Meghívó demonstrációra

2010.03.20. 06:43

A 2000-es években Spanyolországban az ingatlanfejlesztés szónak szinte szinonimájává  vált a korrupció és a pénzmosás. Spanyolországban mindent megtesznek, hogy ebből az ördögi körből kilépjenek; az érintett spanyol befektetők pedig keletre menekülnek, és megjelentek hazánkban is: Sávolyon, Pécsen, Pátyon…. 

Elértük, hogy a Grupo Milton cégcsoport sávolyi ígéreteinek ne dőljön be a magyar állam. A spanyol befektetők Pátyon megvalósítani kívánt, törvénytelen és környezetromboló elképzeléseiből sem kérünk.

 

>>> EU Jelentés a Spanyolországban zajló kiterjedt urbanizáció által az európai polgárok egyéni jogaira, a környezetre és az EU jogának alkalmazására gyakorolt hatásról, a beérkezett petíciók alapján

 

Célunk, hogy megakadályozzuk a budapesti agglomeráció zöldfelületeinek eltűnését, a termőföldek átminősítéséből származó megaprofit bezsebelését, a pátyi mutyit.

A demonstrációra 2010. március 23-án, kedden du. 5 órakor Spanyolország Nagykövetsége (Budapest, VI. kerület, Eötvös u. 11/B) előtt kerül sor. A demonstráció során a spanyol nagykövetnek petíciót nyújtunk át.     

Páty, 2010. március 19.  
 
Páty Nem Eladó! Civil Összefogás   
 
További információ: Tollner József, önkormányzati képviselő; telefonszám: 36 20 3992233,sajto@patyicivil.hu illetve www.patyicivil.hu és www.patynemelado.com, valamint www.paty.hu
 

91 komment

Címkék: sávoly páty grupomilton

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr531853821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.20. 08:02:19

Ne adjuk a földjeinket kalandor ingatlanfejlesztőknek!!!!

Dzsoll 2010.03.20. 08:38:07

@Noname Cowboy: úgy tűnik, hogy a recept mindenhol a következő:
keress egy elmaradottabb régiót, felújítandó önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant, vagy egy települést, ami tőkehiányos.
-állíts be azzal, hogy a spanyol nagytőke követe vagy, és tíz-, vagy százmilliárdokat akarsz itt befektetni.
-közben biztos ami biztos vedd meg a döntéshozók földjeit 50-szeres áron, meg keress egyéb módot is a motivációra. (spanyol mintára)
-a beetetett önkormányzattól aztán szerezd meg olcsón az ingatlanokat és minősíttesd át.
-ők abban a hiszemben vannak, hogy a felújításra, építkezésre befektetett pénz bőven visszahozza amit az olcsón eladással veszítettek. (munkahely, adók, vonzerő)
-1-2 év múlva aztán kiderül, hogy egyelőre csak a vásárlásra volt pénz.
-ami most, páty után jön: szabadulj meg az összes átmínősített ingatlantól többszörös áron, és tedd át a tevékenységed egy másik országba. (új cégstruktúrával)

Dzsoll 2010.03.20. 08:45:41

@Dzsoll: pécsen pedig add el az értékesebbjét emelt áron, a felújításra ígért toronyházat meg felejtsd el. a tulajdonos projektcéget felszámolja az APEH, a ház meg majd egyszer összedől. pontosabban a város néhány százmillióért lebontja.

Leonce 2010.03.20. 09:12:22

Köszönet a meghívóban a környezetromboló szóért. Úgy éreztem, hogy ez a szempont kezd elveszni, mind Bodoky, mind a többiek részéről. Szerintem a magyar szántóföldeket nem kellene lebetonozni.

sárkányfő 2010.03.20. 09:29:17

A demonstráció ötletét természetesen üdvözlöm, de szerintem a spanyol nagykövetségnek nem sok köze van egy spanyol magáncég itteni működéséhez. Mintha spanyol civilek tüntetnének Spanyolországban a magyar nagykövetség előtt KBJ ellen... érthető, és számunkra is roppant kínos KBJ, de a magyar államnak ugyanúgy nincs hozzá semmi köze, mint a spanyol államnak a spanyol magánemberek magánüzleteihez. Vagy rosszul látom? Tudtok valamit, amit én nem?
Én így elsőre magára Pátyra szervezném ezt, vagy a befektetők irodája elé. De csak okosan, ők is olvassák ezt a fórumot, ők is készülni fognak.

Kedd, 5 óra... szvsz nem szerencsés az időpont sem, főleg ha ragaszkodtak Pesthez. És ha be akartok kerülni a tévébe, akkor látványos produkció kell, és a mutyi lényegét (meg a spanyolországi gázos múltat) frappánsan kifejező táblák.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.20. 10:04:32

@ó jaj: A helyszín jó.

Pátyról soha nem kerül hír Spanyolországba, a Spanyol Nagykövetség elől igen.

TV hiradók 18,30kor kezdődnek: Eötvös utcáról beérnek a stúdióba. Pátyról nem. Frappáns táblák: melyek idegen nyelven is érthetőek, vagy az egész világon ugyanazt jelentik, vagy a történelemben már elhangzottak,
és jelentésük mindenütt azonos. A tábla színe is fontos. A piros alapon sárga felirat az jól olvasható.

Civilek, akik Pesten élnek földalattival elmennek az Eötvös utcába, de Pátyra nem.

A minden Követségnek van Kereskedelmi Kirendeltsége, amelyik köteles
az anyaországot is érintő negatív hírekkel foglalkozni.

Minden Követségnek van napi, és azonnali biztonsági jelentési kötelezettsége a saját hazája felé. A Követség előtti tüntetés be fog kerülni a részletekkel együtt a jelentésbe.

Tudni kell, hogy lesznek beépített provokátorok, akik viselkedésükkel,
bekiabálásaikkal meg akarják zavarni az egészet.

Azonnal lépni, ha valaki ittas, rendbontást akar vagy szidalmazni akarja a spanyol embereket, a spanyol népet, vagy cigányozik, zsidózik, stb.

sárkányfő 2010.03.20. 10:16:44

@Előbb GONDOLKODJ: Az kétségtelen, hogy bármilyen pesti helyszínre többen fognak elmenni, mint Pátyra (hacsak nem a pátyiak lennének a fő résztvevők).

De azt még mindig nem értem, miért jó az, ha akár a spanyol állam, akár a spanyol közvélemény jól informált lesz ez ügyben, és esetleg még jól el is ítéli. Semmi hatáskörük a dologra, a spanyol állam pedig nem fog egy távoli kis országban zajló ügyek miatt nyomást gyakorolni az anyacégre. Van elég bajuk bőven, ott is válság van. Meg tán örülnek is, hogy nem náluk rontják a levegőt...

Én így elsőre a hazai közvéleményt ráznám fel, meg a magyar államot, ugyanis a mi közpénzünkre utaznak a spanyolok, a mi földjeinken akarnak panamázni, ez minket érint, és ebben mi vagyunk hivatalosan is eljárók.

