem le. Jóságos álorcámat. Rémisztő lesz.

Zuzu Petals 2010.03.05. 23:12:35

@patbateman: @kakukk2:
Ezt a figurát már sok helyen láttam megnyilvánulni, és emlékszem, hogy egy blogon valaki óva intette a kommentelőket attól, hogy vele foglalkozzanak, mert csak általában csak trollkodik. Ne etessétek

Vfair 2010.03.05. 23:12:54

@Teveszemle: ne zavarjon a tény, hogy 2010-es az építési terv, amiből 2009-ben már "építkeztek".

Az se zavarjon, hogy egy kamumilliárdos stróman keveri a kártyákat, 87 cégből álló 3 személyes "holdingjának" elnökeként, mely cégcsoport "székháza" egy 9. emeleti bérlakás.
Ne zavarjon, hogy évek óta össze-vissza hazudoznak - te csak higgy nekik.

Véletlenül se olvass vissza ebben a blogban (nem csak ebből a bejegyzésből áll - gondolnád?)
És véletlenül se olvasd el a hvg-összefoglalót.

Még véletlenül összezavarnának a tények. :P

olcsóJános 2010.03.05. 23:13:24

@Zuzu Petals: A tervek állandóan azért változnak, mert egyre silányabb megoldásokat erőltet bele vki.

Sávoly Boy 2010.03.05. 23:15:38

@patbateman:

Most már értem: speciális prérifutam lesz, bakonyi lovas betyárokkal!

Az megvan most is!
Ahhoz minek a támogatás?

Rió Mervó sokkal jobb volt nagybani zöldségesnek, ez látszik a "szakértői" anyagokból.

Teveszemle 2010.03.05. 23:17:14

@olcsóJános: janókám, erről meg az a véleményem, hogy ebben a kérdésben nem nekünk kell állást foglalnunk.
ha megvan a forrás (megvan) ha megvannak az engedélyek (megvannak) ha megvan a kivitelező akkor innentől kezdve annyi a dolgunk, hogy drukkoljunk a sikerért.
És akinek az építkezés folyamatát ellenőrizni kell műszaki-pénzügyi szempontból, az tegye a dolgát.
Hogy neked nem tetszik egy cég, az irreleváns, hogy nem tetszik egy beruházó, az meg pláne.
Nem is nagyon értelek, - tulajdonképpen hogy gondolod ezt a dolgot?
Neked kellene eldönteni ezt a dolgot?
:O)))

rbatty 2010.03.05. 23:17:20

@Teveszemle:

"Ez a pálya is csak hozni fog az országnak."

Azon az áron, hogy hagyjuk a messziről idejött maffiának a mi pénzünk lenyúlását?
Inkább oldjuk meg másképp, ha lehet.

tabaniember 2010.03.05. 23:17:53

@Teveszemle: Szerintem aki itt van, az mind építeni szeretne. Csak nem motorversenypályát, államköltségen, maffiózókkal és köztörvényesekkel, hanem egy normálisabb országot, például abból a pénzből, amit nem hagyunk ezeknek ellopni. Nagyon rokonszenvesnek találom egyébként, hogy a legtöbb itteni kommentelő igazságosan, pártsemlegesen osztja az összes csirkefogót. Ha sikerül a nyilvánosság erejével megakadályozni ezt a szart, az a következő garnitúrának is intés lesz: besokallt a nép, nem lehet bármit lenyomni a torkunkon.

Zuzu Petals 2010.03.05. 23:18:11

@olcsóJános: én nem lepődöm meg azon, hogy tervmódosítás történik, csak azt akartam megjegyezni, hogy az lehetetlen, hogy most készültek el az első kiviteli tervek, vagy ha vmiért mégis, akkor az nagyon gáz

Teveszemle 2010.03.05. 23:21:08

@Vfair: Mint Parkinson óta tudjuk, egy cég pusztulása akkor kezdődik, amikor megépíti a székházát.
Engem nem érdekel a kamumilliárdos személye, mert ha minden összedőlne egyik percről a másikra, amit kamumilliárdosok építettek, akkor úgy nézne ki a Föld, mint Drezda szőnyegbombázás után.
Engem a konkrét beruházás konkrét pénzügyi konstrukciója érdekel, márpedig ez a ma rendelkezésre álló információk alapján rendben van.
És egyébként se legyél telhetetlen, - Sukorót már sikerült ellehetetleníteni, legyen egyszerre egy kártevés elég!
:O)))

Teveszemle 2010.03.05. 23:22:22

@Zuzu Petals: :O)))))
Ne népszerűsíts, vitatkozz, ha tudsz!
:O)))

bejgli 2010.03.05. 23:25:48

"janókám, erről meg az a véleményem, hogy ebben a kérdésben nem nekünk kell állást foglalnunk."

Vagyis te nem magyarországi adófizető vagy, igaz?

Vajon mi lehet a MOB és a többi sportszövetség véleménye a 35 milliárdos kormányzati vállalásról?
Miközben azért indítottak össznépi kezdeményezést, hogy elérjék, a költségvetés adjon vissza 1 milliárd forintnyi elvont támogatást a magyar sportnak.

Levéltetű 2010.03.05. 23:27:10

@Teveszemle: Mi van rendben? másfél-kétmilliárd támogatás évente az smafu? Csinálja meg piaci hitelből. Ja, hogy nem adnak hitelt a bankok? Vajon miért?

Teveszemle 2010.03.05. 23:27:29

@szzsömi: De nem lehet, emellett mindenki azt gründol, amit akar, ha betartja a törvényeket és meg tudja teremteni az elképzeléséhez a feltételeket.
Nem hinném, hogy neked kellene eldönteni, hogy Jose Kovatch vagy Joe Nagi mit épít, vannak erre hatóságok, a hitelezést elbírálhatják a bankok, a beruházás támogatását meg az illetékes szakminisztériumok.
Aztán aki dönt, az a mindenkori kormány.
Mi meg örülünk, ha gyarapodik az ország.
:O)))

Vfair 2010.03.05. 23:27:42

@Teveszemle:
Te tényleg trollkodni jöttél ide...
A blogod alapján értelmesebb ember vagy, mint ami ebből a hangulatkeltő/terelő trollkodásból lejön.

Ismered az előzményeket, jól ismered a lenyúlások üzleti modelljét. Ez a stíl egy másik éned.
Skizo vagy?
Ebből én nem kérek. Majd szólj, ha a másik éned visszatalál hozzád. Addig ignore.

tabaniember 2010.03.05. 23:29:40

@Teveszemle: Na, komám, azért ez már több a soknál. Megvan a forrás? Hogyne, 35 milliárd adóforintunkra gondolnak. Megvannak az engedélyek? Még normális tervek sincsenek, nem is lehetnek, ha egyszer nincs meg a pénz, hát akkor milyen engedélyekről beszélünk? Megvan a kivitelező? Szerinted ezeknek a szélhámosoknak a szavára ki fog odamenni dolgozni? Mennyire lehet biztos benne, hogy kifizetik? Ez a cég meg nem egy embernek nem tetszik, hanem például Brüsszelnek se, a Pénzügyminisztériumnak se, a mai tanulmányt olvasva olyan nagyon az elemzőknek se, sőt nekem se. Ugyanis erkölcsi skrupulusaim vannak. És elvárom a kormánytól (még ettől a mostanitól is), hogy neki is legyenek. Büntetett előéletű csibészeknek ne osztogassák a pénzemet.

Zuzu Petals 2010.03.05. 23:30:41

@Teveszemle: Vannak emberek, akik csak hergelik a többieket, és nem érdemes velük vitatkozni, megjegyeztem, hogy ezt a figurát már ismerem máshonnan. Egyébiránt Te is hasonlatos vagy az előbb említett hölgyhöz/úrhoz. Inkább tényleg olvasd most végig a korábbi bejegyzéseket, de a kommenteket is egytől-egyig, aztán gyere vissza, és vitatkozz, ha még akarsz.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.05. 23:31:41

@Teveszemle:

Rettenetesen demagóg a dumád. Átlátszó. Annyira unalmasak vagytok az erőltetett zavarkeltéseitekkel.

Teveszemle 2010.03.05. 23:31:57

@kakukk2: Hát ebben nem értünk egyet.
Először is, ti itt nem építeni akartok, hanem fanyalogni meg megakadályozni egy beruházást, amibe a Magyar Állam is beletesz valamennyi pénzt, de nem jótékonyságból, hanem a várható megtérülés reményében.
A megtérülés lehet közvetlen - a nyereségből, ha lesz, részesedik a Magyar Turizmus Rt, az idelátogató külföldiek meg nálunk költik a pénzüket, ezzel munkahelyeket teremtenek meg adóbevételeket generálnak, - ez a közvetett megtérülés.
És az országnak reklámot csinál a verseny, - soha ki nem tudnánk fizetni azt a médiafelületet, amelyet ezen a módon kapunk.
Szóval nem kell aggódnod.
:O)))

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.03.05. 23:33:11

@Teveszemle: ej. ha jó az üzleti terv és jó bolt egy MG pálya, akkor tessék piaci alapon, saját pénzből felhúzni a t. milliárdos uraknak.

majd, ha megy és jó turisztikai esemény, akkor szálljon be az állam a jogdíjba, akármibe az extra zsetonért.

addig is ne az én adómból kísérletezzenek az urak. arra ott van a saját kis zsebpénzük.

Vfair 2010.03.05. 23:35:11

@Zuzu Petals: ki az "ez a figura", ki a "te", és ki az említett "hölgy/úr"?
Bocs, de nem áll össze. :)

Teveszemle 2010.03.05. 23:37:20

@bejgli: A te harmincötmilliárdod nem kifizetendő pénz, és amelyik részét ki kell fizetni, azt tíz év alatt fogjuk kifizetni.
Tekintsd ezt a turizmus támogatásának.
Tudod, mennyibe kerülne a Puskás-stadion helyén építendő sőortaréna?
60 milliárdba, de a járulékos költségekkel együtt ez felmehet 250 milliárdig.
sportgeza.hu/futball/2009/03/08/hetvenmilliardos_colosseumot_a_nepstadion_helyere_/
Azon miért nem hánykódtok?
:O)))

Zuzu Petals 2010.03.05. 23:38:03

@Vfair: én az isről írtam, hogy már olvastam (nem is egy helyen), hogy trollkodós. Erre kioktatott a főtroll , ő volt a te, hogy ne népszerűsítsem ist (is amúgy = említett hölgy/úr), hanem vitatkozzak, ha tudok. :)

Vfair 2010.03.05. 23:39:21

Hé emberek!
TEVESZEMLE röhögve szórakozik, vegyétek már észre.
Ő is tudja, hogy lükeség, ő tudja igazán. Ez a játéka.
Csak akkor reagáljatok, ha nektek tetszik ez a "játék".

Észérvekkel meggyőzni nem lehet úgysem, mert a blogjából ítélve egy véleményen vagyunk.
Csak így éli ki magát.
Beteg egy kicsit...

Teveszemle 2010.03.05. 23:40:03

@kakukk2: Ne haragudj, ez butuskaság.
:O)))

Zuzu Petals 2010.03.05. 23:42:17

@Teveszemle: Jó, de nem kell 70 milliárdos kolosszeum, 1.
2. csipkebokor vessző
3. egyáltalán, hogy jött ez most ide???
Senki nem fog neked leírni itt 70 oldalt, hogy képbe kerülj. Olvass, aztán beszélj. Ha pedig másért jöttél, szólj, és küldök egy ingyen bögrét...

Teveszemle 2010.03.05. 23:43:55

@Vfair: ne erőlködj, ezzel nálam nem mész semmire.
Vitatkozz, vagy menj tovább, ignorálj ha akarsz, de ne személyeskedj, ha lehet.
Egészen véletlenül én az ország gtyarapodásának híve vagyok és ha valaki építeni akar egy vitorláskikötőt a Balatonon, akkor nemigen érdekel, hogy tíz évvel ezelőtt megbüntették, mert megverte az anyósát.
Beteg meg az, aki nem képes tolerálni a sajátjától eltérő véleményeket, - talán gfel kellene keresned gyógyszerészed...
:O)))

Teveszemle 2010.03.05. 23:45:05

@Zuzu Petals: Tucc olvasni?
Örvendetes...
:O))))

tabaniember 2010.03.05. 23:46:00

@Teveszemle: jó, hogy nem értünk egyet. Engem zavarna, ha alapos okkal azt gondolnák rólam, hogy nem olvasok, nem gondolkodom, netán fizetett bértollnok vagyok, ezért tehát hülyeségeket beszélek.

Teveszemle 2010.03.05. 23:48:19

Na, mára ennyi elég, - a téma és a társaság jó, némelyeknek nem ártana meglátogatni az illemhelyet, de régi pedagógus vagyok én, majd csak elleszünk valahogy.
Szép álmokat nektek, álmodjátok, hogy fölbontottátok légkalapáccsal az autópályákat is, - majd csinál nektek a Viktor másikat!
:O))))

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.05. 23:48:24

@Vfair:

Teljesen világos. Néztem, és nem értettem miért foglalkoztok vele annyit. Mintha lett volna már elég tapasztalatunk hasonlókkal. Magát értékeli le most már, aki érvelni próbál vele. Kérődzzön magában!

Teveszemle 2010.03.05. 23:49:02

@kakukk2: Hát, szerintem kezdj el feszengeni...
:O)))))

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.05. 23:50:25

@Vfair:

Ja, behúzott közben az istállóba? Annál jobb. Majd holnap más néven regisztrál.

Vfair 2010.03.05. 23:52:50

@kakukk2: elsőre ez látszik.
2.-ra: grafomán indulatfelkorbácsoló fórumkéjenc, akinek a demagógiával kiváltott vitától és indulatoktól lesz orgazmusa.
Ennyi a csóka. Itt, kommentelőként.

tabaniember 2010.03.05. 23:53:16

@Teveszemle: távol áll tőlem :) Aludj jól.

tabaniember 2010.03.05. 23:56:02

@Vfair: Ez a definíció csillagos ötös :)

új év, új név 2010.03.05. 23:59:02

@Teveszemle: Nem gyengén optimista a hsz-ed. A rendőröknek, meg a szállásadóknak pár napig több lesz a dolguk az biztos. Feltéve ha az adott évben még nem lefutott a bajnokság a motogp-ben, mert akkor viszont a hard core fanokon kívül a bánat se lesz kíváncsi a mi futamunkra. Az ide látogató kedves külföldi túristákat az ocssó sör és a pénzért kapható lányok érdeklik, nem az ország igazi értékei. Valóban, ad némi munkát a helyi embereknek: eltakaríthatják a rengeteg szemetet, ami hátra marad.

tabaniember 2010.03.06. 00:05:54

Nagyon tanulságos, amit Magyarországom írt a másik blogba az imént a nürnbergi pályáról, amelyet a németek az adófizetők pénzének pocsékolását minősítő feketelista élére szavaztak, nézzétek meg itt:
bodoky.blog.hu/2010/02/24/jogszerutlen_a_balatonring_allami_tamogatasa#c8960874

Sohanedudgi 2010.03.06. 00:16:44

Troll mentes szép álmokat.
Jó éjszakát mindenkinek!

Zuzu Petals 2010.03.06. 00:20:07

@kakukk2: Igazából nem vagyok meglepődve. Bár hozzá kell tennem, hogy nem vagyok a motorsport elkötelezett híve, bár nem utasítok el egy ilyen ötletet élből, csak győzzenek meg. Ez eddig nemcsak nem sikerült, hanem már lassan ott tartok, hogy soha a büdös életbe nem áldoznék egy fillér közpénzt sem a technikai sportokra. Remélem ez változik majd, ha csillapodik a düh, amit most érzek...

bejgli 2010.03.06. 00:38:28

@Teveszemle:

"A te harmincötmilliárdod nem kifizetendő pénz,"
Ez nem így van. Pont erről szól a történet.

"és amelyik részét ki kell fizetni, azt tíz év alatt fogjuk kifizetni."
Ez szintén nem így van.

"Tekintsd ezt a turizmus támogatásának."
Talán nézz utána, mi mennyi manapság. Támogatásilag, költségvetésileg.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.03.06. 02:27:08

A másik topichoz írtam, ide is áthozom:

Készült egy tanulmány, amit az érdekelt SMF finanszírozott, és ami az SMF által megadott feltételezésekre alapul. A tanulmány deklaráltan nem foglalkozott az SMF által megadott adatok és feltételezések ellenőrzésével, és semmiféle garanciát nem is vállal azokkal kapcsolatban.
(7. oldal)

A bevételi oldal alapvető feltételezése, hogy 25 éven keresztül fognak a pályán MotoGP versenyeket tartani, ehhez képest szerződésük csak az első 5 évre biztosított. A versenyek licencének a díját az SMF feltételezése szerint 25 éven keresztül a magyar állam fogja fizetni.
A feltételezés valóra váltása a tanulmány szerint "kihívást jelent a menedzsment számára".
(76. oldal)

Az egyéb bevételi források olyan nyilvánvaló képtelenségeket tartalmaznak, mint pl. a nagyszabású koncertek rendezése (84. oldal), alkalmanként 23 MFt tervezett bevétellel. (84. oldal)

Az SMF által leírt 28 feltételezésből 14-et (a felét!) magas kockázatúnak ítélt a tanulmány. A három legfontosabb paraméterből kettő magas kockázatú, egy közepes.
(93. oldal)

Mindezek után szeretett kormányunk gond nélkül döntött a hitelről és a licencdíjakról, cca. 35 milliárd Ft értékben. Köszönjük.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.03.06. 02:28:47

Ezt is áthozom ide (ha már begépeltem), mert egy valódi gyöngyszem:

"A KPMG az üzleti terv összeállítása során követett eljárás, az alkalmazott megközelítés szakszerűsége és nem az előre jelzett eredmény elérhetőségének ellenőrzésére vállalt kötelezettséget. A KPMG a munka során önálló megvalósíthatósági elemzést nem végzett, az előző fejezetben felsorolt szempontok alapján végzett ellenőrzését jelentős részben a Sávolyi Motorcentrum Fejlesztő Zrt. által megadott piaci és pénzügyi előrejelzésekre és feltételezésekre támaszkodva hajtotta végre. (...) Ezért az elvégzett munka semmilyen tekintetben nem jelenti a rendelkezésre bocsátott adatok auditálását, sem pedig bármilyen formában történő ellenőrzését vagy verifikálását. (...) A KPMG nem vállal semmilyen felelősséget a Projekt megvalósíthatóságáért, eredményességéért, a Projekt finanszírozásához várhatóan nyújtandó hitel visszafizetéséért, illetve a hitelfelvevő jövőbeni hitelvisszafizető képességéért."
7. oldal, 1.3 pont

fahrenheit451 2010.03.06. 05:21:49

@dark future: Begépelted? A copy+paste nem működik?

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 05:37:38

GONDOLKODJUNK.
Egységes álláspont:
- TEVESZEMLE = bértolnom. "Teveszemle fiam, hozd ki az ellenörződet!"
- KPMG tanulmánya pontosan azt írja le, ami igaz. Egyértelműen elutasítja
a beruházást. Félreérthetetlenül, többszörösen leírja, hogy ez így meg fog bukni.
- Azt a kifejezést, hogy "kihívást jelent a menedzsment számára" értsük pontosan a maga helyén. Ez a szakma szabályai szerint azt jelenti, hogy "Teljesen kizárt, de azt csinálsz, amit akarsz. Én leírtam. ". Köznyelven: "Woody Allennek kihívást jelent a Valujev ellemi boxmérkőzés"
- A PM természetesen tökéletesen megértette a KPMG anyagát, és a főosztályvezetők ennek alapján előkészítették az Oszkó féle iratot.
- Oszkó úr leírta, és kormány elé vitte azt, hogy a PM ellenzi a beruházást, mert ez komoly vezsteséget fog okozni a magyar államnak.
- MFB, Erős János pedig teljesen indokoltan immár, nem akarja kifizetni a
pénzt.

A KPMG anyagából csak az nem értette meg a teljes elutasítást, aki nem tud magyarul, aki még életében nem olvasott ilyen tanulmányt.

Korábban is megírtam már, hogy a KPMG anyag jó kell, hogy legyen. Jó is.
Megírtam, hogy a PMben hozzáértők vizsgálták az anyagot, és elutasították.
Megírtam, hogy az MFBben nagy derűvel olvasták a KPMG és a PM anyagát. Nagy derűvel, mert tudták, hogy ennek alapján nem kell közreműködniük ennyi pénz kiszórásához.
Az pedig, hogy a SMF Kft. és a spanyolok csak azokat a sorokat olvasta el a KPMG tanulmányban, legyen az ő gondjuk.

Gondolom, hogy a sárga kijelölések a szövegben nem az SMFtől származnak.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 05:44:16

@patbateman: Hogy is van ez. Nem úgy szól a MAGYAR és az EU törvény, hogy az állami vagy EU támogatással megvalósuló beruházásoknál KÖTELEZŐ A KÖZBESZERZÉS? De.
Ha egy projekt 70-80%-os állami támogatást kap, ott kötelező a KÖZBESZERZÉSI PÁLYÁZAT kiírása a kivitelezők kiválasztására.

A közbeszerzés azért kötelező, hogy ne lehessen állami pénzen egy "baráti kivitelezőt" behozni.

Most már be kell vonni a Közbeszerzési hatóságokat is a történetbe,
és persze a Gazdasági Verseny Hivatalt, na meg az EU Versenyjogi illetékeseit.

Lesz ezzel még dolga a TASZnak, meg a Transparency Internationalnak,
és a K-Monitornak.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 05:50:55

@olcsóJános: Lehet, hogy igazad lesz. De tartom, amit eddig írtam:
Ezt most már nem lehet kifizetni, mert akkor az egész világ tudni fogja,
hogy miként csináltak bohócot egy országból, egy kormányból, egy NÉPBŐL.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 05:57:50

@Teveszemle: Bértolnok vagy. Nem kell mindig újabb kerülő utakat keresned, amikor látod, hogy egyértelműen minden kanyarban kifutottál a pályáról. Ha neked is lenne motorod, akkor tudnád, hogy minden kanyarba túl nagy gázzal mentél be, nem döltél be, és már nyolcszor feküdtél le a motorral. Ilyenkor egy igazi motoros szépen letolja a motort a pályáról.

Az építkezésre vonatkozó mondatodra: nem láttad a KPMG iratban az építési ütemtervet? Szerinted a függőleges vonalak heteket vagy hónapokat jelentenek? Segítek, hónapokat. Látod, hogy az alapozás, és az Épületek, műtárgyak vonala 10 és fél hónap hosszú???? Látod, ugye???
Szóval ha ma elkezdenék építeni a lelátót, a boxépületet, stb., akkor 2011 januárra lennének készen.

TEVE!! Ez motorpálya, és nem TEVE VERSENYPÁLYA.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:00:08

@Sohanedudgi: Imádom a kakukk2 mondatát. Kicsit átírtam:
"TEVE!
Szem le!
Fiam, hozd ki az ellenőrződet.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:04:31

@bprevans: Az MFBnél ugyanez a tanulmány van. Olvasd el a KPMG tanulmány soraiban a sárgával kiemelt részt. A "kihívást jelent" kifejezés azt jelenti, mint mondjuk "Budapestnek kihívást jelent pénzügyi területen Tokyohoz mérni magát."

Kihívást jelent. Ha valaki hülye, meg is próbálhatja. A japánok imádnak röhögni. A világ meg rajtunk nevetne.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:07:57

@ihi: A KPMG tanulmánya teljes, alapos, és tökéletesen leírja, hogy miért nem szabad megépíteni a Balatonringet.

Nem most nem szabad megépíteni. Hanem soha.
Kidobott pénz.

Neked ez bevétel, te azért vagy itt, hogy ezt írd, mert te ezért kapsz pénzt.

Abból a pénzből dolgozol itt ezen a blogon, amit az MFBtől remélnek a pálya beruházói.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:09:31

@bprevans: Nem fogják megépíteni. Ha megkapják a hitelt, akkor sem építik meg. Saját pénzből pedig nem tudják megépíteni.

Mert ahhoz kell egy nagyon lényeges dolog: SAJÁT PÉNZ.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:11:35

@Mitya Ivanov: TEVESZEMLE nem olvasta el a KPMG anyagot, csak írja megállás nélkül a butaságokat.

Ez azért lep meg, mert a teve egyébként okos. Okos ÁLLAT.

guszti 2010.03.06. 06:13:01

Nem azért de kiszámolta már valaki mekkora akciós járulékkedvezmény jönne ki ebből a pénzből ha a teljes turisztikai szektorra és régióra kiterjesztik, annyi pénzből, olyan ütemezéssel?

Merthogy elvileg mindenki azzal traktál programilag, hogy a magas járulékteher minden baj oka - ezt még én is osztom - és hogy ezen kell segíteni. (Vityinek is ez a populár-vesszőpripája) Akkor ha most van 10 (vagy 25 nem látom át) évre évi másfél mrd keret, meg most 15, akkor azt nem lehetne megpróbálni a prédikált módon belepumpálni a térségbe / szektorba? Nem lehet hogy többet segítene 1-2-3 évig párszáz-párezer kkv-nak egy jelentős mértékű bérteherkönnyítés? Csak úgy, foglalkoztatás-elősegítendő, hm? Így szépen mindenki kisütné a pecsenyéjét aki ügyes volt, mást meg megmenthetne a rolótól. Dumálni tud a kisebb államról mindenki, de hogy a gyakorlatban felhagynának a fullnescces, sohamegnemtérülő, környezet- és közmorálromboló gigaprojektekkel állami pénzből, és azzal segítenék a jónép boldogulását inkább, hogy az így megspórolt szép summákat mindjárt le sem nyúzzák róla, eszükbe sem jut.
Jaértem, hogy akkor hol az ő részük, hát az nekik jár!
Népszabi, magyarnemzet, a szátok, meg egy esernyő a valagatokba, az jár nektek, nagyokosok! Szarnám én le hogy csókosokat hoztok helyzetbe, ha tisztességesen csinálnátok, ti is meg a csókosok is. (Mondjuk legalább az alvállalkozókat fizetnék ki kampányszámlák helyett, hogy tovább ne mondjam.)

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:18:42

@Zuzu Petals: Így van. Mindennek adott az időigénye. 2008. július 23án jelentették be, hogy 2009 szeptemberében verseny lesz.
A tervezésre elment 18 hónap, lehetett volna kevesebb is. A kivitelezés teljes
időigénye profi proekt menedzsment céggel kb 15 hónap. Utána jön a 2 hónap a használatbavételi engedélyre, és aztán még 1 hónap az üzembehelyezésre, próbaüzemre. Az nagyjából mostantól másél évet jelentene, ha az MFB erre holnap kiszórná a pénzt.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:24:14

@Teveszemle: Milyen forrás van meg??!! Ennyire buta vagy?
Eddig még nem értetted meg, hogy nincs meg a forrás, mert ennek
a spanyol 87 cégnek egyáltalán nincs pénze, és éppen a MI MAGYAR ÁLLAMUNK pénzét szeretnék elvenni.

Te tényleg ennyire ostoba vagy?

Azért neked "KOMOLY KIHÍVÁST JELENT" itt okos mondatokkal próbálkozni.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:30:43

@Teveszemle: Ostoba vagy.

Olvasd végre el, hogy a KPMG leírta: ez nem reális projekt. A PM leírta, hogy ez jogilag és pénzügyileg nem megvalósítható. Az MFB pedig már másfél éve próbál kitérni a kényszer alól, hogy elherdálja erre a marhaságra a MI PÉNZÜNKET.

Te meg, mintha hülye lennél, azt írod, hogy "megteremtette a feltételeket."
Te ostoba, hát nem látod, hogy sem a pénzügyi, sem a műszaki, sem a jogi feltételeket nem tudta megteremteni 18 hónap alatt.

Mitya Ivanov 2010.03.06. 06:30:45

@Teveszemle: akkor azt talán érzed, hogy ez a sávoly téma egyáltalán nem a rovásírásos (értsd: fidesz nem fidesz, jobb-bal, MSZP, nem MSZP) felvetésed mentén halad, hanem észérvek és a simliskedés mentén.
Én továbbra is azt mondom, hogy feltételekkel támogatható egy MotoGP versenypálya magyarországon, de ha egy, a befektető által rendelt tanulmány sem itéli teljes mértékben megtérülőnek és megvalósíthatónak, sok kockázatot lát, csakúgy mint a PM hatástanulmánya, ennek ellenére az állam adja a pénzt, és azt eltitkolják, hogy miért adja oda végülis, akkor ott komoly aggályokra van ok.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 06:34:23

@Teveszemle: Olvasom egyenként a bejegyzéseidet, és mindig meglep a teljes tudatlanságod. De nagy BAROM vagy.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 06:40:26

A tanulmány számos tényezővel nem számolt. Ezek egy része tudható lett volna a tanulmány írásakor, más tényekre az oknyomozói munka derített fényt.
Egyáltalán nem mindegy, hogy egy üzleti tervet ki nyújt be.
Ugyanaz a terv - normális könyülmények között - más elbírálás alá esik, ha egy megbízható, tőkeerős, többször bizonyított vállakozó nyújtja be, mintha egy sarki csöves, aki a kukában találta a tervet.
A mi esetünkben egyértelműen bizonyítva van, hogy a vállalkozó a sarki csöves. Egy csalás-sorozatért elítélt szélhámos bűnöző és néhány hasonszőrű társa által gründolt, papíron is csak három személyes, lakótelepi lakásba bejelentett zugcég, zűrös hátterű, félvilági magyar vállakozó, akinek több a bukott, bekapált, köztartozás elől menekülő cége, mint foga, a legsötétebb magyar maffiózópolitikusok és egy hozzájuk lazán kapcsolódó pénzmosásról, korrupcióról és környezetpusztításról ismert spanyol cég nem az a vállakozó, akitől akár a legeslegjobb üzleti tervet és a hozzá kapcsolódó szuperjó szakértői elemzést el lehetne fogadni. Tudjuk, hogy nincs jó üzleti terv és a szakértői elemzés is elmeszeli a projektet, de még, ha nem így lenne, akkor is fel kell, hogy merüljön a jogos gyanú, hogy az üzleti terv és szakértői elemzés ezeknek az embereknek a kezében csak eszköz a csaláshoz.
Ők maguk a legfontosabb mérlegelendő kockázati tényező.
Erre azért sokan rájöttek már, zajlanak a vizsgálatok itthon és külföldön egyránt.
Az utóbbi időben számos olyan tény is kiderült, ami alátámasztja a gyanút, hogy itt egyszerű csalásról lehet szó.
ezen üzleti terv alapján az állam pénzt adjon ezeknek a konkrét cégeknek és a mögöttük álló személyeknek, átfogó APEH ellenőrzésen kellene átesniük, vagyonosodási vizsgálaton, szerintem indokolt a nemzetbiztonsági kockázatok mérlegelése, azaz a teljes átvilágítás, fel kellene tárni ezen kör céghálóját és a kereszttulajdonlásokat és megvárni az eredményt.

Sajnos azok a hivatalok, akiknek már rég dolgozniuk kellene (rendőrség, APEH, NBH, Ügyészség) valamiért nem lépnek. Vajon miért, tehetném fel az álnaív kérdést. Hisz, ha egy néni nem ad a csokor ibolya mellé áfás számlát APEH által elfogadott számlagéppel nyomtatva, akkor kérlelhetetlen szigorral csap le a gépezet az ország gazdaságát veszélyeztető gazdasági bűnöző anyókára. Itt pedig csak 35 milliárd - 35 000 000 000 - forint adópénzről van szó. Bagatel. Én is odaadnám egy csövesnek, ha hoz egy csinos papírt.

2010.03.06. 07:55:27

Ne izguljatok a veszteségek miatt, lesz ki kitermelje a veszteséget, akkora már üzemel Bezenyei EURÓ VEGAS. Évi 500 millió Eurót fizet be a közösbe meg a több ezer munkahely ami után csepereg némi bevétel.

marós 2010.03.06. 08:01:14

Ez a rezsim minden hítelét elvesztette. Emlékezzünk a tuti, nagyon gazdaságos beruházásról, a kormányzati negyed sorsáról, miután néhányan nagyot markoltak, a projekt kimult, az adófízetők /MI AZ ORSZÁG LAKÓI/ rövidebbek lettünk néhány millíárddal. Most 35 millíárd adöforintunkkal szórakoznak, azok akikről nap mint nap újabb, és újabb korrupciós botrányok, átláthatatlan ügyek /Malév reprivatízáció, 25+X Mrd FT-unk bánja/ látnak napvilágot. Aki jó üzletnek itél egy ilyen vállalkozást, az vegye elő a pénzét és csinálja meg, ne az ingyenpézzel vigéckedjenek.

xenuka 2010.03.06. 08:01:20

Annyira tetszik, hogy egy pornófilm mellékszereplő, közokirat hamisításért Magyarországon jogerősen elítélt háromnevű hülyegyereknek a szavára az MSZP-SZDSZ ki akar adni 35 milliárdot.

Persze ez a banda mindig is ilyen volt. Nem lep meg.

DE A HŐS FIDESZ - aki megvéd minket a kommunistáktól és a fasisztáktól - meg közben lapul, mint szar a fűben.

FIDESZES FIÚK MOST MIÉRT NEM NAGY A POFÁTOK?

Miért nem tesztek feljelentést?

HAHÓ!

Mitya Ivanov 2010.03.06. 08:11:22

@xenuka: a fidesznek hivatalosan még nincs álláspontja, de szerintem hamarosan ki kell állniuk valamivel.

Teveszemle 2010.03.06. 08:25:38

@Mitya Ivanov: Ebben valószínűleg igazad lehet, ez más vonulat mentén halad.
Ezen a linken találhatsz érdekes dolgokat:
www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/krimibe-illo-fordulatok-a-balatonring-projekt-korul-307492
Nem lenne hátrányos elolvasni, miként működik ma a világ és benne a magyar média.
Szóval nem annyira egyszerű ez a dolog.
Itt néhány balfax, pontosabban jobbfax kétségbe vonja, hogy van forrás a beruházásra.
Ezexerint a környék közműhűlózatát ők finanszírozták, merthogy az elkészült, ugye.
És el fog készülni a teljes beruházás is, - ha meg nem, az rohadt drága lesz nekünk.
Politikailag értem, hogy miért van erre szükségetek, beleillik a trendbe, de te értelmesebbnek tüntél azért annál, hogy elhidd, hogy a beruházó cég.
A több tíz éve műúködő Sedesa elnöke így nyilatkozott:
"Például jelenleg olyan nagy fontosságú munkákat hajtunk végre, mint Valencia kikötőjének bővítése, amely az egyik legjelentősebb kikötő a Földközi-tengeren, útépítéseket, mint a M43 Magyarországon vagy a V-21 Valenciában, metrópálya építését, mint az 5-ös vonal Madridban vagy a 3-as vonal Valenciában; vagy mint amilyen a Marineda Plaza bevásárlóközpontja (Spanyolország legnagyobb és Európa harmadik legnagyobb kereskedelmi komplexuma.). Az utóbbi 4 hónapban 35 nagyberuházást nyertünk el, nemzeti, és nemzetközi szinten."
Lehet esetleg tárgyilagosnak lenni...
:O)))

xenuka 2010.03.06. 08:27:18

Olyan lesz a motorverseny, mint Brno-ban 250.000 nézővel?

Kérem, ne hasonlítsuk Magyarországot Csehországhoz!

Ott a komcsik a zsidókkal nem loptak el mindent.

Ott nem tették tönkre a motorsportot, hanem folyamatosan támogatják. Nálunk is voltak komoly motorversenyek, de utoljára kb 40 évvel ezelőtt.

Ott a motorkerékpár gyártást a mai napig támogatják.

Ott vannak kátyú nélküli utak. Gyakorlatilag kátyúmentes az ország.

Ott a földhivatalban ha azt mondják ez a ház a tiéd, akkor azért felelősséget is vállal az állam, hogy a tiéd.

Ott az önkormányzatoknál törvényellenes dologra nem hajlandóak kenőpénzért sem, mert tudják, hogy azonnal kirúgják őket.

Az egy demokratikusan működő, jogkövető emberekből álló kultúrország, amelynek jelentős motoros kultúrája és motoros élete van.

Ott a nemzeti büszkeség része a motor és az autógyártás is, tehát szívesen elmennek a versenyekre is.

Van nálunk motorgyártás? - nincs
Vannak jelentős és nagylátogatottságú motoros versenyeink? - nincsenek
Van széleskörű igény ilyen motorversenyekre? - nincs
Van fizetőképes kereslet? - nincs

Amint kész a pálya előugrik évi 5-10 alkalommal több tízezer ember, hogy már csak a motorverseny hiányzik az életemből?

akira2 2010.03.06. 08:33:34

@dark future:

"A KPMG az üzleti terv összeállítása során követett eljárás, az alkalmazott megközelítés szakszerűsége és nem az előre jelzett eredmény elérhetőségének ellenőrzésére vállalt kötelezettséget. A KPMG a munka során önálló megvalósíthatósági elemzést nem végzett..."

És erre a tanulmányra kíván az MFB kifizetni 20 milliárd költségvetési támogatást, 15 milliárd államilag garantált hitelt és vállalni még évi 1.5 milliárd jogdíjat? Ez a jogdíj több, mint a hitel teljes törlesztése, azaz a jogdíj jelenértéke még újabb 30-50 milliárd forint, amit a jövő nemzedék adójának terhére vállalna be a kormány/MFB/stb maffiózó szervezet?

