Fülöp Sándor az AB-hez fordult Páty miatt

2010.05.17. 09:21

Márciusi állásfoglalása nyomán beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, amelyben indítványozta Páty Község Önkormányzatának egy 2006-os rendelettel elfogadott szabályozási terve, a hatályos településszerkezeti tervet módosító, 2010 február 22-i határozata, és a még hatályba nem lépett, a hatályos szabályozási terv módosításáról szóló február 22.-i önkormányzati rendelet alkotmányellenességének vizsgálatát. Emlékezetes, hogy a pátyi képviselőtestület név szerinti szavazással utasította el a golflakópark-projektet elmarasztaló ombudsmani állásfoglalást, az ügyben Tollner József önkormányzati képviselő feljelentése és feljelentéskiegészítése nyomán már a rendőrség is nyomoz, különösen nagy értékű csalás gyanújával.

Eközben az El Pais megint a tekintélyes valenciai Cotino család (a politikus Juan nagybácsi és a vállalkozó Vicente unokaöccs /képünkön/, az urakat vadásztató és a spanyol modellt importáló  Kovács Bence János cimborája és mentora) és családi vállalkozásuk, a Sedesa viselt ügyeiről cikkezik, megemlítve a Balatonringet is. A cikkből az körvonalazódik hogy nem csak az ingatlanbizniszben, de az autó-motorsportban is van olyan „spanyol modell”, amely közpénzeket varázsol magánzsebekbe, a módszer a Forma1-ben és a MotoGP-ben is működik. Spanyolországban néven nevezik a dolgokat, és törvénytelen pártfinanszírozás miatt nyomoznak a társulat után. Én csak azt nem értem, miért van szükség spanyolokra ehhez az okossághoz itt minálunk, egy olyan országban, ahol a Hungaroringre évtizedek óta többet költ az állam, mint az összes olimpiai sportágra?

226 komment · 3 trackback

Címkék: sávoly páty sedesa grupomilton

A bejegyzés trackback címe:

https://bodoky.blog.hu/api/trackback/id/tr552009266

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Páty 9 - A Zöld Ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult! 2010.05.20. 18:52:44

Ahohhan az anyagot átvettem: Bodoky blogjaMárciusi állásfoglalása nyomán beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, amelyben indítványozta Páty Község Önkormányzatának egy 2006-os rendelettel elfogadott szab...

Trackback: Átverte a Tv2 a Madách-díjas dudást! 2010.05.18. 13:26:39

Ezt a TV2 mégis hogy gondolta? Kapunk választ? Undorító amit csináltak. A sajtóhelyreigazítási közlemény a minimum. Mi több, az oktatási és kulturális miniszter feladata lenne azonnal sajtó-helyreigazítást kérni!!! Pista bácsi a magyar kultúra lovagja...

Trackback: Alkotmánybírósághoz fordultak Páty miatt 2010.05.17. 10:45:01

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Fülöp Sándor a pátyi önkormányzat rendelkezéseinek alkotmányellenességét vizsgáltatja meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bomi 2010.05.27. 22:13:28

@mediocris: Részlet Semjén Zsolt (me-h) Heti Válasz-beli interjújából:
"SZs: (...)Magyar Nemzeti Bank elnökével, aki olyan, mint a szomszéd faluban kocsmát működtető detoxigazgató.

HV: Ha az erkölcs ilyen fontos Simornál, hogyhogy Gergényi Péter 2006 utáni üzlettársa lehet a belügyminiszter?

SZs: Pintér Sándort nem ferences novíciusnak kértük föl. Az ország számos részén katasztrofális a közbiztonság. Csak egy par excellence rendőr tud rendet rakni. Amikor először tárcavezető lett, másnap megszűntek a robbantgatások, amelyek addigra Kuncze Gábor belügyminisztersége idején mindennaposakká váltak. 2006 őszével kapcsolatban pedig nem lehet maszatolás. Ezért kapott megbízást Balsai István. A Simor-párhuzam ráadásul sánta. Ha az MNB-elnök az egyetlen ember lenne, akinek monetáris zsenije kihúzhatná az országot a csávából, akkor állna meg. De nem áll."

( hetivalasz.hu/itthon/semjen-pinter-sandort-nem-ferences-noviciusnak-kertuk-fol-29290/ )

Semjén ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy Pintér erkölcsileg éppúgy vállalhatatlan figura és nem való a posztjára, mint Simor, csak nála (Simorral ellentétben) nem találtak szakmai szempontból alkalmasabbat az adott pozícióra/feladatra – vagy tényleg Csányi nyomta be...

mediocris 2010.05.28. 16:55:30

@bomi:

Ki nem vállalhatatlan figura a parlamentben :)? Simor egy másik csapat mezében játszik, ezért van útban. Az MNB támogatása nélkül sokkal nehezebb dolga lenne a kormánynak. Én csak azt nem tudom hogy mi a célja a fidesz körüli hatalmi csoportosulásnak. OV lesz az új Károly Róbert, vagy ő lesz Olvier Cromwell?

fahrenheit451 2010.05.31. 08:06:26

Ezt olvastátok már?

"Offshore cégháló a Fidesz államtitkárának irodája körül

Több offshore tulajdonú, ingatlanforgalmazással foglalkozó céget jegyeztek be a leendő közigazgatási minisztérium államtitkárának ügyvédi irodájába. Az amerikai, liechtensteini, Seychelles szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk.

(...)

Az amerikai, liechtensteini, Seychelles-szigeteki cégek alapítói, tulajdonosai között a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottait, esetenként Gál András Levente közvetlen családtagjait is megtaláljuk.

(...)

Gál András Levente ügyvédi irodájában volt ügyvédjelölt például annak az offshore hátterű cégnek az egyik tagja, amely egy korrupció gyanús telekügyletet bonyolított le Ózdon. A jobboldali sajtóban nagy visszhangot kapott eset során a város szocialistatöbbségű képviselő testülete előbb úgy módosítja saját közbeszerzési szabályzatát, hogy ne kelljen egy telket megpályáztatnia, majd eladja azt áron alul, értékbecslés nélkül az AUCTUS-nak 2005 március 31-én 128
millió forintért. A cég a telket 17 nappal később 528 millióért adja tovább, a területen Interspar épül. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a mérlege szerint az AUCTUS 490 millió forint költséget mutat ki 2005-ben, és végül 7 millió forint után fizetett adót, ami egy nagy nemzetközi adótanácsadó cég munkatársa szerint "nem vall túl igényes adótervezésre", ehhez hasonló esetekben egy adószakértő fejében általában megfordul a számlavásárlással eltüntetett nyereségadóalap eshetősége.