A tábla ötletek jók, magyarul, spanyolul és angolul is kellenek a táblák, majd még én is kreálok pár ötletet.

patbateman 2010.03.20. 11:07:41

@ó jaj: olvasd el az Auken-jelentést (lásd fenn a linket, illetve angol nyelvű cikkeket). azonnal világos lesz, hogy mi köze ennek Spanyolországhoz az ún. spanyol befektetőn túl.

sárkányfő 2010.03.20. 11:18:09

Oké, én meggyőzhető vagyok, meg amúgy is terveztem, de csak majd este, most kimozdulok a szép tavaszi napsütésbe.

Addig is talán nem lenne rossz ötlet közérthetően ide beírni pár sorban, hogy mi az összefüggés, hogy ne csak az a pár kósza ember értse, akik végigolvassa a jelentést. Én követtem az eseményeket, de nekem sem egyértelmű, akkor másoknak? No meg a média is örülne, ha könnyen megértené, kevés újságíró olvas el több tíz oldalas jelentéseket, de a demonstráció sajtóanyagában majd elolvassák (csak ne legyen túl hosszú, mondjuk 2-3 mondat).

patbateman 2010.03.20. 11:38:14

1-2 gondolat a jelentésből:
A fejlesztések nem csak a természeti környezetet érintik, „hanem sok helyen a társadalmi és kulturális tevékenységet is, ami kulturális identitásuk és örökségük, valamint környezeti integritásuk szempontjából tragikus, jóvátehetetlen veszteséget okozott, és mindennek az oka bizonyos helyi hatóságok és az építőipar egyes szereplőinek kapzsisága és spekulatív viselkedése volt, akiknek az e téren folytatott tevékenységükből tekintélyes nyereségre sikerült szert tenniük”.
vagy:
„az illetékes regionális hatóságoknak fel kell függeszteniük és felül kell vizsgálniuk minden olyan új urbanizációs tervet, amely nem tartja tiszteletben a környezetvédelmi fenntarthatóság és a társadalmi felelősség szigorú kritériumait”
vagy:
"a petíciókban kifogásolt városfejlesztési tervek többsége vidéki földterületek beépíthető területté való átminősítésével kapcsolatos" (a petíciók az Európai Parlament megfelelő bizottságának küldött panaszokat jelenti, amelyekből volt rendesen - ezek listája a jelentés végén található)
Rímel a pátyi stb. helyzetre...

patbateman 2010.03.20. 11:44:10

egy régebbi cikk a Guardianből, mielőtt én is elhúznék: www.guardian.co.uk/world/2006/oct/26/spain.gilestremlett

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.20. 12:01:10

@Visegrádi:

Pedig jobb, ha nem arra koncentrálnak ha nem az a fő szempont. A környezet védelme fontos, de csak semlegesíti a fő üzenetet ha túlhangsúlyozzák/belekeverik, amikor nem elsődegesen arról van szó.

Dzsoll 2010.03.20. 12:26:14

nem árt ha megtudják KBJ otthoni sponzorai, hogy a magyarok nem vevők a mutyira. lehet, hogy még a mai napig nincsenek tisztában KBJ büntetett előéletével és azzal, hogy ez mára köztudott lett -> állami berkekben persona non grata.
a spanyol adóhatóság is összefoghatna a magyarral és megvizsgálhatná, hogy az az állítólagos 50millárdos vagyon hogyan keletkezett és hogyan adózott.
nem tudom feltűnt-e, de szinte nem telik el olyan nap, hogy ne lenne valami szó spanyolországi szervezett bűnözésről a hírekben.

a környezetvédelem fontos, de itt nem arra kell helyezni a hangsúlyt. a felsőbb berkekben sajnos senkit nem érdelekel.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.20. 12:49:43

@Dzsoll: PONTOSAN ERRŐL VAN SZÓ, igazad van.

Spanyolországban nem tudnak semmit erről az ügyről.

Ha egy pontra fókuszálunk, akkor van eredmény. (Most, és itt a környezetvédelem fontosságát elfogadjuk. De az kerüljön zárojelbe, mert
az elsődlegesen megadott téma a magyar állam meglopása volt.)

GONDOLKODJ: ha mondjuk a Dunakeszi Auchan építés ügyben még bedobott volna valaki gazdasági és egyéb szálakat, akkor szétesett volna az ÜGY.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.20. 13:06:26

Van annak értelme, ha valaki a tüntetéssel párhuzamosan és elvben annak részeként Sanyolország más országban lévő követségén nyújtja be ugyanazt a kérelmet?

hypotheticalfriend 2010.03.20. 14:35:44

1. Ezek spanyol zászló alatt hajózó kalandorok. Ergo Spanyolországnak köze van hozzá.
2. Ez európai ügy. A spanyol kalandortőke már tönkretette Valenciát és most egész Európában garázdálkodik. Az ügy az EU előtt van.
3. Spanyolország nem tehet semmiről. Senki nem Spanyolország ellen tüntet. A tüntetők segítséget kérnek a spanyol hatóságoktól, hisz a "beruházók" delokalizálták magukat, hogy sehol ne lehessen őket megfogni. Nemzetközi összefogás kell ellenük.

patbateman 2010.03.20. 16:22:16

@A Nép - Te vagy!: Abszolút. Vagy Spanyolország Mo-i nagykövetségén.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.20. 16:37:49

@patbateman:

Ezt most annyiból nem értem, hogy az utóbbinak eleve a tüntetők adják át, nem?

Egyébként meg ha van értelme így extrában és elkerül hozzám, akkor bevihetem, mint támogató.

olcsóJános 2010.03.20. 19:04:48

Jó lenne, ha ismerne valaki korrekt spanyol befektetőket, és hivatkozni lehetne rájuk.
A magyarok VÁRJÁK az igazi befektetőket! Pl:
NEM VÁRJÁK a korrupcióval operáló spekulánsokat! Pl:

greg1749 2010.03.20. 20:15:18

The impact of the new building boom on small Spanish coastal towns and those within striking distance of major cities has been overwhelming. In the central province of Avila, a village of just 150 people, Villanueva de Gómez, recently approved plans to build 7,500 homes and three golf courses.

goncol 2010.03.20. 20:41:18

tv2.hu/tenyek/cikk/badoglemezeket-fujt-le-a-szel-a-pecsi-magashazrol
01:20 -nál láthatjuk KBJ-t.
Miért nem hozták képbe Sávolyt a hír kapcsán? Nagyon óvatosak.
Azt mondja: "Telefonon kerestük a céget, de nem értük el, ahogy nem éri el őket hónapok óta a városvezetés sem."
A pécsi főépítész (korábban pátyi főépítész) Mervó József szomszédja Telkiben. Ha másképp nem megy, át is kopoghatna, és szólhatna neki, hogy keresik a pécsiek.

patbateman 2010.03.20. 21:42:22

@goncol: ez a cég reklámfilmjének is beillik...

fahrenheit451 2010.03.20. 22:26:58

@Visegrádi: Szerintem se kellene lebetonozni a szántóföldeket.

fahrenheit451 2010.03.20. 22:32:18

@hypotheticalfriend: Európai ügy? Jelenleg épp Spanyolország adja au EU soros elökségét. Így kétszeresen is indokolt lehet a követség elé való kivonulás.

