Lotyaszájú helyett labdabubus?

2010.04.02. 00:00

Hypotheticalfriend remek kommentjét megint kiemelem :)

Ez van. A lotyaszájút lecseréljük a labdabubusra. Legalább nem lesz bonyolult dolguk a kenőpénzeseknek. Nem kell kinyomozni, hogy milyen szivart, konyakot, autómárkát szeret a főnök, szőkét, vagy a barnát csiporássza. Elég neki, ha pattog és kerek. Meg van véve.
Szóval, már csak ki kell számolni, hogy menyibe kerül ma egy miniszterelnök. Mert kapni legalább lehet, ugye.


 

 

 

Aszongyahogy:
focitámogatás 300 millió
meccsjegyek 200 ezer
aláírt mezek 200 ezer
focilabda, aláírt szuvenírek 50 ezer
utaztatás, kaja, pia, kurvák 650 ezer
egyéb 200 ezer
azannyimint: háromszáz-egymillió-háromszázezer forint. Kábé. Áfa nincs. Zsebbe megy, érted.

Na, úgy látszik, ma ennyiért már lehet venni használt miniszterelnököt. Elég drága. Ahhoz képest, hogy nem brand new. Ázsiában már egy-két millióért lehet kapni. Igaz, hogy nem sokat ér, mert hamis. Afrikában még olcsóbb a miniszterelnök. Használt terepjáróért, tévékészülékért, kalasnyikovért is be lehet szerezni, igaz, ott nem négy évenként van update, hanem sűrűbben, mert gyorsabban amortizálódnak a miniszterelnökök a gyakori kivégzések miatt. Szóval végső soron megéri itt beszerezni. Nyugatabbra nem kapsz ennyiért. Egy svéd miniszterelnök például marha drága. És nem lehet focilabdával fizetni.
Ha lenne pénzem, én is vennék egyet, isten bizony. Jól mutatna a vitrinben a nippek között.

Ott lenne a bólogató fejű porcelánkutya és az ólomkristály hamutartó között. 
Az én miniszterelnököm.

Sajnos, ahogy a pénzügyi helyzetemet látom – válság, megszorítások - csak lejárt miniszterelnököt engedhetek meg magamnak. Egy Medgyessyt vagy Gyurcsányt már utánad dobnak, hozzácsomagolják a chipses zacskóhoz, meg a zabpelyhes dobozhoz. Szóval nem kéne. Olyan lúzer dolog, már a félhülye Kálmánkának is van lejárt miniszterelnöke. Aztán mire megy vele? Csajozni nem lehet vele, foglalja a helyet, porfogó. 

Szóval, amíg nem engedhetek meg magamnak egy rendes, aptudét miniszterelnököt, idei modellt, addig inkább nem is kell. De most amúgy sem aktuális. Mert meg vagyok szorulva. Válság, megszorítások... Spórolnom kell. Drága a gáz, meg enni is szeretek. Néha.

Hozzáteszem, gyorsan lehetne cáfolni a kézenfekvő, magától adódó gyanút, ha lenne rá szándék. De nincs. Hogy is lenne, mikor valaki pizsama helyett Reál mezben alukál és aláírt lasztit ölel magához maci helyett...

Khm. Hajrá Spanyolország, hajrá Spanyolok? 

261 komment · 2 trackback

Címkék: orbánviktor grupomilton kovácsbencejános

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr381888339

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Álom narancsban és rózsaszínben 2010.04.05. 00:12:19

Húsz évvel a rendszerváltás után elértünk oda, hogy a rendszerváltó pártoknak jóformán híre-pora sem maradt. A két egykori legnagyobb, egymással rivalizáló párt most kényszerházasságban él, és esélyük is alig van, hogy képviselőt küldjenek a parlamentb...

Trackback: Páty 5 - Hajrá Spanyolország, Hajrá Spanyolok? 2010.04.02. 14:57:54

A nagypolitika hallgat a pátyi ingatlanpanamáról. Kivétel nélkül az összes nagy párt. Hogy miért is van ez, arról a HVG írt egy remek cikket. Itt pedig "nemzetmegváltó führerünk" látható, amint a foci iránti szeretetét elégíti ki. Gömbölyű is...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.03. 11:37:23

@Man Of Golden Words:

Ez is hasznos, bár már találkoztam vele. Most legalább emlékszek is.

vizipipa 2010.04.03. 14:25:10

@bodoky:
Az LMP a jelen helyzetben LEHET hasznos ellensúly a parlamentben.
Az illúzióim viszont erősen korlátozottak.
1. Több jelöltek elmeszeltek a cetligyűjtésben.
2. A ki mennyit költött nyilvántartás szerint az LMP kb. 2x annyit, mint amennyi a kampányszámla bevételi oldala.
3. Ott is emberek vannak. Sok persze a fiatal és tiszta kezű, akik egyúttal naivak és tapasztalatlanok.

bryan 2010.04.03. 15:01:38

@vizipipa:
Erről azt olvastam, hogy elég sok mindent beáraz az ezt mérő oldal, amit nem lehet elszámolni: terembérlet, mikor a termet ingyen kapják, olyan munkák amit aktivisták végeznek, stb. Ha jól emlékszem az LMP negyven millió forintnak tisztázta az eredetét, az oldal (aminek nem emlékszem a címére 56-60 (?) millióra becsüli a kampányköltéseit. Nekem hitelesnek tűnik még a húsz milliós különbség is egy olyan párt esetén, amely a többi pártnál bevallottan jobban támaszkodik az aktivistáira.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.03. 16:25:57

@vizipipa:

4. És az egészet átlengi valami mély álszentség.

Buzgómócsing 2010.04.03. 23:01:09

@A Nép - Te vagy!:

Nem, itt arról van szó, hogy a többi féreghez képest, akik eddig irányították az országot, ez semmi. Ha ez a legtöbb, amivel Orbánt tudják fikázni, az a szememben édeskevés...