Az AUCTUS Ingatlanforgalmazó Kft-t 2005 február 10-énjegyezték be, cégjegyzésre jogosult Radácsi József, aki tagként is szerepel. Szintén alapító még Kaposi Réka, aki Gál András Levente ügyvédi irodájában volt ügyvédbojtár az életrajza szerint, 2004-2008 között, de ma már önálló ügyvédként tevékenykedik, ő képviselte a Grupo Miltont a pátyi önkormányzattal a tárgyalásokon az elhíresült telekügyben."

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.05.31. 08:40:13

@fahrenheit451: ez a név, gál andrás levente a grupo milton ügyben is feljött, mint a videotonos, focis-fideszes kapcsolat, tud erről valaki valami bővebbet?

vadaszok 2010.05.31. 08:49:19

@bodoky: nemcsak focizik, vadászik :)

MAVAD Tanulmányi Vadásztársaság
1114 Budapest, Fedrusz u. 12. fszt. 6.
Dr. Gál András Levente

főkút 2010.05.31. 09:17:02

@bodoky: Közép-Európai Terminál Ingatlanforgalmazó -és fejlesztő Kft.
Tagok: HAMPTON LLC és Levinson Enterprises LLC
US- 20005 Washington , D.C.15th Street NW 1030
Mindkettő ua. a címen és képviseli dr. Gál András Levente,

Persze könyékig Pátyban: patyicivil.hu/?p=2934
(ebben a vicces még az, hogy az egyik i.m. mószerolja a másik i.m.-ót)

baloldali 2010.05.31. 09:19:58

@bodoky:
Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet Alapítvány Városmester Kollégium kizárólag polgári értékrendű településvezetők számára. ... :)))))

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.05.31. 14:50:43

A golffalut támogató és Pátyon híressé vált főépítész most Pécsett dolgozik.

Mellékesen részt vesz Budapesten is a Szépművészeti Múzeum tönkretételében, mint műemléki, koordinációs vezető.
A terv arról szól, hogy a Szépművészeti Múzeumot az Andrássy út felöl egy új főbejáratot építenek, egy dobozt, amely rátakar a Szépművészeti Műzeum homlokzatára.
Szerencsére mást is zavar az esztétikai rombolás.

epiteszforum.hu/node/15763

Építészkamara véleménye:
"Összegezve: A Budapesti Építész Kamara Elnöksége úgy ítéli, hogy az építési engedélyezési eljárás rendjébe – melyet mélyrehatóan és átgondoltan módosítani kell - helyet kell adni jelentős létesítmények esetén egy szabályos körülmények között lebonyolított, kordában tartott indulatú társadalmi párbeszédnek."

A Nemzeti Múzeumot hasonló oda nem illő üveg irodaházhomlokzattal takarta be egy másik mutyizós csapat, akkor azt ígérték szép lesz. Most érdemes megnézni a Kálvin teret és az irodaházat, amely a múzeum 1/3-át eltakarja

varoskepp.blog.hu/2009/03/18/a_kalvin_terrol

patbateman 2010.05.31. 22:04:23

@fahrenheit451: dr Kaposi Réka neve elhangzott Pátyon is - valahogy a jegyzőkönyvbe nem került be...

kozlony 2010.06.01. 08:36:18

Juan és a Vincente-k.
A családi saga folytatódik (bonyolódik)

befolyással üzérkedés, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, perek…..

www.levante-emv.com/comunitat-valenciana/2010/06/01/cotino-frenar-demanda-criticas-pspv-caso-gurtel/710471.html

likviditási probléma, válság, perek, ….

www.lavozdegalicia.es/arousa/2010/06/01/0003_8520234.htm

kozlony 2010.06.02. 22:46:10

A Valenciai városi tanács 3 200 000 EUR-t bukott a Cotino klán (Juan+Vincente) mutyiján.
Hajrá Pátyiak, hamarosan életbe lép a szerződés, gyűjtsétek a pénzt a kártérítés miatti adóemelés fedezetére.
www.20minutos.es/noticia/725618/0/
www.elmundo.es/elmundo/2010/06/02/valencia/1275491484.html
stb, stb,

fahrenheit451 2010.06.04. 07:35:48

@kozlony: Görögország után a spanyol gazdaság dől majd be? A Cotino klán miatt?

kozlony 2010.06.04. 10:15:02

Juan&Vincente saga XXXVII.-rész.
Már a motorsportba és a forma-1-be titkos szerződések alapján áramló pénzeket is nézegetik a Worldwide Circuit Management kapcsán (talán valaki még emlékszik, ezek szerették volna az államkasszát megcsapolni a balatonringges trükkel).

www.elpais.com/articulo/Comunidad/Valenciana/Valmor/renuncia/beneficios/Formula/anos/perdidas/elpepuespval/20100604elpval_2/Tes

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.06.04. 10:57:17

@kozlony: kellene nekem ezekről a cikkekről forditás, nem az egész szó szerint, csak a tartalmi lényeg, abból csinálnánk egy postot. cikkenként két-három bekezdés, a cotino családra kihegyezve. közlöny esetleg?

olcsóJános 2010.06.04. 21:57:40

Sedesaról írtátok már, hogy bukarestben is villantott. Tudjátok-e hogy az Alpine bau-eredetileg salzburgi cég- is a spanyol
FCC tulajdona és láss csodát: ott lebzsel a román kormányzat és az unios "lé" körül.

kozlony 2010.06.06. 00:57:30

No sé.
No hablo español.
Yo soy húngaro.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.06. 10:01:59

@bodoky:

Úgy látszik nem tudom elkerülni. Eddig is láttam, de azt hittem Kozlony szállítja.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.07. 09:47:18

@kozlony:

No hay de que. ¿Pero no entiendo por que estamos charlando en castellano si eres hungaro? Yo tambien.

kozlony 2010.06.07. 10:58:45

@A Nép - Te vagy!: Esta es sólo una pequeña anuncio de Google fue un traductor para mí. El Español, Inglés, alemán y traducido al húngaro. A continuación, apreciar la esencia del artículo.