Kedves kommentelők! vegyük már észre, hogy ennek a KPMG tanulmánynak az égvilágon semmi köze sincs ahhoz, hogy igazolja vagy cáfolja, hogy a hitel és a támogatás valaha is megtérül-e...

Erre a tanulmányra deklaráltan nem lehet alapozni sem azt, hogy megéri, sem azt, hogy nem éri meg, hiszen ennek nem az volt a célja, csupán az, hogy lehessen hivatkozni valamilyen külső szakértőre.

-= If =- 2010.03.06. 08:44:16

Nah, szép kis kulimász ez az egész. Egyrészt örülök, hogy nem lesz belőle semmi, így nem lophatja el a munkával megkeresett adóforintjainkat egy büdös csirkefogó és a bandája, másrészt meg szomorú vagyok, mert munkahelyeket teremtett volna azon a környéken az embereknek a pálya. Meg némi turisztikai bevételt. Persze nem mindegy milyen áron.
És egy kis addon (csak mint az állatkertben :) )
Trollokat etetni tilos!
Pláne az ilyen bért(r)ollnokot mint ez a teveforma.

xenuka 2010.03.06. 08:47:36

Elkészült Sávoly csatornahálózata és a szennyvíztisztító is. Mekkora tény!

DE MIÉRT NEM VOLT OTT EDDIG CSATORNÁZÁS?

" A legfontosabb persze a csatornázás. A régóta áhított csatornázásra utoljára másfél éve vethettek keresztet a sávolyiak, mivel a település akkor, egy kormánydöntés nyomán kiesett a Balaton II. szennyvízprogramból. "

Remélem világos:

zsidó-komcsi kormánydöntés miatt nem volt csatornázás.

zona.hu/article/1755/csodavaras-savolyon-egy-mesebeli-beruhazas.html

Sferrari 2010.03.06. 08:48:14

Nem szoktam hozzászólni egy cikkhez se de F1 és Motogp rajongóként most már muszáj :D Tavaly elkezdte valami idióta hogy a Magyar nagydíj nem térül meg most meg ezzel a hülye pályával szórakoznak, már tavaly fel kellett volna húzni. Más országok szinte ölnek hogy Forma 1-es vagy motogp futamot rendezhessenek nekünk valami miatt mindkettő megadatott szép lassan elkúrjuk mindkettőt. Ebbe a hülye országban csak a foci létezik amiből meg profitálna az ország ott meg csak nyavalygás van.

tuner1 2010.03.06. 08:57:37

Ha nem EZ AZ ORSZÁG lenne, hanem a németek, osztrákok vagy svájciak földjéről, becsukott szemmel és azonnal rámondanám, hogy legyen, kell nekünk. A kiválasztott helyszín szar, azok, akik ezt intézik nyakig sárosak és a mögöttük levő "erők" kétesek....a felvett hitelekből csurran-cseppen "tanácsadókra", lobbypénzre, hálapénzre, stb. azaz a fele eltűnik, nem a pályán landol. Amikor a KPMG ezt a tanulmányt kiadta, rövidebben is fogalmazhatott volna...ez a pálya mindenkinek jó, de az államnak katasztrófa...ennyi, nem több....a környéken semmi sincs, ami a nézőket odavonzaná, egy rakás szar a Balaton, ott sincs semmi, se élet, se vonzó program......mit akartok fanatikusok ennyire ettől az országtól?...lássátok be, a gondolat jó, a tett amatőr....

Sohanedudgi 2010.03.06. 08:57:55

@Előbb GONDOLKODJ:
Nagyon tetszik az átírt változat - gyönyörű ez a nyelv!

Úgy látom itt föntebb, hogy megfelelő a troll díjazása igen aktív, de nem adunk neki enni.

Mitya Ivanov 2010.03.06. 08:58:22

@Teveszemle: a környék közműhálózatának elkészülése valóban megtörtént, de ezt még véletlenül se jószolgálati cselekedetként fogjuk fel.
Itt arról volt szó, hogy ez volt a feltétele annak, hogy egyáltalán bármiről tárgyalhasson a beruházó cég az állammal, vagy az MFB-vel. Tehát ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor a Sávoly környéki közművek kiépítése volt a kulcs a nagy állami pénzek és a svindli megvalósításához vezető páncélszekrény bejárata felé.

A link alatt valami homályos történet van, de azt Bodoky már cáfolta ezen a blogon is. Olvass vissza a kommentek között.

***
ha a sedesa valóban olyan tőkeerős cég, mint amilyennek tűnik, és persze lehet, hogy tényléeg az is, akkor mi a francért kell neki állami forrás? A sedesa egy piaci cég, oldja meg a piacról. A felsorolt beruházások nem teljesen összevethetőek a Balatonringgerl, mert egy kikötő vagy autópály építésnél erőteljesen megjelenik a közügy is. Egy motorvrsenypálya esetében nem, szerintem az tisztán piaci alapon kell, hogy működjön. De ha esetleg mégsem tud tisztán piaci alapon megvalósulnai, amit magyaráz a válság, akkor sem úgy kell csinálni, ahogy itt csinálták: Van két tanulmány, az egyik, a PM-é kockázatosnak és aggályosnak tartja, a másik, amit a beruházó pénzelt, pedig nagymértékben kockázatosnak, és nem is fogalmaz a megtérülést illetően egyértelműen. Tehát ezzel sem lehet 100%-ig a beruházás mellett érvelni. (mondom ezt annak ellenére, hogy a KPMG tanulmány bizonyos részeihez az én klaviatúrámból korábban kikerült szövegeket használtak fel forrásként; önfényezés vége:))

És akkor még ott van a 7 wellness szálló ügye is, ami meg maga a legnagyobb baromság, amit aztán semmilyen tanulmánynal nem lehet igazolni és alátámasztani.

tabaniember 2010.03.06. 09:08:51

A Sedesa jobb, ha nem fényezi magát. Annyi kártétel miatt szuttyongatják otthon és Brüsszelből, hogy ihaj. Aki tud angolul, olvasson róluk. Véletlenül tüntetett ellenük Valenciában 20 ezer ember? Korrupt trógernek mondja őket mindenki. Otthon már szorul körülöttük a hurok, hát most keresik a korrupciós lehetőségeket keleten. Szemlátomást van is bőven, világos, hogy erre spekulálnak. Csak azzal nem számoltak, hogy itt is van Internet meg nyelvtudás. És persze, ha ez egy becsületes társaság lenne, akkor nem Kovács Bence János lenne a magyarországi helytartójuk. Egy komoly cég megnézi rendesen, főleg ekkora beruházás esetén, hogy kivel képviselteti magát.

új év, új név 2010.03.06. 09:10:49

@tuner1: Kicsit óvatosabban! A Balaton nem egy rakás szar. Van egy csomó színvonalas program, de -mint balatoni és ráadásul, mint idegenforgalmász- azt hiszem kijelenthetem, hogy az ilyen típusu rendezvényre ide érkező túristák nagy részét sem a térzene, sem a múzeum látogatás nem érdekli.

tuner1 2010.03.06. 09:11:52

@Teveszemle:
Mi a büdös picsának kell a spanyolok seggét nyalni..??he?...hihetetlen, hogy ebben az országban csak az a jó, ami külföldi...a magyar nem szeret dolgozni, de "kereskedni" annál inkább...kínai szart venni 5 Ft-ért, eladni 200-ért, a politika korrumpálódik, ez egyszerűbb mint hazaikat fellendíteni...én leszarom vastagon a spanyolok pofáját, húzzanak vissza a náthás faszba és építsék a saját országukat..ide nem kellenek, sem a kalandorjaik, sem a kalandor magyarjaik....azt, hogy mit nyer el, az mindig attól függ, hogy kit sikerül vastagon megkenni...ezek ehhez jól értenek...nálunk pedig vannak apró manók, akik bagóért megvehetők
Menjenek vissza a francba a kiszáradt földjükre

tuner1 2010.03.06. 09:17:46

@új év, új név: Nézd fogalmazzunk nemes egyszerűséggel - a Balaton egy hatalmas lehetőség volt arra, hogy luxus üdülőhelye legyen az országnak, de mi lett?...az embereket valóban nem a térzene, vagy a koszban, porban levő borozgatás, a csaló lángos, pecsenye meg kolbászsütők érdeklik..hanem a látnivalók, az élvezet, az élmény...nézz körül, hogy mi van a Balotonnál..nézd meg útjait, rendezettségét, a vásosainak tisztaságát, házait, parkjait, látnivalóit. A Balaton elsüllyedt a 60-as években..a kalandor ingatlanfejlesztői nélkül még annyi sem lenne....a Balaton Európa gyöngyszeme lehetne...de nem lett

akira2 2010.03.06. 09:21:57

@Sferrari:

Szerintem nincs igazad (bár az a te döntésed, hogy szereted-e a motorsportot), a motorsport lassan kiszorul a kultúrált nyugati világból a fejlődőekbe.

A F1-et korábban a dohányipar tartotta el, az ő pénzükön (és nyilván a dohányzókén) gazdagodtak a dohányipar és az autósport szereplői is.

Aztán az államok rájöttek, hogy szép-szép, hogy növeli a túrizmust, meg ismertté teszi az országot olyanok számára is, akiket az általános iskolai földrajz és történelem-tananyagnál jobban izgatott a gyorsulási verseny vagy a kipufogó hangtompítójának leszerelése, de a dohányzás széleskörű elterjedése olyan komoly egészségügyi és gazdasági károkat okoz az egész társadalomnak, hogy jobbnak látták az egész dohányipart a reklámjaival, így a F1-gyel együtt a perifériára, a fejlődő régiókba száműzni.

Az autó- és motorsport is így fog járni néhány éven belül, kultúrországokban néhány éven belül el fog sorvadni az autó- és motorsport. Enek jelei az F1-ben évek óta látszanak, még néhány zaftos botrány, és alig lesz szereplője a F1-nek, de a rallye-nak sem, és a motorversenyeknek sem. Lejárt lemez, hogy az autó- és motorgyártóknak bűn lenne kimaradni, két-három márkánál többen egyikben sem fognak maradni.

...

És csak halkan kérdezem:

Ha valóban annyira jó buli lenne maga a MotoGP-üzlet, miért nem szervezik meg Mogyoródra? Az olasz túristák legalább eljönnének Bp-ig is, nem csak a Balatonig. Olaszországból Bp-re ugyanis tavaly ősz óta az M7-esen keresztül vezet az út, végig, megszakítás nélkül autópálya, kb, 2 órával gyorsabb, mint korábban Bécs felé, elkerülve a balatont.

Az M7-es így már önmagában is megteremtette a Balaton túrisztikai fejlődésének lehetőségét, a helyiek számára tehát megvan az az infrastruktúra, ami a magán-beruházásokhoz szükséges.

Az autó- és motorsport állami támogatása pedig soha sehol sem lesz kifizetődő, önmagában, szponzorok nélkül (dohányipart el lehet felejteni, az auóipart pedig egyéb gondok gyötrik) nem marad életképes.

Az állam ne a versenysportot, hanem a tömegsportot támogassa, a versenysport támogatása a magánvállalkozások dolga. Meg a kommunista államoké, ld. anno SZU, NDK, stb., ma pedig Kína...

A norvég síelők meg a kanadai hokisok se az állam csöcsét évekig szívva nyerik zsákszámra az olimpiai érmeket, és nem azért, mert olyan szegény lenne az állam. Csupán azért, mert tudják, hogy az adófizetők pénze nem erre való...

__ 2010.03.06. 09:27:36

@xenuka:
Előbb még megnyeri a Vidi a bajnokságot (többek között a 300 millának köszönhetően, amit a Grupo Miltontól kap), aztán esetleg utánanéznek az ügynek a fiúk.

új év, új név 2010.03.06. 09:44:15

@tuner1: Köszi, közel 38 éve nézegetem. Pont az ellenkezőjét tapasztalom. Ráadásul a belföldi turizmus megerősödése jelzi, hogy az emberek kezdik újra felfedezni, hogy ez már nem zimmer feri korszak. Persze jöhetne több pénz fejlesztésre, mert az sose árt, de mindenképp marhaság, amit írsz, vagy tényleg nem jártál erre a 60-as évek óta.

új év, új név 2010.03.06. 09:51:08

@akira2: Rallye... Nem értem miért nem wrc futamot hoznak ide... Azoknak nem kell épített pálya, szar utakból meg nagyhatalom vagyunk.

Sohanedudgi 2010.03.06. 09:59:53

@__:
Ebből van a pánik mindkét oldalon, illetve mindazoknál, akik már részesültek bármilyen ellenszolgáltaltásban.
Veszélyben forog a teljesítés.
Nekem is égetné a zsebem az ilyen a pénz - gyanítva a "befektetői" csoport módszereit.

olcsóJános 2010.03.06. 10:03:23

@xenuka: A csatornázásra azért volt szükség, mert a Balaton törvény szerint nem lehet fejleszteni ott ahol nincs szennyvízcsatorna. Tudja valaki hogy mennyibe kerül egy 600 fős falu csatornázása és szennyvíztisztítója?

akira2 2010.03.06. 10:03:41

@új év, új név:

Rallye?

És mégis hol tennéd tönkre a környezetet? Az erdőt, mezőt, hegyeket?

Bevallom, gyerekkoromban engem is vonzott az autósport, konkrétan a rallye, de kinőttem a gyerekbetegségeimet... :)

Egyáltalán, semmilyen kedvtelésből végzett környezetszennyezéssel -károsítással nem értek egyet, a gazdaság maga is elég környezetszennyező, minek még a kedvteléseinket is azzá tenni - pláne bármilyen állami támogatással...

Ezügyben igen radikális nézeteket vallok, ha rajtam múlna törvényben tiltanék meg bármilyen autó- és motorsportot az országban. Az autó és a motor egy közlekedési eszköz, nem játék. Pontosabban hülyejáték hülyegyerekeknek... :)

akira2 2010.03.06. 10:13:41

@olcsóJános:

Olyan sok nem lehet, ha a szennyvízkezelésnek van háztartásonként megvalósítva is kifizetődő, környezetet nem károsító módja is...

10 éve a teljes közművesítés rám eső díja volt bruttó 4 Milla (nagyságrendileg ekkora területre, ennyi lakosra tervezve és kivitelezve), de itt mindenki a saját zsebből és nem állami/önkormányzati támogatásból fizette. Ivóvíz, csatorna, áram, gáz, utak, járdák, esővízelvezetés, stb., azaz full közművesítés. Átlag 4 fős családokkal számolva ez 150 háztartása kb. bruttó 600 milla.

Ennyit én is befektetnék, ha az állam adna egyszeri 35 milliárdot, amelyből a 15 milliárdos hitel törlesztésének fedezetét egy kitudja milyen jogdíjban még busásan ki is fizetné....

Még egyszer kiemelném, hogy itt nem csupán 35 milliárdról, ennél jóval többről, az évi 1,5 milliárd jogdíj-kötelezettség jelenértékéről (minimum 30-50 milliárdról) is szó van.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 10:17:16

Teveszemlét, alias puput, pedig hagyjátok.
Ő egy szélsőségesen elfogult balos újságíró, aki többszörösen is elkötelezett, valószínüleg megkapta utasításban, hogy, mint Autó-Motorsportos, 168 órás, stb. elkötelezett médiák (Suchman) állandóan fizetett embere, trollkodjon itt, ahogy csak bír. De még az is lehet, hogy önként teszi, ideológiai alapon.

Tisztelt pupu úr! Itt nem a motorozásról, hanem 35 milliárd forint adópénz ellopásáról van szó! Attól, hogy épp az ön kenyéradói lopnak, még nem lesz a lopás bocsánatos bűn, de kívánatos fejlesztésnek beállítani, mégiscsak pofátlanság. Kérem fejezze be a kommisszárkodást, ön lebukott, térjen vissza Lenin mentegetéséhez, a bérrettegéshez és azokhoz a tevékenységekhez, amelyekkel más fórumokon szokta elütni az idejét.
Köszönöm.

új év, új név 2010.03.06. 10:18:47

@akira2: Én szeretem. Mondjuk a hülyegyerekeknek tényleg nem való, azok huzogassák otthon a fütyijüket. Rallye és rallye cross versenyek jelenleg is vannak és valószínű lesznek is, ha tetszik neked, ha nem. Akárcsak a svédeknél, a finneknél, monte carloban, olaszországban stb stb. Mondjuk szerencsésebb lenne, ha vitorlás vb/eb futamok helyszíne lenne a Balaton, mert a víz adott, sok szépen felújított kikötőt építettek és, mert a vitorlázók nem a csóró réteg. Pusztán azért írtam a rallye-t, mert ha már autósportról beszélünk, van olyan, amit komoly beruházás nélkül megvalósítható. Ráadásul a rallye lassan közel annyira népszerű, mint pl a f1.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 10:20:51

@akira2: Különösen úgy, hogy az alvállakozók még nincsenek kifizetve. Ha bukik a dolog, nem a befektető szív, hanem az alvállakozók.
A trükk rendkívül primitív: prefinanszírozás igérvényre, túlkalkulált adópénzből fizetve az egész beruházás, az önrész csak papíron létezik.
És még így is marad annyi haszon, hogy abból jut bőven mindenkinek, beleértve a pártokat is.

maid 2010.03.06. 10:21:16

@tuner1:
A Balaton soha nem lesz, nem is lehet igazi luxus üdülőhely. Történelmileg másképp alakult a fejlődése, aránylag hamar kialakult a tömegturizmus, túl közel van Budapesthez és ráadásul a régió legnagyobb tava. Ahhoz, hogy luxus üdülőhely legyen, nagy, összefüggő magánbirtokok kellenének, a tömegstrandok nem igazán kedveznek a luxust keresőknek.
A Balatonnak ehelyett arra kellene építenie szerintem, ami kis részekben azért működik is, alapvetően a középosztályt célozva: a különböző adottságait kihasználva (pl. északi- és déli part különbségei) a természetközeli jelleget kihasználva hogy lehetne minél több ember színvonalas pihenését biztosítani. Hatalmas ötlet volt a bicikliút, érdemes építeni a borturizmusra, vannak olyan megarendezvények, amelyek ütősek és az anyag említi is őket (Balaton Sound, Harley Davidson találkozó). Biztos van sok olyan, ami nem találta meg a helyét, nem lett sikeres, elhalt a kezdeményezés. Részben az élet dönti el, hogy mi az ami bejön és mi az, ami nem.

Az azért érdekes, hogy a KPMG-s anyag úgy emlegeti a Művészetek völgyét, mintha még létezne, pedig 2009 nyarán már bőven lehetett tudni, hogy mi van :(

hypotheticalfriend 2010.03.06. 10:23:55

@Mitya Ivanov: Korábban arra hivatkoztak, hogy a válság miatt nem érhető el piaci alapon hite.
Két dolgot jegyeznék meg.
1. Hahó, a válságnak vége, van piaci hitel, lehet leszállni az államról.
2. Ha nincs piaci hitel, akkor halasztani kell a beruházást, addig, amíg lesz. Pont.

olcsóJános 2010.03.06. 10:25:33

@akira2: Miután Sávolyban csak csatornáztak, akkor a 600 Milliónak lehet a fele, harmada a szennyvízberuházás?

Sohanedudgi 2010.03.06. 10:25:33

@hypotheticalfriend: Az előzőt a 10:17:16 hsz.re írtam.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 10:31:02

Harcostársak, írna valaki egy jó összefoglalót a tanulmányról, max 1-2 oldal terjedelemben, ütős idézetekkel, közérthetően? A civilek álláspontjához kéne.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 10:31:25

@olcsóJános: Mondjuk 300 millió, amiből 200 millióval még tartoznak az alvállakozóknak.
A beruházott 100 millió pedig jó eséllyel szintén állami pénz, talán Pécsről hullott le ennyi morzsa.

Az egész történetben sehol nincs magántöke, befektetői pénz. Csak adóforintokkal és ígérvényekkel sakkoznak. Még szép, a spanyolok nem spanyolok, az egész lufi, szélhámosság, nincs is befektető, az egész csak egy trükk a közpénz kiszervezésére.

xenuka 2010.03.06. 10:39:21

A szakértő a KPMG - Ne már! Ezt már mégse kellene!

KPMG csinálta a tanulmányt.

Ők 16 év alatt nem vették észre a 65 milliárd dolláros kárt okozó csalását a természetesen csaló zsidó Bernie Madoffnak.

Sohanedudgi 2010.03.06. 10:40:28

@hypotheticalfriend: Igen. de ez benne a legszebb, ahogy eddig soha nem tapasztalt módon és tempóban lemesztelenedik a konstrukció!
Élményszerű.

olcsóJános 2010.03.06. 10:42:17

@hypotheticalfriend:
Én is utánanéztem, példa: 900 lakos, öt falu tisztítóteleppel Bruttó 525 MFt
Sávoly: 600 fős falu, a 300 Millió kb. passzolhat a becslésedhez.
www.balatoncsicso.hu/csatorna/2009-es%20arajanlatok/Kristaly%20B.csicsoberkoltsegek.pdf

olcsóJános 2010.03.06. 10:43:51

@xenuka: Milyen az a "természetesen csalás"?

hypotheticalfriend 2010.03.06. 10:47:33

Bognár úr, a pátyi polgármester nagy nyilvánosság, számos tanú előtt azt mondta, hogy nem érdeklik a szakértői vélemények, amelyek például Pátyon vízügyi szempontból megvalósíthatatlannak minősítették a Grupo Milton beruházását, mert mindenki olyan szakértőt vesz magának, amilyet akar. Bognár úr Mervó József kézi irányítása alatt működik, magától a cipőjét se tudná bekötni, de ez ügyben biztosan tudja mit beszél, láthatta hogyan intézik a dolgokat a nagyafiúk. A KPMG tanulmányt a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. (székhely: Páty)rendelte meg. A Grupo Milton csoporthoz köthető cég vezető tisztségviselője pedig maga Mervó József.

Engem érdekelne, hogy miért nem a kormány, vagy a hitelező bank bíz meg egy szakértőt, miért a beruházó. Hogy lehet hitelesnek tekinteni egy szakértői véleményt, amit maga a pénzügyi ügylet haszonélvezője rendel meg, akinek az egyik embere ráadásul a botrány kirobbanása előtt fenti kijelentést teszi a szakértői hitelességről?
Az egyetlen hivatalosnak tekinthető vélemény, ami szakmai szempontból felülírja a KPMG, egyébként rendkívül óvatos és önvédő (a jelentős kockázatokat bizony megemlítő) tanulmányát, a PM véleménye, amit lesöpörtek a pénzemberek az asztalról, nem tudni milyen alapon. A PM azt mondta, hogy ez a beruházás egy vicc. Törvénytelen és gazdaságtalan.

Amúgy a KPMG az MFB könyvvizsgálója is. Gondolom, így egyszerűbb átlátni a dolgokat…

akira2 2010.03.06. 10:48:19

@olcsóJános:

Mindenesetre szerintem az államnak/önkormányzatnak nem volna a feladata, hogy mindenki házához elérő csatornát, utat, gázvezetéket, stb-t építsen közpénzen, hiszen ez egyéni érdekeket szolgál. Építse meg mindenki maga a pöcegödrét, csatornáját, kocsifelhajtóját és járdáját, vagy járjon haza sáros bakanccsal. Az ő dolga, saját érdeke.

Az államnak, önkormányzatoknak bőven elegendő lenne a gerinchálózatot (ez első sorban a közutakra vonatkozik) megépítenie, a gáz, víz és csatornahálózatból a gerincvezetéket építse meg a gáz- és vízszolgáltató - annak reményében, hogy majd valaki rácsatlakozik, és fogyasztó lesz.

Amíg a közpénzből valósul meg a legtöbb beruházás amely magánérdekeket szolgál, addig itt nem lesz piacgazdaság, nem lesz fejlődés, csak a szocialista rendszerek konzerválása.

Az állami támogatással épített motorversenypálya pedig a közpénz elherdálásának a csimborasszója. Ha pedig mindez egy maffiózó társaság kedvezményezésével történik, arra már nem is találok szavakat.

Persze nincs mit csodálkozni ezen akkor, amikor a demokratikus választások is csak arról tudnak szólni, hogy melyik párt kinek milyen pénzügyi támogatást, segítséget, finanszírozást, tőkeinjekciót, beruházást, munkahelyteremtést, stb-t ígér ahelyett, hogy végre kimondanák:

A piachgazdaság alapvetően úgy működik hatékonyan, ha a lehető legtöbben képesek eltartani magukat és a lehető legkevesebben szorulnak állami támogatásra, segítségre, finanszírozásra, tőkeinjekcióra, beruházásra, segélyre, stb-re - mindegy, minek hívjuk.

Az állami újraelosztást kellene végre mélyen 50% alá csökkenteni, hogy a piac önállóan is fenntartható maradjon, az egyensúly kialakulhasson, mert az állam túlzott jelenléte csak torzítja a piacot, konzerválja a szocializmust.

A rendszerváltás nem abból áll, hogy a sziciliai maffia helyett immár a nápolyi, az calabriai, az ukrán és a kínai maffiára is szavazhatunk, hanem abból ha végre a maffia nem vinné el a piacgazdaság által megtermelt javaknak több mint a felét.

(Halkan jegyzem meg, hogy az olasz maffia-csoportok csupán a 10%-át uralják az olsz gdp-nek, míg a magyar állam több, mint 50%-át...)

A két gazdaság teljesítményének összehasonlítását pedig rátok bízom.

Meindezzel persze nem azt akarom mondani, mennyivel jobb az olasz maffia mint a magyar állam, csupán azt, hogy az 50 feletti újraelosztási arány nem vezet sehová. Ezt kellene végre megértetni a választókkal valakinek - persze nyilván nem a pártoknak nevezett maffiának, hiszen azok épp a minél magasabb újraelosztásban, a húsosbödön növelésében érdekeltek.

Ébresztő!

Sohanedudgi 2010.03.06. 10:49:21

@xenuka:
Xenu!
A lopás-csalás nem vallás és rassz specifikus tulajdonság. Inkább szocializációs fogyatékosság.

akira2 2010.03.06. 10:49:33

@bodoky:

A civilek miért nem tudják kialakítani az álláspontjukat a tanulmány alapján? Nem azért fizetjük nekik az 1%-ot, hogy azt erre használják?

olcsóJános 2010.03.06. 10:54:06

@akira2: @bodoky: Aki ért hozzá írjon,érveljen hátha még jobb lesz, mint a civileké, szerintem Ők is dolgoznak rajta.

AK--- 2010.03.06. 10:55:22

@Zuzu Petals:
Sztem nem oktattam ki senkit. 2007ben volt aktuális az egész beruházás előfeltételének, a szennyvízhálózat fejlesztésének !tanulmányterve!. Hogy a kormányzati/beruházói kommunikáció erősen torzítva tálalta a projekt készenléti állapotát azon sztem nem kéne meglepődni. Én úgy látom, hogy folyik a projekt, profi beruházói projektvezetéssel. Ennél eggyel magasabb szinten dől(t) el a finanszírozás módszerének és a tulajdonosi köröknek a helyzete. <-erről fogalmam sincs, de köszönet Bodokynak, hogy gelgöngyölíti.

akira2 2010.03.06. 10:57:07

@hypotheticalfriend:

"Amúgy a KPMG az MFB könyvvizsgálója is. Gondolom, így egyszerűbb átlátni a dolgokat…"

A kpmg egyik vezetője pedig az mszp egyik volt pénzügyminisztere...

A jelenlegi pénzügyminiszter pedig korábban a kpmg egyik verenytársának volt vezetője.

Szerintem ez az ügy jóval összetettebb, jóval több érdekek feszülnek itt egymásnak, mint azt bárki is tisztán láthatná... Még maguk az érintettek sem tudják, max. sejtik, hogy kinek a tyúkszemére és mikor lépnek rá...

Sohanedudgi 2010.03.06. 11:00:13

@akira2: Jánosunknak igaza van. Láhattuk, hogy vannak a blogon igazi nagy ágyúk is. Egyszer még érdekes lesz ha felfedhetik magukat.

Sohanedudgi 2010.03.06. 11:04:37

@akira2: Pontosan!!!
(A jelenlegi az áltlad említett előtt: KPMG)

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 11:08:38

@olcsóJános: @akira2: Az 1500 fő alatti települések NEM kaphatnak szennyvíztisztó építésre támogatást. Ez van a törvényben.

800 fő esetén max 1 miilió/lakos. Tehát a csatorna és a tisztítótelep együtt
max 800 millió Ft. Ez csak a lakossági szennyvízre van.

DE hol lesz tisztítva a 3 napos verseny alatt a 100.000 látogató miatt
keletkező szennyvíz (étkezés, mosogatás, kézmosás, a verseny ipari szennyvize, és a százezer fő napi egyszeri WC használatából keletkező
szennyvíz. Ha rettenetesen szerényen naponta 1 főre 3 liter keletkező
szennyvizet számolunk, akkor az 3 napon keresztül naponta 300 köbméter szennyvíz. Na erre nem hiszem, hogy fel van készítve a szennyvíztelep. Ha mégis ilyen kapacitásra építették, akkor viszont a versenyen kívüli időszakban ezen a településen 800 x 50 liter = 40 köbméter szennyvíz lesz max naponta. tehát a telep 12%os kapacitással fog üzemelni.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 11:11:16

@olcsóJános: Nagyjából 300 millió lehet a csatorna, és 400-450 millió a szennyvíztelep.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 11:17:00

@Sohanedudgi: Csak idő kérdése volt, hogy mikor látunk át az egész történeten.

@xenuka: A KPMG kinti sztorija igaz. A Sávoly tanulmányban viszont egyéretlműen leírták, hogy 18 nagyon kockázatos tényezőt látnak, és alig néhány csekély kockázatú elem van benne.

Kérlek a tartalmi véleményeddel segítsd a közös munkát. Semmit nem visz előre, ha itt zsidózol.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 11:17:11

www.sonline.hu/somogy/kozelet/ingyen-csak-savoly-kapta-267241

Ebből látszanak a nagyságrendek és az is, hogy nincs tisztító, csak ígéret.

Ami van, az néhány földbe ásott cső, ami nincs kifizetve. Ere játszák az eszüket.

akira2 2010.03.06. 11:17:49

@Előbb GONDOLKODJ:

OK, és hol lesz tisztítva a levegő, amit a 3 nap alatt teleengednek - szín tiszta szórakozásból - mindenféle káros anyaggal... És az állam még támogatná is ezt.

Na látod, ha a versenypálya miatt kell a csatorna, akkor az magánérdek, nem közérdek, senki se csúsztasson, hogy magánpénzből közberuházás épül...

olcsóJános 2010.03.06. 11:19:08

@Előbb GONDOLKODJ: A 800 Millió rengeteg pénz, egy ekkora falura, irreálisan sok. Az lehet, hogy a pálya tisztítója is benne van. Kétlem, sőt biztos vagyok benne hogy nincs olyan törvény, amely 1500 lakos alatti támogatást tiltja. Regionális programok? Utánanézek.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 11:20:33

@hypotheticalfriend: Ha a KPMG tanulmányon végigmegyünk, akkor abban rengetegszer egyértelműen kimondja, hogy a kockázat hatalmas.

A "kihívást jelent a menedzsmentnek" pontosan azt jelenti, hogy "arra
leszek én kíváncsi, amikor ezt valaki beveszi tőletek."

k-zoltan 2010.03.06. 11:23:30

Azért a 28-ból 14 is szépen ki lett emelve, igaz, hogy hatásban a magas kockázatúak közül csupán 4 van nagy hatással a projekt megvalósulására, egyes magas kockázatú elemek kis hatással szerepelnek, újra kicsit hatásvadászra sikerült az egész... kiemelünk egy egy oldalas részt, az alapján lehuzunk mindent, csodás...

akira2 2010.03.06. 11:25:35

@Sohanedudgi:

A nagyágyúk is leírták a véleményüket, csak el kellene olvasgatni...

...és legfőképpen meg kellene fontolni... De helyettük nem kéne dolgozni, az újságíró írja az újságot, a civil jogvédő szervezet védje a jogot, a blogíró blogoljon, a kommentelő meg kommenteljen. Pont.

Majd, ha blogot vagy újságot akarok írni, akkor blogot és újságot írok, ha perelni akarnék, akkor perelek és érvelek. Egyenlőre csak kommentelni van kedvem... :)

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 11:26:06

@akira2: Így van. Csak én a légszennyezésre már nem is gondoltam.

Az a kérdés, hogy a pályán keletkező, a látogatóktól keletkező szennyvíz
hol lesz tisztítva, hová fog az kerülni?

Ugye nem akarnak 100000 főre odatelepíteni 1000 toj-toj wécét?

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 11:28:22

@olcsóJános: Úgy keresd a neten, hogy nemzeti szennyvízprogram és a
másik sorba pedig 1500 LE, akkor látni fogod, hogy a nem védett vízbázison
lévő, 1500 LE alatti teleülések NEM kaphatnak támogatást. Sávoly pont ilyen.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 11:31:27

@olcsóJános:
A szomszédos falvak EU pénzből csináltatták meg ugyanezt. Persze ehhez kell rendezett gazdélkodás, önrész, jó faluvezetés, pályázatírás.
Egyszerűbb tartani a markunkat a baksisért.

A költségvetés része a nemlétező tisztító.

Még egyszer felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy valós kifizetések minimális részben történtek meg és arra is jó esély van, hogy azok is más, közpénzes projektekből lettek átcsoportosítva.
Ez a befektető nem fektet be semmit. Papírháború folyik, ígérgetések és végül az összes tényleges kifizetés közpénzből történik.

Totális abszurd.

Ha egy nyomorult garzont akarnék kibérelni, akkor is le kellene tennem az asztalra néhány havi kaukciót, nagyon is valsó pénzben. Így működnem a dolgok a való életben. Ebben a sokmilliárdos ügyletben pedig megelégszünk egy csalásokért elítélt bűnöző ígéretében. Ahogy a képviselő írta: ígéreteken nem lehet motorozni. Valamit tudhatott az úr, talán pont azt, ami ki is derült, hogy a király meztelen, és nincs is befektető, az egész csak egy szélhámos trükk?

akira2 2010.03.06. 11:35:08

@kzol_:

fentebb kiemeltem, hogy a tanulmány mire alkalmas, és mire nem. A KPMG a 7 oldalon pont azt mondja, hogy ez nem megvalósíthatóság tanulmány, a kormány és az MFB mégis azon rugózik, hogyhátkérem a KPMG nem találta teljességgel megvalósíthatatlannak.

"A KPMG ... nem az előre jelzett eredmény elérhetőségének ellenőrzésére vállalt kötelezettséget. A KPMG a munka során önálló megvalósíthatósági elemzést nem végzett..."

Az állam egy ilyen tanulmányt kb. annyiban tudja hasznosítani, mint a Kossuth térre kivonulók skandálását. Sőt, ez utóbbit jobban, hiszen, a rend fenntartása azért előrébb való egy motorversenypályánál...

Az viszont elszomorít, hogy ma Magyarországon nem lehet ésszerű döntést elvárni az államtól, kizárólag a tömeges hőbörgés az, amit a döntéshozók meghallanak, és amelyek befolyásolhatnak egy nyilvánvalóan hibás döntés elkerülését.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 11:36:28

@kzol_:
Amit a következő képen értelmez egy olvasó ember:

4 pont taglalja, hogy maga a megvalósulás miért erősen kérdőjeles. A további pontokban arról van szó, hogy az esetleg megvalósuló projekt nem lesz gazdaságos.
Ergo, már az is kérdéses, hogy egyáltalán létre lehet-e hozni a dolgot, de az tuti biztos, hogy nem fog nyereségesen működni.
A tanácsadói szöveg eufemizmusait tessék gondolatban lefordítani embernyelvre.
Kihívásos = bazmeg, hülye vagy?!

Szövegértés kettes alá.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 11:41:23

@akira2: Én azt sem értem, hogy ez a tanulmány igazából mi akar lenni.
Ha kockázatelemző tanulmány, akkor jelentős részek, komplett fejezetek hiányoznak belőle.
Ha egy üzleti terv kontrollja, akkor minek bele a sok reklámduma és olyan átlátszó parasztvakítások, amivel ennyi oldalasra van hízlalva a cucc? Ez esetben úgy lenne értelme a dolgnak, hogy adva van a projectmanager cég üzleti terve és mellé van csatolva a szakértői vélemény, ami a tervre reagál.
Így most olybá tűnik, mintha a KPMG írta volna meg az üzleti tervet a beruházó helyett, de telestuffolta volna kételyekkel és kérdőjelekkel.

Szóval az egész büdös, úgy ahogy van.

akira2 2010.03.06. 11:46:22

@Előbb GONDOLKODJ:

Egyetértünk, de én még mindig azt kérdezem - csak úgy mindenkitől és a "költőtől" -, hogy a Moto GP-t vajon miért nem lehetne Mogyoródon megrendezni?

Ja, mert ott nem merülne föl 35 milliárd közpénz felesleges elköltése?

Épp olyan ez, mint a pilisi M0 szakasz, ami teljességgel felesleges (annak ellenére, hogy nyilván 100 emberből 98 még ma is azt hiszi, hogy az szükséges és megvalósítható), ugyanis amikor készen lesz az M30-as, az ukrán kamionosnak épp annyi lesz az új Gödöllőtől Törökbálintig az M0 déli szakaszán, mint egy képzeletbeli északi M0 szakaszon.