Buzgómócsing 2010.04.03. 23:04:01

@tesz-vesz: Ide is benézek néhanapján, igyekszem sokhelyről tájékozódni. De te meg a szilyn trackbackels slomo morelről, az sem semmi. ;)

hypotheticalfriend 2010.04.04. 07:05:44

@Buzgómócsing: Ha visszaolvatál, akkor láthatod, hogy itt senki nem mentegeti a "többi férget". A baj az, hogy úgy fest, egy gazdasági bűnöző banda gazdaállatról gazdaállatra ugorva, kormányokon átívelve tud harácsolni. Orbán lerázhatná magáról őket. Több ezer ember életén javíthatna és cserébe egy amúgy is kínos bűnöző barátságát veszítené. Nem is értem, hogy miért tart ki mellette.
Fikázásról szó sincs. Tények vannak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.04. 17:54:05

@tesz-vesz:

Nagy „kujon”, nem a helyes kifejezés. Megnéztem amire Buzgómócsing utalt.

Buzgómócsing 2010.04.04. 18:27:52

@hypotheticalfriend: @A Nép - Te vagy!: Csak úgy kíváncsiságból: Ti kire szavaztok?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.04. 20:37:53

@Buzgómócsing:

Az az ereje ennek a Bodoky - vidéknek, hogy ilyesmivel nem foglalkozunk. Destruktív, értelmetlen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.04. 23:19:44

@A Nép - Te vagy!: többmindent jelent a szó

huncutot is többek közt

Buzgómócsing 2010.04.05. 07:45:00

@A Nép - Te vagy!: Mellébeszélés az megy, látom. Ennyit rólad. Köszi az őszinte választ...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.05. 11:30:14

@Buzgómócsing:

Szó sincs mellébeszélésről. Nyíltan mondtam meg neked, hogy nem tartozik ide a kérdésed szerintem, és csak megosztásra jó. Kíváncsi lehetsz, de számon nem kérheted ha valaki nem akar neked erre válaszolni. Milyen alapon? És főleg ne vádaskodjál.

Ez - szemben a szélesebb országéval – egy jó közeg. Ne rombold.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.05. 11:46:54

@Buzgómócsing:

De tudod mit? Ha már annyira kiváncsi vagy, egye fene megmondodm. Csak aztéán ne kezdődjön el a az ide-oda vádaskodás, értelmetlen marakodás, hogy ki miért erre meg miért nem arra stb. Ez az amit el akartam kerülni. Nem érdemled meg, hogy válaszoljak a személyeskedő szándékos sértegetés keresésed miatt, de úgy döntöttem le vagy szarva ezzel együtt és, jól van, hadd tud.

Szóba sem jön amíg a jelenlegi rendszer fönnáll, hogy a szavazatommal támogassam. Bárkire szavaz ugyanis az ember, a Sárkányra szavaz. A fejei a pártok. Ha mégis (egy adag logikátlansággal) megtenném, egyedül a Civil Mozgalom jönne szóba.

Előre megmondom, további kötekedés kísérleteidet, ha lennénnek, figyelmen kívül fogom hagyni.

Sávoly Boy 2010.04.06. 00:58:57

Húsvét utáni napon még mindig nem tudom megérteni (bár mindig a megbocsátásra oktattak):
hogyan lehet az, hogy Orbán Viktor, baráti fotókon látszik azzal a Kovács Bence Jánossal, aki a dolomitos Zaránok Jánossal szövetkezett azért, hogy őt és édesapját tönkretegye?

Legalább egy évig csak ezt a dolomitos ügyet tudták a bulvárlapok OV-rol megjelnetetni. Talán emiatt veszítette el a 2002-es választásokat.
Ezek után élete egyik ellenségével együtt fotózkodik.

Talán túl sokat dolgoztam külföldön, hogy valamiről lemaradtam? Kérek mindenkit, írja meg a váűlaszt!

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.04.06. 01:06:10

Tegyük fel:
nem olvastam végig még az összes hozzászólást és rövid az emlékezetem, ahogyan sokmillió választónak.

Mint lelkes FIDESZ plakátolónak és szavazónak mit ajánlatotok a posztot végigolvasva: miért szavazzak az LMPre ÉSVAGY a Jobbikra?
Mit tudnak, vagy nem tudnak elérni?

kpityu2 2010.04.06. 06:21:14

Az ázsiai miniszterelnök nem hamis. Original Copy!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.06. 12:42:06

@Magyarországom:

Ez ez egész itt nem ilyesmiről szól. Látszat, ha úgy tűnik. Jobban megérted ha megnzed a kapcsolódó Bodoky féle Friss topik-okat a jobb fölső részen.

Buzgómócsing 2010.04.06. 15:39:41

@A Nép - Te vagy!: Ez korrekt. Mármint a 2. válaszod. (Az elsőben nem kellett volna elzavarnod innen, úgysem zavarok sok vizet.) Nagyon hasonlít a véleményünk egyébként, elvi alapokon én sem mennék el szavazni, többször felmerült bennem, de nem vagyok olyan tökös, mint te. A legkisebbik rosszra szavazok. Szerintem az a fidesz.

Buzgómócsing 2010.04.06. 15:42:27

@A Nép - Te vagy!: Azért a Bodokyt meg a blogot nem kellene annyira misztifikálnod, LMP-s (Új SZDSZ) álfüggetlen oldal, nem szeretem az ilyen képmutatást...

bryan 2010.04.06. 16:39:06

@Buzgómócsing:
Ezen a blogon sokáig ott volt az LMP-s banner, attól még, hogy Bodoky nem írja oda minden bejegyzésének a végére amolyan "zöld farokként", hogy "ezért csak az LMP-re szabad szavazni", attól még nem "álfüggetlen". Gondolom azért került le a pártlogó, mert az Indextől szóltak, hogy ezt a pártlogót nem kéne erőltetni, mert jönnek a mindenhol összeesküvéslátók (úgynevezett paranoidok), akik esetleg nem tudják különválasztani a szerkesztett Indexben megjelent dolgokat egy blogon megjelenttől. Nem volt alaptalan a gyanú valószínűleg.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.06. 19:03:52

@Buzgómócsing:

Nem misztifikálom Bodokyt. Miért tenném? Ami történt általa, és ami ugyanúgy része, a kezdeményezését követők által, nagy dolog. Bár sokkal többen tudnának róla! Én nem tudok másik esetet a húsz év alatt, hogy magánszemélyek legyőzték volna az államot. Illetve azt, amit az állam nálunk jelent. Főként ekkora horderejű dologban. Ezen belül ő személy szerint iszonyú sokat kockáztatott. Nem misztifikálom, nem is kell, de követni való példa. Ha többen tudnának róla, követnék is. Ez a társadalam jórészt a saját semmibevettsége miatt torzult olyanná amilyennek mindnyájan ismerjük. Nem ez a nép. Csak abbe a szakadékba kábították. Öröm volt látni ahogy az embereknek megjött az önbizalma, önbecsülése, mindenki tett hozzá amit tudott. Ez egyszer meglesz országosan is. Ha korábban táévesen mondtam túl erőseket, bocs.