tabaniember 2010.03.21. 09:50:11

@goncol: Építési Törvény (1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről) 47. § (2) Az építésügyi hatóságnak külön kormányrendeletben foglaltak szerint el kell rendelnie:
a) az építmény, építményrész részleges vagy teljes átalakítását, - amennyiben ez nem lehetséges, vagy ha az építtető ezt nem vállalja - a lebontását vagy az újraépítését, ha a kivitelezés az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető módon történik,
b) az építmény, építményrész állékonyságát, az életet, egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, valamint az engedély nélküli használat megszüntetését,
c) az építmény, építményrész hibáinak, hiányosságainak megszüntetését,
ca) ha azt rendeltetésszerű és biztonságos használatra nem alkalmas módon építették meg, vagy ezáltal idegen ingatlanban az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapot keletkezett,
cb) ha a használatbavételi engedély megszerzését követő engedély és bejelentés nélkül végezhető átalakítás, változtatás, rendeltetésmódosítás következtében az érintett építmény vagy építményrész a - változtatáskor, átalakításkor, rendeltetésmódosításkor hatályos - rendeltetésszerű és biztonságos használatra vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak nem felel meg, vagy
cc) ha a használatbavételi engedély megszerzését követően engedélyhez vagy bejelentéshez kötött szabálytalan átalakítás, változtatás, rendeltetésmódosítás következtében az érintett építmény vagy építményrész az - ellenőrzéskor hatályos - rendeltetésszerű és biztonságos használatra vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak nem felel meg,
d) az építmény jókarbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, illetőleg az építmény felülvizsgálatát, szükség szerinti átalakítását, felújítását, helyreállítását vagy lebontását, ha annak állapota az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyezteti.
(3) Az építésügyi hatóság megkeresésére az ingatlan-nyilvántartásba az (1)-(2) bekezdés szerint elrendelt jogerős és végrehajtható kötelezettséget be kell jegyezni.
(4) Az építésügyi hatóság, amennyiben a végrehajtható kötelezettséget - annak nem teljesítése miatt a kötelezett terhére hatósági úton, a felmerülő költségeket megelőlegezve - maga végezteti el, a költségek erejéig, azok megtérítéséig az érintett ingatlanra jelzálogjogot jegyeztethet be az ingatlan-nyilvántartásba.

(A pécsi főépítész nem mellesleg mulasztásos törvénysértést követ el, ha nem kötelezi a magasház tulajdonosát az életveszélyes állapot megszüntetésére.)

tabaniember 2010.03.21. 09:51:08

Na, elnyelte a rendszer? Megpróbálom kicsalogatni.

tabaniember 2010.03.21. 10:22:15

És még: 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK)
108. § (1) Az építmény és részei állékonyságát és biztonságos használatra való alkalmasságát az építmény élettartama alatt a rendeltetésének megfelelően folyamatosan fenn kell tartani.

Polgári Törvénykönyv: Az épületekről lehulló tárgy által okozott kár
352. § (1) Épület egyes részeinek lehullásából vagy az épület hiányosságaiból másra háramló kárért az épület tulajdonosa felelős, kivéve, ha bizonyítja, hogy az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat nem sértették meg, és az építkezés vagy karbantartás során a károk megelőzése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

tabaniember 2010.03.21. 10:26:36

Amúgy meg azt a francos magasházat egyszerűen le kéne bontani. Semmit nem vesztene vele a város.

sárkányfő 2010.03.21. 11:06:16

Na sziasztok, nekem még ötletem, hogy merre kéne folytatni a nyomozást, de ezt speciel ide beírni az ellenség orra elé egész biztosan nem jó ötlet. Meg hát már amúgy is vicces egy ideje, hogy itt előttük beszélünk meg mindent, így röhögve meg tudnak előzni.
Szerintem összegyűlt itt már néhány megbízható ember, egy titkos helyen kéne folytatnunk a csevejt, pl. egy nem nyilvános fórumon, személyre szabott jelszóval védve, vagy valami ilyesmi, ha benne vagytok. Ha nem, beírom ide, de nekem úgy tűnik hosszú harc lesz ez, tehát egyébként se ártana egy titkos kommunikációs tér.

fahrenheit451 2010.03.21. 11:10:44

Ez az ügy egyre kaotikusabb. Jó lenne rendesen összefoglalni a Grupo Miltos és a mögötte álló Sedesa, valamint KBJ és Mervó viselt dolgait. A bukaresti szálat megpróbáltam felgöngyölgetni, de azt hiszem, lenne még rajta bőven munka...

Íme az első rész:
A Sedesa és a Grupo Milton viselt dolgai (I.)
lmv.hu/Sedesa-GrupoMilton_viselt_dolgai

patbateman 2010.03.21. 11:11:26

@ó jaj: ők lennének legelőször jelen, attól tartok... szkeptikus vagyok?

sárkányfő 2010.03.21. 11:17:42

@patbateman: na most ha az itt írogató pár embernek bodoky emilben elküldi a titkos fórum címét, meg a jelszót, akkor meg se találják.

fahrenheit451 2010.03.21. 11:33:46

@ó jaj: A külföldi példák azt mutatják, hogy általánosságban __közpénzre__ utazik ez a banda. Legyen az magyar közpénz, spanyol, román vagy minden EU állampolgár pénze (EBRD).
Ezért kapcsolatot kellene kiépíteni spanyol és románia barátainkkal is. A legkönnyebb talán erdélyi magyarokon keresztül lenne - ők tudnak románul is, és a bukaresti botrányról talán többet ki tudnának deríteni, mint amit én az magyar és angol nyelvű hírekben találtam...

Állítólag a Transparencynek román tagszervezete is van. Valaki?

Hasznos lenne egy angol nyelvű összefoglaló a teljes ügyről - minden szövevényével együtt (bár ilyet talán még magyarul sincs :O

sárkányfő 2010.03.21. 11:55:41

@fahrenheit451: ez így igaz, én már említettem ezt korábban, főleg spanyol kapcsolat kéne, ott van a legtöbb infó. sőt, kéne svjáci kapcsolat is, meg Polet úr múltját is fel kéne göngyölni egy belga kontakton keresztöl, biztos sok érdekes dolog vár még felderítésre.
de ha ezeket itt beszéljük meg előttük, akkor röhögve megelőznek, mint említettem...
Tényleg Bodoky, hányan olvassák ezt a bloogot, és ebből mennyi a visszatérő IP cím?

hypotheticalfriend 2010.03.21. 13:46:56

Gratula a Pultizterhez, Bodoky Tamásnak! :)

Tovább a megkezdett úton, sose halunk meg, csapataink harcban állnak, az oroszok a spájzban, tét az ablakban, de szorgos népünk győzni fog, addig is no pasaran!

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.03.21. 14:33:44

Gratulálunk a Pulitzer díjhoz!

HAJRÁHAJRÁHAJRÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.21. 14:38:28

Én is gratulálok. (Remélem nem számít ünneprontásnak, hogy bár ne úgy hívnák azt a díjat! Egy kicsit nemzeti szégyennek tekintem a nevét. Olyan mintha lenne külön magyar Nobel díj is. Persze erről semmiesetre sem Tamás tehet.)

fahrenheit451 2010.03.21. 15:16:51

@patbateman: Azért a Heti Válasz nagy gondosan elhallgatta, hogy a pátyi beruházást a helyi fideszes képviselők is megszavazták, s arról sem írtak, hogy az Orbán Viktorhoz közel álló Videoton FC-t 300 millával támogatta meg a Grupo Milton...

patbateman 2010.03.21. 15:23:48

@fahrenheit451: Nem én írtam a cikket... Mindenesetre egyre több helyen jelenik meg híradás a kitűnő befektetőkről, és egyre inkább nem a magasfényezés folyik. Ez is előrelépés. Nézzétek mindenesetre este 8-kor az Echotv-t. Ha nem tiltják le, érdekes lesz meglehetősen.
A díjhoz gratulálok én is!!!!!! Hajrá!

fahrenheit451 2010.03.21. 15:50:56

@patbateman: Ezexerint közöd van a Heti Válaszhoz és az Echo TV-hez? A Mélymagyar újra foglalkozik a Grupo Milton ügyeivel?

rbatty 2010.03.21. 16:39:47

@fahrenheit451: Sőt, a hetiválaszos grafikán is felfedezhető Gyulai Húskombináthoz is köze van a Fidesznek:

"A Gyulai Fidesz elindított egy mozgalmat a Gyulai Húskombinát megmentéséért. [..] Felvettük a kapcsolatot egy spanyolországi székhelyű befektetői csoporttal. Ehhez a spanyolországi befektetői csoporthoz egy Gyuláról elszármazott, de a város fejlődését szívügyének tekintő ismert üzletember segítségével jutottunk el. [..] Nagyon fontos számunkra, gyulaiak számára, hogy a befektetőknek komoly fejlesztési szándékaik vannak és ehhez elég tőkeerősek is."

Jól megnézték, kikkel akarnak üzletet kötni?

link:www.bekesmegye.com/belfold/spanyol-uzleti-csoport-erdeklodik-a-huskombinat-irant_19_500098.html

patbateman 2010.03.21. 16:50:46

@fahrenheit451: abszolút semmi, de csiripelnek a madarak... sajnos nincs tv-m, de ti nézzétek.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.21. 17:10:54

@patbateman:

Mit értsz azon hogy sajnos? Gondolom, hála Istennek!

fahrenheit451 2010.03.21. 17:20:05

@patbateman: Szerencsére nekem sincs. Majd utólag megnézem a honlapon a műsort. Esetleg valaki innen elmondhatja majd, volt-e valami érdekes...

hypotheticalfriend 2010.03.21. 17:45:29

@szzsömi: Gyuláról elzavarták őket. Talán volt hozzá némi köze annak, hogy Kovács Bence Jánost jól ismerték gyulai körökben és nem játszhatta a messziről jött milliárdost, mert rögtön felbukkant valaki, akit nemrég tíz rugóval húzott le...

rbatty 2010.03.21. 17:50:57

@hypotheticalfriend: Ez jó hír. Most már csak az egész országból kellene elzavarni őket. :)

Leonce 2010.03.21. 18:42:38

Nem értek azzal egyet, hogy a környezetvédelem zárójeles. Hamarosan az egyetlen, legfontosabb kérdés lesz.Mindennek az alapja.
Csak nehogy késő legyen rájönnötök.
De a pátyiak- telkiek szerintem tudják, hogy akkor sem örülnének az egész projektnek, ha az nem mutyi pénz lenne. Sőt, szerintem ők főként emiatt tiltakoznak....Meg a fenti jelentés is.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.03.21. 18:54:51

@Visegrádi:

Gondoltam, hogy nem értsz. Engem viszont aggaszt az ügy egy fajta létező fanatizálása. Nem mert tagadom a fontosságát, hanem mert világos előttem, hogy sokan egy ideológiának megfelelés vágyától vezettetve ebből úgy csinálnak mozgalmat, hogy képesek a környezet rombolására is, a látszat fönntartása érdekében hogy ők mennyire törődnek vele. Álszentek itt is vannak. És hajjaj! Emellett nagyon veszélyesnek érzem a mindenáron súlykoláséat olyankor amikor az igazi kérdés más. Kisiklathat, elvonhat figyelmet, ellenkező hatást érhet el. Emellett azt is látom, hogy vannak akiknek totalitariánus eljárások igazolásának az eszköze. Ők azok akik nem törődnek vele, de igyekeznek másokat a nevében mindenfélére értlemetlenül kényszeríteni. Hazudni is nagyon képesek és teszik a nyugati világban. Ők az új „élcsapat”. Nem mind arany ami fénylik.

maid 2010.03.21. 20:12:58

@patbateman:
Tényleg ez a téma. Bayer nagyon óvatosan kérdez, de kérdez (azért minden kérdésében elmondja, hogy nem ért hozzá, nem biztos, hogy jól tudja, de azt mondják, hogy...)

patbateman 2010.03.21. 21:13:51

@maid: Most jól jönne a tv, bár alapvetően nem bánom, hogy nincs. Kíváncsi vagyok nagyon, mert ezt-azt hallottam, de mégis... Tényleg elhangzott Bayer szájából, hogy megvezették (én mondjuk nem így fogalmaznék...)?

olcsóJános 2010.03.21. 21:49:50

@patbateman: Most már Pörzsének is küldhetne az ECHO tv legalább egy mailt, ha jól emlékszem ő volt az első pátyi "áldozat".
Szerintem a riport jó/hasznos volt, Bayer kompenzált, ebben az ügyben egy kicsit megbocsátottam.
Várom az RTL következő riportját amelyben KBJ beszámolna arról mi történt a legutóbbi riport óta.
Sikerült-e az 54 Mrd-ot "megfejelni"? ( Vagy valakit lefejel(tet)ni?!)

maid 2010.03.21. 22:33:54

@patbateman:
Szó szerint szerintem nem, de az elején tartott egy hosszú monológot. Elmondta, hogy Szécsi Gábor és Michels Gábor kereste meg őt anno, őket ismerte, Szécsi a barátja is. Ők mutatták be Mervónak és amiket neki mutattak/mondtak, az teljesen rendben volt (természetesen szó sem volt magasházról, csak emberléptékű családi környezetről + iskoláról + útépítésről). Ráadásul elmondták neki, hogy a helyi Jobbik támadja őket azzal, hogy izraeliek akarnak kibucot építeni, de hát ugye nem igaz, mert ezek a rendes spanyol gyerekek családilag Opus Dei tagok :)

patbateman 2010.03.21. 22:41:44

@maid: Szuper lehetett... na, majd interneten megnézem.

fahrenheit451 2010.03.22. 14:06:33

Ismételten a kormányhoz fordult a TASZ a sávolyi döntés ügyében

A TASZ 2010. március 1-én kérte a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy a sávolyi beruházással kapcsolatos kormányülés összefoglalóját, a beruházással kapcsolatos előterjesztéseket és az ülés vonatkozó hanganyagát hozza nyilvánosságra, mert véleményünk szerint ezek az adatok adhatnak magyarázatot arra a pikáns kérdésre, hogy a Pénzügyminisztérium kifejezett tiltakozása ellenére miért erőltette a Kormány a 35 milliárd forintos állami szerepvállalást. Nem kaptunk elfogadható választ, ezért újabb lépéseket teszünk.