Szerintem a lényeg átjött. Kíváncsian várom a profi fordítást.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.07. 11:42:51

@kozlony:

Hát, hogy profi, azt nem ígértem, de teszek egy kísérletet. Viszont vártam Tamástól (e-mail neki) valamiféle visszajelzést, hogy senki nem küldött ilyet a közbülső időben, mert fölöslegesen igazán nincs kedvem csinálni, de eddig nem jött. Ha még kell, csinálom.

kozlony 2010.06.08. 13:12:56

Újabb golf-ingatlan botrány. Áron alul adtak el telkeket. Az okozott kár 10 Mio EUR.
Csalás miatt az egyik vádlottra 3 év a másikra 2 év börtönbüntetést kért az ügyész.
Kedves ismerősünk Vincente-t, a Consell régió önkormányzat elnökhelyettesének (Juan) unokaöccsét, mint az egyik vevőt, tanúként hallgatják ki.

www.levante-emv.com/comunitat-valenciana/2010/06/08/vicente-cotino-sera-testigo-juicio-promotor/712623.html

vadaszok 2010.06.10. 12:53:48

@kozlony: Sok év börtön várhat az eladóra!!!!
A Cotino családi elbeszélő költemény aktuális szakasza már angolul is olvasható.

www.euroweeklynews.com/2010061080381/news/costa-de-almer%C3%ADa/mojacar-business-man-faces-trial.html

Sohanedudgi 2010.06.10. 21:31:00

@vadaszok:
Remek ez a "Cotino saga"!

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.11. 18:16:56

Valami történik Pátyon. A napokban az egyik PátyiMutyis képviselő felháborodottan ordibált az önkormányzatban, hogy valamelyik r... civil már megint fellebbezést nyújtott be, emiatt még mindig nincs bejegyezve a "spanyolok" tulajdonjoga.

A másik hír szerint pedig az egyik alpolgármestert hosszas "elbeszélgetésre" rendelte be múlt szombaton a rendőrség. Azóta hangját se hallani.

Talán hamarosan kattan a bilincs?

főkút 2010.06.11. 19:08:54

@Patyimutyi: Elkel már a jó hír is a pusztító árvíz után.

mediocris 2010.06.11. 21:00:18

Én azon gondolkodtam hogy lehet jobban járnánk egy gyalogáldozattal. Ha a Balatonring megkapja a hitelszerződést annak idején, akkor ma már több ember ellen folyhatna eljárás, versenypályánk is lenne és lehet hogy elindított volna egy domino folyamatot. Ha más nem, akkor a büntetések elrettentő ereje lehet hogy visszafogná a hasonló jellegű korrupciókat.

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.12. 12:12:32

Állítólag már egymásban sem bíznak meg a PátyiMutyis képviselők és érintetettek:

Innen értesült a Golf-Város fejlesztője, hogy eljárás van ellenük folyamatban és tele van fellebbezéssel a tulajdoni lap.

Az jó jel, ha már nem bíznak meg egymásban a megvesztegetők és megvesztegetettek....

Olyasmi is terjed a faluban, hogy fizetés nélküli szabadságra küldte a dolgozókat a Milton, nincsenek kifizetve a sávolyi csatornázást és szennyvíztisztítót építő vállalkozók...

főkút 2010.06.12. 23:12:46

@mediocris: Szerintem egy vádalkuval (ld. VII. ker.) valamelyik érintett jól járhatna, és mellékesen sokat tehetne a községért. ( majdnem díszpolgár lehetne)
:(:):(:):(

kozlony 2010.06.13. 23:37:19

@főkút: Erre (ilyesmire) gondoltál?
Nagy György ügyvéd volt az első, akit az erzsébetvárosi ingatlanbotrány nyomozása során 2008-ban letartóztattak, néhány hónap múlva következett Gál György, az SZDSZ kerületi frakcióvezetője és Hunvald György szocialista polgármester. Nem sokkal később kiengedték Nagyot, aki az index.hu beszámolója szerint az erzsébetvárosi ingatlanbizniszbe tért vissza. Az események egymásutánisága beszédes, de a Központi Nyomozó Főügyészség nem erősítette meg az alku tényét.”
www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=21071

patbateman 2010.06.15. 12:37:35

@maid: Érdekesen alakul a történet, ugyanis tegnap bejelentették, hogy Székesfehérvár polgármestere, Warvasovszky Tihamér lesz az ÁSZ alelnöke, akit nem csak a sportrajongás fűz valószínűleg OV és KBJ köreihez, hanem Fehérváron arról is szól a fáma, hogy a Pátynak felajánlott fehérvári ingatlannal kapcsolatosan néhány évvel ezelőtt, amikor a nevezett területre a szintén jónevű Sedesa kívánta rátenni a kezét (amit aztán a civil ellenállás időlegesen megállított) Tihamér barátunk igencsak a Sedesa oldalán állott... Nem túl jó előjel.

tabaniember 2010.06.15. 21:43:53

@patbateman: Sávoly és Páty után talán már tájékozódott a felek kilétéről. Ha nem, akkor is jó lesz észnél lennie. (Már ha van neki.) És ki lesz az ÁSZ elnöke? Lemaradtam egy brosúrával.

patbateman 2010.06.15. 22:46:38

@kakukk2: Sztem pontosan tudja kikről van szó - a Videoton-páholyban ülő prominensekkel egyetemben....
Az ÁSZ elnöke Domokos László fideszes országgyűlési képviselő lesz, a hírek szt. nem szakember, de ezt nem tudom megerősíteni/cáfolni.

patbateman 2010.06.15. 22:48:14

Egy néhány napja megjelent cikk:
Ismét befutó lett a Sedesa
hetivalasz.hu/uzlet/ismet-befuto-lett-a-sedesa-28293/

mediocris 2010.06.15. 22:59:39

Warvasovszky kb. 8 éve Fehérvár mszpés polgármestere. Korábban ha jól tudom nem ápolt túl jó kapcsolatot a fidesszel. A focicsapat és a stadionfejlesztés körül került inkább össze velük. Garancsi külön köszönetet is mondott a polgármesternek a segítségért. Elképzelhető hogy a Milton eleve a polgármesteren keresztül került a csapathoz, nem a fideszen keresztül.