Sohanedudgi 2010.04.06. 20:41:29

@Buzgómócsing:
"A legkisebbik rosszra szavazok."
Ki, vagy mi kényszerít arra, hogy általad is rossznak ítélt dologra (pártra) szavazz?
Még akkor is, ha relatíve kevésbé ítéled rossznak.
Elnézést a vulgáris kifejezésekért, de látnád értelmét kényszer táplálkozás céljából választani egy tányér sz@r és egy tányér f.s között? Esetleg további alternatívákként szintén undorító, egészségtelen és ebből eredően nyilvánvalóan ehetetlen dolgok közül?
Nincs értelme a további önámításnak.
Ébresztő!
(Sávolyon, Pátyon, Pécsen, Bp-en és vidéken.)

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.04.06. 20:51:52

@A Nép - Te vagy!:

Történt már hasonló, és még az "átkos"-ban:

Wekler Ferenc (akkor még konzervatív függetlenként)vezetésével a civileknek sikerült az 1980-as évek végén a Baranya megyei Ófaluban meghiúsítaniuk az atomhulladék tárolók építését.

www.hetek.hu/belfold/199901/atomszemetbol_gyarapodnanak_a_falvak

A történetben a happyend után jött a feketeleves, amikor Wekler a jobboldali szavazók támogatásával, már mint megválasztott parlementi képviselő lépett be az SZDSZ-be, majd a későbbiekben a Paksi Atomerőmű igazgatósági tagja is lett.

Mint a kormánypártok meghatározó politikusa - a szóbeszéd szerint - sokat gazdagodott azon, hogy beleszólása volt a németországi munkavállalási engedélyek kiadásába. A későbbiekben sok pályázati pénzről döntött.

Amikor a felhalmozott vagyonáról kérdezték, kielégítő választ soha nem tudott adni annak eredetére.

Mi fogja megakadályozni a Jobbikot vagy az LMP-t, hogy ha bejutnak a Parlamentbe, nem ugyanez fog történni?

Gondoljatok csak a LOP-STOP Szdsz-re! Kiderült, hogy a parlamenti képviselőkre leosztva ők lopták a legtöbbet.

Sohanedudgi 2010.04.06. 21:28:01

@Magyarországom:
"Mi fogja megakadályozni a Jobbikot vagy az LMP-t, hogy ha bejutnak a Parlamentbe, nem ugyanez fog történni?"

A kérdés gondolom szerinted is költői.

-Wekler úr egyébként már számos téren (politikai, gazdasági és privát) "bizonyított".

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.06. 21:38:25

@Magyarországom:

Ez több szempontból is egészen más mint az az ófalusi eset.

Erről a rendszerről beszéltem, nem az előzőről. Az ugyan még kevésbé volt kihívható, de nem a legvégén. Akkor éppen szabadabb, nyitottabb volt, mint az utódja, a mai.

És nem jobb nem összetéveszteni a sávolyi ügyet egy környezetvédelmi kérdéssel. Ennek messze nem az volt a lényege. Ha jól látom, ott azon volt a hangsúly.

Buzgómócsing 2010.04.06. 22:22:24

@A Nép - Te vagy!: Lehet lemaradtam valamiről, miről van szó?

Buzgómócsing 2010.04.06. 22:28:41

@Sohanedudgi: Ha fosnak tartanám nem szavaznék rá. Még ehetőnek gondolom, egy esélynek arra, hogy hintapolitikát folytatva a nagyhatalmak között Orbán el tud érni valamit ebben az országban. De a legfontosabb ami miatt rá szavazok, hogy Zusi mellett akarom látni legalább a fél szoci vezérkart és a fideszt tartom a legesélyesebbnek arra, hogy sittre vágja őket. Engem nem érdekel az sem ha évente 10%-kal esik a gazdaság és Orbán bányák meg szőlőhegyek lesznek az egész országban, ha börtönben látom megrohadni gyurcsányt, kókát meg társait. Ebben reménykedem, a többi igazából másodlagos.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.06. 22:32:52

@Buzgómócsing: Ennyi? Nem érdekel, ha egy ugyanekkora tolvaj jön, csak vágja sittre a vörösöket, mert úri kedved úgy tartja? De az, hogy OV mennyit lopott és 20 éve politikus, soha nem dolgozott, mégis kőgazdag lett az adófizetők pénzéből az smafu? Ez ám az értékrend. Gratulálok, remélem nem remeg meg a kezed és keményen behúzod az ikszet a vezér pártja és jelöltje mellé.

Sohanedudgi 2010.04.06. 22:47:18

@Buzgómócsing: Amiben a megnevezettekkel kapcsolatban reménykedsz, az nincs ellenemre, de sajnos csalódni fogsz.
A Zusi esete a 80 mínusz 50 millával csak egy olyan kivétel, ami erősíthtei a szabályt.
Ugyan milyen bántódás érte az olajosokat, tocsikokat, schlechteket, princzeket, kulcsárokat, usw. (Ezek rádásul nagyobbrészt csak strómanok.)
Szépen kérlek, ébredj fel!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.06. 23:31:54

@Buzgómócsing:

Arról, hogy meghiúsult 35 milliárd lenyúlása. Lehet, hogy első körben csak 15-é. Ha visszaolvasod a Bodoky tevékenységet, majd látod. Vagy próbáld beírni a Google „Bodoky Sávoly”. Itt minden annak az utórezgése. És kezdete egy hasonlónak Páty kapcsán, úgy nézem.

Buzgómócsing 2010.04.07. 10:46:19

@Valahol Máshol: Így van, ez az első. Pusztuljanak a vörösök. Utána jöhet a következő probléma. Egyébként ez az ugyanakkora tolvaj duma eléggé aljas, 1998-2002 között sokkal jobb volt a helyzet mint bármikor, bár közel sem jó. Mégha ugyanannyit lopnak is mint a szocik, legalább jobban teszik a dolgukat.