tasz.hu/informacioszabadsag/ismetelten-kormanyhoz-fordultunk-savolyi-dontes-ugyeben

figyel-lő 2010.03.22. 14:29:09

@bodoky: Bognár nem Sándor, Danóczy meg nem fideszes, úgy tudom.

figyel-lő 2010.03.22. 17:05:48

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: A Miltonos KBJ agydaganatára ill. a műtétre hivatkozva vett fel kisebb-nagyobb
összegeket a kilencvenes években, amelyeket nem fizetett vissza. A daganat végül olyan jóindulatú lett, hogy az agyban stimulálta a befektetési lebenyt, az alaptőke meg rendelkezésre állt, mert nem kellett odadni az agysebésznek.

figyel-lő 2010.03.22. 17:24:37

@figyel-lő: Igy lett milliárdos KBJ!
Mese volt, talán igaz sem volt, álmodjatok szépeket!

patbateman 2010.03.22. 21:15:30

Tollner József, pátyi képviselő nyilatkozott a hvg-nek a golfügy kapcsán:
hvg.hu/velemeny/20100322_tollner_paty_golfvaros_civilek

vadaszok 2010.03.23. 00:38:54

@ó jaj: ó jaj, ha nincs kedved elolvasni a fent belinkelt 35 oldalt akkor néhány idézete, hogy megértsed miért a spanyol követség előtt.
az 53 oldalas jelentésből kedvcsinálónak idézek egy oldalnyi szakaszt:

"…Spanyolország természetes földközi-tengeri szigetvilága és partvidéke az elmúlt évtizedben súlyos pusztítást szenvedett el, mivel a cement és a beton úgy átitatta ezeket a régiókat, hogy ez nemcsak a sérülékeny partvidéki környezetet érintette – …….., hanem sok helyen a társadalmi és kulturális tevékenységet is, ami kulturális identitásuk és örökségük, valamint környezeti integritásuk szempontjából tragikus, jóvátehetetlen veszteséget okozott, és mindennek az oka bizonyos helyi hatóságok és az építőipar egyes szereplőinek kapzsisága és spekulatív viselkedése volt, akiknek az e téren folytatott tevékenységükből tekintélyes nyereségre sikerült szert tenniük, amelynek legnagyobb részét exportálták-
….
…valamennyi tagállam politikai, jogi és morális kötelessége a Szerződésekben, többek között a három főbb uniós intézmény elnökei által aláírt alapjogi chartában foglalt alapelvek szerint működni. Az európai polgárok azt várják el politikusaiktól, hogy tiszteletben tartsák azt, amire vállalkoztak, és hogy ne hátráljanak meg a felelősség elől.
Nyilvánvaló, hogy a világgazdasági válság és annak következményei súlyosan érintették a spanyol építőipart, és hogy ez a munkaerő számára tragikus, de az építőipar már a 2008. őszi eseményeket megelőzően is megpróbáltatások előtt állt. Spanyolországot katasztrofális recesszióba juttatta az ingatlanfejlesztők és területfejlesztők ésszerűtlen és pénzsóvár nagyravágyására épülő kiterjedt urbanizáció és a part menti övezet lerombolása – jelenleg egy és fél millió új ingatlan vár gazdára és még mennyi új golfpálya! –, amely jelentős pénzügyi többletet jelent az ipar számára és komoly túlépítkezéshez vezet.
……..
A táj megrongálása már megtörtént, mint ahogyan azt számos hiteles jelentés is bizonyítja1, miközben az elsőrendű fontosságú városfejlesztési tervek továbbra is érvényben vannak, miképpen sok esetben Damoklész kardja is ott lebeg számos vidéki és part menti közösség fölött. Az állásfoglalás éppen ezért kéri a helyi hatóságokat arra, hogy függesszék fel és vizsgálják felül valamennyi érvényben lévő tervüket, és hogy csak abban az esetben lépjenek előre, ha a fenntarthatóság elve bizonyítottá válik a helyi közösségek döntéseikbe történő bevonásával, és ha gondoskodnak a környezetvédelmi biztosítékokról.
……
Az első, 2004-ben tett spanyolországi tényfeltáró látogatásról készült jelentés részletekbe menően leírta, hogy mi történik, és hogy ez milyen következményekkel jár. A második látogatás alkalmával bizonyos politikusok és fejlesztők, akik közös támogatásukat hangsúlyozandó ültek egymás mellett ugyanabban az ülésteremben, egészen odáig merészkedtek, hogy azt állították, hogy ez a helyzet a Petíciós Bizottság hibájából alakult ki, amely felelősséggel tartozik a valenciai régióba történő beruházás elmaradásáért, és ezen véleményüket közvetlenül a bizottsági küldöttség tagjainak címezték. A Valenciába 2007 során tett harmadik látogatás alkalmával az arrogancia tetőfokára hágott és a küldöttség tagjainak azt mondták, hogy a beérkezett petíciók a bizottság közös fantáziájának a szüleményei. Január folyamán őszinte beszélgetést volt alkalmam folytatni az illetékes valenciai miniszterrel, bár ez nemzeti szinten megvalósíthatatlannak bizonyult.
Talán nem véletlen, hogy a bizottság folyamatban lévő tényfeltárásaival egy időben a spanyol igazságügyi és végrehajtó hatóságok is vizsgálatokat folytattak. Mint ismeretes ennek eredményeképpen jött létre az a lista, amely majdhogynem véget nem érően sorolja fel azokat a helyi politikusokat és köztisztviselőket Spanyolországban, akiket a legutóbbi időkben létrejött kiterjedt urbanizációs megállapodásokhoz kapcsolódó korrupciós vádakkal tartóztattak le. Ma már jól ismert tény, hogy az elmúlt évtizedben több cementet és betont használtak spanyolországi lakások építéséhez, mint Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban együttvéve."

Ezek a spanyol fazonok társultak a feddhetetlen előéletű mervoval és kovacsbencejanossal.
Ugye most már tudod hol a helyed kedden?

vizafogó 2010.03.23. 00:55:29

Hát ezt azért érdemes ebben a sorrendben meghallgatni, és utána elgondolkozni, hogy hogyan is működik a politika mélymagyarországon.

www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=80&v_id=1820

www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=80&v_id=1821

www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=80&v_id=2509

www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=80&v_id=2510

Ha mesélik, biztosan nem hiszem el.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.03.23. 13:06:19

@figyel-lő:

most már értem.
akkor kbj olyan mint John Travolta Béla abban a filmben amiben agydaganata lesz és hirtelen több nyelven kezd beszélni és be tudja törni a tükröt távolról a csehóban?!

megannyi kínzó kérdés!

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.23. 14:50:46

Azoknak küldöm ezt a bejegyzést, akik még hisznek Mervó Jóskának, hogy Pátyon bármilyen golfpálya épülne:

Csákberényben kb. 4 évvel ezelőtt beharangozták, hogy 127 HA területen épül egy golfpálya, s néhány üdülőépületet meg is lehet a pálya mellett vásárolni.