Csak az a baj, hogy 100 emberből aligha 1 vetett akár egyetlen pillantást is a térképre - mióta a közbeszéd tárgya lett az M0 körgyűrű vagy 20 évvel ezelőtt.

De ha autópályaépítő lennék, én sem az olcsóbb - déli szakasz kibővítésére lobbiznék, hanem a sokszor annyiba kerülő, alagutas, völgyhidas-verzióért, mertv az több munkát hozna. Szintén az adófizetők (ide értve az EU adófizetőit is) pénzén.

Ne legyen illúzióitok, az állami beruházások esetén 100%-ban a felesleges és sokkal drágább megoldás kerül napirendre...

Balatonring · http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/igeretek/20100322-igeretek-foldje-1-a-korrupcio.html 2010.03.06. 11:47:05

A Balatonringet építő Sedesanak 61 cége ismert a világon:

balaton-ring.blogspot.com/2010/03/porno-hard-sex-and-korruption-sedesa-in.html

Ha hozzáadjuk Kovács Bence János cégeit, akkor sem jön ki a 87 cég.

(Letölthető xls formátumban a cégstruktúra is, ami nagyon érdekesen bonyolult...

docs.google.com/fileview?id=0B1DljqvDv-ZoMjU4OTQ2MzYtMDE0MS00MjUzLTkyZjUtYjc4NTE4OTdmYjFi&hl=hu

Sohanedudgi 2010.03.06. 11:52:25

@akira2: A feladatkör meghatározásoddal egyetértek.
Azt viszont hangsúlyozom, hogy nincs még a meccs megnyerve.
Mindannyian emlékezünk, hogy 2-3 napja még milyen aggályaink voltak. (Pl. az elnapolt tárgyalás előtt.)
-Ezekre tekintettel kérem, hogy aki amit tud, tegye meg.
Nem ezt ajánlottuk Bodokynak?

Balatonring · http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/igeretek/20100322-igeretek-foldje-1-a-korrupcio.html 2010.03.06. 11:53:51

El is felejtettem mondani:

a cégcsoportban van átfedés a VIV Holding (amely pénz nélkül próbálta megvenni a Taszári repteret) és Adonyban kb. 11 MdFt-ot elsikkasztó csapat között is.

www.sonline.hu/somogy/kozelet/kutba-esett-a-23-milliardos-taszari-beruhazas-286605

index.hu/belfold/2009/11/30/taszari_szakitas_az_adonyi_gabonatarolok_miatt/

Ha már ennyi minden történt, és megfenyegettek egy országgyűlési képviselőt (Gulyás Dénest) egy polgármestert (Telki polgármestere - Danóczy Balázs) és jó pár civilt (Sávolyon és Pátyon), akkor

HOGYAN LEHET, HOGY MÉG MINDIG NEM NYOMOZ A NEMZETI NYOMOZÓ IRODA?????
(Ha egy parlamenti képviselőt megfenyegetnek, az minimum nemzetbiztonsági ügy!!!)

Ha már maguktól nem veszik észre a bűnügyeket, legalább olvassák -munkaidőben- az index.hu-t

:-))))

akira2 2010.03.06. 12:00:09

@hypotheticalfriend:

""A KPMG az üzleti terv összeállítása során követett eljárás, az alkalmazott megközelítés szakszerűsége és nem az előre jelzett eredmény elérhetőségének ellenőrzésére vállalt kötelezettséget. A KPMG a munka során önálló megvalósíthatósági elemzést nem végzett...""

Akár még az is előfordulhat.

Egy tanácsadó első sorban azt nézi hogy a munkaidejét kifizeti-e a megbízó. Ha igen, akkor neki mindegy, hogy az adott tanulmányt mire használja az illető. Más kérdés, hogy az adott tanulmány arra nem alkalmas, amire az állam és az MFB alkalmazni kívánti - azaz a beruházás megvalósításának, pláne ésszerűségének alátámasztására. Konkrétan ezt tartalmazza a tanulmány.

Én nem tudom hibáztatni ezügyben se a beruházót, se a KPMG-t sem, egyedül az államot (kormányt, MFB-t) hibáztatom, akinek egyeáltalán megfordult a fejében, hogy ennek bármi haszna is lehet az adófizetők számára.

A sávolyi 600 ember miatt 35-85 milliárd Ft adóforimntra kötelezettséget vállalni pedig minden csak nem felelős gondolkodásra vall.

Szorozd már be 10 millióval ezt a 35-85 milliárd/600-at! De számolhatsz a 35-85 milliárd/balatonrégiólétszámával is...

A 10 millió magyar nem érdemelne ugyanannyit az államtól, mint a sávolyiak, vagy a balatonrégió? Hiszen a többiek még olyan természeti kinccsel sem rendelkeznek, mint a Balaton... Amelyre a jövőjüket alapozhatnák, amelyre turizmust fejleszthetnének...

Ott van nekik a Balaton, amelyet a természet nekik teremtett, használják ki, dolgozzanak, és akkor majd lesz nekik megélhetésük a turizmusból...

remélem, érted, hogy mi a gondom az állami támogatásokkal, fejlesztésekkel, beruházásokkal. Az egyenlőtlen és igazságtalan elosztás! A mutyi már csak haba a tortán.

Igazságosan csak a piac tudja elosztani a javakat. Aki dolgozik, annak lesz, aki nem dolgozik, az meg ne is egyék. Ha a Balatonrégióban lakó balfaszok nem tudnak megélni a Balatonból, akkor költözzenek Grönlandra, talán ott könnyebb lesz... :)

Sohanedudgi 2010.03.06. 12:01:08

@Balatonring: Letöltöttem -Nagggyonjóóó!!
Van itt kérem muníció, csak össze kell gyűjteni.

xenuka 2010.03.06. 12:12:53

Mibe kerül egy 500 fős település csatornázása?

Semmibe, mert ez a területi csatornázási művek dolga, ugyanis a hálózat elkészülte után ők szedik a pénzt azért, hogy üzemeltetik a csatornahálózatot.

Nekik kell befektetni a pénzt a fejlesztésbe.

De ha meg totál önerős a csatornázás, az sem kerülhet többe házanként 500 ezernél + a tisztítómű 150-500 millióból megvan. Összesen 400-750 millió. És a csatornaépítés nagy üzlet!
Sokan meggazdagodtak ebből a 90-es évek elején.

Vác 2010.03.06. 12:48:21

Iszonyú, hogy mit csinál bűntetlenül ez a sok szemét, rafinált, élősködő zsidó ebben az országban (tisztelet a kivételnek-akik erősítik a szabályt)!! 60 éve szívják a vérünket, és hülyének nézik a Magyarokat. Kiváncsi lennék, hogy Suchmann, Niklai és az MFB-os barátaik megint mennyit kaszálnak-kaszáltak volna az adófizetők pénzéből erre a felesleges ésszerűtlen megaberuházásra.A Niklainak szóltak a "tanácsadói", hogy csak magát égeti le, ha nem száll ki időben. Zsidó maffiózó mind, kíváncsi lennék, mikor kerülnek végre a helyükre-az ország meg csak szegényedik!!!!

xenuka 2010.03.06. 12:50:38

A rendőrség majd közli azért nem nyomoz, mert hivatalosan nem volt tudomása róla.

Érdekes, amikor itt a neten valaki leír valami olyat, ami a jelenlegi zsidó-komcsi kormánynak nem tetszik rögtön hivatalosan tudnak róla és azonnal nyomozni kezdenek.

Furcsa ez a kettősségük, tudathasadásuk...

hypotheticalfriend 2010.03.06. 12:57:14

@Balatonring:
Ne hagyd abba!
A cégstruktúra remek, nagyon tanulságos, hogy minden szál Pátyra vezet és nem a távoli Spanyolországba.

Vác 2010.03.06. 13:12:34

@xenuka: Egy a lényeg: mindenhol ott vannak-és pofátlanul lenyúlják az állami pénzeket-iszonyú menyiségben! Ez most egy állami-banki-idegenforgalmi-alvilági "bulijuk" lett volna megfelelő "fedősztorival", hogy ez mennyire jó a magyarnak.

olcsóJános 2010.03.06. 13:31:41

@Vác: Ne keverj ide nem illő dolgokat! Árt annak amiért sokan itt ülünk magyarok, cigányok, zsidók is.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 14:02:26

@olcsóJános:

Nyugi. Semmi kétségem, amint visszajön Bodoky kiirtja ezeket. Megmondta világosan, semmi ellenvélemyt nem moderál, de minden embertelen aljas uszítást ilyen szálakon azonnal töröl. Nyilván nem nézte azóta.

Ide rendes emberek járnak akik az ország sorsával törődnek, konkrét kérdésekre keresnek konkrét válaszokat, nem eszetlenül gyűlölködni jönnek, hogy még jobban értsanak a szerencsétlen hazának, mint ezek az alakok.

akira2 2010.03.06. 14:27:24

@Vác:

A gondunk nem azzal van, hogy akik lenyúlják az adófizetők pénzét, azokat maffiózóknak nevezed, hanem az egyéb általánosításaiddal, ami a származásra, vallásra és/vagy a bőrszínre vonatkozik.

Ugyanis egy kultúrországban és kultúrált vitában nincs helye a származásra, vallásra vagy bőrszínre, esetleg nemre, nemi irányultságra vonatkozó kirekesztő vagy általánosító megnyilatkozásoknak.

A bűnöző különböző szinonímáit természetesen használhatod, ha a bűnözőket kívánod megnevezni, de fent említett jelzőket nem.

Konkrétan azért, mert senki sem tehet arról, hová született (milyen származású, milyen nemű, milyen a bőrszíne, stb...)

Az Egyesült Államok társadalma már túl van azon, hogy származása miatt büntetlenül ítélhessen meg/pocskondiázhasson meg bárki más embereket, lám, ma már fekete bőrű elnöke van. 30-40 éve ez még elképzelhetetlen lett volna, ma azonban - a szabadság elve szempontjából örvendetes - tény.

Ehhez azonban olyan szigorú szabályok kellettek, ahol szinte mindenki megtanulta, senki sem ejthet ki a száján, senki sem írhat le olyan pejoratív kifejezést, mint pl. a "büdös nigger". (Elnézést a példámért, távol álljon tőlem a bántó szándék, de talán így szemléletes, és a lehető legkevesebb olvasót sérti...)

A magam részéről bízom benne, hogy megérted... :)

Vác 2010.03.06. 14:27:28

@A Nép - Te vagy!: Rendben-tegyük félre akkor az igazság magját: megint beszéljük le az oldalról a lényeget-ügyes! .-)))) Én csak azt láttam tegnap este a TV-ben, hogy az a Suchman aki egyszer már privatizálta/átjátszotta másnak a fél országot, most motorpályát építtetne az országgal valahol, mert neki/nekünk az jó lenne. Egyszerűen: borzasztóan irritáló! Ennyi. És szerintem gyorsan túl kéne lépnie az országnak ezen a projekten, mert MI belebuknánk, mint a sok más felelőtlen hülyeségbe. Emellett tisztelet minden motorsportot űző büszkeségünkre!

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.03.06. 14:27:53

Sokan kérdezik, hogy a Jobbiknak honnan van annyi pénze a kampányra. Hát kérem inne. Egy ilyen ügy önmagában egy komplex kampány a Jobbiknak. Teaser & explanation, all in one.

Francziczi 2010.03.06. 14:34:00

Előre bocsájtom nem ellenzem az ésszerű jó projektek támogatását megalapozott Üzleti terv alapján ,de egy minden tekintetben feddhetetlen és főleg saját önrész ( 30-50-60 % ) megléte esetén.
Hú !!! Brrrr !
Hát én ezt a "KPMG anyagot" elolvastam ,de hogy lehet közel 100 oldalon az üzletileg elfogadhatatlanról ilyen sokat írni .Igaz a papír mindent elbír !
A Vezetői összefoglaló pedig egyszerűen minősíthetetlen , mert nem von le következtetéseket , semmilyen markáns érvet nem ad se pró , se kontra !
(De ugye mint tudjuk a döntéshozónak pont az összefoglaló elolvasása után kellene tudnia ( jól, megalapozottan , tisztességesen , törvényszerűen dönteni .)
Persze lehet ( ?? ) , hogy pont az volt a cél hogy a 100 oldal semmit ne mondjon , ugyan akkor a Megbízó ( MFB )elmondhatta van egy támogató anyag. !
Hát én akár hogy olvasom ez nem az !!
Én személy szerint kiváncsi lennék , ennek az anyagnak az elolvasása után a Megbízónak milyen kérdései voltak az agyag elkészítőihez és azok mít válaszoltak , szóban !
Sem az MFB-t sem a KPMG-t nem hibáztatom mert ugye próbálják a mindenki számára megfelelő megoldást megtalálni . De mint tudjuk egy régi közmondás azt mondja :" Kurvának lenni és közben szűznek maradni nem megy "
Több mint 10 évig napi/havi szinten döntöttem több tíz/száz millió HUF sorsáról , de erre egy fillért sem adnék , de talán nem is lett volna lehetőségem mert a Kollégáim ilyen semmít mondó anyaggal nem is ( mertek ?)álltak volna elő .Már értem miért kellett ennyi idő a nyilvánosságra hozatalához .
Gratulálok a hozzászólásokhoz , sokan nagyon jól látják :" ez csak egy buli ebben a nagy társasjátékban "

guszti 2010.03.06. 14:36:43

Egyvalamit nagyon nem értek. A KPMG tanulmány elég sok ponton kockázatosnak találta az üzleti tervet. Erre az a visszakézből reakció, hogy azokat figyelembe vették, és módosították a terveket. Namost egy ekkora volumenű bulinál ezt tényleg el lehet intézni ennyivel? Hiszen a tanulmány volt az alapja a közpénz odaítélésének, akkor ha fenntartásai voltak, és emiatt változtatni kellett az üzleti terven, akkor nem kellett volna még egy fordulót tartani a KPMG-nél is? Egy 35 mrd-os beruházásnál ezeket az aggályokat el lehet oszlatni egy lazán odavettet "jó,jó"-val? Nem az lenne a dolgok logikus menete, hogy akkor a módosított üzleti tervet újra értékeltetem a KPMG-vel? Aki kiegészítő értékelésében felelősséggel kijelenti, hogy a módosításokkal valóban elmúltak azok a kockázatok, amikre felhívta a figyelmet, és így az állambácsinak van mire alapoznia a 35mrd odaítélését.
Ha elviszem az autómat vizsgára, minden műxik királyul, csak a féklámpa nem megy, meg kopot a hátsó gumi, megbukik az autó, akkor a hibák javítása után újra el kell vinnem vizsgázni, fizetni, várni a soromra, nem adnak úgy forgalmit, hogy ugyan megbukott az autó de azt mondom hogy jójó, azokat majd kijavítom...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 14:38:02

@Vác:

Itt senki sem védi Suchmant. Téged sem akadályoz meg senki a kritizálásában. De ne siklasd ki a témát csak megosztásra jó gyűlületkeltéssel, uszítással. A TEVÉKENYSÉGÉRT, amit azon kifogásolni lehet, annyit szidhatod a pasast amennyit jólesik. Senkit sem zavar, ha a hibáira mutatsz rá. Korlátozd magad arra.

Leonce 2010.03.06. 14:56:21

Miből gondoljátok , hogy nem lesz kifizetve a pénz??

Zuzu Petals 2010.03.06. 15:08:01

@Visegrádi: Szerintem ki lesz fizetve sajnos. Szerintem ez az anyag ködösítő, persze ott vannak benne a dolgok azért, de én is hiányoltam a 100 oldal végéről egy egyoldalas konkrét összefoglalást, ami az utolsó paraszt számára is értelmezhető formában nyilvánítja ki, hogy igen, ez így rendben van/nem, ez így egyértelműen kidobott pénz/a projekt a következő módosítások után ... be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket.

tabaniember 2010.03.06. 15:09:05

@Vác: Ami Suchmann erkölcseit illeti, ebben nyilván mindannyian egyetértünk. A zsidózást viszont hagyd abba, mert bár szerinted az a lényeg, szerintünk nem. Az itt beszélgetők becsületét, emberi hitelességét nincs jogod ilyen dumákkal rontani.

Zuzu Petals 2010.03.06. 15:12:34

@AK---: Akkor elnézésed kérem. (Ezért rossz az írott kommunikáció, m nem hallod a hangsúlyt/hanglejtést)

Sohanedudgi 2010.03.06. 15:14:10

@Visegrádi:
Több mint gondoljuk,következtetünk rá.
Miből? A nyilvánosság erejéből.
Bodokyval az élen a legtöbb hozzászóló is ezen fáradozik.

akira2 2010.03.06. 15:14:57

@Zuzu Petals:

Ezt a PM megírta. Azt írta, hogy törvénybe ütközik, és azt is, hogy gazdaságtalan. fehéren, feketén.

Ha a kedvezményezett által megrendelt szakértői vélemény alapján az MFB kifizeti a pénzt, miközben figyelmen kívül hagyja a PM egyértelmű állásfoglalását, az köztörvényes bűnözés kategóriája.

Na, ezért van komoly esély arra, hogy nem lesz kifizetve.

De persze nem egy köztörvényes bűnözőt választottak már meg a választópolgárok különböző tisztségre, így van arra is komoly esély, hogy ki lesz fizetve.

De abból közel akkor a botrány lesz az EU-ban, mint a görögöknél...

Simán el tudom képzelni, hogy Merkel, Sárközy vagy Brown azt mondaná erre, hogy a magyaroknak befagyasztják az EU-s pénzeket.

Mindenesetre meg is érdemelnénk. Az összes politikus és aprópénzzel megvehető szavazópolgár megérdemelné. Mert nekünk mohács kell... :(

tabaniember 2010.03.06. 15:20:46

@bodoky: Én szívesen megtenném, de szakmailag sajnos hülye vagyok hozzá. Az lenne jó, ha valamelyik pénzügyekben, közgazdaságtanban járatos olvasótárs venné magának a fáradságot. Itt nem lehet hibázni, profinak kell lenni. Csinálja már meg valamelyikőtök, kedveseim, akár úgy is, hogy itt együtt elolvassuk részletekben, és hozzászólunk... Nem olyan nagy ügy.

2010.03.06. 15:25:08

MFB tanult Balog Zsolt kálváriájából valószínű azért húzza az időt lassan egy éve. Polgármestertől Bajnai pereputtyig Spanyolországba utaztatták az egész bagázst pályabemutatóra.

zj2490 2010.03.06. 15:25:54

Menjetek már le Sávolyra és nézzetek körül, könyörgöm! Van szennyvíztisztító. Van csatornázás. Az ide Akira által belinkelt cikk
1. 2009-es,
2. egyáltalán nem titeket támaszt alá, sőt, arról ír, hog egy államilag egyébként nem támogatható települést mindenki irigyel az ingyen csatornázásért!
Nézzetek már körül egy átlagos 1500 fő alatti településen, ahol a munkanélküliek aránya olyan magas, hogy elképzelni sem tudnak egyszerre annyi pénzt (tegyük fel 150-200 háztartással számolva, ha a beruházás mondjuk 700 millió), 3-4 milliót, nemhogy kifizetni csatornázásra!

Akira, neked még külön mondanám, mert látom, hogy nem tájékoztattak kellően: a 35 Mrd, az valójában 15 Mrd kamatostul visszafizetendő hitel és 20Mrd rendezési szolgáltatási díj 10 évre! 10, nem pedig 5, legalább ennyit tudhatnátok, ti nagyon hozzáértők... Ezt egyébként mindenhol az állam fizeti, sosem az építő vagy a pályaüzemeltető. Hogy honnan veszed a 80 milliárdot, sejtelmem sincs, vezesd már le, kérlek!
(A kormányhatározat egyébként hozzáférhető bárhol, legalább azt illene elolvasnotok!)

Speciel jó néhány kockázatelemző tanulmányt és annak megvalósulását láttam már, és nyugodtan állíthatom, hogy ez a jobbak közül való :) Csak tudni kell értelmezni és értve olvasni, nem kiragadott szemelvényeken hőbörögni.

Ja, még egy, mielőtt a regisztrációmat firtatnátok: láttam itt jó néhány új nicket, akik csak ehhez szóltak hozzá és veletek hőzöngtek. Lennétek szívesek elküldeni őket is a fr...ba, mielőtt velem megteszitek?! Előre is köszi!

Zuzu Petals 2010.03.06. 15:31:05

@akira2: Örülnék, ha így lenne. Drukkolok a dolognak, ha teljesen lemondtam volna az ügyről, nem idegelném magam rajta tovább.

A Bodokyhoz: mit kellene pontosan összefoglalni/véleményezni.
1. Meg kéne határozni a pontos feladatot.
2. Közösen eldönthetnénk/eldönthetnék néhányan, hogy mit tartalmazzon az a bizonyos oldal.
3. valaki meg kellene, hogy fogalmazza. Valaki, akinek van stílusérzéke, úgy gondolja, hogy képes értehtően, és szabatosan fogalmazni.

Mit szóltok?

2010.03.06. 15:40:25

@zj2490: Van bizony. Hova vezetnéd a Szállodák, pálya meg mittom én micsoda szennyvizét 600 hektárról ami nélkül nincs átminősítés és építési engedély. Lehet hogy az Állami 1.2 milliárdból építették amit valószínű bevittek a közös cégbe.

Sohanedudgi 2010.03.06. 15:50:40

@zj2490: Gondolom ismered:
"Ha Cotino 2009. júliusában azt mondja, hogy befektetett 6 mrd-ot, majd Kovács 7,4 Mrd-ról beszél idén februárban, az nyilván nem két külön összeg, úgyhogy az A) verziód felejtős."

Jól értem, szerinted már letettek (valahova Magyarországon) 13,4 mrd-ot?

Ha ezt elmagyarázod -s mivel előre exkuzáltad magad - maradhat az ellenőrződ is.

olcsóJános 2010.03.06. 15:55:03

@zj2490: A csatornázásnak utána néztem. A falu lakossága 576 fő. A csatornahálózat,utcai gerincvezeték 5 km-nél nem lehet több, ennek ára -többszörösen kontrollálva- nem érheti el a 200 Millió Ft-ot. Egy 600 fősre épített szennyvíztisztító ára sehol sem több mint 100 Millió. És ne monjuk hogy a beruházás 700 Millió, (mondanak 800-at is). Ez akkor is irreális, ha a szennyvíztisztító a pályának a szennyvizét is tisztítaná.
Általánosságban: Igaza van zj2490 -nek: nem szabad kellően nem ellenőrzött adatokat, infokat tényként közölni, mert a civilek ellen hangolja a témát felületesen ismerőket.

akira2 2010.03.06. 16:08:50

@zj2490:

Tisztában vagyok a 15+20 milliárdról, ha elolvasod legalább a komentjeimet, abból kiderülne még számodra is. Sőt, a 80 milliárd is, amiben az évi másfél milliárd állam által vállalt jogdíj jelenértéke is benne van.

De olyan apró és a lényeget egyáltalán nem érintő részletekkel hiába terelsz, hogy nem 5 hanem 10 év, ha a PM is leírta a lényeget, hogy (hazai és EU-s) törvénybe ütközik, valamint gazdaságtalan is...
A KPMG pedig nem alkotott megvalósíthatósági véleményt, arra semmiképp sem lehet alapozni egyetlen forint kifizetését sem.

A testületi határozatok (ilyen egy kormányhatározat vagy egy önkormányzati képviselőtestületi határozat is) a legtöbb esetben semmilyen törvényességet vagy gazdaságosságot nem feltételeznek, csupán célokat határoznak el. Ráadásul azért is hivatkoznak gyakran ezekre a testületi határozatokra, mert a kollektív felelősség esetén egy fokkal nehezebb utolérni a személyes felelősséget - legalábbis ezek a testületek hajlamokat erről azt gondolni. Holott adott esetben azt is vizsgálni fogják, hogy a testület mely tagja szavazott személyesen egy nyilvánvalóan gazdaságtalan és káros kifizetésre.

A Tocsik-ügyben pont így ítélték el az igennel szavazó ÁPV-s igazgatósági tagokat és mentették föl a nemmel szavazókat.

Vélhetően a jogász pénzügyminiszter tisztában is van ezzel, nyilván nem is szavazott a beruházás támogatása mellett... Más kormánytagok esetében korántsem vagyok bizonyos abban, hogy tisztában lennének a kollektív és egyéni felelősségük mibenlétével. Mint ahogy a pátyi képviselőtestület sincs tisztában azzal, hogy nem csupán kollektív és nem csupán politikai felelősségük, hanem személyes felelősségük is van a közpénzekkel és a közérdekű döntésekkel kapcsolatban.

zj2490 2010.03.06. 16:09:58

olcsóJános:
"Bobek József, Sávoly polgármestere korábban arról nyilatkozott: az országban egyedülálló, hogy lakossági hozzájárulás nélkül, befektetői finanszírozással épült ki a csatornahálózat. A spanyol beruházó elindította a szennyvíztisztító telep kialakítását is, szintén saját költségén. Az 1300 köbméteres létesítményekben nemcsak baktériumokat alkalmaznak a tisztítás során, hanem növényeket is. A tisztítótelep Sávoly, a MotoGP-pálya, illetve a majdani termálfalu, szállodák, apartmanok s a környező falvak szennyvizét is kezeli majd. Ez a két beruházás több mint hétszázmillió forintba kerül."
A 700milliót innen ollóztam bele a számításaimba, a somogyos linkről.

zj2490 2010.03.06. 16:13:04

@Sohanedudgi: olvasd el még egyszer, amit idéztél. Azt mondtam, nyilván NEM két külön összeg, amint az Gondolkod A verziójában szerepelt, hanem egy és ugyanaz, amiről beszélnek, csak némi időeltéréssel (8 hónap). Tehát nem 6+7,4 Mrd, hanem 6+1,4 Mrd.

olcsóJános 2010.03.06. 16:16:39

@zj2490: A jó kockázatelemző tanulmány alatt mit értesz? Kinek a szempontjából volt jó? Kovács Bence, Suchmann szerint se rossz. Csak a PM, talán az MFB, civilek stb. szerint mégsenem annyira a jobbak közül van. Vagy ha igen, mindent értek miért van itt e k..va ország...
Az ettől rosszabbakra adtál hitelt?

zj2490 2010.03.06. 16:21:38

akira2 2010.03.06. 12:00:09
akira2 2010.03.06. 10:13:41
utóbbiban még ki is fejted, hogy:
"Még egyszer kiemelném, hogy itt nem csupán 35 milliárdról, ennél jóval többről, az évi 1,5 milliárd jogdíj-kötelezettség jelenértékéről (minimum 30-50 milliárdról) is szó van."
Na, amiről itt beszélsz, az a 35 Mrd-ból 20Mrd, AZ AZ általad jogdíjnak nevezett szervezési szolgáltatási díj, és .
Légyszives legalább magadat olvasd el :)
A beruházásban nincsen egyetlen fillér állami pénz sem, pusztán 15 Mrd MFB által adott HITEL, melynek 80%-ára garanciát vállal az állam. De ez is benne van a kormányhatározatban.
Nem a kormányhatározat milyenségét vitatom, csak az adatok miatt nézzétek már meg, hogy ne hülyeségekről vitatkozzunk!

olcsóJános 2010.03.06. 16:21:41

@zj2490: Te fel vagy mentve a dezinformáció vádja alól, Bobek is, mert szegény azt mondta amit mondattak vele, az igazság meg a kertek alatt...

Teveszemle 2010.03.06. 16:22:44

@Mitya Ivanov:
Bodoky ügye...
Hát szóval ez kicsit olyan, mintha azt mondanád, hogy Budaházy ártatlan, hiszen személyesen cáfolta azt, amit róla állítanak.
Mi mást tehetne egyébként?
Ha beismerné, akkor rögvest előlépne egy zsarolási ügy főszereplőjévé, márpedig nem hüje, hanem újságíró.
Ebből pedig, mint tudjuk kétféle létezik, - az egyik abból él, amit megír, a másik abból, amit nem ír meg, de esetenként elképzelhető vegyes megoldás is.
Hogy jelen esetben melyik változat felel meg a valóságnak, az majd egyszer esetleg kiderül, de ebben az ügyben nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy van egy magánberuházás, amelyik fontos lehet az ország számára, hiszen az általa elérhető országpropaganda legfeljebb a Forma-I-el összevethető.
A kormány által kiemeltnek nyilvánított beruházáshoz szükséges forrásokat a Share Capital nevű konzorcium biztosítja, amelyet három spanyol cég, a mintegy 1-1,5 milliárd eurós ingatlanportfólióval rendelkező Bellester, a Sedesa építőipari csoport és a Bancaja pénzintézet hozott létre.
Amúgy meg, hogy mennyi wellness-szállót épít a cég a beruházáshotz kapcsolódóan, az a magánügye, - ez ugyanis minden ellenkező híresztelés dacára egy magánberuházás, a résztvevők még akkor is magáncégek, ha 100% -ig a Magyar Állam tulajdonában vannak.
Ami az állami szerepvállalás, az a tíz év alatt fizetendő szolgáltatási díj, valamint egy garanciavállalás, amelyért ha helyt kell állni, akkor már régen rossz a beruházónak.
A pályát egyébként nem lehet eltolni és nincs olyan erős spanyol, aki el tudná vinni a hátán, - ez a mi versenypályánk lesz, mint ahogy a Papp László Sportaréna is a mienk annak dacára, hogy nem magyar tőkéből épült.
Szóval nem helyes, hogy itt nyavajogtok, - legyen versenypálya, legyenek versenyek és menjen hírünk a világban, jöjjenek a túristák és növekedjen az idegenforgalom bevétele.
:O)))

olcsóJános 2010.03.06. 16:27:48

@zj2490: Bobek azt mondtam, amit mondattak vele, nem mérvadó forrás. A cikk pedig legalább egy éves.
A valóság a kertek alatt...

Francziczi 2010.03.06. 16:29:16

@zj2490:
Kedves Olvasótársam !

Értem amit mondasz erről a "kockázat elemző tanulmány "-ról ! Mi a végső következtetése ??
A csatornázásról pedig csak annyit ez is a projekt része , mint annyi korábbi projektnél .

De ha mondjuk levesszük a különböző éves jogdíjakat akkor a már majd mindenki által ismert feltételekkel mít gondolsz melyik kereskedelmi bank adna hitelt ?
Szerintem egy üzleti terv min 20 évre kell , hogy készüljön illetve megálljon megfelelő szerződésekkel , és garanciákkal , zálogjog stb a finanszírozó bank részére . ( 5 éves szerz. szerintem ehhez kevés )
Még valami : mivel szerintem ez mind hibáddzik , sántít ezért kell az MFB.

tabaniember 2010.03.06. 16:31:18

@zj2490: Azt olvasom: a két beruházás több mint hétszázmillióba kerül - MAJD, és hú de sok mindent csinál - MAJD. Vagyis még nincs telep, csak elkezdték. De vajon hol tart??
OJ. az előbb sorolta a szerinte reális árakat, az eltérések elég érdekesek. Tehát valójában nem tudni, hogy a beruházó szerint mi is fájna ezen ennyibe, és azt sem, hogy eddig mennyi a ténylegesen befektetett összeg. Na, majd az igazságügyi szakértők elmondják a tutit.

olcsóJános 2010.03.06. 16:37:56

@Teveszemle: Irományodban miért nem szerepel: KPMG, MFB, Pénzügyminisztérium, hitel, állami kockázatvállalás, stb. Amiről Te írsz az valami más.

olcsóJános 2010.03.06. 16:40:36

@kakukk2: Van telep, van csatorna. Állítólag normális versenyáron 280 Millió az ára. Pont.

tabaniember 2010.03.06. 16:42:39

@olcsóJános: hagyd a kérődzőt, ez tényleg egy hibbant provokátor. Most már én is látom, hogy a legjobb nem szóba állni vele. Majd csak eltolja innen a biciklit.

Aladár69 2010.03.06. 16:44:46

Érdekes a tanulmányban szereplő projekt ütemterv. Ez az 5 soros valami lenne az ütemterv a teljes beruházás egészére? Ha valaki foglalkozott már beruházással, akkor tudhatja, hogy ez nem ütemterv, hanem egy móricka ábra. Nincsenek benne mérföldkövek, kezdési és befejezési időpontok, feladatok közötti összefüggések, hivatkozások, stb. Nem derül ki belőle, hogy hol vannak a kritikus pontok, hogy mikor kell benyújtani a használatbavételi engedély kérelmet, hogy az még a legrosszabb esetben is a verseny előtt 2 héttel rendelkezésre álljon. Csak remélni tudom, hogy a KPMG műszaki szakértője nem ez alapján nyilatkozott. Ezt kapásból vissza kellett volna dobnia, hogy komolytalan...

Teveszemle 2010.03.06. 16:48:20

@Francziczi: Tudod, lehetr, hogy olvasnod is kellene, nem csak írni.
Mint tudjuk, a szerződés nem öt, hanem tíz évre garantálja a Moto GP magyarországi megrendezését, és ugyan lehetne húsz évre is tervezni, csak sok értelme nincs.
Ha belegondolsz,húszonegynehány évvel ezelőtt Grósz Károly elvtárs, a KB és a Politikai Bizottság adta áldását hasonló programokra, - ugyan hol vannak ők most?
Persze, he neked ez megnyugtató, akkor a Sedesa bármelyik közgazdász iparitanulója le tudja írni a következő tíz év tervezett számait is, csak ahhoz ragaszkodj, hogy jó puha papírra írja...
És muiért kellene levenni a különféle jogdíjakat egy üzleti tervből, ha azokat az érintettek szerződésben vállalják?
A csatornázás meg nem dicsőség, mindössze azért került itt szóba, merthogy azt állították a helyi zombik, hogy a Sedesánek egy kanyija nincs és ha nem ad neki az állam, akkor nem fog építeni, - a csatornaberuházás megalapozza a szándék komolyságát.
Abban pedig biztos lehetsz, hogy a bank a hitelszeződésben megfelelő garanciális elemeket fog beépíteni, merthogy a MFB bár szakosított pénzintézet, de az a feladata, hogy "a magyar gazdaság fejlesztési igényeit alapvetően a pénz- és tőkepiacokról bevont források kedvező feltételű, de piaci alapú kihelyezésével segítse elő."
És ebből itt a piaci alapú kifejezés a lényeg.
Ha az állam egy beruházást fontosnak talál, akkor ilyen módon tudja segíteni az elérni kívánt célt, - márpedig a kormány úgy döntött, hogy ez a beruházás idegenforgalmi és országpropaganda szempontból kiemelten fontos, tehát támogatandó.
Szerintem törődjetek bele, de ha tovább hánykódtok, az se zavar, csak sajnálom az elfecsérelt energiátokat...
:O)))

Teveszemle 2010.03.06. 16:51:18

@kakukk2:
Ne reménykedj.
Ez egy olyan műfaj, hogyha egy szót sem írsz hozzám címezve, én akkor is megírhatom a véleményem a hüjeségeidről.
Aztán vagy válaszolsz, vagy nem, - engem nem zavar, ha mellőzöl...
:O))))

olcsóJános 2010.03.06. 17:04:09

@Teveszemle: Szerintem komolyan senki nem állította, hogy a Sedesanak egy kanyija sincs. Nagyobb a probléma: Addig nincs, amig vannak olyan sivatagi állatok - pl. kaméleon, hogy a dromedárról már ne is tegyek említést -akik önként odaadják az állam, a zemberek pénzét. Odaadják közvetetten is, pl. úgy, hogy autópályát építtetnek velük. A teve, kaméleon nem őshonos Európában, állatkertben a helye!

akira2 2010.03.06. 17:06:37

@zj2490:

Ahogy fentebb is említettem, nem tartom releváns információnak azt, hogy mit tartalmaz a kormányhatározat, az nem a hitel, támogatás, rendelkezésre állás, jogdíj, állami hitelgarancia, stb. korrekt és egyértelmű szabályai, hanem egy laza terv. A korrekt feltételek az MFB tervezett hitelszerződésében vannak, és ha van más szerződéses dokumentum, abban.
Amíg ezeket se mi, se a PM, se Bodoky nem látja, addig teljesen érthető, ha a sajtóban megjelenő információkból nem egyértelmű, hogy a 35 milliárdból a 15 milliárd hitel feletti 20 milliárdos állami támogatás ugyanazt jelenti-e, mint az évi jelenleg 1,5 milliárd forintos jogdíj vagy rendelkezésre állási díj, stb, mindegy, hogyan hívják. (Egyébként hogyan is viszonyul egymáshoz a 20 milliárd és az évi 1,5 milliárd?)

A lényeg egyébként nem az összegszerűség, hiszen azt tudomásunk szerint senki nem vizsgálta (a PM leginkább a jogszerűségét vizsgálta, a KPMG pedig gyakorlatilag csupán laza vélelmeket fogalmazott meg a kedvezményezett pénzén), azaz valódi releváns információval a megtérüléssel kapcsolatban talán senki sem rendelkezik, és ez a gond. Így nem lehet se állami hitelt, se más állami kötelezettséget vállalni.