Fideszes kötődés is van egyébként a Videoton támogatói között. Pl. a Duna Takarék.

www.dunatakarek.hu/

Vezető : Illés Zoltán

Ő lesz az új fidesz kormány egyik államtitkára. Nem tűnik olyan rossz arcnak elsőre, de egy valami aggaszt. Korábban dolgozott a Világbank közép–kelet–európai részlegénél is. Mondjuk kíváncsi lennék mit mond Pátyról természetvédelmileg.

Videók róla:

illeszoltan.fidesz.hu/index.php

patbateman 2010.06.16. 12:08:36

Újabb Pátyhoz kötődő esemény: egy pátyi lakost, aki igen sokat tett és tesz a falu érdekében, a golfügyben pedig kiemelkedő szerepet játszott, 9 képviselő feljelentette egy pátyi levelezőlistán tett megjegyzése miatt, amelyet a DailyShark blog egyik kommentje alapján írt következtetésként. A 9 képviselő először a rendőrséghez fordult, ahol körberöhögték őket, de ők kitartóan továbbléptek kereszteshadjáratukban, és bírósághoz fordultak. A tárgyalásra jövő héten kerül sor. A t. képviselők szisztematikusan ennek a családnak a kikészítésére, ellehetetlenítésére játszanak. Az apa elvesztette állását - a hivatalos indoklás mellett megsúgták neki, hogy a golfügyben való kiállása miatt stb..

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.06.16. 17:46:48

@mediocris: nem ugyanaz az Illés.

Illés Zoltán (a Fideszes) ígéretet tett a vizsgálatra. Meglátjuk, tartja-e a szavát.

A PátyiMutyi kiagyalói lassan a padlón, az ügyészségi vizsgálatok száma meghaladja a 10-et.

www.telki.info.hu/MegaPlaza/%DCgy%E9szs%E9g%20indokl%E1s.pdf

mediocris 2010.06.16. 20:20:20

@Magyarországom:

"nem ugyanaz az Illés."

:( Én kérek elnézést. Bakker, pedig nem volt nagy a valószínűsége hogy másik Illés Zoltán is van a fidesz körül.

Szerintem kéne vele egy riportot készíteni így a ciklus elején. Ilyenkor még úgyis lelkesek és szívesen nyilatkozgatnak a politikusok. Meg kéne tőle finoman kérdezni hogy mit gondol a környezetvédelemről, az ingatlanpanamárkról. És PÁTYRÓL :)?

A Duna takarék viszont ettől függetlenül nem szimpatikus.

mediocris 2010.06.16. 20:26:07

@patbateman:

Az ilyenekre oda kéne figyelni. Magyarországon nincs véleményszabadság és egyhamar nem is lesz, legfeljebb az interneten, rejtett IP mögül.

index.hu/kultur/media/2010/06/15/nem_lesz_itt_velemenyszabadsag/

Ne csináljon senki mártírt magából feleslegesen. Azzal nem érünk el sokat ha a képviselők személyes támadásnak állítják be a mozgalmat. A szcientológia is ezt csinálta. A tiltakozó mozgalmak miatt arra panaszkodtak hogy bántani akarják őket. Ne adjunk nekik okot a kifogásokra.

Azt egyébként lehet tudni hogy hol dolgozott (ha nem fedi fel a személyazonosságát)?

patbateman 2010.06.16. 21:15:28

@mediocris: Azt hiszem kicsit félreérted (vagy én értem félre?): egyes képviselőknek és köreiknek (vagy a köröknek igazából) az a célja, hogy az ügyben megszólalókat félreállítsák, megtörjék stb.. Ez az ügy csak egy mozzanat, de talán az egyik legocsmányabb. Egyébként egy nagy presztízsű multiról van szó, amelynek a főnökét feltehetően meggyőzték (sicc), h nem mutat jól, ha az ügyfelekkel állandó kapcsolatban levő, alkalmanként cégemblémát viselő alkalmazottjuk jelen van a golfot ellenző akciókon.

MutyiKormányzat · http://zipp.hu/sotet_oldal/2010/05/10/mintegy_ketmilliard_lehet_paty_kara_az_evern_invest_miatt 2010.06.17. 00:04:16

@patbateman:

Azért Pátyon is van ilyen, csak már a 2.0 továbbfejlesztett változat: Junek Mariann képviselő és iskolaigazgató asszony Pátyon lakik, de bejelentkezett egy budapesti lakásba, hogy elszámolhassa a költségtérítést. Tegnap 18.00-ig várták a válaszát, mivel nem érkezett, feljelentés indult.

docs.google.com/leaf?id=0B1lqqEBadFjgYTJjMWFjZTgtZWFkYS00ODk1LWEwMWQtMGE3ZGM4ZjdmMWRl&hl=hu&pli=1

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.17. 00:39:33

@Magyarországom: Amit írsz, felettéb izgalmas.

Ha nincs beruházási terület, nem tudja se cég, se külföldi megvenni.A tulajdoni lap alapján vissza fogják kapni az Andrássy 47-ben érdekelt "belga" lányok /valóságban a Raiffeisen Közép-Magyarországi regionális igazgatója, Szentkúti Gabriella/ a SZÁNTÓFÖLDET.

www.telki.info.hu/MegaPlaza/

Te nem szúrnád tökön magad, ha 1500 Millió /1.5 Milliárd/ lenne ügyvédi letétben és az ügyvéd nem adná ki, mivel nincs bejegyezve a tulajdonjoga a vevőnek?
Szerintem még egy hónap és a Mervó és Kovács Bence János bedől.
Lehet, hogy tévedek és elviszik a rendőrök.

Az is lehet, hogy megszerette a magyar földet és beáll őstermelőnek. A szomszédságban már amúgy is van egy kecskefarm.