Buzgómócsing 2010.04.07. 10:51:46

@A Nép - Te vagy!: Jajaja, ezt tudom. Hát én ettől nem vagyok beszarva. Szerintem egy szoci-fidesz közös nyúlást akadályozott meg az szdsz/lmp, bár Gyurcsány is lehet benne volt, mert utálja a Suchmannt, szívesen tett neki keresztbe. Bodoky csak elvégezte a melót. De hogy nem kockáztatott semmit, az tuti. Utána meg kitüntették... Gratulálok a nagy bátorsághoz!

Szerintem ismét csak meg akarnak etetni minket egy ilyen alulról jövőnek tűnő szarral. Lehet Bodoky éppen egy hasznos hülye, de hogy az irányítók szarnak a népre, az tuti. Hatalomátmentés.

Buzgómócsing 2010.04.07. 10:58:12

Lehet túl pesszimista vagyok, de a civilek ebben az országban nem rúgnak labdába. Nagyhatalmú oligarchiák vannak, azok között lehet választani, ha akar valaki. Ha nem akar, akkor ők úgyis lejátszák maguk között. A demokrácia csak egy színjáték, a pénz az úr. Szerintem a sok pénzszövetség közül a fidesz a legkevésbé rossz - egyenlőre. A tapasztalatok ezt mutatják. Ezért szavazok rájuk. Ha majd mindet kipróbáltam és mind ehetetlen nem megyek el szavazni. De most a legszebb álmom: Az összes szoci börtönben rohad. Személyes sértettség okán is Orbánt tartom a legesélyesebbnek ezen álmom megvalósítására.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.07. 12:37:07

@Buzgómócsing:

Nagyon rosszul ás sajnos nagyon rosszindulatúan látod, amit Bodokyról mondsz. Alapod nincs rá, csak a benned lévő cinizmus, és kiábrándultság. Ez viszont a te problémád, és erről ennyit.

A civilek attól rngak labdába, vagy nem rúgnak, hogy te, hogyan állsz hozzájuk. Ha úgy állsz, hogy készen akrsz dolgokat kani a saját részvételed nélkül, és mert jól látod, hogy ők nem fogjék neked azonnal leszállítani, ezért nem mész közéjük, akkor nem is fognak elérni semit. mert rólad magadról van szó, nem mésról. Ha pedig eldöntöd, hogy itt van végre egy közeg, ahol rám kiváncsiak, az én hozzájárulásomat üdvözlik és várják, és ezrt odamész tenni a dolgokért, akkor lesz. Erről is ennyit.

Neheztelek, mert helyes megsejtésem ellenére belerángattál egy posvány dumábam, csak, hogy elismételhesd a benned élő tehetetlenséget, logikátlanságot, rosszindulatot, sóhajtozhass, és szaporítsd a szót és járhass tovább körbe, körbe, a semmiért. Járj tőlem, de nélkülem.

Szia, ebből is elég most már ennyi.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 12:40:40

Soha nem hittem volna, hogy egyszer Kóka Jánost fogok idézni, de most muszáj. A vele kapcsolatos aljas inszinuációnak pedig megint nagyon Political Capital szaga van, Krisztián és Zoli soha nem adja fel :)

"Ezzel együtt is meggyőződésem, hogy az LMP százszor hitelesebben képviseli a tőlem igencsak távol álló zöld, baloldali gondolatot, mint Dávid Ibolya, Demszky Gábor, Mesterházy Ernő és Retkes Attila politikai torzszülöttje a hozzám amúgy közel álló piacpárti ideológiát" - Kóka János

Buzgómócsing 2010.04.07. 14:48:04

@A Nép - Te vagy!: Azért még válaszolok, ha nem is válaszolsz, ha nem is értünk egyet.

Olyanról álmodozol, ami Magyarországon nem alakult ki, aminek Magyarországon nincsenek meg a hagyományai, ami nyugaton is csak rövid ideig működött úgy-ahogy, egy kegyelmi állapotban.

Amiről beszélsz, amiről álmodozol, ahhoz kellene egy erős polgár réteg, amely Magyarországon soha nem volt, és az elmúlt 8 év során tovább gyengült az a kevés, ami megvolt belőle. Magyarország lakosait meg lehet venni hideg virslivel és langyos sörrel (legalábbis a többségét), most azért van hőbörgés, mert a szocik annyit loptak, hogy már erre sem telik. Olyan amit csinálsz, mintha demokráciáról álmodoznál Oroszországban vagy az araboknál. Lehet, de értelmetlen és eleve kudarcra ítélt...

A meglévő viszonyokhoz kell alkalmazkodni és abban próbálkozni, nem olyanról álmodozni, ami sosem volt. Olyan "nagyúr" mellé kell felsorakozni, akinél van esély egy jobb világra, akiben megvan a jószándék csírája és tenni is tud.

Ezt lehet cinizmusnak vagy kiábrándultságnak nevezni, de én inkább történelmi és gyakorlati tapasztalatnak nevezném.

Buzgómócsing 2010.04.07. 14:51:37

@bodoky: Biztos ezért támogatta:

vastagbor.blog.hu/2010/04/06/akarnak_e_maskepp_politizalni_ugyanazok

Ezt nevezem hatalomátmentésnek.

Egyébként érdekes, hogy az összes piacpárti ideológiát valló liberális állami tőgyeken gazdagodott meg. Kóka is..

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 15:13:14

@Buzgómócsing: te miért veszed készpénznek hogy ez igaz? mert az szdsz bejelentette? cui prodest? előbb gondolkodj...

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.04.07. 16:14:20

@Buzgómócsing:
Bodoky Tamás az előtérben küzdött. Minden média megkapta az összes infót, mégis csak itt (+ingatlan.com, +zipp.hu) foglalkoztak az üggyel. Páttyal kapcsolatban még 5-6 vezető harcolt a frontvonalban. Mögöttük 30-40 lakos aktívan foglalkozott a kérdéssel, további 3-400 pedig elment a rendezvényekre. És kb. 1600 elment szavazni.

Miután láttuk, hogy Páty nehezebben oldódik meg, mellékvágányon a mutyicsapat sávolyi lenyúlását megakadályoztuk. Az összes hír az interneten volt, csak összesíteni kellett.