Piaci hitel nem elérhető, de állami bank állami garanciavállalása melletti hitel (egyébként az se világos, hogy ha az állam bankja adja a hitelt, akkor az állam saját magának garantálja a hitelt visszafizetését ?), valamint egyéb állami támogatások, kötelezettségvállalások viszont igen. Na, ennek gazdaságosságáról kellene az államnak meggyőznie a közvéleményt - ha már így kibukott a dolog -, de úgy tűnik, hogy a meggyőzés eszközeinek alkalmazása - hogy stílszerűen fogalmazzak - komoly kihívást jelent az MBF és a kurmány számára. :)

Egyet kellene megérteni: ha az államnak nyilvánosságra kellene hoznia minden beruházás szükségességének és eredményességének bizonyítékait, ugyancsak komoly kíhívást jelentene számára akár egyetlen egy beruházás lebonyolítása is.

De vajon miért is? Hiszen ugyanez nem okoz gondot a piacon, ha a piaci szereplőknek kell ugyanezt bizonyítania a finanszírozói előtt. Vagy látott már valaki olyan piaci hitelt, ahol a bank eleve meg volt győződve arról, hogy a projekt bebukik?

olcsóJános 2010.03.06. 17:32:27

Azt hiszem megfejtettem valamit: A spanyol nem hülye!
Az "alkotmányos költségeket" gyengébbek kedvéért a korrupciós pénzt fizetteti/hitelezteti meg a magyar állammal,az MFB-vel. A projektben sem, de a magyarokban sem bízik. A hitel egyfajta biztosíték, hivatkozás is számára. Tudja, hogy lesz még állami beruházás.. Ilyen egyszerű.

tabaniember 2010.03.06. 17:33:36

A csatornaberuházás kerül ténylegesen úgy 300 millióba. Ez lenne szándék komolyságának bizonyítéka, miközben milliárdokat akarnak lenyúlni? Ne röhögtess már, kétpupu, Egyébként mondjad csak nyugodtan, most már nem bosszant, csak szórakoztat.

Teveszemle 2010.03.06. 17:41:08

@olcsóJános: ne csináld má, Janó!
Hát bunkóskodtam én itten veled?
Naugye!
Persze ha még dolgozol egy kicsit érte, ki tuggya...
Amit meg írsz, az butaság, kedves Janó.
Ez az ügylet teljesen normális és belefért mindenféle üzleti normába, sőt, még az állam szerepét sem kell átértelmezni ahhoz, hogy bólintsunk egyet a dologra.
A sávolyi pálya idegenforgalmi szempontból hasznos, az országot pozitív módon mutatja be a világnak, a háttéranyagokban mód van az ország egyéb értékeinek bemutatására, - sokszázmillió ember tanulgatja Magyarország nevét a világban, mikor megy a verseny.
Emellett a versenyre érkező versenyzők, a technikai személyzet és a nézők meglehetősen jelentős összeget, forintban kifejezve milliárdokat költenek el a verseny kapcsán, turistaforgalmat generálnak a jövőre nézve. Rendezvényt adnak a balatoni idegenforgalomnak, népszerűsítik Európa legnagyobb, vitorlázásra egyedülállóan jól hasznosítható tavát, a közeli gyógyfürdőket, - szóval meglehetősen hasznos egy ilyen világverseny.
Az autópályaépítést meg tenderen lehet elnyerni, aki jobb ajánlatot ad, az a nyertes.
Ne aggódj, Viktor dolomitja nem marad a bányában...
:O)))

Teveszemle 2010.03.06. 17:56:48

@kakukk2: nekem tetszik ez a lenyúlásos duma, csak nehezen értelmezhető.
A lenyúlás az, ha jól ismerem a szakkifejezést, hogy valaki a másiktól pénzt vesz el egy feladatért/tárgyért/szolgáltatásért, melyet nem végez el.
Namármost itt az építkezéshez hitelt kap a versenyző, amelyet ha nem fizet vissza a meghatározott rend szerint, akkor ugrik a pálya.
A szolgáltatási díj akkor jár, ha a beruházó szolgáltat, ebből egy kanyit nem kap előre, ezért hát lenyúlni sincs módja semmit.
Mást meg mit nyúlna le?
Összevissza beszélsz butaságokat, - ne égessed már itten magad ennyire!
:O)))

Zuzu Petals 2010.03.06. 18:00:38

@Teveszemle: Elhiheted, hogy itt senki nincs a beruházás ellen, mert mindenki tisztában van annak turisztikai vonzatával. De azért azt neked is be kellene látnod, hogy számtalan olyan probléma derült ki az üggyel kapcsolatban, ami miatt aggályos az egész hitel odaítélése. Amennyiben az lesz az ügy vége, hogy független gazdasági szakemberek, azt mondják, "itt márpedig minden a legnagyobb rendben", mi azt csöndben tudomásul vesszük. Nem népszavaztatunk milliárdokért, csupán néhány konkrét kérdésre várunk ingyenes választ, mert azért ehhez mindenkinek joga van egy demokráciában, úgy gondolom.
Egyébként nem kell annyira aggódni, ha ez az ügy tiszta, semmi módon nem történhet meg az, hogy 3 civil szervezet + 1 oknyomozó újságíró + néhány kommentelő miatt elússzon ez a zseniális projekt.

akira2 2010.03.06. 18:06:03

@Teveszemle:

"A sávolyi pálya idegenforgalmi szempontból hasznos, az országot pozitív módon mutatja be a világnak, a háttéranyagokban mód van az ország egyéb értékeinek bemutatására, - sokszázmillió ember tanulgatja Magyarország nevét a világban, mikor megy a verseny."

Ezt te mondod, de egyetlegy szakértői vélemény nem támasztja alá, ez csupán a spanyolok marketingje. És legfőképp azokat érinti meg, akik szeretik a motorsportot, vagy azt gondolják, hogy ha az állam pénzt ad valamire, az csak jó lehet. Mások - köztük a PM meg a KPMG - meg ellentétesen látjuk.

A Balatonra vitorlázni jövőket vagy a gyógyfürdőbe járó reumások seregét nemigen izgatja a motorsport, és a motorok miatt 3 napra idelátogatókat is max az örömlányok és néhány kocsma fogja izgatni, nem túl valószínű, hogy ittmaradnának még egy-két hétre vitorlázni, vagy áztatni magukat a hévízi tóban... :) mert mennek tovább a követező futamra... Persze nem tagadom, biztos lesz olyan motorosrokkant is, aki miután megnézte a motorversenyt, valóban beül a gyógyvízbe, de hidd el, nem érdemes a motorosokat összekeverni a vitorlázókkal, vagy a gyógyfürdőzőkkel... Egészen más kultúra... Mint ahogy a motorcsónakos is más kultúra, mint a vitorlázó...

Egyébként én is kíváncsi lennék arra, hogy milyen szakértő állította, hogy "Ez az ügylet teljesen normális és belefért mindenféle üzleti normába", nem látom, hogy a kereskedelmi bankok tolonganának, hadd adják ők a hitelt, hadd adjanak ők bankgaranciát (maguknak?) a hitel visszafizetésére... :)

Nem a véleményedre vagyok kíváncsi, azt ismerjük, hanem a tényekre. Az állami beruházások hasznosságának kimutatására. Ha van ilyen, kérlek, oszd meg velünk, mert eddig még csupán olyat láttunk, arról hallottunk, amely jogszerűtlennek és komoly kockázatokkal terheltnek tartják.

olcsóJános 2010.03.06. 18:08:41

@Teveszemle: A Tied is az enyém is csak egy vélemény. A különbség az, hogy Te idealista vagy, propagandaszövegekben hiszel én meg azt írom amit látok, kiszámolok, tapasztalok.
Azt hiszem nem fogok haragudni Rád, ha egyszer megérted, hogy nem elsősorban a pálya ellen agitálunk.
Visszaolvastalak. Ha azt komolyan gondolod, hogy az ügylet teljesen normális akkor kérlek ne válaszolj.
Ne vedd sértésnek de az autópályaépítési tenderekről pedig SEMMIT nem tudsz, akár dolomit akár nem...

tabaniember 2010.03.06. 18:10:00

Teveszemle fiam, egy sóhajjal, de mégis elismétlem, amit ezerszer elmondtunk már. Nem önmagában a pálya gondolatával van a legnagyobb baj (bár az is baromság, mert egy igen jelentős természetvédelmi terület és a Balaton közé akarnak berakni egy súlyosan környezetterhelő és -szennyező, zajos, koszos szart), hanem azzal, hogy egy köztörvényes gazemberekből álló érdekcsoport akarja lenyúlni a magyar adófizetők pénzét, igen nagy tételben. Ezt a lila ködöt, hogy az országimázsnak ez majd milyen baromi jót tesz, hagyjuk. Távoli országok gyermekei tanulják csak meg földrajzórán, hogy hol van Magyarország. Ők nem fognak idejönni. A kevésbé távoliak meg tudják. És nem ezért fognak idejönni. Aki pedig csak ezért jönne ide, az jobb, ha otthon marad, a Forma-1 napjaiban egy lidércnyomás a város, pedig a sűrűje nem is itt van. De, mondom, ez mindegy. Sokunknak az nem mindegy, hogy kik akarnak ezen a bulin ténylegesen meggazdagodni, és az Magyarországnak milyen anyagi és erkölcsi kárt jelentene. Habár ez az utóbbi fogalom neked úgyse mond semmit. Nyalogasd békésen ezeknek a szarháziaknak a seggét, ha ilyen a gusztusod. (Beleértve természetesen a Fidesz seggét is, tekintettel érintettséget sejtető hallgatásukra.)

-= If =- 2010.03.06. 18:12:27

Vazz, hát nem elmondtam? A TROLLOK ETETÉSE TILOS! Ebben az esetben az "etetés" kifejezés a vele való foglalkozást jelenti. Ha ignorálva van, egy idő után lelép. Vagy bekattan, és kimoderálják. Deígy csak simogatjátok a kis lelkét azzal, hogy reagáltok a baromságaira... de lelketek rajta... :)

tabaniember 2010.03.06. 18:13:01

@Teveszemle: Ne értelmezd. Másodikos anyag.

Sohanedudgi 2010.03.06. 18:18:24

@olcsóJános: @Zuzu Petals: @akira2:
Don't feed the troll! - ha kérhetem.

Francziczi 2010.03.06. 18:26:48

@Teveszemle:

Szóval ," ha baj van ugrik a pálya " !!!!!

ad1 - Aztán bizony mít csinálunk vele utána ?
ad2 - Bevetjük fűmaggal ?

ad3 - Vagy féláron odaadjuk a Pátyon bejegyzett cégek valamelyikének , hogy tudjanak rá ujabb hitelt felvenni ??

Persze mindezt csak kérdezem !

De azért nem vagy egy kicsit : Buggris !?

-= If =- 2010.03.06. 18:28:40

@Francziczi:
mámegint eteted? élvezed ha hülye, igaz?

zj2490 2010.03.06. 18:31:11

@Francziczi: 10 év, drága, 10 év még mindig! Ha már itt tartunk, ez is egyedülálló egy még meg sem épült pálya esetében, ami szerintem bizonyítja, hogy Ezpeleta hisz a balatonringben, ő meg nem kispályás, azt hiszem, ebben megegyezhetünk.

zj2490 2010.03.06. 18:40:31

@Teveszemle: azért annyira ne feltételezzünk sokat, hogy Magyarországot tanulják, max. Hángörit :DDD
Egyszer egy német ismerősömnek tanítottam Hódmezővásárhelyet. Hódmecőig jutott, ott feladta...

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.03.06. 18:42:38

@fahrenheit451:
"Begépelted? A copy+paste nem működik?"

Nem, beszkennelték és képként tették fel, nem szövegként.

zj2490 2010.03.06. 18:45:15

A reklám, vagyis az országról és a futamról világszerte sugárzott reklámfilmek nem csak a motorversenyek rajongóit érik el.
Tegyük fel, hogy egy turista úticélt keres, és bevillan neki néhány ötlet, hogy hová is kéne menni. Eszébe jut (mondjuk a) N.Y.Times legutóbbi cikke arról, hogy érdemes megismerni az egyre jobb és kifinomultabb magyar borokat, aztán lát egy reklámfilmet a magyar futamról, benne némi motor és Balaton-Budapest képek, és megfogan az ötlet, hogy ide el kéne jönni. Aztán keresgélni kezd a neten, beüti a megjegyzett hívószavakat (Hungary, Budapest, Balaton) és már nézegeti is a képeket és a szállodák árait. Azért is írom le, mert gyakran döntök én is ilyenek nyomán egy úticélról. Kellenek ezek a hívószavak, mint ahogy Korfunak kell Sissy és Durrell, Madeirának a bor és a csipke, Párizsnak az Eiffel torony. Ennek kapcsán jut eszembe, hogy annak a toronynak aztán végképp "semmi értelme és haszna" :), mégis turisták millióit vonzza Párizsba.

olcsóJános 2010.03.06. 18:52:55

@zj2490: Ehhez mit szólnál:
Pálya igen, pártsimli nem!
Abszurd?

hypotheticalfriend 2010.03.06. 18:55:57

@zj2490:
Durrel is közpénzt lopott volna?
És a csipke?
Az Eiffel-toronyról nem is beszélve.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 18:56:20

Köszönöm az összefoglalókat. Most olyan önkéntest keresek, akinek van Takarnet-hozzáférése, és járatos a telekügyekben. Van egy kis tennivalónk ezzel.

tabaniember 2010.03.06. 18:56:40

@zj2490: Párizsnak az Eiffel-torony, Sávolynak meg Kovács Bence János lovasszobra.

rbatty 2010.03.06. 18:56:57

@zj2490: Az a tíz év, amiért az ígéret szerint mi fizetünk nekik. És is hinnék egy ilyen dologban, mert nem kockáztatok vele semmit. Azt meg, hogy menyire hisznek benne ténylegesen, mutatja az, hogy már kijelölték a helyettesítő pályát. Arra az esetre, ha nálunk mégse lenne kész. Ez a hit a MotoGP részéről.

Leonce 2010.03.06. 18:57:51

Még annyi: választások előtt kb egy hónappal egy ilyen jelentőségű döntést hozni, tehát a szerződést aláírni nem elegáns, sőt mi több, gyanús. Erről sukorói ügy jut eszembe, amelyet Gyurcsány menesztése előtt pár héttel lett kiemelt jelentőségű projekt.
Másrészt, ilyen feltételekkel nem akadna magyar vállalkozás, amelyik bevállalná a lebonyolítást?
Miért kellenek ide spanyolok?

zj2490 2010.03.06. 19:02:02

@hypotheticalfriend: csak neked, mert rákérdeztél: az Eiffel-torony a maga idejében óriási botrányok közepette épült fel :)
Alig akadt, aki ne ellenezte volna, bővebben:
hu.wikipedia.org/wiki/Eiffel-torony

zj2490 2010.03.06. 19:03:53

@szzsömi: muszáj helyettest kijelölni, mivel a pálya még nincs kész, a naptár viszont igen. Igencsak hülyének nézném őket, ha eszükbe sem jutna pótlékról gondoskodni, és a futam előtt egy héttel kapkodnának fűhöz-fához. Profik nem vétenek ilyen hibát, úgyhogy rossz a következtetésed.

-= If =- 2010.03.06. 19:05:16

Azon morfondírozok magamban, hogy vajh' mi lehet az a disznóság, amiről el akarják a tömeg figyelmét vonni ezzel a csirkefogászattal, ami ekörül a pálya körül forog... valaki?

Sohanedudgi 2010.03.06. 19:07:23

@Visegrádi:
Egyáltalán nem gyanús, sőt logikus.
Ha "ezek" megcsinálják, "azok" majd utólag jól elverik "ezeken" a műbalhé porát és hangosan átkozódnak, hogy már nincs mit tenni, érvényesek a szerződések.
A zsozsón pedig a kialkudott arányokban osztoznak.
Új kormánynak ez rázósabb lenne, nem tudná másra hárítani

-= If =- 2010.03.06. 19:08:18

Azon morfondírozok épp, hogy vajh' mi lehet az a disznóság, amiről el akarják a tömegek figyelmét terelni ezzel a csirkefogászattal, ami ekörül a pálya körül forog... valakinek van ötlete? Nah, jó nem kilencszer csavart szíriuszi génjeink és/vagy kevéssé keresztény felebarátaink cselszövéseire gondoltam.. csak úgy a hétköznapokból csemegézve... hm?

-= If =- 2010.03.06. 19:09:02

nahát... mégis átment... van egy kis spétje a kiírásnak... csak nem lazsálnak a cenzorok? :)

-= If =- 2010.03.06. 19:10:46

Azta... Sohanedudgi ééérdekes feltevéssel állt elő... magam is ilyenformán forgattam a gondolatot. Szóval van benne ráció. Ez bizony baj... Nagy baj.

-= If =- 2010.03.06. 19:14:07

...mert akkor így is,úgy is elkültik "nekünk" azt a kis aprót (ami nekik apró csak)..

hypotheticalfriend 2010.03.06. 19:15:20

@zj2490:
Az általad ajánlott oldalról idézek, csak, hogy a hülyeséged teljesen nyilvánvaló legyen:

"Végül is a tervet egyhangú döntéssel 1886. május 1-jén elfogadták, ami lehetővé tette Eiffel számára, hogy 1887. január 8-án szerződést kössön a kormánnyal. Ez az okirat tartalmazta az építmény finanszírozását és Szajna-parti, a Iéna-híd tengelyében való elhelyezést. Eiffel munkamániás, köztiszteletben álló ember (Bordeaux-ban a vízbe vetette magát, hogy megmentsen egy fuldokló munkást), olyan, aki gyorsan hasznosította az új és egyszerű ötleteket, végül pedig – de nem utolsósorban – zsebből megelőlegezte a 8,5 millió arany frankra becsült költségek 80%-át. A hatóságok 1890. január 1-jétől számított 20 évre engedték át részére a hasznosítás jogát, amely a határidő leteltével került Párizs városához."

Az ellenzőknek elsősorban ESZTÉTIKAI kifogásaik voltak.
Végül egységesen elfogadták a terevt.
Amit egy feddhetetlen ember alkotott.
És amit ez az ember 80%-ban zsebből finanszírozott.

Ez a történet pont a tükörképe annak, ami itt nálunk folyik.

És hogy a fenébe lehet összehasonlítani az Eiffel-tornyot egy közpénzlopással?

Nem beszélve ugye Durrelrő és a csipkéről.
Az a helyzet, hogy valójában tiszta erővel terelsz. Te azt mondod országimázs, én azt mondom környezetrombolás. Egy-egy. Viszont közben lopják a közöst. És ez a lényeg. Erről beszéljünk.

Vác 2010.03.06. 19:16:06

@zj2490: Visszajöttem!!!!! Niklai kilépett a buliból (bár lehet, hogy csak látszólag?!?), mert tudja pontosan, hogy ez az országimázs duma a pár napos versenyért átlátszó átvágás.Eddig is, most is és a jövőben is arra szolgál ez a projekt, hogy sokan eszméletlenül meggazdagodjanak belőle. Én nem ismerem a számokat, viszont ti már mindent leírtatok róluk.Összegezve: Iszonyú ami itt folyik ebben az országban bűntetlenül, míg sokan rengeteget dolgoznak napi szinten a családjuk megélhetéséért!!! Mások meg felveszik az ingyenpénzeket, támogatásokat illetve szétlopják az agyukat, hivatkozva kisebbségi/többségi státuszukra.

tabaniember 2010.03.06. 19:17:31

@-= If =-: Az eddig is teljesen világos volt, hogy a Fidesz is nyakig benne van. Ezért kellett volna már napokkal ezelőtt nagyon határozottan megkérdezni, mi az állásfoglalásuk. De egyetlen médium se tette föl nekik a nyílt kérdést, ha jól tudom.

Sohanedudgi 2010.03.06. 19:17:39

@-= If =-:
Nem hiszem hogy cenzor -ha komolyan gondoltad-, a
18:18-as hsz-em akkora spéttel ment, hogy 4 hsz.megjelent közben. (Lehet, hogy csa hálózati probléma.)

Leonce 2010.03.06. 19:17:39

@Sohanedudgi: Így már logikus, igen.
Próbáltam neten az ügyre vonatkozó FIDESZ nyilatkozatot találni, nem sikerült.

zj2490 2010.03.06. 19:26:12

Jó, akkor én idézek:

"Számára most a torony „eladása” volt a legfőbb feladat. Először a fenti című tervvel Barcelona polgármesterét kereste meg, mivel ott nemsokkal később egy másik világkiállítást tartottak, de ő a tervet „kissé irreálisnak és főleg túlságosan költségesnek” ítélve, elutasította.
A torony építésének terve azonban heves ellenkezést is kiváltott. Már az első csákányvágást követően, 1887 januárjában megjelent a „művészek tiltakozása” az építmény ellen, amelyet jelentős személyiségek írtak alá: Charles Gounod, Charles Garnier, Victorien Sardou, Ifj. Alexandre Dumas, François Coppée, Sully Prudhomme, Leconte de Lisle, Guy de Maupassant, Huysmans…"

A sávolyosok pedig ezen a ponton szúrták el szerintem, ahogyan elsőre Eiffel is, de aztán korrigálta a hibát:
"A vállalkozó megértette: ha el akarja kerülni az újabb kudarcot, a tervet hitelesebbé kell tennie mind a városatyák, mind pedig a közvélemény számára. Foggal-körömmel küzdött, óriási összegeket költve cikkekre, reklámokra és Public relations-re,..."

Nem mellesleg te ködösítesz a csipkével és Durrellel, illetve szándékosan adod a hülyét, hogy ne kelljen megértened a mondanivaló lényegét, ami az, hogy kellenek turisztikai mágnesek egy országnak/városnak/térségnek, és olyan szavak, amiket reklámmal vésel a tudatukba. A dorna pedig kötelezettséget vállal többek között arra, hogy az országot reklámozza az egész világon.
Mentem, dolog van, puffogjatok tovább :) A vaknak hiába mesélsz a színekről, süketnek Mozartról. Csak ők nem tehetnek a fogyatékosságukról, nektek viszont nincs mentségetek.

Sohanedudgi 2010.03.06. 19:33:20

Most pedig én idézek:

"...egy átlagos troll igyekszik a művelt, tájékozott, intelligens ember benyomását kelteni, a higgadt szkeptikus képét adja, aki nem rejtegeti valójában megfoghatatlan véleményét. Minden adandó alkalommal elméletinek tűnő vitát szít, ám ennek valódi célja nem más, mint a bomlasztás."

A kérdés: valyon kire illik?

-= If =- 2010.03.06. 19:34:22

@kakukk2: összegezve hát: a szegfűk és a narancsok összefogtak egy kis pártkassza-kiegészítésre áhítozván. akkor már csak egy gondolat bánt engemet...neeem, nem az ágy és a párna esete Petőfivel, hanem az, hogy a "jujnagyonszélsőségesjobboldal" meg épp önmagát aprítja, holmi pozíciós koncon marakodva. Noha épp most kéne a legnagyobb összetartás,hogy még a gyanú árnyéka sem vetődjön rájuk (pl. hogy ők is tartották a markuk. Mert biza ez most aképp tűnik, mintha a leeső konc szaga marakodásra bírta volna a legnagyobb cimborákat, ősmagyarokat és az újakat egyaránt... és ez baj. Nagy baj.

@Sohanedudgi: azért lássuk be, lehetőségként ez is reális volt :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 19:34:46

@Sohanedudgi:

Az, akad valamitől. Nem csak itt, hanem egyes blogokban. Megfigyeltem, hogy néha nem jelennek meg beírásaim. Ilyenkor hiába várok, frissítem, nem jelennek. De, ha írok egy újabbat, mindegy mit, akár csak egy betűt, vele együtt lejön az eltűntnek látszó előző is. Biztos ez történt a panaszossal is.

tabaniember 2010.03.06. 19:36:31

@zj2490: Ettől még mindig igaz, hogy a költségek 80 százalékát ő állta...

hypotheticalfriend 2010.03.06. 19:37:19

@zj2490: A csipkét és Durelt te dobtad be, teljesen értelmetlenül. Sem a csipke, sem Durel nem lopott. Ez a terelés.
Annyira nem érted a szöveget, amit idézel, hogy saját magadat cáfolod.
Művészek tiltakoztak, esztétikai okokból
A tornyot költségesnek ítélték, de a költségeket maga Eiffel állta.

A "sávolyosok" pedig nem ott rontották el, hogy rosszul PR-oltak, hanem ott, hogy befektetés helyett közpénzeket akarnak lenyúlni.

A mondanivalód lényege az, hogy ne foglalkozzunk a közpénz "kiszervezésével" mert egyszer majd valahogy biztos jó lesz, mert országimás, csipke és Eiffel-torony. Ki is adja a hülyét?

Sohanedudgi 2010.03.06. 19:38:54

@A Nép - Te vagy!:
Tökéletesen ezek a tapasztalataim - eddig asaját gépemre ill. a hálózatra gondoltam.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 19:39:45

Teveszemle, zj2490: minél többet erőlködtök itten, annál gyanúsabb lesz ez az egész szerintem. Miért küldenek ide magasan képzett bérkommentelőket, ha amúgy is frankó, törvényes és gazdaságos a projekt? Melyik PR-cégnél nyomjátok? Hagy találgassak, a Political Capital lesz az.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 19:41:23

@Sohanedudgi: Az NBH keze betette a lábát, de a keylogger progijuk fogja a rendszert.

Sohanedudgi 2010.03.06. 19:45:08

@-= If =-:
Tuti.
Ezúttal többről van szó, mint "bűnösök közt cinkos aki néma".
Aki hallgat, az valsz. kap belőle -(és nem is olvas bennünket.)
Aki hangos talán tiszta is.

-= If =- 2010.03.06. 19:45:28

Nemá, tényleg a PC emberei? Jujj, de izgi... sosem láttam még ilyen állatot, csak képen! Ha'nézzem mán jobban meg őket! De most komolyan. Ennyire súlyos számukra a szitu? Itt? Magyarisztánban? De hát itt mindent meg lehet úszni, nem? Vagy mégsem? Ah, minő orgazmikus csoda lenne,ha jól elkenné valaki a szájukat, úgy istenesen, fejenként 10-15 esztendővel Vácon... Nah. Ébresztő, megint ébren álmodok... :) És már megint jujdeszélsőséges vagyok. Elnézést.

Sohanedudgi 2010.03.06. 19:49:16

@hypotheticalfriend:
RB. Akkor nyomjuk még jobban!
Valaki már korábban egyébként is hivatkozott a civilkurázsira.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 19:50:19

@-= If =-: Mondtam már hogy ellenvéleményt nem moderálok, még a nyilvánvaló bérkommentelőket sem, csak a zsidózást, uszítást, ilyesmit. De annak vége is lett gyorsan, én nem cenzúrázok.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 19:51:33

@bodoky:

Nana! Azért lehet, hogy ők is tudnak gazdálkodni, és az a két bérblogger csak egy. Tudod, gazdasági válság, miegymsás, spórolni illik. Vagy ők maguk csinálják túlórában, annyira szegény az ekklézsia.

rbatty 2010.03.06. 19:53:27

@zj2490: Viszont az általad emlegetett tíz év nem bizonyíthat semmiféle hitet Ezpeleta részéről, mert nem kockáztat vele semmit.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 19:54:35

@A Nép - Te vagy!: Minden lehetséges, de akik a Political Capital részéről ebben az ocsmányságban (a zsarolós sztori tálalása) benne voltak, azokat ki fogom nyomozni. Lesz következménye.

Sohanedudgi 2010.03.06. 19:55:37

De hülye vagyok.
Minek is olvasnának ennyit,ilyen hosszú idő alatt, jelentik nekik a lényeget. -Viszont akkor már célba is ért!

-= If =- 2010.03.06. 19:56:29

...és valaki kérdezte a hsz-ek elején, hogy a NBH nyomoz-e vagy sem (politikusok megfenyegetve, stb,stb ), nos szerintem nemcsak hogy nyomoznak, de nagyon is nyitva tartják a szemüket-fülüket. Csak még nincs itt az ideje annak, hogy lépjenek. Ám egyszer csak, szinte varázsütésre előrajzanak majd és jól megmutatják mit tudnak. Vagy nem. De ez biztos. Nem nézem hülyének őket, mert a legkevésbé sem azok. Csak egy a gond. Ők is emberek, és mint olyanok, gyarlók. Szóval annak, hogy idejében fény derüljön az összes disznóságra,sajnos vajmi kevés esélyét látom. De oda se neki, mert ott is kell, hogy legyenek bátor (hm, az ő esetükben nem túlzás a botor kifejezés) kollégák, akik a hazájukra felesküdtek-és komolyan is gondolták. Remélem. Mert a remény hal meg utoljára.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 19:56:39

Teveszemle egy 67 éves, közepes képességű bértollnok, közvetlen főnöke Suchman Tamás, valószínüleg az NBH-s Political Capitalon keresztül kapja a fizut.
Állandó megrendelői: 168 óra, RTL Klub, Népszbadság, Autó-Motor sport. 100.000 feletti hozzászólás az Index Polidili-n, ahol ballib trollnak tartják, egészen elképesztő, vállalhatatlan témákat védve. Erős SZDSZ-MSZP kapcsolatok, Kádár-nosztalgia, valószínűűleg valamelyik III/X ügyosztály embere, klasszikus bérfirkász, ha kell troll. Ilyen alakoktól hemzseg ez a történet.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 19:59:06

Érdekel engem egyébként mennyit fizetnek bérkommetelésért. Becs szó nem jelentek konkurrenciát, jobban érdekel a saját más természetű munkám.

De kíváncsi vagyok. Ha valaki tudja legyen szíves írja meg! Teveszemle, zj2490 stb (van még itt egy-két más) is nyugodtan megteheti, nem lelepződhetnek le, ezen rég túl vagyunk.

-= If =- 2010.03.06. 20:00:06

@bodoky: respect! ééértelek én, ám olyan spétje volt az írásnak, hogy meglepődtem. ennyi. nem bántalak én, sőt, amit itt lenyomtál azzal egy jó adag megbecsülést nyertél. oké, csak nálam beváltható, de akkor is. el nem b@xd... :)

-= If =- 2010.03.06. 20:01:05

jah, engem is érdekel... lehet hogy megéri? :D:D:D

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 20:01:13

@-= If =-: Én egész héten azt vártam, hogy az állítólagos zsarolási ügyben kihallgat a rendőrség, az NBH, vagy akárki. Semmi ilyesmi nem történt. Viszont bejelentkezett egy régi magánnyomozó, de valójában NBH-s kontakt, aki egyszer már megpróbált lépre csalni azzal, hogy pénzt ajánlott cikkért. Lett volna megint egy remek sztorija. Passzoltam.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 20:03:54

@-= If =-:
Hát, lenne kire lecsapni. Kezdhetnék például Kovács Bencével.
A maradék hitemmel a demokráciában abban hiszek, hogy egyszer végül csak lecsapnak. De közben ott a kétely is bennem, hogy lehet, hogy az utolsó emberig, mindenki meg van véve kilóra és nincs egy rendőr, nincs egy ügyész, egy politikus, aki nekilátna eltakarítani a szemetet.

Mi, hülye civilek hőzöngünk, aztán ennyi.

Gyurcsány Ferencet idézném, aki többször is kifejtette, hogy azért lehet nekik bármit megcsinálni ebben az országban, mert a magyar ember nem kitartó. Megunják és hazamennek.

Mély emberismeretről tett tanubizonyságot a volt miniszterelnök.

-= If =- 2010.03.06. 20:09:29

@bodoky: azért ne lepődj meg,ha a lakásod ajtajában az odatűzött gyufa/hajszál a földön lesz egy szép napon, mire hazaérsz... és az még jó eset, ha "csak" elvisznek a srácok ezt-azt. Gondolj bele,ha odatesznek valamit(5-6 gramm kokaint pl.) majd "véletlenül" meg is találják... mert épp útban voltál nekik. Szóval csak ésszel, fényképezőgéppel menj mindenhova... attól mert nem vagy paranoid, még nem biztos, hogy nem követnek... vagymi... :)

hypotheticalfriend 2010.03.06. 20:10:05

most nekem is eltűnt egy posztom
mondjuk nem kár érte, jobb is így

-= If =- 2010.03.06. 20:13:12

@hypotheticalfriend: ehhez nincs mit hozzátenni. fejet lehajtani, hazamenni. ennyi. vagy tovább hőzöngeni. és sűrűn a hátam mögé lesni. ki tudja...

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 20:14:51

@-= If =-: Ilyen módszerekkel bárkit ki lehet csinálni, engem is. De nem érdemes, mert egyrészt a sztori már kint van, és ahogy amikor a telki polgit kilőtték, átvettem én, egészen biztos vagyok benne, hogy azután is továbbmegy, továbbviszitek, ha engem esetleg kivonnának a forgalomból. Másrészt pedig elég jó a légitámogatásom, magas helyeken is berágna pár démon, ha velem valami történne.

Sohanedudgi 2010.03.06. 20:15:05

@-= If =-:
Ezt ne csináld kérlek, még ha izgalmasnak is érzed az események folyamát.
Ha konkrét mondandód van a témában, írd meg privátban.

2010.03.06. 20:17:10

Ingyen szennyvíznél az ördög részletekben lakozik. Igaz hogy ingyé lesz a szennyvíz elvezetés de hova? szennyvíztisztító a beruházás területén épült meg, valszeg úgy lesz mint Ludas Matyinál, háromszor fizetik meg az árát, szennyvízdíjban.

-= If =- 2010.03.06. 20:17:25

ok, vettem, értettem. leléptem. csak még egy kis apróság...
hiszekegyistenben... Te folytasd...

Sohanedudgi 2010.03.06. 20:18:48

@hypotheticalfriend:
Jó hogy mondod, kettő nekem is elszállt (1 de, 1 pedig 1 órája).
Azt gondoltam, mellé billentyűztem.
Most nem vagyok biztos beene.

olcsóJános 2010.03.06. 20:19:28

@bodoky: Kikhez szól a Political Capital?
Potenciális ügyfeleink közé tartoznak a multinacionális cégek magyarországi vezetői, kamarák, érdekvédelmi szervezetek, lobbyszervezetek, diplomáciai testületek, külföldi médiumok, kormányhivatalok, politikai pártok. Célunk, hogy megrendelőink gyorsan, pontosan és részletesen tájékozódjanak minden olyan közéleti eseményről, amely befolyással lehet munkájukra. Kérjük, tekintse meg szolgáltatásaink és termékeink listáját itt.
AZELŐTT NEM TUDTAM MIBŐL ÉLNEK EZEK.

Sohanedudgi 2010.03.06. 20:29:42

@olcsóJános:
Nem emlékszel ki írta,hogy mennyit tanul ebből a sztoriból?
Talán Tamás és még valaki.
Teljesen igazuk volt. Itt még a könzönséges kommentelő is sokat tanul -ha követni akarja az eseményeket.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 20:31:33

@zj2490: A mondatod: "Csak tudni kell értelmezni" a KPMG iratot.

Nem vetted észre, hogy MI pontosan ezt tettük. Ezért írjuk azt, hogy ez egyértelműen leírja, hogy ez a projekt teljesen kockázatos.

SŐT, a PM is értelmezte, és ezért írta azt, hogy "jogellenes".

Meg fogsz lepődni még az MFB is elolvasta, ők pedig pontosan ezért húzzák - nagyon helyesen - immár 1 éve a kifizetést.

Mindenki értelmezte, és mindenki egyformán.

Te ehhez nem értesz, nem kell azzal próbálkoznod, hogy közzé teszed
a tájékozatlanságod.

kpityu2 2010.03.06. 20:33:51

Meghallgattam a rádióadást, érdekes volt. Egy régebbi kollégám jutott róla az eszembe. Időnként politikáról is beszélgettünk, szidtuk a kormányt pihenésképpen. Majd egyszer elmondtam a véleményem az ellenzékről is. A válasz az volt: Azt hittem rendes ember vagy... :D

Sohanedudgi 2010.03.06. 20:35:15

@Előbb GONDOLKODJ:
Lehet, hogynem voltál itt az előző órákban.
Tájékoztatnálak, hogy trollt etetsz.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 20:37:27

@Sohanedudgi: Nagyon meglepődnék, ha az a troll ide még visszajönne. Csakhát az IP-címek, kedves bérkommentelők, azok a fránya IP-címek, azok bizony rögzülnek.

Sohanedudgi 2010.03.06. 20:37:40

@Előbb GONDOLKODJ:
Azt írtam volna az előbb, hogy trollt etetsz.

De eltünt a hsz. Újra kellett írnom.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 20:37:59

@zj2490: Látod itt bukik ki, hogy mennyire nem értesz hozzá.

Tudod egyáltalán, hogy mit mondtál azzal, hogy "a szennyvíztisztító 1400 köbméteres? Nem tudod.

A szennyvíztisztítók kapacitását szokták úgy megadni, hogy 1400 m3/nap,
vagy nemzetközi irodalomban 1400 m3/d (m3/day).

Ha ez a tisztító valóban 1400 m3/nap, ahogy írod, akkor a 800 állandó lakos naponta (faluban max 80 liter/fő/nap szennyvíz keletkezik) max 64 m3 szennyvizet fog "termelni". Tehát a telep az év 98%ában kb. 4% kihasználtsággal fog üzemelni. Mit gondolsz, ki fogja a telep működési költségét fedezni?