Orbán Illésen keresztül üzent Kovács Bence Jánosnak, hogy takarodjon. A Mervó és a Wistmanwood név nagyon rosszul cseng az új vezetés fülében.

bodoky · http://bodoky.blog.hu/ 2010.06.17. 09:14:15

@patbateman: kedves civilek, ha ilyesmik történnek az ügyben kérlek jelezzétek nekem időben, és forduljatok a TASZ-hoz, ők jogi képviseletet biztositanak. most is kiderült, hogy már gyűjtés indult ügyvédre, miközben a TASZ-nak van olyan ügyvéde, aki jól ismeri ezt az ügyet, és pro bono hajlandó lenne vállalni a meghurcolt aktivista jogi védelmét. Hozzáteszem, engem is feljelentett valaki rágalmazásért megint, mert szóltak az indextől hogy a rendőrség kikérte az adataimat. Nem tudom melyik ügy, de Pátyra tippelek.

patbateman 2010.06.17. 09:29:39

@MutyiKormányzat: Ollé. A T. igazgató asszony érdekes állatfaj. Biztos, majd engem is feljelent. Meg Bret Easton Ellist. Ezek nagyon mennek...

főkút 2010.06.17. 15:08:11

@MutyiKormányzat: Pedig azt hittem, hogy csatolja a GXX-372 napi km-óra állás kimutatást is.

patbateman 2010.06.17. 16:27:54

@főkút: Mert ő megérdemli. Esetleg botox-kezelés is költségtéríthető?

mediocris 2010.06.17. 18:34:14

@patbateman:

"az a célja, hogy az ügyben megszólalókat félreállítsák"

Igen, ez elég világosan látszik. De a törvényt akkor is be kell tartani. A Btk. ismer ilyen fogalmakat hogy rágalmazás, hitelrontás, becsületsértés, zsarolás, stb. Ha igazi eredményt akarsz, akkor a szabályokat betartva kell küzdeni ellenük, különben felhasználják ellened őket. Nem úgy kell csinálni hogy azt mondod hogy "lógni fogsz". Hanem úgy ahogyan Tollner József tette: "Azt gondolom ha ezek után elfogadja a képviselő testület, akkor a hűtlen kezelés vádpontja megáll". Ebbe nem lehet belekötni. Ha ismételgeted akkor hidd el, ez is teszi a dolgát :).

Továbbá nem erővel kell megoldani a dolgot, hanem még több embert kell bevonni. Szórólapot osztani, leszólítani az embereket az utcán, tüntetéseket szervezni, felvonulást tartani. Éreztetni kell hogy ez az ügy ott van, és ott lesz amíg meg nem oldják. Amikor a képviselők járnak az utcán, akkor érezzék ahogy a szempárok rájuk merednek, és megvetik őket. De mindezt törvényesen. Ne adjunk nekik esélyt a támadásra.

vadaszok 2010.06.18. 00:41:13

@patbateman: Kedves p.b.eman. Akiről szó van, arról (legyen bármekkora bajban is) nehezen felejthető, hogy az ezelőtti ingatlan botrányban (veszélyes vegyi anyag raktár) a civilek leggonoszabb ellensége volt. Árnyalja a képet, hogy a másik - akkori civil - most a képviselő testület leggenyóbb tagja.
Persze, ha el hisszük, amit a p.m. mondott, miszerint itt csak az ingatlan cápák harcáról van szó, akkor az a néhány naiv civil, aki ezt eddig még nem vette észre, nyugodtan elmehet aludni, amit most én is megteszek. Jó éjt!
( Egy újszülöttnek minden vicc új. /ludasmatyi/)

patbateman 2010.06.18. 09:11:09

@vadaszok: Mindenki hibázhat. Az az ügy sem az alapkérdésről szólt, hanem a pátyi belharcról és megvezetésről. Ettől függetlenül ez az ügy kifejezetten övön aluli. Az érintettek jóhiszeműségét nem tudom megkérdőjelezni. A pár évvel ezelőtti eset sztem is nagy tévedés volt részükről.

főkút 2010.06.18. 10:56:03

@patbateman: Elnézést, hogy belebeszélek. Szerintem ennek a belharcnak csak egy győztese lehet.
Dr Kovács Bence János. (a nem kívánt törlendő).
Nekem az egész nem kívánt.
A belgák hova álljanak?

patbateman 2010.06.18. 13:00:28

@főkút: Optimista vagyok; hátha mégsem. KBJ hátha elkotródik, a másik Kovács pedig a golf szempontjából nem játékos. A belharc nem kívánt, ebben maximálisan igazad van, ettől én is hányok. Most egy adott ügy van, arra kell koncentrálni. Hogy ebből ki és hogyan kíván előnyt kovácsolni (szó szerint), az egy más kérdés, amit szintén kezelnünk kell, de ez most nem prioritás.

vadaszok 2010.06.18. 13:31:13

@főkút: @patbateman:
Látom, próbáljátok rendesen félreérteni egymást. :(
Valahol olvastam a kovácsokról, nem tudom pontosan idézni.

Az egyik semmivel sem kevésbé kártékony, mint a másik (golfos). A különbség, hogy az egyik sokkal hatékonyabb (és eredményesebb) volt eddig a károkozásban, mint a másik.

Itt már régen nem a golfról, hanem a bábként mozgatott testületről van szó. Csak a közakarat mozgathatja. Minden más megoldás, káros és minden eszközzel üldözendő.

főkút 2010.06.18. 22:53:59

@Patyimutyi: Hurrá! Akkor Dr.Kovács Bence Jánosnak vége Páty életében.

kozlony 2010.06.18. 22:59:21

Ezentis ( régebben Avánzit) a Sedesa (ismerősünk, Vicente Cotino cége) vevője, kérte az értékpapír felügyelet engedélyét az ügylethez.
Az igazi tárgyalás most kezdődik, minden eddigi nyilatkozat (ígéret) érvénytelen (pátyiak! A szöveg, ismerős ugye?)
A 2010-2012-es üzleti tervben a 2009-es 6 Mio. EUR veszteséghez képest 35 Mio, EUR nyereséget terveznek az újonnan megcélzott, eredményt hozó növekedést biztosító Kolumbia, Mexikó, Brazília, Közel-kelet és Észak afrikai piacokon.

www.europapress.es/economia/noticia-economia-empresas-ampliacion-ezentis-mantiene-negociaciones-compra-firma-valenciana-sedesa-20100618144908.html

+ bónusz

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/18/honapokat_csuszhat_a_szegedi_hid/

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.19. 09:52:21

Illés nekiugrott egy multinak, akit részben a felelősnek tart a Fesőzsolcai áradásnak, lebontatná az Auchant:

index.hu/video/2010/06/19/arviz/

Sohanedudgi 2010.06.19. 22:11:46

@Patyimutyi:
Illés bele tartozik abba a kisebbségi politikusi szegmensbe, amelynek tagjairól feltételezhető, hogy tisztességesek.