A civil mozgalmat a háttérből támogatták PM, MFB, GM szakemberek is, akik megelégelték, hogy hiába is dolgoznak becsületesen, átnyúlnak felettük.

Kiderült, hogy többszáz millió ment el megvesztegetésre. Nem véletlenül küzdött több (megélhetési) politikus az utolsó pillanatig a MotoGP érdekében.
Ezek felgöngyölítését most végzi a VPOP Anubis csoportja.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 16:22:38

@Magyarországom: tudom, de azért ez még így se volt egy életbiztosítás nekem. de volt egy pont a sztoriban, amikor úgy döntöttem, hogy jobb meghalni a tűzben, mint térdig állni a húgyban :) no pasarán :)

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.04.07. 16:27:13

@bodoky:
innen ered a szleng "ne parázz!"
Kiderült, hogy nem nekünk kell félnünk, mert a párttitkárok ideje lejárt!

Örök köszönet Bodokynak!

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 17:29:42

@Magyarországom: No Fear! De ne nekem köszönd, csapatmunka van, én csak a nevemet adtam hozzá, mert ez a foglalkozásom :)

fahrenheit451 2010.04.07. 17:39:05

@bodoky: Az SZDSZ meg a jószolgálat és etika... Biztos vagyok benne, hogy ezt nem retkes találta ki, hanem Soma vagy Szabados. Főleg, hogy aztán rászabadultak a bértrollok a Lokális Klímaváltozás blogra.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 17:43:40

@fahrenheit451: Untergang... és ezt valahol mélyen már ők is tudják, csak még nem akarják elhinni. Soma és Szabados privátban folyamatosan a támogatásukról biztosítanak, csak nyilvánosan nem sikerült megfogalmazni még... de ami késik, nem múlik, én azt gondolom, hogy az embernek potenciális képessége van a bűn elkövetésére, de ez nem nagyobb mint a becsületre és jóságra való hajlama :)

Buzgómócsing 2010.04.07. 18:52:43

@bodoky: Az LMP-nek valahonnan sokkal több pénze van, mint amit bevall. Valahol olvastam, hogy több, mint kétszer annyit költöttek kampányra, mint ami pénzük hivatalosan/bevallottan volt rá. Az Élőláncos Lánczi András nyilatkozta, hogy ahhoz, hogy valaki sikeres párttá tudjon alakulni kezdéshez kell minimum 100 milla. Az élőlánc nem tudott rá pénzt szerezni, az LMP igen.

Az LMP pénzügyeit nem akarod kinyomozni, ha már úgyis tűz közelében vagy? Akkor én is azt mondanám fasza csávó vagy, addig azonban kételkedem benned (is). Annyi ilyen "hős" volt már ráadásul akit a szocik/libsik kitüntetnek már eleve gyanús. Ha nem haragszol...

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 19:01:36

@Buzgómócsing: ki fogok nyomozni mindent, ha túlélem, de nagyon fontos az időzítés, ha érted, amire gondolok...

ideje van a születésnek,
ideje a meghalásnak
ideje az ültetésnek
ideje a kiszaggatásnak
ideje van a rontásnak
ideje az építésnek
ideje a gyógyításnak
ideje a megölésnek
ideje van a sírásnak
ideje a nevetésnek
ideje a jajgatásnak
ideje a szökdelésnek
ideje van a gyűjtésnek
ideje az elhányásnak
ideje az ölelésnek
ideje a távozásnak
ideje van a keresésnek
ideje a vesztésnek
ideje az eldobásnak
ideje a megőrzésnek
ideje van a szaggatásnak
ideje a megvarrásnak
ideje a hallgatásnak
ideje a szólásnak
ideje van a szeretésnek
ideje a gyűlölésnek
ideje a hadakozásnak
ideje a békességnek

:)

Sohanedudgi 2010.04.07. 20:54:00

@bodoky:
"Ha a szegényeknek nyomoríttatását, és a törvénynek és igazságnak elfordíttatását látod a tartományban: ne csudálkozzál e dolgon; mert egyik felsőrendű vigyáz a másik felsőrendűre, és ezek felett még felsőbbrendűek vannak."

fahrenheit451 2010.04.07. 21:57:17

@Buzgómócsing: Baromság. Az LMP-nek pont az a baja, hogy nincs pénze. Többek között azért, mert az ilyen gyanús népektől, mint ezek a ruppó niltonosok, nem hajlandóak pénzt elfogadni. Sőt, fél milla felett nyilvánosságra is hozzák minden adományozó nevét. Legutóbb még kb. 80 millás költségvetéssel terveztek, de jó ha a fele összejön nekik. Ezért van az, hogy alig látható az LMP kampánya.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 22:03:36

@Sohanedudgi: A béketűrő viselkedés („ha megdobnak kővel,dobd vissza kenyérrel”) megtiltja a provokáció megtorlását,és lerombolja a kölcsönösség alapját. A keresztény doktrínában van egy anarchista vonulat.

Máté 5.3-12, vagyis a „A hegyi beszéd”

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet :)

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.04.07. 22:26:52

Nemrég tette fel valaki a netre:
Sávolyra összesen 740 MióFt ment el kenőpénzre vagy nem könnyen indokolható "tanácsadásra", alvállalkozói munkára.

Izgalmasabb tételek:

Szabó-Stein Imre (MTV elnök aspiráns, kommunikáció segítése): 8,7MióFt
PWC (marketingterv és megvalósíthatósági tanulmány): 64 MióFt (ez ugye már nem titkos?)
Ormai és Tsa (lobbyzás, jogi segítség): 64 MióFt
Dr. Ughy Katalin, 2004 Környezetvédelmi Hatóság vezetője ("Környezetvédelmi stratégia"): 26.5MióFt
Ballesteros Alapítvány(Golfpálya kiviteli terv) 159 MióFt
Pályázatkészítő Iroda (Támogatáshoz pályázatok megírása): 146 MióFt (+ 390MióFt sikerdíj járt volna, ha utal az MFB)
Törö Csaba (Fodor Gábor Környezetvédelmi Miniszter tanácsadója) "Környezetvédelmi Támogatás" 80 MióFt
Szécsi Zsolt és a KÖSZ (ásatási tervek és a motorpálya körüli ásatások költsége): 95 MióFt
Ger-ung Kft. (Településrendezési terv "jóváhagyása"): 265 MióFt

Nekem a LOP-STOP párt "környezetvédelmi támogatása" tetszik a legjobban.