Nem értessz te ehhez.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 20:42:26

@Előbb GONDOLKODJ:

Persze, hogy nem ért. Nem is érdekli, csak bomlaszt. V.ö. Sohanedudgi 2010.03.06. 20:37:40

kpityu2 2010.03.06. 20:42:52

@bodoky: "Másrészt pedig elég jó a légitámogatásom, magas helyeken is berágna pár démon, ha velem valami történne."
Ja a Nógrádi Zsolt is eztet mondta.

tabaniember 2010.03.06. 20:43:44

@Kivagyok!: Hová megy az a szennyvíz, hová... Látta egyébként valaki ennek az egésznek a környezeti hatástanulmányát? A falu határa a nemzeti park. Iszonyú zaj, kosz, por, benzinbűz, versenyek idején eszelős autóforgalom abban a gyönyörű, háborítatlan tájban... A hely kiválasztását egyébként értem: csodálatos vadászterületek vannak arrafelé, gondolom, KBJ ide is hozott annak idején vendégvadászokat, aztán este, bor mellett megálmodták.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 20:44:50

@Teveszemle: Teveszemle fiam, hát nem tanítottak meg helyesen írni.

Ezt írtadelőször 16:22-kor: "Ha beismerné, akkor rögvest előlépne egy zsarolási ügy főszereplőjévé, márpedig nem hüje, hanem újságíró."

Utána 16:51kor: "megírhatom a véleményem a hüjeségeidről."

Nem tanultad meg, hogy a hülye szót, hogy kell írni.

Tudom a mottódat: "Csak az a HÜJE HEJESÍRÁS NE LENNE!"

tabaniember 2010.03.06. 20:45:55

@Sohanedudgi: Én írtam :) És tényleg. Ősz fejemmel itt okulok, álmélkodom. Sokat járom pedig a netet, de most elképesztő honlapokra jutottam el.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 20:49:39

@Előbb GONDOLKODJ:

Ez legyen vele a legnagyobb baj! Írtam már én is a macskát két ly-nal. Ahogy ismerem magam, fogom is.

De ez is az északi mitológiából van. Lankad a figyelmed?

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 20:50:40

@Aladár69: Ez még csak nem is egy MS Projecttel vagy Primaveraval készült
sávos ütemterv. Ezt valószínúleg megrendelői szolgáltatásként adta át
a sávolyi fejlesztő a KPMG-nek.

A vonalak hossza a lényeg: építmények, műtárgyak 10,5 hónap. Ha ma elkezdenék az épületeket (de nem valami gagyit, hanem azt amit a marketingban bemutattak az ország népének), akkor 2011 januárban lesznek készen az épületek.

Mikor lesz a verseny? 2010. szeptember 17, péntek, bemelegítő.

Sohanedudgi 2010.03.06. 20:51:41

@kakukk2:
Ennyi időm nem szokott lenni ilyen célra, most kicsit hanyagolok miatta, de nagyon pozitívak a benyomásaim + a rengeteg info.
Ha nem tévedek ide, ki tudja pl. mikor találok a
"Kibulizott ország"-ra.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 20:52:07

Futó gondolat a pályát védő helyiek mentalitásáról: Igori.

Levéltetű 2010.03.06. 20:54:06

@akira2: "Az állam ne a versenysportot, hanem a tömegsportot támogassa, a versenysport támogatása a magánvállalkozások dolga."

Ez nagyon igaz.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 20:55:31

@akira2: Nem szabad komolyan venni Teveszemle nevű állatot.

Tudod, azt aki j-vel írta a hülye szót.

Hát teveszemle nem egyszerűen buta, ostoba, hanem, mint a helyesírása
is mutatja alulképzett.

Ezt a magyar szót nagycsoportos napköziben lle tudják írni helyesen.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 20:55:40

@Sohanedudgi:

Én meg az egészséges szellemet élvezem.

(Teve, zj, nehogy magatokra vegyétek!, csak rendes emberekre utaltam).

tabaniember 2010.03.06. 20:58:33

@A Nép - Te vagy!: Off. VIIIIIIIIIILMAAAAAAAAAAAAA!

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 20:58:48

Megmondom én nektek, ki kicsoda ebben a blogolós játékban, nyomozni se kell hozzá, IP se, mindent elmondanak a hozzászólások.

Itt volt először is Pacmanbud, aki megpróbált fenyegetni, de olyan bénán, hogy nekem is csak másnapra esett le, hogy ez fenyegetés akart lenni. Pacmanbud a Wistmanwood Kft. nevű titkosszolgálati fedőcég észkombájnja, ők csinálták a hangfelvételeket a Racing Management és a Grupo Milton Management tárgyalásairól, ahol vagy zsaroltak, vagy nem, azt majd a rendőrség meg a bíróság remélem eldönti.

blog.hu/user/413617/tab/activity

Aztán itt van zj2490 meg a többi hasonló, ők a Political Capitaltől vagy a környékéről jönnek, ott sütötték azt ki, hogy nem csak engem, hanem az LMP-t is jól bele lehet keverni az ügybe, két legyet egy csapásra. Az ő feladatuk az is, hogy a blogos tiltakozást szétzilálják.

blog.hu/user/413530

Gusztustalan az egész, okádok.

Sohanedudgi 2010.03.06. 21:02:53

@Előbb GONDOLKODJ:
Bármelyikünk mellé kalapálhat és kalapál is. Ma pl. utólag láttam meg, hogy elküldtem egy "mesztelent" és egy "valyont". Ez van.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 21:07:32

@bodoky: Csak engem zavar, hogy egyre több a titkosszolgálati szál?

tabaniember 2010.03.06. 21:07:34

@A Nép - Te vagy!: Off. Bocs, Népem, akkor félreértettem az Igori szót (amelynek nyomán találtam egy ilyen című honlapot, amelynek rokonszenves gazdájával véltelek hirtelen azonosíthatni, de ha Te lennél az, értenéd a Viiiilmáááát). Viszont továbbra se tudom értelmezni az Igorit, megyek is tanulni :)

tabaniember 2010.03.06. 21:08:29

A Rejtő-féle Igorit tudtam, csak a kapcsolatot nem látom még :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.03.06. 21:09:53

A trollokat szerintem hagyni kéne a fenébe, és csak a feladatra koncentrálni, ami -- gondolom én -- az, hogy valamilyen módon megakadályozható legyen a szerződés aláírása mindaddig, amíg egy tisztességes, alapos, független tanulmány nem támasztja alá a beruházás szükségességét, jövedelmezőségét.

Engem semmiféle politikai motiváció vagy magánérdek nem vezérel, csupán utálom a sunnyogást, a mutyit, meg azt, hogy folyton hülyének vagyunk nézve.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 21:12:54

@zj2490: Eiffel torony?? Ezt is rosszul tudod.

Tőled BÉRTOLNOKTÓL nem várja el a megbízód, hogy minőségi munkát végezz?

Még ezt sem tudja jó minőségben megcsináltatni, hát akkor miért hiszi bárki is, hogy képesek lesznek egy ilyen beruházás végigvitelére.

hypotheticalfriend 2010.03.06. 21:13:48

@bodoky: Az LMP egyébként a pátyi balhé mellékszálán keveredett a dologba. Pátyra meg mi, helyi civilek hívtuk őket. Hívtunk mindenki mást is, de hamar kiderült, hogy kik vannak benne a sumákban nyakig. És akkor Te, kedves Tamás, még nem is tudtál erről a dologról, vagy esetleg épp ekkortájt kezhettél el foglalkozni az üggyel, úgy november tájékán. Ennek kiderítéséhez nem kell titkosszolgálat, elég egy kártyanaptár. Idei, nem CSÉB-es.

2010.03.06. 21:14:17

@kakukk2: Szerintem az olcsó földek miatt terelték arrafele ezeket. Természetvédelmi terület volt míg az Elvtársak meg nem nyitották a mutyi útját. Gondolom falubelieknek nem sok földjük maradt mire a két kókler elkezdte felvásárolni a földeket. Aki pereskedett velük, 35 millióért adott el 8 hektárt de csak úgy hogy elintézik neki hogy a falu másik felén lévő földjeit belterületbe vonják. Ez csak ígéret maradt.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 21:15:18

@kakukk2:

Pedig az. A kapcsolat az akart lenni, hogy ahogy az Igoriban lévők nem kérdezték mitől a sok rájuk ömlő jólét, a csak a csatornázás áldásait látni hajlandók sem figyelnek a háttérre, az árra.

A Vilmáért viszont még számolunk. Beveszem, hogy jön az ínyencfalat, erre tessék.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 21:18:35

@Sohanedudgi: A német "civil kurázsi" szöveg én voltam.

@bodoky: nem a Political Capital a két bérblogger.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 21:20:10

@bodoky:

Gusztustalannak gusztustalan, de ne okádj, mert van ebben valami nagyon jó. Megmutatja, milyen rettenetesen gyönge a rendszer. Annyira nincs önbizalmuk, hogy még egy ilyen blogon kialakuló egységtől is félnek.

Ez nekünk erőt ad.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 21:20:13

@bodoky: Elnézést Bodoky úr, én a bérbloggerekről írtam, hogy az nem a Political Capital vonala.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 21:23:42

@hypotheticalfriend: Engem is zavar, lehallgatnak vagy két hete, nem értik... pedig azért nem olyan bonyolult a helyzet, ott van minden a cikkekben és a blogokban, itt kéne olvasgatni inkább.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 21:26:54

@Előbb GONDOLKODJ: A rágalmazó sajttáj, az kétséget kizáróan átment a Political Capital kezén, Szabados Krisztián személyes közlése. A bérbloggerek pedig teljesen felszívódtak mióta leírtam hogy honnan jönnek, pedig nem tiltottam ki senkit. Neked milyen infód van erről?

hypotheticalfriend 2010.03.06. 21:28:05

@bodoky: Javaslom, hívd fel konspiratíve a saját rögzítődet és számolj be részletesen az emésztésedről. Szenvedjenek: szín, konzisztencia, ilatok. Daily shit report. Egy hét múlva leállnak. :)

tabaniember 2010.03.06. 21:31:50

@A Nép - Te vagy!: Okés, felfogtam. Szóból ért az ember. (Mint Leila, az arab démon.)
Kivagyok, van némi - sokkal régebbről származó - helyismeretem a környéken. Gondolom, szegény, becsületes falusiakat iszonyatosan megvezették. És most már nem olyan nagyon szegények, viszont cserébe kicsit se becsületesek. Szóval, ha környezeti károkról beszélünk, a morálisat se szabad kihagyni a felsorolásból. Pedig a további erkölcsi pusztulás úgy hiányzik nekünk, mint tollas zsidónak a szélvihar.

Sohanedudgi 2010.03.06. 21:34:19

@Előbb GONDOLKODJ: Valóban, már emlékszem. Bocs hogy nem név szerint hivatkoztam rád, de túlterhelt a rövid távú memóriám.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 21:36:50

@dark future: Ma későn léptem be, ezért vitte el ennyi időmet a 2 trollista.

JAVASLATOM: Mostantól szó nélkül továbblépek, ha trollt olvasok.
Ha benne vagyok, akkor szépen kihül a bérblogger lelkesedése.

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.03.06. 21:37:35

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel, de én örülni fogok a pályának és elsők között szeretnék lenni, aki mehet majd rajta motorral. :) Én remélem, hogy ez a "vérszívás" hamar befejeződik és lecsillapodnak a kedélyek...

Sohanedudgi 2010.03.06. 21:40:39

@kakukk2:
Ilyen hasonlat láttán kedvem volna talicskáról, kásáról és .....ról példálózni, de nem tehetem-nem is teszem.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 21:40:43

@kakukk2:

Leila az arab démon? Vilma helyett? Végülis.....

Egyébiránt: hát persze.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.06. 21:44:43

@Izombuilder.com: Nyugodtan csinálj magadnak más programot 2010 szeptember 17-19re. Ha elolvasod az alábbi linket, akkor kb 2014re számíthatsz Balatonringre.

MINDENKINEK: Ha akrtok hatalmasakat röhögni, akkor itt van a legelső Sávoly Balatonring blog 2008. Július 24-én, itt az eredeti forrás link:

autofilia.blog.hu/2008/07/24/motogp_magyarorszagon

MotoGP Magyarországon ? 2008.07.24. 09:30 | prokee | 87 komment

Ha valaki ért ehhez, akkor mentse le valahova az egész linket védetten, hogy örökre megmaradjon a neten.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 21:46:23

@Izombuilder.com:

Jó motorozást, de ha történetesen súlyosan meglopják az államot, mint polgárát téged is, nem zavar? Kicsit sem? És ha esetleg pálya sem lesz, csak lopás? Mert ilyesmiről van itt szó. Megnézted? Érted? Vagy csak azt gondolod korlátolt alakok nem akarnak hagyni téged motorozni?

tabaniember 2010.03.06. 21:48:01

@Izombuilder.com: szurkolunk Neked. De mielőtt a részletekre rátérnénk, olvasd végig a topikot. Meg a téma többi topikját is, és az összes kommentet is. Utána gyere vissza, szívesen látunk.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 21:50:58

@Előbb GONDOLKODJ:

Lefényképeztem az egészet. Ha arra gondolsz, ami nyílik és utána a kommentekekre. Elteszem, meglesz.

Leonce 2010.03.06. 22:05:57

KBJ és a szoci háttér kevés ehhez, ami itt megy.
Mármint Telki expolgármesterének lemondása, Bodoky lehallgatása...Az MVM-es szintén nagyon merész cikkek után nem volt ilyen gáz a helyzet...Mi és ki lehet itt a háttérben?

olcsóJános 2010.03.06. 22:08:55

@Előbb GONDOLKODJ: Mindennek PROKEE az oka! Máglyára vele!

rodind 2010.03.06. 22:10:04

@bodoky: Az első KBJ cikk óta követem az írásaidat és többé-kevésbé a kommenteket. Eddig csak olvasgattam, de most lenne egy kérdésem hozzád: a tilos interjúban azt mondtad, hogy számos informátorod volt, de mind eltűntek, amikor megírtad a cikket. Az itt névtelenül rendszeresen kommentelők nagy része láthatóan érintett az ügyben (csak a példa kedvéért: olcsóJános építési vállalkozó a zsámbéki medencében, előbbGondolkodj belső infókat ír, kakukk és hypotheticalfriend pátyi civilek), és ezek a kommentelők buzdítanak arra, hogy szervezz tüntetést, tiltakozz, stb...
Nem gondolod, hogy - akár tudtodon kívül is - megint ugyanannak a körnek az üzleti érdekeit szolgálod?

zj2490 2010.03.06. 22:15:23

Kedves Bodoky Tamás!
Ha már megszólítottál, válaszolok. Nem szívódtam fel, csak nem érek rá arra, hogy itt legyek egész nap. Bár kizárólag a becsületszavam áll rendelkezésedre, ami így a neten keresztül vajmi kevésnek tűnhet, de biztosíthatlak róla, hogy nekem a political capitalhez semmi közöm sincsen, s hogy neked éntőlem sem ezen a világon, sem máshol nincsen okod tartani. Nem kell azt hinned, hogy a világ téged üldöz.
Nem vetem el a gondolatot, hogy téged és az újságírói nevedet valóban csak fenyegetésre használták a zsarolással vádoltak, de a nézeteidet és ezt a blogot is túl egyoldalúnak látom, oknyomozó riportjaidat pedig hiányosnak és csúsztató-félrevezetőnek. Bevallom, nem kis élvezetem volt abban, hogy ide írogattam, mert az állóvízbe dobott köveim nyomán keletkezett kommenthullámok szórakoztattak.
Nem is zavarlak tovább Téged és a híveidet, mert lassacskán tényleg az az érzésem, hogy egy templom csendjét verem fel a szavaimmal, ahol Téged istenítenek. Az oltáron lenni bizonyára remek érzés lehet, csak vigyázz, mert cserébe elvárják a csodákat.
Ha végül elkészül ez a sokat szidott-emlegetett pálya, nagyon remélem, hogy civilben vagy újságíróként ellátogatsz majd a futamra! Ha anyagi és egyéb lehetőségeim megengedik, én is ott leszek. Hátha összefutunk :)

Ami az ellentétes nézeteinket illeti, kedves kommentelők, a dolgok nem fehérek és feketék, higgyétek el, tudom!
Ezt nektek küldöm "halálos ellentéteink" mibenlétének megvilágítására, aki érti, érteni akarja, tudja, miért...

„Visszük hát batyuinkat teli
rohadással a túlvilágra, hogy ott is csak
rohadás legyen, mivel bebizonyosodott -
ó, balga szűz! -, hogy az ember az itt-et és
az ott-ot is saját képére teremti. A
rondításban pedig addig nincs megállás,
amíg utolsó áldozata mögött az utolsó
hóhér is, több dolga nem lévén, énekelve
be nem vonul a gázkamrába."

tabaniember 2010.03.06. 22:23:15

@rodind: Kedvesem, én nem vagyok pátyi. Csak gondolkodó ember. Polgár. Érintett pedig csak ebben a minőségemben. De jó, hogy jöttél, úgy hiányzott egy kis őszinteség, jóindulat, elmeél.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 22:24:04

@zj2490: akkor te vagy a Szabó Stein. De miért nem a Literán lírázol?

patbateman 2010.03.06. 22:24:09

@rodind: A pátyi civilek mióta és milyen üzleti érdekeket képviselnek? Érdekelne. Részleteznéd? Vagy ez belső infó?

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.03.06. 22:29:12

@kakukk2: Elolvastam eddig mindent, ha nem haragszól az összes kommentet nem olvasom el. Tudom, hogy lehet, sőt valószínű meglopnak. De most ezen így fel kell háborodni? Mit gondoltok, hogy csak ennél az egy projektnél lopnak meg minket? Mit gondoltok, hogy a másik kormány nem fog? Ez egy orbitális naívság. Én próbálok a "kis" dolgoknak örülni, hogy egyszer talán én is tudok azon a pályán menni, ahol a nagyok...remélem nem gond, hogy jobban élvezném, ha mindezt itthon tehetném meg?! Persze érdemes verni a csalánt egymás f@szával, de higyjétek el, hogy sz@rt se ér. A magyar emberben benne van az, hogyha tűz közelbe kerül, mindig megégeti a kezét... (itt jöhetne a tisztelet a kivételnek, de higyjétek el, ebből qrva kevés van... így felesleges megemlíteni) Na részemről befejeztem a témát. További jó szórakozást nektek.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 22:29:12

@zj2490:

De. Vannak dolgok, amik vagy feketék vagy fehérek. Vagy jók, vagy rosszak.

Kádári szinten undorító a dumád, sátán.

tabaniember 2010.03.06. 22:29:14

@zj2490: Lehagytad a végét: "...az ember egyetlen
győzelme, hogy befalatása és megemésztése alatt is szóvá tudja tenni balsorsát a fületlen Mindenségnek."

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 22:29:56

@rodind: Szerintem innentől akár folytathatnánk a saját nevünkön mindannyian, látom figyeltek ti is :) Az üzleti kört viszont nem látom, a rivális üzleti kört, a konkurenciát. Cui prodest? Olyat sose mondtam hogy az összes informátor eltűnt, egy tűnt el, egy másik pedig megfenyegetett. Helyreigazítási kérelem pedig azóta sem érkezett, mert a cikkben szereplő összes állítás igaz és bizonyítható. Ezért kellett kiagyalni ezt a zsarolós sztorit.

olcsóJános 2010.03.06. 22:31:08

@rodind: Kedves Rodind!
Vagyunk egy páran építési vállalkozók a zsámbéki medencében. Rendes vagy, hogy nem "buktattál" le azonnal. Azért írj körbe egy vállalkozásomat, kiváncsi vagyok rám gondoltál-e?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 22:35:07

@Izombuilder.com:

Vágóállat a vágóhídra, motorral. Nem bántásból mondom, hanem szomorúan. Mert típus vagy.

olcsóJános 2010.03.06. 22:37:52

@rodind: Csak úgy mellesleg, egyszer valaki összetévesztett egy országgyűlési képviselővel. Nem tartott sokáig...

tabaniember 2010.03.06. 22:38:38

@Izombuilder.com: Igen. Ha meglopnak, azon fel kell háborodni. Sőt ha nálam szegényebbeket és gyengébbeket lopnak meg a szemem láttára, akkor még sokkal jobban fel kell háborodni, és meg kell próbálni megvédeni őket, minden rendelkezésre álló eszközzel. És ki kell harcolni, hogy semmilyen lopás ne tűnjék normálisnak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 22:43:27

@kakukk2:

Hagyd. Neki ez túl bonyolult. Lopnak, lopnak ez a világ rendje. Hát mit csináljon a tolvaj, ha nem azt, hogy lop? Na látod! BrrrrrRRRRR...........

rbatty 2010.03.06. 22:46:50

@Izombuilder.com:

"Tudom, hogy lehet, sőt valószínű meglopnak. De most ezen így fel kell háborodni? Mit gondoltok, hogy csak ennél az egy projektnél lopnak meg minket?"

Itt még megvan a pénz, még nem lopták el. Itt az első komoly alkalom, hogy megakadályozzuk a lopást!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 22:49:42

@szzsömi:

De ha neki mindegy? Ne erőltessük. Elolvasta, belátta, vállat von. Ez is egy hozzáállás. Az a fontos, hgy sose legyen a miénk.

rbatty 2010.03.06. 22:57:57

@A Nép - Te vagy!: A mi oldalunkra kell állítani a motorosokat.

@Izombuilder.com: Nem mindegy, hogy ki épít pályát, és hogyan. És főleg: ne lopjanak pályaépítés ürügyén.

tabaniember 2010.03.06. 23:01:32

@A Nép - Te vagy!: Életében egyszer legalább mondja meg neki valaki, hogy NEM ez a világ rendje. Ha már a szülei nem beszélgettek vele erről. Mint ahogy az se a világ rendje, amit Szabó Stein (?) csinált. Mert az az írói gondolat megcsonkítása, tehát meghamisítása. (Én is rosszul írtam le, helyesen persze "befalatása és megemésztetése", csak a pontosság kedvéért.)
Sőt, akkor mondjuk tovább, immár kifejezetten az ilyen szabóstein-félék kedvéért: "Énekeld el tehát te is, Eszter, a gengszterekkel, zsidókkal és négerekkel együtt, az őrjöngő gitárok, dob és orgona égzengése alatt a Ne gondold, hogy tiéd a világ-ot, hogy más nyomot is hagyj magad után a létben, mint a vizet s a konyhasót, melyet egy-két perc múlva vissza fogsz adni a földnek."
(Aki netán nem ismeri: Déry Tibor. Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról. 1971.)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 23:05:08

@szzsömi:

Jó, biztosan. Engem annyira letaglóz, hogy valaki ilyet mond, látom őszintén, és kb követem is a(z elfogaghatatlan) logikáját, hogy róla lemondok. Végülis fölnőtt ember. Ő így gondolja. Egyszer majd fogja másképp. Olyankor szokott késő lenni.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 23:10:05

@kakukk2:

Biztosan találkozott már ilyen állásponttal. Ő, általánosságban, az olyant választotta amilyennek most hangot adott. Kérem.

Sohanedudgi 2010.03.06. 23:11:55

@zj2490:
"...mert ami egyszer volt, nem bontható fel ninccsé."

rodind 2010.03.06. 23:12:03

@bodoky: ha a zsarolós sztorit csak kiagyalták, akkor miért vártad egész héten, hogy kihallgat a rendőrség? Cui prodest, azaz miért küld neked valaki lejárató információt és miért verik a tiéddel az érintett kommentelők a csalánt?

rbatty 2010.03.06. 23:14:47

@A Nép - Te vagy!: Pár éve még én is ilyen naiv voltam, mint most izombuilder. Mindegy, hogy hogyan, csak legyen. Kinőttem. Pedig még most is fiatal vagyok (28).

De igazad van, ne erőltessük senkinél. :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 23:16:41

@szzsömi:

Nem tudom ami ő, az naív-e. De akármi, mi mozdított ki belőle?

tabaniember 2010.03.06. 23:19:00

@A Nép - Te vagy!: Édes Népem, szerintem ezt a gondolkodásmódot nem lehet szó nélkül hagyni. Mert itt nem egyszerűen arról van szó, hogy tőle vagy tőlem lopnak, hanem arról, hogy olyan pénzből akarnak nagyon sokat lopni, aminek ezer helye lenne nagyon rászoruló embereknél és közösségeknél. Engem nem az háborít föl a legnagyobb mértékben, hogy pár mocsok tetű törvénytelen úton meg akar gazdagodni, hanem az, hogy kinek a rovására tenné.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 23:21:20

@A Nép - Te vagy!: Szabó Stein Imre a Grupo Milton "kommunikációs szakembere". Többször indult a köztelevízió elnöki posztjáért. A saját kommunikációs cége a FEVER.COMM Kft., lehet hogy onnan jöttek a bérkommentelők. A cégét egyébként liechtensteinben tartja, "adót optimalizál". Még az is lehet hogy ő volt a Pacmandbud is, és ez igazából egy one-man-show, csak nem az enyém, hanem az övé :) Írónak indult, és ez lett belőle, bérkommentelő.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.06. 23:23:31

@rodind: Ha tudsz erről valami konkrétat is túl a sejtetéseken, írj nekem privátban, most már tényleg nagyon érdekel hogy kik vezettek meg ennyire.

rbatty 2010.03.06. 23:24:31

@A Nép - Te vagy!: Eljött a megvilágosodás pillanata. :D De konkrétabban: sokszor csaptak már be, és idővel bizalmatlanná váltam.

sárkányfő 2010.03.06. 23:31:51

Kicsit rányomultam erre a Wistmanwood-ra. Az alapító okirata szerint:

Név:
Wistmanwood Company Korlátolt Felelõsségű Társaság

Cím:
1051 Budapest, Sas u. 16. I. em.

Társaság alapítója:
INTERSAFE AG.
székhelye: CH Landstrasse 19., 8750 Glarus
cégjegyzékszám: CH-160.3.00.852-2

Tevékenység:
tanácsadás, PR, kommunikáció, stb.

Ügyvezető:
Kardos Zsolt (an.: Rozs Ágnes, Budapest, 1061, Anker Köz 1-3.)
(másik forrásban cégvezető: Szabó József (an.: Szanyi Irma) 2071 Páty, Bocskai u. 22.)

INTERSAFE AG részéről meghatalmazott képviselő (aláíró): Kővári Gergely

Okiratot készítette: dr. Hazay Lajos (Kormos és Hazay ügyvédi irodától)

A Wistmanwood cég telefonszáma: (1) 411 -0141. De a telefonkönyveben ezen a számon a Safety Sector Vagyonvédelmi Kft. (Cím: 1051 Budapest, Sas utca 16.) van. Ennek a honlapján van mobilszám is: +36 20 349 77 77. Ez a cég is Kardos Zsolt, testvére, Kardos Attila, és Szabó József nevével fémjelezhető.

A Wistmanwood címén van bejegyezve a Safety Invest Kft (üzleti hírszerző cég) is, ügyvezetője szintén Kardos Zsolt, a telefonszám is stimmel.

Tehát a Kardos egy címen és telszámon 3 azonos profilú céget visz, a 3 cég honlapja is ugyanazon kéz munkája.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 23:34:49

@szzsömi:

Engem is sokszor csaptak be, de nagyon szeretnék sosem válni bizalmatlanná.

Nem az a cél, csak az odafigyelés. De azt hiszem te is erről beszélsz, csak más szavakkal.

jokerdes 2010.03.06. 23:35:33

@rodind: Jelentem egyszerű Budakeszi lakos vagyok, bár gondolom ezt tán sikerült kinyomozni :)
Felháborít mindkét tárgyalt projekt, bár közvetlenül csak az egyik érint, a másikat ugyan olyan súlyosnak tartom.
Felháborít a pátyi polgármester álszent nyilatkozata a helyi lapban (Telki lemondott polgármestere hirtelen kiváló ember lett a szemében, stb.).
Akárhogy is, a pátyi szerződésen sincs még aláírás, feltehetőleg Bodoky cikkei és talán a blog hatására (na nem meggyőződést cseréltek, csak félnek a jogkövetkezményektől).

Van aki ezért jár ide kommentelni, szerintem a többség.
És köszönet Bodoky Tamásnak, az általam ismert környékbeliek nevében is.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.06. 23:37:37

@bodoky:

Igen, abban amit írt, benne volt a lemondás. És mégsem sajnálom.

rbatty 2010.03.06. 23:40:54

@A Nép - Te vagy!: Azt hiszem, nálam az "átlagosnál" kissé erősebb ez az odafigyelés. De nem akarom terelni a témát.

Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy több infó kell a spanyolokról és a Grupo Miltonról. Egy kis felderítés Valenciában, aki megteheti.

sárkányfő 2010.03.06. 23:47:57

@rodind:
"Az itt névtelenül rendszeresen kommentelők nagy része láthatóan érintett az ügyben"
É te, aki ma regisztráltál ide ezzel a legújabb névvel, csak azért, hogy félrebeszélj, te pontosan hogyan vagy érintve, és kinek az érdekét szolgálod?

tabaniember 2010.03.06. 23:50:05

@ó jaj: Hihihi. Láttunk mi már egy címen több céget is. Már nem emlékszem, melyik topikba másoltam be a pátyi Üzleti Park némileg szűkített "lakónévsorát", de valahol itt van, megkeresheted, ha akarsz kicsit röhögni. És nem hiszek a szememnek: ebben a szűk névsorban is akad egy pátyi jószomszéd? Hiába, ez a Páty már most egy világváros.
Na, mára ennyi, jó éjszakát, felebarátaim :)

Sohanedudgi 2010.03.07. 00:03:40

@ó jaj: Gratula!
Az újabb - ha még lenne kedved:

FEVER.COMM Kft. 1124. Bp. Mártonhegyi út 43/A
Asz: 12325726-2-43
Cj: 01-09-666227

olcsóJános 2010.03.07. 00:08:10

@ó jaj: @Bkeszi_lakos: @bodoky: rodind eltünt . Én is, jó éjszakát!

kozlony 2010.03.07. 00:35:58

@ó jaj: Ó jaj!
A Wistmanwood a Milton erre az ügyre létrehzott projektcége, annyira, hogy a Safety két főembere közül az egyik Pátyra is költözött, (vagy csak létrehozott itt egy konspirációs lakást). Rögtön az alapítás után rá is toltak a számlájukra 80 millát a költségeke.

vadaszok 2010.03.07. 00:56:29

-= If =- 2010.03.06. 19:08:18
Ez csak küzdelem a már elköltött pártfinanszírozási pénz miatt. A "spanyol modell"-t (lásd más blogokban) már Bacsó Péter föltalálta.
Amint fentebb mondtam a pénz elköltésre került és éppen most kérnek valamit Pelikán elvtárstól.
De hát amikor adták, megmondták, hogy Pelikán et. egyszer majd kérni fogunk magától valamit.

Teveszemle 2010.03.07. 01:33:59

@Előbb GONDOLKODJ: Kiskomám, a hüje a hülye fokozott alakja, ha nem hiszed, nézz a tükörbe!
:O)))

Teveszemle 2010.03.07. 01:44:33

@bodoky: Ne szenvedj, - törődj bele, hogy nem miodenki ért egyet veled, - mághozzá ingyen.
Ha valami nevetséges, akkor az a te üldözési mániád.
Amit te csinálsz, azt nem tényfeltárásnak hívják, hanem hangulatkeltésnek.
Sajnálatos, - jobb sorsra lettél volna érdemes...
:o)))

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 02:26:28

@Sohanedudgi:

FEVER. COMM Kft.
(korábban: LÁZ 2 Kft.)

Szabó Imre ügyvezető (an.: Makrai Márta)
Székhely:
korábban: 1121 Budapest, Magasút dűlő 43.
jelenleg: 1124 Budapest , Mártonhegyi utca 43/a.

Tagok:
Szabó Lilla Edina (an.: Makrai Márta)
1124 Budapest, Mártonhegyi út 43/a.
Szabó Imre (an.: Makrai Márta)
1124 Budapest, Mártonhegyi út 43/ A .

Homeland International A . G.
LI- 9490 Vaduz , Schaanerstrasse 13.
Külföldi cég, szervezet esetén a nyilvántartási szám: FL-002.235.039-2
Kézbesítési megbízott:
dr. Dömötör László (an.: Pápa Gabriella)
1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 9. 1/1.

(a Homeland csak egy adótemető)

docs.google.com/leaf?id=0B1lqqEBadFjgNGY5M2YxZjktMzllYS00YzYwLWI5YzMtYjhhMGMwNGNjNzYy&hl=hu

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 02:37:17

@Teveszemle:

a Taszári csipet-csapat is okoskodott, mielőtt megbuktak.

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/hutlen_kezekbe_kerult_a_taszari_repuloter_33292

Az is a Mervó-féle emberek összehasonlító elemzéséből indult ki, jutott el Adonyig.

Valamiért a VIV Holding svájci tulajdonosa azóta sem jelentkezett.

Gondolom te se fogsz a Homeland International AG-n keresztül...

akira2 2010.03.07. 06:42:31

Jó reggelt Mindenkinek!

Patyimutyi által linkelt taszári mutyiról szóló hírben én erre az érdekességre lettem figyelmes:

"A megyei napilap közlése szerint Kolber István miniszterelnöki megbízott a hírportálnak elmondta: nem volt előírás, hogy vizsgálják a pályázó cégek pedigréjét. A nyertes Ugarde Kft. pedig eleget tett a meglehetősen kemény részvételi feltételeknek, és letette a pályázat indulásához szükséges 100 millió forint bánatpénzt, valamint megszerezte a repülőtér üzemeltetéséhez szükséges engedélyeket is."

A pályáztatás kemény feltételeiből vajon miért hiányzik a "pedigré" vizsgálat?

A sávolyi pálya ügyében a pénzügyminiszter is sietve jelentette, hogy ők csak a törvényességet vizsgálták, nekik nem volt feladatuk a szereplők átvilágítása, bár ezt - úgy véli - másoknak (pl. az MFB-nek) nyilván meg kell tenniük...

Úgy tűnik, hogy a sok feladat közül, amely egy-egy ilyen állami támogatásos, állami kötelezettségvállalásos, állami garanciavállalásos és állami kölcsönből megtámogatott pályázatok kapcsán éppen csak a pályázók átvilágítása marad ki...

A magam részéről ismerek egy pár jelentős magáncéget, ahol előzetes átvilágítás nélkül még pizzát sem szállíthat semmilyen cég ebédre, nemhogy milliós, milliárdos számlákat/igényeket nyújtsanak be kétes hátterű offshore vállalkozások...

Ha a lehetséges legnagyobb óvatosság irányából vizsgálom, bármelyik állami kifizetésre/döntésre rá lehet fogni a hűtlen kezelés fogalmát... :(

Amúgy én sem vagyok pátyi, összesen egy valakit ismerek Pátyról (akivel évek óta nem is beszéltem), egyszerűen csak abban vagyok érdekelt, hogy az állam ne szórja két kézzel az adófizetők (beleértve a magam) pénzét, hogy aztán mikor kiürül a pártkassza, akkor nekem kelljen ismét milliókkal "támogatnom" ezt a hűtlen kezelésben professzionális bagázst.

fahrenheit451 2010.03.07. 07:02:27

@Vfair: Hoppá! Már a HVG-is! Nagyszerű ez a cikk, köszi, hogy szóltál! A nyomtatott lapban is megjelent?

bejgli 2010.03.07. 07:38:36

"De most ezen így fel kell háborodni? Mit gondoltok, hogy csak ennél az egy projektnél lopnak meg minket? Mit gondoltok, hogy a másik kormány nem fog? Ez egy orbitális naívság. Én próbálok a "kis" dolgoknak örülni, hogy egyszer talán én is tudok azon a pályán menni, ahol a nagyok...remélem nem gond, hogy jobban élvezném, ha mindezt itthon tehetném meg?! Persze érdemes verni a csalánt egymás f@szával, de higyjétek el, hogy sz@rt se ér."

"A megyei napilap közlése szerint Kolber István miniszterelnöki megbízott a hírportálnak elmondta: nem volt előírás, hogy vizsgálják a pályázó cégek pedigréjét."

Avagy ok-okozat.

bejgli 2010.03.07. 07:41:13

Egy kis táblázat négy mutató alapján:
1. GDP (gazdag ország? Igen=1, Nem=o)
2. urbanizáció (van a közelben nagyváros, legalább 100 ezres? I/N=1/o)
3. tradíció (régi a pálya, legalább 20 éves? I/N=1/o)
4. kihasználtság (van választék versenyekből? I/N=1/o)

Ez jött ki a MotoGP-pályákra:

Estoril 1111
Indianap. 1111
S. Marino 1111
Monterey 1111
Jerez 1111
Le Mans 1111
Mugello 1111
Silverstone 1111
Assen 1111

Barcelona 11o1
Valencia 11o1
Katar 11o1
Japán 11o1
Német 111o
Ausztrál 1o11
Brno o111

Maláj o1o1

(SÁVOLY oooo)

Érdemes nézni, hogy
- egyetlen ooxx-es hely sincs - és reméljük, nem is lesz,
- a pályák többsége (17-ből 12) tradicionális,
- csak a maláj helyszínnek van két o-ja, annak, amely egy nálunk háromszor nagyobb ország egyetlen pályája, és ahol F-1-et, túraautót is rendeznek egyebek közt, és amely egy többmilliós metropolisz közelében található.