Ott a [pátyi szlengben] "kőgazdag" vállalkozókat a Gripen vásárlás során ún. ellentételezési eljárás során a svéd cég által vállalt magyarországi beruházás képezte (volna). Pontosabban csak ezt mondták szerencsétlen vevőknek.

www.golfhungary.hu/hazai060523_1.golf

www.privatbankar.hu/html/cikk/friss.php?hir=34170

www.hugolf.net/new/hu/01.htm

Lehet, hogy innen vette az ötletet a csákvári vadőr, Kovács Bence János, hiszen a területtől csak 1 falunyira vadászattatott.

Mindenesetre sokan befizettek az "üdülők"-re, amelyek soha nem épültek meg. A helyi lakosok szerint 1.5-2 MdFt-ot gyűjthetett össze a beruházó. Miután kialakította a holdbéli tájat, eltűnt.
Mottó: "Közép-Európa legjobb golf létesítménye
Olyan golfpályát alkotunk, amely nemcsak a versenyek idején, hanem a mindennapokban is tökéletes!"

picasaweb.google.hu/patyimutyi/CsakberenyGolfpalyaEsUdulofaluHungarianGolfDevelopmentKftTheLinksGolfClub?feat=directlink

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.03.23. 15:01:59

Sok érdkes e-mail kavarog...

Sávolyi projekt érdekesebb kifizetései (állítólag):

valami Ormai+Tsa lobbista jogi tanácsadásért 62.4MióFt
Szécsi Zsolt és a KÖSZ 78.6MióFt
Törő Csaba környezetvédelmi támogatásért 75MióFt
kapott.
(Én csak egy Törő Csaba milliárdost ismerek, a Navigátor Informatikai Zrt. vezérigazgatója / Wallis (Wing)csoport).

index.hu/belfold/toro0314/

(Támogatja a Lop-Stop csapatot)

Szó van még valamilyen párttámogatásról is összesen 520MióFt értékben. Gondolom a lopást megelőzendőleg.

"Szegény" pátyi Michels Gábor kispályás hozzájuk képest!

tabaniember 2010.03.23. 19:27:44

@Patyimutyi: Ormaiék nagyágyúk. Ügyfeleik közt a Westel, az Elektro World... ld. még itt:
www.mfor.hu/cikkek/Sokasodnak_a_nemzetkozi_jogugyletek.html
www.parlament.hu/civil/rendezveny/2007/reszt0329.htm (nocsak)
Ami a KÖSZ-t illeti, a honlapjuk "üvegzsebében" van még ennél cifrább összeg is: 2008-ban "Sávoly külterületének déli részén tervezett MOTO GP pálya területén próbafeltárás" 95.263.560.- forint, 2009-ben "Sávoly, MOTO GP pálya kapcsolódó létesítményei megelőző feltárás" 5.525.200, majd "Sávoly 09/13.hrsz-ú építési területen a Balatonring gyorsasági versenypálya területén régészeti megfigyelés" 5.831.068, végül "Sávoly 09/13 hrsz-ú építési területen a Balatonring gyorsasági versenypálya
területén a rég.megfigyelés során felszínre került régészeti objektumok teljes
megelőző régészeti feltárása 8793 m2-en 34.292.700.- Ft. (Ügyesek egyébként, mert általában nem tüntetik föl, mekkora területről van szó, így nincs összehasonlítási alap.) Ja, mindegyik összeg nettó. Ha nem lennék rest, összeadnám, hogy Szécsi regnálása alatt mennyit kaszált a KÖSZ (elképesztő összegeket), és érdeklődő arccal firtatnám, hová lett az a pénz. Mert hogy mennyit kap belőle a régész, aki ott csúszik-mászik a sárban, azt meg se mondom, mert a világ szégyene, és hogy vajon mennyit fordítottak belőle műemléki helyreállításokra (és vajon mire), az aztán végképp rejtély.
Ja, az M6-os építkezéseinél milliárdos összegek vannak. Nem képzeltem, hogy ez ekkora biznisz.

tabaniember 2010.03.23. 19:35:51

Itt van a KÖSZ költségszámítási táblázata, aki ráér, számolgathat kicsit, mire mennyit is fizetett nekik a mi szeretett csapatunk.
www.kosz.gov.hu/images/stories/intezmeny/koltsegszamitasi_tetelsor_2010.pdf

Sohanedudgi 2010.03.23. 21:06:35

@kakukk2:
Kössz!
Alapos kis táblázat 116 tételben.
Látszik, hogy a készítők a teljességre törekedtek.

fahrenheit451 2010.03.23. 21:25:42

@kakukk2: Helyrajzi szám alapján a terület kideríthető, nem?

tabaniember 2010.03.23. 21:28:23

@Sohanedudgi: És még külön hab a tortán, hogy az üvegzsebben csak az 5 millió fölötti szerződéseket kell feltüntetniük - vajon hány lehetett alatta? Akár több részletben számlázva? Uhh.

tabaniember 2010.03.23. 22:41:34

Ebben az esetben megmondták: 8793 m2, és mindegyiknél a pálya vagy egy azzal azonos helyrajzi szám áll. Hanem azt lenne igen keserves kibűvölni ezekből az adatsorokból, hogy mennyit kértek másutt hasonló méretű területen elvégzett azonos munkáért. Lássunk részleteket:

"Hajdú Ádám, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal dél-dunántúli irodájának régészeti felügyelője az Indexnek elmondta, a sávolyi hatástanulmány elkészült, a próbafeltárás és a terület lőszermentesítése is megtörtént tavaly.
A környék régészetileg érintett, őskori és Árpád-kori leletek vannak a leendő lelátó alatt, további feltárás szükséges. Amint az időjárás megengedi, a szakemberek folytatják a régészeti munkát.
Kárpáti Zoltán, az Örökségvédelmi Szakszolgálat regionális irodájának vezetője szerint a feltárásnál elegendő a szakfelügyelet, amely kisebb megállást ugyan jelenthet, de nincs hatással a beruházásra."
Forrás: sportgeza.hu/sport/2009/02/10/mikorra_lesz_savolyon_motogp-palya_/

Csak előkerültek dolgok, ha nettó 34 millióba került a megelőző feltárás... Nini!
www.kosz.gov.hu/hireink/regeszeti-munkaink/227-romai-telep-fole-epul-a-balatonring.html
kultura.hu/main.php?folderID=1311&articleID=296820&ctag=articlelist&iid=1
Részletek itt, 18-19. oldal: www.koh.hu/download/orokseg_1002.pdf

Itt egy földmunkás cég: www.platinabau.hu/hu/hu_03_05.htm

Őskor nem, Árpád-kor nem, római igen. Oké. Mi lett a lelettel? Közölték, hogy nem nagy durranás, lefotózták, oszt már jöttek is a munkagépek. Viszont most már jobban értem a költségeket.

maid 2010.03.23. 22:50:15

@kakukk2:
Egyszer, még évekkel ezelőtt mesélte valaki, aki aránylag belelátott, hogy a "régészek" kiskirályok, nélkülük egy fél négyzetméternyi autópálya sem épülhet és ezt a pozíciójukat hm... ki is használják. Állítólag külön élmény, amikor illetékes régészek mennek tárgyalni, egytől egyik mindenki méregdrága terepjáróval.