Egyre érdekesebb ez a történet.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.07. 23:08:18

@Magyarországom: pihenjünk. le fogjuk mészárolni akit kell, amikor eljön az ideje... most halgassunk zenét :)

www.youtube.com/watch?v=hbBn_4Tg_iw

Buzgómócsing 2010.04.08. 07:42:19

@fahrenheit451: :)

Te minden propagandát elhiszel? Azt tudom, hogy ez a felszín, a szép külső amit mutatnak, csak nem ez a valóság. Hogy a kampány meg alig látszik? Az nem azért van, mert ők nem költöttek sokkal többet, mint amilyük volt, hanem hogy a két nagy még aránytalanul sokkat többet költ, milliárdos nagyságrendben...

Buzgómócsing 2010.04.08. 07:43:36

@bodoky: :)

Tudnék egy szemétaljas reakciót írni, de inkább hallgatok. Kíváncsian várom mikor jön el az ideje!

tabaniember 2010.04.08. 07:58:44

@Buzgómócsing: 'amijük': pontos j. (Ami + birtokosjel. Úgy, mint az 'ideje' szóban.)

hypotheticalfriend 2010.04.08. 08:39:44

A Kubatov-féle, Kurucon keresztül kiszivárogtatott hanganyag megerősített abban a feltételezésemben, hogy hiába üzenünk Orbán Viktornak. Az üzenet nem jut el a címzetthez.

A helyzet az, hogy Orbán körül kiépült egy virtuális világ. Csak azok az információk jutnak be hozzá, amit a bizalmasokból és tanácsadókból álló védfal átenged, vagy legyárt.

Ennek veszélyeit és kézenfekvő, lenini párhuzamait most nem boncolgatnám, ez nem az a fórum. Azt viszont le kell szögezni, hogy az internet minden más párt esetében jó kommunikációs csatorna. A Fidesz kivétel.
Könnyen lehet, hogy Orbán Viktornak fogalma sincs, hogy kikkel szerepel egy fotón, kik fizetik a páholybérletét, kik támogatják a focisuliját. A Kubatov-félék, másodvonalbeli tanácsadók és szakértők viszont pontosan tudják.

A Kubatov-felvételnek nem az adatbázisok gyűjtögetése az érdekes része, hanem az a lekezelő, fensőbbséges hangnem, amivel Orbánt emlegeti és sugallja, hogy Orbán úgy táncol, ahogy ő fütyül.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.04.08. 11:33:53

Tollner Józsefet (Páty képviselő, aki ellenzi a Golfvárost, vezető harcostársunk) próbálják tönkretenni.
A Pátyi MegaPlázát ellenző képviselőt próbálják névtelen, rágalmazó szórólapokkal, hazug-hamis állításokkal tönkretenni. A szórólappal szórták tele azt a budaörsi körzetet, ahol tanít, majd összes ismerősének e-mailt küldtek (A szeretet soha el nem fogy címmel), amiben aggódnak egészségi állapotáért.

Valószínüleg érzik a végüket, és igyekeznek mindenkit tönkretenni.

A pátyiak nevében íme a válasz (Ezekiel 25.17):

Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága.

Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője.

(A többi nem ide tartozik, de az is érdekes:)
Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!

Tudomásunk szerint a VPOP nyomoz a pátyi ügyben, tehát van miért a 120 HA területet (M1) ingyen átsoroló képviselőknek félniük.

vizipipa 2010.04.08. 11:37:02

@Magyarországom:
Szívesen venném ezt a linket.

hypotheticalfriend 2010.04.08. 12:37:19

Családján keresztül támadják Tollner Józsefet

A napokban "ismeretlenek" alaptalan és hazug, rágalmazó szórólapot kezdtek el terjeszteni Tollner József pátyi képviselőről.
A szórólapban Tollner képviselőt családján kerszetül támadják és visszataszító rágalmakkal próbálják megtörni állhatatosságában.

Tollner József pátyi képviselő a pátyi megaberuházást ellenző képviselők egyike, aki személyében vállalta fel, hogy a nyilvánvaló ingatlanpanamának és az egész Zsámbéki-medencét károsító beruházásnak megálljt parancsol. Mint ismeretes, a pátyi lakópark-építés mögött a korábban csalásért és közokirat hamisításért elítélt, volt pornófilm szereplő szélhámos, Kovács Bence János és az éjszakai mulatóiról elhíresült hasonlóan jó pedigréjű Mervó József áll. A beruházást támogató pátyi képviselők, a "bűnös tízek" közül sokak ellen már most eljárások vannak folyamatban, de a legtöbb ügy még nem jutott bírósági szakaszba. Ez a rosszhírű kör támadja hát Tollner képviselőt, és mivel semmi mást nem találtak, amivel kompromittálni lehetne, hát kreáltak egyet és családján keresztül próbálják meg támadni.

Ugyanezt a módszert választották Danóczy Balázs, Telki egykori polgármesterének lejáratására is. A szöveg és a módszer tartalmilag és stílusában is azonos. Névtelen szórólap, amiben családján keresztül támadják a célszemélyt és szektás vádakat fogalmaznak meg. Talán nem véletlen, hogy Danóczyt karácsonykor, míg Tollnert húsvétkor támadják. Kerszetény vallási ünnepek idején sokkal érzékenyebbek az emberek az ilyen homályos vádakra. Mint az már nyilvános, Danóczy életveszélyes fenyegetés miatt mondott le tisztségéről. Ugyanígy megfenyegettek már többeket, köztük országyűlési képviselőket is. Tollner képvieslő is kapott már fenyegetést, sőt Pátyon kocsirongálás is előfordult.
Páty polgármestere elégedetten nyilatkozott a sajtónak Danóczy lemondása után, azt állítva, hogy előre megmondta, hogy erre Telki polgármestere "rá fog menni". Máskor azzal fenyegetőztek, hogy bármikor kiugorhat az útra egy szarvas az arra haladó autósok elé, illetve javsolták, hogy törődjön a beruházást ellenző inkább a családjával.

Ezek a maffia módszerei.

Ahogy Danóczy, úgy most Tollner is rendőrségi feljelentést tett. A két ügy kapcsolatára, az egyforma módszerekre és forgatókönyvre felhívták a hatóságok figyelmét. A fenyegetések éls lejáratások szervezett formában zajlanak. Ez súlyosbító körülmény.