Persze ez csak egy amatőr kimutatás. A profik nyilván jobban csinálják, hiszen a KPMG-nek is sikerült kihoznia, hogy (nem részletezett számítások alapján) a sávolyi pálya "Turisztikai vonzerő, infrastruktúra, hírnév" szempontok alapján sokkal magasabban rangsorolandó, mint pl. Suzuka, Bahrein, Sanghai, Monterey, Mugello vagy Brno. És a versenyek "Üzleti potenciálja" is messze felülmúlja Indianapolist, Le Mans-t, Silverstone-t, Spát, Interlagost vagy épp a Hungaroringet.

akira2 2010.03.07. 07:53:14

@fahrenheit451:

A HVG cikk valóban jó, első olvasatra tényszerűenek tűnik, megfelelően kronológikus, kiviláglik belőle, hogy az államot gyakorlatilag kényszerhelyzetbe hozta a sedesa:
Azzal, hogy első körben elhúzta a mézesmadzagot, hogy saját és spanyol kerbanki kölcsönből lesz és, hogy ez milyen jó lesz a térségnek, államnak, túrizmusnak, aztán amikor a spanyol kerbank (a válságra hivatkozva) kiszállt, akkor kellett bevonni az állami hitelt, az állami garanciát (ezt az MFB kérte, mert anélkül nem látják ők sem a visszafizetés biztonságát), jogdíjat.
De mivel a spanyol bank kiszállt, aztán az MFB első körben kérette magát, tanulmányhoz és állami garanciához kötötte a hitelt (mert egyébként banki fejjel nem látta visszafizethetőnek), a beruházás megcsúszott...
A hab a tortán, hogy az először 100%-os magánerő később 50%-ra, majd 30%-ra apadt, de arra még mindig elég volt, hogy a pályaépítéshez szükséges csatornát és a pálya földmunkáit elkezdjék (mint a farkas és a kismalacok meséjében, ahol a farkas először a hátsó lábát kérte az ajtón belülre), viszont a beruházás elkezdődött, mielőtt az összes döntés megszületett volna az állami finanszírozással kapcsolatban.

De ismét egy óriási tévedésre szeretném fölhívni a figyelmet:

Ezt írja a HVG:
"Az MFB részére készült megvalósíthatósági tanulmányt tavaly szeptemberben adta át a KPMG, ám a részleteit nem hozták nyilvánosságra."
Ezt pedig a KPMG:
"A KPMG az üzleti terv összeállítása során követett eljárás, az alkalmazott megközelítés szakszerűsége és nem az előre jelzett eredmény elérhetőségének ellenőrzésére vállalt kötelezettséget. A KPMG a munka során önálló megvalósíthatósági elemzést nem végzett..."

Ez alapján egyszerűen nem hagyhatja jóvá banki szabályok alapján az MFB a hitelt. Ha pedig kizárólag az állami garanciavállalásra és nem a gazdaságosságra való tekintettel hagyja jóvá, az pedig az adófizetők pénzének elherdálása.
Ezért pedig felelős lesz az MFB is, a kormány, kiemelten a gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter, akik hagyták magukat megvezetni, ill. nem álltak a sarkukra a vétó kimondása terén (legalább egy lemondás erejéig).
Egyedül a KPMG nem lesz felelős, mert ez nem az a tanulmány, ami alapján felelős döntést lehet hozni 35 milliárd forintról, és ezt a KPMG szépen deklarálja is. Morálisanb persze ő is felelős, hiszen a tanulmány lehertőséget teremt arra, hogy a közvélemény és a döntéshozók úgy higyjék, ez egy felelősséggel vállalt megvalósítási tanulmány, miközben nem az, és ezzel hozzájáruljon 35 milliárd adóforint elherdálásához...

A gazdasági miniszter egyébként elég régen sejti, hogy nagyon el....ták, ezt írja a HVG:

"„Behúztak bennünket a csőbe. Ez bizony gáz!”

Az első követ az alapkőletételnél még mosolygó, egykori sportért is felelős önkormányzati miniszter, Gyenesei István dobta az állóvízbe. Előbb szóban, majd tavaly november 18-án, a Népszabadságban megjelent, Ígéreteken nem lehet motorozni! című írásában engedett bepillantást a kulisszák mögé. Írásában kifejtette, hogy „ennyi kockázatot magunkra vállalni? Ez már súrolja a felelőtlenség határát.” Emlékeztetett, hogy miniszterként már tavaly február 10-én óvatosságra intette a túlzottan optimistákat, s felhívta a figyelmet a mutatkozó veszélyekre. Ő akkor csak annyit vállalt be, hogy a futam megrendezéséhez szükséges „jogdíjat” (1,5 milliárd forint) és az ehhez szükséges szervezeti keretet biztosítja, hiszen a spanyol beruházó saját elhatározásából, saját pénzből ígérte a pályaépítést és a világbajnoki futamot. „Vegyük észre, hogy kezdettől az orrunknál fogva vezetnek bennünket!...Lesz még ebből politikai botrány, magyarázkodás, egymásra mutogatás…Behúztak bennünket a csőbe. Ez bizony gáz! Bárcsak ne lenne igazam!” – vonta le a konklúziót, ám sorai nem váltottak ki érdemi visszhangot, még az ellenzéki oldalon sem. Gyenesei decemberben a parlamentben is interpellált a sávolyi beruházás ügyében („egy neves könyvvizsgáló cég kockázatosnak, bevételi oldalról pedig kalandorprogramnak nevezte”), ám választ nem kapott a felvetéseire."

Nem, ez nem súrolja a felelőtlenség határát. Ez a felelőtlenség maga.

Levéltetű 2010.03.07. 08:00:32

@zj2490: "az állóvízbe dobott köveim nyomán keletkezett kommenthullámok szórakoztattak"

Egy troll manifesztója. Szánalmas.

akira2 2010.03.07. 08:00:50

@akira2:

Ez nem ördögi, ez az ördög maga! :)

Levéltetű 2010.03.07. 08:04:07

@Teveszemle: Nem cáfolsz, csak pocskondiázol. Így kell ezt.

akira2 2010.03.07. 08:17:34

Mostanra olvastam végig a HVG cikket. A lényeg:

"Kellemetlen kérdések

Csaknem egy héttel a miniszterelnök kérése után a KPMG tanulmánya még mindig nem publikus. Ennek kapcsán a kérdéseink:

- Vajon a nyilvánosság miért nem ismerheti meg a pénzek kiutalása előtt a tanulmány részleteit?" (ez ugye már idejét múlt kérdés...)

"- Vajon a beruházók miért ódzkodnak attól, hogy nyilvánosságra kerüljenek (akár kitakarással) fontos részletek, ha minden rendben ezzel a hitelfelvétellel és támogatással?

- Ha ez a beruházás ennyire sima ügy volna, akkor a leköszönő pénzügyminiszter – magánemberként – miért exponálta magát blogjában a tényfeltáró újságíró mellett?

- Ha ez az ügylet tiszta, akkor miért vetődik fel annak lehetősége, hogy uniós szabályokat is sérthet?

- Ha ez az ügylet tiszta, akkor miért a miniszterelnöknek kell közbenjárnia, hogy hozzák nyilvánosságra a tanulmányt?

- Ha ez az ügylet tiszta, akkor miért húzódik a mai napig az összegek kifizetése a 2008-as alapkőletétel (és hiteligénylés) óta?

- Ha ez az ügylet tiszta, akkor a pénzügyminisztérium szakemberei miért ítélték aggályosnak, törvénytelennek?

- Hogyan fordulhatott elő, hogy a kormány nem vette figyelembe a pénzügyminisztere és háttérapparátusa szakvéleményét?

- Miként kaphatott a jelenlegi gazdasági helyzetben évi 2 milliárd forint (összesen 20 milliárd) licencdíjat egy átlagosnál jóval nagyobb kockázatú vállalkozás, miközben a magyar élsportra és sok minden másra sem jut pénz?

- Miként kaphatott egy külföldi tulajdonban lévő kft. 25 év futamidővel (ám csupán 10 éves versenyszerződéssel) 14,2 (mások szerint 15,3) milliárdos hitelt, amelyre az állam még garanciát is vállalt?

- Vajon, ha a spanyol pénzvilág egyes szereplői kihátráltak, mások pedig nem láttak fantáziát a beruházásban, akkor a magyar illetékesek miért léptek azonnal a helyükbe?

- Ki ellenőrizte a külföldi és hazai cégadatokban a beruházó, s a hozzá kapcsolható személyek referenciáit, korábbi munkáit?

- Hogyan fordulhatott elő, hogy a beruházás indítása után évekkel egy oknyomozó újságíró jóvoltából derül fény a beruházó, illetve egyes szereplők „foltos” múltjára és jelenére?

- Kiknek és miért érdeke most ennek a kockázatos vállalkozásnak az erőltetése?

- Ha ezek a külföldi érdekeltségek menet közben bedőlnek, ki vállalja a felelősséget a pénzt odaítélők közül?

- Végül: ha 35 milliárdot ilyen lazán ki lehet venni a zsebünkből, akkor vajon más befektetések esetében is ilyen jó gazdaként bánik a közpénzzel az állam?

Sebők János

Levéltetű 2010.03.07. 08:29:56

Nem tudom, a bukaresti eset volt-e már:

Lipscani, the historic quarter of Bucharest [...] is in a state of near ruin, situation made worse by the mismanaged regeneration project implemented by the Spanish company Sedesa, contracted at great expense in 2006 by the mayoralty.

[...]

Lipscani is looking like a toxic combination between a Victorian slum, carpet bombed town and messy socialist era construction project. That was achieved in a bit over two years, after spending millions of Euro (the contract specifies 27 million Euro): money from an EBRD loan that has to be covered by the Romanian taxpayer, a contribution form a Dutch government that was clearly taken for a ride with the regeneration project, and city hall funds that again came from Bucharesters’ pocket. I guess that there are not many places in the European Union where such a disaster in the heart of a great city can be achieved in that short while, after spending so much money.

historo.wordpress.com/2009/02/06/lipscani-regeneration-project-goes-awry/

hypotheticalfriend 2010.03.07. 08:29:56

Igen, én helyi civil vagyok. Nem fizet és nem befolyásol senki. A pátyi ingatlanmutyi miatt vagyok itt, azt gondolom, hogy borzasztó pusztítás lenne és igen, személyesen ellenérdekelt vagyok, mert eddig egy mezőt láttam, ezért költöztem ide, és nem akarok várost látni a mező helyén. Úgy általában sem akarok semmilyen mező, erdő helyén semmi mást látni, mint mezőt és erdőt.
Meggyőződésem, mi több, tény, hogy a Milton szélhámosok gyülekezete, nincs jelentős tőkéjük és Újpáty is nagyrészt a Sávolyi pénzből épülne, pontosabban azok az útépítések, ami nélkül nem tudják elpasszolni a földeket azoknak, akik valóban építeni fognak, nem valósulhatnak meg a sávolyi pénz nélkül.
Azt hiszem minden motivációmat felfedtem.

Biztosan nagyon meglepő azoknak, akik lélekben mutyiországban élnek és korrupción szocializálódtak, de nincs másik befektető, nincs ellenérdekelt tőkecsoport, csak emberek vannak, akiknek minden, amit ez a banda csinál, ROSSZ.

ROSSZ a közpénzlopás
ROSSZ a pátyi megaépítkezés
ROSSZ a pátyi és sávolyi környezetpusztítás
ROSSZ a tiltakozók megfélemlítése
ROSSZ a közélet megmérgezése
ROSSZ, hogy mindehhez a rosszhoz láthatóan asszisztál, sőt magát a rosszat teremti a politikai-gazdasági felsővezetés és az államapparátus szervei, mert ez azt jelenti, hogy ezek az emberek behálózták, meggyalázták, prostituálták a demokráciát és annak intézményrendszerét és ettől kezdve maga a demokrácia van veszélyben.

Ennyire egyszerű. Igenis van fekete és fehér. Vannak egyértelmű dolgok, van jó és rossz, bár kétségkívül a dolgok túlnyomó többsége nem ilyen. Ezeknek az embereknek a ténykedése viszont annyira és annyi szempontból rossz, hogy olyan szánalmas gyengítésekkel relativizálni, mint az országimázs, meg a mostanra repetitív slusszpoénná rothadt "munkahelyteremtés" egyszerűen nevetséges. Most mindenre az a válasz, hogy munkahelyteremtés.
Lopom a közöst? Munkahelyteremtés!
Nem adok kölségszámlát? Munkahelyteremtés! Mentelmi jogom van? Munkahelyteremtés!
Tilosban parkolok? Munkahelyteremtés!

Már rég milliós számban kellene lenniük a betöltetlen munkahelyeknek, annyiszor hivatkoztak a munkahelyteremtésre, de valahogy a valódi munkahelyek inkább csak egyre fogynak. Ha ma valaki kimondja azt a szót, hogy munkahelyteremtés, akkor tudom, hogy az illető lopni készül.

Ennek a pénznek a tizedéből rengeteg munkahelyet lehetne teremteni, ha a valóban működő KKV szektor kapná, mondjuk járulákkedvezmény formájában, másik tizedéből pedig remek országimázs kampányt lehetne csinálni a meglévő értékekre, amit - ugye - megőrzünk és nem elpusztítunk. És még mindig megmaradna a nyolc tized része, ami nem nagy baj, tekintve az üres állampénztárra. Csak az a baj, hogy akkor az urak nem tudnának mit ellopni. Márpedig lopni necesse est, legalábbis ebben a nagybani zöldségesekből és KISZ káderekből kifejlődött körben.

Nincsenek védhető ellenérvek, csak egyvalami van, a makacs és ostoba lopniakarás.

És egy jó hír a motorosoknak: ezt a versenyt simán meg lehetne rendezni a Hungaroringen. Vannak erre is hozzáértő vélemények, fellelhetők a neten. Technikailag működne, ettől kezdve csak szándék kérdése. Pont ugyanakkora szenzáció lenne, pont ugyanannyi turista jönne, csak nem kerülne a köznek semmibe.

akira2 2010.03.07. 08:37:22

@hypotheticalfriend:

Számomra nem meglepő módon, minden szavaddal egyetértek. :)

akira2 2010.03.07. 09:14:20

Egy kis vasárnap délelőtti tanulságos mese:

www.youtube.com/watch?v=pPNDag5NOQg

fahrenheit451 2010.03.07. 09:31:50

@akira2: +1

Ezt különösen kiemelném:

"Most mindenre az a válasz, hogy munkahelyteremtés.
Lopom a közöst? Munkahelyteremtés!

(...)

Már rég milliós számban kellene lenniük a betöltetlen munkahelyeknek, annyiszor hivatkoztak a munkahelyteremtésre, de valahogy a valódi munkahelyek inkább csak egyre fogynak. Ha ma valaki kimondja azt a szót, hogy munkahelyteremtés, akkor tudom, hogy az illető lopni készül."

Sohanedudgi 2010.03.07. 09:49:58

@hypotheticalfriend:
Egyetértünk.
Ami a "repetitív sluusszpoént" illeti: tragikomikus és találó.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.07. 09:54:50

@akira2: Nagyon kíváncsi leszek, hogy a HVG, vagy a többiek továbbviszik-e majd a sztorit, ha enyhül a pártos sajtón a szorítás. Én elvégeztem a magam részét benne, Annuska kiöntötte a napraforgóolajat :)

tabaniember 2010.03.07. 09:55:51

Boldog névnapot a Tamásoknak :)

hypotheticalfriend 2010.03.07. 10:05:21

@bodoky: Már csak a villamosra várunk...

rbatty 2010.03.07. 10:15:48

@Levéltetű: Na igen.

Fényképpel:
www.romaniantimes.at/news/Travel/2010-02-23/6712/%80Four-million_contract_for_renovation_of_Bucharest%B4s_historical_centre

"Bucharest's downtown area Lipscani has been under renovation for years, but work has proceeded slowly, and many historic buildings are close to collapse after having been deserted."

fahrenheit451 2010.03.07. 10:16:22

@Sávoly Boy: Bakonyi? Talán inkább somogyi betyárokkal, nem?

fahrenheit451 2010.03.07. 10:18:26

@szzsömi: Gyönyörű! Egyre csak gyűliknek a "trófeák" a banda bűnlajstrom(an)jába... :O

sárkányfő 2010.03.07. 10:22:54

@kakukk2: Minden út Pátyba visz... Páty véletlenül nem Corleone testvérvárosa? ;)

@Sohanedudgi: Köszi, a cégközlönyben turkáltam, onnan az infók.

@kozlony: Hm, Te sokat tudsz :) ne fogd vissza magad... Az a 80 milla biztos már jó helyen van, gondolom kifizetésre használták a céget.
De az alapítás évében (2008) a Wistmanwood forgalma 500.000 Euró volt, szóval nyomtak még pár tíz millát a számlájukra...

sárkányfő 2010.03.07. 10:25:47

@Teveszemle: És a többi bérkommentes trollharcosnak!

Az a baj veletek, hogy nem látjátok át, mennyire hiteltelenek vagytok. Valóban külső szemlélő nem ír, nem gondolkodik, nem érez úgy ahogy Ti.
Egy ilyen hét mérföldes, messziről is nagyon bűzlő botrány kapcsán az egyetlen életszerű, hihető reakció a felháborodás, és az ügy feltáratlan részei iránti érdeklődés, kíváncsiság.
Az, hogy Bodoky nem tud mindent egyből feltárni az nem hogy nem gyanús, hanem az ilyen természetű tényfeltáró nyomozások teljesen természetes jellemzője.

Az ilyen beírásokkal tényleg csak magatokat áruljátok el.

sárkányfő 2010.03.07. 10:26:43

@bodoky: "Én elvégeztem a magam részét benne" Ugye ez nem azt jelenti, hogy abba akarod hagyni?

hypotheticalfriend 2010.03.07. 10:28:00

Kis vasárnapi csemege az abszurd kedvelőinek:

Thomas Kyd: SPANYOL TRAGÉDIA

A Spanyol tragédia szerzője, Thomas Kyd kebelbarátja s kortársa volt William Shakespeare-nek. Azt mondják, ő volt az "igazi" zseni. Azt is beszélik, ő írta az ős-Hamletet, amelyből később barátja, William megírta a maga és mindannyiunk Hamletjét. Lehetséges... Az viszont bizonyos, hogy a Spanyol tragédia minden idők legkarcosabb politikai bosszúdrámája. Brutális és briliáns látlelet az XVI. század végi Erzsébet-kori Anglia belpolitikai játszmáiról. Az embernek olvasásakor az az érzése, mintha mindez most történne, mintha a dráma vérszomjas és bosszúra éhes szereplői egy Tarantino-filmből lépnének elő. Nagyszerű és aktuális darab, bravúros fordításban; politika az életünk, nem vitás.

Fordította: Szabó-Stein Imre

Leonce 2010.03.07. 10:32:52

Teveszemle,
Miért zavar téged ha Bodoky egy másik "megvilágításban" is megmutatja a népnek-sajnos egyelőre elég szűk körről van , de legyél nyugodt terjesztjük ezt itt-ott- az egész sávolyi ügyet?
Neked az lenne az érdeked, hogy ezek az infók ne derüljenek ki?? Miért, mert nem igazak? Cáfold őket, tessék! Kíváncsian várom.Ha igazak, akkor szerinted egy jogállamban-demokráciában minek kell következni?Erre is várom a választ.
Szerintem az aláírás elhalasztásának és az ügy kivizsgálásának minimum.
A sávolyi lakosságnak is tarthatna valaki felvilágosítást.

sárkányfő 2010.03.07. 10:35:46

@Patyimutyi: Jó kis linket adtál. Onnan tovább kattintva feljön egy lista, hogy a Landstrasse 19, Glarus cím alatt milyen cégek találhatóak. Vagy 60 cég van ott, köztük a Wistmanwood alapítója is, az INTERSAFE AG.

docs.google.com/leaf?id=0AVlqqEBadFjgZGZqaHh6NDJfMGZnY254Nmcy&sort=name&layout=list&pid=0B1lqqEBadFjgNGY5M2YxZjktMzllYS00YzYwLWI5YzMtYjhhMGMwNGNjNzYy&cindex=2

maid 2010.03.07. 10:36:16

A mostani Figyelőben is van egy két oldalas cikk (nyomtatottban), nem mondom, hogy túl sokat tesz hozzá a sztorihoz, de a Népszabadság/Hír TV vonalhoz képest legalább korrekt.

Sohanedudgi 2010.03.07. 10:38:44

@ó jaj: @Visegrádi:
Don't feed the troll.
- Ha kérhetem.

akira2 2010.03.07. 10:45:43

@bodoky:

Én is kíváncsi leszek rá.

De amíg a médiát nem csupán felülről, a tulajdonosok felől korrumpálja a mindenkori hatalom és a hatalomra törők, hanem alulról is - lásd EKHO - addig nem sok esélyt látok arra, hogy a közös mutyik kibuknak, a bennfenntesek pedig lebuknak.

A EKHO ugyanis a jogegyenlőség és a közteherviselés meghazudtolásának a csimborasszója, amelyben minden újságírót kilóra megvettek, korrumpáltak.

Csak gondolj bele, milyen erkölcsi alapon igazolható az a szabály, hogy foglalkozás-alapon kell részt vállalni a közteherviselésből. Aki nem újságíró, az fizessen a szuperbruttó jövedelméből 60% feletti közterhet, az újságíró pedig 20-at?

Na, majd fogom én elismerni a független sajtót, ha erről írnak a T. újságírók... Érdekes módon, ezügyben is nagy a csend a médiában...

Egyébként pedig egyetlen sajtóorgánumot sem ismerek, amelynek vezetői, tulajdonosai ne kötődnének egyik-másik politikai párthoz, a kormányhoz, ellenzékhez, ne várnának politikai megrendeléseket, egyéb egyedi kedvezményeket - de legalábbis politikai hirdetési bevételeket.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.07. 10:49:33

@ó jaj: dehogy hagyom abba, úgy értettem hogy innen már minden számítás szerint önjárónak kell lennie, nem fontos hogy pont én folytatom-e vagy sem. de persze folytatom, no para :)

akira2 2010.03.07. 10:55:21

@Visegrádi:
"A sávolyi lakosságnak is tarthatna valaki felvilágosítást."

Hát, jól meg vannak vezetve, hogy nekik az milyen jó lesz, csakúgy, mint a pilisi térség egyes lakóit a pilisi M0-ás előnyeivel... A kurmány emberei azt hazudják, hogy Budapesten az uralkodó szélirány dél-keleti, ezért az északon futó autópálya bűzét Bp-től távol fújja, nem pedig a Fővárosra...

A sávolyiak meg meg mehetnek összeszedni a szemetet a motorverseny után, a lányaik meg gyorsan kitanulhatják a legősibb női szakmát...

Hú de jó lesz nekik... :( Ha eddig is csak annyi eszük volt, hogy mástól (pl. az államtól) várják a saját boldogulásukat, akkor nemigen találnak szerencsétlenek a felsoroltaknál testhezállóbb szakmát...

Munkahelyteremtés? Közpénzlopás!
Állami beruházás? Közpénzlopás!
Beruházási adókedvezmény? Közpénzlopás!
EKHO? Közpénzlopás!
Államilag garantált MFB-hitel? Közpénzlopás!

Tovább is volna, mondjam még? :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.07. 11:00:09

@Teveszemle:

Egyszer a, ha jól emlékszek, akkor nyolc éves fiamat figyelmeztettem, kívülről elég visszatetsző, hogy ha mond valamit amit poénnak gondol, azonnal nevet a saját viccén. Rögtön megértette, többé nem csinálta.

Neked is mondom, bár biztos egy kicsit nagyobb vagy nála, és réjöhettél volna másképpen. Ezek az önelégült beírásvégi :O))) -k, iszonyúan száénalmas alak benyomását keltik a szemlélőben. Nem kellett volna, hogy segítsek, mert szebenállunk, de megsajnáltalak, hogy senki nem szól. A sok szemétség és butaság mellett amit itt összebérbeíróskodsz, ezzel még más értelemben is, külön lejáratod magad. Vagy megbízóidat. Mindegy. Csak, hogy tudd. De persze ezután is odateheted ezeket az izéket, hogy lehessen látni, hogy tetszel magadnak. :O))) (Ugye?)

Leonce 2010.03.07. 11:20:51

"Tarlós a fórumon leszögezte: a Jobbik és a Fidesz egyetért abban, hogy legyen elszámoltatás, azonos a vélemény a nemzeti vagyon, a kultúra védelme, a határon túli magyarság helyzetének, de még a cigányság problémáinak kezelésében is. „Én szeretném azt mondani a radikális párt szimpatizánsainak, akik jogosan állnak ennek a szellemi, erkölcsi éhséglázadásnak a küszöbén, hogy nyugodjanak meg, mert ezek a kérdések bennünket erősen foglalkoztatnak, és el vagyunk szánva, hogy kezelni fogjuk őket a hatalomból. Csak azt tenném hozzá, hogy a radikális párt, illetve a mi esetünkben a különbség a módszerekben rejlik, semmi egyébben. Mi a jogállamiság keretei között szeretnénk ezeket rendezni.”

Ha már civil összefogás. Javaslom, hogy aki csak teheti bombázza a területileg illetékes FIDESZ jelöltet,használjuk ki a választási kampányt, hivatkozhatunk Tarlósra, de a FIDESZ egészére is, hogy mi a véleménye a sávolyi ügyről.

Leonce 2010.03.07. 11:23:26

Miért nem kívánják tisztázni azt a szóbeszédet, hogy ebben a FIDESZ is benne van. Szerintük ez nem korrupció?
Közpénz herdálás?

Leonce 2010.03.07. 11:24:23

Sőt: miért nem tiltakoznak, hogy a választásokig MÁR NE történjen meg az aláírás!

új év, új név 2010.03.07. 11:25:40

Én csak egy sima paraszt vagyok, de akárhányszor olvasom el a posztot, meg az előzőeket is, annyiszor felmerül bennem a kérdés: van Hungaroring. Ha megépítünk egy másik pályát (merthát mi egyébként is autósport nagyhatalom vagyunk) akkor most Magyarország kétszer olyan híres lesz? (ide azért várnám teve válaszát) Vagy építsünk később egy gokart pályát a Hortobágyra, hogy ott is kicsit felfuttassuk a zidegenforgalmat? Ha lesz 2 pályánk, egy a motorosoknak, egy az autósoknak, több turista jön? Miért pont autó/motorsport? Miért nem uszodák? Mert egy uszoda építésén nem lehet akkorát kaszálni? Miért nem bob pálya? Sok itt a gyanús dolog... Mondom mindezt annak ellenére, hogy a nyári, balatoni idegenforgalomból élek, tehát -elméletileg- magam ellen beszélek...

goncol 2010.03.07. 11:28:07

@Visegrádi: Egyetértek. Annak ellenére, hogy a hozzászólásom a fidesz honlapján 3 napja moderálásra vár.

baloldali 2010.03.07. 11:31:10

@rodind: @olcsóJános: Kedves k.o.janos,

Ön nagyot boríthatna. Egy vádalkuval a háttérben kellene k.o. csinálni. Így lehetne még mindig a legjobban kijönni belőle, mert az új képviselő-testület 15 évre visszamenőleg az összes ingatlan ügyet megvizsgáltatja.
Az, az álom, hogyha eltűnik a Mervó akkor a többiek rögtön benyomulhatnak a helyébe, már régen nem reális.

sárkányfő 2010.03.07. 12:05:11

@bodoky: Na azért :) Nyomjad ezerrel, drukkolunk, segítünk, stb...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.07. 12:10:59

@rodind:

"Az itt névtelenül rendszeresen kommentelők nagy része láthatóan érintett az ügyben"

Teljesen igazad van. Én például magyar állampolgár vagyok. Zavar, ha a hazámban a vezető körök kolosszális összegeket dobálnak el. (Izé, nem föltétlenül. Egy része megmarad, az ő zsebükben. Csak a köz számára vész el.)

Egyébként szerinted mi nem legitim abban, hogy bárki, bárhol törődik a közössége dolgaival? Nem az ellenkezője volna a ciki? Tudom, hogy csak egy közönséges troll vagy, de mégis.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.07. 12:36:09

@hypotheticalfriend: (2010.03.07. 08:29:56)

A legteljesebben egyetértek azzal amit képviselsz. Bár sokkal, sokszorosan többen lennének hasomlók.

Egy ponton látok csak nálad tévedést, de ott nagyot. Amikor arról beszélsz, hogy az általad joggal kifogásolt dolgok veszélyeztetik a demokráciát.

Azért nem veszélyeztetik, mert ami nincs azt nem lehet veszélyeztetni. A magát annak mondó rendszer kezdettől fogva antidemokratikus, csak demokráciának álcázza magát. Amiket szóvá teszel, nem visszásságok a demokrácián belül, hanem olyasmik, amik szervesen és egyensen következnek abból a redszerből, amit 1989 táján pontosan az ilyen szabad rablások minél könnyebb keresztülvihetősége érdekében alakítottak ki. Amit mondok, nagyon fontos látni is, kimondani is, mert amíg ez nem válik egyértelművé nagyon sokak számára, nincs esély a viszonyok megváltozatására. Szerencsés esetben egy-két lukat be lehet tömni, egy-két rossz intézkedést visszájára lehet fordítani, mert még az ál-demokrácia is szaván fogható, de alapvetően csak akkor fog megváltozni az egész, ha a magyar nép kollektíven, közös akrattal, megvonja a rendszer legitimációját. És nem dől be semmi magát újnak mondó ígéretének. A leadott szavazatokra támaszkodnak, teljesen függetlenül attól, kire megy a szavazat.

Ez a folyó ügy szélesebb értelmben vett háttere. Ha elvontnak is tűnhet, nagyonis van köze hozzá.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 12:42:47

@A Nép - Te vagy!: rodind nem tudja, hogy mit is jelent az "érintett fél", tehát Ügyfél fogalma. Ezért azt sem tudhatja, hogy ilyen nagyságú építésnél minden magyar állampolgár Ügyfél lehet, ha élni kíván ezzel a jogával.

Olyan kínos, hogy ilyen felkészületlen bérbloggereket bíznak meg.

@rodin!
Ha BÉRTOLNOKKÉNT dolgozol, akkor tessék felkészülni, tessék megtanulni a leckét:

"A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) által szabályozott ügyféli jogokról és kötelezettségekről:

Ügyfél fogalma (15. §):

Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek (amelynek) JOGÁT, JOGOS ÉRDEKÉT vagy jogi helyzetét az ügy érinti, akit (amelyet) hatósági ellenőrzés alá vontak, illetve akire (amelyre) nézve - tulajdonát, jogait és vagyontárgyait is ideértve - a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz.
Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a létesítménnyel kapcsolatos, illetve a tevékenység engedélyezésére irányuló eljárásban ügyfél a HATÁSTERÜLETEN levő valamennyi ingatlan tulajdonosa és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogszerű használója. Törvény vagy kormányrendelet meghatározott ügyfajtákra részletesebb ügyfélfogalmat állapíthat meg. Az ügyfél jogai megilletik az ügy elbírálásában hatóságként (szakhatóságként) részt nem vevő hatóságot is, amelynek feladatkörét az ügy érinti. Meghatározott ügyekben törvény az ügyfél jogaival ruházhatja fel az érdekvédelmi szervezeteket és azokat a TÁRSADALMI SZERVEZETEKET, amelyeknek a nyilvántartásba vett tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen KÖZÉRDEK ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁRA irányul.

@rodind! Ezt meg kell tanulni, ha tudod, akkor keress helyet a vizsganapomon a neten, jelentkezz be. Ha levizsgáztál, akkor vitatkozhatsz arról, hogy ki az ügyfél.

Tanújj, mer mekbux, és akor hüje maracc!

tabaniember 2010.03.07. 12:44:29

@baloldali: Ez megint egy bájos gondolkodásmód. És csak kicsit jellemző. (Habár én ismerek nagyon rendes baloldaliakat, akik most őrjöngenek, hogy mi lett azokból az eszmékből, amelyekben hittek, és azokból az emberekből, akik 20 éve még normálisnak látszottak. Na, mindegy.) Tehát a mi "baloldalink" eleve föl sem tételezi, hogy létezik olyan ember keskeny e hazában, akinek nincs vaj a fején. Miért kellene vádalkut kötnie valakinek, ha nem vett részt a szarhalom összehordásában? Nem ismerem O.J.-t, de eszembe nem jutna élből, látatlanban azt gondolni róla, hogy ugyanolyan simlis tetű, mint akik ellen itt szót emel. Már csak azért se, mert tudod, baloldali, a stílus maga az ember. Az övé is, a tiéd is nagyon sok mindent elárul.

baloldali 2010.03.07. 13:02:23

@kakukk2: veled ellentétben én ismerem.
a pátyi ingatlan ámokfutás egyik főszereplője, melyhez sem az én sem a te nézeteid "oldalának" és nicknevednek nincsen köze. Gondolom nem te szoktál délben kijönni a faliórából. Ha szövegre és nem a nicknévre reagáltál volna, akkor sokkal tartalmasabb lenne a párbeszédünk.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.07. 13:37:59

@Előbb GONDOLKODJ:

Hogy őszinte legyek, én nem jogi kategóriára utaltam mint ahogy biztos vagyok benne, hogy Rodin sem. Nem, ő egyszerűen primitíven hitelteleníteni igyekezett itt mindnyájunkat, úgy beállítva a dolgot mintha azáltal, hogy, mint mondta érintettek vagyunk, eleve nem lehetnénk tárgyilagosak.

Megközelítése sokkal primitívebb és fonákabb, mint irányában, azt lehet mondani túl jóhiszeműen amikor csak fölkészületlensét mutatod ki, mindössze jogi vonatkozásban marasztalod el.

Még annál is sokkal többről van szó. Arról, hogy olyan mélyen antidemokratikus, hogy azt képzeli, ilyen esetben az érintettség diszkvalifikálja a kifogásolót. Holott pontosan ez az ami demokráciában súlyt ad(na) a kifogásoló szavának.

tabaniember 2010.03.07. 14:02:03

@baloldali: Ha tényleg ismered, gondold róla azt, amit jónak látsz. Nekem nincs jogom az ismeretlenségből feltételezni róla, hogy kártékony. A megnyilatkozásai itt nem arra vallottak. Szerintem így is tartalmas a beszélgetésünk: érdekes kérdések vetődnek föl. A szövegre reagáltam, amelyben egy gondolkodásmód jelent meg - ha nem ez volt a cél, akkor pontatlanul fogalmaztál. Ha azok közé a becsületes baloldaliak közé tartozol, akik most elkeseredve nézik, mivé lettek a szép szavak, őszinte együttérzésem. Egyébként én jövök ki az órából, most van kettő :)

Ilyen szép lesz 2010.03.07. 14:06:06

Most olvastam egy elgépelést a KPMG írásban!!!

Elgépelték véletlenül a 23. oldalon a táblázatban, mert ott az van, hogy:
- Mobil lelátók bérleti díja a teljes költség 11,7%-a.

ELGÉPELTÉK!

Hát nem is lesznek mobil lelátók. A KPMG nem nézte meg a Balatonring alapkő letételnél ország-világnak bemutatott filmet? Ott rendes beton lelátók vannak. Hát a motor végigment a számítógépes pályán, és ott nincsenek mobil lelátók.

Gyerekek, nézzétek meg már meg az eredeti filmet:
www.youtube.com/watch?v=2yXdrCZZMyo

Ugye csak ugratnak, ugye ez csak ilyen hülyéskedés, hogy Mobil lelátókat írtak a 2. oldalon??? De most komolyan, segítsetek már valami okossággal, nektek szóltak, hogy nem is azt építenék, amit megígértek?
Nem. Na látjátok!

Ha mást akarnának építeni a spanyolok, akkor biztosan megmondták volna már a TV-ben. Nem is mondta senki a TV-ben, akkor miért akar a KPMG ilyen gonosz módon alávágni a sapynol fejlesztőknek.

A KPMG nem nézte meg a Balatonring honlapján sem a képeket?
Ott nincs semmilyen mobil lelátó. Minden TV-ben látni lehetett az épületeket, szó sincs semmiféle MOBIL LELÁTÓRÓL.

Gyerekek, én rendes, fix lelátón akarok ülni 2010 szeptember 17-én!
Nem akarok olyan összeomlós, ideiglenes lelátón ülni, amik a stadionokban néha összeomlanak, és mindig sokan meghalnak.

A 35 milliárdot nem Mobil lelátóra adta az MFB, hanem arra, amit a reklám filmben mutattak.

Én nem ismerek senkit ott a KPMG-ben, de ha valaki ismeri őket, akkor mondja majd meg nekik, hogy elírták a 23. oldalon, mert nem is Mobil lelátó lesz, hanem rendes beton lelátó, olyan mint a Hungaroringen.

Leonce 2010.03.07. 14:25:15

tv.eurosport.hu/motorcycling/storynews_sto1839893.shtml
A cég vezérigazgatója, Mervó József elmondta: bár a leendő versenypálya helyszíne jelenleg csak motokrosszversenyekre alkalmas, de a szabályozási terv már elkészült, az építkezés engedélyezése pedig folyamatban van.Első körben – a tervek szerint – idén az aszfaltcsík, a központi épület, a kiszolgáló egységek, a tízezer férőhelyes parkoló készül el, valamint a százötvenezer fős tribün egy része. A másik részét 2010-re építik meg, addig mobil lelátók helyettesítik azt.