Elnézést az itt olvasgató valódi régészektől, nagyjából mindannyian sejtjük, hogy nem azokról van szó, akik ecsettel és szitával a kezükben fésülnek át hatalmas területeket, történelmi emlékek után kutatva...

aril brikha 2010.03.23. 23:14:51

@maid:
úgy van, ahogy mondod, a régészek nagyon nagy királyok. könnyedén megakaszthatnak egy beruházást a feltárás elhúzódásával.
persze, ennek az ellentettje is igaz kell hogy legyen. ezen a ponton jönnek képbe a landcruiserek és társaik.

tabaniember 2010.03.23. 23:24:08

Akkor már tudjuk is, mire költötték a zsét :) Az viszont kétségtelen, hogy ezekre a helyekre valahogy oda kell jutni, és könnyen el tudom képzelni, hogy a terepjáró olyasmi, mint a bakancs: hosszú távon a drága az olcsó. (Én olyan régészt, akinek saját terepjárója lett volna, még nem láttam, de vidéki múzeumok udvarán állomásozó kincstári járgányokat már igen.)

tabaniember 2010.03.23. 23:26:36

@aril brikha: Azt nem hiszem, hogy bármelyik vidéki régész meg meri kockáztatni, hogy személyes ajándékként elfogad egy ilyen holmit. A múzeum "támogatásként" sokkal inkább.

aril brikha 2010.03.23. 23:33:15

@kakukk2:
egy biztos, ezeket a full extrás landcruisereket terepen ritkán látni, megteszi a dolgát ott egy fapados L200 is. :)

aril brikha 2010.03.23. 23:42:43

azt tudjátok, hogy a Grupo Miltonnak milyen dolgai vannak Szolnokon?
a kosárcsapatuk mezén, ill a szolnoki csarnok néhány reklámtábláján láttam a GM logót.
kiindulási pont lehet, Dr Nyerges Zsolt az Olaj KK klubelnöke, aki többek közt az Advenio RT többségi tulajdonosa.

kozlony 2010.03.24. 01:01:17

@kozlony: Kedves Tamás! Hogy mik vannak?
A HVG munkatársa vagy, és "egy csapatban focizol" a Gulyás Dénessel?

www.gondola.hu/cikkek/70375

fahrenheit451 2010.03.24. 03:42:23

@kozlony: Hehe, ez fel se tűnt :) Úgy látszik, Bodoky is álláshalmozó, mint a volt pátyi főépítész... :)

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.03.24. 05:48:32

@kozlony: igen, a Videoton FC-nél kergetjük a pettyest :) vagy a pick szegednél? már nem is emlékszem :)

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.24. 06:41:10

@maid: @kakukk2: @aril brikha:
Pár szó a "régészekről":

Általában rendesen tervezhetőek: tehát minden egyes régész korrupt,
és benne van a boltban.

Autópálya szakasz építésnél úgy SZOKTÁK csinálni, hogy megnézik
az átadás, a befejezési határidő időpontját. Legyen ez adott év június 30.
Előző év áprilisában felvonulnak a "régészek", és elkezdenek 0,867 fővel
túrkálni a földben. A turkálást szó szerint értem, tehát látványosan
mutatják, hogy ők bizony "tudós" emberek, és a tudósok nem kapkodnak.
1 hónap alatt előrehalad ez az egy fő 240 métert az autópályán, a pályaszakasz pedig 24000 méter hosszú. Tehát elvben, ha nem talál semmit, akkor 100 hónap (8 év) alatt szépen végez is. Kivitelező ideges lesz. Mi a megoldás, kérdezi a régészt?
Hát..... azt javasolja, hogy be kell vonni szabadságon lévő régész kollégákat, akik HAJLANDÓAK éjjel-nappal szombat-vasárnap is dolgozni.

Persze ezek a "tudós-régészek" már nem a fizetésükért dolgoznak,
hanem 6-8-10 ezer forintos úgynevezett "mérnökóradíjban". Kérnek egy
folyamatosan előrehúzható 15 méter hosszú sátrat, éjjeli világítást, és ..... kaját, kólát, ásványvizet, stb., és a 100 hónapra eső "munkát" elvégzik
20an 2 hónap alatt a teljes szakaszra. De nem az alappénzért, hanem annak az 50szereséért. Ebből megkapja a KÖSZ az eredeti összeget, a többletet meg elosztják szépen 20 felé.

A terepjáró az övék, a pénz az övék.
A kivitelező 1 havi kötbérre tervezett kb 800 milliót, a "régész-tudósoknak" kifizet 500 milliót. A kivitelező megtakarítja a kötbért, de elbukta a régészeket. Ezt a régész pénzt aztán be kell hozni az építésen pótmunkákkal.

Szóval ha azt kérdezitek, hogy: "Ki fizeti a RÉGÉSZT?" , akkor a válasz az,
hogy TE meg ÉN.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.24. 07:05:51

Dr. Gyenesei tegnap nyilatkozott.

www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=37778

Álom és valóság - Gyűrűzik a Balatonring-botrány

Vegyél egy jó ötletet, dajkáld, vesd el a magot, és aztán taposd agyon. Valahogy ez történt Sávolyon, ahol valaki motorversenypályát álmodott. Álmodott hozzá pénzt, ígéreteket, és aztán felébredt, mert bilibe lógott a kisujja. Gyenesei István volt önkormányzati miniszter a MIX online-nak felelőssége teljes tudatában elmondta véleményét a botrányízű sávolyi Balatonring építésének alakulásáról.

Mix online: Mitől volt olyan vidám az alapkőletételnél?

Gyenesei István: Örültem, mert spanyol befektetők spanyol tőkével csodálatos versenypálya építését ígérték közel a Balatonhoz. Örültem a térségbe fejlődést hozó, turisztikai attrakciót megcsillantó megatervnek, hiszen miniszterként a turizmust is felügyeltem.

M. O.: Azóta mintha keserűbb lenne a mosolya...

Gy. I.: Sok mindenre rájöttem menet közben, hiszen közvetlen közelről láthattam az ügyek alakulását. Mondhatni, belülről. Ezért emeltem fel a szavam már három hónappal az alapkő elhelyezése után, "rossz felé megyünk, barátaim!". Megdöbbentő ötletre bukkantam, vegyünk egy jó darab földet, lehetőleg minél olcsóbban. Ígérjünk minél vonzóbb fejlesztést, szédítsük meg a helyi lakosokat. Nyerjünk meg magunknak fontos helyi és kormánypárti politikusokat. Majd minősíttessük át a szántóföldet magasabb kategóriájú területté, helyezzünk kilátásba egy motorversenypálya építést és százezreket vonzó versenyt. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy az eredeti terv szerinti versenypályához szükséges alig harminc hektárt körülvevő 570 olcsón vásárolt hektárunk még értékesebb legyen.

M. O.: Mi ezzel a baj? Jön egy spanyol befektető, kifizeti az építkezést, és a magyar állam partner a világbajnokság rendezésében. Mindez a Balaton idegenforgalmának fellendülését segítheti, nem?

Gy. I.: Ez így nagyon is rendben lenne, ha a külföldi befektető a beruházáshoz szükséges pénzt letétbe helyezi, behozza Magyarországra. Hamar kiderült azonban, hogy hitelből akarták megvalósítani. A spanyol bankok nem adtak hitelt a beruházónak. Óriási ötletük támadt: támogassa meg őket a magyar állam, adják a pénzt a magyar bankok.