Illusztrációul:
www.stop.hu/articles/article.php?id=225032

Ha pedig multival mer ujjat húzni, akkor
még tökös is.

Hajrá Illés!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.20. 10:50:14

Jól látom, hogy tegnap esti hozzászólás (fent jobbra kint van) még mindig nem látható itt alul?
A blog.hu fejlesztői remélhetőleg minél előbb kapnak egy Kossuth-díjat. Majd kivándorolnak az országból. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.20. 10:54:04

@Sohanedudgi: az nem kisebbség, hanem elenyésző kisebbség. Illés egyébként tényleg rendes fazonnak tűnik a civil viselkedése alapján, pár éve együtt öltöztem vele a Hungexpón tenisz előtt/után.
Erősen drukkolok, hogy leszámoljon a vizes maffia bős-nagymarosi erőművet pártoló, változatlanul pozíciókban levő alakjaival.

Sohanedudgi 2010.06.20. 12:13:37

@Hepci:
OK. A fokozatokat tényleg lehet árnyalni, de azt a nagyon keveset értékelni, biztatni érdemes.
-Hátha vérszemet kapnak néhányan a túlnyomó többségől és a hosszabb távú karrier érdekében átállnak az elenyésző kisebbség soraiba.
(A helyükben így tennék, bár az az aggályom, hogy ez a kérdés eldől az egyén 8-10 éves korára, ti. szocializáció függő.)

vizafogó 2010.06.20. 14:22:29

@Patyimutyi:Íme, az ingatlan ámokfutó önkormányzatok és hatóságok pusztítása:
www.origo.hu/itthon/20100618-arviz-arter-evtizedes-mulasztas-miatt-epult-arterre-a-miskolci-auchan.html

Páty és Biatorbágy között is feltöltötték az ingatlanfejlesztők az önkormányzat tudtával a rétet. Most hetente a jelentősebb esők után az út iszaptengerben úszik.
Ki a felelős a hetenkénti iszap eltakarítás költségeiért?
Ki lesz a felelős a bármikor bekövetkezhető súlyos balesetért?
Én még emlékszem arra az időszakra, amikor a lezúduló iszap a mélyen fekvő réten ülepedett le. Most az úttesten!!!!!

vadaszok 2010.06.20. 14:43:50

@kozlony: Cotino (Vincente) azért adja el a Sedesát, hogy korábbi botrányai terhétől szabaduljon. Kelet európai üzletei nem sikeresek. A zászlóshajónak tervezett Balatonring finanszírozási gondok miatt leállt.

www.levante-emv.com/economia/2010/06/19/cotino-vende-sedesa-librarse-lastre-gurtel-frenar-criticas-vicepresidente/715832.html

bomi 2010.06.21. 12:58:12

Véleményvezér írt az önkormányzatok korrumpálási gyakorlatáról rendezési terv (és átminősítések) ügyében, hovatkozik Sávolyra és a nyilvánosság erejére:
"(...) a korrupció legnagyobb ellenfele a nyilvánosság. A nyilvánosság még akkor is hatásos, ha jogi következménye nincs is a leleplezésnek. Az oknyomozás és tényfeltárás ugyanis nem a kínálati, hanem a keresleti oldalon fejti ki áldásos hatását."
velemenyvezer.blog.hu/2010/06/21/multik_korrupcio
Tamás, egy trackback v.melyik posztról?

kozlony 2010.06.21. 22:12:46

Eddig 211 000 000 EUR-ba került az adófizetőknek pedig azt ígérték, hogy nem kerül közpénzbe a Forma I. Valencia nagydíj.
A hétéves hitel visszafizetése is veszélyben van.

Akik jól járnak, a Sávoly és Páty ügyekből ismerőseink, közte Vicente Cotinoval aki "alkalmi" áron vásárolt telket a polgármester h.-től.

www.elpais.com/articulo/Comunidad/Valenciana/Generalitat/lleva/gastados/211/millones/carrera/formula/elpepuespval/20100621elpval_2/Tes

kozlony 2010.06.22. 11:00:29

A Sedesa lemondott a Balatonring megépítéséről. A munka a hiányzó finanszírozás, a kormányváltás és a gazdasági válság miatt akadt el.
Az ingatlan üzletág kivételével megtörtént a Sedesa eladása.

www.levante-emv.com/economia/2010/06/22/ezentis-absorbe-sedesa-30-millones-acciones-puesto-consejo/716563.html

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.06.23. 10:22:55

[Közlöny nyomán]
Tegnap eladásra került, átszámítva 8 MdFt-ért az összes spanyol Sedesa cég az Ezentis Ased Capitalnak.
A Sedesa vagyona elvileg 98 MdFt volt, de jelentős adósság terhelte. Emellett a Gürtel elnevezéső korrupcióba keveredett Vicente Cotinora nagy nyomás nehezedett, hogy a vizsgálat miatt megszabaduljon a cégcsoportjától. A Cotino család a teljes cégcsoportot átadta, kivéve az általuk tulajdonolt ingatlanprojekteket.

A tegnap megjelent hírek szerint a Sedesa lemondott a Sávolyi MotoGP pálya megépítéséről a banki finanszírozási problémák, kormányváltás és magyarországi gazdasági krízis miatt.

Ha nincsenek spanyolok, akkor ismét a "belga lányok" tulajdonába került a golfpálya?

Ha a Cotino család vagyona - tokkal-vonóval - 8 MdFt-ot ért, akkor mekkora lehet Kovács Bence János része ebből?