A cikk már régi, de a mobil lelátó maradt.

tabaniember 2010.03.07. 14:30:46

@Ilyen szép lesz: A teljes költség több mint egytizede mobil lelátók kölcsönzésére? Csak nincs ebben a gruppenszexben teljesen véletlenül egy olyan cég is, amelyik pont teljesen véletlenül lelátó-kölcsönzéssel foglalkozik??? Még nem találtuk meg mind a hetvenkettőt - vagy hányat -, eddig csak pécsi épületek, pátyi telkek meg nyájas hírszerzők voltak a palettán :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.07. 14:31:18

@Ilyen szép lesz:

Ha nem tévedek, ez sokkal többre mutat, mint csak elgépelésre. Alighanem komolytalanságra mutat. Ezt az ilyesmihez nálam hozzáértőbbek fogják részletezni.

tabaniember 2010.03.07. 14:35:20

Mekkora egy tízezer férőhelyes parkoló? Nem tudom elképzelni. Mekkora területet kell ahhoz lebetonozni? Egy fél erdőt? Egy egészet? És mennyibe kerül feltörni, rekultiválni, veszélyes hulladékot eltávolítani, ha úgy adódik? Csak azért kérdezem, mert a Sedesa nyomán egész Spanyolországban ilyen módon visszafordíthatatlanul tönkretett területek, - egyebek közt természetvédelmi területek - maradtak, és az ottani lakosság most már veri a fejét a betonba.

hypotheticalfriend 2010.03.07. 14:43:24

@kakukk2: Ne izgulj, ha azon múlik, lebetonozzák az egész Kis-Balatont, sőt, a nagyot is.

goncol 2010.03.07. 14:46:13

Nézd meg újra KBJ-t, ő megmondta már egy évvel ezelőtt is, hogy mobil lelátók lesznek. Igaz, azt is mondta, hogy "verseny lesz még az idén" (2009)...
meg hogy hitel fedezet, garancia...nem mennék bele..., ...hagyjuk...
http://videotar.mtv.hu/?k=Kovács+Bence+János

goncol 2010.03.07. 14:56:46

Nézd meg újra KBJ-t, ő megmondta már egy évvel ezelőtt is, hogy mobil lelátók lesznek. Igaz, azt is mondta, hogy lesz verseny még az idén (2009), meg hogy hitelfedezet, garancia?...nem mennék bele...hagyjuk...
http://videotar.mtv.hu/?k=Kovács+Bence+János

Zuzu Petals 2010.03.07. 15:29:29

@kakukk2:
Azt hiszem, egy parkolóhely mérete: 5x2,5m. Ez ugye 12,5 m2. Természetesen csak parkoló helyekből áll, hanem a helyre be is kell állni. azt nem tudom, hogy itt elegendő a 2,5 m széles sáv, ami ugye min. 5m széles aszfaltcsíkot eredményez (erős a gyanúm, hogy a befordulás miatt it szélesebb kell legyen a sáv - erről egy utast kellene megkérdezni).
Szóval, csak a parkoló helyek 125000 m2-t tesznek ki, ehhez jönnek a forgalmi sávok (lehet, h nem így hívják pontosan), józan paraszti ésszel gondolkozva szerintem, egy 1,2-es szorzót alkalmazhatnánk közelítés képpen. Az 150ezer m2...

tabaniember 2010.03.07. 15:38:54

@Zuzu Petals: Köszönöm. Akkor ez csak kicsit nagyobb, mint a falu jelenlegi lakott területe lehet...

Zuzu Petals 2010.03.07. 15:48:28

@kakukk2:
(az 1,2-vel azért szerintem igencsak alálőttem a dolognak, de jobbnak láttam ezt írni, a lényeg, hogy a tényleges szám biztosan nagyobb lesz)
De amúgy miért nem betonozzuk le az egész országot? Rengeteg munkalehetőség, lehetnénk a közép-európai giga Montecarlo csóró kiadásban. Ez micsoda turisztikai reklám lenne?! :)

Leonce 2010.03.07. 15:55:16

Sajnos én csak egy "senki" vagyok az ügyben, nem tudok különösebb infókat sem adni, csak egy vagyok azok közül, akik sajnálják újabb szép területek feltúrását,aki tényleg először azt nézné meg, hogy a mogyoródi F1-es pálya hogyan lenne átalakítható Moto GP versenyek lerendezésére , a turisták akkor is épp úgy jönnének.Nem kellene ide ez a kétes hír vállalkozó.Másrésztegy vagyok azok közül, akik sajnálják a 20+15 milliárdot is, még akkor is, Suchman szerint amennyiben a "spanyol" vállalkozó nem fizet, akkor az államra száll a tulajdon, nade akkor minek az állami kezességvállalás?! Minek ilyen ínséges időkben az állam ilyen mértékű pénzszórása akkor, amikor a pénz megtérülése erősen kockázatos.
Ezt minden demagógia nélkül mondom.
Elég volt a politikai elit korrupciójából, lassan kimondható, hogy ez is egy korrupciós ügy.
Szóval nem tehetek mást, mint én is hangoztassam, hogy jó lenne ha válaszolnának, nem földbe döngölnének, legalább idén ne, hisz idén talán érek valamit mint választópolgár, (most sokadmagam nevében beszélek). Magyarázzák el, hogy ha gazdaságilag kockázatos, örökségvédelem szempontjából, környezetvédelmi szempontból megint vannak SOKKAL optimálisabb megoldások, akkor MIÉRT JÓ EZ NEKÜNK???

Zuzu Petals 2010.03.07. 16:00:31

@kakukk2:
Sávoly területe: 26,84 km2
(hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1voly)
A vidéki településeken a telkek nincsenek annyira felparcellázva, így lehet, hogy ekkora helyen terjeszkednek... (mosoly)
Attól függetlenül ez óriási terület, amit a természettől veszünk el, azért, hogy évente 3-4 napig ki legyen használva...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.07. 16:01:07

@Visegrádi:

Én is minden demagógia nélkül mondom:

mindnyájan senkik vagyunk. Együtt vagyunk minden.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.07. 16:03:10

Elakadt az előzőm. Most megbököm ezzel, biztosan az is megjelenik.

hypotheticalfriend 2010.03.07. 16:08:29

@Zuzu Petals:
Ez jó.
Magyarország hagyományos fő látványossága amúgy is a Hortobágy, ami, akárhogy is nézzük, konkrétan a semmi. The Puszta. Ezt lehetne tovább finomítani a betonnal.

Turisztikai reklám kell?

Hungary, absolute nothing!
Welcome to the Concrete Land!
There is definitely no life.
Hungary. Out of order.
Fuck me hard! (hungarians)
Badland. Normal people are dead.
Bitch on the asphalt? Yes, it's Hungary!
Suicide country.

tabaniember 2010.03.07. 16:28:00

Esse rossz, www.irec.hu/budapest.php (mondjuk, ha én ingatlanügynökséget keresnék, nem nyugtatna meg, ha egyetlen mobiltelefonszám és egy emilcím lenne a kontakt...)
Sávolyi, Balatonringhez közel fekvő eladó telkek, kereskedelmi ingatlanok:
265000 m2 - Irányár : 1,1 M EUR
Az épülő Sávolyi thermálfürdőt 1200 m-en határolja! Kitűnő lehetőség hotel ,motel, étterem, üzletsor építésére! A terület jelenleg átsorolás és közművesítés alatt van.
2496 m2 - Ára: 13 M Ft. Nagyon jó fekvésű sarki telek! Hotel, motel, panzió, étterem építésére kitűnő.
3559 m2 - Ára: 17 M Ft. A Balatonring szomszédságában található.
5147 m2 - Ára: 20 M Ft. Ideális hely étterem, panzió, szálloda kialakítására.
2960 m2 - Ára: 16 M Ft Jó fekvésű, főúthoz közel levő telek.
4741 nm-es telken levő 1 szobás 50 m2-es erősen felújítandó lakóház. Ára : 23,7 M Ft
7150 nm-es telken levő 3 szobás 120 m2-es lakóház parkosított telken, felújítandó. 200! m-re található a Balatonringtől! Ára: 35, 7 M Ft
1717 m2-es, nagyon jó fekvésű telken 60 m2-es bontandó lakóház. Ára: 8,6 M Ft
2884 m2-es telken, ingatlanközvetítő irodának kialakított 2 szobás, 38 m2-es lakóház. Ára: 10 M Ft
További ingatlanok eladóak Sávoly és a Balatonring
közelében Szőkedencs, Főnyed, Hollád, Somogysámson, Somogyzsitva, Zalakaros, Nemesvid, Marcali, Balatonszentgyörgy, Alsópáhok, stb településeken.
Érdeklődni: 06-20-966-9266, email: realtor@irec.hu

tabaniember 2010.03.07. 16:30:41

Különösen tetszik az "épülő sávolyi termálfürdő", amiről eddig nemigen hallottunk részleteket. De öröm hallani, hogy már épül...

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 16:45:36

@kakukk2: A 11,7% az valóban az egész költség egytizedénél is több.

Ezt egy évre számolták, vagy végleg maradnak az ideiglenes Mobil lelátók?

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 16:50:09

@kakukk2: 1 személygépkocsi parkolóterület igénye 18 négyzetméter, + a hozzátartozó utak 6 négyzetméter = 24 m2/ szgk. Ez érvényes az "egyterű" parkolókra: sportlétesítmén, bevásárlóközpont, stb. esetén.

Tehát 10 ezer szgk parkolóhely igénye kb. 240.000 m2.
Ez mondjuk 800szor 300 méter, vagy 600szor 400 méter.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 16:55:52

@Visegrádi: Végre egy jó hír Suchmann úrtól: Ha nem tud fizetni a spanyol vállalkozó (ugye általában azért nem tud valaki fizetni, mert rosszul megy a bolt!!!), akkor a magyar államé lehet az ami a magyar állam pénzén épült.

Magyarul: egy bebukott üzletet átvehetünk, ami egyébként a mi pénzünkből épült.

Azért ez megnyugtatott. Már aggódtam, hogyha kiderül egyszer, hogy ez tényleg egy nagyon rossz beruházás (ahogy a KPMG, PM leírta, és az MFB megértette), akkor azoké marad, akik a magyar állam pénzét elherdálták.
De így már minden ok, visszakapjuk a bedőlt üzletet.

Leonce 2010.03.07. 16:56:26

@A Nép - Te vagy!: Hát reméljük azon a sokat emlegetett március 10-én sem kerül aláírásra semmi!

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 17:01:55

@hypotheticalfriend: Nem pontosan ezt, de azért hasonlóan tisztán fogalmazta ezt meg egy KÜLFÖLDI (tehát üzletileg NEM ÉRINTETT)
blogozó: An Englishman in Savoly:

www.crash.net/motogp/news/150925/1/pictures_building_the_balatonring.html

"Although I've got to say it's in the middle of nowhere and there is absolutely nothing at all for miles around - no petrol stations, hotels or shops. Nothing but fields."

"The most disappointing thing for me is it's totally flat, yep Snetterton has got bigger hills and you know what? Just down the road, 5kms away or so, there are some hilly bits a bit like Cadwell but smaller. Oh well."

tabaniember 2010.03.07. 17:03:40

@Előbb GONDOLKODJ: Mondom, hogy kábé akkora, mint a falu jelenlegi lakott területe...
Ami Suchmann urat illeti, eddig milyen magyar pénz ment ebbe bele?? A csatornát meg a szennyvíztisztító telepet állítólag KBJ & Co spanyol pénzből építtette. Ha nem lesz pálya, elviszik? Vagy mondanak egy árat, amit ők gondolnak?

Leonce 2010.03.07. 17:04:17

www.sonline.hu/somogy/kozelet/az-allame-lesz-a-balatonring-ha-nem-fizet-a-befekteto-289631

Nos, de a kezességvállalás nem azt jelenti, hogy a kezes fizet helyette? Ezt csak a magam egyszerűségében kérdezem.

tabaniember 2010.03.07. 17:05:15

@Előbb GONDOLKODJ: Emberünk azt is hozzátehette volna: megműveletlen, parlagon heverő földek...

bejgli 2010.03.07. 17:41:28

"A sávolyi lakosságnak is tarthatna valaki felvilágosítást."

Ennek nincs sok értelme. Az ő helyzetük teljesen más, mint a pátyiaké. Utóbbiak zöldövezetébe egy komplett várost telepítenének fixen, az év 365 napjára. A semmi közepén lévő sávolyiaknak pedig csak egy párnapos motorosbulit kellene elviselniük Harley-val, Davidsonnal, nagymellű külföldi csajokkal. Amely megpróbáltatásokért cserébe kapnának csatornázást, felvirágzást, munkahelyet (mégha alkalmit is), na meg aranyáron felvásárolt földeket. Ehhez nem kell "egyszeri parasztembernek" lenni, hogy üssekövezzük. Mert mi van, ha nem jön be? Elakad, befuccsol, meg sem épül. Semmi. Eltakarítjuk a nyomokat és minden megy tovább, ahogy régen is. Legfeljebb majd gokartozunk a pályán.

Ha mobillelátók lesznek, akkor vajon mi kerülhet a KPMG szerint "Épületek" címszó alatt 5,2 milliárdba? Ha 150000 ft/nm építési költséggel számolunk (berendezve), akkor ennyi pénzből 34600 nm-nyi "épületet" lehet kihozni.

Az is érdekes, hogy a tereprendezést is hozzáadva, a pálya ára kb. 1,6 millárd ft/km-re jön ki. Ez még a nálunk szokásos autópálya bulik mellett is szép összegnek tűnik egy ilyen kis valamiért. Kivéve persze, ha 2x2 sávos lesz, völgyhíddal, alagúttal.

tabaniember 2010.03.07. 17:57:33

@bejgli: Nem ismételte el elégszer a KPMG abban a dolgozatban, hogy ő azokkal az adatokkal dolgozik, amelyeket a beruházótól kapott, és azok igazságtartalmát nem vizsgálta? De hát ez nem is az ő dolguk, tényleg, hanem azoké, akik a hitel odaítéléséről ténylegesen döntenek. Tehát, kedves MFB, kedves kormány, nosza, összehasonlítani tíz másutt megvalósult hasonló földmunka, betonozás, aszfalt költségeivel (ott is tuti, hogy loptak valamennyit, nem lesz irreális) - csak azt ne mondják, hogy itt valami hiperszuperspéci burkolat lesz, mert nem fogom elhinni -, és akkor lássuk a medvét.

tabaniember 2010.03.07. 18:06:06

@bejgli: "A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Kht. azért nemrég megpróbált egy 12 országra kiterjedő felmérést készíteni. A beérkezett adatok alapján csupán annyi mondható, hogy viszonylag könnyű építési körülmények között, síkvidéken a gyorsforgalmi utak kilométerenkénti építési költségei 0,4 és 4,6 milliárd forint között szóródnak. Ugyanakkor kiderül az is, hogy Magyarországnál csak Olaszországban és Svájcban épültek drágábban szakaszok. Horvátországban és Szlovéniában viszont a KTI által összegyűjtött információk szerint átlagosan 30 százalékkal olcsóbban építenek, mint nálunk."
Én, eccerű asszonyi állat ebből azt szűröm le, hogy nem egészen fél milliárdból is LEHET. Más országokban, természetesen.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 18:09:48

@ó jaj:
Az egész bukta Mervótól indult, amikor a Taszár területét is meg akarták venni. Érdemes megnézni, milyen komoly szocreál épületben található a VIV Holding AG, amely megvásárolta volna a repteret.

https://doc-04-30-docs.googleusercontent.com/docs/secure/rb76hs62dof3nkvdingba5cedl9ltjag/gvfc10krkl49i98mq7ol3flbgr3i5gc5/1267963200000/07765636624398893767/*/0B1lqqEBadFjgN2Y5ZmUxYjEtYWY5Zi00MzRmLWEzYjYtZWU3YTRjZTJmNGE3

Ilyenkor elgondolkodom, hogyha ez az interneten fellelhető, akkor hogyan lehetséges, hogy "...nem vizsgálták a pedigréjét...".
Igazán furcsa...

2010.03.07. 18:10:34

Suchman elvtárs viheti a bérelt lelátókat meg a többi simlit amit lízingelnek meg bérelnek. Hasonló konstrukció mint a Hospinvest projekt csak ott magánbank, beszállítok, meg Állambácsi bukott.

Leonce 2010.03.07. 18:12:37

Úgy értettem a sávolyi lakosság felvilágosítását, hogy a pályát ellenzők nem ellenük vannak, hanem a közpénz herdálás ellen. Az, hogy nekik előny lenne a pálya ,azt nem tagadom, de magyarázzák el már nekik, hogy a környék max. pár ezer fős lakossága nyerne előnyöket 35 milliárd(!!!!) forintból,de hogy a többi adófizető nyerne-e azt meg senki nem tudja. A PM pl. nem hisz benne. Azt senki nem reklamálná meg, hogy ha ezt a 35 milliárdot egy tisztességes vidékfejlesztési pályázatra költenék. Pl. épp csatorna építésre.

goncol 2010.03.07. 18:21:19

Most hívta fel valaki a figyelmemet az esti teve műsorra:
M1 20:00 Szólás Szabadsága, téma: Nyereséges a MotoGP pálya? Titok, nem titok?

bejgli 2010.03.07. 18:23:35

"Nem ismételte el elégszer a KPMG abban a dolgozatban, hogy ő azokkal az adatokkal dolgozik, amelyeket a beruházótól kapott, és azok igazságtartalmát nem vizsgálta?"

Dehogynem. De egy akármilyen tanulmánynak nem a mesekönyv felolvasásából kellene állnia. Mert akkor minek készült? És hogy adhattuk hozzá a nevünket?
Mert ez így tényleg csak egy DOLGOZAT. Amit a "szomszédról" másoltunk.

"azt szűröm le, hogy nem egészen fél milliárdból is LEHET."

Igen, de nem kötelező. És miért másolnánk a hanyatló Nyugatot, vagy a balkánias Balkánt? A saját útjainkon járjuk csak szépen a saját utunkat! Csak így őrizhetjük meg a magyarságunkat.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 18:28:03

@kakukk2:
A parkolóhelyeket 25-30nm/parkoló szoktuk számolni.

Ezen felül - általában - előírás, hogy minden 5. autó után min. 1 fa álljon, és nagyobb parkolókban szélesebb közlekedők kellenek.
Emiatt 10.000 autó helyigénye kb. 300.000-400.000 nm = 30-40 HA.

Itt viszont min. 100.000 látogatórol van szó.

Ha annyi véletlenül tényleg jönne (és tapasztalatom szerint max. 1/4-e jön motorral, a többi autóval (2-3 ember/autó = 0.25-0.33 autó/látogató)= ~ 1.060.000 nm /= 106 HA.

Ha valami csoda folytán 250.000 látogató lenne, akkor ~ 128 HA területre van szükség.

Az eddig nyilvánosságra hozott tervek szerint még a 10.000 látogató többsége is max. gyalog érné el a területet, mivel nincs elegendő út tervezve.

Érdemes pl. a budapesti rendezvényeket (pl. most megy a Turisztikai Kiállítás a BNV-n). Amikor kiállítás van, szinte egész Budapest lebénul, a környékén folyamatosak a dugók. Pedig naponta max. 10.000 látogató van. Mi van akkor, ha egyszerre 100.000 ember megy oda, vagy a verseny végén egyszerre menne haza? Katasztrófa!!!

maid 2010.03.07. 18:49:51

Azért van még egy érdekes mondat az anyagban, ha már utakról, közlekedésről beszélünk (vezetőiben van + még valahol, amit most nem találok):

"Az útépítés kiviteli terveinek engedélyeztetése és a tervezés befejezése a 7-es főút átépítését is igényli, melynek tervezése még nem kezdődött el."

Gondolom az MFB azt is alaposan ellenőrzi a pénz átutalása előtt, hogy mi a helyzet a 7-es út átépítésével :)

tabaniember 2010.03.07. 18:52:52

@Patyimutyi: Igen, ezen gondolkodtam már én is, hogy az M7-en kívül semmilyen más normális út nincs. Egy közeli falucskát ismerek jobban, hát odajutni mondjuk Marcaliból - rémes.
Bejgli, ironizálni próbáltam, természetesen. Tehát én is úgy gondolom, hogy a dolgozat teljesen komolytalan. Én az egy fejemmel se adnék rá egy vasat se.
Na, kíváncsi leszek, kik szólalnak meg abban a tévéműsorban, és miket fognak beszélni...

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 19:04:41

Valaki már tudja, hogy IDÉN NEM LESZ MOTOGP!!!

Felhívtam 2 nagy motorimportőrt, és ők is megerősítették, hogy úgy tudják, hogy nem lesz!!

És ide irányítottak:

zipp.hu/belfold/2010/03/07/savoly_nem_veletlenul_hatralna_ki_az_mfb_a_szerzodes_mogul

tabaniember 2010.03.07. 19:04:50

@maid: Számolok tovább, már csak az M7-es átépítése = lehajtó miatt is. Ha 100 ezer látogató háromnegyede, 75 ezer ember kocsival jön, mondjuk három ül egy autóban, és ezek szerint az optimális számot vettük kiindulásnak, az durván 25 ezer autó. (A dolgozat szerint, ugye, 10 ezer parkolóhelyet akarnak építeni, már ez is elég gáz, ha jobban megnézzük.) Mennyi idő alatt jut le az autópályáról egy-két fel-lehajtón 25 ezer autó és közel ugyanannyi motorbicikli? Komolyan mondom, ez van olyan izgi, mint egy hetedikes matekpélda. Csak nem tudom kiszámolni. Fiúk, valaki?

tabaniember 2010.03.07. 19:11:56

@Patyimutyi: Ez a mondat jópofa a végén: "Úgy tűnik, csak az átminősítéssel mintegy kétmilliárdot nyertek a beruházók." De ha nem lesz pálya, akkor az egész átminősítősdinek semmi értelme nem volt, és nem is lesz. Azoknak a földeknek most a moto-grupó-bagázs szerint annyi az ára, jól mutat a portfólióban, de ha szabadulni akarnak tőle, gondban lesznek...

akira2 2010.03.07. 19:14:10

@Patyimutyi:

Jókat írsz, pont ez a lényeg, egy ilyen, világ végére épülő gigaberuházás ésszerűtlensége ügyében.

Egyszerűen nem életszerű, hogy kizárólag egyetlen, 3-4 naposra tervezett dzsembori miatt, ahol százezreknek kellene megfordulniuk, teljeskörű, és az év 360 napján kihasználatlan infrastuktúra fejlesztése megérje. Mert az év 360 napján nyilván nem lenne mégegy MotoGP, legföljebb gokartoznának meg gyorsulási versenyeznének a környékbeliek... :) Arra pedig nem kell 10.000 parkolóhely, meg 5 milliárdért kiszolgáló épület.

Mondjatok már egyetlen egy beruházást is, amely az év 3-4 napján üzemel 100%-hoz közelítő kihasználtsággal, a többi napokon pedig 0 és 2% között, és nyereséges...

A Balaton is azért nem fejlődik, mert a nyári szezon alig 6 hét, 46 héten keresztül alig van nyitva bármi is, mert csak a veszteséget termelnék...

Még Dubai-nak sem sikerült a semmi közepére, szinte korlátlan olajbevételekből és később szinte korlátlan hitelekből és befektetői pénzekből fenntartható, évtizedekig folyamatosan fejlődő gazdaságot teremteni. Egyszerűen nem megy az ilyen felülről vezérelt gazdaság kialakítás! Nem ment az államnak szocializmusban sem, miből gondolja bárki is, hogy menni fog az államnak a piacgazdaságban, ha a piacnak nem megy?

Leonce 2010.03.07. 19:16:03

@Patyimutyi: Mindenesetre online még nem lehet jegyet venni a hazai futamra.

Más:
www.grupo-milton.hu/?p=29

Vfair 2010.03.07. 19:21:41

@Patyimutyi: ezt mondtam korábban, ja.

Csak az átminősíttetésekkel 10-szeresére nőtt a terület értéke.
Ebből lehet, ill. emiatt éri meg korrumpálni az átminősítést megszavazó helyi képviselőket...

Ha nem is csinálnak semmit (sokszor szándékukban sincs!) a birtokukba került földterületeket hihetetlen haszonnal értékesítik tovább.
(Ebbe köpött bele egy kicsit a válság - de előbb-utóbb lesz vevő rájuk.)

akira2 2010.03.07. 19:23:19

@Patyimutyi:

"Szakértők szerint a kiadott szakértői vélemény nem a kereskedelmi bankok által is alkalmazott megvalósíthatósági tanulmány (feasibility study), azaz ezen okirat alapján magyar kereskedelmi bankok biztosan nem folyósítatnának hitelt a beruházónak. Valószínűsíthető, hogy az MFB-nél is emiatt akadtak el a hiteltárgyalások. A szakvélemény is oldalakon keresztül taglalja, hogy milyen számítások, további szakvélemények hiányoznak a teljes megvalósíthatósági tanulmányhoz. Felmerül a kérdés, a kormány hogyan dönthetett egy komplett megvalósíthatósági tanulmány nélkül."

Fentebb pont ezt hangsúlyoztam néhányszor... A KPMG nem megvalósíthatósági tanulmányt készített, ez arra nem alkalmas, hogy bárki eldöntsön 35 milliárd forintnyi kötelezettségvállalást. Ez a KPMG tanulmány csupán arra volt jó - amíg nem ismertük a tartalmát -, hogy befolyásolni lehessen vele a közvéleményt...

Kurvanagy botrányszagot érzek a levegőben... :) csodálkoznék, ha nem lenne belőle egyetlen egy büntetőeljárás sem... Csak el kellene kezdeni, rögtön berántanának itt is mindenkit, mint a BKV-ügyben. A mentor nyaka körül szorul a hurok...

baloldali 2010.03.07. 19:27:46

@kakukk2: én meg gyurcsány feri személyesen.
Csak a fáradságot kellet volna venni, hogy megnézzed, kiknek és mire válaszoltam. (még nem késő)
Nem "ismeretlenségből feltételezek", hanem tényekről írok melyeket, ha pátyi lennél valószínűleg te is ismernél. Eddig nekem sem volt sok gondom k.o. jános bejegyzéseivel, de miután ráismertem a rodind-al történt szóváltásából, furcsa gyomortáji bizonytalanságot éreztem.
Kérlek olvasd el még egyszer a kritizált bejegyzésem utolsó mondatát, és ennek ismeretében értékeld oj korábbi hozzászólásait. Feltételezem, hogy te nem egzisztenciális okokból veszel részt ebben a kommentelésben. Tárgyalt "barátunk" eddig hasonló kategóriájú kártevője volt (és úgy tűnik szeretne újra lenni) a pátyi közvagyonnak, mint a mostani ügyünk főszereplője. Komolyan gondoltam, hogy ő az aki egy vádalkuval stoppolhatná a több mint tíz éve tartó szabad rablást, és ezzel személyesen is kicsit jobban kerülhetne ki az ügyből. A VII ker.-i balhékat is csak így lehetett elindítani. Nézd vissza az interneten és a sajtóban, hogy hány éve nyomult a VII ker.-i ügyekben a sajtó, a civilek stb. teljesen eredménytelenül. A jég az első vádalkunál tört meg.
Kérlek ne off-oljatok le, mert páty nélkül sávoly nem lett volna ügy, és ma már a pénz ott lenne a spanyoloknál.

2010.03.07. 19:32:20

@kakukk2: Átminősítéssel a falu jól járhat ha olyan tökös képviselőik vannak mint Bezenyén vagy Hegyeshalomban. 8 év várakozás után kivetették telekadót ami Bezenyének 80milliós Hegyeshalomnak 20 milliós bevételt jelent az EURÓ VEGAS késlekedése.

Vfair 2010.03.07. 19:33:05

@kakukk2: dehogynincs értelme!
Egy korábban szántó vagy természetvédelmi terület így válik beépíthetővé, felparcellázhatóvá, eladhatóvá...

Az átminősítésekkel nem volt ritka a százszoros, sőt ezerszeres haszon sem:
www.lelegzet.hu/archivum/2004/05/3016.hpp
Csak jól kell kiválasztani a megvásárolt területet vagy ügyesen lobbizni az átminősítés érdekében.

Ez utóbbit fejlesztette tökélyre a szélhámosok mögé bújó ingatlanbefektetői kör, az eszközökben pedig nem válogatnak.

maid 2010.03.07. 19:33:16

@kakukk2:
ácsi, nem az M7-esre kell lehajtót építeni, hanem a 7-es útra. Ez egy fokkal jobb, de azért akkor is ennek már állnia kell valahogy + ettől még valós a kérdés, hogy közlekedésileg hogy lehet ezt megoldani ezt az egészet.
Azért azt tegyük hozzá, hogy ez minden tömegrendezvénynél fennáll, nincs olyan eseményhelyszín a világon, aminek az úthálózatát ilyen extrém terhelésre építenék ki. Tehát ez mindenhol probléma, itt legfeljebb annyi extra van, hogy nincs alternatív megközelítési lehetőség (mint pl. a Hungaroringnél a HÉV).

akira2 2010.03.07. 19:37:07

@Visegrádi:

Úgy tűnik, hogy a MotoGP-nek befellegzett, és nem csak itthon. A pályák 25%-a már tavaly csődben volt, a csapatok egy része is kiszállt, mert szintén csődbe mentek, egy leszálló ágban lévő iparágba való befektetés több mint kockázatos... Na, ezért van szükség egy balfasz kurmányra, akinek ezt el lehet adni mutyipénzért...

Egyébként én kifejezetten a pálya ellen vagyok, pláne, ha állami pénz is van benne, és nem csak azért, mert nem motorozok. Én síelek, de érdekes módon nem jut eszembe, hogy az állam építsen FIS-pályát a Mátrába, mert milyen jó lenne azon lecsúszni.

Ha FIS pályán akarok csúszni, akkor elutazom Ausztriába vagy Olaszországba (de elég volna Mariborig mennem, vagy Krajnsa Gora-ig, kifizetem a pályabérletet és lecsúszom. A hazai motorosoktól is csupán ennyit várok el, ha MotoGP pályán akarnak motorozni, akkor utazzanak el oda, ahol ilyen van, béreljék ki a pályán és hajrá!

A hobbyra bizony költeni kell, de saját zsebből és nem közpénzt...

2010.03.07. 19:47:21

Vajon hány Nokia dobozt küldtek szét mire megszerezték Kormány támogatását?

akira2 2010.03.07. 19:53:48

Témába illik:

"Ingatlankupecek országa
Az elmúlt nyolc év gyanús ügyeinek kivizsgálását, a felelősségre vonást, a számonkérést, és a politikai elszámoltatást ígérte egyebek mellett Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója vezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen egy lakossági fórumon szombat este, mintegy száz ember előtt."

zipp.hu/belfold/2010/03/07/ingatlankupecek_orszaga

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 19:58:26

Mi is épülne Sávolyon
(egy helyi ingatlanközvetítő weboldalán találtam):

MotoGP-pálya +
Magyarország egyik legnagyobb termál fürdője
élményfürdő, SPA, rehabilitációs, központtal,Wellnessel,
5 csillagos hotel
18 lyukas golf pályával,
800 darab 60 m2-es appartman
Kaszinó
kereskedelmi, vendéglátói egységek
hotelek,panziók,
irodákat,lakásokat,házakat,parkolókat lehet .
logisztikai park.

A közvetítő szerint a KBJ felvásárolta a 600 HA-t, nem csak az MFB tervben szereplő 195 HA-t.

Emiatt épül akkor óriási szenyvíztisztító kapacítás. Állami pénzből fogják megépíteni, és el tudom még azt is képzelni, hogy feltúrbózva az elegendő lesz még az önerő igazolásához is.

Ugyanezt szánnák Pátyra is. Bár KBJ + Mervó páros szerint csak golfpályát és kisebb StopShop jellegű bevásárlóudvart, 1 wellnesshotelt, párszát házat + spanyol kéttannyelvű iskolát.

akira2 2010.03.07. 20:07:25

@Patyimutyi:

Egyébként az 5-6 éve elkezdett, hasonló zöldmezős golf-faluk még Floridában is bedőltek, a telkeket ugyan eladták, de a piaci áruk már mélyen a felvett hitel alatt vannak, alig pár házba költöztek be, épp ezért a golf és egyéb kereskedelmi létesítmények is csődben vannak.

De nem baj, ha Floridában sem jött be, majd Pátyon biztos bejön.

Nem, nem és nem! Egyszerűen nem mennek ezek a gigaberuházások seholsem a világon. Sem Dubaiban, sem Floridában, de már Spanyolországban sem. Pátyon is be fog dőlni, reméljétek, hogy minél előbb, hogy a legkisebb kárt okozzák...

A fenntartható fejlődés egy lassabb folyamat, meg kell érnie rá a közvetlen környezetnek, a gazdasági helyzetnek, és a piaci igényeknek is.

maid 2010.03.07. 20:38:01

Varga István úgy hazudik, mint a vízfolyás. És aki nem olvasta el a KPMG-s anyagot (valljuk be, a tévénézők jelentős része), az simán hihet is neki :(

új év, új név 2010.03.07. 20:38:11

@akira2: Minek? Már leírtuk: ott hungaroring. Kész van. Ha szerettük volna, ha nem. Nem tudom, hogy alkalmas-e motorozásra, de a logikám szerint az lehet, mert nem kell a hétköznapi motorosoknak sem külön egy alternatív m7-est építeni, sem másik utakat.

Nem tudom, hogy Suchman úr mennyire járatos az idegenforgalomban, de az tény, hogy a f1-re hazánkba látogató külföldiek java része így is a Balatonon száll meg, tekintve, hogy pl Siófokról Mogyoródra még a nyári időszakban is kevesebb az út, mint 1,5-2 óra. Nem vagyok sajnos gazdasági szakember, így a témának ehez a részéhez nem tudok hozzászólni, de az biztos, hogy turisztikai szempontból elhanyagolható, hogy Sávolyra, vagy Mogyoródra mennek el a nézők.
Úgy néz ki mint gazdasági, mint környezetvédelmi, mint turisztikai szempontból erősen vitatható a project létjogosulsága.
És igen valaki már írta: mi a bánatot csinálunk a pályával az év többi napján? Kimennek a sávolyi tuning ladások gumit füstölni esténként?

Vfair 2010.03.07. 20:40:53

Rémes.
Egy szó sem hangzott el arról, hogy a Befektető 100%-ban saját forrásaiból tervezte finanszírozni és üzemeltetni a pályát - ez volt a beetetés.

Egy szó sem hangzott el arról, hogy kik ezek (szélhámosok) és mi áll mögöttük referenciaként (semmi).

Milyen biztosítékokról beszélnek, könyörgöm!
Wazz... ezek még mindig alá akarnak írni...

hypotheticalfriend 2010.03.07. 20:41:48

Ez a Varga egy igen-igen simlis alak.
Viszont fosik és van is mitől fosnia. Az ő aláírása virít minden papíron és neki kell aláírnia most is.
És nem tudja, hogy ha aláír, akkor nem a saját ítéletét írja-e alá.

Dehogynem.

tabaniember 2010.03.07. 20:44:56

Azér szerintem ebből még az egyfejű magyar polgárnak is lejött, hogy 1) az ügy nagyon büdös; 2) Varga és a kormány is be van szarva; 3) csak ez a szegény polgármester hisz az egészben rendületlenül. Azt reméltem, Oszkó is megszólal. De az megint vicces, hogy ezek szerint kiadtak a népnek egy elévült dolgozatot, ez nem is az, amely alapján a kormány tárgyalt. (Tehát hazudnak. Ha meg mégis ez az, akkor megint csak hazudnak.) Na, és akkor hol az érvényes? Abban mi áll? Hihetetlen, hogy milyen pofátlan, cinikus banda!

Zuzu Petals 2010.03.07. 20:45:07

@új év, új név: Már többen írták korábban, hogy a Hungaroringet nemrégiben átalakították, a bukótereket leaszfaltozták, ami pedig a motorosok előírásainak nem felel meg. De azt is tudjuk, hogy azért van példa olyan pályára is, ahol mindkét verseny megrendezésre kerül.
Én arra lennék kíváncsi, hogy a Hungaroring milyen kihasználtsággal működik. A motorozás szerelmesei, akik szeretnének egy remek aszfaltcsíkot, hogy meghajthassák a vasparipát nem férnének esetleg be oda?

vadaszok 2010.03.07. 20:49:52

@Vfair: A biztosíték az állami garancia. Ezt elfelejtették említeni a riportban.
Tehát ha a spanyolok a szokásos módszerekkel kiveszik a pénzt és a hitelfelvevő nem tud fizetni,ott az állami garancia, és az MFB megkapja a lóvét.
Akarsz te saját pénzedből motoros pályát építeni? Én nem. Most kell befizetni a gyerekeknek a menzát, erre már nem marad. Tűnjön el az össze politikus aki erre akarja költeni a nehezen megkeresett pénzecskémet. Ui.: a gyerek megint kinőtte a cipőt amit a bátyjától örökölt.