M. O.: És adták?

Gy. I.: Dehogy adták. Sem a vállalkozói alapon működő kereskedelmi bankok, sem a Magyar Fejlesztési Bank nem volt hajlandó meghitelezni egy bizonytalan kimenetelű óriásprojektet. Természetesen elvárták, hogy a beruházó hozzon megtérülési, visszafizetési garanciát.

M. O.: És hozott?

Gy. I: Ha hozott volna, most nem lenne miről beszélnünk. Már rég megépülhetett volna a pálya. Ráadásul meg nem erősített információk szerint az a spanyol cég, amelyik a jogdíjat és a szervezést felvállaló Balatonring Zrt-nek 70 százalékos tulajdonosa (30 százalék a magyar állam tulajdonában lévő Magyar Turizmus Zrt-é), a spanyol bankok szerint mindössze 12 ezer euróra (3 millió forintra) hitelképes.

M. O.: Kit terhelt volna a fenntartási költség, és ki fizette volna a verseny jogdíjait?

Gy. I.: A magyar állam. Csak a versenyrendezés éves jogdíja 5 millió euró (1,3-1,4 milliárd ft.) és még nem beszéltünk magáról a verseny rendezési költségeiről, a pálya fenntartásáról, üzemeltetéséről, éves költségeiről.

M. O.: Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke azt mondta, több száz munkahely veszik el, ha meghiúsul a beruházás.

Gy. I.: Suchman úr sok mindent mond. Például ez sem igaz. Legföljebb 10-12 embert foglalkoztatott volna ez a pálya, a Hungaroringen sem dolgoznak többen. A rendezés és a verseny időszakában a környéken természetesen biztos, hogy megélénkülne a forgalom, és időszakosan sokaknak adna bevételi, megélhetési lehetőséget. Nekünk, somogyiaknak ezért lett volna különösen fontos a beruházás megvalósítása.

M. O.: Önök perben, haragban vannak Suchman úrral?

Gy. I.: Részemről biztos, hogy nincs se per, se harag, csupán másként látom a világot. Viszont Sávollyal kapcsolatosan Suchman Tamás szereplése megér egy misét. A kormánybiztos úr valami megmagyarázhatatlan ok miatt a magyar érdekek helyett a spanyol érdekeket képviseli. Eközben, akár az elszabadult hajóágyú, tör-zúz maga körül. És ez sajnálatos. Most például Niklai Ákost és a Magyar Turizmus Zrt.-t ostorozza, holott minden erővel segíteni kéne őket. Niklai Ákos szerintem jó időben, tisztességesen és bátran mondott le a Magyar Turizmus Zrt. elnökségéről, de előtte folyamatosan kifejtette álláspontját, mely szerint ilyen konstrukcióban nem szabad megépíteni a sávolyi pályát. Niklai Ákossal és sokakkal együtt nem Suchman Tamásra, hanem a Balatonring elvesztése miatt haragszunk.

M. O.: És mi lesz Sávollyal? Állítólag csődközeli állapotba kerül a falu?

Gy. I.: Ez bizony így van. Sávolyt behúzták a csőbe. Csak most vették észre, hogy a megépített szennyvízcsatorna nem is nekik készült. Ahogy ígéreteken sem lehet motorozni, úgy a muszájból létrehozott hatalmas csatornarendszert sem képes egy kis falu működtetni. Ha van egy kis tisztesség a spanyol vállalkozóban, akkor most segíthet nekik mindaddig, míg az általuk erőltetett Balatonringet el nem készítik. De nem hitellel, mint azt tette korábban, mert ezzel az önkormányzatot törvénysértésbe vitte, vinné. Amíg miniszter voltam, láttam a település helyzetét, és volt módom segíteni, több tízmilliós támogatásról döntöttem Sávoly és környéke javára.

M. O.: Suchman Tamás minden nyilatkozatában cáfolja az önök, a Magyar Turizmus Zrt. jó szándékát és szakmai hozzáértését. Szerinte éppen a Turizmus Zrt. akadályozott meg egy jelentős hazai turisztikai látványosságot.

Gy. I.: Értem, hogy ön mindkét félnek meg akarja adni a vélemény-nyilvánítás lehetőségét, de míg Suchman úr minden televízióban kifejthette már álláspontját, a mi véleménynyilvánításunk még vissza van. Ugyanakkor nem kérdőjelezem meg Suchman úr jóindulatát, jó szándékát és szakmai kompetenciáját. Csupán egyikkel sem értek egyet, és ezzel nem vagyok egyedül. Pénzintézeti és turisztikai szakemberek, civil szervezetek és pártok, politikusok és újságírók egyre többen ítélik meg velem azonosan az előállt helyzetet.

M. O.: Kemény szavak, kemény állítások. Ennek az ellenkezőjét is olvashatjuk. Fenntartja?

Gy. I.: Természetesen, száz százalékban.

vadaszok 2010.03.24. 09:35:53

@Előbb GONDOLKODJ: BRAVÓ GYENESEI!!!
Végre egy politikus aki őszintén mer beszélni.

Azok a pátyiak aki még most sem értették, meg hogy miért kell elzavarni ezt e tolvaj bandát még a megyéből is, kérem figyelmesen olvassák el a riportot. Ha nem értik kérdezzenek.
Annak a kilenc képviselőnek aki pedig ehhez asszisztált figyelmébe ajánlom:
ingatlanmenedzser.hu/lakaspiac/20100316_andrassy_ut_47_gyanusitas.aspx

Különösen ezt a mondatot: A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a volt alpolgármester – a korábban a rendőrség által gyanúsítottként kihallgatott 12 önkormányzati képviselőhöz hasonlóan – megalapozottan gyanúsítható különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésével.

Előbb GONDOLKODJ 2010.03.24. 10:06:41

Egy eredeti Kovács Bence János 2 perces video a Pécs tornyház megvételekor, 2007 nyarán.

www.123people.com/ext/frm?ti=personensuche%20telefonbuch&search_term=grupo%20milton&search_country=US&st=suche%20nach%20personen&target_url=http%3A%2F%2Fatv.hu%2Fbelfold%2F2008_jun_hatmilliardert_elkelt_a_pecsi_pokoli_torony___video_.html§ion=video&wrt_id=68

Olyan szépen, meggyőzően mondja.
Itt a blogon pedig csak a bizalmatlankodás, a gyanakvás, kishitűség,
meg a rosszhiszeműség.

Ahelyett, hogy a sok blogozó lemenne Pécsre, és a saját szemével látná
a megvalósult eredményt.

Pécsiek, segítsetek, tegyetek fel valami friss képet a toronyházról, meg az éppen költözni készülő lakókról. mert ugye ez a projekt volt meghirdetve úgy, hogy ez fog elkészülni legelsőnek. Most 2010 nyarára lesz készen.

maid 2010.03.24. 10:40:04

Ha az adott "régész" használatában van a terepjáró, mindegy, hogy ki a tulajdonos. Sőt, kényelmesebb, ha a múzeum vagy más intézmény a tulaj, így magától értetődően a költségeket (szervíz, benzin) is fizetheti a cég :)
süti beállítások módosítása