A környezetünket rongáló, életminőségünket rontó, törvénytelen ingatlanpanama ellen felszólalókat csak az összetartás, szolidaritás és a nyilvánosság védheti meg. Ezért Tollner képvselő a rendőrség után azonnal a nyilvánossághoz fordult. Ugye, mennyire más ez a reflex, mint amikor Kovács Bence Jánosék megpróbálták erővel elhallgattani a médiát?

Tollner József, veled vagyunk.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.04.08. 12:46:55

@hypotheticalfriend: hands off tollner, motherfuckers! or else...

nowhere to run 2010.04.08. 13:04:00

Ha valaki összedob egy tájékoztató füzetet az eddigi Index és egyéb cikkek, hozzászólások alapján amit Pátyon szét lehet szórni anyagilag támogatom. A lakosságnak tudnia kell mi folyik a feje felett, és Tollner képviselő urat is megilleti a védekezés joga.

hypotheticalfriend 2010.04.08. 13:09:00

@nowhere to run:
Van ilyen anyag. Privátban adok kapcsolatot a megfelelő emberekhez. Köszi a támogatást, szükség van minden segítségre. Szerencsére egyre többen vagyunk.

nowhere to run 2010.04.08. 13:32:50

@hypotheticalfriend: köszi, tudom kit kell keresnem, igazából a bobek felvonultatása és Tollner támadása lépte át a "fizetni is akarok hogy megállítsam ezeket" ingerköszöbömet...

hypotheticalfriend 2010.04.08. 13:52:13

@nowhere to run:
Bobek belépője Pátyon tényleg nagyon durva volt, de legalább kibújt a szög a zsákból. Most már nem lehet össze-vissza hazudozni, tisztán lehet látni, hogy ugyanazok rángatják dróton a pátyi képviselőket, akik Sávolyon annyira csúfosan megbuktak. Ha Sávolyra nem volt pénzük, akkor erre sem lesz, ha ott az Állam megbízhatatlannak ítélte őket, akkor kicsit arrébb sem lesznek megbízhatóbbak. Az azóta kiderült disznóságokról, például a Magyar Köztársaságot képviselő ombudsman semmibevételéről ne is beszéljünk.
Törvényen felülinek érzik magukat? Kíváncsi vagyok, mit fognak gondolni a törvényről az előzetesben.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.08. 15:05:00

@hypotheticalfriend: @bodoky:

Önálló posztnak? (Melléütések kijavítésa után. Olyan, mintha én gépeltem volna.)

Dzsoll 2010.04.08. 15:15:19

@nowhere to run: én nem féltem Tollner képviselő urat, de én is hajlandó vagyok áldozni bármilyen ellenlépésre

sárkányfő 2010.04.08. 23:18:19

@Magyarországom:
Na ez már döfi! Bemásolom én is újra, ezt a listát kéne feszegetni tovább:

Sávolyra összesen 740 MióFt ment el kenőpénzre vagy nem könnyen indokolható "tanácsadásra", alvállalkozói munkára.
Izgalmasabb tételek:

Szabó-Stein Imre (MTV elnök aspiráns, kommunikáció segítése): 8,7MióFt
PWC (marketingterv és megvalósíthatósági tanulmány): 64 MióFt (ez ugye már nem titkos?)
Ormai és Tsa (lobbyzás, jogi segítség): 64 MióFt
Dr. Ughy Katalin, 2004 Környezetvédelmi Hatóság vezetője ("Környezetvédelmi stratégia"): 26.5MióFt
Ballesteros Alapítvány(Golfpálya kiviteli terv) 159 MióFt
Pályázatkészítő Iroda (Támogatáshoz pályázatok megírása): 146 MióFt (+ 390MióFt sikerdíj járt volna, ha utal az MFB)
Törö Csaba (Fodor Gábor Környezetvédelmi Miniszter tanácsadója) "Környezetvédelmi Támogatás" 80 MióFt
Szécsi Zsolt és a KÖSZ (ásatási tervek és a motorpálya körüli ásatások költsége): 95 MióFt
Ger-ung Kft. (Településrendezési terv "jóváhagyása"): 265 MióFt

sárkányfő 2010.04.08. 23:23:17

@ó jaj: Annyival kiegészíteném a listát, hogy hiányzik róla Michaels Gábor. Ne hagyjuk le róla, megérdemli, hogy ne hagyjuk ki...

Ez az ember ugyebár az a Fideszből időközben kirúgott alpolgármester, akit úgy fizetett le, és tett szövetségesévé-érdekeltté KBJ, hogy bevonták az "olcsón vett földet felminősítünk és drágán eladjuk" klasszikus panamába.

Dzsoll 2010.04.09. 19:46:45

@Patyimutyi: ez érdekes: marthi zsuzsa cége, a portaterv is ott figyel a listában, az egész dinasztia (férje callmeyer lászló) tudtommal telkiben lakik.
a honlapjukon viszont nem szerepel a gruppo milton mint céges megbízó.
kiváncsi lennék, hogy mennyire büszkék erre a munkára.

olcsóJános 2010.04.09. 21:19:57

@Dzsoll: @Patyimutyi: A pátyi "golfvárossal" a telkiek "szívnák" a legnagyobbat. A projekt előkészítésben kik vettek rész? Mervó Jozef, Szécsi Zsolt, Marthi Zsuzsa valamennyien a telki köztársaság lakói. Ki érti ezt?

A kifizetésekkel kapcsolatban: Ráérzéssel emeltétek ki a gyanús tételeket. Most mondom: ami hihetőnek tűnik az is gyanús, nem kicsit, nagyon! De legalább nem közpénz. Talán!

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.04.10. 01:26:37

@olcsóJános: Money, money, money....
Mervó barátunk és Kovács Bence János (+Sedesa) az M1 menti átminősítésen 10 millió eurót nyert. Az kb. 2.6MdFt. Ebből kb. 500 MióFt-ot oszthattak szét a pátyi csizmások + MSZP között. Tehát 2.1MdFt nyereségük volt. Az is egy ciprusi számlán "realizálódott".
Az M1 ügy szépen is végződhetett volna, ha nem lett volna rögeszméje a Mervónak, hogy aki nem adta el neki a földjeit, azt minimum megfenyegette, de akár az utat is átterveztette, hogy a renitens telke elértéktelenedjen. Másrészt a 10 Mió euró nyereségből 5-öt ígért a falunak, majd mikor az a számlájára érkezett, elfelejtette megépíteni az M1 lehajtót + elkerülőutat.
Ez még mindig csak be nem tartott ígéret lett volna a múlt hétig, amikor ezt a tartozást a testület el is engedte. Azóta hűtlen kezelés, de csak a képviselők szemszögéből.