Leonce 2010.03.07. 20:52:02

@Zuzu Petals: Ezzel a kérdéssel maga a GrupoMilton is foglalkozott, a linket már mutattam, de gondolom sok más hivatkozás is lehetne.
www.grupo-milton.hu/?p=29

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 20:53:50

@vadaszok:
Átlapozva mégegyszer a Kovács Bence János és Mervó József cégeit, úgy tűnik, hogy Csákvár valami világváros lehet, mert onnan indult a mi Bencénk, akiből milliárdos lett, és több fontos cégnek az ügyvezetője is onnan van.
Aki meg tudná adni néhány csákvári vadász nevét-telefonszámát, az küldje el a patyimutyi@gmail.com címre.
Köszi...

2010.03.07. 20:59:04

Oszkó nem támogatta, de fejet hajtott a kormány döntésének és beállt a sorba. Tisztességesebb lett volna ha lemond.

tabaniember 2010.03.07. 20:59:49

@baloldali: csak most olvastam vissza, bocs. Ha biztos vagy abban, hogy kiről beszélsz, nem akarok vitatkozni. Elég szomorú lenne, ha így lenne.
Amit a többiek a földek átminősítéséről és fölértékelődéséről írnak, azt értem, de arra azért kevés esélyt látok, hogy valaha is a remélt áron tudják eladni őket. Meg arra is, hogy ha a sávolyi polgármesternek végre eljut az agyáig, milyen figurák húzták be a csőbe, támogatni fogja mondjuk egy golfparadicsom megépítését. Még akkor is nehezen tudom elképzelni, ha menteni próbálja majd a menthetőt. (Gondolom, a falubeliek se fogják különösebben szorgalmazni a spanyolok maradását.)

olcsóJános 2010.03.07. 21:03:04

@baloldali: Kedves baloldali! Te nem olvastad a korábbi bejegyzéseimet, hanem becsukott szemmel hittél rodindnak. Rosszul tetted! Észrevetted-e hogy mióta bodoky és a kommentelők is kiugratták a nyulat, rodind kussol.
Amiért itt töltök néhány órát, annak oka az hogy nem tetszenek: a maffiamódszerek, a pártos és nem pártos lenyúlások, az élhető környezetet tönkretevő "betonozás", függetlenül attól hogy ki a beruházó.
Ha nem tudtalak meggyőzni arról, hogy a sok ittlévővel azonos a szándékom, akkor keresd magadban a hibát.Megnyugtatlak, bodoky tudja, hogy mi az újság!

vadaszok 2010.03.07. 21:04:03

Mindenkinek!
Tessék már elfelejteni a tanulmány szót. A KPMG nem készített tanulmányt. Az SMF (Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft) által készített projekt tervdokumentációt, pénzügyileg "áttekintette" és függetlenül "értékelte".
Tessék elolvasni a címet. Tanulmányként, csak az SMF emlegeti.
Én is készíthetek egy tanulmányt, hogy a Hortobágyon sílesikló pályát akarok építeni a Tisza szabályozásakor kitermelt földből.
A KMPG áttekinti és értékeli: - Öreg ez nagy kihívás lesz. Benyújtom, az MFB meg fizet mint a katonatiszt.
Printerrel rendelkező csendestársat keresek. Jelige: "legalább 50%-os festékkazettával, hozott papírból"

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 21:09:13

@vadaszok:
Úgy látom, Pátyon a Fidesz pont amiatt fog veszteni, mert nem mer (vagy nem akar) nyilatkozni. Ezután már csak az kell, amit ma idéztek:

Olyan törvényeket kell hozni, amelyekkel fel lehet számolni a politikusbűnözést, a számonkérést pedig meg kell valósítani - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke vasárnap Salgótarjánban lakossági fórumon több száz résztvevő előtt.
... politikusbűnözést pedig minősített esetté kell nyilvánítani...

Ha ez így lenne, akkor hamar elfogynának a politikusok! :-)

Arra gondoltam, hogy kellene egy levelet fogalmazni, amiba leírnánk (1-2 oldalon), hogy mi történik Pátyon, Sávolyban és elküldenénk minden parlamenti képviselőnek. Talán - így összefoglalva- elolvassák.
(Van olyan barátom, aki szerint nem szabad 10 mondatnál többet írni, mert az nekik már megterhetlő.)

tabaniember 2010.03.07. 21:09:32

@vadaszok: Ebből az igazi klasszikus az Örkény-féle apróhirdetés: "Hozott szalonnával egérirtást vállalok. özvegy Varsányiné."

tabaniember 2010.03.07. 21:11:23

@Patyimutyi: De most már, ugye, csak a következő parlamentnek? A mostani már nem ül össze, ha csak azért nem, hogy visszavonja Hagyó mentelmi jogát...

baloldali 2010.03.07. 21:16:45

@olcsóJános: @kakukk2: Nagyon örülnék, ha nem lenne igazam, de ebben nem hiszek.
Kedves k.o.jános, sok embert ismerek akinek érdeke volna (minden pátyi)azonosítani azt akire gondolok, ezért nem tartom kizártnak, hogy valaki csak ezért regisztrált.
Ami miatt a rodind állítása számomra még mindig hihető, az az hogy a kérdéses személyt minden az üggyel kapcsolatos videón azonosítani tudom, és az összes általam szorgalmasan látogatott rendezvényen láttam.
Ha nem te vagy az, akkor bizonyára te is elítéled a helybeli machinációit.? Ugye?

Zuzu Petals 2010.03.07. 21:31:01

@Kivagyok!: Most épp király vagy inkább.. Nagyon jó a link.
Egész szimpatikus ez az Oszkó különben... Nem lehetne megtartani? :)

olcsóJános 2010.03.07. 21:34:11

@baloldali: Hogy írjam, így jó lesz?
E L Í T É L E M és röstellem, de egy rendezvényen sem voltam.
(egy picit eljátszottam a gondolattal hogy kiféle miféle az az ember akinek a bőrébe bújtattatok? Segíts, nem jöttem rá. családos? szőke? barna? nő? férfi? kocsival jár? vonattal? busszal? )

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 21:41:08

@kakukk2: 240.000 m2 vagy valamivel több.

Ez ugye nagyon, nagyon szerényen számolt 25 cm betonnal (mert ugye
ennyi kell a parkoló alatti betonba, útépítő szakemberek szóljanak ha
több kell!!) az 60.000 m3 beton csak a parkoló megépítésébe.

Kedves Sávolyiak! 60 ezer m3 beton beépítése az vagy 6000 mixert jelent,
vagy egy már MA is működő betontelepen 2 hónap éjjel-nappali betonozást-

Kedves Sávolyiak, meg lett már valahol rendelve ehhez a 60ezer köbméter betonhoz a homokoskavics a betontelepre? No, mert azt 5-6 ezer teherkocsi fogja beszállítani a betontelepre.

Ezt csak úgy mondom.

tabaniember 2010.03.07. 21:47:07

@Előbb GONDOLKODJ: És milyen útvonalon? Mert az az utat garantáltan lenullázzák...

Zuzu Petals 2010.03.07. 21:50:56

@kakukk2:
Azért pl. a völgyhídnál szerintem több betont használtak, mégse amortizálták le teljesen a környékbeli úthálózatot (ami ált. alapból is szar, de azér a nyugat-magyarországiak országos szinten nem állnak olyan rosszul).

tabaniember 2010.03.07. 21:51:35

Oszkó blogjába copyzta be valaki, idehozom, hátha nem mindenki olvasta, nagyon tanulságos:
Spanyolországot katasztrofális recesszióba juttatta az ingatlanfejlesztők és területfejlesztők ésszerűtlen és pénzsóvár nagyravágyására épülő kiterjedt urbanizáció és a part menti övezet lerombolása – jelenleg egy és fél millió új ingatlan vár gazdára és még mennyi új golfpálya! –, amely jelentős pénzügyi többletet jelent az ipar számára és komoly túlépítkezéshez vezet.
……..
A táj megrongálása már megtörtént, mint ahogyan azt számos hiteles jelentés is bizonyítja1, miközben az elsőrendű fontosságú városfejlesztési tervek továbbra is érvényben vannak, miképpen sok esetben Damoklész kardja is ott lebeg számos vidéki és part menti közösség fölött. Az állásfoglalás éppen ezért kéri a helyi hatóságokat arra, hogy függesszék fel és vizsgálják felül valamennyi érvényben lévő tervüket, és hogy csak abban az esetben lépjenek előre, ha a fenntarthatóság elve bizonyítottá válik a helyi közösségek döntéseikbe történő bevonásával, és ha gondoskodnak a környezetvédelmi biztosítékokról.
……
Ma már jól ismert tény, hogy az elmúlt évtizedben több cementet és betont használtak spanyolországi lakások építéséhez, mint Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban együttvéve.

olcsóJános 2010.03.07. 21:58:20

"a helybeli machinációit" és nem csak a helybelit!

tabaniember 2010.03.07. 21:58:28

@Zuzu Petals: Akkor ez az egy aggályom kicsit enyhült :)
Erről olvasott valaki? Milyen spanyol? Mit mondott? (múlt keddi cikk)
www.szabadfold.hu/itthon/hirek/veszelyben_a_balatonring
"A mamutberuházásra egyébként a magyar állam is az áldását adta: a Balatonring építésére egy valenciai céggel, a Grupo Miltonnal kötött szerződést. Ekkor újabb ellenérv merültek fel: a Kovács Bence János vezette Grupo Milton valójában egy kis brókeriroda, s hiába állítja a magyar tulajdonos, hogy a beruházásban három spanyol cég is részt vesz, mivel egyikük közölte, hogy semmilyen társulásba nem bocsátkozik a Miltonnal."

olcsóJános 2010.03.07. 21:59:03

@baloldali: "a helybeli machinációit" és nem csak a helybelit!

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:03:03

@Patyimutyi: Nem értem az aggályoskodásodat!

Azon az egy körforgalmon SIMÁN ki tud hajtani a verseny után 14-16 óra
alatt az a 12ezer kocsi.

Most ezen aggódsz? Óránként mondjuk maximum 600 kocsi tud átmenni
állati gyors tempóban azon az egy gagyi körtforgalmon.

Na az 12.000 kocsiál 20 óra. 20 óra alatt SIMÁN ki tud hajtani az utolsó kocsi is.

Most szerinted miért sok az, hogy a verseny után hétfő délben ki tud majd állni az utolsó parkoló kocsi is? Szerinted sok az a 20 óra?

Hát a 300 Euros belépőért nehogy már ne járjon nekem ennyi sem.

Vfair 2010.03.07. 22:04:05

@kakukk2:
"Egy biztos: Kovács Bence János 50 milliárdos vagyonával a tíz leggazdagabb magyar között szerepel, s eddigi beruházásait kivétel nélkül siker koronázta."

Biztos?!
Vajon hol vannak azok a siker koronázta eddigi beruházások?
Ja, hogy sehol?
Akkor valóban biztos...

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:06:44

@kakukk2: Most miért ciki szerinted, ha 20 óra alatt tudja elhagyni a pályát
az utolsó parkoló kocsi?

A mi pályánk, a mi időnk! 20 óra! Nem láttad a magyar filmet? 20 óra!

Ez itt Kelet-Európai-Gagyi.

baloldali 2010.03.07. 22:09:54

@olcsóJános: akkor mindketten tudjuk kiről van szó. Engem különösen a legutóbbi, építésért ingatlan című pofátlansága irritál. Bár, ennek haszna is volt, mert itt vesztek először össze a koncon a feddhetetlen polgártársaink, miután az egyik önállósította magát és a többiek feldobták.
Akkor próbáljuk meg együtt meggyőzni a vádalku hasznosságáról. Egy itt működő építési vállalkozó, mint te nagyon hasznos lehetne egy ilyen akcióban, a csúcs az lenne, ha még jogi ismerteid is lennének.
Totál siker!

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:11:09

@Vfair: 10szeresére nőtt az értéke ....... Ha ...... van rá fizetőképes
kereslet....

De szerint ki a T...k...m akat Sávolyon telket venni???

Hacsak nem egy "őrült spanyol".

Konkvisztádorok. Ugye tudjátok mit jelentettek Dél-Amerika őslakos népének?

akira2 2010.03.07. 22:12:44

@Kivagyok!:

Oszkót nem ismerem, de ismerek olyanokat, akik igen. Amikor miniszter lett, szinte mindegyik megdöbbent, gyakorlatilag hülyének nézte. Okos, intelligens, sikeres, ráadásul majdhogynem feddhetetlen menedzser vajon mifenét keres a politikusok közt?
Talán most már látja, hogy hova keveredett a híúságából...

Mert azt ne mondja nekem senki, hogy az elmúlt egy éve valami hejdenagy sikertörténet volt az AB által visszadobott adótörvényeivel (mint adószakértő), vagy azzal hogy a bárki számára nyilvánvaló helyzetben, a szakadék szélére érkezett költségvetésben fölfedezte, hogy irányt kell váltani, azaz vissza kell fordulni... :)

A gazdasági miniszterrel néhány éve - még előző életében, olajipari topmenedzserként - találkoztam, de már akkor sem meggyőző, rajta nem csodálkozom, hogy a politikában kötött ki...

A mai TV-riportban egyébként inkább a riporter volt béna kacsa, a miniszter - eléggé el nem ítélhető módon - egyébként ügyesen tért ki az elől a kérdés elől, hogy mi történik, ha nem lesz MotoGP pálya. Következetesen egyes futamok elmaradásáról beszélt, nem pedig a konkrét kérdésről.

Ilyen esetben a riporternek pontosítani kellett volna a kérdését, gyakorlatilag a földbe is döngölhette volna... jelen esetben meg is érdemelte volna...

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:18:27

@maid: Varga Istvánt ismerik. Kisvárosi önkormányzati képviselő volt.

Még csak nem is Nokia-dobozos. Talán egy Tick-Tack doboz, ez Varga István nagyságrendje. Persze fémmel kirakva.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:22:03

@hypotheticalfriend: Varga István! Tudod a BKVnális azt gondolták, hogy
nem fogank megbukni.....

Most meg ott vannak ..... és kék kockás a lepedő.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:26:48

@Patyimutyi: A 10 mondat igaz!

1 db A/4 oldal, 12es Arial, 1,5 sorköz, 2,5es margó. max 4 bekezdés.

Ez a max az közigazgatásban.

olcsóJános 2010.03.07. 22:28:52

@baloldali: Végre visszalöktük a mozdonyt a sínre!
gondolkodom az ötleteden, jogi ismereteim szegényesek. ( már majdnem megvádoltalak, gyanúsnak látva, hogy rodind után jöttél.)

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:30:50

@kakukk2: Hát a falun keresztül. Ezt kérték a Sávolyiak, nem?

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.07. 22:33:27

@kakukk2: Ez pontosítva azt jelenti, hogy a spanyolok papíron irgalmatlan
mennyiségű felhasznált cementre vették fel az EU pénzeket?

Ha jól értem, akkor ugye a spanyolok KŐKEMÉNYEN meglopták az EU-t?

Nos, ezek a befektetőink?

maid 2010.03.07. 22:35:18

@akira2:
Én valahol megértem Oszkót, szerintem van olyan szituáció, hogy az ember ki akar próbálni valamit még ha nem is tűnik túl racionálisnak :)
Ismerek olyat, aki ha nem is miniszterként, hanem alacsonyabb szinten, de szintén kipróbálta ezt a műfajt. Rengeteget tanult belőle, gondolom Oszkó is így van ezzel és ezt egész további pályája során fogja tudni kamatoztatni. Hogy hogy működik a politika, azt nem lehet kívülről nézve megérteni, mondjuk lehet, hogy néha belülről sem...

Egyébként nekem nagyon érthetetlen, hogy nem adja ki az anyagot, nem véletlenül erősködök. Amellett, hogy tényleg kíváncsi vagyok rá, nem értem az okát. A politikai jövője miatt nem kell aggódnia, hogy vannak kétségei a sávolyi beruházással kapcsolatban sok kis jelből eléggé egyértelmű, jogilag amennyire látom simán nyilvánosságra lehetne hozni, azt egyszerűen nem hiszem, hogy bárki lefizette. Akkor miért nem meri egy miniszter kirakatni azt az anyagot, ami amúgy félig már rég kinn van?

maid 2010.03.07. 22:40:59

@akira2: Ja és Krizsó tényleg gáz volt. Vagy szándékosan játszotta a hülyét vagy tényleg csak annyira érdekli ez az egész, mint amennyi látszódott az interjúból.

Az a baj, hogy ennek a sztorinak tényleg önjárónak kellene már lennie, de azért nem válik azzá, mert ehhez kéne egy csomó felkészült, de minimum érdeklődő újságíró. Az egy dolog, hogy megvárják, amíg más kikaparja a gesztenyét, na de hogy azzal se kezdjenek semmit, az már kicsit azért túlzás.

akira2 2010.03.07. 22:44:11

@maid:

Én csak azért nem értem, miért nem adja ki, és, hogy miért ködösít azzal, hogy majd megkérdezi ment a kollégákat, hogy van-e valami akadálya, mert ez mára olyan nyilvánvalóan közérdekű adat és nem belső munkaanyag, hogy aki ezt jogászként nem látja, az inkább adja vissza a diplomáját...

Bár - mivel volt nem egy, közérdekű adat kiadására vonatkozó perem - még az ehhez legjobban értő ügyvédek és maguk a bírák is kihívásokkal küzdenek, amikor értelmezniük kell az egyébként egyértelmű, magyarul írt szavakat és mondatokat... Ha nem is elsőre, de mindet megnyertük, minden adatot kiadtak.

De miért kelle ezekért perelni? Miért nem lehet a közérdekű információkat helyből kitenni a netre? Aztán csodálkoznak, hogy a bíróságok leterheltek...

tabaniember 2010.03.07. 22:45:33

@Előbb GONDOLKODJ: Így van, igen, és amikor az EU nemtetszésének adott hangot, még nekik állt feljebb. Ritka pofátlanok, na.
Ezt találtam az előbb, van benne egy jópofa ábra a tulajdonviszonyokról, lehet bogozgatni, és érdekes adatok arról, hogy a világ más tájain mennyiért építettek efféle pályákat:
riderblog.hu/2010/02/27/balatonring-sztori-prt-3/?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+RiderBlog+%28rider+blog%29

rbatty 2010.03.07. 22:50:36

@maid: A műsornak meg kellett volna hívnia mondjuk a civil szervezetek valamelyikének egy képviselőjét. A műsorvezető felkészületlen volt.
(pl. rákérdezhetett volna a befektetők átvilágítására)

tabaniember 2010.03.07. 22:51:24

@Előbb GONDOLKODJ: Ja, és nem mellesleg arra használták fel a cementet, hogy egyszer s mindenkorra tönkretegyék a saját országuk tengerpartját, természetvédelmi területekkel együtt. Amikor ott már nem maradt több (csak mérhetetlen mennyiségű eladhatatlan lakás, de hát kinek lenne kedve ezek után odaköltözni?), akkor elindultak dél és kelet felé. Marokkóban is nagy botrányba keveredtek természetvédelmi területek tönkretétele miatt, kicsit belenéztem a francia nyelvű oldalakba, ott hadonásztak szegény arabok.
Most nálunk Pécs, Sávoly, Páty (meg amiről még nem tudunk), kicsit odébb Bukarest óvárosa... A honlapjuk csupa zöld mező beépítését ígéri. Éljen a beton!
És bölcsen írta korábban valaki: a legkorruptabb országok felé terjeszkednek.

maid 2010.03.07. 22:55:50

@szzsömi: Egyetértek, ebben az esetben egyértelműen két meghívott kellett volna.

akira2 2010.03.07. 22:56:52

@kakukk2:

Ez töbet ér, mint a 100 oldalas KPMG marketing-anyag...

"Nos a szerepek tisztázása után lássuk a pénz útját. De mielőtt konkrétan belekezdenénk egy kis skálázás, mint az operaénekeseknél. Jelenleg azt lehet tudni, hogy 35 milliárd-ot utal ki a magyar állam a MFB-n (Magyar Fejlesztési Bank) keresztül a projektnek. Sport Géza márciusban még arról írt, hogy kormány közlése szerint a Sedesa fele részben önerőből félig az MFB által finanszírozva építené a pályát mintegy 50 milliárd forintból. (Remélem figyelitek a matekot, nincs elírás) Még régebben 2008-ban a FoxSports arról számolt be, hogy 80 millio EUR-ért (kb. 20 – 22 milliárd forintért épít pályát a Sedesa Mo-n). Nah most akkor mennyibe kerül egy motoGP pálya? Jó kérdés! Az összehasonlítás végett a motoGP.com szerint a losail-i motoGP pálya – amiről tudjuk, hogy éjszakai versenyek megrendezésére is alkalmas – 58 millio USD -be fájt (kb. 12 milliárd HUF) 2008-ben és egy év alatt épült föl. A bahreini pálya ennél kicsit drágább volt 150 millió dolláros (30 milliárd forint) teljes beruházásról beszélnek . Ennek építése 2002-ben kezdődött. Gondoljon mindenki amit tud… én is azt teszem

Szóval a pénz útja. Nagyon egyszerű követni. Csak meg kell nézni a nem túl hosszú, egy oldalas kormányrendeletet http://www.bm.hu/web/jog_terv.nsf/0/141994F072CACDACC125766400481AC1/$FILE/1179_2009_Korm-hat.pdf (pdf). Innen is ajánlom indenkinek figyelmébe a c, pontot. Ez arról ír, hogy a hitel fedezete a Balatonring Zrt által a Sávolyi Motorcentrum Fejlesztő (SMF) kft-nek fizetett bérleti díj. A hitelt a SMF kapja és ha gubanc van, akkor a B.ring Zrt másik tulajdonosaként szereplő Magyar Turizmus Zrt-re nem terhelhető a hitel. Újra mindenkit bátor gondolkodásra bíztatok… (böngésszétek az ábrát)"

vadaszok 2010.03.07. 23:01:30

@kakukk2: had idézek még egy mondatot az EU jelentésből ehhez:
....és mindennek az oka bizonyos helyi hatóságok és az építőipar egyes szereplőinek kapzsisága és spekulatív viselkedése volt, akiknek az e téren folytatott tevékenységükből tekintélyes nyereségre sikerült szert tenniük, amelynek legnagyobb részét exportálták-

Sokan arra hivatkoznak, hogy eddig mindent kifizettek, amit ígértek. Volt miből!

tabaniember 2010.03.07. 23:07:32

Na, ezt érdemes kitenni külön, mert így még nem olvastuk. Az a bizonyos tavaly október 26-i kormányhatározat. Húúúú.
http://www.bm.hu/web/jog_terv.nsf/0/141994F072CACDACC125766400481AC1/$FILE/1179_2009_Korm-hat.pdf

tabaniember 2010.03.07. 23:14:36

Beteszem az egészet, hadd lássa mindenki. És csak mondom, hogy a KPMG dolgozatban az "opciók" fejezet mindenestől ki volt kenve feketével, csak a tartalomjegyzékből lehetett tudni, mi volt a címe. Jogászok, közgazdák, lehet vesézni.

1179/2009. (X. 26.) Korm. Határozat a magyarországi Moto GP futam rendezéséről, a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. részére nyújtandó beruházási kölcsönről és az ahhoz kapcsolódó költségvetési készfizető kezességvállalásról
A Kormány - a magyarországi motorsport infrastrukturális feltételeinek javítása és a
térségi gazdaságfejlesztési potenciál erősítése érdekében, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján -
a) egyetért azzal, hogy a Moto GP magyarországi futama 2010-2019 között megrendezésre kerüljön, amelynek közvetlen központi költségvetési hatása 74,7 millió euró,
b) felhívja a turizmusért felelős minisztert és az államháztartásért felelős minisztert, hogy a Moto GP magyarországi futamának megrendezéséhez szükséges, az a) pont szerinti fedezetet a 2010-2019 közötti években a költségvetésnek a turizmusért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezetében folyamatosan biztosítsák,
c) egyetért azzal, hogy a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. részére nyújtandó beruházási
kölcsön fedezetéül szolgáló bérleti díj a Balatonring Zrt.-t terheli azzal, hogy a társasági
vagyonnal nem fedezett tartozások megfizetésére a Magyar Turizmus Zrt. kötelezettséget nem vállalhat, és azok megtérítésére nem kötelezhető,
d) felhívja az önkormányzati minisztert, hogy a jelen kormányhatározat végrehajtása érdekében utasítsa a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatóját a vonatkozó szerződések megkötésére, szükséges módosítására, illetve nyilatkozatok kiadására, ideértve a pálya opciós vételi jogáról való lemondást is,
e) úgy határoz, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörően mőködő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. részére legfeljebb huszonöt
éves lejáratú, legfeljebb 15,3 milliárd forint összegő beruházási kölcsönt nyújtson,
azzal, hogy
ea) a kölcsön tőkeösszegének 80%-a a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 35. § (2) bekezdése szerinti keretet terheli,
eb) a jogszabályi alapú állami készfizető kezességvállalásért a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek a kölcsön tőkeösszegére egyszeri 2%-os kezességvállalási díjat kell fizetnie a központi költségvetésnek, és
ec) a kölcsön ügyleti kamata legalább a kölcsönszerződés megkötése időpontjában érvényes,
a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának módosításáról
szóló 2008/C 14/02 Bizottsági Közlemény szerint meghatározott kamat, háromhavi BUBOR kamat bázison,
f) felhívja a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert, hogy a jelen kormányhatározat
végrehajtása érdekében utasítsa az MFB Zrt-t. a hitelnyújtásra.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.07. 23:18:15

Lenne egy kérésem:

észrevettem, hogy hiába irogattok bármely parlamenti képviselőnek, egyik sem nyitja ki a száját.

Viszont láttam Pátyon, hogy a Laboda úr (biztosan nem pénzért, hanem hazaszeretetből) még az agglomerációs törvényt is átiratta a párttársaival, csak hogy 120 HA területen logisztikai park és 120 HA területen "golf"-város épülhessen.

Írjátok meg a patyimutyi@gmail.com címre, ha hasonló "lobbizó" tevékenységet láttok.
Szeretnék minden ilyen gennyes ügyről megemlékezni egy weblapon, hogy lássa tettüket az utókor.
Klasz lesz, ha valaki rákeres mondjuk Labodára, és azt fogja látni, hogy neki köszönhetjük a Pátyi-mutyit.

Úgy látom ez már sportszerűen űzik. Sportszerűen mindegyik képviselőről csinálnék egy listát...

tabaniember 2010.03.07. 23:19:07

És magyarázzátok el gyorsan ezt az opciós vételi jogról való lemondást... Nem merem érteni...

akira2 2010.03.07. 23:20:03

@kakukk2:

Az előbb kitettem, én is, de linkként nem jelent meg ott sem.

Mindenesetre érdekes, hogy az MFB-t utasítja a hitel kifizetésére...

Nekem ez a kormányrendelet, mint jogszabály helyből alkotmányellenesnek tűnik, mind az MFB utasítása, mind pedig a hitel fedezete tekintetében...

"c) egyetért azzal, hogy a Sávoly Motorcentrum Fejleszt Kft. részére nyújtandó beruházási kölcsön fedezetéül szolgáló bérleti díj a Balatonring Zrt.-t terheli azzal, hogy a társasági vagyonnal nem fedezett tartozások megfizetésére a Magyar Turizmus Zrt. kötelezettséget nem vállalhat, és azok megtérítésére nem kötelezhet,"

Banánköztársaság banánkormányának banánhatározata... :)

Ha a mérnökök ilyen fércmunkát végeznének, egyetlen épület sem maradna állva...

tabaniember 2010.03.07. 23:21:15

Niklai Ákos lemondását viszont most már tényleg érteni vélem.

tabaniember 2010.03.07. 23:29:11

Na, sebaj, majd elmagyarázzátok holnap :)
Jóéjtpuszi: indafoto.hu/sedesa

vadaszok 2010.03.08. 00:07:26

@kakukk2: Ami világos fizetnünk kell összesen 74,7 mio Eurót (ez 270 Ft/EUR árfolyamon 20,162 mrd Ft) 10 év alatt, ez évi 2 mlrd Ft.
Ami nem világos, miért ír minden cikk évi 1,5 mrd díjról?

Folyósít a MFB 15,3 milliárd forint összegű beruházási kölcsönt az SMF-nek, melyre az állam készfizető kezességet vállal. Ha valaki nem tudná, ez azt jelenti, hogy ha az SMF nem tudja fizetni a hiteltörlesztést az MFB-nek, akkor helyette az állam fizet. Nem a saját bankja, anyósa, apósa, sógora, szomszédja, vagy egy lopott útlevél soha föl nem lelhető ukrán/török/bosnyák stb. tulajdonosa. Nem, hanem a központi költségvetés, mindösszesen 2% díjért.
Érted! Adok neked kölcsön pénzt, és vállalom, hogyha nem tudsz fizetni, majd én ezt visszafizetem helyetted. Szerintem értesítenéd az elmegyógyászatot, ha egy ilyen ajánlatot kapnál tőlem.

A SMF hitel fedezetéül szolgáló bérleti díj a Balatonring Zrt.-t (BZ) terheli azzal, hogy a társasági vagyonnal nem fedezett tartozások megfizetésére a Magyar Turizmus Zrt. (MTZ) kötelezettséget nem vállalhat, és azok megtérítésére nem kötelezhető,...@kakukk2:

Ez a mondat azt jelenti, hogy az állam pénzéből, a WCM tulajdonában lévő, SMF által elkészített pályát WCM (70%) és MTZ (30%) tulajdonában lévő BZ bérli, hogy versenyeket rendezhessen, ez a bérleti díj és a pályába beépített vagyon a hitel fedezete.

Tehát, ha nincs bérleti díj, a pályát megörökli az MFB és rendezhet az állam évi 2 mrd Ft-os befizetése után még motogp futamot is és bérleti díjból törleszthet.

Értettem! Pihenj!

vadaszok 2010.03.08. 00:15:31

@kakukk2: Az opció jogosultja (itt az állam) az opció fennállása alatt egyoldalú nyilatkozatával minden további feltétel nélkül kikényszerítheti az adásvételi szerződés létrejöttét, így a dolog megvásárlását. ( itt valamiért ezt az állam nem akarja, ill. átengedi valakinek) A vételi jogra vonatkozó megállapodást – a dolog és a vételár megjelölésével (erre a számra azért kíváncsi lennék, és arra is, hogy ehhez képest milyen számok lesznek a valóságban) – írásba kell foglalni.

bejgli 2010.03.08. 01:46:31

Vajon a többi tévécsatornát (Duna, kereskedelmiek) tényleg nem érdekli a téma? Se MSZP-mutyi, se botrány alapon? Nehezen hiszem el, hogy mindenki zsebben lenne. Ez a Sedesa nevű nemzetközi világcég 178 millió euró árbevételt hozott össze 2007-ben a KPMG szerint. 45-50 milliárd ft-os forgalomból, fogalmazzunk úgy, kihívást jelenthet egy komplett országot megvenni.

fahrenheit451 2010.03.08. 06:02:48

@akira2: Vedd figyelembe, hogy a HVG cikk még a nyilvánosságra hozatal előtt készült. Akkor még nem tudta senki, hogy ez valójában nem hatástanulmány volt.

fahrenheit451 2010.03.08. 06:16:13

@Visegrádi: bodoky.blog.hu/2010/02/20/kemeny_porno_rom_mania_balatonring/fullcommentlist/1#c8884409

>>"Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?"

ady.kispest.hu/html/hollo&roka.htm

Akarom mondani, miért hallgat a Fidesz, a Magyar Nemzet stb. Na persze, az Echo TV-s mélymagyar után ez nem kérdés... :O <<

akira2 2010.03.08. 07:27:30

@fahrenheit451:

Természetesen figyelembe vettem... :)

fahrenheit451 2010.03.08. 07:34:12

@Patyimutyi: Azt hittem, csákvári mesterlövészeket keresel ;)

2010.03.08. 08:04:23

Kizárt dolog,hogy egy bizonytalan hátterű cég ennyi pénzhez poltikai lobbi,és/vagy bankon belüli "hátszél" nékül hozzá tudjon jutni.
Ha megkapnák,már a beruházás során az "önerő" többszörösét jelentő profitoz jutnának (pl.valószínű nem az OBI-ból rendelnék az építőanyagot),ezért az esetlegesen megépülő pálya nyereségessége számukra indifferens lenne.

akira2 2010.03.08. 08:13:13

@fahrenheit451:

Ja, egyébként még most is sokan azt hiszik, hogy az egy megvalósíthatósági tanulmány, csupán egyes cikkekben derül ez ki egyértelműen, mások még mindig arról írnak, hogy hát a KPMG alapvetően pozitívan látja a beruházás megtérülését.

Ha a KPMG-nek volna egy kis sütnivalója, már réges-régen hevesen tiltakozna azellen, hogy egyrészt nem látja pozitívan, másrészt pedig ez nem megvalósíthatósági tanulmány, harmadrészt pedig "hozott anyagból" dolgoztak, és annak valódiságát nem vizsgálták...

Csak persze akkor kiderülne, hogy ez az anyag egy fillért sem ér, egy fillér felelősséget nem is vállalnak a benne foglaltakért...

tabaniember 2010.03.08. 08:36:42

Csak a pontosság kedvéért: az Oszkó blogjában a beton-tébolyról idézettek nem valami obskúrus zöld szervezet honlapjáról, hanem innen valók:
“A Spanyolországban zajló kiterjedt urbanizáció által az európai polgárok egyéni jogaira, a környezetre és az EU jogának alkalmazására gyakorolt hatásról, a beérkezett petíciók alapján” című jelentés, 2009.2.20.
www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//NONSGML+REPORT+A6-2009-0082+0+DOC+PDF+V0//HU
Érdemes elolvasni végig. Ilyesmik is vannak benne: a bizottság "úgy véli, hogy ha azok a magánszemélyek, akik a konkrét ügylet valószínű
jogszerűtlensége tudatában vásároltak ingatlant Spanyolországban, kötelezhetők a kockázatvállalásuk költségének viselésére, akkor ennek analóg módon még inkább alkalmazandónak kell lennie az adott terület szakembereire; úgy véli ezért, hogy azok a fejlesztők, akik olyan szerződéseket kötöttek, amelyek jogszerűtlenségének tudatában kellett lenniük, nem lehetnek jogosultak ellentételezésre az amiatt feladott tervekért, hogy azok nem felelnek meg a nemzeti és európai jognak, és nem keletkezhet automatikus jogosultságuk sem az önkormányzatok számára már teljesített kifizetések visszatérítésére, amennyiben ezeket a megkötött szerződések valószínű jogszerűtlenségének tudatában teljesítették." Stb.

tabaniember 2010.03.08. 08:39:38

@akira2: Azt, hogy mennyire nem vállalnak felelősséget, a dolgozat kb. minden oldalán háromszor el is mondják. Szemlátomást kínosan ügyeltek rá, hogy bebiztosítsák magukat - érthetően és helyesen.

főkút 2010.03.08. 08:59:42

Elolvastam a kormányhatározatot és a KPMG értékelését is.
Én megértem a kormányokat, amelyek megtanulták a rómaiaktól, hogy cirkusz is kell a népnek. Hát ebből remélem lesz.
Maga a határozat és az azt alátámasztani kívánó értékelés, egy a piacgazdaságot egy kicsit is komolyan vevő országban, botrányt okozna.
De hát volt kitől tanulni. Láttunk mi már süllyedő hajó projekteket.
Emlékszik még valaki a 2002-es választás második fordulója előtti napon aláírt mocsoládi sportcsarnok építési támogatásra?

akira2 2010.03.08. 09:18:22

@főkút:

Nem, nem emlékszem, de simán el tudom képzelni, hogy nem ez az egyedüli hasonló eset, és, ha beletúrnánk az elmúlt 20 év hasonló eseteibe, nem egy és nem kettő nagyon durva visszaélést találnánk, még ha nem is mindegyik 35 milliárdos értékű is. Bár van nagyobb is, itt van pl. a Postabank feltőkésítése... Azt pl. a horn kormány alatt hagyták a mélybe zuhanni, és az orbán kormány "aratta le a babérokat" az adófizetők pénzen történő kistafírungozáskor. Na, az még nagyobb mutyi volt, nálam akkor bukott meg örökre a fidesz... Bár mindenki más is, de akkor épp ők voltak kurmányon...

Csak azt tudnám, hogy akkor mivégre tartjuk el - szintén az adófizetők pénzén - az állami számvevőszéket, ha soha, senkit sem buktatott meg...

Sajnos, a nyilvánosság kikényszerítése nélkül minden mutyi rejtve marad, én ezért tartom pótolhatatlannak azokat a civil szerveződéseket (első sorban a TASZ-t), amelyek ráugranak a gyanús ügyekre, és a jogszabályra hivatkozva kikényszerítik a nyilvánosságra hozatalt.

új év, új név 2010.03.08. 09:20:10

belföld
Varga István: elkészülhet időre a sávolyi pálya - ha a napokban megkötik a szerződést
2010. március 8., hétfő 6:48 InfoRádió / MTI
Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Magyar Fejlesztési Bank akkor írja alá a Balatonring hitelszerződését, ha a 15,3 milliárd forintos hitellel és a biztosítékokról szóló összes feltétel rendben van - közölte a gazdasági miniszter.

1
Varga István a Magyar Televízió A Szólás szabadsága című műsorban úgy vélekedett, hogy a sávolyi MotoGP-pálya előkészítettsége lehetővé teszi, hogy a pálya a szeptemberi futamra elkészüljön, ha a következő napokban megkötik a szerződést.