Hogyan fogja finanszírozni a pátyi M1 lehajtót, pátyi elkerülőt?
Miből épül golfpálya?

Budaörsön ma találkozik Tollner József MegaPlázát ellenző pátyi képviselő az Elszámoltatási Kormánybiztossal, hogy a PátyiMutyi iratait átadja.
Vizsgálat lesz ....

patbateman 2010.06.23. 21:27:46

@Patyimutyi: Dr. Bognár és csapata is megjelent a találkozón... talán érzik, hogy szorul a hurok?

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.06.24. 01:35:17

"Dr. Bognár és csapata is megjelent a találkozón... talán érzik, hogy szorul a hurok?"

Érzik, hogy már szorít a hurok.

Saját maguk dugták hurokba a fejüket, amikor messziről bűzlő mutyiba mentek bele.

Dr. Bognár már múlt év decemberében mondta az embereinek az önkormányzat folyosóján, hogy gond van a spanyolokkal, mert nem tudnak fizetni.

Ő és csapata évekig nem a pátyiak érdekeit védték. 4 éve 1000 munkahelyet, évi többszázmillió adóbevételt vizionáltak, aztán pont ők akarták az adóelengedést megszavazni, ők nézik el most is, hogy az Evern Invest Kft. nem építi az M1 lehajtót.

Remélem szorít rendesen a hurok.

főkút 2010.06.24. 01:46:07

@Patyimutyi: @patbateman: Hogy a túróba? Hiszen tegnap Dr Kovács Bence János vs. Dr Kovács Bence János klf. bírósági ügyekben mindenki, aki számít tárgyalóteremben volt.
A tudósítások a klf. csokik klf. csoki papírjaik zizegéséig olvashatók a szerver.poliparagon.hu/Exchange/j.kovacs@kovacsugyved.hu/Piszkozatok/347.gif>
szerver.poliparagon.hu/Exchange/j.kovacs@kovacsugyved.hu/Piszkozatok/360.gif>
címeken.

patbateman 2010.06.24. 09:42:51

@Magyarországom: ezek még mindig nem érzik, hogy eléggé szorítana...

patbateman 2010.06.24. 09:44:16

@főkút: tárgyalás kedden, Papcsák szerdán. elértek a fiúk a tárgyalóteremből Budaörsre.

tabaniember 2010.06.28. 00:08:56

@főkút: erről a linkről nem lehet elérni a cikket :(

Magyarországom · http://magyarorszagom.blog.hu/2011/02/15/europa_masolja_az_orban_kormany_politikajat 2010.06.28. 14:44:24

Azt olvastam a paty.hu oldalon, hogy holnap testületi ülésen döntenek a

- Golfterület rendezési tervének hatálybaléptetésének (esetleges) 2010.12.15-re történő kitolásáról
- Mervó urak az SZT5/B terület módosítását kérik
- Pátynak lesz Termálfaluja is, a rendezési terv elkészítésére adnak megbízást

főkút 2010.06.29. 01:05:19

@kakukk2: ez így van.
A címek az érdekesek. Második Trianon! Itt nem Mo.-ot, hanem Pátyot osztják. (szét egymás között)

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.07.06. 03:20:35

Ahogyan sejthető volt, a Sedesa nem akart fizetni, csak időt akart nyerni.
Nem történt semmi az M43 ügyében, a kivitelezők a pénzükre várnak.

www.hirszerzo.hu/cikk.balhe_az_m43-as_korul_megint_tuntetnek.157562.html

kozlony 2010.07.12. 10:22:03

A Balatonring nem kerül a Sedesa új tulajdonosához

A megbénult projekt Vicente Cotino személyéhez kötődik …

www.levante-emv.com/economia/2010/07/07/ezentis-fija-filial-infraestructuras-valencia-compra-sedesa/720850.html

kozlony 2010.07.12. 10:24:41

Sedesa Mo.i tevékenységei közül, csak a közmű- és útberuházásokat említi az új tulaj….

Se Sávoly, se Pécs, se Páty, Sedesa

www.levante-emv.com/economia/2010/07/08/ezentis-asume-obras-portuarias-agua-carreteras-sedesa/721122.html

mediocris 2010.07.13. 03:33:19

Most mi a helyzet ezzel a patyomkin golffaluval? Megépül-nemépül? Volt egy ilyen hír legutóbb:

www.patynemelado.com/index.php/aktualis/192-sajtokoezlemeny-paty-joevjenek-tuszulejteserl

Mi lett ezen a közgyűlésen? Nemsokára július 15. Akkor dönt az alkotmánybíróság.

golflabda 2010.07.14. 19:07:47

Sziasztok!

A legfrissebb hír, hogy a pátyi képviselő-testület a mai napon visszavonta a golf területet érintő határozatát és rendeletét.

Az indoklás szerint a Milton 2006 Sociedad Limitada nem szerezte meg a terület feletti tulajdonjogot.

Azért valószínűleg korai még ünnepelni...

Patyimutyi · http://zipp.hu/belfold/2010/07/21/a_patyi_golfmeccset_meg_jatsszak 2010.07.15. 14:24:10

A Pátyi Képviselőtestület MegaPlázás képviselői úgy tűnik - véletlenül vagy szándékosan - hibásan hozták meg a tegnapi döntésükat a "Golf"pályával kapcsolatban, ezért ma délután 16.00 órakor ismét összeülnek.

patyicivil.hu/?p=3703

Csak remélni tudom, hogy tegnap óta nem gondolták meg magukat és ismét elkaszálják a MegaPlázás szabályozási tervet.

A véget-nem-érő bohózat folytatódik...

tabaniember 2010.07.16. 23:34:08

Nnna. Gratula és ölelés mindenkinek, akinek része volt ennek a disznóságnak a megakadályozásában!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.07.17. 09:15:56

@bodoky:

egy téma ..
máá nem up to date,
/hétfőn volt az üzemzavar, a hír szerdai./

"
Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az üzemzavar kapcsán az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem országos főigazgatója vizsgálatot indított az ügyben, mert a hatályos jogszabályok szerint egy ilyen veszélyes üzemnek egy esetleges üzemzavar esetében azonnali hatállyal kellett volna tájékoztatnia az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, annak is a Borsod megyei területileg illetékes hatóságát.