Ezt a mutatványt akarták megismételni a Golf"város esetében is.

Ha te keresnél a sittes haveroddal 2.1MdFt-ot, nem akarnád megismételni?
Foglalkoztatna, hogy ki a haverod? Számítana hol élsz, amikor másnap akár egy szigetet is vehetsz a nyereségen a nehéz helyzetben lévő Görög Államtól?

főkút 2010.04.10. 08:13:12

@Patyimutyi: "a múlt hétig, amikor ezt a tartozást a testület el is engedte."

Erről kicsit többet lsz.

Vfair 2010.04.10. 18:31:35

@Dzsoll: büszkék rá... sajnos.
Zsuzsával más téma kapcsán találkoztam, és attól józanabbnak, értelmesebbnek ismertem meg, hogy ennyire leperegjenek róla az ellenérvek.
www.hptt.hu/sukoro-utan-paty-es-savoly-de-meg-sorolhatnam-es-mi-van-a-jelenseg-mogott/61#more-61

Szemellenzősen, a szakmaiság álarca mögül a beruházói álláspontot védi (többek között ő nyitotta meg a balatonringangyalai-fészbúkos oldalát is...)

vadaszok 2010.04.10. 23:48:45

@Vfair: Már régóta tervezem, hogy erre a „hptt” (broaaa)oldalra írok, de inkább legyintettem.
Több mint tíz évig tervezőként dolgoztam, ennek egy részét létesítmény felelősként.
Magam is építkeztem, de szakmai múltam ellenére nem takarékoskodtam az igazi szakemberek által készített komplett kiviteli terven. Olyan építészt találtam, aki nem volt hajlandó – még a megbízás elveszítése árán sem – szakmailag rossz kompromisszumot kötni.
A szűkös költségvetés ellenére elfogadtam a profi véleményt, melyet nem bántam meg.
A hosszú bevezetőt nem spórolhattam meg.
Pátyott élek 15 éve. Nagy megelégedéssel olvastam mindig a helyi híreket, hogy egy elismert településtervező szolgálja ki az önkormányzat ilyen jellegű igényeit, és meg voltam győződve, hogy a profizmus, egy élhető, 21. századi vidéki környezetet biztosít a leszármazottaimnak, tehát jól döntöttem, hogy ide települtem.
A valóság azonban lesújtó. Dilettáns, anyagi érdekeltségtől vezérelt, a budapesti agglomeráció ingatlan ámokfutásának „feddhetetlen” szereplői, maximális hozamot elváró diktátumát, szolgaian végrehajtó döntéshozók igényeit kiszolgáló tervekkel, annak alapján megvalósult borzalmas település képpel találkozom.
A nagyra becsült szakember siralmasat alkotott.
A Fészek klubban készült Kazal László kabaréfelvétel Konti utcai ablakból kikönyöklő hölgye jut eszembe: „Gyere be szépfiú! Szopok, nyalok b….. húszasért.”

Dzsoll 2010.04.12. 19:40:33

@Patyimutyi: marthi zsuzsa adminisztrálja a facebookon a balatonring angyalai csoportot, és id. callmeyer úr is csatlakozott hozzájuk.

patbateman 2010.04.12. 21:20:10

@Dzsoll: Hál'istennek ilyen elkötelezett...

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.04.13. 10:30:53

Mit várunk az új kormánytól?

(1) Ha esik 2 cm, hó, akkor se álljon le az ország.
(2) Ha élnek a választok a szavazójogukkal, akkor ne várakoztassák meg őket.

Miért lesz szép a május?

Megszűnt a LOP-STOP párt. Bebizonyosodott, hogy a választók több, mint 4 évig is emlékeznek a politikusok ígéreteire. Ha azt ígéred, hogy megszűnteted a korrupciót és a te pártod lop a legtöbbet, akkor kiesel a játékból.

Több ezer léhűtőt, akik eddig csak abból éltek, hogy a pártok nevében beválasztották őket cégek felügyelő bizottságaiba és a parlamentbe, elveszítik állásukat. Természetesen őket is olyanok követhetik, akik szeretnek lopni, de esetleg látva a rendszerváltó pártok kiesését, kevesebbet fognak lopni, és többet tőrödnek a választókkal.

Jobban fognak figyelni a pártok a látszatra, ezért legalább azon képviselők kiesnek a játékból, akiket korrupción érnek. Ezek után már nem lesz divat átigazolni őket másik játékba, hanem parkolópályára kerülnek.

Ez csak néhány gondolat, de már ez is sokat segítene....

vadaszok 2010.04.13. 11:05:54

@Magyarországom: Sárgul a piros. Lassan a avatart kell váltanom. Vagy lehet, hogy ez érvényes marad?

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.04.14. 21:54:19

Nyomtatott sajtó trendje hamúgy is lefelé mutat.
Ez a trend még gyorsulni fog, amint lesznek használható, nagyobb felbontású e-bookok - laptopok.

A Népszabadság is mindent egy lapra tett fel.
Amikor a hazugság is belefér az újságírásba (ugye Eötvös Pál), utána már ott a leeeeejtőőő...

2006:
www.origo.hu/itthon/20031027tellerlevel.html

2010:
kreativ.hu/cikk.php?id=26387

Dzsoll 2010.04.15. 10:36:28

Megverték Kozármislenyben annak a projektcégnek az ügyvezetőjét, amelyik uszodát és sportszállót épített volna a Baranya megyei városban

index.hu/bulvar/2010/04/15/kozarmisleny/

Lehetséges, hogy más is uszodát tervez a környéken?

aril brikha 2010.04.30. 20:32:03

@goncol: gondolom, emelett szépen halad a magasház projekt is.
na, majd megkérjük Bodokyt - ha már úgyis arrafele lesz dolga, csináljon néhány fotót a megújúló épületről.
süti beállítások módosítása