Szentes György szerint ehelyett a BorsodChem részéről másfél nappal később érkezett tájékoztatás hivatalosan, a katasztrófavédelem szakemberei gyakorlatilag a sajtóból értesültek az üzemzavarról.
"

innen:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=323269

/
nincs jobb forrás, én 1ébkint a déli krónikában hallottam
ott kiderült az is h a helyieknek, a lakóknak gőzük sem vóót semmirű se..
a hétfői esetet ők is szerdán hallották ..
/

szóval vicc:
"a katasztrófavédelem szakemberei gyakorlatilag a sajtóból értesültek az üzemzavarról."

és a lakosokról ne is beszéljünk.
és arról sem h kinek adták el anno a céget, és milyen feltételekkel ...

tudsz erről valamit ??

főkút 2010.07.17. 14:14:59

Kedves Azsinka!
A Pátyiak is a sajtóból tudták volna meg, ha megépül a Dr Mag Immodol vegyi raktára.

Dzsoll 2010.07.18. 20:26:31

Úgy tűnik, végleg elült a pátyi projekt, ezer köszönet Tamásnak a jó ügyért végzett munkájáért!!!

vadaszok 2010.07.18. 22:17:26

@Dzsoll: A Pátyi ügy igazán most kezdődik. Ha BT még ír cikket és érdekli a tényfeltárás, igazi nagyot most durranthat. Október 3.-án választások. A spekulációs ingatlanok még mindig ugyanazoknál vannak, akik természetesen nem mondtak le arról, hogy nagyot szakítsanak. (figyelem nagyon sok pénzről van szó). Egy jól irányítható polgármester és testület egy-egy döntésével milliárdokat rakhat a spekulánsok zsebébe.
Már lassan látható, hogy ki, ki mögé állt, és próbálja a saját emberét döntéshozónak bejuttatni a következő testületbe.
Hogy még cifrább legyen a dolog, vannak olyan örökös túlélő képviselők, akik mindig tudnak újabb nyulat kihúzni a zsákból, ha az előző jégre futott.
Nohdacu a ravaszabb spekulány jó érzékkel civilnek álcázva nyomult a konkurencia ellen a golf ügyben. Az új testület akár hálás is lehet neki.
Túl optimista nem vagyok, mert, az eddigi három rendszerváltás, még gengszterváltás sem volt Pátyon, mert az összes hírhedett kalandor mindig újra pozícióba került.

patbateman 2010.07.19. 11:35:36

@főkút: Dr Mag és az Immodol milyen kapcsolatban áll egymással?

főkút 2010.07.20. 02:31:16

@patbateman:
IMMODOL Ingatlanforgalmazó Kft. 13-09-090430
1. A tag(ok) adatai
1/2. dr. Mag Gusztáv (an.: Petényi Mária) 1055 Budapest, Szalay u. 3.
2002. március 1. - 2004. november 11.

patbateman 2010.07.20. 13:54:27

@főkút: szépen összeérnek a szálak...

főkút 2010.07.20. 23:39:52

@patbateman: ... és ezt hívják hálónak.
Pátyon a hálózat működik.
A háló, jól láthatóan mindent befed. :(

mediocris 2010.07.29. 21:09:57

Két cikk, különösebb kommentár nélkül:

tudtad.blog.hu/2010/07/29/nyereseges_a_magyar_forma_1

sportgeza.hu/forma1/2010/07/29/palik_laszlo_utolso_nagydijat_vezenyli/

Na jó, azt azért megjegyezném hogy amíg a kommentelők ennyire hülyék, addig tényleg bármit meg lehet csinálni.

Aláírás: Egy Forma-1 rajongó

mediocris 2010.07.30. 22:09:36

@kozlony:

Hát amíg nem közpénzeket visznek az ilyen mókák, addig nincs különösebb ellenvetésem. Sávolyra még érdemes lesz odafigyelni a jövőben.

Emlékszem pár éve még én kis naiv nem értettem hogy hogyan lesz egy sportminiszterből miniszterelnök. Vagy hogy egyáltalán miért érdekelne bárkit is politikusként a sport. Azon már egyszerűen csak nevettem amikor komoly alkudozások után tavaly bejelentették az új Forma-1 megállapodást, és hogy sikerült 10%-ról 7,5%-re lealkudni a jogdíjemelkedést. Persze szerintem aprópénzek ezek. Annyira nem is zavar, inkább csak jelzés értékű hogy a lakosság mennyire nem tesz semmit a korrupció megállítására, gyakran még támogatja is. Nem a konkrét esetekről van szó, hanem arról hogy a korrupció rendszerszinten be van épülve a társadalomba, és ezt gyakran még foggal-körömmel védik is a "rajongók". Ez a valódi jelentősége a fentebbi cikkeknek.

mediocris 2011.01.22. 20:13:08

Úgy érzem muszáj a mai napra moratóriumot hirdetnem az öncenzúra felett. Olvastam Gerendai interjúját a Sziget bérleti díjával kapcsolatban.

"...
-Eszerint a magyar kultúrcégek is versenyhátrányban vannak a világban.

-Sajnos nemcsak a nagyvilágban, a hazai vállalkozók itthon is hátrányosan vannak megkülönböztetve. Ha Bernie Ecclestone csinál itt rendezvényt, akkor milliárdokkal támogatjuk, mondván, hogy turistákat hoz az országnak, és ezáltal megtérül. Ha mi hozunk – közpénz, állami támogatás nélkül – több turistát mint a Forma–1, akkor ezért az a köszönet, hogy fizessünk, ha rendezvényt akarunk csinálni..."

Bezzeg egy jöttment hazaáruló, jogerősen elítélt spanyolnak még a zsebeit is kitömik tízmilliárdokkal. A helyi polgármester pedig nem győz lobbizni a beruházás mellett. Á hagyjuk... Illetve ne hagyjuk :). Majd legközelebb ha megint lesz egy jó kis F1-es vita, és a droid beírja hogy hülyék vagytok, ez jó az országnak, akkor majd megkérdezem tőle hogy a Sziget miért nem?
süti beállítások módosítása